Az elmúlt négy évben jól nyitva tartottam a szemem, és utólag azt szûrtem le tapasztalatként, hogy több történt egyszerû kormányváltásnál. Sokszor lepõdtem meg ebben az idõszakban, pedig szóltak jó elõre, hogy számítsak rá, azt is megmondták, vigyázzak, sõt azt is, hogy mire, mégsem sikerült megúsznom nagy álmélkodások nélkül. Mi több, négy évnyi odafigyelés és sok csodálkozás után még a vége is váratlanul ért, és nemcsak a vég maga, hanem az is, ahogy.
Elbizonytalanodásom sokirányú, ma már azt se tudom, szerencseszám-e még a huszonegyes, illetve hogy kinek is hoz tulajdonképpen szerencsét. Kétkedésemet az egyik közvélemény-kutató intézet alapozta meg, az, amelyiknek patinás nevét már akkor ismertem, amikor még azt se tudtam, mi fán terem a közvélemény-kutatás. (Akkor persze még csak az anyacég létezett, odaát.) Nem az kavart meg, hogy minden intézet szakértõi mást jósoltak, mint ami bekövetkezett, sõt két hét különbséggel egyszer erre, egyszer arra tippeltek pontatlanul. Hanem az, amikor az említett intézet szinte bepanaszolta a megkérdezetteket. Ugyanis huszonegy százalékuk nem mondta meg, kire fog szavazni. Huszonegy százalék – ennyivel jó esetben választást lehet nyerni! Ezek szerint nem vették észre, hogy ez a 21 százalék maga az értékes adat, a nóvum, az ölükbe pottyant téma, amelynek alapos elemzésével õk lehetnek majd választási ügyekben a gondolati fõsodor. Az eredmények szülte meglepetés arra utal, nem vallották be maguknak, mennyire döntõ lehet a véleményével bujkáló huszonegy százalék, s úgy látszik, nemigen hangsúlyozták ezt a hatalomnak sem. Nem merték? Inkább hasraütéssel állapították meg az esélyeket? Vagy a Honecker-effektus mûködött volna? (Bukása után Erich Honecker – talán még német földön, de lehet, hogy már Moszkvában vagy Chilében – azzal hárította el a felelõsséget gazdasági kérdésekben, hogy pontatlan adatokat kapott a statisztikai hivataltól. Vélhetõleg pontosan azt kapta adatként, amit kért.) Úgy lehet, négy év alatt megvalósult egy új típusú láncreakció. Az adatközlõ nem mer adatot közölni, a kutató nem meri az okát kikutatni, és így tovább.
Vagy most megfordult a láncreakció? Szalad a szavazó, behúzza az ×-et, szalad a számítógép, mutatja az eredményt, szalad a közvélemény-kutató, magyarázza a bizonyítványt, szalad a kormány… bezzeg a kóró is ringatta a kismadarat.
Barabás András