Az orosz gazdaság: válságok és stratégiák

Oroszország 2008 nyarától nehéz időket él. Az ország ipari kibocsájtása júliustól – tehát már az augusztusi grúziai háborút megelőzően – folyamatosan csökken. Ez a visszaesés 2008 novemberében az előző hónaphoz képest már meghaladta a 10%-ot, 2007 novemberéhez mérve pedig a 8,7%-ot, miközben az ipar teljesítménye 2006 és 2007 novembere közt még jelentősen, mintegy 5,3%-kal bővült.1 2008 elején még minden komolyan vehető prognózis 7,8% körüli GDP-növekedéssel számolt, ám az előzetes adatok arról árulkodnak, hogy a tényleges múlt évi teljesítmény még a 6%-os növekedést sem éri el. (Valószínűleg a 2008-ra vonatkozó végleges adat 5,6%-os GDP-növekedést rögzít.) Mindez önmagában akár még imponáló is lehetne, ha az idei évre vonatkozó előrejelzések nem vetítenék előre az orosz gazdaság súlyos recesszióját. Az előzetes várakozások többsége ugyanis – nem számítva a kormányzati prognózist – már tavaly ősz óta minimum 4%-os GDP-visszaesésre számít, de a független elemzők körében már ekkor akadt ennél jóval pesszimistább előrejelzés is.2

A globális pénzügyi válság és a hozzákapcsolódó recesszió következményei több oldalról is sújtják az orosz gazdaságot. Ennek egyik leglátványosabb jele, hogy a tavalyi év második felében drámai mértékben – több mint 70%-kal – veszített értékéből az orosz tőzsde. Ennél nagyobb visszaesés csak Izlandon volt. Jellemző módon a Gazprom, melynek kapitalizált értéke 2008 tavaszán még meghaladta a 350 milliárd dollárt, és ezzel a világ harmadik legjelentősebb tőzsdei értékű vállalata volt, tavaly év végén már csak legfeljebb 70–80 milliárd dollárt ért. Azóta értéke ugyan némiképp növekedett, de még így is messze elmarad a tavalyi csúcstól. Ráadásul, az orosz energiaóriás az elmúlt években – az olcsó hitelek időszakában – rendkívüli ütemben bővítette hitelfelvételeinek nagyságát. Ez a hitelállomány 1997-ben még csak 5 milliárd dollárnál tartott, de 2006 végére már megközelítette a 40 milliárdot. Egy évvel később pedig a rövid- és hosszúlejáratú hitelek együttes nagysága már csaknem 62 milliárd dollárra rúgott.3

Általában is elmondható, hogy 2003–2004 fordulóján a meglóduló olajárak – ekkor lépi át a kőolaj hordónkénti ára a 40 dolláros szintet – arra késztettek számos oroszországi üzleti szereplőt, hogy külső piacokon jelentős hiteleket vegyenek föl. Ennek következtében mára az a meglepő helyzet alakult ki, hogy miközben az ország szuverén adóssága 2008 decemberére 40 milliárd dollár alá esett, aközben az orosz cégek külső hitelpiacokon felvett kereskedelmi tartozásai ugyanebben az időszakban már elérték az 540 milliárd dollárt. (Igaz, azóta ennek durván harmadát sikerült részben visszafizetni, részben átütemezni.) E korporatív hitelek durván egyötöde pedig két – többségében, vagy teljes egészében állami tulajdonban lévő – energetikai cég, a Gazprom és a Rosznyefty terhe.4 És ha ehhez még hozzátesszük az olaj árának drámai zuhanását a 2008 júliusában jegyzett 140 dollár/hordó feletti szintről annak csaknem negyedére, talán már az is érthetővé válik, hogy miért is akart az orosz energiaóriás minél gyorsabban és minél több pénzhez jutni az év elejei újabb orosz–ukrán gázcsörte idején.

Az orosz gazdaság ugyanis az őszi hónapokban komoly likviditási gondokkal is küzdött. És bár továbbra is többletet mutat a külkereskedelmi forgalom, az idei év elejére vonatkozó adatok mind az export, mind az import tekintetében, drámai visszaesésről tanúskodnak. A kivitel 2008 januárjához képest – elsősorban az energiaárak jelentős csökkenése és az irántuk megmutatkozó kereslet mérséklődése nyomán – az idei év januárjára 50%-kal, míg a behozatal 35%-kal esett vissza.5

Nehéz ugyanakkor pontos képet nyerni arról, hogy a következő 10–12 hónapban milyen refinanszírozási kötelezettségek terhelik az orosz gazdaságot. Az biztos – még a legszerényebb feltételezések is abból indulnak ki –, hogy e teher nem lehet kevesebb 80–100 milliárd dollárnál. De találkozni olyan szakértői állásponttal is, amely ennek csaknem dupláját tarja valószínűnek. És miután az orosz politikai vezetés, élén Putyinnal, egészen 2009 tavaszáig mindent megtett azért, hogy a hitelek visszafizetése körüli nehézségek következtében orosz cégek – részben, vagy egészében – semmiképpen se kerüljenek külföldi tulajdonba, 2008 őszétől a kormány igen jelentős hitelfolyósítással sietett a nehéz pénzügyi helyzetbe került orosz tulajdonosok védelmére. Március közepétől azonban ebben a tekintetben is megváltozott a kormány álláspontja, és immár nem zárkózik el attól, hogy akár stratégiai súlyú vállalatok jelentős részvénycsomagja is külföldi tulajdonba kerüljön, amennyiben az orosz tulajdonosok másképp nem tudják visszafizetni külföldön felvett kölcsöneiket. Ám hosszú hónapokon át ezzel épp ellentétes volt a kormány magatartása, így aztán nem is meglepő az az ütem, ahogy az ország augusztusban még 598,5 milliárd dollárra rúgó arany- és valutatartalékai egészen március derekáig apadtak. Erre vonatkozóan, miként az állami hitelfolyósítás nagyságával kapcsolatban is – még a többé-kevésbé rendszeres hivatalos tájékoztatások dacára is –, roppant nehéz pontos és megbízható adatokhoz jutni, mindenekelőtt azért, mert még a szakértők számára is átláthatatlan és követhetetlen a különböző állami alapokban lévő tartalékok nagysága és mozgása. Ami többé-kevésbé pontosan követhető, az a Központi Bank ún. „nemzetközi tartalékainak” alakulása. Erről ugyanis az orosz jegybank heti rendszerességgel ad tájékoztatást. Eszerint e tartalékok több mint harmadát az idei év tavaszára Oroszország már fölélte.

A jegybank 2009. március 13-án kiadott jelentése szerint Moszkva arany- és valutatartalékai egészen 376,1 milliárd dollárra apadtak. Oroszország ekkor éri el az augusztusi csúcsot követő mélypontot, azóta ugyanis tartalékai ismét növekednek. Ez a márciusi adat azért is figyelmet érdemlő, mert az az egy héttel korábbi állapothoz képest „mindössze” 4,4 milliárd dolláros csökkenést jelez.6 Mindez pedig arra utal, hogy az orosz tartalékok apadása február végére lefékeződött, olyannyira, hogy akadtak már ebben a hónapban olyan hetek, amikor a Központi Bank némi megtakarítást is elkönyvelhetett. Sőt, a február volt az a hónap, amikor az ország nemzetközi tartalékai – az elmúlt hét hónapban először – kevesebb, mint 1 milliárd dollárral csökkentek. Mindez persze lehet, hogy csupán átmeneti állapot, mindazonáltal mégis felettébb beszédes. Kiváltképp, ha ehhez hozzátesszük, hogy a tőkekivonás mértéke is épp februárban mérséklődött először a nyár dereka óta jelentősen. Míg 2009 januárjában a befektetők még mintegy 29 milliárd dollárt vittek ki az országból, addig a következő hónapban már „csak” 4,5 milliárdot. Ha az év hátralevő részében sikerülne a februári szinten stabilizálni a tőkekivonás mértékét, úgy az idei évben akár felére is zsugorodhatna a 2008-ban rekord magasságba emelkedő, mintegy 130 milliárd dollárt elérő tőkekivitel.7

Oroszország „nemzetközi tartalékai”

2008. november végén az orosz Központi Bank (Centralnij Bank) elnöke, Szergej Ignatyev részletes tájékoztatást adott a Szövetségi Gyűlés alsóházának az ország drámai ütemben apadó arany- és valutatartalékairól. E beszámolóból többek között kiderült, hogy a jegybank a rubel árfolyamának védelmében 2008 őszén – szeptemberben és októberben – tartalékaiból 57,5 milliárd dollárt használt fel. Ám a megtakarítások csökkenésének teljes mértéke ebben a periódusban ennél jóval nagyobb volt, elérte a 97,6 milliárd dollárt. Voltak hetek, amikor a Központi Bank 13–16 milliárd dollárt volt kénytelen különböző célokra tartalékaiból felhasználni. Ám a rubel értékét a jelentős intervenció és jegybanki alapkamat- emelés dacára sem sikerült megőrizni. Ebben a két őszi hónapban a rubel dollárhoz mért árfolyama mintegy 10%-kal esett. A nemzeti fizetőeszköz értékvesztése azonban ekkor még lassú. A folyamat majd csak december végén gyorsul föl. Olyannyira, hogy a gyorsulásnak köszönhetően – 2008. augusztus eleje és 2009. február eleje közt – a rubel dollárhoz mért értéke mintegy 55%-kal csökken.8

Ignatyev beszámolójában részletesen bemutatta az orosz tartalékok 2008-as jövedelmezőségét és szerkezetét is. Ilyen részletes nyilvános áttekintésre korábban soha nem volt példa. A beszámolóból kiderült, hogy a legnagyobb hasznot a fontban jegyzett portfólió után „szedték be” (6,2%). Ezt az euróban (5,3%), a dollárban (3,9%) és a yenben (0,4%) jegyzett tartalékok követték. 2007-ben még mindez némiképp másként festett. Akkor is a fontban jegyzett portfólió „haszonkulcsa” volt a legmagasabb (7%), ám azt tavalyelőtt még a dollár alapú megtakarítások követték (6,3%), és csak ezután következett az euróban és a yenben jegyzett tartalékok jövedelmezősége, 3,8, illetve 0,7%-kal.9

A Központi Bank elnöke szerint 2008. november 1-jén Oroszország valutatartalékainak szerkezete a következőképpen nézett ki. A megtakarítások 45%-a volt dollár alapú, közel 44%-a pedig euróban jegyzett. A fennmaradó 11% döntő hányadát a fontban jegyzett tartalékok tették ki (10%), míg a yen alapú megtakarítások valamivel több, mint 1%-ra rúgtak.

