Versek

BRÓM

Mint mészbe ágyazódott kagyló nyomát a kőzet:

            A pázsittal határolt, egykedvű téglalap

            A pontot őrzi: itt állt a lakkszagú barakk.

A bádogvályú – rozsda zabálja – ismerősebb:

Ez volt a menza. Képzelt homlokzata előtt egy

            Zászlórúd búsul… Ennél is mulatságosabb

            Egy itthagyott bitófa lenne. Magnak maradt

Néhány tölgy, s ezt a tisztást meg úgy hívták: a körlet.

            A moccanó avar közt megvillan egy cafat

Az alvilági zöldre vikszelt linóleumból,

            Mely a sakktábla síkos kockáira tapadt;

A brómos tea íze ebből a barna múltból

            A legvilágosabb és legbódítóbb zamat –

Ínyünkön úgy ficánkol, hogy elszédít az undor.

PÉNZ

1

            Ma arra kértem az Atyát:

            Ha pénzt nem, adjon legalább

Kötést a szemre, türelmet a télre!

            Úgy éljek, mint a lassú gazdaság,

Csak négyévente véve művelésbe

            A termőföldet, mint a bölcs maják.

Nem látom, sejtem: szirmait kitárja

Az új hajtás, a férfikor virágja.

2

            Agyam lakója volt ezer

            Gúnyos gond – ezret űztem el;

Szememben egy a légüresnek ismert

            Alak s a tétje-nincsen alkalom…

Virágozzék megint a negyedik kert,

            S heverjen három égtáj parlagon!

Miért volna lent a szépreményü táj szebb,

Mint fönt a hámló oldalú Kopárhegy?

3

            Az ínség, mint az égető

            Kór, kínoz: üres a jövő

Aprópénzét vendégelő szelence…

            A teljes gyógyulást – ha van ilyen –

Meghozza Isten túlságos kegyelme.

            Csitt! Végigborzong idegeimen

Az előérzet: a beteg a bőség

Birodalmában óriásra nő még.

4

            Atyámat kérem: lapjaim

            Közé pillantva rózsaszín

Ujjal mutasson a jóképü ászra,

            S tartson játékban tervemnél tovább;

Mert pórul jár, ki kártyáit kijátssza:

            A pókerarcon bíbor pír fut át,

S a gyomrot roppant prés szorítja össze

Egyetlen görcsbe dermedő ökölbe.

5

            Testével izgat az arany

            S a tőke terve megfogan

A téli álmát alvó öntudatban;

            A millióknak szörnyű híja van,

S mikor számlám apad, javíthatatlan

            Istenre emlékeztetem magam,

Ki törvényen kívül tett szert vagyonra,

S szégyellt pénzét az éhezőnek osztja.

6

            Pénzt oszt, minthogyha életet,

            Vagy életet mér pénz helyett –

Ha két gazdagság egyesülne titkon,

            Élhetném eltartóim életét.

Mint töprengő fegyenc, végigsimítom

            A gömbölyű tarlót, hajam helyét;

Szeretném már a törvényt tönkretenni,

S Uram szemébe ordítom: „Fizess ki!”

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.