Jimmy és a jótündér

A Navratil család minden évben hazalátogat Detroitból Közép-Európába. Karlovy-Varyban, azaz a régi Karlsbadban a Navratilok aztán újra találkoznak a nagybácsikkal, nagynénikkel és távoli unokatestvérekkel. Egy hónapon át vendégeskednek hol egyiküknél, hol másikuknál. Amerikai ajándékaikkal elkápráztatják vendéglátóikat. Cserébe az Erz Gebire finomságait eszik. Idejük nagy részét rokonlátogatásokkal és végeérhetetlen családi étkezésekkel töltik, történeteket idéznek, emlékeznek, emlékeztetnek. Egyetlen fiuk, Jimmy ekkoriban még kisgyerek, a Navratilok a hegyet mutogatják neki. De legjobban azt élvezik, amikor végighurcolják õt a régi Karlsbad szállodáin. Összecsukható babakocsijában betolják növényritkaságokkal beültetett szökõkutas parkokba, idõnként betérnek vele az egykor pompás, de már pusztulásnak indult szállodahallokba. Elvegyülnek a szállóvendégek között, és egy-egy pillanatra azt képzelik, hogy õk is a léha, vagyonos, betegeskedõ tömeghez tartoznak. Egyre csak sorolják a kis Jimmynek az itt valaha megfordult hírességeket, hogy, mint mondják, szokja kicsit a nagyvilági légkört. Mivelhogy nagyratörõ terveik vannak a fiúval. Jimmy pedig meglehetõs közönnyel szemléli a különös kerteket és kristálycsillárokat.

Nem baj, mondja erre az apa és az anya, ez az jelenti, már nem újdonság neki a dolog.

A szokásos látogatások végén, miután a Navratilok degeszre ették magukat knédlivel, rántott sajttal, és teleitták magukat sörrel, hazatérnek Detroitba, a michigani iparvárosba, vissza a megszokott, kedélytelen hétköznapokba. Jimmy nemsokára iskolába kerül, és úgy tûnik, nagyon jók a képességei. Korán elkezdik érdekelni a könyvek, a betûkirakó játék, s maga is elkezd fantasztikus történeteket írni. Mindemellett Jimmy normális kisfiú, a korára jellemzõ szokásos érdeklõdéssel, ahogy a pszichológus megfogalmazza. Imád a kisautóival játszani. Eggyel meg, amelyiket az apja munkatársától kapott karácsonyra Párizsból, különösen: ez egy piros-sárga DS 19. Azt mondja, olyan érdekes formája van, hogy szeretne majd egyszer beleülni egy ilyen autóba. Jimmy szülei nemigen figyelnek az ilyen butaságokra.: az õ szemük elõtt már a felnõtt Jimmy lebeg, a mérnökember. Jimmy azonban csak sokára váltja majd be e reményeket.

Mindenesetre jó úton van. Tizenegy évesen már szenvedélyes betûjátékos, meg is nyeri a helyi scrabble-versenyt. A szövetségi döntõt New Yorkban rendezik. Az apja megígéri, hogy együtt mennek, és repülõvel fognak utazni. És beülünk majd egy DS-be? – kérdez rá Jimmy. Ez a mániája. Az apja megígéri, hogy New Yorkban néznek majd egy ilyen típusú taxit, de azt elõre megmondja, hogy nem lesz könnyû.

