ITÁLIA-SZONETTEK
Ha szóba kerül Itália
Mi is ama dal1 óta Itália?
A citromfák. Az olajfaligetek.
A kultúra. Róma. Nosztalgia.
Városkép: szétszórt, tornyosuló kövek.
A bámészkodó pediglen megremeg
ha szemébe hull egy csipet törmelék.
És úgy véli, a szépség ríkatta meg.
Szerinte az igazság csupán szókép.
“Róma mércéje csak a Róma-mérce!”,
mondtad. Rád vigyorog. Aztán megnémul.
Megérti. És meglátja, megigézve:
Egyebütt is egy dóm kupolaérce
a boltozatba szintúgy belesímul
mint a gyümölcs a kertész tenyerébe.
A Mediciek sírja
A kézmû nincs természettõl fogvást,
hogy így dícsérjék. A mû kívülmarad.
Végeredményben felvilágosítást
csak a vésõ és az ecsetvonás ad.
Pedig a példányok itt ritkánál is
ritkább mûremekek; lelkesedni csak
a kézmûért hiba lenne, fatális.
A teremtés szól itt! Nem a gyúrt agyag!
E kriptában a halál nem rémkép.
De valamelyik éjjeli röptén tán
még elõtte is elsápadóra bukkan…
Ám itt csend honol: az éj, eleven-szép.
A nappal az erõ… és nõnek márvány-
vonásai sokértelmûn, finoman.
Róma szelleme
Oly nagyra épült ez a város, hogy már
a romok nagysága is kigúnyolja
a késõbbi terveket. – Jó idõ vár?
Elûzve a ködgondolatok utolja.
Mert ha zarándoklunk Itáliába
nem Róma nagyság-szelleme érdekel.
Tartós anyagokban pedig hiába
bõvelkedünk. Hisz alig készültek el,
minden épületünk máris bontandó:
az ötlet – a maradandó – a hiány.
Építkezünk csak házi használatra,
elgondolásunk mint a szél, forgandó.
És nyelvet öltünk, ha riaszt a látvány:
Ez is itt vala rombolható, gyatra.
Fordította Schiff Júlia
- J. W. v. Goethe: Mignon (“Kennst Du das Land, wo die Zitronen blühen?”) ↩