Alattam a “Kaukázus”

A KNSZ mint napjaink “zsidói”

   Folytatás

Versek

Az egész körömcipellős tolvaj bagázs, oroszok, zsidók, kihalt népek, távoli partok, ott sunnyog a tavaszi éjszakán.

   Folytatás

Ecce historia

Úgyszólván bizonyosnak tûnik, hogy jóllehet Spiró nem saját alteregójának történetét írta meg regényében, ámde a Fogság fõhõsének fizimiskája – minden kétséget kizáróan – gazdagon kínálja az asszociációs lehetõségeket avégett, hogy az olvasó – legalábbis fizikai értelemben – párhuzamot vonhasson a római Transteverén, valamikor az i. sz. 16 körül született[1. Spiró a regény elején utal arra, hogy tizenkilenc éves fõhõse tizenhat évvel korábban, háromévesen élte át azt, amikor Tiberius császár a zsidókat kiûzte Rómából (Spiró György: Fogság. Magvetõ Könyvkiadó, Budapest: 2005. 15.). Minthogy a zsidók kiûzetésére i. sz. 19-ben került sor, Uri születésének dátuma i. sz. 16. Érdekes és feltûnõ, hogy Spiró a regényben különbözõ “politikai elemzõk” szájába adva részben az idegen kultuszokkal, elsõsorban az Ízisz-vallással és a zsidó vallással való leszámolásnak tudja be a zsidóknak Rómából való kiûzetését, részben annak, hogy a Templomnak szánt adományt négy bûnös zsidó elsikkasztotta, amit aztán a császár ekként torolt meg. Az elõbbi indoklás olvasható Tacitusnál (Annales II, 85, 4), Suetoniusnál (De vita Caesarum, Tiberius 36) és erre utal Seneca is (Epist. CVIII, 22). A négy zsidó bûnözõ története annál a Flavius Josephusnál jelenik meg, aki a zsidókat ért csapásokat és katasztrófákat úgyszólván minden esetben belsõ, a zsidóságon belül meglévõ ellentétekbõl és visszásságokból vezeti le (Antiquitates XVIII, 3, 5). Ugyanakkor Philón, politikai érdekeinek megfelelõen, mintegy Tiberius felelõsségét minimalizálva a kiûzés ötletét Seianusnak tulajdonítja, aki ki akarta irtani a zsidóságot (Legatio, 159–160; lásd még In Flaccum, 1), s érdekes módon Euszebiosz keresztény történetíró is ezt az okot említi meg (Hisztoria Ekklésziasztiké II, 5, 7). Végezetül nem lehet szó nélkül hagyni, hogy Cassius Dio a rómaiak egyre nagyobb kedvet mutató prozelitizmusában, azaz a zsidók határozott és elszánt vallási missziójában láttatta annak okát, hogy a császár ellenük fordult (Rómaiké hisztoria, 57, 18, 5a). Mindenesetre a szakirodalom egy jelentõs része ez utóbbi állítást tarja történetileg a legvalószínûbbnek: lásd ehhez M. E. Smallwood: “Some Notes on the Jews under Tiberius”, in: Latomus XV (1956), 314–329.] Gaius Theodorus (Uriel ben Joszéf) és a majd kétezer évvel késõbb élõ Spiró György magyar író között. A kérdés azonban az, hogy ha a regény fõhõse külsõ vonásaiban emlékeztet a regény írójára, vajon ez fordítva is igaz-e: a regény írója emlékeztet-e Urira, a Fogság fõhõsére? A dilemma annál is inkább indokoltnak tûnik, mivel Spiró megírhatta annak a kornak a történetét, amelyben fõhõse élt, ámde Uri nem írhatta meg ugyanannak a kornak a történetét, minthogy értékes, sok-sok zsidó ritkaságot tartalmazó könyvtárát – Spiró alkotói fantáziája szerint – a háta mögött rútul eladták. Spiró rendelkezésére álltak a fennmaradt írott források, amelyeket a szerzõ el is olvasott (nem mindet), Uri viszont kortársként személyesen tapasztalhatta meg kora fontos eseményeit (nem mindet), s kerülhetett olykor egészen közeli kapcsolatba jelentõs történelmi személyiségekkel (nem mindegyikkel).

