(2004. III. 15., hajnal)
Hát megtértél (Párizsba, Londonba, Moszkvába) Bernbe,
James-Anton Paulovics, bátyuska, fordulat: senkinek
sem ártó, neked lesz megint egy sor nehézséged,
ha sikerül álmodban megszabadulni a fegyintézetből,
tankok álltak sort, gondoltad, nyilván majd géppuskából
lőnek, de egy kórtermi éjjeliszekrényt fehér fonálon
valaki hirtelen, nagy gyorsasággal, ott, húzni kezdett
ez volt a jel, mint valami bagdadi úton a Széll Kálmán térig
jutottak, nem is volt semmi esély. Hagytam, felébredtem még
mind-azok-előtt, ami a szökevényeket várta. Pantani,
a meghajszolt bringás halála ehhez képest gyerekversfordítás,
gondolom most e hajnalon, hogy e biztos szándékra
felébredtem, jól kialudottan, négy nap hát itthon,
még pár nap, s munkanélküli leszek fordítóilag újra,
jött egy sor meghívás, már nem járok sehova, maradék meglétem
háztartásbelije lettem, mint Bernben Paul Klee, bár htp-begyűjtő.
Végiggondoltam elődeimet. Kosztolányi még az úri polgárság
színházaival, másodlag figurákkal mennyit foglalkozott!
Ottlik, Weöres az érthető pangás korszakán vonszolódik keresztül
mint ha a fehér éjjeliszekrény tócsákat futna! ,
Szép Ernő talán kicsit lehetett volna szerencsésebb, de
Pilinszky hegyes szög tragikuma olyan is, mint egy szöghaj,
a doktriner Babits a maga módján a legkikezdhetetlenebb,
Füst Milán elhallgatódik, Szentkuthyhoz máig föl nem érnek.
Valami elegyük ott áll pedig Franz Eliotovics mellett,
egy Karinthy Frigyes nevű elmével, ki a század nagy reményeiről
de erről többé ne is szóljunk. Jó, meglesz,
utólag Paul is megkapja a svájci állampolgárságot,
James mit tudom én, hogyan végzi, Anton Pavlovics kór helyen.
Salátáért és krumpliért járok. Igyekszem elviselhetővé
tenni a 66 év alatt agyon únt utakat, minap egy külhídi
villamossal mentem a Vásárcsarnokba, de a Duna-part 2-ese
épp nekem jött iszonyú szünettel, ezt se csinálom többé,
gyalog rég ott lettem volna. Négy nap most itthon, mondom,
még egy hét, és műfordítói mukanélküliség, az engem érintő
mondások végül csak zaklatnak, nem érintkezem inkább senkivel.
Ezt be kell látni. Társalgások, levelezések abbahagyandók,
ha megy ez így. Totyi madaram még él, vele egy-egy jó félóra,
ez társas életem, mondom, már nem vagyok hajlandó semmi
eltérőre, nem kommentálom, miért, és nincs mód kiiratkoznom.
Úgy megtenném. Állva a zsengébb kor bomló mészkapufélfája
előtt, épp csak vöröses prém nélkül, nem Milán Apóként,
csak ez a sapkás James-Atonin Hé-Ki-Maga, igazoltatnak,
de ilyen internálások, remélem, már csak álmon. S meghalhatok.