A SZU külügyi népbiztossága számára a béketárgyalások és a háború utáni berendezkedés elõkészítéséhez Erdély tárgyában készített feljegyzés ¹

Moszkva 1944. június 5.

SZIGORÚAN TITKOS

Erdélyrõl

Erdély² – hegyes vidék a Kárpátokban – hosszú ideje vita tárgyát képezi Magyarország és Románia között. A románok Erdélyt (a római Daciát)³ nemzetük bölcsõjének tartják.⁴ A magyarok, vitatva ezt, az Erdély fölött csaknem 900 éven át tartó magyar fennhatóságra hivatkoznak,⁵ aláhúzva, hogy 200 éven keresztül⁶ Erdély egymagában képviselte Magyarország függetlenségét és nemzeti kultúráját.⁷ Az elsõ világháborút megelõzõen Erdély Magyarországhoz tartozott, a trianoni békeszerzõdés⁸ értelmében azonban Romániához került. […]⁹

A romániai burzsoázia nem akar megbékélni Erdély mind ez ideig csak általa kizsákmányolt felének elvesztésével, különös tekintettel arra, hogy az utóbbi években¹⁰ az összes romániai tõkebefektetések legnagyobb része erre a területre jutott.

A romániai politikai élet különféle csoportjai és áramlatai közötti meghúzódó mélyreható különbségektõl függetlenül az elsõ világháború után szerzett területek – Besszarábia,¹¹ Erdély, Bukovina,¹² Dobrudzsa¹³ – megtartását illetõen teljes az egyetértés köztük. A legionáriusok (vasgárdisták)¹⁴ ellenezték Észak-Erdély átengedését¹⁵ Magyarországnak. A Nemzeti Keresztény Párt,¹⁶ melyet egykor Cuza¹⁷ és Goga¹⁸ vezettek, azzal igyekezett elkerülni a területi vitát Magyarországgal, hogy szovjet területek bekebelezésére szólított fel.¹⁹ Észak-Erdély Magyarországnak történõ átengedése ellen a leghevesebben a Maniu²⁰ vezette Nemzeti Parasztpárt²¹²² foglaltak állást. E két párt az elszakított erdélyi területek visszaszerzésének jelszavával hozta létre az Ardealul társaságot.²³ Revizionista agitációjukban egyszersmind Németország ellen is fellépnek. Ez a társaság a korábbi román határok visszaállításával kapcsolatos reményeit Anglia és az Egyesült Államok gyõzelméhez fûzi. Az Ardealul mellett mûködik még a titkosan létrehozott „Társaság Románia Újjászületéséért”,²⁴ amely ellenzi, hogy Románia Németország oldalán vesz részt a háborúban. A romániai burzsoázia legmesszebbre látó része elõtt kezd világossá válni, hogy Németország gyõzelme esetén az új Európában Romániára csak a német ipar agráripari- és nyersanyag-szállítójának szerepe vár, s épp ezért Erdélyt, viszonylag fejlett iparával aligha fogják meghagyni a németek Romániának. Ami Románia legradikálisabb demokratikus köreit illeti, ezek az imperialista „bécsi döntés”²⁵ ellen lépnek föl, követelve az Erdélyben élõ népek számára a teljes önrendelkezés jogát, beleértve ebbe az elszakadást is.

Magyarország is elégedetlen a döntõbírósági ítélettel.²⁶ Úgy véli, hogy az új magyar–román határ értelmetlenül osztotta kétfelé Erdélyt, átvágva a vasútvonalakat, elvágva a városokat vonzáskörzeteiktõl stb. Magyarország változatlanul történeti jogon tart igényt Erdély egészére, továbbá azzal érvel, hogy ez a régió „geopolitikai és gazdasági egységet” alkot Magyarország többi részével. A magyar kormány ösztönzi és bujtogatja az irredenta mozgalmakat Dél-Erdélyben a magyar lakosság köreiben. Az irredentisták által Erdély legnagyobb városában Cluzban²⁷ [sic!] létrehozott „Magyar Revíziós Liga”²⁸ azzal vádolja Romániát, hogy szándékosan taszítja gazdasági romlásba a magyar nemzeti kisebbségét. Való igaz, hogy a bécsi döntést követõen Antonescu²⁹ kormánya két ízben hajtott végre vagyonelkobzást a kiürült államkincstár feltöltésére,³⁰zt mindkét alkalommal elsõsorban a magyar földbirtokosok sínylették meg.

A Szövetséges Nemzetek tudtunkkal nyilvánosan sehol nem foglaltak állást az erdélyi kérdésben, hacsak Beneš³¹ nyilatkozatát nem számítjuk, aki arra hivatkozott, hogy Sztálin³² elvtárs állítólag egyetértését fejezte ki Erdély Romániához csatolását illetõen.³³ Ismerjük ellenben az oxfordi Balliol College mellett mûködõ „Külügyi Kutató- és Sajtószolgálat” 1942. december 27-i keltezésû feljegyzését. Ebben a feljegyzésben sorra veszik az erdélyi kérdés rendezésének összes számba jöhetõ lehetõségét, nyilvánvalóan Erdély önálló állammá alakítását részesítve elõnyben, de csak egy Duna-menti föderáció tagjaként, amelynek másik két tagja Magyarország és Románia lenne.

