Alkalmi vers a 2000 (fenn)állásáról

Tizenöt év után

Herner Jánosnak

Tizenöt év – 2000-szer:

Van benne ész, de nincs rendszer!

Alapítók így akarták

Lepipálni Magna Chartát.

Mindenkinek mindent szabad,

Míg a cérna el nem szakad.

Ha elszakadt, emelj vétót,

Mint tutajlapátot vén tót.

Senkinek nem jár hatalom!

A jutalom náluk – talon.

Semmi rutin, főköszörű,

Semmi, ami üzemszerű!

Van is, van is olyan káosz,

Méltó posztmodern világhoz!

Válság nekik, végítélet,

Mindennapi táplálék lett.

Ha megvolt a lapleadás –

Kezdődik a hálaadás.

Törlesztve a nyomdaszámla?

Mindenki magába száll ma.

Kurta élet, kurta Charta,

Magyar karta (francakarta!)

Akarta vagy nem akarta –

Megcsináltuk – csinnadratta!

Alapítóknak lett lapjuk,

De nem volt rá pénzalapjuk.

Minden jó, ha jó a vége –

Kezdjük hát a HVG-ve’!

Hej, vitézeknek erényi!

Hej ti, Szauer és Erényi!

Mikor még a Vág utcában

Lakott minden sajtócápa!

Mikor még a 2000-rel

Cápák voltunk tízezerrel!

S irigyelt sok sajtókeszeg:

“Mi nem fogyunk – bezzeg ezek!”

Mikor még e cápa-lapba

Cápák írtak hal-alakba’!

Rendszerváltó cápa cuppant:

“példányszámom de megcappant!”

Államcápa szája tátva –

Eltörött a sajtópálca!

Nem suhog már, haj, nem büntet –

Lapokat el most más tüntet.

Nevezd sorsnak, közönségnek,

Piac borús végzetének,

Elnyel, nem nyel, kiköp – véged,

Bárha nem is nyelt evégett.

Alapítók tudták, persze,

Fej kell ide és nem fejsze!

Szép Szó kell, komoly és nyugodt,

2000 szó: Kelet s Nyugat!

Megtalálhatsz mindent benne,

Mintha élet tükre lenne.

Belenézel – visszariadsz:

Nem arc néz rád – álarc, viasz!

Kinn kavalkád, benn kavalkád:

Való Világ, nem ülőkád!

Nem is holmi világpáholy,

Honnan nézed, hogy kit ápolj!

Régi és új – Haza s EU!

Diftongusos világshow-u!

Dájdzseszt, rövű, kislexikon –

Amíg élek, meg nem szokom.

Minden szám mint tömött liba –

Sajtóhibán sajtóhiba.

A Tudós Klub fel-felgágog –

Szellem-sírra hoz virágot.

Nem is unja magát senki,

Ha még, ha még tud olvasni,

Senki múltból itt felejtett,

Vagy kit anyja fejre ejtett.

Mert a többi, mert a többi

Reszli csupán, sőt, satöbbi!

Mint sötét tömb úgy közeleg –

Áradnak a segély-jelek.

Vége hát egy galaxisnak –

Egész világ gyászol is ma:

Elnyelte a fekete luk –

A kép luka: glug-glug! glug-glug!

Állam, állam, édes állam,

Íme felkopik az állam!

Ha felkopik, hát felkopik!

Van, ki kap, s van, ki nem kapik.

Jobbra-balra államhegyek!

Jégtorlaszok – na én megyek!

Inkább, mint Kompország legyek,

Legyek Urán úrrá legyek!

De úgy megyek, hogy maradok:

Merthogy én a szöveg vagyok.

Egész laza szöveghaza –

Legyen hová menni haza!

Tizenöt év 2000-szer:

Nem piskóta és nem desszert!

Történelmi hab a tortán,

Fekete hab a retortán.

Csorog a lé, csorog a lé,

Az Ész leve – lába elé.

Talán az Ész csele e lé?

Vagy csak magát levizelé?

Prés-időben kis rés, jó rés,

Résen állunk babám – lőrés!

Ennél immár nincsen szebb rés –

Vedd elő hát – aztán söprés!

Vár a Centrál, vár a Város!

Hol a költő koncentrál most:

Tizenöt év – az is egy szám,

De 2000 mindig lesz ám!

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.