mikor a tanulószoba hátsó padsoraiban már minden ötlet elfogyott
nem sikerült a legmerészebb vágy kiszökni egy-egy partizánfilmre
a közeli bolhás moziba vagy a salakon csattogtatni egymás bokáját
netán az első slukkokat meghúzni a büdös sellőből a hátsó udvaron
felütöttük a koszlott földrajzi atlaszt és hihetetlen csatákba kezdtünk
hegyekről folyókról városokról a világ végén úszkáló szigetekről
és mindent tudtunk – dőlt belőlünk fekete-afrika az ausztrál öblök
szibéria roppant vízi vándorútjai fújt a sivatagi szél pergett indián dob
s ha az ember a másikra rákiáltott zsigereiből fölnyomta még pápuát is
aztán hosszú csönd lett mígnem klasszikussá érett költő sógorom
jóval a vasfüggöny nyitása előtt egyszer csak új zélandba vágyott
térképen nézegetni kezdtem azt a világot de mivel már bécsig is
fegyveresek rohamozták a vonatot gondoltam poétánk meghomálylott
agyára ment az ezoterikus lírai mákony maradjunk a helyi buszoknál
s megint kialvatlan évek szomszédolások és a delegacijá-térképek
a glóbusz a rövidre zárt én mozgásterében csöndesen megállt – ideát
ám mostanában ismét hosszasan lapozok egy kegyeletes könyvet
nem is a könnyek bár az ajándékon még elszállt testvérem kéznyoma
kit nem láthatok már soha miként itt e szépen színezett papírvilágot
melynek többségét gyerekkorom óta valakik többszö átkereszteltek
arabok oroszok az afrikaiak tán a közép-amerikát imádók a szerbek
s lám mint valamikor a rejtelmes mesékben ismét a végtelen vizek
a csüggedt balkáni magányból a lét peremén zátonyok gyöngysora
a régen citált pápua s erőlködhetnek a nagyszerű társak létezik-e
töményebb líra mint a foszfátos korallokra hasaló mikronézia
az ősvízen ringatopzó nauru vaunatu kiribati tuvalu vagy tonga
jobban mondva miért palau fáj ahogy ablakomhoz ér az éjszaka
istenem – ott a lét szélén köztársasága van pénze ünnepe fővárosa
s míg mi nagyképűen futkározunk itt pénzéhes romlott bogarak
ők állítólag a vulkánkúpokon tovább élnek a gdp-mutatók mesések
eltévedtünk volna – no ebből se lesz ma óda jobb ha a gép kikapcs