Hová tűntél

Hová tûntél, te vad gazella, hol vagy?
Tudom, mért futsz, tudom, mitõl vagy oly vad.
Ma társ nélkül, magányban, mind a ketten
csapdák között tévelygünk elveszetten.
Beszéljünk hát, derítsük ki, mi bántja
a másikat, s mi volna szíve vágya.
Te azt hiszed, legelõt lelsz, de tévedsz,
a pusztában nyugalmat nem remélhetsz.

A társtalanhoz ki szegõdik társul?
Ki támogatja azt, aki elárvul?
Talán szent Khízr1, az áldott, megsokallja,
s e mélyútnak nem tart tovább legalja.

Ha jó barát vet jó viszonynak véget,
az éget ám, oh muszlimok, az éget!
A tõr döfése úgy sújt, mint az átok:
nem ismer meg, mint aki sose látott!
Hogy elpártolt, kedélyem csak betegszik:
testvér testvérrel így mikor cselekszik?!
Talán szent Khízr, az áldott tesz csodákat:
a két magányos egymásra találhat.

Talán újból a sors hozzám kegyes lesz,
az ómen is, ha kérdem, újra kedvez.
Az útfélen tanyázó szúfi mester
a vándorhoz szives szót szólt is egyszer:
“Iszákodból – van csapda benne? – vedd ki!
Ha van magod, a hálót itt helyezd ki!”
“Magom van – szólt a vándor –, nem vitázom,
csak épp Szímorghra2 kell, tudd meg, vadásznom.”
“No és nyomára, vándor, merre lelnél?
A Szímorgh fészke – így a szúfi – rejtély.” –
De mért koldulsz? A kérésnek mi haszna?
A pénztáros ma fösvény, úgysem adna.

Maradj inkább a büszkeség jegyében
egy cipruság a karaván szemében.
Csak ülj csermely, csak ülj forrás vizénél:
ha könny csordul, ha belsõ párbeszéd kél,
szeretteidre gondolj vissza sírva,
felhõ módján esõvel gyámolítsa
a könny a földbõl feltörõ jajongást;
magadból nyiss a fájdalomra forrást!
A rózsákhoz, a borhoz hû maradjál,
a részegeskedéssel fel ne hagyjál!
Mi értékes a másikban, jegyezd meg:
légy mûvésze az emberismeretnek!
Ez összeköt: ki megfogadja, bízhat;
de orvul szól, ki szétválásra biztat.

A néma hal, csak az tudná, mi okból –
mit húzhatsz ki belõle? s mit a tollból?
Az érzelmet az ésszel vegyitettem,
a keletkezett magot elvetettem.
A holt szavakba életet lehelve
ez lelkesít, ez a vers örömelve.
Szippants belõle, frissesége rávall,
jöjj, töltekezz a remény illatával!
Egy húrié ez illat, senki másé,
nem a szilaj, menekvõ gazelláé.

FORDÍTOTTA HALASI ZOLTÁN

A fordítás a perzsa eredetiből készült Simon Róbert nyersfordításának segítségével.

  1. Khízr– legendás próféta, ivott az élet vizéből és halhatatlan lett.
  2. Szímorgh – mesés óriás madár, ő nevelte fel Rusztam (a Sáhnáme fohose) apját, Zált.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.