(Kuruc nagyoltár)

Ésszel félrerakott kuruc nagyoltár,
Kelléktárszagú, senkinek se kellõ,
Rossz emlékezetû, hamis boroktól
Tarkított terítõjû, egy forintért
Vihetõ, egerek szopós fajától
Lelakott, ki-becsukható, platókról
Osztható, beszögelt kuruc nagyoltár,
Hozzád tartok erõmmel és hitemmel:
Tõled s nélküled is, hiszem, nagy ember,

És még nem tudom.

És még nem tudom, ott, ahol talállak,
Templom, iskola, kripta vagy színészház
Fülledt, megvizesült, poros-penészes,
Mégis legbirodalmasabb homályán,
Pókok népei közt, a rég s teérted
Haltak szellemeit csak ímmel-ámmal
Tartó sufniban – ott, ahol helyed lett,
Hogy’ viselkedem én veled: imára
Kulcsolódom-e vagy talán leköplek,

Azt még nem tudom.

Osztatlannak, erõsnek és kevélynek
Szeretlek, ha szeretlek, ép egésznek,
Szárnyatlannak, a csontom és velõmnek,
Svábból jötteket és kik el se jöttek:
Minden fajt befogó hajótöröttnek,
Végcélomnak, önös kis érdekemnek,
Egy-jogomnak a szóra – semmi többnek –,
De: okomnak a szóra – nem kevésnek.
Saját szellememet vetem fölébed,

Ott otthon vagyok.

És ott szép vagyok, és neked se kellhet
Szebb fiú, levegõszerûbb, ledérebb,
Kurvább és simulékonyabb, a szépet
Szabadban keresõbb, saját magában
Állóbb, rád sose gondolóbb, utódját
Beléd nem nevelõbb fiú a bennem
Lakónál – aki legnagyobb fogásod,
Hiszen: fölkeres és elõtted áll meg,
Amint bajba kerül, habár fogalma

Sincs, tõled mit akar.

Megnézlek. Repedések itt meg ott: a
Hõs intarzia lapja most világos
Határok, vonalak, szögek, törések,
Preferenciatartományok, egy-egy
Halmaz síkja, s: a helyzetem keresztel
Vallásodba! Hová a tõrt leböktem,
Onnan várod imámsaját, kihordott,
Szerzett érdemeim neked bizsuk csak,
Anomáliahalmok – át se nézed:

“És anyád hova szült?”

Faluvégre a más faluk sarából,
Idegennek örökkön és akárhol,
Szétszórt otthonom: áll, ha máshol állok,
Sziklává nemesül, de rá se látok,
Fiatal s öreges vagyok, de elmúlt
Korokból keresem ki azt az egy húrt,
Amit elnevezek saját jövõnek,
S mint egylényegû, ám ezer felõl is
Megkívánt, leköpött, leszúrt pojáca,

Hiszem, szent szerep ez.

Épp egylényeged áldanám, ha lenne,
Így lennél rokonom, te korcs nagyoltár.
Épp az tartana meg neked s tebenned,
Ha szagos rokonom, s a példa lennél
Arra, hogy ki magában áll, de minden
Irányból fogad új erõt: megéri
A raktárba vetõdni bátoroknak
Akár percnyi csodálatát, s a kérdést:
Mit tettek veled? Él-e hit, ha nem kell

Már kelléke sem?

Védekezz. Papok és hamis ministráns-
Hadak voltak a bûnösök – na persze.
Életunt magyarázkodás: a gyöngék
Örök címere szidni azt, ki följebb
Áll – s szidalmuk: adó, amit fizetnek.
Rajongásuk, a vérük és a kölykük
Koszos tejfoga, gyûlölet szívükben:
Mind-mind föntre adódik és világot
Tart meg – ám te, kuruc nagyoltár,

Embereld magadat,

Mert vitatkozom. Én, a romjaiddal.
Úgy állsz itt öregen, beh-szinte szánlak,
Túl jó eszköze vagy romantikának,
Fickós önsiratásnak és turisták
Elvesztett falukat ricsajszerûen
Fölvert nyaralási énekének,
Aláírnivaló nyilatkozatnak,
Színvallás divatának – és ki téged
Szívével szeret, az megáll elõtted,

Hogy leköpjön-e, vagy.

Részlet A százegyedik év címû verses kisregénybõl.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.