Miskolczy Ambrus “…igen, de…” (I. rész)

Antiszemitizmus és történetírás Hunniában – I.

   Folytatás

A nem is olyan szürke hétköznapok

A központiság kérdése azért jelent alapvető problémát, mert Berger – legalábbis ma már – egyáltalán nem radikálisan konstruktivista. Thomas Luckmann-nal közösen írt és közel fél évszázaddal ezelőtt megjelent művét, A valóság társadalmi felépítését [4. Peter L. Berger – Thomas Luckmann: A valóság társadalmi felépítése. Tudásszociológiai értekezés [1966]. Jószöveg, Budapest, 1998. ] sokan egyfajta radikálisan konstruktivista kiáltványként olvasták, holott szerzői még csak konstruktivistáknak sem vallották magukat. Berger elismeri, hogy a könyv címében a construction szó szerepeltetése félrevezető, hiszen szándékuk szerint mindössze azt volt hivatott jelezni, hogy a (társadalmi) valóság az egyének értelmező tevékenységének folyamatában konstituálódik. [5. Berger – Zijderveld: i. m. 65–66. ] Azaz elvben nem feltétlenül szükséges és lehetséges bármilyen két konstrukciót egyformán érvényesnek tekinteni. Kell ugyanis léteznie valamiféle objektív – az egyéni vagy kollektív tudatoktól független – valóságnak, amelynek talaján állva az értelmezés elvégezhető.

   Folytatás

Lenin és a Titanic

VZ: Úgy érzem, a vidék leértékelõdött a baloldal és a liberálisok számára. Szerintem minden szavazat számít, és ha ugye a mesében a répához nem ér oda az egér, akkor a répa máig a földben marad. Nem elegendõek csupán a városi voksok. Ott a múltkori választáson maximálta szavazatait az MSZP és az SZDSZ. Sokáig nem fognak megint ennyi szavazatot kapni. Tehát nem szabad leírni a vidéket. Meg nem is érdemli meg. Kérdés, meg tudja-e nyerni a vidék és az agrárium magának a felelõsen gondolkodó értelmiségieket, akik az elmondott bajokról töprengeni kezdenek, akár szociológiai, akár irodalmi szempontok szerint. Én a falusi világot viszonylag jól ismerem. Valakinek már meg kellene szólalni. Mert ez így nem tisztességes. Nincsenek politikai ambícióim, nem akarok képviselõ lenni, csak próbálom ezeket a dolgokat elmondani, több helyen is, hátha egyszer valahol valaki rákattan. Nekem nem kell félni attól, hogy kirúgnak a munkahelyemrõl, vállalataim vannak, köszönöm szépen, megvagyok. Az a baj, hogy még 15 évvel a rendszerváltás után is olyan buta kifejezéseket használok, hogy független vagyok, nem egy nonszensz?

   Folytatás

Magyarország(ok) a két világháború között

Erdei Ferenc (1910) Weis Istvánhoz hasonlóan állam- és jogtudományi tanulmányokat folytatott, majd a szociológia és a közgazdaságtan felé fordult érdeklõdése. Az 1930-as években megjelent könyveiben elsõsorban a vidéki településformákkal és a parasztsággal foglalkozott. A magyar társadalom egészérõl alkotott képét elõször az 1943-as szárszói konferencián tartott elõadásában, majd egy ezt részletesebben kidolgozó, de befejezetlen és csak jóval késõbb megjelent 1943–44-es tanulmányában rajzolta meg.

   Folytatás

Gyarmati György – Ellenségek és bűnbakok kavalkádja Magyarországon

Azért a politikai szociológia fentebbi két metszetét vettem előre, mert a magukat alkotmányba rögzítetten élcsapatnak definiálók azonosságtudata, valamint a kommunista rendszeralkotási terv szerint munkás-paraszt hatalom volt kiépülőben. (Más elnevezéssel ez volt a céltételezett – ipari és agrár – proletárdiktatúra.) De mint kiderült, a – nagy tradíciójú szakszervezeti múltat is magáénak mondható – munkásság többsége éppoly kevéssé érdemesült beválogathatónak a Rákosi irányította szocializmus-építés legátusai közé, amiképpen a birtokának műveléséből megélni remélő gazdatársadalom többségével szemben is erős gyanakvással viseltettek. (Utóbbiak saját érdekképviseleti szervét – az ún. Parasztszövetséget – létrehozni sem engedték.) A fentebbi – szűkebb – politikatörténeti pillanatfelvétel után, kövessük nyomon a kiépülő kommunista pártegyeduralom magatartását – és eljárását – az ellenségkreálási buzgalom nyomvonalán haladva.

   Folytatás

Budapesten történik – séták

KEMÉNY MÁRIA: Igen, könyveltem a 2000- nek, de mellesleg művészettörténész is vagyok, és nagyon régóta foglalkozom Budapest történetével. A bölcsészkaron művészettörténészeknek órákat tartottam, és valahogy az az érzésem támadt, hogy sokkal érdekesebb lesz, ha kimegyünk a helyszínre, megnézünk házakat, ott a helyszínen elemezzük, megpróbáljuk kitalálni, hogy ki, mikor, milyen körülmények között építette őket. És ez hihetetlen sikert aratott a diákok körében, rájöttem arra, hogy esetleg nyilvánosan is lehet ezt csinálni. Nemcsak diákokat lehet így oktatni, hanem széles nyilvánosság előtt is lehet építészettörténetről, várostörténetről beszélni. Tulajdonképpen nemcsak építészettörténettel, hanem társadalomtörténettel és várostörténettel is foglalkozom, és egyre erőteljesebben fordulok a társadalomtörténet felé, tehát nem esztétikai jellegűek a sétáim, hanem a város struktúrájáról szólnak, az adott épületek történelmi, szociológiai, a város fejlődésében elfoglalt helyéről. Igazából három vagy négy sétám van. Hoztam egy csomó könyvet, körbe lehet adni. A számomra is legérdekesebb könyv a Nagymező utcáról szól. Török Andrásnak sikerült a címét kitalálni: Kismező, Nagymező, Broadway. És ez az egyik téma, amivel elég sokat foglalkozom. A Nagymező utca, Zsidónegyed, Klauzál tér. A másik, az Akadémia. Négy vagy öt évig kutattam az Akadémia történetét, a harmadik pedig a Bazilika, aminek szintén nagyon hosszú ideig kutattam a történetét.

   Folytatás