Összegzés

1. Erdélyre mind Románia, mind pedig Magyarország igényt tart, amit mindkét fél meg is indokol. Magyarország joggal utal arra, hogy meglehetõsen hosszú ideig, több évszázadon keresztül Erdélyt szoros politikai és vallási szálak fûzték hozzá. Románia is történelmi érveket hoz fel igényei alátámasztására. A románok arra hivatkoznak, hogy a mai Erdély a római Dacia tartomány része volt, ahol már a régmúlt idõkben is éltek románok, és ahová a székelyek és a magyarok csak késõbb jöttek be, vagy telepesekként kerültek oda, akikkel Magyarország mesterségesen népesítette be a tartományt. A másik fél történelmi érveit kölcsönösen elvetik, sõt Magyarország még az erdélyi románok római eredetét is tagadja.

2. Etnikailag csak Románia Erdélyre támasztott igényei megalapozottak. Nem lehet elvitatni azt a tényt (és ezt még Magyarország sem cáfolja), hogy a románok alkotják Erdély lakosságának túlnyomó részét, sõt a románok kétszer többen vannak, mint a magyarok.³⁴ A magyarok azzal próbálják élét venni ezeknek az érveknek, hogy ugyanakkor Erdély lakosságának legmûveltebb része magyarokból áll. Valóban, a magyarok, kik a városi lakosság többségét teszik ki,³⁵ a felsõ- és a középosztályhoz tartoznak, míg a románok zöme a paraszti és a mezõgazdasági népességhez tartozik. Ez az arány egyébként némiképp megváltozott azt követõen, hogy a trianoni szerzõdés értelmében Erdélyt Románia kapta meg.

3. Nehéz vagy egyenesen lehetetlen olyan megoldást találni, amely Magyarországot és Romániát egyaránt kielégítené. Bármely megoldás az egyik állam vagy éppenséggel mindkettõ elégedetlenségét fogja kiváltani.

4. A tartomány etnikai határvonal mentén történõ szétválasztása kizárt, mert a lakosság teljesen vegyes, ráadásul a magyar népesség lélekszámban mindenhol alatta marad a románnak. Igaz, a magyar székelyek egy tömbben élnek mintegy félmillióan, de a szóban forgó tartomány³⁶ Erdély keleti részének a perifériáján van, messze Magyarországtól, közel a romániai síksághoz,³⁷ arról nem beszélve, hogy északra és nyugatra is románok élnek.

Következtetések

1. Az Egyesült Nemzeteknek Erdély ügyében semmiféle kötelezettségük sincsen, mivel a trianoni szerzõdés és az összes formális kötelezettség érvényét veszítette attól kezdõdõen, hogy Magyarország és Románia is egymással hadban álló államokká váltak.³⁸

2. Tekintettel a lakosság vegyes összetételére, a jelenlegi helyzet, amely a bécsi döntések következménye, nem tekinthetõ kielégítõnek. Politikailag lehetetlen életben tartani azt a döntést, mely a jelenlegi Németországgal és Olaszországgal folytatott háború során hoztak meg, annál is inkább, mert ez a döntés egyedül csak Magyarországnak kedvezne.

3. Még kevésbé lenne helyes egész Erdély Magyarországhoz történõ visszacsatolása, vagyis az elsõ világháború elõtti helyzethez való visszatérés. Magyarország volt az elsõ állam, amely csatlakozott az antikomintern paktumhoz.³⁹ Soha semmiféle hajlandóságot nem mutatott a Szovjetunióval való közeledésre, ellenkezõleg, a lengyelek összes szovjetellenes intrikáiban részt vett.⁴⁰ Magyarország – minden ok nélkül – Németország oldalára állt, mikor az megtámadta a Szovjetuniót. Magyarországnak nem voltak olyasfajta követelései a Szovjetunióval szemben, melyekkel Finnország és Románia próbálja igazolni a háborúba való részvételét. Magyarország a keleti fronton haderejéhez képest minden bizonnyal még Olaszországnál is jelentõsebb katonai segítséget nyújtott Németországnak. Esztelenség lenne megjutalmazni legfõbb területi követeléseinek a kielégítésével.

