…Aki juhász, az mind szereti Petőfit…

(Adalékok a népi emlékezet és a legendaképzés mechanizmusainak rokonságához)

Nem Szabadszálláson született Petõfi, egy városban sem született, hanem országúton. Én úgy hallottam, hogy egyszer régen pásztorok, juhászok, csikósok kint teleltek a félegyházi határban. Tél volt, de régen a pásztorok télen is a mezõn tanyáztak. Bementek egyszer a pásztorok az útmenti csárdába, látják, ott ül egy szegény ember és nagyon búsul. Kérdezték, miért búsul. Azért, mondta, mert úton volt a feleségével, és útközben megszületett a gyerek – most aztán itt vannak a csárdában, nem tudnak továbbmenni, a nagy hó miatt sem, meg a gyerek miatt sem. A pásztorok igen megsajnálták, bementek az asszonyhoz, hogy valami keresztajándékot adjanak a gyereknek, ahogy szokás. De szegény pásztorok voltak, semmijük se volt, mi telik egy pásztortól? Az egyik odaadta neki az ostorát, a másik juhász volt, az kisbárányt adott, hogy mégis adjanak valamit. A szegény ember nagyon köszönte, az volt a Petõfi apja, a gyerek meg Petõfi Sándor.

(Szabadszállás)

Édesanyámtól hallottam, õ pedig az apjától, Pethõ Mihály asztalosmestertõl, hogy mikor Petõfi Dunavecsén volt, sokat járt hozzánk, öregapám asztalosmûhelyébe, nagyon szeretett elbeszélgetni öregapámmal meg az asztaloslegényekkel. Öregapám szerette Petrovics Sándort, mert akkor így hívták a faluban, nem is ismerték máshogy, csak Petrovics Sándornak. Javakorabeli ember volt az öregapám, Petõfi meg diák, de azért már verselt. Egyszer a nevekrõl beszélgettek, hogy kinek milyen neve van, azt mondja akkor neki az öregapám: “Öcsém, mért nem magyarítod a nevedet?” Azt mondja Petõfi: “Magyarítanám én, de mire?…” Öregapám gondolkodik, gondolkodik, aztán nevetett és azt mondta: “Ide hallgass, én Pethő vagyok, te fiatal fi, rakjuk össze a nevünket.” Tetszett ez Petrovics Sándornak, így lett Petõfi. Hogy aztán tényleg öregapám szavára tette vagy nem, azt már nem tudom, de anyám mindig mesélte, hogy ezt mondta öregapám.

(Dunavecse)

Én juhász vagyok kisgyerek korom óta. Aki juhász, az mind szereti Petõfit, mert õ is szerette a juhászt. Sokat is beszélgetünk róla.

Volt, amíg meg nem halt, apósomnak egy öregapja, Váli Bertalan, cselédember volt régen. Az mondta az apósomnak, hogy õ látta Petõfi Sándort, mikor a borjádi Sassoknál volt vendégségben. Akkor gyakran átjárt Szentlõrincre, útközben meg betért az uzdi kocsmába, mert az épp útba esik. Nincs már meg a kocsma, csak a ház van meg, most laknak benne. Ott van Uzdon, szemközt a régi híddal, csak olyan parasztház, mint a többi, zsúptetõs. Az volt a régi kocsma, ott látta Petõfit üldögélni öregapánk. Hogy milyen volt? azt mondta öregapánk, olyan volt az, mint a többi ember, se kicsi, se nagy. Egy köpönyeg volt a vállára vetve, úgy jött be a kocsmába, bort hozatott, de nem duhajkodott, dehogyis. Csak ült magában a lócán, de amikor felemelte az üveget, körülköszöntötte a kocsmában, azt mondta: “Na, igyunk minden ember egészségére!” Veresbort ivott, azt mondta öregapánk, azt igen szerette.