Nekivágnak az útnak. A repülés ragyogóan sikerül. Délelõtt érkeznek New Yorkba. Még van jópár szabad órájuk, mielõtt a vizsgaközpontba mennének a döntõre. Jimmy persze nem felejtette el az ígéretet. Figyelmezteti az apját, és rögtön fürkészni kezdi, hol találhatnának egy olyan ritkaságot. Jimmy többször is úgy látja, mintha egy szomszédos utcában éppen elhajtana szenvedélyének tárgya. Vagy csak képzelõdött? Tényleg taxi volt. Nagy a hõség. Apa és fia kitikkadva térnek be egy kávézóba. Figyelj, fog bele az apa. Most menjünk el szépen a vizsgaközpontba, ideje indulni. A verseny után marad még egy csomó szabadidõnk keresgélni, megígérem. Ok! – felel Jimmy a maga sajátos modorában. Megnyeri a versenyt. Különösen ügyesnek bizonyul, hihetetlen taktikai érzékkel és elképesztõ szókinccsel játszik. Az apja nagyon büszke rá. Jimmy pedig szerényen mosolyog.
Õ igazából nincs annyira meglepve.

Alighogy kilépnek az utcára, megragadja az apja kezét: Na és az autó? Az apa már azt hitte, a siker kiverte a gyerek fejébõl ezt a bolondériát. Jó, menjünk, feleli kurtán. Hosszan kóvályognak az East Side-on. Lesétálnak a Madisonon a Pennsylvania Stationig. Bóklásznak át a Chelsea-n, lemennek East Village-ig, aztán a Little Italy felé. Végül a kikötõben találják magukat. Látod, mondja az apa. Mit? – kérdezi Jimmy. Semmit, felel az apja: mindent megtettünk, mégse. Nem eleget!– felesel Jimmy.

Ideje indulni a reptérre. Visszaúton kedvetlenek. Rémisztõ légörvényeken haladnak át. Amikor a gép leszáll, Jimmyt ott várja az egész osztály. Ott van az anyja is. Jimmy szerényen mosolyog. Valójában az egész nem nagyon érdekli.

(Ezen a ponton sötét fordulat következhetne Jimmynk történetében. Mondhatnánk, hogy végleg eltört benne valami, s hogy a fura és sikertelen keresgélés az apával csak mintegy szimbolizálta ezt a belsõ törést. Hogy Jimmy fokozatosan lázadóvá vedlett. Hogy rabló, útonálló, gyilkos lett belõle. Ez egy modern mese volna, mely nem kis szerepet szán a pszichológiának. De nem ez a helyzet.)

Nem: Jimmy egyre kiválóbban tanul. És közben egyre szerényebb is. Mostanra kinõtt a játékból, Sikeresen letette a vizsgáit. Jelenleg nyelvészetet hallgat Brownban. Továbbra is eminens diák. Néhány évvel késõbb már Chicagoban az Általános és Összehasonlító Nyelvészeti Tanszéken tanít. Harmincévesen szaktekintélynek számít. Mûvei Michigan határain túl is ismertté válnak.

Egy napon, 1983-ban meghívást kap a prágai Károly Egyetemre. Gyerekkora óta nem járt Csehszlovákiában. A cseh nyelvészeti iskolának nagyon jó híre van. Egyébként Jimmy is ismer néhány szakembert onnan, mind igen kiválóak a maguk területén. Elfogadja a meghívást. Az elõadásnak nagy sikere van. Este elviszik egy helyre, ahová rendszerint csak a rendszer kiváltságosai bejáratosak. Sört iszogat. Újra megérzi a knédli ízét. Nõk is vannak ott. Nem is tudja, mitõl ilyen boldog.

Másnap korán felébred az idõeltolódás miatt, és elindul a Metropol szállóból, hogy járjon egyet a hajnali városban. Szép idõ van. Tavaszi reggel Prágában. Aztán egyszer csak hirtelen kikapcsol az agya. Történik valami, amitõl lecövekel a néptelen járdán. A hotel elõtt egy piros-sárga DS parkol, mintha idõtlen idõk óta ott várna. Mielõtt még felfoghatná, hirtelen megrohanja annak a hajdani évnek az összes szag- és tapintásélménye. Aztán a New York-i út. Az apja, aki azóta meghalt, közvetlen mellette áll. Na látod – mondja.