A politikában természetesen kizárólag célszerûség alapján lehet eljárni. Ebbõl a nézõpontból akár még Erdély visszacsatolására is gondolhatnánk, feltéve, ha ezzel biztosítanánk Magyarország szoros és hosszú távú együttmûködését a Szovjetunióval. Az ilyen jellegû együttmûködés azonban csak a jelenlegi uralkodó körök félreállítása, illetve egy mindenre kiterjedõ átalakulás útján lenne megvalósítható. E fordulat nélkül azonban a jelenlegi Magyarországon nincs olyan tényezõ, amelyre az országunkkal való együttmûködést alapozhatnánk. Az összes legális politikai párt, beleértve a kisgazdapártot és a szociáldemokratákat is, az utóbbi 25 év alatt egymást túllicitálva juttatták kifejezésre ellenségességüket a Szovjetunióval szemben. Még ha az egyik párt hajlandóságot mutatna is a Szovjetunióval való együttmûködésre Erdély visszacsatolása fejében, aligha hihetnénk ígéreteinek és kötelezettségvállalásainak. Ráadásul Magyarország továbbra is harcol a baráti Csehszlovákia ellen – amelynek vissza kell kapnia Kárpát-Ukrajnát és a Szlovákiából bekebelezett részt –,⁴¹ továbbá Jugoszlávia ellen is, amelynek vissza kell kapnia a háború során Magyarország által elfoglalt területeket.⁴²

4. Románia ugyancsak ellenséges állam, amely büntetést, nem pedig jutalmat érdemel. De teljességgel elképzelhetõ Erdély odaítélése abban az esetben, ha Románia garantálja a Szovjetunióval való szoros és hosszú távú együttmûködést és egyszer s mindenkorra lemond Besszarábiáról és Bukovináról. Románia Erdéllyel kompenzálva érezné magát Besszarábia és Bukovina elvesztéséért,⁴³ amelyeknek birtoklását mindig is problematikusnak tekintette. Romániának ez esetben szüksége lenne a Szovjetunió segítségére Magyarországgal szemben, amely soha nem nyugszik bele Erdély teljes és végleges elvesztésébe. Romániában – Magyarországgal ellentétben – egészen a mostani háborúig akadtak olyan pártok és politikai csoportosulások, melyek készek voltak együttmûködni a Szovjetunióval. Erdély annektálása esetén az együttmûködés híve lenne a Nemzeti Parasztpárt élén Maniuval. Az együttmûködés lelkes hívekre találna Erdély román lakossága körében is, amely így megszabadulna végre a magyar elnyomás rémségeitõl. Végül pedig Erdély újraegyesítése Romániával összhangban állna a nemzetek önrendelkezési jogának alapelvével, és teljes mértékben elnyerné az Egyesült Nemzetek nagy részének jóváhagyását.⁴⁴

Figyelembe véve, hogy Lengyelország történelmi érvekkel támasztja alá igényeit Nyugat-Ukrajnára és Nyugat-Belorussziára,⁴⁵ célszerû lenne a területi viták megoldásakor az etnikai érveket elõnyben részesíteni a történelmiekkel szemben.

5. Ahogy a fentiekben említettük, Erdély egészének valamelyik fél részére történõ átadása csak abban az esetben lehetséges, ha biztos garanciát kapunk az együttmûködésre. Politikai téren a hála hamar elpárolog. Másrészrõl viszont a terület elvesztése miatti fájdalom hosszú ideig megmarad. Éppen ezért sem a románok puszta ígéreteit, de még írásos kötelezettségvállalásukat sem tekintettük elegendõ garanciának a most megkívánt együttmûködéshez. Ha nem kaphatunk ennél biztosabb garanciát, más – sõt, esetleg még sikeresebb megoldást kell kitalálnunk a minket foglalkoztató kérdésre, ami lehetne egy mindenféle föderatív és államszövetségi köteléken kívüli független, önálló Erdély állam megteremtése. A több mint 5 millió lakosú és 100 ezer km2-nél is nagyobb területû Erdély⁴⁶ sok más európai országnál nagyobb lenne, és még jelentõs gazdasági erõforrásokkal is rendelkezik. Megmaradván Erisz almájának két szomszédja, Magyarország és Románia között, Erdély nem lehetne meg egy közeli erõs állam pártfogása nélkül, amilyen jelen pillanatban a vele határos Szovjetunió. Ez a megoldás még inkább összhangban állna a nemzetek önrendelkezési jogának az elvével, ráadásul még az az elõnye is meglenne, hogy nem növelné sem Magyarország, sem pedig Románia erejét. Az új állam feletti ellenõrzés lehetõséget adna, hogy nyomást gyakoroljunk mind Magyarországra, mind pedig Romániára, és megakadályozná, hogy e két állam velünk szemben ellenséges nemzetközi kombinációkban vegyen részt. Ez a felettük gyakorolt ellenõrzés megerõsítené a balkáni államok, többek között a Bánáttal határos Jugoszlávia feletti befolyásunkat is.⁴⁷

6. Mindenesetre Erdély önállóságát illetõen ideiglenes döntést is hozhatunk, megvárva, amíg kiderül, hogy nyílik-e mód az õszinte együttmûködésre Romániával vagy Magyarországgal, s aztán ennek megfelelõen módosíthatjuk majd a döntést.

A béketárgyalások és a háború utáni berendezkedés elõkészítésére felállított bizottság elnöke, M. Litvinov⁴⁸

AVP RF. F. 0431/P. Op. 2. P. 10. D. 44. L. 64, 83–90 (eredeti)

A Szovjetunió Külügyi Népbiztosságának a béke- tárgyalások és a háború utáni berendezkedés elõkészítésére létrehívott bizottsága ülésének gyorsírással lejegyzett szövege az Erdély-kérdésre való kitekintéssel⁴⁹

Moszkva 1944. június 8.

