A városok, ugyanúgy, mint az emberek, vagy szexuálisak, vagy frigidek. Le lehet élni akár egy egész életet is egy emberrel anélkül, hogy megismernénk, hogy éreznénk az Erószát. Ugyanígy bármely város is képes arra, hogy egy pillanat alatt kiváltsa az emberből az orgazmus remegését, vagy éppen ellenkezőleg, hogy több évtizedes unalmas együttélésre kárhoztassa.

Másfél évet éltem Tokióban, de ez ideig még nem tudtam felfedezni magamnak e csodálatos város Erószát. Berlin egy fél év alatt nekem adta magát. Szentpétervár egy hét alatt. Párizs – tizenkét óra alatt.

Minden városnak megvan a maga Erósza.

Moszkva számomra nem város. És nem is ország. Még csak nem is Belső Oroszország.

Moszkva egy alvó óriáslány. Hanyatt feküdt Oroszország közepén. És mély, orosz álomba merült.

Hogy beléhatolhassunk, ismernünk kell erogén zónáit. Másként ellöki magától az embert, és örökre bezárkózik.

Minden moszkvainak megvannak a maga gyengéd helyei a főváros testén. Csak nagyon kell akarni megtalálni őket. És akkor ez az óriáslány nekünk adja magát.

Számomra hét ilyen erogén zóna létezik Moszkva testén. Még egyetemista éveimben kezdtem ösztönösen kitapogatni őket. Odáig ugyanúgy, mint a moszkvaiak százezrei, Moszkvában én is csak „szülőhazám fővárosát” láttam, azt a helyet, ahol a szüleim és a barátaim élnek, „egy kényelmes, fejlett infrastruktúrával rendelkező várost”, „történelmi emlékhelyet”, a „Harmadik Rómát”, „Oroszország központját, ahová minden út vezet” és más efféle banalitást.

De az intuícióm megsúgta, hogy Moszkvával a helyzet nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. És nem is tévedtem. De majdnem tizenkét évbe tellett, amíg megtaláltam és megérinthettem Moszkva titkos és gyengéd helyeit.

Most már becsülettel állíthatom, hogy megismertem ezt a várost. És hajlandó vagyok a titkait másokkal is megosztani.

Moszkva testén mindössze hét erogén zóna található. A legjobb őket nyáron megérinteni.

Tehát:

1. Az MGU és a kilátó a Veréb-hegyen

Egy derűs, napsütéses napon közelítsék meg a Moszkva folyó felől az MGU sztálini épületkolosszusát, menjenek fel a gránitlépcsőn, és álljanak meg a bejárat oszlopai előtt. Két oldalán egy vasfiú meg egy vaslány trónol, vaskönyvvel a kezükben. Ha Ön férfi, menjen oda a lányhoz, ha nő, akkor a fiúhoz. Csöndben közelítsék meg az objektumot, álljanak fel a talapzatra, és kezüket tegyék a vasmellre. Most mondják azt, hogy „Moszkva, engedj magadba!”, álljanak ott néhány percet, aztán lépjenek le a talapzatról és induljanak el a kilátóhoz. Ott könyököljenek rá a korlát kifényesedett gránitjára, és bámuljanak bele a város feltárulkozó panorámájába, amíg csak könnybe nem lábad a szemük. Amint a könnyük kibuggyant, és a panoráma csillogó kaleidoszkóppá tört szét, igyekezzenek Moszkvát a levegőben lebegő, színes gömbként felfogni. Mihelyt ilyennek érzik, töröljék le a könnyeiket és induljanak tovább.

