– Eltévesztetted a házszámot – zihálta Albertine. A fejemet már egy örökkévalóság óta a két combja közé szorította, már épp fulladozni kezdtem.

– Nahát, Camara, csak tudod, mi az a klitorisz – tette hozzá, és elcsigázott arccal felemelte a fejem.

Tényleg hallottam már róla, hogy a kislányoknak van valami golyószerûségük, amit el kell távolítani, hogy igazi nõvé váljanak, mint ahogy a bilakoróknak¹ is levágnak valamijüket, hogy aztán joguk legyen elsütni a szerszámjukat. Ám míg a körülmetélés ugyanúgy nyilvános örömünnepnek számít, mint a keresztelõ, a kimetszést – mint valamiféle szégyenletes dolgot – csöndes ceremóniával viszik végbe.

– A klitorisz nagyon fontos, kedvesem.

Én, aki azt hittem, hogy minden nõ hasonlít egymásra, és elég a lehetõ leggyorsabban beléjük hatolni, hogy aztán a leghamarabb kikerülhessünk ismeretlen és szokatlan világukból…

– …Nézd meg jól, milyen vagyok.

Két kézzel széthúzta a nemi szervét. Fölálltam. Egyébként is, már fájt a térdem. Levettem a David “szösszeneteinek” kedvenc nadrágjából még megmaradt foszlányokat. Albertine megmutatta a G pontját. Én aztán se G-t, se pontot nem láttam.

– Ez nagyon érzékeny pont a nõknél. Kezdd újra.

A kurva életbe, teljesen szétestem. Nem ágy ez itt elõttem, hanem iskolapad. Látva tétovázásomat, rám kiáltott:

– De hát a feleségeddel hogyan kezdesz neki? Pedig az a hír járja, hogy ti, feketék vagytok a dugás világbajnokai…

Letéptem az alsónadrágom. Afrika becsülete forgott kockán. Na, most majd meglátja, mit csinálok a G pontjával. Üvöltve vetettem rá magam, mint ahogy õsöm, Baba Gongodili is cselekedett, amikor ötvenhatos számú hitvese, Kankumba Nana harcba hívta.

– Lezuhanyozhatok? – kérdeztem, miután megbizonyosodtam róla, hogy még lélegzik.

FORDÍTOTTA FÖLDES GYÖRGYI