CIFRA SZÓ
Én Kovács László esküszöm a mindenható és mindentudó Istenre, hogy a magyar köztársasághoz és annak alkotmányához hû leszek, Magyarország törvényeit, törvényes szokásait és a kormány rendeleteit megtartom, hivatali elöljáróimnak engedelmeskedem, hivatali titkokat megõrzöm és hivatali kötelességeimet pontosan, lelkiismeretesen, a nép érdekeinek szem elõtt tartásával teljesítem.
FolytatásMenekülés Utópiából a történelembe. Minszk
Artur Klinau a hatvanas évek közepén, a Brezsnyev-korszak kezdetén született Minszkben. Az egy évvel korábban eltávolított Hruscsov az évtized elején megjövendölte, hogy a fehérorosz tagköztársaságban épül fel először a kommunizmus, mert ott felejtik el a leghamarabb az anyanyelvüket a lakosok. A gondolat logikusnak látszik, hisz aki be akar lépni a jövő társadalmába, annak fel kell adnia mindent, ami a múlthoz köti, különös tekintettel az anyanyelvvel szimbolizált kulturális identitásra, másrészt viszont teljes képtelenség, hiszen a kommunista utópia elvileg nincs rituális nyelvhez kötve, minden nemzet a maga nyelvén dicsőítheti az urat. Bár Hruscsov az utópia közeli megvalósíthatóságáról beszél, valójában a Szovjetunió nagyon is e világi természetét leplezi le, deklarálja, hogy a birodalom perifériáin nem maradhatnak fenn a centrumtól különböző identitások.
FolytatásDózsa György unokája
Dózsa-beszéde ugyanis a lázító beszéd prototípusa, ráadásul egyfajta chiliasztikus szemlélettel átitatott apokaliptikus narratívaként fogalmazódik meg: érvelésében többnyire Istenre hivatkozik, amikor az egyenlőtlenséget (rabszolgaságot, szolgaságot stb.) mint természet és Isten ellen való állapotot, sőt vétket mutatja be. A beszédeknek alapvetése a parasztság és a nemesség egykori egyenlőségének tétele, amely az ember teremtett voltából következik. Taurinus az egyenlőtlenséget egyrészt általános teológiai elvekkel szembenállóként mutatja be, talán a korabeli obszerváns szerzetesi prédikációk visszhangjaként,[32. Erről ld.: Szűcs Jenő: A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború. http://archivum.ferencesek. hu/letoltes/irodalom/Szucs_Ferences.obszervancia.pdf] másrészt pedig a római köztársasági erényekkel szembenállóként definiálja a nemesség kiváltságszerzésének bűnét. Vagyis Taurinus nem beszél a magyar nemzet eredendő egyenlőségéről. Tubero ugyanakkor speciálisan a magyar nemzet egykori, Attila alatt meglévő eredendő egyenlőségét hangsúlyozza, és ennek az egyenlőségnek a megszűnését, illetőleg feledésbe merülését kárhoztatja.[33. „Quousque haec tam indigna patiemini, uiri Hungari? Ideone uos Attila, rex ille clarissimus et uictor Europae, ab Hyperboreis montibus eduxit, ut paucorum superbiae ludibrio essetis, ut seruitute et erumnis uestris auarissimis hominum opes ac nobilitas quaereretur, ut scelestissimis ciuium uestrorum magistratus, imperia, sacerdotia paterent, uobis uero ne libertatis quidem unquam spes, nedum honoris locus ullus esset? Sequimini igitur Deum, libertatis uestrae auctorem, qui stupentibus aduersariis uestris uos una contraxit atque armis induit. Neque enim sine Dei nutu in unum armati, nullo nobilium obsistente, conuenistis. Itaque dum metu torpent, aggredimini hostes uestros: omnia caede ac fuga complebitis. Nihil minus