Az orosz jegybank az ország valuta- és aranytartalékait az aktívumok ötféle kategóriájában őrzi.10 Legnagyobb arányban külföldi állami értékpapírokban, illetve olyan kötvényekben, amelyekért külföldi kormányok vállalnak garanciát. Ezeknek az aktívumoknak a dollárban kifejezett értéke 2008. november 1-én 317,1 milliárd dollárt tett ki. A megtakarítások következő kategóriáját azok az érték- és jelzálog papírok adják, melyekért az Egyesült Államok valamilyen szövetségi intézménye, vagy más államok, illetve nemzetközi pénzügyi szervezetek állnak jót. Ezek nagysága november elején mintegy 52,7 milliárd dollár volt. Mindez egyben azt is jelentette, hogy arányuk a teljes tartalékállományon belül 2008 elejéhez képest jelentősen mérséklődött. A múlt év januárjában ugyanis ezeknek a papíroknak az aránya az orosz tartalékokon belül még csaknem 25%-os volt, ám ez a részesedés november elejére már csak 13%-ot tett ki. Ez a változás mindenekelőtt azzal függött össze, hogy Moszkva az elmúlt év nyarától kezdett intenzíven megszabadulni az amerikai jelzálogintézetek, a Freddie Mac és Fannie Mae papírjaitól. Tavaly év elején e két hitelintézet részvényeiben az orosz jegybank még 65,6 milliárd dollárt tartott, ám november 1-jére ez lecsökkent 20,9 milliárd dollárra. (A Centralnij Bank korábbi beszámolóiból világosan kiolvasható, hogy Moszkva – tartalékainak gyorsan növekvő időszakában – megtakarításaiból aFreddie Mac, a Fannie Mae, valamint a Federal Home Loan Bank részvényeibe mintegy 101 milliárd dollárt fektetett.) Számos jel ugyanakkor arra utal, hogy az amerikai jelzálogpiac elhagyásának fontos feltétele lehetett az onnan kivont aktívumok amerikai állampapírokba (US Treasuries) történő invesztíciója. Ezt sejteti az a beszédes adat is, hogy míg 2007 végén az orosz jegybank tartalékaiból „csak” 32,6 milliárd dollárt tartott amerikai kincstárjegyekben, addig 2008 decemberében már 116,4 milliárd dollárt, vagyis egy év alatt Moszkva csaknem megnégyszerezte részesedését az amerikai hitelállomány finanszírozásában. Ezzel a „teljesítményével” Oroszország az Egyesült Államok 7. legnagyobb hitelezőjévé lépett elő az egy évvel korábbi 15. helyről. Míg 2007 decemberében az akkor 479 milliárd dollárra rúgó teljes orosz tartalékállomány mindössze 5,5%-át tette ki az amerikai kincstárjegyek aránya, addig 2008 végén az akkor már – az év közepi közel 600 milliárd dollárról – 426 milliárd dollárra apadt tartalékok 19,4%-nak felelt meg az amerikai állampapírok értéke.11

A tartalékok harmadik kategóriáját az ún. repo-műveletekben „tartott” aktívumok jelentik. Ez 2008. november elején 72,1 milliárd dollárt tett ki, ami a teljes orosz tartalékállomány 14,9%-nak felelt meg. A követelések negyedik kategóriáját pedig a külföldi bankok számláján tartott deviza adja. Ez tavaly ősszel 19,7 milliárd dollárt tett ki különböző pénznemekben. E tartalékforma aránya azonban az elmúlt év során jelentős mértékben lecsökkent. Míg tavaly év elején a teljes tartalékállomány 24,5%-át tartotta az orosz jegybank nem rezidens bankok számláin, addig az év végén ez az arány 4,1%-ra zsugorodott. És végül, de nem utolsó sorban, a tartalékok egy részét az orosz Központi Bank aranyrudakban – monetáris aranyban – tartja. 2008 késő őszén ez a tartalékok 2,6%-át tette ki, ami 507 tonna aranynak felelt meg, 12,6 milliárd dolláros aktuális értékkel.12

A rubel elértéktelenedése

Az orosz gazdaság helyzetét jelentős mértékben súlyosbította, hogy novembertől egyre komolyabb teherré vált a rubel elértéktelenedésének fékezése is. Az orosz Központi Bank megpróbálta ugyan e folyamatot lassítani, ám már novemberben kétszer is kénytelen volt a rubel árfolyamát kis mértékben leértékelni. Ezt aztán decemberben hétszer kellett megismételnie, sőt e gyakorlatot kénytelen volt januárban és februárban is folytatni. Ennek következtében 2008 utolsó negyedében a rubel 15%-ot veszített korábbi értékéből, ám az igazán drámai zuhanás csak ez után vette kezdetét.

Aligha kétséges, hogy a rubel elértéktelenedése döntően – bár némi időbeli késéssel – az olaj árának meredek esésével függött össze. Oroszország pénzügyi pozícióit ugyanis a 2000-es évek elejétől – a korábbiaknál is egyre nagyobb mértékben – az energiahordozók, illetve azok árának alakulása szabja meg. Míg 2000-ben az orosz exporton belül még csak mintegy 30%-ot tett ki az olaj- és gázkivitel értéke, addig ez az arány 2007-re már 65%-ra nőtt. E szektor központi költségvetés bevételein belüli aránya pedig ezzel párhuzamosan a 25%-os részesedésről 2008-ra annak duplájára emelkedtek.13 Ez a körülmény nyilvánvalóan jelentős mértékben kiszolgáltatja Oroszországot – és annak nemzeti valutáját – a globális energiakonjunktúra mindenkori alakulásának.

A kőolajárak 2008 elején meginduló gyors emelkedése nem a globális kereslet váratlan megugrásával függött össze, merthogy az érdemben nem változott, lényegében megmaradt a napi 85 millió hordós szintnél. Eközben a kitermelési költségek sem alakultak másként. Ezek ugyanis, ahogy már 2008 júliusa előtt, úgy azt követően is – világátlagban – a hordónkénti 10 dolláros szint alatt maradtak, amitől persze az egyes kitermelő helyek költségei jelentős mértékben eltérhetnek. Következésképpen az a fajta látványos ármozgás, amely a kőolaj hordónkénti éves átlagárát a 2007-es 70 dollárról 2008-ban már 95 dollárra emelte – ráadásul úgy, hogy az ár az év elejei 90 dollár körüli szintről az év közepére 140 dollár fölé, majd az év végére 40 dollár alá esett vissza – aligha magyarázható mással, mint spekulációs műveletekkel.

Oroszországot felettébb érzékenyen érintette, hogy az orosz kőolajexport alapját adó ún. Urals– minőségű keverék hordónkénti ára a júliusi 142,94 dolláros maximumról néhány hónap alatt – több mint 70%-ot veszítve értékéből – a 40 dollár körüli árszintre esett vissza. Ez a drámai zuhanás azonban az év egészét tekintve az orosz kőolaj évi átlagárát még mindig igen magasan, 95 dollár/hordó szinten tartotta. Ugyanakkor a tavalyi év második felében bekövetkező fejlemények azt valószínűsítik, hogy az idei esztendő hordónkénti olaj-átlagára aligha lesz több 40–41 dollárnál.

Moszkvát azonban nemcsak a kőolaj és a földgáz árának jelentős csökkenése hozza/hozta nehéz helyzetbe, de az irántuk megmutatkozó kereslet komoly mérséklődése is. 2009 első két hónapjában az oroszországi kőolaj-kitermelés már 2,1%- kal volt kisebb, mint az előző év hasonló időszakában. Ugyanez a mutató a földgáz esetén még ennél is erőteljesebb visszaesésre utal, merthogy 13%-kal kevesebb gázt hoztak felszínre januárban és februárban, mint egy évvel korábban.14 Csak a termeléscsökkenés következtében 2009- ben mintegy 8–10 milliárd dolláros veszteség éri majd feltehetően Moszkvát. Ha pedig az áreséssel összefüggő bevételkiesést is számba vesszük, akkor eme utóbbi tétel valószínűleg további 130 milliárd dollárt vesz majd ki Moszkva zsebéből. A szakértők egy része egyébként is úgy véli, hogy Oroszország 2007-ben már elérte olajkitermelő képességének csúcsát, amit többé már nem tud megismételni. (Más szakértők, mint például, aRosznyefty első embere, Szergej Bogdancsikov – ezzel ellentétben – úgy gondolja, hogy az orosz olajcégek még nem érték el lehetséges teljesítményük felső határát, ám a jelenlegi visszaesés – szerinte is – azzal a következménnyel járhat, hogy akár 3–5 év is szükséges lehet majd a 2007-es kitermelési szint ismételt eléréséhez.)15

