Versek

Gólyatábor

Délutánra már
a szemközti ágyon ül.
ébren vagyok, mondom,
“én meg megjöttem”, mondja.
Csak a nyár van. A boldogság
magától nõ, akár az árnyam,
s nem sürgetjük az estét,
sétálunk, nemsokára hárman,
a dundi lányt nem hívtuk,
de szeretjük, ha már van,
rossz viccét, mint akármi mást, figyeljük,
feleslegesen és vidáman.

Faluhely

Harminc alt hang mormolja a credót a zárt teremben
Szám egy szótag késésben némán mozog
A gonosz a falu határáig menekül belõlem
ott nyöszörög Szécsi Pál kásás hangja mögött
Az ebéd annyiféle ahány ház csak van
de a kávét mindenki ugyanúgy issza
István atyáról is minden látogató ugyanazt
a történetet hallja hogy utána ki merre túloz
már nem az asszonyok dolga õk csak közlik

István atya utánajárt Magyarországon
száznegyvennégyezerrel több nõ van mint férfi
így vigasztal bennünk így engedi Norbi fiunk
Pestre ahhoz az Andihoz hiszem mondja hogyne hinném
az Úr jobbja felõl áll majd Mariska mikor Magyarország
igazságot nyer a suta csendben megkeseredik a tehetetlen
fölény ajándék Neszkávévá Radnóti összessé változik
egyikünk nevet a kiejtésükön téglával verném szét a fejét
ilyen a félbehagyott bûntudat de már menni kell visszaszállni
a turistabuszra sofõrünk a hazaúton rádiót hallgat kedvencén
az FM Dosztojevszkijen a megye hõsi halottait
sorolják otthonig tart mint az álom

Le

Nem hunyom be a szemem.
Az õ nyugalma nagyobb,
mint a sötété. Csönd se kell.

Hátradõlök. Kezemet teszem,
ahová jólesik. Ezt én tudom jobban.
Beszéljek, amirõl akarok,

de csak arról. “– Meglepõ, mennyire
nehéz.” Nem mosolyog vissza.
Nem bánt. Ül a lámpán túl.

Hallgat, de van.

Hallom, mit mondok. Egy húsvét, bárány-
himlõ, vakartam, többé nincs szép arcom.

– Kevesen adtak igazán fontosat.
Az anyám. Isten; az elsõ barátnõm.
Maguk helyett. Nap a fényt.

…kifejlet

Középen, ahol a hurrikán csendes,
ahová a mesterlövész céloz,
sem jutnék a karórámig,
keddreggel, aznapi posta, meghívó:
a betûk apám vidám hurkait lóbálják
hidegbékebeli nyugalommal,
és mégis anyám írta:
a sápadt tinta barázda mélyén,
mintha rányomni a tollat segítene,
ki hisz ebben a halála óta?

Lásd, testvér, a beszéd híg, mint a sör,
a csönd?! Peremre száradt hab!
A cáfolat itt már erõszak,
ha botrányt szimatolsz, gondolj
egy öregemberre, aki mindkét zokniját
a jobb lábára húzta, öten
állnak mögött a sorban, mire észreveszi,
s a szégyent feloldja szapora vére,
aminél ha kell legyen, sincs semmi fontosabb.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.