Vándorló részecskék

Súlytalan nyár

             Noël Bernardnak

mintha köztük és a part keskeny csíkja között
még egy réteg lenne, úgy tűntek fel
a felhők, élesen elhatárolva
az alsó szélen, fenn
egy ráncos szíj, amelybe a sirályok kis
lyukakat fúrtak. a következő felpillantásnál
pára borzolta fel a felületet és a szél
beleakadt a dróthálókba
közvetlenül a víz tükre alatt, a madarak
rég eltűntek, az ég
még tartotta egy ideig
a szárnyai alatt suhogó levegőt

akkor a hőség lassan levált
a balkonról és a pillantást inkább

a házak terelték el, az ablakoknál
a fehér parabolaantennák

már izzani kezdtek az első fények
kéken és zölden elszigetelve

amikor a szem a hirdetőtáblák között
kószált volna, megakadt egy piros

műanyagzacskón a levegőben fent
világítva siklott tova és a tekintetnek

lassanként támaszt adott mígnem puhán
és nyugodtan megállt a szemhéjak mögött

Vándorló részecskék, a meglátás

az egyetlen mozdulat, mely a táj elé pontokat tesz
mentőszekrényeket, kötegeket, a sziklának feszített
faoszlopokat, és becsomagolt csónakokat. a tenger

lassan visszatért a parthoz, a törések helyén
levegő szivárgott a köveken át és csökkentette a fülekben
a nyomást. hangnyomok, melegebb tónusok, a ki –

és befelé közlekedő vonat a hegyoldalakon: ez a puha
ritmikus lendület, amely a házakat felemelte
az ablakok előtt a fény is halkan szállt vele fel, egy finom fordulat

fogva tartotta az oromvállakat a homokfelület fölött
durván csiszolt élei bekanyarodtak
a strand falának mélyedéseibe, a moszatos ösvény

után nyúltak elszigetelt ágak, kis öntözőárkok
rőzse- és szalmakévék és nedvesen
tovahúzódó ágyások. csak a keskeny mészteraszokon

lazult kissé fel a levegő és a tónusokat könnyebben
magukhoz csábították a bokrok, meg a föl-
és alámerülő levélkék. a hullámok feljöttek

a lejtő lépcsős mellvédjéig, tengerifű fonataik
elnyelték a kezet és a kiterjedő majd ismét
visszahúzódó olajos részecskéket

Hopper II

egy falmélyedésben, a bejárat mellett
a falnak dőlve és bóbiskolva
a jegyszedőnő látható
feje karjára támaszkodik
fehér keze egyenesen
a kék ruhaujjból folytatódik
áll a szükségvilágítás gyenge fényének
kitéve, ahol a megfakult lépcsőminta
lefelé vezet. a kép másik oldalán
a durván festett oszlop mögött
a képernyő meg a sötét nézőtér
a tekintetnek itt először keresnie kell, a fény
elbújik a rézrudakon
a gallér látható, egy nyakszirt
és a fül fölött valami puhaság, így
mutatják be a filmet, semmi se cikázik

Fordította: Schiff Júlia