SZIGORÚAN TITKOS

Résztvevõk: Litvinov, Lozovszkij,⁵⁰ Manuilszkij,⁵¹ Szuric,⁵² Stein,⁵³ Junyin⁵⁴ elvtárs

Napirendi pontok:

1. Erdélyrõl szóló feljegyzések

2. A Bizottság munkájáról

I.

Litvinov elvtárs:

Az alábbi feljegyzésben⁵⁵ megkíséreltem bemutatni a magyar és a román fél Erdély hovatartozásával kapcsolatos követeléseit, mégpedig külön kiemelve a történelmi múltra vonatkozó érveket. A magyar fél az etnikai szempontokkal szemben – mivel a térség népességének túlnyomó többségét vitathatatlanul románok alkotják, és ezt senki sem cáfolja – inkább a történeti érvekkel hozakodik elõ. A történelmi érvelés azonban igen vitatható. Ismertettem a magyar történelem fejlõdésének fõbb tényeit, de természetesen a döntést nem ilyen vagy olyan érvek alapján fogják meghozni. [Kiemelés – a szerk.] Négy lehetséges megoldást tudok ajánlani, és e négy közül talán nem is olyan nehéz választani. Az alternatívák a következõk: fenntartjuk a jelenlegi helyzetet (addig, amíg nem találunk kedvezõbb megoldást), még ha politikai szempontból valamiképpen kényelmetlen is érvényben hagyni a bécsi döntésben foglaltakat. Szinte teljesen kizárom annak a lehetõségét, hogy Erdélyt Magyarországhoz csatoljuk – szinte, de nem teljes mértékben. Az a gondolat sem idegen tõlem, hogy Erdélyt egyszer Magyarország kapja meg, de ez egyelõre távolinak tûnik.⁵⁶ Ennél valószínûbbnek látszik a Romániával való egyezség, ha Románia teljesen és végérvényesen lemondana Besszarábiáról és Bukovináról – Erdélyért cserébe, de ez csak akkor lenne lehetséges, ha az egyezség részét képezné a feltétlen garancia, illetve befolyásunk biztosítása Románia majdani politikai életére.⁵⁷ Nem tudom, valóban kaphatunk-e ilyen garanciát, még ha a jelenlegi kormány helyére más lép is és más politikát fog folytatni. Más lenne a helyzet, ha sikerülne Romániában bázisokat és ellenõrzést szereznünk, de míg ezt nem értük el, marad annak a lehetõsége, hogy Erdélyt önálló állammá tegyük. Ez átmeneti megoldás lehetne mindaddig, amíg sikerül megegyeznünk Magyarországgal és Romániával. Erdély ugyanakkor hosszabb idõre is megmaradhatna ebben a státuszban, figyelembe véve azt a körülményt, hogy egy ilyen kis államnak szüksége lesz majd pártfogóra, és ez nem lehet más, mint a Szovjetunió, lévén a legközelebb fekvõ nagyhatalom. Mellesleg én egy Magyarországból, Romániából és Erdélybõl álló föderációt is el tudok képzelni, föltéve, hogy valóban képesek leszünk befolyásolni Magyarország és Románia politikáját.

Szuric elvtárs:

Az erdélyi kérdés négy, elvileg elképzelhetõ megoldása közül kettõ számunkra egyértelmûen elfogadhatatlannak tûnik – mint ahogyan Litvinov elvtárs is említette nyitóbeszédében. Ha Erdélyt Magyarországhoz csatolnánk, akkor durván megsértenénk az erdélyi lakosság többségének az érdekeit, és ez indokolatlan jutalom lenne Németország egyik legbuzgóbb csatlósa számára, valamint óriási veszélyt jelentene Csehszlovákiára nézve. Változatlanul hagyni a jelenlegi hatalmi status quót nem jelentene mást, mint a bécsi döntés megerõsítését a szövetségesek által, illetve a hitleri diplomácia tevékenységének jóváhagyását.⁵⁸ Ezért a megoldás csakis a másik két lehetõség közül kerülhet ki: Erdély átadása Romániának, illetve egy önálló Erdély állam megalakítása. Magától értetõdik, hogy az elsõ variáció megvalósulásának két elengedhetetlen elõfeltétele van: a háború utáni Románia államrendjének gyökeres megváltozása (többek között egy szovjetbarát kormány létrehozása), valamint biztosítékok arra, hogy Románia végleg lemond Besszarábiáról és Bukovináról. Elsõ megközelítésre elõnyösebbnek tûnik Erdély önállósítása. Nekem azonban erõs kétségeim vannak aziránt, helyes-e a háború utáni Európa reorganizációja során a területi felparcellázás és a balkanizáció útjára lépnünk, ami az elsõ világháború után vitathatatlanul nagy mértékben járult hozzá az anarchikus állapotok eluralkodásához Európában.⁵⁹ Új, önálló kisállamok létrehozását vagy az igazolhatja, hogy valamely erõs ellenségünket gyöngíthetjük egy területrész ily módon történõ leválasztásával vagy az, ha olyan nemzetiséget juttatunk az önálló állami léthez, amely egy másik, idegen és õt elnyomó állam kötelékébe tartozik. Egy nép nemzeti függetlenségéért folytatott harca, vagy ha a múltja során volt már arra példa, hogy önálló államként létezzék – mindezek újabb érvet jelentenek az önálló nemzeti állam megalakítása mellett. Kérdés, hogy elmondhatjuk-e ezt Erdéllyel kapcsolatban is? Van-e Erdély lakosságának olyan része, amely se nem magyar, se nem román, hanem teljesen más nemzetiségû? Természetesen, nincs. Erdély lakosságának túlnyomó részét románok alkotják, akik lényegében semmiben sem különböznek Románia tõsgyökeres román lakóitól, ahogyan a kisebbséget alkotó magyarok sem különböznek a magyarországi magyaroktól.⁶⁰ Nincs tudomásunk egyetlen olyan adatról sem, amely arra utalna, hogy akár az osztrák–magyar uralom, akár a román uralom idõszakában létezett volna Erdély önálló állammá alakítását célzó törekvés vagy ezért folyó komoly küzdelem, amely egyesítette volna az Erdélyben élõ románokat és magyarokat, feledtetve velük kölcsönös nemzeti viszálykodásukat. Nem, mi valami mást vehettünk észre mindkét – az osztrák–magyar és a román uralom – idõszakában is: mindkét nemzet, ha folytatott is valamilyen harcot Erdélyben, akkor csakis az „anyanemzetükhöz” való csatlakozásért.⁶¹ Különösen erõs volt a román irredenta mozgalom,⁶² amelyben a nemzeti és szociális elemek összefonódtak, mivel az erdélyi románokat, többségükben parasztokat, elnyomták a magyar földesurak.⁶³ Bármely mozgalom, mely Erdély önálló állami létéért küzdött volna, nem támaszkodhatott a történelmi múltra sem, mivel sohasem létezett különálló erdélyi állam, már amennyire én tudom.⁶⁴ Ezeknek a megfontolásoknak a tükrében nekem úgy tûnik, hogy a leghelyesebb politikai irányvétel az lenne, ha arra orientálódnánk, hogy Erdély Romániához kerüljön. Ezt a döntést megkönnyítik az etnikai megfontolások (senki sem tagadja, még a magyarok sem, hogy Erdély népességének nagy részét a románok teszik ki). A mi érdekünk az, hogy – mint azt a feljegyzés szerzõje helyesen jegyzi meg , mindig az etnikai tényezõt részesítsük elõnyben a történelmi érvekkel szemben, különös tekintettel a Lengyelországgal fennálló vitánkra.⁶⁵ Ezt a biztos garanciákon nyugvó döntést országunk érdekei szempontjából azzal igazolhatjuk, hogy véget vet a Besszarábia kapcsán Oroszország és Románia között kialakult vitának (amelyet egykor szándékosan idézett elõ Bismarck⁶⁶ a berlini kongresszuson),⁶⁷ és Romániának adva Erdélyt (mely állandó konfliktusok forrása volt Románia és a közép-európai államok között), alapot teremt arra, hogy Románia valóban tartós függésbe kerüljön politikánktól. Ez a perspektíva annál is reálisabbnak tûnik, mivel Románia számára Erdély jóval nagyobb vonzerõvel bír, mint Besszarábia. Romániát és Magyarországot nem lehet egy kalap alá venni. Mi sem tanúskodik errõl jobban, mint történelmi múltjuk. A magyarok mongol–ugor származásuk⁶⁸ ellenére mindig a délkelet-európai német térnyerés elõõrsét alkották és a szláv népek elnyomásának eszközei voltak. Épp ezért nem véletlen, hogy a magyarok Oroszország szinte minden háborújában mindig az ellenséges oldalán álltak. Romániára ennek szinte éppen az ellenkezõje igaz.⁶⁹

Kevéssé megalapozottnak tûnnek számomra azok az elképzelések, melyeket a feljegyzés készítõje a magyar–román–erdélyi föderáció kapcsán fejt ki. Mindenekelõtt egy ilyen föderáció számomra teljes mértékben irreálisnak és magvalósíthatatlannak tûnik: esküdt ellenségek konglomerátuma, melyek közül mindkettõ ellenkezõ irányba húz. Ráadásul nem osztom azt a nézetet, miszerint egy ilyen föderáció feltétlenül a mi befolyásunk alá kerülne. És fõként nem látom be, miért ne lehetne egy ilyen föderáció az egyik láncszeme annak a Balti-tengertõl a Fekete-tengerig nyúló föderációnak, melynek megvalósításán Lengyelország dolgozik.⁷⁰ És azt sem értem, miért gondolja a feljegyzés készítõje, hogy egy ilyen jellegû föderáció akadályozhatná a lengyelek szándékát.