2. A VDNH

Ha a főbejáraton keresztül beléptek a volt Népgazdasági Kiállítás területére, menjenek egyenesen mindaddig, amíg meg nem látják az első szökőkutat, a Népek Barátságát: tizenöt aranyozott női alakot a Szovjetunió népeinek nemzeti viseletében. Másszanak át a korláton, lépjenek bele a vízbe, és az óramutató járásával megegyező irányban háromszor kerüljék meg a szökőkutat. Azután induljanak tovább, amíg csak el nem érik a Kővirág-szökőkutat. Ott tegyék ugyanazt, mint az imént: térdig vízben, háromszor körbe, az óramutató járásával azonos irányban. Aztán rögtön menjenek is tovább, a kiállítási terület legvégébe, az Aranykalász szökőkúthoz. Ez egy nagy és mély szökőkút. Korábban körötte csónakázni szoktak. Vetkőzzenek le, és úszva kerüljék meg a búzakalászt. Háromszor, az óramutató járásával azonos irányban. Ha minden szerencsésen zajlott le, mint nekünk Andrej Monasztirszkij festőművésszel és a feleségével, Szabinával az emlékezetes 1986-os esztendőben, akkor azonnal induljanak el valahová a közelbe enni és inni. Miután felfedeztük szülővárosunknak ezt az erogén zónáját, mi akkor az Aranykalász étterembe mentünk. A hatalmas étterem kongott az ürességtől a hírhedt gorbacsovi antialkoholista kampány következtében – még sört sem szolgáltak fel. Kaja viszont volt bőségesen. Azután, hogy háromszor is megmártóztunk, nagyon fel akartunk melegedni. „Forduljanak a portáshoz” – suttogta jóindulatúan a pincér. Andrej megtette, és néhány perc múlva a bajuszos-részeges portás odajött hozzánk és letett az asztalunkra egy vodkával teletöltött Borzsomi ásványvizes üveget. „Ez vodka?” – kérdezte Szabina ékes oroszsággal. A portás szó nélkül bólintott. „De miért van ásványvizes üvegben?” „Ezt nehéz lenne elmagyarázni” – válaszolta a portás, és magunkra hagyott. Úgy hiszem, nemcsak az álcázott vodkára értette, hanem valahogy mélyebb, metafizikai értelemben is.

Moszkva erotikáját megmagyarázni nem egyszerűen csak nehéz, hanem lehetetlen. Azt érezni kell.

3. A bulvár gyűrűje

Hívja meg a két legjobb barátját, vegyenek három üveg bort, dugják a kabátzsebükbe, fogják kézen egymást és induljanak el a bulvárra. Egymásba kapaszkodva, szó nélkül végig kell járniuk az egész bulvárgyűrűt, időnként meg-meghúzva az üvegeket. Ezen az erogén zónán úgy javaslom végigmenni, hogy az utat a Szoljanka mellől, a Jauzszkij bulvárnál kezdjék, az óramutató járásával ellentétes irányban: rá a Csisztoprudnij bulvárra, aztán a Szretyenszkijre, és így tovább. Szó nélkül kell menni, erőnek erejével is szemlélni azt, ami a bulváron zajlik. Ha ismerőssel találkoznak, javaslom csöndben maradni és elkapni a tekintetet. Inni lassan, érzéssel kell. Miután a Gogolevszkij bulváron befejezték a sétát, az üvegeket le kell rakni a bulvár közepére, át kell fogni egymás vállát, és az üvegek körül hangos kurjantások és füttyögések közepette körtáncot kell járni. Aztán pedig minél gyorsabban, búcsúzkodás nélkül, rá sem nézve egymásra különféle irányokba szétszéledni.

Mindezt 1974-ben egy langyos, júniusi napon végigcsináltam Igor Vinogradovval és Szergej Kutyinnal, miután sikeresen levizsgáztunk szilárdságtanból.

4. A vaganykovói temető

Ha bemennek a temető területére, tartsanak jobbra, a temető legtávolabbi részébe, és vigyenek magukkal egy még nem olvasott könyvet. Keressenek egy jellegtelen, de gondozott sírt, ami előtt pad áll, s akkor üljenek le és olvassák a könyvet sötétedésig, amikor már csípni kezd az esti hűvösség, a betűk pedig összefolynak a papíron, és a szorosan egymás mellett alvó harcosokra kezdenek emlékeztetni. Csukják be a könyvet, óvatosan helyezzék rá a sírra, és csendben hagyják el a temetőt. Pontosan így jártam el én is 1980 májusában. Miután meglátogattam a szülészeten a feleségemet, aki arra készült, hogy ellentmondásokkal teli világunkra hozzon egy ikerpárt, elindultam, hogy céltalanul bolyongjak a kipufogógáztól és kátránytól bűzlő, langyos Moszkvában, hónom alatt Nabokov Király, dáma, bubi című regényének xerox-másolatával. Nem emlékszem, hogyan és miért kerültem a vaganykovói temetőbe. A temető, melyet akkor még nem csúfított el Viszockij ízléstelen sírja, békésen terült el a hársak és nyárfák oltalma alatt, napfényfoltok kúsztak végig az egyszerű keresztfákon, selymes fű sarjadt ki a sírhalmokon. Miután leültem egy padra az egyik gondozott sír mellé, Nabokovot olvastam sötétedésig, és még mielőtt végigolvastam volna, hirtelen felálltam és elindultam a sírok között, nem gondolva semmire. Miért hagytam vajon a síron a könyvet? „Ezt nehéz lenne megmagyarázni” – válaszolhatná ugyanaz a portás. De még nehezebb lenne átadni azt az érzést, amellyel kijöttem a temető kapuján.

