…De õk itt vannak a közelben. Tudom, hogy nincs már sok idõm hátra, itt a halál.
Nem tudom, mikor vetette ezt papírra Karim Zaimović, a valódi. Tudom, mikor értek oda. 1995. augusztus elsején három gránát érkezett. A második Karimtól százméternyire landolt. Egy repesz fejen találta Karimot. Ez volt a vég. A vég, mely tizenhárom napig tartó kómává nyúlt. Ezt is megsejtette:
A sors eljátszadozott velem. És akkor mi történt? Egy pillanat, amikor csak zúgást hallok és semmi mást, semmilyen más hangot. E pillanatban átköltöztem a csönd világába, néztem a körülöttem tátogó embereket, nyilván mondanak nekem valamit, de mindez számomra akkor már egy másik világ volt… és ez az elviselhetetlen zúgás, mely nem múlt el, mely egyre erõsödött, valóban drámaivá fokozta a helyzetet. Errõl is lehet másként beszélni…
Elképzelem õt éjszaka, amint dolgozik. Tíz óra van, most kezdõdik a kijárási tilalom, a város álomba süllyed, az õ ideje viszont csak most jön el. Odakint mínusz öt fok. Bent nulla fok, esetleg plusz egy. A humanitárius gyertya félhomályában – mely gyengén világít, de annál jobban kormoz – a laptopja fölé hajol. Ez az õ választása: nem vesz tudomást az éktelen mulatságról, mely a megszállt városban teljes erõvel dúl, és aszketikusan az õt foglalkoztató jelek megfejtésére adja fejét. Lassan múlnak az órák. Nehéz kibírni ezt a magányt, ezt a hideget, ezt a reménytelenséget; Karim a nagymamájától, Sejdától kap logisztikai támogatást. Az elõkelõ idõs hölgy egész éjszaka, miközben Karim ír, le-föl jár az egyetlen szabad ösvényen a szobában, a kredenctõl az ágyig és vissza, s egy pillanatra sem hagy fel monológjával. Miközben az idõs hölgy igyekszik meggyõzni rég eltûnt barátnõjét arról, hogy jól döntött, amikor úgy döntött, ahogy, az asztalnál valódi dráma zajlik. Az a veszély fenyeget, hogy az emberiség a málnadzsem borzalmas titka nélkül marad¹. Pont itt, e mellett a régimódi asztal mellett, a rossz minõségû gyertya világánál, légvonalban mindössze tíz kilométernyire Palétól, megnyílik az intrikák, kémkedések, nyomozások különös világa, s mindent egyetlen dolog: a szenvedély fûz össze. Karim írásszenvedélye, fabulálási szenvedélye, ritmusérzéke, egy új világ megteremtésének szenvedélye, mivel ez a meglévõ épp e pillanatban dõlt romba a gránátesõben…

FORDÍTOTTA RADICS VIKTÓRIA

Forrás: Ozren Kebo: Čovek koji je naslutio svoju smrt. Sarajevske Sveske, No. 14, 2006.