lírai utószinkron
9.
azok az atmoszferikus háborús filmek a beporzásra váró riadt bakák tekintetében
amint roppant papírzsákok úsznak el a drága civil ruhával az égen kanyarodnak
rájuk az elsõ zaklatottan szaftos káromkodások majd naftalinszagban jön az átok
irtózatos kapcák tutajos bakancsok árja orson welles is beleférne a hozzád vágott
keki pizsamába és akkor a gatyák az alaktalanná mállott ferde zubbonyok lötyög
a sisak és jaj a rozsdás dobtáros fegyver itt vannak hát megint az oroszok de már
nem a homokozó szélén ásítozó mása ezek még elzavarnak elõbb-utóbb minket
újból a másvilágra alekszander matroszovként majd nem kézilabdára vetõdgetsz
hanem a tüzet köpködõ géppuskára aztán véget nem érõ értelmezhetetlen politikai
zagyva taglónak ennyi elég is mára a lillafüredi fehér sziklák alatt rázuhan a vak éj
a törékeny kiskatonára az elsõ hetek mákonyos tudattalanba süppedt idegosztály
fejed akár egy harmincas évekbeli krosszbár pattogó zajokkal tele az örök álom
van vele meg némi iszonyúan fals harci nóta mikor szellemszárnyakon ráfeszülsz
a hajnali riadóra gúzsba szíjazod magad elõl a részeg õrmester szalad gutaütéses
halántékán dagadnak az erek minden keresztben minden hiányzik de leginkább
valami akadémiai ösztöndíjas nyelvünk zuhatagát hajazni mért nem küldik ide
a nyelvészeket mert nincs rá szó nincs képzelet ahogy szétloccsanna uraim köztetek
õs sûrítménybe mártva a velárisan emelt artikulációs bázis testes zamata fröcsögõ
lenin kell ide vagy agyonhevederezett zapata követni a történések vad ritmusát
még szerencse összerogyva mindig gyõzünk hisz ellenség nélkül kergetõzünk s míg
dagad gyomrunkban a marmaládés tészta nagyokat fingunk a képzelt harcosékra
aztán a fásultságban csillapodni kezdenek a lázak igaz a mindent eldöntõ lövészeten
mellé lõttem százat hasalva a célzó gömböt keresztbe néztem oly árnyaltan rakottas
magyar cifrát hörögni másutt legfeljebb a lövészek mert azért légvédelem volnánk
titkos barlangokban misztikus tervtáblák suta kezelõi kiknek villámgyorsan fordítva
írva repülõk kötelékes száguldását illik idõben legyõzni lenézve kopott tankokat
csámpás bokorugrót s ha tábornok jött vele szólt a drót a sakkot vagy kártyát feledni
megtanultunk hamar az ajzott fontoskodás ereszkedett fényében fürödni s ami már
egy sportos embernek nem nóvum rácsodálkozni a közösségi hitet dagasztó kovászra
mi majd újra elillan de itt a félelemben és az arcunkra csurgó fáradtságban valódi
emberi érték máig nem sejted mi a mérték raporton odadugva egy elhagyott sapkát
odatolva az utolsó falatot fontos kimenõknél átvállalni a bûnt s még egymás rituális
gyötrése közt is az a megértõ megbocsátás hisz közeleg már a váltás mikor te gyûröd
valami különös nyerítõ férfias egységbe azt a másikat miközben megrökönyödve
veszed észre hogy a kerítésen túli polgár satnya üres méltósága lassan nem hiányzik
inkább pontosabban az enyhületben az idõ simogató nagy ujja is játszik kontúrokból
a lelki formák elvont példái üzennek de mihelyt az erõltetett emlékek a nyers valóba
belemennek ismét riadalom a feleslegesség zápora a langy illatot hintázó hazai hárs
mikor frusztráltan üvölt békési százados: ne bassza már meg a kurva isten aczél elvtárs
majd tétován hozzámorogja tudva este az ezredesnél vacsorázom no nem azért mondom
hogy fogja meg az átok végül is nem is olyan rossz kiskatona maga de egy kicsit sápadt
mit szólna kis egészségügyi szabadságnak persze ebbõl azért sosem lett semmi egyelõre
a vézna honvédet sem kell eltemetni mivel gömbölyítette a hegyi levegõ félmeztelen
a téli reggeli torna a sok tészta és szalonna s bizonyosan jól szívódtak fel a hirtelen
megkedvelt puffasztó sörök melyek üteme a szemközti kisbolt pultjánál ugyancsak
felpörög amúgy oroszosan közte fanyar nápolyit rágva olcsón rácsettintve a völgyben
a feszes keblû turistákra ám ha indult is olykor a fehér kövek közé néhány félbeszakadt
perverz túra igazában nem ez volt a sejdítõ matúra inkább körben ott a pucér férfitestek
fürdõben a szerszámerdõk melyek hol lankadtak hol merevedtek és verbálisan sem
szûkölködtek poénokban a bajtársak no ettõl azért messzebb estek a kishivatalnoki
vágyak nem gyõzött a gõzben törülközni a szemérem legfeljebb ha egyszer majd
némileg megérted mit annyit gurguláz a literatura összezárt nyájakban kiszámíthatatlan
mozog az isten ujja s a jámbor erotikus érzelmeit lassan összekeveri aztán már sunyin
és zavartan kasztosodni vágy magam nem bántam meg hogy nekem mást jelent az ágy
mást a szerelem mást az ügyetlen matatások melyekben még rutin híján alig kacarászok
az ember inkább csak úgy rászok átlagos vérmérséklettel különben is lassan a testtel
még itt az iszonyú lábszagok és a vegyvédelmi leplek életre rögzülõ infernós illata
huzatában is mozgósít valamit a háttérbe taszított néma gondolat az érettségi balassitól
a kénsavgyártás képletéig a második pun háborútól a latin igeragozásig még egyben van
s a roppant sörhabok mögött éjfélre dadogva megtalálod azt a néhány szellemi partnered
kik kilátnak a laktanyán netán megolvassák katasztrofális versedet a giccses tájról
elhagyott babádról vagy csak úgy miként erdõn az olvadó zúzmara a sorokból csöpög
a szirup mégsem oldódik minden szét e nyálban a bánatnak van valami ügyetlen dallama
a szomorúság dacot formál az orr alatti kis bajusszal kezd csontosodni a férfiképlet
a figurában elõször sejdíted meg az egészet melyben a kisfiús könny és a racionális
érvekre felfûzött makacsság egymást kutatja s moll hangú gesztusaid mögé összezár
és persze kellett még egy jó barát már igazi költõ azzal a friss nyomdaszaggal józsef
attilás patronokkal civódva vele hetekig juhász époszain nagy lászló hosszú énekén
s ha nem ment korunk abszurd érveként belegázoltunk a jéghideg szinva patakba
majd hetekig estünk haragba sima gyõzelmével hisz õ volt az írnok néhány év múlva
már a fejfájára írnak nekem az önpusztítóról csak egy gyûrött fénykép izzó szemeivel
nyakában egy hatalmas szaxofon ma is hallom bús nyerítését pedig negyven éve már
lomha szárnyaival fölröpköd köztünk a halál s elindulok szorongva én is a férfilét
magányos útjain újra egyetemi szárnypróbálgatás de már irodalom és bakaruhában
folyosón somolyogva a leendõ társak úgy tûnik a professzornak a barokkról nyögök
eleget pár hét múlva szolgálat után ráz a vaságyon az üti leadni mindent elmehet