Az is világos, hogy a kőolaj és a földgáz iránti kereslet megcsappanása mögött más és más okok húzódnak meg. Míg a kőolaj esetén ennek mindenekelőtt a már működő kitermelő helyek fejlesztésének elmaradása, valamint az új mezők kitermelésbe állításának késlekedése az oka, vagyis az elmaradt beruházások, addig a földgáz esetén ennek magyarázatát az európai kereslet visszaesése, illetve az Ukrajnán keresztülhaladó szállítások év elejei tartós leállása adja. Ezzel összefüggésben már ma is valószínűsíthető, hogy az EU országaiban az orosz földgáz iránti kereslet 2009-ben legalább 10%-kal csökken majd, de az sem kizárt, hogy akár ennek duplájával is, ami kiegészül az oroszországi belső szükségletek minimum 3%-os, de lehet, hogy még ennél is nagyobb mérséklődésével.16

Ez a helyzet azonban – a közvetlen veszteségeken túl – akár már néhány éven belül is komoly zavarokat okozhat Oroszország hagyományos energiapiacainak ellátásában. Az energiaárak jelentős esése ugyanis – nemcsak Oroszországban, de másutt is – azzal a következménnyel jár, hogy még inkább elmaradnak az ágazat fontos – és akár már néhány éven belül nélkülözhetetlennek bizonyuló – beruházásai. Az OPEC adatai szerint 2009 elejére kiderült, hogy az előzetesen tervezett és számon tartott 130 legjelentősebb új kitermelőhely-fejlesztésből, annak több mint negyedét már leállították, és e tendencia minden bizonnyal tovább erősödik majd. És ha ehhez még hozzátesszük, hogy a ma ismert kitermelés alatt álló 800 legjelentősebb olajlelőhelyből 580 esetén már most is folyamatosan csökken a felszínre hozott kőolaj mennyisége, akkor nem okozhat meglepetést a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) figyelmeztetése egy már akár 2013 körül bekövetkező újabb komoly energiaválságról. E várható válság alapját azonban immár nem spekulációs műveletek, hanem a tényleges kőolaj- hiány teremti majd meg, amelynek következményeként a folyékony arany hordónkénti ára akár a 200 dollárt is elérheti. Moszkva számára mindez ma még sovány vigasz, ugyanakkor esélyt ad arra, hogy ezúttal – nem úgy, mint 1986 és 2003 között – nem kell tizenhét évet várnia az alacsony energiaárak korának elmúltára.17

Mindezzel összefüggésben felettébb beszédesen alakult 2008 augusztusától a dollár rubelhez mért árfolyama. Augusztus elején – vagyis amikor megfordul az olajár-konjunktúra – még csak 23,42 rubelt adtak egy dollárért. Másfél hónappal később, szeptember közepén az árfolyam már 25,52 rubelnél tartott, október végén pedig 27,30-nél. A folyamat azonban nem állt meg, így aztán december végén egy dollár már 28,67 rubelt ért, ami augusztus elejéhez képest 22– 23%-os értékvesztést jelentett. Ám a nemzeti valuta devalválódása igazán csak ezt követően gyorsult fel. Ennek következtében január végén egy dollárért már 32,99 rubelt kellett fizetni. Február 5-én pedig a nemzeti valuta dollárhoz mért értéke elérte történelmi mélypontját. Ekkor ugyanis már 36,31 rubelt kellett egy amerikai dollárért fizetni. Ez a mélypont egyben azt is jelentette, hogy augusztus elejéhez képest – vagyis hét hónap alatt – a rubel 55%-ot veszített dollárhoz mért értékéből.18

Ugyanakkor ennél némiképp kedvezőbben alakult az euró árfolyama. Ennek köszönhetően a rubel értékvesztése – az 55%-ban a dollár, míg 45%-ban az euró árfolyammozgásához igazodó – ún. „kétvalutás kosárhoz” képest valamivel mérsékeltebbnek bizonyult. Az orosz jegybank e „kétvalutás” rendszert még 2005 februárjában vezette be a rubel árfolyammozgásának operatív szabályozására. Kezdetben a „kétvalutás kosár” értékét a dollár árfolyamának alakulása dominálta, hogy aztán folyamatosan növekedjék az euró kosáron belüli aránya. 2007 februárjától él a ma is érvényes 55–45%-os arány.

A Központi Bank – aktuális árfolyamcéljainak megfelelően – egy meghatározott „árfolyam folyosóban” próbálja tartani az orosz nemzeti valuta értékét. A nemzetközi pénzügyi válság kibontakozása előtt ez egy viszonylag szűk folyosó volt, aminek alsó határa 26 rubelnél, míg felső határa 29 rubel környékén került meghatározásra. 2008 őszétől azonban a jegybank kénytelen volt a folyosó felső határát folyamatosan emelni. Ez azzal a következménnyel járt, hogy a folyosó felső határa hét hónap alatt több mint 11 rubellel emelkedett. A felső határ 2008. augusztus 5-én állt a legalacsonyabban, akkor ugyanis azt még 30 rubel alatt, a 29,27-os szintnél húzták meg. A korridor felső szintje a maximumot 2009. február 6-án érte el 40,93 rubellel. Ez azt jelentette, hogy a rubel „kétvalutás kosárhoz” mért értékvesztése – ebben az időszakban – csaknem 40%-ot tett ki.19

Egyelőre úgy tűnik, hogy a február elejei mélyponthoz képest sikerült a rubel árfolyamát stabilizálni, sőt – különböző kedvező külső fejlemények hatására – némiképp vissza is erősíteni. (Március végén a rubel/dollár árfolyam már 33,47-nál tartott.) Ebben a folyamatban számos körülmény játszott közre, így – többek között – Washington emissziós politikája is. Ennek nyomán ugyanis megindult a dollár inflálódása és a kőolaj árának lassú növekedése. Mindez azzal járt, hogy az orosz exportolaj hordónkénti ára március utolsó harmadában már meghaladta a 46 dolláros szintet. Mindazonáltal nehéz egyelőre megítélni, hogy a rubel értékvesztését tartósan, avagy csak átmenetileg sikerült megállítani.

Ahogy ebben a kérdésben, úgy az orosz gazdaság egészének rövid- és középtávú kilátásait illetően sincs teljes egyetértés még a szövetségi kormányon belül sem. Putyin egyik első miniszterelnök-helyettese, Igor Suvalov – aki a kormányfő mellett a kabinet első számú gazdasági felelőse, míg korábban az akkor még államfői posztot betöltő Putyin gazdasági főtanácsadója volt – kifejezetten azon a véleményen van, hogy az oroszországi gazdasági visszaesés már elérte mélypontját, következésképpen innen az út már csak fölfelé vezethet.20 Ezzel szemben Alekszej Kudrin, a szövetségi kormány pénzügyminisztere, és egyben miniszterelnök-helyettese, úgy véli – és álláspontját osztja az orosz szakértők többsége –, hogy legkésőbb májusra a válság újabb hulláma érheti el az orosz gazdaságot és pénzügyi rendszert, mégpedig azzal, hogy a reálgazdaság számos szereplője képtelen lesz lejáró hiteleinek visszafizetésére. A szakértők többsége szerint mindez azt jelentheti, hogy a kisebb oroszországi bankok akár negyede is csődbe juthat, míg a talpon maradók többségénél újra komoly likviditási gondok merülhetnek fel.

A tőzsde hanyatlása

Az orosz árutőzsde, az RTSZ (Rosszijszkaja Torgovaja Szisztyema) 2008 második felében több mint 70%-ot veszített értékéből. Történelmi csúcspontját még tavaly májusban érte el 2487 ponttal.21 Akkor azonban az orosz gazdaság még szárnyalt, a kőolaj ára pedig meredeken emelkedett. A tőzsdebuborék azonban annak ellenére kipukkadt, hogy a szövetségi kormány mindvégig próbálta hol retorikai, hol pénzügyi intervenciókkal menteni a menthetetlent. A kormányzat vezető tisztségviselői ebben az időszakban ismétlődő nyilatkozatok sorával próbálták a befektetőket meggyőzni arról, hogy a részvények értékének meredek zuhanása „igazságtalan” fejlemény, merthogy azok „fundamentális” értéke jóval a jegyzett érték fölött áll. Szeptemberben még elég volt az értékvesztés megállításához a pénzügyminiszter, Alekszej Kudrin nyilatkozata, aki bejelentette: a kormány kész a stratégiailag fontos állami vállalatok részvényeinek jelentős mértékű felvásárlására. A bejelentés nyomán a Vnyestorgbank (VTB) részvényei 59,34%-kal, míg a legnagyobb oroszországi lakossági bank, a Szberbank és az első számú olajvállalat, a Rosznyeftyrészvényei 35,15%-kal, illetve 46,3%-kal ugrottak meg. Mindez azonban csak átmenetinek bizonyult, és az orosz tőzsde – párhuzamosan a világ tőzsdéinek tavaly őszi esésével – folytatta mélyrepülését.