(Borjád)

Szakácsné voltam én fiatal koromban Teleki Jánoséknál, sokat hallottam az öregeket beszélni Petõfi Sándorról. Nagyon szerette az Koltót, sokat járt ide, az én gazdám apjának, Teleki Sándornak volt a barátja. Úgy jött ide, mintha hazajött volna, a sarokszobában lakott, az emeleten. Azt mondták, nagyon szerették a cselédek Petõfit, mert nem hordta fenn az orrát, elbeszélgetett velük. A kertet, azt különösen szerette, de szép is volt még az én idõmben is a kert, míg ki nem vágták a fákat. De a somfa még megvan, meg a malomkõasztal: ott szeretett üldögélni Petõfi meg Teleki Sándor, mindig itt mulatoztak a malomkõasztalnál.

Mikor megházasodott, akkor is Koltóra jött, kocsival jött Nagybányáról, három hétig lakott itt, mert egyenesen ide hozta az esküvõrõl a feleségét, a Zrínyi Ilonát.

(Koltó)

Iglón voltam diák, egy vakációkor (1885-ben vagy 86-ban) Korponán voltunk. Túl a városon sokat beszélgettem egy olyan középkorú emberrel, Simon bácsinak hívták, de hogy a keresztneve volt vagy a vezetékneve, azt se tudom. (…) Amikor a turistabotomat faragta, elbeszélte, hogyan ismerték fel az õ falujában egyszer Petõfi Sándort, mikor az ott bujdosott a határban.

Azt mondta, hogy jó pár évvel azelõtt, a 80-as évek elején lehetett, egy reggel elkezdték mondogatni a falujukban, hogy Petõfi ott van a határban, hever egy eperfa alatt és ír egy könyvbe. Azt mondták rá, hogy bolondság, de egyre csak erõsítgették, hogy de igaz, Petõfi van ott. Néhánya, katonaviselt emberek kimentek a határba, hogy megnézzék. A faluhoz közel, az országút töltésénél tényleg láttak egy embert a fûben heverni. Õszöreg ember volt, nagy üstöke volt, kecskeszakálla, igazán olyan volt, mint Petõfi Sándor a képeken, csak meg volt öregedve. Egy vastag könyv volt elõtte, abba írt valamit plajbásszal, fel se nézett. Szóba akartak ereszkedni vele, de csak rájuk pillantott, egy szót se válaszolt, csak írt tovább a könyvbe. Nem tudták, mit csináljanak, mert bizonyosak azért nem voltak, hogy tényleg Petõfi a vándorló vagy nem.

Volt közöttük egy igen kitanult ember, az bejárta a fél világot, Amerikában is volt, nagyon furfangos ember volt. Az azt mondta: “meglátjátok, nekem kivallja, hogy kicsoda.” Úgy tettek, mintha elmentek volna, de a mezõn ügyesen a háta mögé kerültek, hogy az észre se vette õket. Mikor már jó közel voltak hozzá, a furfangos falubéli hirtelen rákiáltott: Sándor, te!… Az õszöreg ember erre a szóra csak felkapta a fejét, nézett körbe, hogy ki szólítja. Persze, észrevette õket hamarosan, de akkor már késõ volt, mert már elárulta nevét, hogy õ Petõfi Sándor. De nem szólt egy szót sem, csak összehajtotta a könyvet, bedugta a tarisznyába, vette a botot, s iszkiri, már ott sem volt. Olyan gyorsan, fürgén szedegette a lábát, mint egy húszesztendõs. Elment Királyhelmec felé, lehet, hogy Erdélybe ment, de lehet, át a határon, mert azontúl nem látta senki.

(Bodolló)

Forrás: Dienes András: A legendák Petőfije. (Táj és emlékezés) Magvetõ Kiadó, 1957. 263., 123., 166., 200., 269–270. o. (Az utolsó szemelvény 1939-es, a többi 1955–56-os gyűjtés.)

Kategória: Archívum  |  Rovat: ÖV ALATT  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.