Kovács János Mátyás – Irány homály

Azért nem az egész, mert egy ideig két fontos körülmény is megakadályozott bennünket abban, hogy szabadelvűekké váljunk. Paradox módon ugyanaz a kettő, mely később előmozdította ezt a metamorfózist. A „marxizmus reneszánszára”, mely akkoriban tetőzött Magyarországon, és az új gazdasági mechanizmus bevezetésére gondolok, no meg e kettő kényes viszonyára. (Inenntől megint inkább személyes a történet, ezért jobb, ha egyes szám első személyben folytatom). A Lukács-iskolával, még inkább a Lukács-óvodával már akkor volt némi kapcsolatom, amikor még alig tudtam valamit az iskola atyjáról. Amint ugyanis elkezdtem a Közgázt, rögtön beiratkoztam vendéghallgatónak az ELTE filozófia szakára is, ahol – a szabadság ottani kis köreiben – egyszer csak azon vettem észre magam, hogy a humanista Marx imázsa már nem nyűgöz le különösebben, és kezdem levetkőzni a nagy „kritikai kritikus” harciasan antikapitalista beszédmódját is. Volt Kör-vezetőmet majmolva én is visszamentem a Rákócziba marxista szemináriumot tartani, ám reneszánsz ide vagy oda, diákjaimat legfeljebb súlyos kételyeimmel tudtam traktálni. Emlékszem, Lukács híres/hírhedt diktumát, mely szerint még a legrosszabb szocializmus is jobb a legjobb kapitalizmusnál, egyszerűen képtelen voltam komolyan venni. Azt a kijelentését pedig, hogy a kultúra nem lehet áru a szocializmusban, a kezdő közgazdász gőgjével utasítottam el. Nem tagadom, a mester és legtöbb tanítványának állandó mindent-jobban-tudása is feszélyezett. E Besserwisserei biztosan kevésbé zavart volna, ha egyik filozófus csoporttársam, Hont István, majdani cambridge-i eszmetörténész, nem ismertet meg Karl Popper Open Society and Its Enemies című műve néhány alapgondolatával. Igaz, az sem ártott, ez már ’69-ben történt, hogy az óvoda egyik jelese, Kis János négyszemközt alaposan lehordta diákköri dolgozatomat a marxi elnyomorodás-elméletről. Hellerágnes-epigonnak nevezett (sajnos joggal), aki a posszibilizmus bűnébe esve egy mondatban hatszor áradozik a „társadalmi praxis” mindenható voltáról, ahelyett, hogy e praxis valós gazdasági korlátait is megvizsgálná. Közgazdászi magamra-ébredésem szempontjából azonban még ennél is fontosabb volt, hogy Kis megjegyzéseiben már felsejlett a későbbi Überhaupt3 néhány lényeges gondolata a marxi ökonómia zavarairól, illetve arról, hogy e zavarok megingathatják a kommunizmus-víziót, ergo a kapitalizmus-kritikát is. Ekkor kezdtem becsülni a churchilli mondást a demokráciáról (miszerint az lenne a lehető legrosszabb politikai berendezkedés, kivéve az összes többit), a piacra és a magántulajdonra is vonatkoztatva azt. ’68-ban tehát sikerült eltávolodnom valamitől, de nem érkeztem meg sehová. Ahhoz már az Überhauptra magára, s azon keresztül az „osztrák iskola”, mindenekelőtt Friedrich Hayek munkásságának akár csak vázlatos megismerésére volt szükségem. És ha már ott tartottam, akkor – ha lúd, legyen kövér – nagy merészen át is ugrottam az óvoda tagjait. Míg ők hosszú éveken át latolgatták még egyfajta kelet-európai marxizmus esélyét, az én fejemben örökre megtört Marx varázsa. Onnantól fogva nem tekintettem kötelezőnek, hogy komolyan megfontoljam bármely kollektivista program (bázisdemokrácia, munkás-önigazgatás, dolgozói részvények stb.) akár kritikus elfogadását. Kizárólag egy tágan értelmezett liberális eszmekörön belül éreztem magam megérinthetőnek egalitárius vagy kommunitárius eszmék által.