És ez valódi mélyrepülés volt, amit a szakértők többsége a gazdasági világválságon túl mindenekelőtt az oroszországi pénzügyi rendszer gyengeségének, illetve kezdetleges, kialakulófélben lévő állapotának tulajdonított. Volt olyan nap – 2008. szeptember 16. – amikor az MMVB(Moszkovszkaja Mezsbankovszkaja Voljutnaja Birzsa) kapitalizált értéke 24 óra alatt 87 milliárd dollárt esett. Ez azt jelentette, hogy a bankközi valutatőzsde indexe egyetlen nap alatt több mint 17%-ot veszített értékéből, és egészen a 881,17 pontig zuhant. Ugyanezen a napon az RTSZ-re vitt részvények több mint 11%-kal váltak értéktelenebbé, a börze indexe 1131,12 pontnál állt meg.22 És ezen a helyzeten tartósan az sem tudott segíteni, hogy az orosz kormány valóban jelentős forrásokat biztosított a hazai papírok védelmére. A Vnyesekonombank (VEB) 2009. január végén jelentette be, hogy a kormány által számára biztosított eszközökből 175 milliárd rubelt, vagyis mintegy 1200 milliárd forintnak megfelelő összeget folyósított az orosz részvények értékvesztésének mérséklésére. De ez is kevésnek bizonyult.23

Ezek a lépések ugyanakkor arra mindenképpen elégségesek voltak, hogy a még nagyobb hanyatlást megakadályozzák. A szakértők egy része ezt, mint fontos lokális eredményt, kész elismerni, míg mások ezt a fajta eljárást – vagyis az állami alapok eszközeinek tőzsdét védő felhasználását – kifejezetten vitatható beavatkozásnak tekinti. Az utóbbiak szerint az alapok eszközeit jóval hatékonyabban is fel lehetett volna használni, ha azokat, például, a kereslet élénkítésére fordították volna. Általában is elmondható, hogy az orosz elemzők egy része felettébb kritikusan ítélte és ítéli meg ma is, mind a kormány tőzsdevédő fellépését, mind a Központi Bank árfolyam-politikáját. Az ún. „folyamatos leértékelés” taktikája ugyanis erős és tartós devalvációs várakozásokat alakított ki, arra késztette mind a bankokat, mind a vállalatokat, mind pedig a magánszemélyeket, hogy szabad eszközeiket, illetve megtakarításaikat értékállóbb valutára – mindenekelőtt dollárra – váltsák. Ez pedig közvetett módon hozzájárult az ipari termelés további csökkenéséhez, merthogy forrásokat vont el a reálgazdaság hitelezésétől.

Mindazonáltal hiba lenne az oroszországi tőzsdei folyamatoknak túlzott jelentőséget tulajdonítani. A tőzsdére vitt cégek nemzetgazdasági súlya, illetve aránya ugyanis még mindig jóval kisebb Oroszországban, mint ahogy az megszokott a „bejáratott” nyugati piacgazdaságok esetén. A Központi Bank korábbi elnökhelyettese, Dmitrij Tulin szerint a börze – többek között – már csak azért sem játszik az orosz gazdasági folyamatok alakításában komoly szerepet, mert részesedése a külföldi működő tőke vonzásában még mindig felettébb elenyésző, legfeljebb 1-2%-os.24 Tulin arra is joggal hívja fel a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzetben az orosz gazdasági konjunktúrának komoly objektív korlátai vannak, mindenekelőtt a változatlanul magas infláció, ami idén is várhatóan minimum 13–15% körül alakul, de még az sem zárható ki, hogy ennél is magasabban. Ilyen magas infláció mellett pedig a kamatlábak is magasan maradnak, és ez a helyzet arra szorítja a vállalatok többségét, hogy nyereségük nagy részét, avagy egészét, reinvesztálják, vagyis egyelőre alig-alig nyílik mód osztalékfizetésre. A volt jegybanki vezető szerint az oroszországi nagyvállalatok tőkejövedelmezősége – aminek nagysága az adott vállalkozás éves nyereségnek a cég tiszta aktívumainak évi átlagértékéhez mért arányával határozható meg – 2006-ban és 2007-ben 14% körül alakult. Ebből, illetve más körülményekből, Tulin azt a következtetést vonta le, hogy az oroszországi részvények piaci ára a válság előtt tényleges értéküknél jóval magasabban alakult. A papírok értékét főként a külföldi spekulációs célokat követő befektetők felfokozott érdeklődése emelte megalapozatlanul magasra. Következésképpen, ami történt tavaly augusztus óta, az nem más, mint a „túlfűtött” tőzsde összeomlása. És bár a részvények pillanatnyi értéke jelentősen elmarad tényleges, „fundamentális” értéküktől, mégis ma közelebb állnak a reális árszinthez, mint álltak a krízis előtti szárnyalás idején.25

A szövetségi költségvetés korrekciója

A szövetségi kormánynak 2008 őszén sikerült elérnie, hogy nem egyetlen évre kell a költségvetést a Szövetségi Gyűlés elé beterjesztenie, hanem a 2009 és 2011 közti hároméves periódusra. A büdzsé parlamenti vitájára, illetve annak „harmadik olvasatban” történő elfogadására még 2008. október végén került sor. Jellemző módon – az akkor már Oroszországot is elérő globális válság dacára – még ekkor sem történik érdemi változtatás a nyár óta készülő költségvetésen, noha a gazdasági konjunktúra már egészen más képet mutatott, mint néhány hónappal korábban. A büdzsé október végén elfogadott változata továbbra is abból indult ki, hogy a bevételek még 2009-ben is meghaladják majd a kiadásokat. A költségvetés keretszámait ismertető pénzügyminiszter, Alekszej Kudrin igyekezett a képviselőket megnyugtatni, hogy az állam még abban az esetben is képes lesz szociális kötelezettségeit teljesíteni, ha a kőolaj hordónkénti ára tartósan 50 dollár alá esik. Az október végi „harmadik olvasatban” történő vitának mégis volt egy meglepetésszerű újdonsága, még pedig az, hogy a kormány felhatalmazást kapott a költségvetés belső szerkezetének szabad átalakítására.26 Ez a felhatalmazás 2010. január 1-jéig biztosított lehetőséget arra, hogy a kormány – a büdzsé általános kereteit át nem lépve – a maga belátása szerint csoportosíthasson át forrásokat. Ez a döntés már kétségtelenül annak volt jele, hogy Moszkvában is érzékelték: a globális gazdasági és pénzügyi válság következményei elérték Oroszországot.

Ez az új felhatalmazás egyben arra is kiterjedt, hogy a kormány – a költségvetés parlamenti módosítása nélkül – szabadon gazdálkodjék az ún. Tartalékalap (Rezervnij fond) eszközeivel, valamint a költségvetés megtakarításaival. E kiterjesztő jogkor elnyerésének lehetősége már a költségvetés „második olvasatban” való tárgyalásakor is fölmerült, ám akkor a képviselők többsége még elvetette. Ez a végül mégiscsak elnyert új „politikai jogosítvány” arra adott felhatalmazást, hogy a költségvetés belső átcsoportosítása már azok után megtörténhet, hogy a kormány illetékesei tárgyalnak a felső és alsó ház által delegált, egyaránt 7–7 főből álló eseti bizottsággal.27 Nem kell immár többet tenni, tehát, mint elnyerni e szűk képviselői kör egyetértését. Már ez az őszi – bizonyos korlátokat még meghagyó – felhatalmazás is meglehetősen széles mozgásteret és operatív fellépést biztosított a Putyin vezette szövetségi kormánynak, ám ezzel még távolról sem zárult le e jogkörbővítő folyamat.

A 2009-re vonatkozó, október végén elfogadott szövetségi költségvetés egészen február elejéig élvezte a kormány „politikai támogatását”, vagyis több mint három teljes hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy Putyin kabinetje napirendre vegye a büdzsé korrekcióját. És, mint ahogy azt a korábbiakban láthattuk, nem akármilyen három hónapról volt szó, hiszen épp ebben az időszakban gyorsult fel a rubel értékvesztése és a tőkekivonás üteme, miként az ipari kibocsájtással összefüggő első igazán aggasztó adatok is ekkor láttak először napvilágot. A kormány azonban kivárt. Sőt, paradox módon, épp akkor kezdett a költségvetés átalakításához – február elején –, amikor minden jel szerint sikerült megállítani – bár lehet, hogy csak átmenetileg – az orosz gazdaság hosszú hónapokon át tartó zuhanórepülését.

Az október végén elfogadott költségvetés 2009-re vonatkozóan még a GDP 6,5%-os növekedésével számolt, míg a kőolaj várható hordónkénti éves átlagárát 95 dollárban határozta meg.28 E kalkulációt az sem zavarta, hogy a folyékony arany ára ekkor már a 40 dollár körüli szintnél tartott. Az őszi költségvetés megalkotóira az sem gyakorolt különösebb hatást, hogy az ipari termelés immár csaknem 10%-kal esett vissza, míg a vasúti teherszállítás több mint 20%-kal.

Ám január végére, február elejére a kormány számára is világossá vált, hogy az október végén elfogadott költségvetés tarthatatlan. Ebben az új helyzetben a kabinet a következő keretfeltételekből indulhatott ki. Egyrészt, hogy a költségvetés bevételei 2009-ben aligha haladják majd meg a 6000–6500 milliárd rubelt. Másrészt, az ún. Tartalék alapban – a rubel devalvációjának is köszönhetően – mintegy 5000 milliárd rubel gyűlt össze. És végül, számolhatott azzal, hogy végső esetben hozzáférhet az ún. Népjóléti alapban (Fond nacionalnogo blagoszosztojanyija) felhalmozott 1500 milliárd rubeles tartalékhoz is.29 Elvileg e forrással a kabinet szabadon nem rendelkezhet, még költségvetési célokra sem. Épp azért hozták létre, hogy a kormányt távol tartsák ezektől az eszközöktől. A válság azonban nagy úr, és fölülírja a korábbi szabályokat. Ebben az esetben is ez történt. A probléma „áthidalására” gyorsan megtalálták a megoldást: egy pénzügyi trükkel a kormányzat közbeiktatta a Külgazdasági Bankot, a VEB-et és már működött is a „mechanizmus”.

