Fejezet, mely bevezet a katasztrófaturizmusba

A fizetett horkoló vallomásai

Fizetett Horkoló fizetett horkoló utazni vágyott, s mi lehetne édesebb manapság, természetesen a bungee jumping, a bungee katapult, a bungee running vagy a bungee trambulin kínálta pazar élményeket most nem említve, mint szétnézni katasztrófa sújtotta területeken, bánat-ittas buckákon legeltetni drámára éhes szemünket. Fincsi látni, ahogy szétolvad a világ szájában a szomorúság, ahogy értetlenül állnak az emberek teszem azt a világmegmelegedés elõtt, hogy tudják bár, de hinni nem merik, hogy nincs e mögött más, mint a Pokol alkalmazottainak túlzott bérkövetelései miatt megmérgesedett Úristen, aki nevelési célból megemelte a munkában eltöltendõ órák számát. Kellemes persze viharok, tornádók, tájfunok, szupercellák, hurrikánok, árvizek, földrengések, lavinaomlások, földcsuszamlások, szökõárak, trópusi viharok erõteljes, kisportolt, izmosra vádlizott lábacskáinak nyomában is gyalogolni, andalogni a felismerhetetlenségig szétzúzott táj különös vonzását csodálva, de nem kérdéses az sem, hogy a háborúk elnyomta földcsikkek megbámulása sem tekinthetõ nõi munkának vagy rossz mulatságnak.

De nem mindenki szeret kimozdulni, még ha utazni vágyik is, s megtörténhet olyan katasztrófa, hogy az ember rákattanna a napi betevõ tragédiáira, bevenné a szakorvos által felírt rémületadagot, ám elromlott a plazmatévé, berozsdált a dvd, gyors tevékenységváltással pizzafutárrá lett az internetszolgáltató, egyszóval, hogy beállt a teljes córesz.

Ilyenkor hajlamosak vagyunk feladni, azt képzelni, nem kaphatjuk meg jussunkat. Pedig. Pedig közelünkben, karnyújtásra, egy könnyed nyújtózkodásra a legegyszerûbb megoldás, bátran odafordulhatunk a leghasznavehetetlenebb, a legdrámaiabban nevetséges, a legmegmagyarázhatatlanabb dolgok felé, hiszen már maga az is katasztrófa, hogy ezeket a különös, felfoghatatlan területeket még van, aki ma is, még most is munkálja. Gondoljunk csak arra, mi lenne, ha ma valaki piramisépítésznek tanulna, fáraóképzést hirdetne vagy mamutfogászként akarná tengetni életét.

De miért, ha egy társaságban az elõbb felsorolt szakmák bármelyikének mûvelõjeként mutatkozna be valaki, beismerését egészséges kuncogás követné, s miért az, ha teszem azt valaki költõként aposztrofálja magát, maximumra kapcsoljuk magunkat fegyelmezõ arcvonásainkat, szemünk is alig rebben, s nem formáljuk szavakká megdöbbenésünket. Miért?

De ha már így van, s ha már hagyjuk, hogy a különféle neurózisok különféle katasztrofális gondolatok medrébe folyjanak, ha hagyjuk, hogy egy õsi világ leleteiként különféle félkész, fel nem nõtt, érzékenysége falába burkolózó, neurózisa pallóján egyensúlyozni próbáló egyedek papírra vessék sebekkel éktelen gondolataikat, ha már ezek léteznek, s abszurditásuk könyveket formál, miért nem használjuk fel õket arra, amire valók, jelesül: katasztrófaturizmusra.

Mert ha háború-, szegénység-, szárazság-, szökõársújtotta területekre esetleg nem is juthatunk el, mert a fõnök nem ad elég szabadságot, vagy mert akkor kimaradnánk a havi esedékes malaclabda-edzésbõl, vagy nem tudnánk részt venni a cég által elõírt csapatépítésen, hasznosítsuk végre ezeket a rémköteteket, a sérült lelkek viasznyomatát, az anya- és vagy vagy apahiányban, korai vagy kései traumáktól szenvedõ örökgyerekek kaotikus lélekterét, s használjuk ezeket a köteteket értékükön, azaz tehát: katasztrófaturizmusra.

Éljen és virágozzék a honi katasztrófaturizmus!

