Az első Faust

A világ titokzatossága

I.
Futnék a titkok elõl,
De így hová futok?
Õ az élet és halál,
De jaj, hová jutok?

II.
A minden misztériuma
Annyira megközelíti létem
A lelki szememet szinte súrolva,
Hogy a sötét, az ûr lényem feloldja.
Sötéten megijeszt a nagy homály.

III.
Örök misztérium, mely úgy vág át
Mint egy sóhaj égen és szíveken.

IV.
A misztérium lelkemre dõlt,
S betemette. Ébren halok meg!

V.
Ébredj, a misztérium melletted van!
És nevet keserûn ezen töprengve,
Bennem nevet szegényke, mintha sírna!

VI.
Ó, minden szimbólum és hasonlat!
A fúvó szél, az éj, mely hûst hozhat,
Mégis más, mint szél vagy szelek szárnya–
Az élet és a gondolat árnya.

Minden, amit látunk, valami más:
Hatalmas apály, mohó áradás,
Csak egy másik árapály visszhangja,
Mely a valót híven visszaadja.
Minden, ami sajátunk, feledés.
A szélfúvás, éji hideglelés
Kézárnyék és rebbenõ valója
Az illúzió illúziója.

VIII.
Városok az áruházaikkal.

Mindig minden különös, ugyanúgy
Szokatlan alapvetõen;
Minden misztérium, minden transzcendens
A maga hatalmas komplexitásában:
Egy látomásos és külsõ érvelés,
Rendszeretõ misztikusság –
Hanggal teli belsõ csend.

X.
A Keresés titka, a rá nem találás.
Örök világok végetérhetetlen,
Egy a másikban szüntelen zajlik
Hasztalan; Napok, Istenek, Istenek Istene
Egymásba ékelõdik és végül elvész.
Még saját magunkat sem leljük a végtelenben.
Minden különbözõ, minden elõrefelé áramlik
Istenbõl és Istenekbõl: ez a bizonytalan fény
A legfõbb igazságból.

XV.
Az örök utazás örök vétek,
Többet mond a lélek, mint szabadna.
Mindig nevek, mindig szóbeszédek,
Fátyol, mi a dolgokat takarja.

Bár ismerjed Istent szemtõl-szembe,
Bár az Örök neked kezét nyújtsa,
Lásd az igazat, fátylát levesse,
Van más utad, mint a magány útja.

Minden csillag, bárhogy ragyog, habár
A belvilág feneketlen egén,
Csak egy út, amit eltévedve jár
Örök nyom örök vétek tengerén.

Jer keblemre, mely nem bírt ismerni,
mert nem látott, senki istent,
Jer karomba, hisz sokkal jobb feledni,
mint csak elhazudni mindent.

FORDÍTOTTA MOHÁCSI ÁRPÁD

A költõ saját néven írt portugál verseibõl.
A szöveget az eredetivel egybevetette Gelencsér Eszter.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.