Ezek után, ha valamennyi tétellel számolunk, úgy a kormány mintegy 12 000–13 000 milliárd rubelt tudhatott maga mögött. Arra azonban mindenképpen tekintettel kellett lennie, hogy az alapokban fölhalmozott eszközök egészét egyetlen év alatt súlyos felelőtlenség lenne „elverni”. Vagyis ez a 12 000–13 000 milliárd rubel részben virtuális pénz, amihez – még ha meg is van – nem lehet hozzányúlni. Ezzel szemben viszont ott áll a költségvetés eredetileg elfogadott 9000 milliárd rubelesre tervezett kiadási oldala, valamint a válságkezeléssel összefüggő nyilvános kötelezettségvállalások február elejére immár 6500 milliárd rubelre duzzadt tétele.30 És akkor még nem történt említés, például, olyan kiadásokról, mint a bankrendszer kormány által ígért feltőkésítése. Erre a célra a kabinet az év elején még 40 milliárd dollárt, vagyis mintegy 1400 milliárd rubelt kívánt költeni. De ugyancsak nem lebecsülendő tétel az egyik legjelentősebb állami korporáció, a Rosztyehnologija kormányhoz benyújtott 500 milliárd rubeles igénye pénzügyi helyzetének stabilizálására. És valószínűleg nem ez lesz az egyetlen korporáció, amelyik hasonló kéréssel fordul majd a kabinethez. Ehhez jön majd a szövetségi szubjektumok, vagyis a régiók jelentős részének az év második felében – nagy valószínűséggel – bekövetkező pénzügyi ellehetetlenülése. És, hogy ez ne következhessék be, megint csak a központi költségvetésnek kell majd jótállnia. Ez így együttesen legkevesebb 18 000–20 000 milliárd rubelt tesz ki, vagyis a költségvetési hiány – már amennyiben a kormány minden eddig bejelentett kötelezettségének eleget akar tenni – eléri a 12 000–13 000 milliárd rubelt, ami a GDP 25%-a. Ilyen mértékű költségvetési deficit utoljára 1991-ben, a Szovjetunió felbomlásának évében volt. Akkor a szövetségi büdzsé hiánya csaknem 30%-ra duzzadt.31 A pillanatnyi helyzet még akkor is felettébb komoly, ha a költségvetés bevételei mellé odatesszük a Tartalék és a Népjóléti Alapokban felhalmozott megtakarításokat. Ha ezekkel az eszközökkel is számolunk, úgy az ígéretek, illetve kötelezettségvállalások kontra bevételek és tartalékok „képletben” még mindig marad egy legkevesebb 6000–7000 milliárd rubeles űr.

Február derekára kiderült, hogy a kormány a szövetségi költségvetés deficitjét a GDP 8%-ában próbálja maximálni, ezen a plafonon nem akar túllépni. Ez viszont azt sejtette, hogy valószínűleg elkezdi felülvizsgálni korábbi, válságkezeléssel összefüggő ígéreteit és kötelezettségvállalásait. És immár az sem volt kizárható, hogy az állam némiképp visszafogja katonai megrendeléseit, korábban bejelentett útépítési és más infrastrukturális fejlesztéseit. Annál is inkább, mert a Tartalék alapban felhalmozott megtakarítások gyors felélése az egyébként sem alacsony – 13–14% körüli – inflációt is tovább növelheti. Arról már nem is beszélve, hogy e tartalékok ütemes felélése rövid időn belül visszakényszerítheti Oroszországot a külső hitelpiacokra. Ezt viszont Moszkva – mindenekelőtt politikai okokból – szeretné elkerülni. Ennek azonban egyre kisebb az esélye.

A februárban elinduló ismételt kalkuláció már mind az olajár, mind a várható infláció, mind pedig a rubelárfolyam tekintetében az új helyzethez igazodó új adatokból indult ki. Ennek ellenére a kormány ragaszkodott ahhoz, hogy semmit se vegyen vissza a korábban vállalt szociális kötelezettségeiből. Olyannyira nem, hogy érintetlenül hagyta a módosított büdzsé is a költségvetési szférában dolgozók bértömegének 2009-re tervezett 30%-os növelését, miként az alapnyugdíj 37%-os emelését is. A február közepén elhangzó kormányzati nyilatkozatokból az is kiderült, hogy a költségvetés eredetileg tervezett kiadási oldala 9000 milliárd rubelről 9600-ra nő, miközben a várható bevételek szintje lényegében változatlan marad (6600 milliárd rubel).32

Erre a február elejei időszakra esik, amikor a gazdaság várható növekedésével kapcsolatos hivatalos prognózisok is jelentősen módosulnak. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium február első felében kiadott előrejelzése immár nem 0,2%-os GDP-visszaeséssel számol, hanem a recesszió mértéket mínusz 2,2%-ban határozza meg. (Csak emlékeztetőül: független orosz elemzők egy része már tavaly novemberben is azt valószínűsítette, hogy a gazdasági visszaesés mértéke 2009-ben legkevesebb 4%-os lesz.) A minisztérium februári prognózisa szerint az ipari termelés csökkenése akár a 7,4%-ot is elérheti, a korábban valószínűsített 5,7%-os visszaeséssel szemben. A beruházások volumene pedig idén legalább 14%-kal lesz kisebb, mint volt 2008-ban.

Ezek a módosítások a költségvetés őszi elfogadása óta a negyedikek voltak a sorban. Az október végén elfogadott büdzsé még 6,5%-os GDP- növekedéssel számolt, majd a Gazdaságfejlesztési Minisztérium prognózisa folyamatosan lépett vissza, előbb az évi 2,4%-os növekedéshez, majd a 0,2%-os recesszióhoz, hogy aztán február derekán eljusson 2,2%-os visszaeséshez.33 Ez az utolsó előrejelzés már abból indult ki, hogy a kőolaj hordónkénti éves átlagára 2009-ben 41 dollár lesz – ősszel ezt még 95 dolláron tervezték –, a dollárárfolyam pedig 35 rubel körül alakul, míg az infláció eléri a 13%-ot.

Figyelmet érdemlő, hogy a februári orosz hivatalos előrejelzés számadatai már némiképp pesszimistábbak, mint az ebben az időszakban megjelenő nyugati prognózisok. A Nemzetközi Valutaalap januári jelentése szerint, például, az orosz GDP idén 0,7%-kal csökken majd, miközben az azt megelőző prognózis még 3,5%-os növekedéssel kalkulált.34 Az EBRD pedig még januárban is azt feltételezte, hogy az orosz gazdaság még 2009-ben is képes lesz a növekedésre, ha nem is jelentős mértékben, de 1%-kal mindenképpen. (Az EBRD ezt megelőző előrejelzése még 3,5%-os GDP-bővüléssel számolt.)35 Ezzel szemben a Világbank március végén közreadott prognózisa már jóval tartózkodóbb, és az orosz kormány utolsó, februári előrejelzésénél is pesszimistább képet rajzol fel. A pénzintézet 2009-re vonatkozóan az orosz gazdaság 4,5%-os visszaesését valószínűsíti, míg az azt követő évben a gazdaság stagnálását tartja a leginkább elképzelhetőnek. Az idei GDP- visszaesést a belső kereslet jelentős csökkenésével és a kőolaj alacsony árával hozza összefüggésbe. A Világbank előrejelzése szerint az Urals minőségű kőolaj idei átlagára legfeljebb 45 dollár körül alakul majd, és a következő évben sem várható komoly árnövekedés (45–48 dollár/hordó).36 A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy nemcsak a külső szemlélők, de a hazai elemzők is felettébb eltérően ítélik meg az orosz gazdaság rövid távú jövőjét. Ahány elemző intézet, avagy befektetési bank, annyiféle prognózis. De akad arra is példa, amikor egyetlen befektető cég képes egymástól igen távol eső adatokkal dolgozni. A tekintélyes moszkvai RBKbefektetési iroda, például, az orosz bruttó hazai termék legkevesebb 4%-os visszaesésére számít, de ugyanazon jelentésében azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a GDP visszaesése idén akár a 15%-ot is elérheti.37

Február végére még komorabbá vált a hivatalos kép. Alekszej Kudrin ekkor jelenti be, hogy a szövetségi költségvetés bevételei 2009-ben 42%- kal lesznek kisebbek, mint ahogy azt korábban tervezték. Ez egyben azt is jelenti, hogy az idei költségvetés bevételi oldala 31,5%-kal lesz szerényebb, mint volt 2008-ban. Ugyanakkor ő is megerősítette, hogy a kiadási tételek az eredetileg tervezetthez képest 500 milliárd rubellel – vagyis nem a február elején bejelentett 600 milliárddal – nőnek, így a kiadások teljes értéke eléri majd a 9500 milliárd rubelt.38 A pénzügyminiszter egyben azt is bejelentette, hogy a kormány kezdeményezi a költségvetési törvény egy fontos korlátozó pontjának felfüggesztését. Ez a törvényi cikkely ugyanis megtiltja olyan költségvetés előterjesztését és elfogadását, amelynek hiánya meghaladja a GDP 1%-át. Kudrin szavaiból az is kiderült, hogy e korlátozó rendelkezés érvényességét a következő négy évre függesztik föl, és ismételt alkalmazásához 2013-ban térnek majd vissza.39

Március elején a kormány szűk operatív testülete, a Putyin miniszterelnöksége alatt felállított ún. kormányelnökség – Prezigyium pravityelsztva – újabb javaslattal állt elő a költségvetési törvény további módosításáról. Ezúttal a kormány vezetése a Tartalék alap eszközeinek mindenfajta korlátozástól mentes – így bárminemű parlamenti bizottsággal történő előzetes egyeztetést sem igénylő – szabad felhasználását kérte. Továbbá azt, hogy – tekintettel a gyorsan változó gazdasági és pénzügyi körülményekre – a kormány csak 2009-re vonatkozóan legyen köteles a költségvetés új változatát elkészíteni és az ősszel elfogadott hároméves terv 2010-re és 2011-re vonatkozó részeit tekinthesse érvényét vesztettnek. Ez az utóbbi változtatás azt jelenti, hogy a kormánynak – abban az esetben, ha a költségvetés nem olaj- és gázbevételekkel összefüggő bevételei több mint 15%-kal csökkenek – jogában áll a hároméves költségvetési ciklusról az évenkéntire visszatérni.40