sperant luxu suo perditi homines quam uobis animos esse excutiendi iugum seruitutis. Docete insolentes belluas ex aequo cum suis colonis ac ciuibus uiuere, non autem per intolerabilem fastum atque impotentiam nefarie dominari! Nolite praetermittere occasionem hanc uindicandi uos in libertatem!” („Meddig tűritek még ezt a gyalázatot, magyarok? Nagy király Atila, Európa meghódítója, azért hozott-e ide messze északi hegyekből, hogy néhány gőgös ember játékszere legyetek? Hogy szolgaságtokból, keserves romlástokból másoknak kincse, nemessége legyen? Hogy polgártársaitok közül a leggazdagabbaknak hivatal, hatalom, főpapság jusson? Nektek azonban reményetek sincs a szabadulásra, emelkedésre! Kövessétek hát istent, szabadságotok teremtőjét, ki megbénította ellenségeiteket, összegyűjtött titeket és fegyvert adott kezetekbe! Mert isten akarata, hogy fegyvert ragadjatok, összegyűljetek s a nemesség ezt meg ne akadályozza. Rajta hát, míg megzsibbasztja őket a félelem, támadjatok ellenségeitekre, Öljétek meg, kergessétek el valamennyit! Nem élhetnek tovább pompában a gonoszok, ha bátran levetitek a szolgaság jármát. Tanítsátok meg az esztelen fenevadakat, hogy ugyanolyan módon éljenek, mint jobbágyaik, polgártársaik és ne uralkodjanak rajtuk tűrhetetlen gőggel, féktelenül és igaztalanul! El ne szalasszátok ezt az alkalmat, vívjátok ki szabadságotokat!”)] (Tubero művéből is merítő Brutusnál az isteni egyenlőség helyébe egyfajta természeti törvényből fakadó egyenlőségfogalom lép, de Brutusnál is megvan a nemesség és parasztság egykori egyenlőségének képzete.)[34. „Vos viros fortissimos, vere masculam amiorum prolem, a quibus ducta origine, per longum annorum spatium estis in lucem suscepti, impotentes homines, tyranni importunissimi, iniustissimo onere imperii oppressos, oblivisci antiqui generis, atque a natura insitae virtutis, et vitae odio mortem appertere coegerunt. Atque hoc quidem ab his impio scelere contaminatis, tetro atque immani consilio est factum; nequando vestri memores, fiduciam simul, et animos dignos vestris maioribus sumeretis ad oppressores vestrae libertatis crudelissimos, atque immanissimos homines ulciscendos.” („Titeket, vitéz férfiak, igaz fimagzatát őseiteknek, akiktől eredtek, akiktől hosszú idők során származtatok a világra, arra vittek tökéletlen emberek, hitvány zsarnokok, hogy uraskodásuk igaztalan terhével elnyomva, megfeledkeztetek ősi nemzetségetekről, természetadta virtusotokról, gyűlölve az életet, a halált kívántátok meg. Aljas bűn, fekete, gonosz szándék hozta ezt a gyalázatot. Gondoljátok hát meg, minő hűséggel, igaz lélekkel tartoztok őseiteknek, keljetek fel szabadságotok kegyetlen elnyomói ellen és álljatok bosszút ezen az irgalmatlan népségen.”)] Ezt az egyenlőséget a nemesség önkénye szüntette meg, majd a történelem folyamán a feledés homályába veszett. Mindhárom változat hosszan ecseteli a nemesség romlottságát, ami főleg a fényűzésben, harácsolásban és a jobbágyság kizsákmányolásában nyilvánul meg. Mindhárom szöveg egyértelműen kimondja, hogy most itt van az egyszeri és kihagyhatatlan alkalom az ősi és/vagy istentől való szabadság visszaszerzésére, amit a nemesség kiirtásával lehet elérni.
FolytatásJeffrey C. Isaac – Létezik-e illiberális demokrácia?
