ITÁLIA-SZONETTEK

Ha szóba kerül Itália

Mi is ama dal¹ óta Itália?
A citromfák. Az olajfaligetek.
A kultúra. Róma. Nosztalgia.
Városkép: szétszórt, tornyosuló kövek.
A bámészkodó pediglen megremeg
ha szemébe hull egy csipet törmelék.
És úgy véli, a szépség ríkatta meg.

Szerinte az igazság csupán szókép.
“Róma mércéje csak a Róma-mérce!”,
mondtad. Rád vigyorog. Aztán megnémul.
Megérti. És meglátja, megigézve:

Egyebütt is egy dóm kupolaérce
a boltozatba szintúgy belesímul
mint a gyümölcs a kertész tenyerébe.

A Mediciek sírja

A kézmû nincs természettõl fogvást,
hogy így dícsérjék. A mû kívülmarad.
Végeredményben felvilágosítást
csak a vésõ és az ecsetvonás ad.

Pedig a példányok itt ritkánál is
ritkább mûremekek; lelkesedni csak
a kézmûért hiba lenne, fatális.
A teremtés szól itt! Nem a gyúrt agyag!
E kriptában a halál nem rémkép.

De valamelyik éjjeli röptén tán
még elõtte is elsápadóra bukkan…

Ám itt csend honol: az éj, eleven-szép.
A nappal az erõ… és nõnek márvány-
vonásai sokértelmûn, finoman.

Róma szelleme

Oly nagyra épült ez a város, hogy már
a romok nagysága is kigúnyolja
a késõbbi terveket. – Jó idõ vár?
Elûzve a ködgondolatok utolja.

Mert ha zarándoklunk Itáliába
nem Róma nagyság-szelleme érdekel.
Tartós anyagokban pedig hiába
bõvelkedünk. Hisz alig készültek el,
minden épületünk máris bontandó:
az ötlet – a maradandó – a hiány.

Építkezünk csak házi használatra,
elgondolásunk mint a szél, forgandó.
És nyelvet öltünk, ha riaszt a látvány:
Ez is itt vala rombolható, gyatra.

Fordította Schiff Júlia