Bátran másszuk meg a halálfélelem-borította lapok hegycsúcsait, nézzünk le a mindenrõl-csak- különféle-fájdalmak-jutnak-az-eszébe-típusú-szerzõ fantáziadús lankáira. Olvassunk csak két sort, s figyeljük meg, máris hogy mászik fel az adrenalin-szintünk, kimutathatóan hatásosabb, mint egy ejtõernyõugrás vagy akár egy mélytengeri merülés.

Éljenek és virágozzanak a költõk, a katasztrófák megálmodói!

Éljenek!

S hogy mely költõk lapjait másszuk meg? S hogyan?

Attól függ.

Egyrészt vegyük figyelembe, hogy ahogy dédanyáink turistaszokásai sem egyeztek meg a mieinkkel, úgy nem kell mainapság feltétlen régi-régi költõk hagymázos gondolataiban túráznunk. Ahogy ha ma valaki a Kékes gyönyörére vágyik, akkor nem feltétlen andalog a tájban, nem a friss levegõ harapásának kéjét élvezi, hanem inkább 26, 36 vagy akár 42 kilométert rohan, hajnali ötkor elindul, hogy szintideje felkerüljön mondjuk a Hanák Kolos Turistaegyesület honlapjára, hogy aztán a virtuálisan tárolt teljesítményét a következõ évben két vállra fektethesse, s megdöntse a korábbi hegyfutóidõt, s hogy az aztán újból felkerülhessen a weblapra – így rohanhatunk mi is újabb és újabb lírai csúcsokat bekebelezni.

Tehát nem kell feltétlen Vörösmarty vagy Ady képeivel rémisztenünk magunkat, nem kell József Attila vagy Pilinszky szorongásaival gombóckát formálni a torkunkra, bátran vegyük elõ a maiakat, a moderneket, az újakat.

S itt most egy pillanatra emlékezzünk meg egy kitûnõ túrázóról, s tekintsük példaértékûnek idei teljesítményét, 2005-ben a bizonyos fent említett Téli Mátra-túrán 1411-es rajtszámmal 9 óra 37 perckor elindulván 17 óra 35 perckor futott be a célállomásra, 7 óra 58 perc alatt teljesítve a távot, ezzel szemben idén, hiába hogy a Mátrába utazván egy, az útra kidõlt betonoszlop állta útját, õ azt eszelõs erõfeszítéssel arrébb taszajtotta, hogy ha késve is, de odaérjen az indulóállomásra, s megkaphassa a gyászosnak tûnõ 4147-es rajtszámot, s így, ilyen háttérrel, 10 óra 30 perckor tovafutva mégis legyõzze saját idejét, s 16 óra 38 perckor befusson a célba, 6 óra 8 perc alatt teljesítve a távot. Õrület!

S miközben gratulálunk, egyrészt gondoljunk arra, hányszor adtunk fel valamit pusztán azért, mert azt hittük, az elénk nehezedõ akadályokat nem tudjuk legyõzni, nem tudjuk a körülmények betonoszlopát arrébb taszajtani, például hányszor történt meg, hogy úgy képzeltük, este gyors verstúrára indulunk, éjszakai nehezítettre, de mivel bezárt a versbolt, csüggedten vettük hírül, hogy nem lehet a miénk a vágyott mû aznap estére már, ahelyett, hogy például letöltöttük volna teszem azt a Digitális Irodalmi Akadémia honlapjáról? Hányszor?

Hányszor, hányszor és hányszor?

S a szintidõs túrákat másképp példaként véve, vegyük számba, hány verseskötetet tudnánk elolvasni 6 óra 8 perc alatt ma, s hányat tudtunk két évvel korábban ugyanennyi idõ alatt. Vagy indítsuk a versenyt másképp? Évrõl évre az év ugyanazon szakában vegyük elõ kedvenc köteteinket, s mérjük, mennyi idõ alatt jutunk a végükre.

De hát nemcsak az idõvel hirdethetünk versenyt. Ahogy ma egyre extrémebb sportokat kedvelünk, s egyre különösebb sport-teljesítmények díszletei között akarjuk megünnepelni életünk fontos eseményeit, úgy kívánhatjuk egyre jobban a különös képek tájaiba utaztató verseskötetek fogyasztását.