   Folytatás

A katolikus Lengyelország a kereszténység utáni Európában

Az abszolutisztikusan központosított államok kialakulásának, továbbá az állam és az egyház összefonódásának általános szabálya alól a legfeltûnõbb kivétel a lengyel–litván államszövetség különutas fejlõdése. Az 1505-ös nihil-novi statutum a királyi hatalom korlátok közé szorítását jelentette a parlament (szejm) által. Az 1569-es lublini unió a lengyel–litván államszövetségbõl decentralizált, soknemzetiségû nemesi köztársaságot teremtett. A varsói konföderáció által 1573-ban meghirdetett, és az interregnum idején a szejm által – a katolikus püspökök minden ellenállása dacára – elfogadott általános toleranciarendelet többek közt azt is garantálta, hogy vallási kérdésekben nem alkalmazható erõszak vagy kényszer. Miközben Európa-szerte mindenütt vallásháborúk tomboltak, és az államok elnyomták a más hiten lévõ vallási kisebbségeket, a lengyel–litván államszövetségben békésen egymás mellett éltek a különféle keresztény felekezetek (katolikusok, evangélikusok és ortodoxok), az egyéb kisebb hitközösségekkel (kálvinistákkal, újrakeresztelõkkel, morva testvérekkel, antitrinitáriusokkal és örmény monofizitákkal) szemben tolerancia érvényesült, a nem keresztény kisebbségek (zsidók, karaiták – eredetileg a Litván Nagyfejedelemség területén élõ, tatár etnikai gyökerû népcsoport, mely csak az Ószövetséget fogadja el, s elveti a talmudi hagyományt – és mohamedán tatárok) pedig vallásszabadságot élveztek. A kora újkori Lengyelországban valóban menedéket találtak az üldözött felekezetek hívei, akik a mindenfelé dúló vallásháborúk elõl menekültek. Lengyelország ekkoriban lett a világ legnagyobb zsidó közösségének otthona, és a holokausztig az is maradt. Lengyelország még akkor is a vallási tolerancia szembetûnõ példája maradt, amikor az ellenreformáció visszaállította a katolicizmus uralmát, a Svédországgal vívott háború pedig erõteljesen protestánsellenes reakciókat váltott ki.

   Folytatás

A „bovarizmustól” az etnikai ontológiáig (II.)

Mint már korábbi munkáimban megmutattam, Románia szimbolikus földrajza a huszadik század végén is problematikus volt, és úgy tűnik, a helyzet nem fog javulni az új évszázadban sem. Az ország határait jobbára a Párizs-környéki békeszerződések rögzítették, amikor is Románia az omladozó szomszédos birodalmaktól és az utódállamoktól etnikai román többségű és más népcsoportok, elsősorban erdélyi magyarok, erdélyi és bánáti németek, erdélyi, besszarábiai és bukovinai zsidók által lakott területeket nyert.

   Folytatás

2000 netnaplója a Literán – Hétfő

És hol van már 2000 is, az év, amikor véget kellett volna érnie a világnak, de legalábbis össze kellett volna omlania a számítógépes rendszereknek, az év, amikor még vannak fehér foltok az emberi géntérképen, és még senki nem akarja e hazában laboratóriumilag kizárni zsidó és/vagy cigány származását, amikorra már ki kellett volna merülniük a kőolajkészleteknek, az emberiségnek pedig el kellett volna kezdenie lepotyogni a túlzsúfolt Föld felszínéről, és amikor az alapító atyák eredeti elképzelése szerint megszűnt volna egy rendszerváltó társadalmi és politikai havi lap. Ehelyett nyilvános csütörtöki üléseinek székhelye került át a New Yorkból a Centrál Kávéházba. Több törzskávéház aztán már nem adódott, de már a szerkesztőségi szoba is csak emlék.

   Folytatás