5. A Krasznije Vorota metróállomás

A moszkvai metró első pillantásra egyetlen hatalmas erogén zónának látszik, olyan perisztaltikának, amelynek minden hajlata márványszerűen követeli a gyengéd érintéseket. De ez csak felszínes benyomás. Az alatt a negyvenöt év alatt, amelyet e labirintusban töltöttem, csupán egyetlen állomást találtam, amelynek erotikus vibrálását éreztem: ez a Krasznije Vorota. Menjenek oda éjfél után, vetkőzzenek le, álljanak be az egyik falmélyedésbe, és néhány percig pózoljanak vagy Apollóként (ha Ön férfi), avagy Afroditéként (ha Önt az Úr nőnek teremtette).

6. A cserjomuski piac és a novogyevicsi kolostor

Föltétlenül korán, még nyitás előtt kell kiérniük a piacra, szakadt ruhába öltözve. Vigyenek magukkal egy faládát, menjenek be a piacra a főbejáraton, és rögtön a kapu mellett üljenek le a ládára. Tegyenek a térdükre egy zsíros usankát, vegyenek egy nagy lélegzetet, és nem túl hangosan, de elnyújtott hangon kezdjék el üvölteni: „Moszkva a kalácsoktól szép! Moszkva a kalácsoktól szép!” Ezt a mondatot egész nap, megállás nélkül ismételgetniük kell. Mihelyt a piac bezár, álljanak fel, és anélkül, hogy megolvasnák az alamizsnául kapott pénzt, gyűrjék össze az usankát, és menjenek el a novogyevicsi kolostorhoz. Lépjenek be a kolostor területére, álljanak meg a közepén, vessenek keresztet, hajoljanak meg és kiabálják: „Nesze, Uram, a Tiéd lehet, ami nekünk haszontalan!” – aztán dobják fel a sapkát amilyen magasra csak tudják.

7. Kapotnya

Eszkábáljanak össze egy papírsárkányt, várják meg, míg besötétedik, és menjenek el Kapotnyába. Keressenek ott egy gázfáklyát, álljanak meg a közelében, szélirányban, és engedjék fel a sárkányt. Úgy csinálják, hogy a sárkány belerepüljön a fáklya lángjába. Amikor a sárkány meggyullad, húzzák magukhoz a zsinórján, és az égő sárkányról gyújtsanak meg egy szál gyertyát. Aztán a széltől óva szorítsák a mellükhöz a gyertyát, majd mondják hangosan: „Tűz, gyere velem”. Aztán az égő gyertyával a kezükben menjenek haza. Belépve a házba, óvatosan oltsák el a gyertyát, tegyék a párnájuk alá, és azonnal feküdjenek le aludni.

Biztosíthatom Önöket, amikor másnap felébrednek, rá sem fognak ismerni Moszkvára.

„És ez ilyen egyszerű?” – kérdezik Önök. Igen, ilyen egyszerű, mint minden nyilvánvaló dolog. Hogy az ember megérezze Moszkva Erószát, egyáltalán nem kell hozzá baljós szertartásokat és rituális gyilkosságokat elkövetni. Határozottan semmi szükség arra, hogy medveepével fröcsköljék be a Kreml falát, hogy éjfélkor a nagydolgukat a Krími-hídról végezzék el, hogy mérgezett dárdákat hajigáljanak a prostituáltakra, vagy hogy Tyimirjazev emlékművére maszturbáljanak. Moszkvának, mint bármelyik nőnek, szívből jövő, valódi kedvességre van szüksége.

Sok moszkvai hajlamos arra, hogy a Vörös térben erogén zónát lásson. A különösen haladók a Vörös teret a főváros leborotvált szeméremdombjának tartják, amelyet két klitorisz – a Vaszilij Blazsennij székesegyház és a Lenin Mauzóleum – koronáz meg. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy az ország főtere zarándokhellyé vált. Egy fülledt júliusi éjszakán Szvetlana Konegennel és Dmitrij Prigovval tanúi voltunk a „hatvanas írók” felettébb érdekes manipulációjának: élő láncot alkottak a Vaszilij Blazsennijtől a Mauzóleumig. A műveletet valami költő vezette, akinek mellén Csodatévő Pantyelejmon ikonja lógott, és aki egyre csak azt ismételgette: „be kell zárni, hogy rögtön vége legyen”. A teljes lánc megalkotásában a hatvanasokat megzavarta a rendőrség.

Negyvenöt éves koromra, bárhogy is igyekeztem, nem sikerült megéreznem a Vörös tér Erószát. Ugyanakkor teljes egészében megérintettem az imént fölsorolt helyeken. Amire becsületszavamat adom.

Ahogy Prigov írta: „Mindenkinek megvan a maga Égi Moszkvája, mindenkinek megvan a maga földi Moszkvája”.

FORDÍTOTTA GORETITY JÓZSEF