   Folytatás

A szabadság kalandja

HE: Elfogult vagyok, a legjobbakat. Én jelentéktelen figura voltam, későn indultam be. A társaim sokkal többet tudtak, röpködtek a filozófia, irodalom, történelem nagy elméletei. Németh G. Béla, Domokos Matyi, Lator Laci, akik érintetlenek maradtak ettől, sőt, még egy marxista is, aki beállt a szocialista frakcióba, de még ő is egy szabadszellem volt, Szász Imre. Talán őt még ismeritek. Íróként indult.

   Folytatás

A felvilágosodás határai és határtalansága

Holott már több mint harminc éve annak, hogy Szauder József, ama nagy programtanulmányában, mely máig meghatározza a korszak kutatásának stratégiáját (A XVIII. századi magyar irodalom és felvilágosodás kutatásának feladatai (1968) In Szauder József: Az estve és Az álom. Felvilágosodás és klasszicizmus. Szépirodalmi, 1970.) felhívta a figyelmet – sajnos, e téren hatástalanul – arra a nagy eszmetörténeti átértékelésre, mely a felvilágosodás kategóriájának dialektikáját érte: Adorno és Horkheimer könyve, A felvilágosodás dialektikája, mely már több, mint fél évszázada játszik meghatározó szerepet a filozófiatörténetben, elutasítván azt az obligát, lapos (bár manapság megint nem egy helyen erőteljesen hallható) romantikus nézetet, miszerint az európai szellem romlása akkor kezdődött volna, mikor a felvilágosodás aláaknázta a jól megalapozott fundamentalista világnézetek mindegyikét, radikálisan mutatott rá arra az összefüggésrendszerre, hogy a 17–18. századi felvilágosodás, ugyanúgy, mint minden más nagy szellemi mozgalom, kifejlése során, midőn a világ racionalizálására tör, egyszerre hoz rendkívül sok értéket és pozitivitást, s teremt lehetőséget a világnak úgymond felszabadítására, ugyanakkor ugyanazon mozzanatokkal, egyszerre teremt olyan viszonyrendszert is, mind társadalmilag, mind szellemileg, melyben épp a racionalitás és szabadságelvű kifejlés válik lehetetlenné s önmaga ellenpontjává, s a világnak és egyénnek nagy felszabadító ígérete egyben magában hordozza a totálisan megszervezett társadalomnak és a szélsőséges egyéni és társadalmi elnyomásnak a fenyegetését is; e teória szerint, amit a felvilágosodás megígért, legalább annyira teljesítette, mint amennyire visszavette (és megfordítva).

   Folytatás

Normalitás és normativitás – Anna Jampolszkaja és Mihail Jampolszkij beszélgetése*

*A beszélgetés Normalnoje i normatyivnoje címen a moszkvai Otyecsesztvennije Zapiszki folyóirat 2014. 2 (59) számában jelent meg. Beszélgetőtársak: Jampolszkaja Anna Vlagyimirovna (1970) filozófus, fenomenológus, a moszkvai RGGU filozófiai fakultásának tudományos munkatársa. Az Emmanuel Levinas: filozófia és életrajt (2011) című monográfia szerzője. Jampolszkij Mihail Beniaminovics (1949) irodalomtörténész, kultúrtörténész, a New York University professzora, 13 monográfia és több mint 400 tanulmány szerzője.

   Folytatás

A medreszék belülről

1 Az Indus völgyében tartottam a Pakisztán Északnyugati Határtartományában fekvõ Akora Csatak felé, nem sokkal azelõtt, hogy a londoni metróban 2005. július 7-én négy muszlim merénylõ – köztük három pakisztáni származású – felrobbantotta magát. A teherautók dübörgésétõl hangos iszlámábádi országút mellett várt rám a Hákánia, a legradikálisabb medreszék egyike. [A medresze – más írásmóddal madrasza – iszlám vallási iskolát jelent – a ford.]

   Folytatás

Egy rejtőzködő motívum

Tíz kulcsfontosságú ütem Wagner Ringjében

   Folytatás