Pillanatnyilag minden úgy fest, hogy a 2009-es költségvetés bevételi oldala 6000–6500 milliárd rubel körül alakul. Ez azonban legalább harmadával marad el attól, mint ahogy azt még 2008 derekán várták. Akkor ugyanis még reálisnak tűnt, hogy a büdzsének 2009-ben legkevesebb 10 000 milliárd rubeles bevétele lesz. Ugyanakkor az idei költségvetési kiadások a legkevésbé sem tükrözik a megváltozott körülményeket, merthogy azok nagysága az eredetileg remélt bevételekkel áll párban (9500–9700 milliárd rubel). A hiányt a tartalék és a népjóléti alapok megtakarításaiból, a jegybank tartalékaiból és – valószínűleg – kötvénykibocsájtásból finanszírozzák majd. Hogy ezek a tartalékok meddig képesek átsegíteni az orosz gazdaságot nehéz helyzetén, számos körülmény függvénye. Ezek közül talán a leglényegesebb, hogy miként alakul az ország legfontosabb exportcikkének, a kőolajnak az ára. Ha ez az ár tartósan 50 dollár fölé emelkedik, Oroszország viszonylag gyorsan képes lesz stabilizálni helyzetét. Ha pedig az éves átlagár 60 dollár környékén alakulna, Moszkva megint rendkívül ütemesen tudná újra bővíteni tartalékait. Ne feledjük: Oroszország 2004 elejétől – ekkor lépi át tartósan a kőolaj hordónkénti ára a 40 dolláros szintet – 2007 tavaszáig képes volt „nemzetközi tartalékait” több mint megnégyszerezni, és 365 milliárd dollárig emelni. Beszédes tény, hogy Moszkva már 1999 és 2003 közt – vagyis abban a négy évben, amikor a kőolaj hordónkénti ára még csak a 20 és 40 dollár közti sávban alakult – több mint tízszeresére tudta növelni a Putyin beiktatásakor még csak 7,5 milliárd dolláros arany- és valutatartalékait.41 Ráadásul tette ezt egy olyan periódusban, amikor nemcsak a szovjet korszakból rámaradt szuverén adósságot próbálta minél gyorsabban visszafizetni, de a jelcini időszakban felvett állami hitelek nagy részét is. És mint ez közismert, az önállóvá vált Oroszország – a szovjet utódállamokkal történő megegyezés nyomán – egyetemleges kötelezettséget vállalt a szovjet korszakban felvett hitelek egészének visszafizetésére. Ám ez a hitelállomány – durván 80 milliárd dollár – és a szuverén orosz állam által a ’90-es években felvett hasonló nagyságrendű tartozás együttesen is jóval szerényebb volt (150–160 milliárd dollár), mint amilyen nagyságrendet képvisel ma az orosz cégek és vállalkozások teljes korporatív hitelállománya. Az utóbbi nagysága többé-kevésbé ugyan sejthető volt – leginkább 490–500 milliárd dollár közé tették az elemzők –, ám egészen pontos volumenét nehéz volt meghatározni. Ám a nagyságrend sejtése is elegendő annak belátásához, hogy ez az adósságteher – még ha nem is közvetlenül az államra nehezedik – a mai világgazdasági környezetben, a nehezebbé és drágábbá váló hitelfeltételek közepette, olyan nehezék, amelytől jóval nehezebb lesz szabadulni, mint lehetett a korábbi hitelterhektől. Ezért joggal feltételezhető, hogy ennek teljesültéhez a kőolaj árának tartósan minimum 50–60 dollár közt kell alakulnia, vagyis a korábban „megváltást” jelentő 40 dolláros szint ehhez még kevés. Ha nem lenne e jelentős korporatív hitelállomány, már ez a relatíve alacsony kőolajár is stabilizálni tudná az orosz gazdaságot.

Mindenesetre azt a bizonytalanságot, ami a kereskedelmi hitelek nagysága körül kialakult, április elején maga Putyin próbálta eloszlatni, amikor dumabeli beszámolójában részletesen kitért e problémára. A kormányfő többé-kevésbé konkrét adatokkal dolgozott, ám ezek egy része komolyan meglepte az elemzők többségét. De mit is mondott Putyin? Mindenekelőtt azt állította, hogy a hozzávetőleg 500 milliárd dollárnyi kereskedelmi hitelállományból az orosz bankok és vállalkozások az elmúlt hónapokban mintegy 174 milliárd dollárnyi tartozást fizettek vissza, vagy egyeztek meg az esedékes visszafizetés átütemezéséről.42 Putyin bejelentése komoly meglepetést keltett és azonnal számos kérdést vetett föl. Elemzők egy része rögtön emlékeztetett arra, hogy a Központi Bank adatai szerint az orosz bankok és vállalkozások együttes kereskedelmi hiteltartozása 2008. október 1-jén épp 500 milliárd dollárt tett ki, ami 2009. január 1-jére – legalábbis a jegybank beszámolói szerint – 452 milliárd dollárra mérséklődött. A tavalyi év utolsó negyedében ugyanis az orosz bankok 32 milliárd dollárt, míg az egyéb korporációk 16 milliárd dollárt fizettek vissza a külső hitelezőknek. Ebből viszont az következnék – már amennyiben a kormányfő hitelt érdemlő adatokkal operált –, hogy 2009 első negyedében a visszafizetés és a hitel-átütemezés mértéke elérte a 126 milliárd dollárt, miközben a jegybank adatai szerint ebben a három hónapban „mindössze” 27 milliárd dollár kereskedelmi hitel visszafizetése volt esedékes. Mint utóbb kiderült Putyin április elején elhangzott parlamenti beszámolója a Központi Bank addig nyilvánosságra nem hozott, pontosított kimutatásán alapult. Eszerint a teljes korporatív hitelállomány 2008. október 1-jén nem 500, hanem 540 milliárd dollárt tett ki, és ebből sikerült április elejéig több mint 170 milliárdot visszafizetni, vagy átütemezni. A szakértők úgy vélik, hogy ebből a 170–174 milliárdos összegből a tényleges visszafizetés legfeljebb 70 milliárd dollár, míg a többi – mintegy 100 milliárd dollár – a halasztott rész. Ugyanakkor az orosz bankok és vállalkozások teljes – a külső és belső hitelpiacokon felvett – tartozásával kapcsolatban továbbra is felettébb ellentmondó adatok látnak napvilágot. Pjotr Aven – az Alfa Bank tekintélyes elnöke, a Gajdar-kormány egykori minisztere – szerint idén az orosz vállalkozásoknak legkevesebb 220 milliárd dollárnyi hitelt kell refinanszírozniuk. Ebből 120 milliárd dollárt tesznek ki a belső hitelpiacon rubelben felvett kölcsönök, 60 milliárd dollárt a külső piacokon felvett hitelek, és 40 milliárd dollárt az orosz bankoknál fölvett devizatartozások. Mindennek teljesítése – Aven szerint – megoldhatatlan. És messze nem ő az egyetlen, aki úgy véli, hogy pillanatnyilag az orosz gazdaság legjelentősebb kockázati tényezője a rendkívül jelentős refinanszírozási teher.43

A válságkezelés technikái

Hogy mi történik majd az orosz gazdasággal – egyelőre nehéz megjósolni. Április elején két tekintélyes moszkvai független elemző központ állt a nyilvánosság elé rövidtávú prognózisával. Az ún. Centr razvityija (Fejlődési Központ) és a Goszudarsztvennij Unyiverszityet–Viszsaja Skola Ekonomiki (Állami Egyetem–Gazdasági Főiskola) közösen kidolgozott anyaga egy optimista és egy pesszimista forgatókönyvet vázolt föl.44 Az optimista előrejelzés azzal számol, hogy az oroszországi gazdasági visszaesés 2009-ben minimum 5,4%-os lesz. (Ez a prognózis meglehetősen közel áll a Világbank március végén közreadott előrejelzéséhez, ahol is a pénzintézet elemzői 4,5%-os recesszióval számoltak.) A pesszimista változat szerint ennél jóval súlyosabb lesz a helyzet, mert a GDP visszaesés akár 8,3%-os is lehet. Ráadásul mindkét változat azt valószínűsíti, hogy az infláció is jóval magasabban alakul majd, mint ahogy azt még a legutolsó kormányzati prognózisok is állítják (13–14%), merthogy még az optimista változat teljesülése esetén sem képzelhető el, hogy kisebb legyen 16–17%-nál, míg a pesszimista vízió esetén a pénzromlás akár 19–20%-os is lehet. A dollár árfolyama pedig ennek megfelelően az előbbi változatban 36 rubel, míg a rosszabb, utóbbiban akár 40 rubel körül is alakulhat majd.45

A jelentést ismertető elemzők szerint hiba lenne az orosz gazdasági visszaesést csak és kizárólag a kőolaj tartósan alacsony árára visszavezetni. Természetesen ez a körülmény fontos szerepet játszik Oroszország pillanatnyi gazdasági nehézségeiben, ám még sem magyaráz meg mindent. Elég megvizsgálni Szaúd-Arábia esetét, ahol a GDP legalább 60%-a függ a folyékony arany exportjától, ám El-Rijad gazdasága ma sem hanyatlik, hanem kis mértékben nő. Ez pedig azzal függ össze – emelték ki a jelentés közreadói –, hogy Oroszországban a gazdasági intézmények jelentős része továbbra is rosszul, vagy egyáltalán nem működik, miközben az ország politikai vezetésében erős a késztetés arra, hogy már az első gondoknál szoros „kézi vezérlésre” váltson.

