Versek

TÉGED FARAGJON?

Kamasz vagyok, ki félálomban játszó
kamasznak apja lenni kényszerül?
Téged faragjon felnõtté belül
apró szemem? S a rád zúdított száz szó

hidalja át a csendet, a hiányzó
erõt, mibe a férfilét kerül?
Segítsek elviselni emberül,
hogy töredezett ez az épnek látszó?

Az eksztázist, azt meg tudom mutatni;
az örömöt, azt rosszul ismerem,
olyat már inkább felnõtt tudna adni,

nem félálomban, hanem éberen.
Kicsit tudok már nyugodtan maradni.
És tudom: türelem, nem szerelem.

A MÚZSÁKBA KAROLVA

Utólag is kívánom, bár még nagyon didergek,
megáztam alaposan, miután kitekertek,
súlyos, tömött, hideg lett egy életre a bundám,
azt hittem, hogy csak fürdök, s a parthoz vert a hullám;
micsoda félreértés, ordító nagy kelepce,
õ rakta le a hurkot, az aknát õ helyezte
utamba — én csak mentem a múzsákba karolva,
készen, ha egyikük még valamit dalolna;
most vizesen kell járnom, esernyõvel kötélen,
fölháborodva sírni egy-egy apró lökésen.

MÁSODVONAL

Amit kivívott, azt foggal-körömmel
bevasalja: úgy három-négyhavonta
egy telefon, a magaszabta ritmus
szerint, hol ürügy nélkül, hol ürüggyel,
mondjuk, hogy gyógyszer érkezett az anyja
betegségére, dán nyelvû szöveggel
s le kéne fordítani (van-e nyelvész
aki ilyesmit visszautasít?!) –
a nyár végén beszámoló, a külföld
varázslatos kudarcai, itallal.

Így élnek – mondta egyszer Anna csöndben –
a másodvonalbeli zongoristák:
egy Nagyterem, két-három Kisterem
évente, biztosan. Engem gyötörne,
ha mérni tudnám: mennyire szeretnek.

A PERIFÉRIÁN

A sok szemét, a hab, a mindenütt
jelenvaló izzadság és papír
is tõle van. Kerülgetem magamban
e csúnya dolgokat – nem is szemét
a bádog-szerelem, és nem csupán
hab õrült szájamon a hatalom,
és izzadt bõröm mindent összegyûjt
a világból, ami csak ráragad.
A papírral meg éppen azt dicsérem,
hogy miket lehet ennyi hab között,
izzadtan, papírszemétbõl csinálni.

LÁBNYOMOK

Évem volt elég sok, mégsincs nyugalom,
örökké váróteremben ülök, csöngetésre
vagy a színes kijelzõre figyelve. Nem kell
temperált, lágy fényû üvegcsarnok,
dézsás növények, mûkõ burkolat.
Szélfútta plató kellene, ahol elõre, hátra
mindent látni, utat, lábnyomokat.
Kemény, sok helybenjárástól ledöngölt
föld kellene, de folyton frissen ásott,
hamar gereblyézett puha talajba lépek.
Ezek így nem lábnyomok, de gödrök.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.