Az új erkölcs és a szerelem

Az emberi lélek gyökeres megváltoztatása, azaz “érzelmi potenciállal” való feldúsítása csak akkor sikerülhet, ha kitárjuk azt az ajtót, amely a szabad levegõre, a nemek közötti érzelemgazdagabb, szorosabb, tehát boldogabb kapcsolatok felé vezet. Az “érzelmi potenciál” kérlelhetetlenül, törvényszerûen követeli ki a szociális és gazdasági viszonyok gyökeres átalakítását, ami tulajdonképpen a kommunizmusba való átmenetet jelenti.

Miben állnak a törvényes házasság fõ hiányosságai és árnyoldalai? A törvényes házasság alapját két, egyformán hazug elv alkotja: a véglegesség, és a tulajdonlás gondolata, azaz a feltétel nélküli egymáshoz tartozás.

A “véglegesség” ténye még kínosabb, ha figyelembe vesszük, hogy a törvényes házasságok nagy részét vakon kötik; azaz a házasulandó feleknek csupán ködös elképzeléseik vannak egymásról. Továbbmegyek: nem csupán a másik lelki életérõl van szó. A felek egyáltalán nem tudják, hogy megvan-e az a fizikai rokonság, az a testi összhang, amely nélkül nem létezhet boldog házasság.

A tulajdonlás gondolata, az egyik házas fél másik általi végletes kisajátítása a második mozzanat, amely megmérgezi a törvényes házasságot. Hihetetlenül fonák helyzettel van dolgunk: két, a léleknek csupán kis felületén érintkezõ ember sokszínû énjének valamennyi oldalával a másik felé kell hogy forduljon. A szüntelen együttlét, a tulajdonlással kapcsolatos, törvényszerûen kialakuló elvárások a leglángolóbb szerelmet is közönnyé változtatják.

A törvényes házasságban a “véglegesség” és a “tulajdonlás” mozzanatai károsan hatnak a pszichikumra, arra késztetik ugyanis az embert, hogy semmiféle lelki erõfeszítést ne tegyen annak a másiknak a megtartása érdekében, aki külsõ tényezõk miatt vált életének társává. (…) A törvényes házasság mai formája elszegényíti a lelket, és semmiképpen nem segíti elõ az emberben rejtõzõ “nagy szerelem” kifejlõdését, amelyrõl Tolsztoj, az orosz zseni olyan sokat álmodozott.

Még súlyosabban károsítja az emberi pszichét a szexuális érintkezés másik formája, a prostitúció. (…) A prostitúció megfojtja a szerelmet a szívekben. Erósz rettegve hõköl vissza tõle, mert a szennyes ágynemû bemocskolná arany szárnyacskáit. (…) A prostitúció beszennyezi a fogalmainkat is, mert az emberi élet legfontosabb eseményében, a szerelmi aktusban, a bonyolult lelki átéléseknek ebben az utolsó akkordjában valami szégyenleteset, aljasat, durvát és állatit mutat.

A korcs fizetett szerelem különösen rombolóan hat a férfiak lelki életére: amikor a férfi fizetett szerelmet vesz igénybe, amelyben hiányoznak a valódi erotikus extázis nemes és magasztos lelki mozzanatai, megalázó igényekkel kezd a nõhöz fordulni, mert a pszichéje kiüresedik és elveszti színeit. Amint hozzászokik az alázatos, kikényszerített szerelemhez, többé nem érinti meg, ami társa lelkében végbemegy, nem “hallja meg” a nõ érzelmeit, süketté válik ezek árnyalataira.

A házastársi viszonyok harmadik formájának, a szabad szerelemnek is megvannak azonban a sötét oldalai. Az ilyen viszonyok hiányosságai tulajdonképpen következmények. A mai ember a szabad kapcsolatba már a hitehagyott, az egészségtelen erkölcsi viszonyok által megrontott pszichéjét hozza, amely egyrészt a törvényes házasságban, másrészt a mocskos prostitúció hatására vált ilyenné. A “szabad szerelem” két elkerülhetetlen akadállyal találja szemben magát: a szétesõ, individualista világunk lényegét alkotó “érzelmi impotenciával”, és a valódi lelki átélésekhez szükséges idõ hiányával. A mai embernek nincs ideje szeretni. A verseny elvére épülõ társadalomban, a létért folytatott elkeseredett küzdelemben, a kenyérharcban, a nyereség vagy a karrier utáni hajszában a szellemnek, az igényes és törékeny Erósznak nincsen tere. A mi idõnk nem ismeri a “szerelem mûvészetét”, az emberek képtelenek tiszta, világos, felszabadító kapcsolatokra, nem ismerik az “erotikus barátság” értékét. A szerelem vagy lelket szétvetõ tragédia, vagy alantas bohózat. Ki kell vezetnünk az emberiséget ebbõl a zsákutcából, meg kell ismertetnünk az embereket a szép, tiszta és felszabadító élményekkel. Az emberi psziché az erotikus barátság iskolája segítségével válik alkalmassá a sötét oldalaitól megtisztított “nagy szerelem” átélésére. A szerelmi élmény (természetesen nem a durva és felszínes fizikai aktus) nem korlátozza, hanem gazdagítja az emberi lelket. (…) Csak a “nagy szerelem” adhat teljes kielégülést. A szerelem válsága annál fájóbb, minél gyengébb az emberi lélekben õrzött érzelmi potenciál tartaléka, minél korlátozottabbak a szociális kötõdések, és minél szegényesebbek az emberi szolidaritással kapcsolatos tapasztalatok.

