Az új művészet társadalmi programja
Vajon mit teszi elfogadhatóvá két olyan látszólag eltérő alkatú alkotó egymás mellé helyezését, mint Palasovszky Ödön (1899–1980) és Hevesy Iván (1893–1966)? Az ál-naiv kérdés nem véletlen. A lengyel nemesi háttérrel bíró, de már Budapesten született költő, publicista és színházcsináló Palasovszkynak, valamint a kapuvári hátterű, fotóelméleti, művészettörténeti és kritikai mesterségekben jártas Hevesynek első látásra nehezen lehet közös társadalmi környezetet teremteni, ám az avantgárd összetett művészeti és társadalmi mozgalomként éppen azért nélkülözhetetlen színtér, mert programja révén lehetőséget biztosított egymástól nagyobb társadalmi távolságra lévő személyek alkotó együttműködésének. Az a politikai, társadalmi, kulturális, kritikai erjedés, melyet az avantgárd jelent, tehát nem más, mint lehetőségtér. Amikor az új művészet esztétikai követeléseiről, elképzeléseiről, illetve társadalmi programjáról beszélünk, ezeket a szempontokat egyszerre célszerű felmérnünk.
FolytatásA terrorizmus valódi ideológiai gyökere: a darwinizmus és a materializmus
A legtöbben úgy gondolják, hogy az evolúció elméletével először Charles Darwin állt elő, és hogy az elmélet tudományos bizonyítékokon, megfigyeléseken és kísérleteken nyugszik. Azonban az, hogy nem Darwin volt az, aki ezt az elméletet kitalálta, éppúgy igaz, mint az, hogy az elmélet nem tudományos bizonyítékokon nyugszik. A teória a materialista filozófia ősi dogmáján nyugszik: a természethez való alkalmazkodáson. Bár ezt az elméletet semmiféle tudományos felfedezés nem támogatja, mégis vakon hirdetik a materialista filozófia nevében.
FolytatásKét globalizáció Magyarországon (1)
Az amerikai globalizációs projektum alternatívájaként felmutatott és megvalósított szovjet-orosz globalizációs projektum végsõ soron a világ – az egész világ – politikai elnyelésének hagyományos impériumi eszméjén alapult, mindössze a terjeszkedés célja és eszközei modernizálódtak. A Szovjetunió birodalom volt, de nem modern nemzetállami birodalom, hanem hagyományos birodalom – az etatista modernizáció következményeként kiütközõ – nemzetállami bibircsókokkal szép nagy birodalmi orrán.([6. Lásd ehhez a modern területi nemzetállamot kikezdõ globalizáció nyomán újra feltámadt érdeklõdést a birodalom mint határok nélküli világmodell iránt a nyugati és az orosz eszmetörténeti és politikaelméleti gondolkodásban. A régi és új koncepciók ez idõ szerint legjobb összefoglalása Kaszpe, 2001. Az egyre terebélyesedõ legújabb szakirodalomból lásd még: Doyle, 1986 és 1997; Lieve, 2000; Szilágyi, 1999 és 2002.]) A birodalomnak – ellentétben az állammal, mindenekelõtt a szuverén nemzetállammal – nincsenek határai. A birodalom maga a világ, függetlenül pillanatnyi kiterjedésétõl. Túl ezen, a szovjet kommunizmus a modernizációs „nagy ugrást” – az átalakulásban megkésettek, az erõforrásokért, piacokért folyó versenyfutásban lemaradottak új, immár kommunista hite szerint – a magántulajdon, a piac, valamint a jogi és morális kötöttségek felszámolásával, a parancsgazdaság bevezetésével, az etatista-kollektivista munkaszervezet erõltetésével, a társadalom termelési-fogyasztási rendekbe tördelésével, és az egész társadalmat egybetartó rendõrállam fenyítõ- és büntetõrendszerével próbálta megvalósítani. Ennek megfelelõen mind politikai kultúrája, mind mûvészete, mind hétköznapi élete eredendõen antikapitalista, magántulajdon-ellenes, „pénznihilista”, antidemokratikus, egyenlõsítõ és aszketikus lett.
FolytatásKísérletekkel alátámasztott hiedelmek
Ez a kis tudományelméleti bevezető szükséges ahhoz, hogy értelmezni tudjuk a génmódosított (GM) növényekkel kapcsolatos áldatlan helyzetet. De néhány további, mérgekkel és veszélyekkel kapcsolatos ismeretet is érdemes megfontolni.
FolytatásDurst Judit – „De ugye biztos nem lesz ebből baj?”