Lozovszkij elvtárs:

A négy lehetséges variáns közül Jakov Zaharovics [Szuric – a szerk.] nem a legmegfelelõbbet választotta ki. Ráadásul nekem úgy tûnik, hogy indoklása nem egészen állja meg a helyét. Szuric elvtárs szerint nem szabad megismételni a Versailles-ban elkövetett hibákat, el kell határolódnunk a területi felparcellázás politikájától. Hát talán hozzunk létre nagy és erõs államokat meg föderációkat, amelyek késõbb majd ellenünk fordulhatnak? Én nem hiszem, hogy Európa felosztása ártana nekünk. Minél többet vágunk le az ellenséges országok területébõl, annál jobb.⁷¹ Végül pedig, ha lemondunk a területek felparcellázásról, minden Németországgal kapcsolatos tervünk meghiúsul, Németországot illetõen mi a területi felparcellázás mellett vagyunk, Németországot több részre kell osztani, hiszen ha jól tudom, éppen Ön [Jakov Szuric – a szerk.] dolgozta ki, igen sokat fáradozva rajta, a rajnai terület önálló állammá alakításának kérdését. Ezzel kapcsolatban is el lehetne mondani, hogy ez mesterséges felosztás. Ez az érvelés számomra nem tûnik helytállónak; politikailag semmit sem ad. Ez esetben ugyanis a föderációk létrehozását kellene szorgalmaznunk, márpedig mi éppen ez ellen lépünk fel. Meglátásom szerint célszerû lenne, ha az önálló Erdély létrehozását szorgalmaznánk. Egyáltalán nem áll érdekünkben, hogy megerõsítsük Magyarország vagy Románia pozícióját. Miért kellene ezt tennünk? Azért, mert Erdélyben hárommillió román él? Vagy miért kellene megerõsítenünk Magyarország pozícióját? Csupán azért, mert Erdélyben másfél–kétmillió magyar él? Abból kell kiindulnunk, hogy mindkét ország ellenünk harcolt. Következésképpen nem szabad hagyni, hogy megerõsödjenek. Ez a legfontosabb. [Kiemelés – a szerk.] Igaz, pár százezer románt megöltünk ebben a háborúban,⁷². Bucureºti, 1999. 107.] de úgy látszik, ez nem elég. Nem lehet megölni minden németet és magyart. Erdély hozzácsatolása Romániához jelentõs mértékben hozzájárulna megerõsödéséhez. A 100 ezer km2 kiterjedésû Erdély nagyon gazdag, nyersanyagforrásainak bekapcsolásával Románia gyorsan pótolhatja megcsappant erejét; márpedig nekünk ez nem áll érdekünkben, ha megmarad a jelenlegi rezsim. Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok, de ha Antonescu helyét a román földesurak pártja foglalja el, akkor egyre megy, hogy ez a párt liberális lesz-e vagy nemzeti. Mindkét párt⁷³ korrupt és az eltelt 25 évben mindig ellenünk voltak. Az pedig, hogy a 19. század összes háborúiban, a románok milyen oldalon álltak – nem ide tartozik. Nekünk nem abból kell kiindulnunk, hogyan alakultak az erõviszonyok egykor Oroszországgal szemben, hanem abból, hogy most, a Szovjetunióval szemben hogyan alakulnak. Ez osztálykérdés, nem pedig nemzeti-területi.⁷⁴

A békekonferencia során is növelhetné manõverezési lehetõségeinket, ha felvetnénk Erdély önállóságának kérdését a nemzetek önrendelkezésének elvére hivatkozva, hogy a románok és a magyarok ne nyomhassák el egymást. Taktikailag ez elõnyünkre válhat. De folytatjuk a manõverezést a késõbbiekben is. Magyarország és Románia uralkodó osztályai szövetségeseinknél fognak támogatást keresni. Nem véletlen, hogy az angolok megkülönböztetett figyelmet fordítanak a román és a magyar földesurakra. Különösen a magyar arisztokrácia számít az angol konzervatívok segítségére. A 4. változat elfogadása esetén szerintem nyerõ helyzetbe kerülhetnénk. Persze ezzel szemben is fel lehet hozni ellenérveket, ahogyan ezt Szuric elvtárs meg is tette. De ugyanígy azt is mondhatnánk, hogy sokáig sem Csehszlovákia, sem Lengyelország nem volt önálló. Nem mindegy, mi volt? Most a reális dolgokról beszélünk, nem pedig a történelem emlékeirõl. Foglalkozzanak ezzel a lengyel emigránsok.