Jan-Werner Müller nemrégiben megjelent, The Problem with „Illiberal Democracy” című írásában azt állítja, hogy „súlyosan félrevezető »illiberális demokráciának« nevezni mindazt, ami Lengyelországban épül – és bizonyos tekintetben gátolja azokat az erőfeszítéseket, melyek az az olyan autokrata hajlamú vezetők megfékezését célozzák, mint Kaczýnski vagy Orbán. Ugyanis nem egyszerűen a liberalizmus, hanem maga a demokrácia forog veszélyben.”4 Müller határozottan arra az álláspontra helyezkedik, hogy a „liberális demokrácia” és „illiberális demokrácia” szembeállításával botor módon elismerjük Kaczýnski és Orbán igényét, miszerint ők hiteles demokraták, akiknek a túlzott személyes szabadság okoz gondot, és a demokrácia kevésbé libertárius, inkább kommunitárius formáját kívánják megvalósítani. „Lengyelország, Magyarország és Törökország kormányai azonban egészen mást ajánlanak. Egy dolog a materializmus, ateizmus vagy az individualizmus bírálata. Egészen más azonban a szólás- és gyülekezésszabadság, a plurális média vagy a kisebbségek védelmének korlátozása. Az előbbi csupán egyet nem értés különböző, a demokráciát igazoló politikai filozófiákkal. Az utóbbi azonban a demokrácia alapjai ellen intézett támadás.” Müller ezért határozottan azt az álláspontot képviseli, hogy amit sokan „illiberális demokráciának” neveznek, az valójában jobban leírható a populista autoritarizmus egy formájaként, az „illiberális demokrácia” kifejezést pedig inkább kukába kellene hajítani. Számára a „liberális demokrácia” alapvető struktúrája maga a demokrácia, vagyis aki ez ellen a struktúra ellen van, az valójában a demokrácia ellen van. Kornai János is hasonló felfogásban nyilatkozott nemrégiben: „A magam részéről zsákutcának tartom ezt a fogalmat: a jelzős szerkezet önmagában ellentmondásos. Az én felfogásomban minden demokrácia liberális. Azóta nincs gusztusom a jelzős demokráciákhoz, hogy a kommunista diktatúra »népi demokráciának« nevezte magát, világosan elhatárolódva ezáltal a »burzsoá« demokráciáktól.”5 Egy barátomat, a demokratizálódás elismert szakértőjét parafrazeálva, aki egy személyes levelezésben ennél erőteljesebben fogalmazott: Ha nem tudjuk meghatározni a demokrácia intézményes gyakorlatának egyfajta minimumát – azt, hogy biztosítania kell az emberek számára vezetőik szabad és igazságos választások útján történő leváltásának valódi lehetőségét –, akkor semmi nem ment meg minket attól, hogy a relativisztikus szemantika posványába süllyedjünk, ahol a »demokrácia« szó bármit jelenthet, és szinte bármilyen követelést meg kell vitatni, és komolyan kell venni; márpedig innen nincs visszaút… Vajon kénytelenek leszünk elővenni a 40-50 évvel ezelőtti, végletesen megfáradt érveket, hogy ugyanis a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság a totalitárius dzsucse ideológiájával csupán a »népi szuverenitás« egy formája?” Mindezek súlyos ellenvetések az „illiberális demokrácia” fogalmával szemben. Én magam is elutasítom a Lengyelországban, Magyarországon, Törökországban és másutt kialakulóban lévő autoritarizmus gyakorlatát, és a liberális értékek és gyakorlatok iránt is elkötelezett vagyok. A szavak igenis számítanak. És valóban problematikus hagyni, hogy Orbán, Kaczýnski, Erdogăn vagy Putyin magára öltse a „demokrácia” köpenyét. Amennyiben ez bármiféle rokonszenvező megértést, netán elfogadást jelent, helyesebbnek tűnik egyszerűen megtagadni az ilyen vezetőktől a „demokrácia” bizonyítványát, és autoriter jellegüket kell hangsúlyozni és előtérbe helyezni. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy hiba szimplán elvetni az „illiberális demokrácia” gondolatát csak azért, mert kifogásolható politikai célok érdekében állították csatasorba. Lehet, hogy undorító. Meglehet, hogy azokra a korábbi törekvésekre hajaz, amikor a „jelzős demokráciát” elnyomó és olykor gyilkos politika érdekében vetették be. De éppen emiatt kell komolyan vennünk, mint retorikát és politikai programot, amelynek tényleges hatása van a világban. 1989 után valóban ki lehetett jelenteni – miként Philippe Schmitter és Terry Karl meg is tette a Journal of Democracy hasábjain –, hogy „az autoriter uralomtól távolodó rendszerváltás… eredményeként megindult egy örömteli folyamat a demokrácia közös értelmezése felé. Szép csendben mindenütt elmaradtak a »demokráciát« módosítani hivatott, kétes értékű jelzők, mint »népi«, »irányított«, »burzsoá« és »formális«. Ugyanakkor figyelemreméltó konszenzus alakult ki arról, hogy mik azok a minimális feltételek, amelyeknek teljesülnie kell ahhoz, hogy egy politika kiérdemelje a tiszteletreméltó »demokrácia« elnevezést.”6 Ám az is ugyanígy igaz, hogy a „jelzők nélküli demokráciáról” létrejött konszenzus mindig is vitatott, és meglehetősen rövid életű volt, az utóbbi időben pedig igencsak erodálódott. Annak érdekében, hogy hatékonyabban szembeszállhassanak ezzel az erózióval, a liberális demokrácia támogatóinak szembe kell nézniük a felelősségvállalás kérdésével. Ebben az értelemben mégiscsak vissza kell nyúlni az 50-60 évvel ezelőtti érvekhez azzal kapcsolatban, hogy mit lehet kezdeni a „népszuverenitás” és a „demokrácia” iránti illiberális vonzódásokkal. Bár ne így állnának a dolgok! De ez a helyzet, mégpedig azért, mert Európa-szerte és az Egyesült Államokban sorra olyan vezetők kerülnek hatalomra – legalábbis kvázi-demokratikus eszközök révén –, akik azt állítják, hogy a „demokrácia” illiberális formájának hívei, és ennek intézményesítésére törekszenek. Nekünk pedig szembe kell velük szállni. Ami részben azt jelenti, hogy ideológiai alapon kérdőre kell vonni azt, amit képviselnek, mintegy „pert” kell indítani ellenük, komolyan kell venni az érveiket, demonstrálni kell, és nem csupán azt hajtogatni, hogy a „demokráciára” formált igényüket meg kell tagadni.
FolytatásÖV ALATT – Oliveira Salazar – Békés forradalom (részlet)
A szocialista párt külsejét és cselekvésmódját tekintve olyan, mint a többi köztársasági párt. A most tervezett állam keretein belül nincsen számára hely, mint ahogyan más párt számára sem; úgy látszik, hogy a munkások új gondolkodásmódjában sem találhatja meg azokat a feltételeket, melyek szükségesek fennmaradásához. Ha csak valamely, az eszmékben és módszerekben végbemenő meltó átalakulás nem következik be, feltételezem, hogy a szocializmus oly erő, mely pusztulásra van ítélve.
FolytatásTevékeny jelképek: a Novgorod-mítosz
A középkori Novgorodban a Szent Szófia székesegyház neve a köztársaság szinonimája volt. A szovjet idõkben azonban a templom az ateista rezsim céltáblájává vált, és 1929-ben be is zárták. A peresztrojka, illetve az orosz kereszténység fennállásának ezeréves évfordulója 1988-ban bátorítást adott a helyi híveknek, hogy javasolják Oroszország legrégebbi székesegyháza státusának megváltoztatását. Amikor 1990 júliusában ünnepélyesen újra beiktatták Novgorod és Sztaraja Rusza egyházmegyéjét, követelték, hogy a Szent Szófia is újra templomként mûködhessen.
Folytatás