Hónapokkal korábban hasonló szellemben már bírálta a Putyin–Medvegyev páros tevékenységét az oroszországi demokratikus ellenzék két ismert alakja, Borisz Nyemcov, egykori kormányfő-helyettes (1997–98) és Vlagyimir Milov, volt energiaügyi miniszterhelyettes (2002) is, „Putyin és a krízis” című dolgozatukban.46 A szerzőpár mindenekelőtt azt nehezményezi, hogy 2008 őszén, noha rendkívül jelentős pénzügyi tartalékok és erőforrások álltak a kormány rendelkezésére, ezeket nem tudta hatékonyan felhasználni, a gazdaság mélyrepülését időben megállítani. Különösen sérelmesnek és korruptnak találják azt a módot, ahogy a Kreml a „hozzá való közelség” alapján döntött arról, hogy egyes üzleti csoportok (oligarchák) kapnak, avagy sem, pénzügyi támogatást hitel-visszafizetésükhöz, avagy likviditási gondjaik megoldásához. Nyemcov és Milov alapjaiban tartja elhibázottnak, hogy az állam jelentős pénzügyi eszközei nem közvetlenül az állampolgárokhoz, hanem különböző – politikailag kiválasztott és megítélt – magán és állami korporációkhoz folytak. Fontosnak, sőt elkerülhetetlennek tartják a költségvetés kiadásainak jelentős lefaragását, mindenekelőtt az államapparátus és a titkosszolgálatok működésével, továbbá az állami vállalatok támogatásával összefüggő költségek tekintetében. Ugyanakkor határozottan támogatnak minden reális, a társadalom tényleges szükségleteivel összefüggő infrastrukturális fejlesztést, legyen az közlekedési utak, avagy repterek építése. Ám élesen elleneznek minden olyan hatékonyságot nélkülöző gigatervet, mint amilyen például a Közép-Szibériából a Csendes- óceánig megépítendő olajvezeték. (Eme utóbbival kapcsolatban az sem tartják elfogadhatónak, hogy e projekt finanszírozására kötvényeket bocsássanak ki.) Erőteljesen támogatják ugyanakkor a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztését, ezzel is csökkentve az egyre drágábbá váló importterheket. A költségvetés kiadási oldalának csökkentését azért is fontosnak találják, mert e nélkül aligha megoldható az általános forgalmi adó további csökkentése, holott erre – szerintük – feltétlenül szükség lenne.

Egy dolog biztos: a jelentős kiinduló tartalékok dacára Oroszország pénzügyi erőforrásai is végesek. E tény felismerésének volt első komoly jele az a koratavasszal bekövetkező fordulat, ahogy az állam elkezdte visszafogni a nehéz pénzügyi helyzetbe került vállalatok kisegítését, és nekilátott felülvizsgálni korábbi kötelezettségvállalásait. Kérdéses persze, hogy meddig jut el ezen az úton? Lesznek-e majd kivételek? Olyan vállalatok és üzleti csoportok, amelyek minden nehézség dacára ezen túl is számíthatnak az állam pénzügyi segítségére. Egyelőre azonban még az sem világos, hogy mi lesz azokkal a cégekkel, amelyek átmeneti nehézségeik leküzdésére – lejáró külföldi kölcsöneik visszafizetésére – az államtól jelentős, időnként dollár milliárdokat kitevő hiteleket kaptak. Mi lesz velük, ha tartozásukat nem tudják időben visszafizetni? Az állam ekkor belép e cégekbe részvényesként? Mit jelent majd mindez? A gazdaság mekkora részével fog ez megtörténni? És minderre a Kreml, mint átmeneti helyzetre tekint, avagy megpróbálja mindezt tartóssá tenni? Fog-e majd szelektálni? Vagyis bizonyos ágazatokban tartóssá teszi ezt az új helyzetet, míg másokban – a vihar elmúltával – ismét privatizálni fog? Egyelőre nem tudjuk! Ugyanakkor fontos fordulatot sejtet Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettes március derekán tett bejelentése.47 A kormányzat első számú gazdasági felelőse ugyanis közölte: nem lesz akadálya annak, hogy a legnagyobb oroszországi alumíniumipari cég, a RUSAL többségi tulajdonát – a Bazovij Element (BazEl) révén – tartó Oleg Gyeripaszka a mintegy 7,4 milliárd dollárra rúgó tartozásait külföldi hitelezőinek az alumíniumkombinát részvényeivel fizesse vissza. Amennyiben az ügylet valóban létre is jön, úgy az a korábbiakhoz képest kardinális fordulatot jelez majd. Az azonban egyelőre rejtély, hogy e mögött a kormányzat tudatos gazdaságpolitikai fordulata, avagy a nyers kényszerűség – az állami források drámai mérvű megcsappanása – áll-e inkább. Ezzel szemben egy dolgot biztosan tudunk: február elején az orosz gazdaság elérte mélypontját. De, hogy ez a végső, avagy csak az első – átmeneti – mélypont volt-e, ma még nem tudható. Az azonban igen, hogy az orosz gazdaság immár több mint két hónapja derekasan tartja magát.

A válság lehetséges politikai következményei

Még 2008 tavaszán a Niccolo M. politikai tanácsadóközpont az oroszországi politikai liberalizmus szellemi háttérintézményeként működő Liberalnaja misszija alapítvánnyal együtt nagyszabású szociológiai felmérést végzett az ország modernizálásában közvetlenül érintett elitcsoportok körében. A kutatás célja annak tisztázása volt, hogy a hatalom legfelső rétege, illetve a leggazdagabbak csoportja alatti „második elit” miként ítéli meg Oroszország helyzetét, annak közállapotait és politikai rendszerét. Ebbe a feltételesen „második elitként” emlegetett csoportba a felmérés készítői egyként beletartozónak vélték az államirányítás különböző területein és szintjein dolgozó bürokratákat, a titkosszolgálatok munkatársait, a hadsereg tisztjeit, valamint az üzleti elit tehetős – ám mégsem a leggazdagabbak köré sorolható – képviselőit, valamint a véleményformáló értelmiség és média elit tagjait is. Az eredmény a kutatókat is meglepte. A meglehetősen reprezentatívnak tekinthető felmérés ugyanis azt a nem várt eredményt hozta, hogy a legfelsőbb szint alatti „második elit” többsége erős fenntartással fogadja és ítéli meg a két putyini elnöki ciklus nyomán kialakult politikai és államigazgatási rendszert, illetve annak hatékonyságát. Azt az éveken át hajtogatott – és már-már ideologémává rögzült – fordulatot pedig, hogy az „országban meg kell erősíteni a ’hatalmi vertikumot’”, ma már ez az elitcsoport sem mozgósító eszmeként, sem az államirányítás hatékonyságának kulcsaként nem hajlandó elfogadni. Az Oroszországban létrejött bürokratikus – ám számos vonásában egyben továbbra is oligarchikus – kapitalizmust a „második elit” köréből leginkább e csoport titkosszolgálati tagjai, illetve az államapparátus csinovnyikjai támogatják. Ám ez az utóbbi alcsoport már csak fele részben sorolható a rendszer hívei közé. Ugyanakkor a katonatisztek, a vállalkozók és menedzserek, valamint a különböző szakértői és közvéleményt formáló elitek abszolút többsége kész támogatni az ország közállapotainak és politikai rendszerének jelentős megújítását, amennyiben az a törvények uralmát és a tisztességes konkurenciát hozza el.48 Mindezt egy olyan felmérés állapította meg, amelynek adatait még hónapokkal a globális gazdasági válság oroszországi begyűrűzése előtt vették fel. Az azóta eltelt közel egy év aligha bővítette a megkérdezett „második elit” rendszerrel elégedett, illetve azt támogató részét. Ugyanakkor komoly hiba lenne e kutatás adataiból arra következtetni, hogy ez az elvi – és anonim – elégedetlenség rövid időn belül határozott és nyilvános politikai fellépéssé is válik. Ennek kontúrjai ugyanis egyelőre nem látszanak.

Látszik azonban már néhány konfliktus, még pedig a hatalmi elit csúcsán. Ezek ugyan egyelőre nem a putyini–medvegyevi tandemokrácia megingását sejtetik, hanem azt, hogy immár akadnak olyan kérdések, amelyek megosztják az ország vezetőit és erről a nyilvánosság is értesül. Ilyen törésvonalra utalt az a már korábban idézett márciusi vita, ami Igor Suvalov első miniszterelnök- helyettes és Alekszej Kudrin miniszterelnök-helyettes, s egyben pénzügyminiszter közt alakult ki a válság várható oroszországi lefolyását illetően. Míg Suvalov – e közvetett vitában – kifejezetten optimistán ítélte meg a közeljövő fejleményeit – „az orosz gazdaság már elérte a mélypontot” – addig Kudrin, már akkor arra figyelmeztetett, hogy a krízis újabb és újabb hullámai érhetik el akár már néhány hónapon belül Oroszországot. A pénzügyminiszter márciusi pesszimizmusát továbbra sem adta fel, azóta is egyre elszomorítóbb prognózisokkal áll elő.49 De nem sokkal e vita után hasonló közvetett csörte bontakozott ki egyfelől, megint csak Suvalov, míg másfelől, Igor Szecsin, a kormány energetikai területekért felelős miniszterelnök-helyettese közt. Suvalov szerint ugyanis a válság nemcsak negatív következményekkel járt, de egyben komoly lehetőségeket is teremtett. Mindenekelőtt arra, hogy a hatalmi elit végre belássa, az orosz gazdaság nemzetközi energiakonjunktúrától való függését egyszer és mindenkorra fel kell számolni, ellenkező esetben Moszkva újra és újra felesleges kockázatoknak teheti ki magát. Ezzel szemben Szecsin, akit Putyin legszűkebb környezetének tagjaként is számon tartanak, annak a határozott véleményének adott hangot, hogy az állítólagos orosz függőség sulykolása merő propaganda, a Nyugat ideológiai eszköze, következésképpen súlyos hiba az ezzel való azonosulás. Szerinte Oroszországnak következetesen élnie kell azokkal a lehetőségeivel, amelyeket globális jelentőségű energia- és nyersanyagtartalékai biztosítanak. Ez komoly erőforrás, ennek kitűntetett szerepét nem szabad kétségbe vonni. Amin el lehet gondolkodni – állítja Szecsin –, az eme erőforrások jelenleginél is hatékonyabb felhasználása.50