Politikailag elõnytelen lenne egy Románia, Magyarország és Erdély részvételével létrehozott föderáció. Errõl beszélni sem érdemes, mert föderáció-ellenesek vagyunk, és ezen a téren vitánk van az angolokkal. Összetéptünk már jó néhány föderáció-tervezetet. Ebben a kérdésben nekünk határozott álláspontunk van, és ezen nem szabad változtatni. Mi azt mondjuk: befejezõdik a háború, foglalkozzon minden nép a saját sorsával, döntse el, mit akar. A föderáció gondolata, még ha csak az utalás szintjén merül is fel – elõször is irreális, nem más mint légvárépítés, másrészt meg azt kérdeznék tõlünk, hogy van az, hogy egyik helyen ellene vagyunk, máshol meg mellette. Ez az álláspont veszélyes és nehéz helyzetbe hoz minket. Ugyanakkor az a gondolat, hogy Erdély a maga ötmillió lakójával, gazdag nyersanyagkincsével Finnországhoz vagy valamelyik más országhoz hasonlóan önállóan is tudna létezni, teljes mértékben elképzelhetõ és politikailag logikus. Ez erõsítené politikai pozíciónkat. Több hasznunk származna belõle mint bármely más kombinációból vagy ígéretbõl.

Magától értetõdik, hogy Erdély Magyarországhoz csatolásának perspektívája eleve ki van zárva.

Még egy megjegyzés. Nem lehetne-e a hozzánk eljuttatott feljegyzések készítõinek tudomására hozni, hogy a mostaninál frissebb adatokkal szolgáljanak? Erdély nyersanyagforrásairól közölt adataik például az 1913-as év állapotát tükrözik. Elavultak. Bele kell merülni a magyar és a román statisztikákba, bizonyára találni fogunk frissebb adatokat. Gyanítom, adatközlõink nem vették maguknak a fáradságot, hogy utánanézzenek az új forrásoknak. Pedig tudom, hogy vannak ennél frissebb statisztikai adatok.⁷⁵

Stein elvtárs:

A négy lehetséges megoldás közül az egyik máris elesik – nevezetesen a bécsi döntés. Ugyanígy elesik, vagy legalábbis meghatározhatatlan idõre elhalasztható (ahogyan ezt a feljegyzés is helyesen megemlíti) Erdély Magyarországhoz csatolása. Azaz két lehetõség marad: Erdély átadása Romániának, illetve az önállóErdély létrehozása. Az utóbbi esetben minden bizonnyal ugyanaz a helyzet alakulna ki, mint amilyen a bécsi döntés után alakult ki. Mit tett Hitler?⁷⁶ Erdély Magyarország és Románia közötti felosztásával elérte, hogy mindkét terület fölött egyidejûleg gyakorolhassa a hatalmát. Be kell ismerni, hogy érdekei szempontjából igen jól használta ki a helyzetet. Így, ha egy független Erdély jönne létre, lehetõsége nyílna arra is, hogy mind Romániára, mind Magyarországra nyomást lehessen gyakorolni, mert mindkét fél Erdélyhez fõzõdõ érdekeltsége fennmaradna. Ez számunkra kedvezõ lenne, mivel a Szovjetunió földrajzilag a legközelebbi nagyhatalom. Talán ezért tûnik jobb megoldásnak az önálló Erdély létrehozása. Ami Erdély Romániának való átadását illeti, a feljegyzésben felhozott érvelést helytállónak tartom, de a legfõbb probléma, melyet Litvinov elvtárs kétszer is kiemel, a következõkben áll: van-e biztosíték arra, hogy Románia külpolitikájában számunkra kedvezõ irányvonalat fog követni? Épp ezért errõl ebben az absztrakt formában nem érdemes elmélkedni.

A jelentés kétszer is utal a nemzeti önrendelkezés elvére, amely megerõsítené a két, fent említett megoldási lehetõséget. Szerintem ezt az utalást a jelentésbõl ki kell húzni, mert egyáltalán nem elõrelátható az erdélyi népszavazás eredménye. Annál is inkább, mert kétségkívül mindkét oldal statisztikája hamisított. Erdélyben élnek magyar anyanyelvû románok és román anyanyelvû magyarok is. Erre csak óvatosan lehet hivatkozni, nehogy rossz hírbe hozzuk a nemzetek önrendelkezési elvét.

Manuilszkij elvtárs:

Úgy vélem, a feljegyzésben foglaltak teljesen helytállóak, és lényegében nem érdemes vitát nyitni ebben a kérdésben. Az egyetlen, amit fel lehet hozni ellenünk: Európa gazdasági szétaprózottsága. Ez az érv kikerülhetetlen. De az a helyzet, hogy a Szovjetunió szempontjából célszerû az önálló Erdély létrehozása. Véleményem szerint a jelentés érvelése helyes. Én Erdély önállósításának híve vagyok, de nem föderációs keretek között. Természetesen az események menete sok minden megváltoztathat.