Jimmy az autóhoz lép. Ugyanolyan benyomást tesz rá a kocsi, mint egykori kicsinyített mása. Ugyanazok az érzetek kerítik hatalmukba, mint azon a Karácsony reggelen, amikor megkapta az ajándékot. De minthogy ennek húsz éve, szeretné újra átélni mindezt: a tapintását, a színét, az illatát, a levegõjét… Egy lélegzetre felszippantani az élményt. Óvatosan közelít kezével a piros karosszériához. Finoman húzza ujjait a rozsdamentes zárig. Lenyomja a gombot: a kocsiajtó halk cuppanással enged. És Jimmy már bent is ül a kormánynál. Nyilván ki is szállhatna a következõ másodpercben. Agyának egyik részé azt diktálja: ez csak vicc. Ha valaki ott teremne, és kiabálni kezdene, hogy segítség, tolvaj, akkor nyilván azt is felelné: csak vicceltem. De nem száll ki az ülésbõl. Senki nem jön egyébként. Az autó az egyik legelsõ szériából való. Az ötvenes évek végén a Quai de Javel ontotta ezeket a modelleket. Jimmy lenyomja a kormány melletti kis fekete kart. A motor megremeg. Valami ismeretlen reszketés kezdi átjárni Jimmy tagjait is. Az utcán közben jól hallani, amint finoman gázt ad. A szélvédõn át látni a benti embert, aki felragyog a hajnali fényben, s közben lassan mozgásba lendíti a vörös-sárga testet. Teljesen szokványos jelenetet látunk, egy férfi melegíti a kocsi motorját. Vagyis látnánk. De nem látunk semmit. Jimmy maga se lát már semmit. Még mindig valami jelenésrõl van szó? Vagy ez a valóságban történik? Lassan (egész lassan, mert minden lassan zajlik, éppen amikor fénysebességgel szeretnénk átszelni az idõt), lassacskán elindul az autó. A motorzúgás alig lett hangosabb. Ez az elbeszélés legszebb pillanata – az elbeszélõ legalábbis itt idõzik el a legszívesebben: a DS 19 kifordul a parkolóhelyrõl, már csak oldalról látjuk, aztán háromnegyed részt hátulról. Végül csak a fenekét. A villogó lámpákat. A suhanást. Elõször lassú, õsi nyugalommal mozdul, mint valami állati páncél, majd nekilendül. Mert a DS 19 most elmegy. Prága macskaköves útjain gördül. Azután nyoma vész. És ebben a följelentõktõl és egyenruháktól hemzsegõ szomorú országban senki, de senki nem tud róla mondani semmit.

Másnap Jimmy nem száll fel az Egyesült Államokba induló gépre. Néhány hét múlva a Chicagói Egyetem természetesen megpróbál a nyomára bukkanni az Prágai Amerikai Követségen keresztül.
A cseh hatóságok is sürgõs keresésbe fognak. Egy hónap múlva egy, a Csehszlovák Köztársaság Washingtoni Nagykövetségén keresztül Chicagóba érkezõ jegyzõkönyv rögzíti, hogy a kérdéses jármûvet Kladno, majd Recinov környékén látták. Néhány nappal késõbb pedig Lubenec, Podborany, Petipsy településeken. Késõbb , mint mondták, egy jóval idõsebb sofõrrel a volánnál a Kadan és Brezno nevû helyeken tûnt fel… Az útvonal bizonytalanul rajzolódott ki. Miután elõször Karlovy Vary felé tartott, hirtelen északnak kanyarodott, majd Chomutov után nyoma veszett.
Az ügynek lett némi visszhangja. Néhány újságíró azt fejtegette, hogy emberrablásról van szó. Az Egyesült Államok hivatalosan cáfolta a föltevést. Más újságírók a híres nyelvész és a KGB közötti titkos együttmûködésrõl beszéltek: arról, hogy a Szovjetunió felé vette az irányt. Sose tudták eldönteni, a két hipotézis közül melyik lehet az igaz. Mit számít.

fordította Tóth Krisztina

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.