Ezek a konfliktusok azonban legfeljebb csak hajszálrepedések a hatalom eddig monolitnak tetsző kövén. A valódi kihívások azonban aligha e kérdések kapcsán merülnek majd fel. Sokkal több gondot jelent majd a ma még érintetlenül hagyott szociális kiadások aligha elkerülhető majdani megkurtítása. Egyelőre azonban nyitott kérdés, hogy a rendszer e közelgő helyzetre képes lesz-e hatékonyan felkészülni? Ahogy egyelőre azt sem lehet tudni, hogy miként ítélendők meg Medvegyev különös és egy ideje immár ismétlődő – egyes ellenzéki érzületű csoportok felé tett – békülékeny gesztusai. Az első ilyen gesztusra még néhány hónappal ezelőtt került sor, amikor is az orosz elnök fontosnak találta, hogy fogadja a rendszert élesen és kitartóan bíráló Novaja gazeta című lap főszerkesztőjét, és a kiadvány egyik politikai patrónusát, Mihail Gorbacsovot, annak kapcsán, hogy személyesen fejezze ki részvétét a lap nem sokkal korábban meggyilkolt fiatal munkatársának halála miatt. Mindez merőben szokatlan, a putyini időktől teljesen idegen fejlemény volt. A történet azonban itt nem ért véget. Április derekán ugyanis az orosz elnök – példátlan módon – hosszú interjút adott az ellenzéki lapnak. De a gesztusok sora még ezzel sem zárult le. Április 16-án ugyanis Medvegyev fogadta a néhány hónappal korábban felállított emberi jogi kérdésekben illetékes tanácsadó testületének tagjait. Már a bizottság összetétele is meglepetést keltő volt, hiszen számos emberjogi aktivista, a putyini rendszer éles hangú és véleményét nyíltan vállaló kritikusa kapott oda meghívást. Az áprilisi tanácskozás egyik központi témája a testület tagjainak kezdeményezésére – nem kis meglepetést okozva – a gyülekezési törvény alkalmazása körüli súlyos anomáliák voltak. Medvegyev – az azóta nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv tanúsága szerint – nem volt ugyan kifejezetten elutasító, ám nem is volt e helyzetre felkészült. Nem akart kitérni ugyan a kérdések elől, ám válaszai számos esetben következetlenek és ellentmondásosak voltak.51 Mindazonáltal ezek a gesztusok összességükben mégis csak azt sejtetik, hogy Medvegyev próbál valamiképpen javítani politikai arculatának megítélésén. Ugyanakkor továbbra is nehéz lenne eldönteni, hogy mindez csupán taktikai elem és a Putyintól való önmegkülönböztetés, az árnyékból való kilépés eszköze, avagy igazi lelkiismereti problémát tükröz, vagyis az új elnök számára valóban gondot jelent a rendszer már-már konszolidáltan autoriter jellege. Ha az utóbbiról van szó, úgy csak idő kérdése, hogy konfliktus alakuljon ki közte és mentora, Putyin közt. De egyelőre rejtély, hogy lesz-e ilyen ütközet. És ha nem lesz, akkor csak azért nem, mert Medvegyev továbbra is tart miniszterelnökétől, avagy, mert amit látunk, az valódi duumvirátus, ahol a feleknek kölcsönösen szüksége van a másikra. Mindez azonban egyelőre nem tudható.

Budapest, 2009. március–április

  1. Lásd az orosz statisztikai hivatal (Fegyeralnaja Szluzsba Goszudarsztvennoj Sztatyisztyiki) honlapján www.gks.ru/bgd/free/B04_03/IssWWW.exe/Stg/d02/39.htm
  2. Lásd a politcom.ru interjúját Igor Nyikolajevvel, a moszkvai FBK-befektetőiroda stratégiai elemző részlegének igazgatójával www.politcom.ru 2008. december 1.
  3. B. Nyemcov – Vl. Milov: Putyin i „Gazprom”, Moszkva, 2008, 18.
  4. A. Aslund: Krizisz proverjajet putyinomiku na procsnoszty, www.inosmi.ru/translation/246279.html, Ny. Markov: Na fone zakata imperii dollara, in: Nyefty Rosszii, 2008./december (12.), 29.
  5. A. Sapovalov: Nyeftyi hvatyilo dlja sztabilnosztyi rubli, Kommerszant, 2009. március 6.
  6. Lásd az orosz Központi Bank honlapján www.cbr.ru/ statistics/print.aspx?file=credit_statistics/inter_res_ 09.I
  7. A. Sapovalov: Nyeftyi hvatyilo… Kommerszant, 2009. március 6.
  8. B. Nyemcov – Vl. Milov: Putyin i krizisz, www.grani. ru/Economy/p.147764.html
  9. Dohodnoszty mezsdunarodnih rezervov, Vremja novosztyej, 2008. november 20.
  10. Sztruktura valjutnih rezervov, Vremja novosztyej, 2008. november 20.
  11. M. Szergejev: Minfin verit v amerikanszkije GKO, Nyezaviszimaja gazeta, 2009. március 3.
  12. Sztruktura valjutnih rezervov, Vremja novosztyej, 2008. november 20.
  13. B. Nyemcov – Vl. Milov: Putyin i krizisz, www.grani. ru/Economy/p.147764.html
  14. Sz. Kulikov: Nyeftyegazovaja nyedosztacsa, Nyezaviszimaja gazeta, 2009. március 3.
  15. Uo.
  16. Sz. Kulikov: Nyeftyegazovoje isztoscsenyije, Nyezaviszimaja gazeta, 2009. március 18.
  17. M. Szergejev: V 2013 godu mir pogruzitszja v novij krizisz, Nyezaviszimaja gazeta, 2009. március 2.
  18. B. Nyemcov-Vl. Milov: Putyin i krizisz, www.grani. ru/Economy/p.147764.html
  19. Uo.
  20. Sz. Kulikov: Kudrin preduprezsdajet, Nyezaviszimaja gazeta, 2009. március 25.
  21. Ny. Kocseljagin: Vszjo szpavedlivo. Pocsemu roszszijszkij fondovij rinok provalilszja tak glubako, Vremja novosztyej, 2009. március 6.
  22. N. Romanova – Ny. Kocseljagin – A. Gyenyiszov: Upaszty na „poduski bezopasznosztyi”,Vremja novosztyej, 2008. szeptember 17.
  23. Ny. Kocseljagin: Vszjo szpravedlivo… Vremja novosztyej, 2009. március 6.
  24. Uo.
  25. Uo.
  26. I. Szkljarova: Sz popravkoj na krizisz, Vremja novosztyej, 2008. november 1.
  27. Uo.
  28. Sz. Alekszasenko: Bjudzsetnij klincs, Vremja novosztyej, 2009. február 9.
  29. Uo.
  30. Uo.
  31. Uo.
  32. M. Vojtyenko: V ozsidanyii bjudzsetnoj opregyeljonnosztyi, www.politcom.ru 2009. február 24.
  33. Ju. Mironova: Pribavlenyije minuszov, Vremja novosztyej, 2009. február 18.
  34. M. Vojtyenko: V ozsidanyii bjudzsetnoj opregyeljonnosztyi, www.politcom.ru 2009. február 24.
  35. Uo.
  36. www.globalaffairs.ru/news/11416.html
  37. M. Vojtyenko: i.m.
  38. Sz. Szamojlova: Jescso poka nye szekvesztr, www.politcom.ru 2009. február 25.
  39. www.grani.ru/Politics/Russia/p.148196.html
  40. V. Viszloguzov: Vszkritije rezervi, Kommerszant, 2009. március 11.
  41. Lásd ezzel kapcsolatban: Sz. Bíró Zoltán: A putyini Oroszország, 2000, 2007. június–július, 36.
  42. G. Gubejdullina – N. Ivanyickaja – V. Kugyinov: Putyin szokratyil dolgi korporacij,Vedomosztyi, 2009. április 7.
  43. Uo.
  44. Ju. Mironova: Sto takoje horoso i sto takoje ploho, Vremja novosztyej, 2009. április 3.
  45. Uo.
  46. B. Nyemcov – Vl. Milov: Putyin i krizisz, www.grani.ru/Economy/p.147764.htm
  47. Sz. Kulikov: RUSAL razresat otdaty inosztrancam, Nyezaviszimaja gazeta, 2009. március 20.
  48. Lásd a felmérésről folytatott vita anyagát: Rosszijszkaja elita: zaprosz na novij kursz, www.liberal.ru 2008. október 28.
  49. I. Naumov: Alekszej Kudrin gotovit Rossziju k hudsemu, Nyezaviszimaja gazeta, 2009. április 15.
  50. A. Rjabov: Zakogyirovannaja polemika, Novaja gazeta, 2009. április 13.
  51. T. Sztanovaja: Im nye meszto na Krasznoj ploscsagyi, www.politcom.ru 2009. április 17.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.