Rosszul viselkedtem tegnap a kozmoszban.
Egy álló napon át nem kérdeztem semmit,
semmin nem csodálkoztam.
Hétköznapi dolgokkal foglalkoztam,
mintha ez volna minden, amivel tartozom.
Belégzés, kilégzés, kutyagolás, teendõk,
de véletlenül sem gondoltam többre, mint hogy
mikor kell elmennem, hazajönnöm.
Én csak úgy használtam a világot,
bár tébolyultnak volt tekinthetõ.
Semmi hogyan – és miért
és hogy jön ide –
és minek neki megannyi nyüzsgõ részlete.
Olyan voltam, mint egy rosszul falba vert szög
vagy
(itt nem jutott eszembe egy hasonlat).
A változások egymás sarkára hágtak
egy szempillantás szûk terében is.
Fiatalabb asztalnál egy nappal fiatalabb kéz
másképpen szelt a tegnapi kenyérbõl.
A felhõk olyanok voltak, mint soha máskor,
és más cseppekkel cseperészett az esõ is.
A föld megfordult tengelyén a térben,
de azt a teret örökre hátrahagyta.
Jó 24 óra hossza,
1440 percnyi alkalom,
86 400 másodpercnyi mutatvány.
A kozmikus savoir-vivre
rólunk nem szól ugyan,
valamit mégis elvárna tõlünk:
némi figyelmet, pár Pascal-mondatot
és hökkent részvételt a játékban,
mely ismeretlen szabályokat követ.
FORDÍTOTTA CSORDÁS GÁBOR