Kevesen vannak ugyanis, akiknek ne szorulna össze irigyen a szívük, ha arról hallanak, hogy ma már a levegõben is köttetnek házasságok, s még kevesebben, akiknek ilyenkor ne jutna eszükbe valami mondvacsinált ürüggyel felbontani már megkötött frigyüket csupán azért, hogy a legközelebbi kötést már semmi ne tudja eloldani, hisz az már valóban az égben köttetne. Ma már különféle társaságok alakulnak azért, hogy egy égi jármûbõl a menyasszony, a võlegény, s a házasságkötõ egyszerre ugorván, a pár a boldogító igent a légben mondhassa ki, s a három egyfelé tartó akaratot a gravitáció is alátámassza.

S higgyük el, még ennél is sokkal extrémebb dolgokat rejtegethet egy verseskötet, amivel természetesen nem akarnék lebeszélni senkit sem házassága felbontásáról, s légi újrakötésérõl, csak rámutatnék arra, hogy a lírában való jumpingot sem szabad kihagynunk, ha életünket igazán up-to-date alapokra kívánjuk helyezni.

Nem vagyok hirdetési ember, szlogenek szendvicsei közé sem kényszerült préselõdni a testem vagy a lelkem. Valamely kiadó kreatív munkatársa sem vagyok, horkoló vagyok, a modern, a mában élõ emberek igényeit szolgálom. Rendületlenül.

Viszont hiszem, hogy a legelavultabb dolgokat is fel tudjuk használni a mában, hogy nem kidobnunk kell õket, hanem reciklálnunk. Tudnunk kell, mire, s miképp használjuk õket, s ha ezek által elébb tán nem is megy semmi, de legalább haszonnal forgathatjuk õket.

S hogy akkor kiket? Mit gyûjtsünk be? Mely köteteket tartsunk az ágyunk mellett? Mely kötetekre hívjuk fel a fõnök, a kisfõnök, az alfõnök és a felfõnök figyelmét? Hogy tényleg csak a tavalyi verstermést említsem, semmiképp ne hagyjunk ki egy gyûjteményes kötetet, ígérem, lesz benne rémtúra, lélekszorítás, kellõ adag félelem, szorongás, rejtelem, s ez mind egy kötetben, 5 in 1!, sõt, sokkal több az egyben, s ez a mindenképp beszerzendõ verseskötet Rakovszky Zsuzsának a Visszaút az idõben címû könyve. Napjában túrázhatunk benne, s nem fogjuk megbánni. Aztán Szabó T. Anna kötetét, az Elhagy címût se felejtsük el túratárgyként beszerezni, az adrenalin- s az aruzál- szintünknek egyaránt jót tesz majd. Varga Mátyásnak A leghosszabb út címû kötete több rejtelemmel szolgál, mint egy rejtett állomásokkal teletûzdelt canyoning túra, Térey János Ultra címû kötete igazolhatóan borzongatóbb a bungee trambulinnál is, Kemény István Élõbeszéd címû könyve pedig erõsebb élményekkel telít még a raftingnál is.

Ki-ki próbálja ki õket, vizsgálja meg a kötetekben töltött utazás hatásait, nézze meg, milyen mellékhatásokat váltanak ki, sms-ben, hírlevélben értesítsék egymást a tapasztalt dolgokról. Készüljenek honlapok az utazásokról, majd a helyi sajtóban is próbáljanak elhelyezni cikkeket ezekrõl az élményekrõl. Adják hírül a tapasztaltakat, hogy minél több ember értesülhessen róluk.

Higgyék el, lehet, hogy a versutazás e pillanatban talán még extrém sportnak számít, s az ûzése közben szerzett sérülések ellátását a tébé kicsit sem támogatja, de csak idõ kérdése, hogy felzárkózzunk a bungee jumping, a bungee katapult, a bungee running, a bungee trambulin, a rafting, a canyoning, a quad, a vihartúra vagy a kalandtúra más változatai mellé, s innen már csak egy könynyed lépés ennek a sportnak az egészségre veszélyes oldalai helyett egészségmegõrzõ szerepét felmutatnunk.

Hajrá, fogyjon az út, társaim, siessünk!

Ûzzük kedvünkre az extrém sportokat, de hagyjuk már a dögre unt raftingot és társait, mikor tudva tudjuk, hogy az igazi, a fancy moderneké nem más, mint a tollelege.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.