Az “erotikus barátság” feladata az “érzelmi potenciál” felemelése, a “nagy szerelem” befogadására alkalmas emberi psziché fejlesztése, felkészítése.

Végezetül: az “erotikus barátság” keretei meglehetõsen rugalmasak. Nagyon is lehetséges, hogy a könnyû vonzalom, a szabad szimpátia révén találkozó emberek közel kerülnek egymáshoz, hogy a “játékból” megszületik a nagy varázslat, az igazi szerelem.

A társadalomnak el kell ismernie a házastársi viszonyok valamennyi formáját akkor is, ha ezek szokatlan körvonalakkal rendelkeznek. Két feltételnek kell érvényesülnie: nem károsodhat a pace állapota, és ki kell zárni a gazdasági kényszereket. Az eszmény a “nagy szerelemre” alapozott monogám kapcsolat marad, de ezt óvni kell a kihûléstõl, és nem lehet változtathatatlan. Minél bonyolultabb az ember pszichikuma, annál inkább szükségesek a “változások”. “Házasság nélküli együttélés” vagy “következetes monogámia” – íme a kapcsolatok alapvetõ formái. Ezek mellett a szerelmi viszonyok egész skálája létezik az “erotikus barátság” keretei között.

A második követelményrõl: el kell ismerni az “anyaság szentségét”, immár nemcsak szavakban, hanem ténylegesen is. A társadalom köteles különbözõ “elsõsegélyhelyeket” létrehozni annak érdekében, hogy életük leginkább felelõsségteljes szakaszában a nõk morális és anyagi támogatása megvalósuljon.

A nõk nevelése a mai társadalomban érzelmeik korlátozására irányul. Ebbõl származnak a “megtört szívek”, és az elsõ nagyobb széltõl földre hajló asszonyi tekintetek. A nõk elõtt ki kell nyitni a teljes élet lehetõségének kapuját, meg kell edzeni a szívüket, meg kell acélozni akaratukat. A nõknek meg kell tanulniuk, hogy a szerelmet ne csupán az emberi élet kezdõpontjaként fogadják el, hanem mint lépcsõfokot, mint saját valódi énjük kifejezésének módját.

A nemek közötti viszony és az osztályharc

Az emberiség napjainkban nemcsak mély, hanem – ami még károsabb és fájóbb – tartós szexuális válságot él át.

Minél tovább tart ez a válság, annál kilátástalanabbnak tûnik kortársaink helyzete, és az emberiség annál elkeseredettebben veti rá magát az “átkozott kérdések” lehetséges megoldásaira. (…) A szexuális válság ezúttal a parasztságot sem kíméli.

A jelenkor emberének tragédiája nemcsak abban tapasztalható, hogy a szemünk láttára megy végbe a nemek közötti érintkezés megszokott formáinak és az ezeket irányító elveknek a szétesése. Megjelenik abban is, hogy a társadalmi mélyrétegekbõl új törekvések szokatlan, friss aromái törnek fel, amelyek a mai ember lelkét a még meg nem valósítható jövõ ideáljai iránti vágyakozással fertõzik meg. Mi, a kapitalista magántulajdon korszaka, az éles osztályellentétek és az individualista morál gyermekei továbbra is a határtalan lelki magány átkos csillagzata alatt élünk és gondolkodunk. A nyüzsgõ, zajos és romlott városok magánya, a közeli “barátok és harcostársak” tömegében érzett magány arra készteti a mai embert, hogy beteges mohósággal hajszolja a “rokonlélek” délibábját – ezt a rokon lelket természetesen az ellenkezõ nem képviselõjében reméli megtalálni, hiszen bájaival egyedül furfangos Erósz képes arra, hogy ha rövid idõre is, de szétkergesse a határtalan magány kísérteteit.

Ha a “szexuális válságot” háromnegyed részben külsõ szociális-gazdasági körülmények határozzák meg, akkor veszélyeinek negyede kétségtelenül a burzsoá ideológia uralma alatt kinevelõdött túlfinomult és individualista pszichénkbõl ered. A két nem képviselõi azért keresik egymást, hogy a lelki és fizikai örömök lehetõség szerinti minél nagyobb adagját szerezzék meg a másik révén, a másik közvetítésével – a maguk számára. A másik személy élményeire, azokra a lélektani folyamatokra, amelyek a másik bensõjében lejátszódnak, a szerelmi vagy házastárs egyre kevesebbet gondol.

