Alászállás

(A lift zárszava)

VI.

 

Öcsédbe vagy itt legfelül szerelmes,

fordítónõ, cégek bedolgozója,

de agyadra megy titkos szenvedélyed,

és egyszobádat hegymászó bakancsban

trappolod körbe éjszakánként, többé

ki sem mozdul a szürke árny, a püffedt;

szerelme hordja neki büntetésbõl

(a családos, az ép) a mindennapi ételt.

V.

 

Eggyel lejjebb: gyönyörû lány leszel,

de anyád púpos, apád pedig nincsen,

és rókatündér anyád minden férfit

el fog még forró ágyadból szeretni.

Átplasztikázod arcodat, az átszabás

sem csökkenti a vonzerõd azonban,

csali maradsz, amíg csak menstruálsz,

a csengettyûzõ boszorkánykacajhoz.

IV.

 

Negyediken: kifosztott üzemgazdász,

négy lakásszövetkezet kárvallottja;

utolsó dobásod, korláton átvetõdsz –

hogy mégse szállhass ki, hogy visszajárj,

lakásod kulcsaként fordulj a zárban,

hevülj és hûlj, kerámialap, tûzhelyen,

vagy özvegyed nyomkodjon minden este,

száz csatornához a távkapcsolót.

III.

Elszállt performer, “unikális” mûvész,

azt hirdeted: nincs festés, nem kell vászon,

a katarzis a “paratérben” zajlik,

fizessenek a fingodért is; aztán

(izomsorvadás) nyaktól le megbénulsz,

hordágyon tologatnak ki a harmadikról,

és úgy érzed, Szent Lélekkel betelten

pingálsz otthon havas fenyõket, angyalt

meg bárányt: fekve, szájadban ecsettel.

II.

Rendõrségi fogdából hozott bolha,

a másodikon csípjél az ölebbe,

a házmestert harapd meg a bokáján,

rúgd fel a szomszéd kaktuszát a gangon,

mérges tüske, macska mancsába fúródj,

karmolj bele egy kisgyermek szemébe,

és így tovább, ne tudd, honnan hová mégy,

csak árts vakon, és azt se tudd, hogy ártasz.

I.

Csak majdnem, mindig majdnem; mintha aznap,

csak aznap nem fogadnál, peres ügyvéd;

vagy hirtelen csapnál új kutatásba,

bár évtizedekig ültél a témán;

vagy nem bízva tovább a természetes útban,

lombik programra váltasz – így keresnek,

ám sosem érnek el a nagy felfedezések,

elõérzetük zörget csak az elsõn.

Fszt.

Koldus vagy, énekes, elment a hangod,

a földszinten vered az üvegxilofont,

esik a hó, karácsonyt vársz, és nem jön,

a lakásokban fény, a lila alkony,

papírba göngyölt hát-mik-is potyognak:

a tizes, huszas, százforintos érmén

elõzõ életeid egy-egy arca néz rád:

hideg van toporogsz, nem válthatod be.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.