A TILTOTT NYELV

Tiltott nyelv, amelyen gondolkodunk,
de ha már gondolkodunk is,
nem szabad megszólalnunk rajta.
Megszólalni és kimondani, milyen
következtetésre jutottunk. Mert lehet,
hogy következtetésünk hibátlan,
kétségbeesésünk mégis ostoba.
És akkor élhettünk volna úgy,
mint a fényérzékeny növények:
fölfelé törekedve. Élhettünk
volna úgy, mintha éltünk volna.

ÜDVÖZLÉGY, UTAZÁS

Üdvözlégy, utazás egy kivilágított, téli
villamoson. Üdvözlégy sötét, délelőtti
nap. Sehová sem néző Égitest,
pillantásod ma nem nyugszik meg
rajtunk. Fivérünk: sár az ormótlan
cipőkön, nővérünk: gumiszőnyeg
ráncai, ütések a zománcon,
hirdetések ragasztó-nyoma.
Ha van megindult tekintet
a fekete tükörben a miénk az.
Ha van szív bátor – a miénk.

A FIGYELMES VARJÚ

A figyelmes varjú
egy forgórúdon ül a bejáratnál,
és számolja a befelé igyekvőket.
Aztán – egy híján – ugyanannyit

számlál kifelé. Civakodik,
évődik, károg és zajong,
hogy komor gondolataink villogjanak
mint kékesfekete tollak.

Nem tudja, hogy mi egy térdeplőn
könyörgünk, hogy együtt maradhassunk még,
hogy telhetetlen fiókái hallgassanak, és

sötét felhőjük ne szakadjon ránk.

EGY ÁBRÁND VÉGE

Kísérleteink megunták, hogy ott
lapuljanak a házfalba veszve
vagy a gesztenyefa odvába szögezve,

akik tűrtek eddig, hagyták, hogy vakon
nézzünk a szemükbe és gúnyolódjunk
hiányukon, most elrántották arcukról

a leplet és előbújtak, megálltak
előttünk hányavetin, keresztben az úton.
és mi, akik elbizakodottan éltünk,

akiket dermedt pillantásuk kísért,
megfordulunk és elindulunk (velük)
a jövőbe, vagyis: a múltunkba vissza.