Valamennyien feltétel nélküli “szerelmi szerzõdõ félre” tartunk igényt, de magunk sem vagyunk képesek tiszteletben tartani a szerelem legalapvetõbb szabályát, azt, hogy a másik lelkéhez a legnagyobb körültekintéssel közelítsünk. Erre a szabályra figyelmeztetnek azok a nemek között máris megjelenõ új kapcsolatok, amelyek két, számunkra egyelõre szokatlan elvre épülnek: a teljes szabadságra és egyenlõségre, valamint a valódi társas szolidaritásra. (…) A szexuális válságot nem oldhatjuk meg az emberi psziché gyökeres megváltoztatása, és az emberiségben rejtõzõ “érzelmi potenciál” felszínre hozatala nélkül. Ezt a lélektani reformot azonban teljes mértékben szociális és gazdasági kapcsolatainknak a kommunizmus elvei alapján történõ átalakítása határozza meg.

A társas kapcsolatoknak ilyen gazdagságát nem ismerte még a történelem: a felbonthatatlan házasság a maga stabil családjával, mellette a nem tartós szabad kapcsolat, a titkos házasságtörés, egy lány nyílt együttélése választottjával, azaz a vadházasság, aztán a páros és hármas kapcsolat, sõt, a házasság bonyolult négyes formája, nem beszélve persze a prostitúció különbözõ változatairól. Mindezt színezi a burzsoá-individualista család szétesése, a házasságtörés gyalázata, az após és menye kapcsolata, a hajadonok szabadosságai, és az egész kettõs morál.

Pszichénk fentiekben jelzett betegségei mellett – szélsõséges individualizmus, kultusz-szerû egocentrizmus – a szexuális válságot még két további mozzanat súlyosbítja: 1. A házas felek tudatába beleette magát a másik tulajdonlásának gondolata. 2. Évszázadokon át belénk nevelték a nemek egyenlõtlenségérõl és értékbeli különbségeirõl szóló elképzelést – ez aztán az élet minden területén elterjedt, beleértve a szexualitást is… A másik tulajdonlásának gondolata messze túlmutat a törvényes házasság határain, és törvényszerûen belopódzik a legszabadabb szerelmi kapcsolatba is. A mai szeretõk a szabadság minden “teoretikus” elismerése ellenére egyáltalán nem elégednek meg társuk fizikai hûségének tudatával. Hogy elûzzük magunktól a magány örökkön fenyegetõ rémét, az eljövendõ emberiség számára érthetetlen kegyetlenséggel és tapintatlansággal törünk be a “szeretett lény” lelkivilágába, fenntartván magunknak a legbensõbb titkai fölötti uralkodás jogát.

A nemek közötti értékkülönbség gondolata az évszázadok során szervesen beleépült pszichénkbe. A nõt nem személyiségként szoktuk értékelni, a maga egyedi értékeivel és hibáival, függetlenül lelki és fizikai adottságaitól, hanem csupán a férfi kiegészítõjeként. A férfi társadalmi megítélése független nemi aktivitásától, a nõ személyisége viszont nemisége összefüggésében nyer értékelést. Ez az értékelés abból a szerepbõl ered, amelyet a nõ az évszázadok során játszott, és ezen a területen csak lassan, fokozatosan mutatkoznak változások. Csak a nõk gazdasági szerepének megváltozása és a nõk munkavállalása gyengítheti ezeket a hamis és képmutató elképzeléseket.

A munkásosztály mobilitása, valamint a különbözõ nemûek közötti kapcsolatok egyre kisebb megkötöttségei egymást erõsítik, sõt mindezek közvetlenül a társadalmi osztály alapvetõ feladataiból következnek. Az egyik házastárs alárendelõdésének elvetése szintén a burzsoá család mesterséges kapcsolatrendszerének tagadását jelenti. (…) A család és az osztály érdekei közötti gyakori konfliktusok – vegyük például a sztrájk esetét –, az osztályharcban vállalt szerep, valamint az az értékrendszer, amelyet a fenti esetekben a proletariátus magáénak vall, nos mindez meglehetõs határozottsággal formálja az új proletár ideológia alapvonalait.

A szexuális kódex az új ideológia szerves részét képezi. Ám elég csak említést tenni a “proletár etikáról”, a “proletárok nemi erkölcseirõl”, máris közhelyszerû ellenvetéssel találkozunk: a proletár nemi erkölcs csupán “felépítmény” – a gazdasági alap megváltoztatása elõtt beszélni sem érdemes róla… Mintha bármilyen osztályideológia csak azután jöhetne létre, amikor megvalósult a szociális és gazdasági viszonyok átalakulása, amely az adott osztály uralmát biztosítja! A történelmi tapasztalat nekünk azt tanítja, hogy a társadalmi csoport ideológiája – amelybe a nemi erkölcs is beleértendõ – az adott csoportnak az ellenséges társadalmi erõkkel folytatott hosszadalmas harca során alakul ki.

FORDÍTOTTA SZÍJÁRTÓ IMRE

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.