„De hát hogy aludt?”

De nézzük az egyik legtömörebb válaszváltozatot az alvás mikéntjét célzó kérdésre: „Mesterien, bámulatra méltóan, tökéletesen aludt, utolérhetetlen művészettel” (kiemelés: B.S.). És noha a művészi tökélyre fejlesztett alvás – illetve az alvást értelmező elbeszélés – meggyőzően összpontosítja magában Esti látásmódjának legfontosabb motívumait, elsődleges értéke mégiscsak önnön anyagszerű valóságában keresendő: „Ilyenkor önmagának rejtélyes szobrává vált. Az álom afféle felületes, rögtönzött halotti álarcot tapasztott arcára” (kiemelések: B.S.). Egyfelől tényleg sok mindent el lehet mondani, sokféle alkalmi bölcsességet el lehet sütni az elnök alvása ürügyén, ahogyan a Torpedóban fecsegő Esti teszi, másfelől viszont a „rejtélyes szobor” titkát senki nem fejtheti meg maradéktalanul, sem Esti, sem a novella olvasója. Az elbeszélő Esti, bármilyen meggyőzően is mesél, nem állíthatja kizárólag a saját önkifejezése vagy önértelmezése szolgálatába az önmaga parodisztikus alakmásaként megjelenített elnököt. Végül is, báró Wüstenfeld ugyanolyan „egyedüli példány”, mint a róla szóló novella – és az Esti-kötet – megjelenésének évében született Halotti beszéd névtelen (általános érvényűen egyedi) hőse: „Úgy fekszik ő (…) / mint önmagának dermedt-néma szobra.” Nem véletlen tehát, hogy a novella végén a báró is örök álomra hajtja a fejét. A halál szoborszerű véglegességét megelőlegező alvás, pontosabban az elnök túlrajzolt alvásmutatványa nem csupán csokorba fogja a kötetben itt-ott fellelhető eszméket, filozofikus ízű eszmetörmelékeket, hanem meg is testesíti azokat, érzékivé stilizálja azok tézisszerű voltát. Miáltal már-már műalkotássá, valamiféle előadóművészi teljesítménnyé válik maga is – Kosztolányi nyelvművészi teljesítményének tükrében.

   Folytatás

Két középkelet-európai mentalitás az államiság szempontjából

Székfoglaló előadás a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián.

   Folytatás

Beszélgetés Martin Pollackkal: Nem hagyhattam így

MARTIN POLLACKKAL BESZÉLGET BOŻENA DUDKO (MAJD A 2000 SZERKESZTÕSÉGE)

   Folytatás

A szexualitás szemiotikája

A művészet olyan érzéseket vált ki belõlünk, amiket ritkán tapasztalunk. Nem arról van szó, hogy a mûvészet sokkolni kezd (az ritka), hanem arról, hogy olyan területet foglal el, ahol a társadalmi illemszabályoknak nincs befolyásuk. A mûvészet nem arra törekszik, hogy elnyerje tetszésünket vagy nemtetszésünket, hanem azon van, hogy tágítsa érzelmi lehetõségeinket. Egy sivár társadalomban ez nyilván rebellis dolognak számít. Félreértés ne essék, nem tartozom a bohémek és rosszfiúk pártjához, és a mûvészet lázadó voltától még nem válik minden lázadó mûvésszé. A mûvészet ellenszegülése annak az élõhalott állapotnak való állandó ellenszegülés, amit valós életnek szokás hívni.

   Folytatás

Luc Bondy – „Handkét nehéz rendezni”*

Az Ön rendezésében az az ember benyomása, hogy a férfi maga is egyfajta rendező. Kellékeket hoz be, átöltözik, mindent megtesz, hogy a nőt szóra bírja. Igen, így van! Jens Harzer, aki a férfit játssza, egyszer magával hozott egy könyvet, amely nem sokkal korábban jelent meg: A férfi, kék sállal. Itt egy művészetkritikus arról ír, hogyan festett róla Lucien Freud egy portrét. Lucien Freud azt mondta, ahhoz, hogy valakiről portrét tudjon festeni, meg is kell rendeznie az illetőt. Beszélnie kell vele, kérdéseket kell föltennie neki – egyébként a portré túlzottan statikus lenne. Ezt megszívleltem.

   Folytatás

Az (ön)átértékelő Kassák

Kassák Lajos az 1930-as évek második felében végleg kiábrándult a munkásmozgalomból és megbékélt a polgársággal. Átértékelte viszonyát a szociáldemokrata és a kommunista párt(ok)hoz, támadta a forradalmiságban tetszelgő jobb- és baloldali diktatórikus politikai erőket – ez utóbbi saját múltja, vágyálmai miatt nehézkesebben ment. A tömegek és vezéreik rosszirányú radikalizálódását látva forradalmi illúziói szertefoszlottak. Ekkortól fokozatosan megváltoztatta véleményét a munkásművelődésről, a művészetek szerepéről, a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom lehetőségeiről, a polgárságról. Az új jelenségekről – mindenekelőtt a faluszociográfiáról – is markáns egyéni véleményt alakított ki. Függetlenségigénye, szuverenitása, megingathatatlan szabadságszeretete, pacifizmusa és szigorú erkölcsisége nem változott.[2. Ami nem változott – György Péter megfogalmazásában – „az etikai helytállás szükségessége, a szabadsághoz való féktelen és ellenállhatatlan ragaszkodás.” Küzdelem a realizmusért. Fikció és önéletrajz szerepe Kassák prózájában. In Kassák Lajos emlékkönyv. Szerk. Fráter Zoltán és Petőcz András. Eötvös Könyvek, Budapest, 1988. 64. o.]

   Folytatás