Néhány évvel ezelőtt, a láposi posztterepmunka szakaszában, azzal párhuzamosan egy újabb, a kooperatív vagy kollaboratív etnográfia műfajához módszereiben közel álló kutatásba kezdtem, azzal a céllal, hogy megismerjem az ország hátrányos helyzetű településein lakó kamatos pénzkölcsönzők társadalmi hátterét, motivációit, informális gazdasági gyakorlataik logikáját és az ehhez csatolt értelmezéseiket. Erre az újabb projektre azért volt szükség, mert az utóbbi években nyilvánvalóvá vált, hogy a krónikus szegénységben élők közösségeit Észak-Magyarországon is egyre erősebben szövik át az informális (illetve egyetlen büntetőtörvénykönyvi változás révén illegálissá váló) gazdasági tevékenységek,9 valamint az e gazdaság aktorai között termelődő, újfajta hierarchikus viszonyok. Az informalitás, illegalitás, rejtett vagy szürkegazdaság körébe tartozó társadalmi gyakorlatokat az antropológusok, szociológusok és kriminológusok különböző elméleti háttérből és kutatói pozícióból, illetve különböző módszerekkel vizsgálják. Hogy milyen módszert választ a kutató e rejtett gazdasági tevékenységek megértéséhez, az a személyiségétől, az adott közösségtől, illetve attól a történelmi és akadémiai (elméleti) kontextustól függ, amibe beágyazódik és amitől elválaszthatatlan a munkája. Az informális gazdaság kutatásában a legizgalmasabb eredményeket az etnográfiai terepmunkán alapuló kutatások hozták. Bár magának az etnográfiának a definíciójában nincs teljes konszenzus a különböző diszciplínák képviselői között, abban szinte mindenki egyetért, hogy ami közös a különböző meghatározásokban, az a terepmunka módszere: az elköteleződés, hogy első kézből, közvetlen megfigyelésből, a kutatottak életében való részvételből származó tapasztalatból szerzik a kutatók a vizsgált társadalmi, gazdasági vagy kulturális jelenségről a tudásukat. És bár sokáig az antropológia sajátos módszertanának és a diákok antropológussá való felszentelése feltételének számított a hosszú, minimum egyéves, beköltözős terepmunka, a szociológusok rendre hangsúlyozzák, hogy – legalább a chicagói városszociológiai iskola jelentős hatása óta – ebben a diszciplínában is közel egy évszázadra vezethető vissza a terepmunkán alapuló közösségtanulmányok elterjedése. Judith Okely, az angliai cigányok között dolgozó antropológus legutóbb egy egész tanulmányt szentelt annak, hogy elmondja, mennyire fontos volt saját munkája során a kutatottakkal való kollaboráció, együttműködés – az a tény, hogy „cigány közvetítők (csoporttagok) kalauzolták az Idegent” (a kutatót) a számára ismeretlen viselkedési szabályok szerint működő csoportban. Ezzel nemcsak a gyakran megfejthetetlen talánynak tűnő események közötti eligazodást, a történtek értelmezését segítették terepmunkája során, hanem egyáltalán a zárt közösségbe való bebocsátást is ők tették lehetővé10.
FolytatásHárom történész Közép-Európából
A reakció, akárcsak Európa más részein, a pozitivizmus erõsödésével, de nem feltétlenül annak hatására keletkezett. Pekař nyíltan lándzsát tört a pozitivista eszmék mellett, [3. Josef Pekař: Smysl èeských dìjin, in: uõ: O smyslu èeských dejin, Praha 1990, 386.] míg Bobrzyński módszertani hitvallása, [4. Michal Bobrzyñski: W imiê prawdy dziejowej. Rzecz o zadaniu historii i dzisiejszym jej stanowisku, újra kiadták függelékként: M. Bobrzyñski: Dzieje Polski w zarysie, Warszawa 1974, 411442.] bár a pozitivizmus szó nem szerepel benne, semmi kétséget nem hagy afelõl, hogy szerzõje ehhez az irányzathoz tartozik. Maga a szó mára kiment a divatból. Ha egy történészt pozitivista jelzõvel illetnek, ezt gyakran az unalmas, fantáziátlan vagy tisztán faktografikus szavak szinonimájaként használják. A pozitivizmusnak a történetírásban legalább kétféle értelmezése lehetséges. Az egyik szerint a dokumentumoknak a forráskritika modern tudományos eszközeit felhasználó, minden elméleti feltételezést nélkülözõ tanulmányozása elegendõ ahhoz, hogy átlássuk a múlt eseményeinek valódi menetét. A másik meghatározás szerint a pozititvizmus történelemfilozófia, amely éppoly tudatosan támaszkodik az elméleti irányelvekre, mint bármely más történelemfilozófia. [5. Vö. Frantiek Kutnar: Prehledné dìjiny èeského a slovenského dìjepisectví, vol. I, Praha 1973, 190191.] Említett történetíróinkra ez utóbbi meghatározás érvényes. A pozitivizmus számukra három dolgot jelent. Az elsõ eléggé nyilvánvaló: aprólékos, német stílusú forráskritika. Mindketten érezhetõen büszkék voltak arra, hogy tudományos módszerekkel dolgozó történészek, akik az irracionális, romantikus hozzáállást modern, felvilágosult szemlélettel cserélik fel. A második vonásuk, bár ennek kevésbé szoros a kapcsolata a pozitivista történetírással, azonban az általunk vizsgált idõben és helyen a pozitivista szemlélet alapvetõ sajátosságának tartották: a nyugatbarátság. Lengyelország és Csehország ha némileg periférikus helyzetben is egyaránt a nyugati kultúra keretei között fejlõdött. Történelmüket csak európai környezetben vizsgálva érthetjük meg. Nincs helye a protokronizmus-nak, a Nyugat megelõzésének. Végül a harmadik vonás: a korszakolás fontossága. Ezzel a két szerzõ történelemszemléletének lényegéhez érkeztünk. Mindketten hangsúlyozták, hogy a nemzeti történelem periódusait az összeurópai történelem korszakaihoz kell igazítani. A német jogtörténetben jártas Bobrzyński a lengyel történelmet a patriarchális állam, a patrimoniális állam és a modern jogállam korszakaira osztotta fel. Pekař viszont a jog helyett a művészettörténet nyelvezetét használta, így a cseh történelemben gótikus, reneszánsz, illetve barokk korszakokat határolt el.
Folytatás