Versek

A MÁSODIK POLC JOBBRÓL: NÉMETEK

A mennyezet s a délre esõ sarok
találkozása összekaparva áll:
a ráfolyt víztõl meglazult fal
megrepedezve a polcra pergett
festés elõtt. A németek egyre több
helyet kívánnak; dánok, a svájciak,
a skandinávok, Németalföld,
mind lekerülnek a szembe-polcra
Mint egy nagy állat, híznak a németek.
Csak gondnokuk, nem birtokosuk vagyok;
amint öregszem, úgy növik be
testtömegükkel a vézna állványt
S most még a festõk mocska is itt folyik.
(V)akarni kell: Nietzschére folt esett.
A sárkefével kúszom Kantra;
mészpaca pöndörödik gerincén

AZ ARCFESTÉS SZERTARTÁSA

A lány a metszett nád-irónt a tökhéj-
festékestálba mártja, és az arcát,
ahonnan szétível a szemöldök, mély
vonással metszi. Vérföldet dagaszt, át-
dörgöli bõven orra s jobb szeme
háromszögét, majd fehérrel a szemközt
lévõ pofát, s rá védõszelleme
írásjelét karcolja. Most az eszközt
koromba mártja; indát ír a nádtoll,
kacsok burjánzanak szét ajka sarkán.
Nyolc égtáj lesz az arc, és tenmagából
sugárzik: nem vált jelet senkivel.
Egy pontba hull a nyolc világ-arc. Aztán
a minta már magát építi fel.

ALAK „PLEIN AIR”-BEN

A takarítónõ, kezében egér-
fogóval, melyet jó magasra tart,
gyógyfapapucsban klaffog; kõre ér
a nyélre vont rongy; hiába akart
meglépni az adjunktus – ott oson,
de sajnos nem a labort nyitja ki:
a tisztítószertárt! – a folyosón
faltól falig pattog, hogy – Hé! Doki! –
az érces szózat; megadással, lassan
fordul kettõs árny – nõ és dög – felé;
mögöttük széles ablak, lomb és vas van;
– az árnyalak már tájba festve, ím! –
s a ferde polcról sorra hull elé
törlõrongy, pézsé, felmosófa, VIM.

LINGVISZTIKA MUFFBAN

Legyen egy buszmegálló, télen, éjjel;
a járdaszélre felcsapott lucsok
tömbökbe fagy; most ázott papucsot
viselõ nõ vagy, ingatag kedéllyel,
nyakadban fóka-muff; öregszel, ásít-
hatnékod van, s a függõ szõrcsatorna
mélyén, akárha idegen test volna,
tapintják végig ujjaid a másik,
az érzéketlen kézfej bütykeit;
izmos, mozgékony, vérlangyos hüvelyked
a párás ûrben lépked egyre lejjebb,
míg zongorázva ér egytõl ötig;
s választván illetik az ujjbegy-párnák
a béna ujjak elefántcsonthátát.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.