Litvinov elvtárs:

Röviden válaszolok az elvtársak ellenvetéseire. Megértem Szuric elvtárs ellenvetéseit az államok feldarabolását illetõen. Tisztában vagyok vele, hogy régebbi irányelveink felõl nézve az államok megnagyobbítását kellett volna szorgalmaznunk, de a jelenlegi nemzetközi harcban nem követhetjük absztrakt elveinket és kívánságainkat, hanem figyelembe kell vennünk a realitásokat is. A realitás pedig az, hogy számunkra kedvezõ lenne néhány burzsoá állam részekre tagolása. Úgy látszik, a széttagolódás fázisa, mely az elsõ világháború után vette kezdetét, egy darabig még folytatódni fog. Meglehet, hogy a nagy államokhoz a széttagoláson keresztül vezet az út. [ Kiemelés – a szerk.] Igaz, hogy Erdély nem egy nemzetbõl áll, de Csehszlovákia népessége is két népcsoportból tevõdik össze. (Szuric elvtárs: „De mellette nem léteznek ezeknek a népcsoportoknak saját államaik.”) Jó, akkor vegyük Svájcot! Lakosságát három nemzetiség alkotja: német, francia és olasz, területét pedig Németország, Franciaország és Olaszország határolja. (Szuric elvtárs: „Ez már súlyosabb érv.”) (Lozovszkij elvtárs: „És Luxemburg? Ugyanaz a helyzet.”) Szuric elvtárs téved, ha azt gondolja, hogy az erdélyi románok leghõbb vágya a Romániához való csatlakozás. Való igaz, a Romániából érkezõ agitátorok igyekeztek befolyásolni az erdélyi románokat a csatlakozás ügyében, de a történelem során az erdélyi románok csupán autonómiát követeltek maguknak és nem is álmodtak önálló Erdélyrõl. Minden valószínûség szerint nem lesz kifogásuk az ellen, hogy Erdély független állammá váljon, ahol õk a népesség többségét fogják alkotni. Ezzel a magyarok is kiegyeznek, ha biztosítva látják egyenjogúságukat.

Ami Románia tõlünk való függését illeti Erdély átadása esetén, azt gondolom, hogy ez a függõség még erõsebb lehet akkor, ha Erdély önálló marad, ellenben tõlünk függ, hogy a továbbiakban átadjuk-e Romániának.

Feljegyzésemben én magam is kitértem az etnikai érvelés elõbbrevalóságára a történetivel szemben, de e tekintetben sem szabad túlzásokba esnünk, tudnunk kell, hogy lesznek olyan esetek, amikor éppen a történeti érveket kell majd hangsúlyoznunk, ahogy az például Észak-Poroszország és Felsõ-Szilézia területeinek Lengyelországnak történõ átadására tett ajánlatunkkor történt.

Négy lehetõséget említettem a probléma megoldását illetõen, és magától értetõdõen a föderációt nem sorolom a lehetséges megoldások közé, mivelhogy ezzel számuk négyrõl ötre emelkedne. A föderációt jegyzeteimben csak távoli lehetõségként említettem. Jelenleg taktikai okokból elutasítjuk a különféle föderációs kombinációkat, de kétlem, hogy a jövõben is mindig következetesen elutasítjuk majd a föderáció lehetõségét. A balkáni föderációt mi magunk is valamikor a balkáni probléma legelõnyösebb megoldásának tartottuk, sõt, úgy emlékszem, ez az elgondolás a balkáni kommunista pártok programjában is szerepelt. Egyáltalán nem kizárt, hogy egyszer mi magunk fogjuk ösztönözni a balkáni föderáció létrehozását. Az államok felosztása szükségszerûen maga után fogja vonni a föderációk létrehozására irányuló igényeket. Ezt az eshetõséget szem elõtt tartva vettem számításba a Magyarországból, Erdélybõl és Romániából álló föderáció létrehozásának a gondolatát; föltéve, hogy mindhárom állam a mi befolyásunk alá fog kerülni, ami mindenképpen meghiúsítja a lengyelek „tengertõl-tengerig” terjedõ föderációjának tervét.⁷⁷

Stein elvtárs számára a népek önrendelkezési joga valamiért a népszavazással asszociálódik, amit én egyáltalán nem javaslok. Mindössze anynyit jegyeztem meg, hogy a túlnyomórészt román nemzetiségû Erdély Romániának való átadása kimerítené a nemzet önrendelkezési jogának fogalmát. Ugyanígy, Erdély olyan önálló állammá alakítása, ahol a magyarok és a románok jogilag egyenlõk lennének, mindkét fél érdekeit szolgálná, és inkább megfelelne a nemzetek önrendelkezési jogának, mint az, ha kitennénk a magyarokat Románia elnyomásának vagy megfordítva.

Beismerem, hogy kénytelenek voltunk régi statisztikai adatokkal dolgozni, de sajnos nem álltak rendelkezésünkre a legfrissebb források, és a mostani postai szolgálat akadozása miatt nehéz hozzájuk jutni.

Manuilszkij és Lozovszkij elvtárs:

A föderációt nem érdemes szóba hozni a feljegyzésben.

Litvinov elvtárs:

Nem ragaszkodom hozzá, mert ez nem része azoknak a döntéseknek, amelyeket most meg kell hoznunk. Kész vagyok törölni a szóban forgó bekezdést.

AVP RF. F. 06.P. 14. D. 141. L. 44–45. Eredeti irat

FORDÍTOTTA VÉRTES JUDIT