Impromptu, Op. 50

hosszú a felhők futása
kurta az árnyak aluvása
hosszú az árnyak futása
kurta a felhők aluvása –

kerengő hold korsója földől
szemedből kóbor róka hörpöl
kifordul arcod őszi földből
mint néma kő a női ölből –

kurta az álmok tudása
hosszú az emlék vonulása
kurta az emlék tudása
hosszú az álmok vonulása –

mint néma kő a női ölből
kifordul arcod őszi földből
szemedből kóbor róka hörpöl
kerengő hold korsója földől –

kiömlő fény a szótlan ölből

ÖTVEN FELÉ A KÖLTŐ

Ötven felé vad életláz hiába,
De őrli még, mint föld a holtakat –
Sírként besüpped vétke mázlijába,
Hogy lenni lett, bár mindent jól tagad.

Idegzetét más zeniten cibálja
A mennysugár, mely poklokból fakad –
Perzseli létvágy penitenciája,
Majd visszaró rá boldog voltakat.

Reped le róla égi máz, izé,
Hogyishívják – a férfi vázbrizé,
S hasadt örömből, mint csalárd, keser víz,

Rosszkedve, lelke éje szétszivárog…
Nem illenek beléje szép virágok –
Csak szív csörömpöl, tört, családi szerviz.

Marosvásárhely, 2009. május 30-án

Székely Vértanúk útja 7B/3.

(2009. július 17-én)

Ébredni ismét!… Reggel hét előtt
Nyár illatára tárom ablakom
Volt otthonomban, hol már csak lakom –
Nem élek én… Pont péntek délelőtt
Lesz, éppen úgy, mint ötven év előtt!
Ízlelni hosszan dupla neszkafét –
Nem tudni még, mi lesz, ha lesz ma tét?
Hallgatni égi madarak dalát?…
S túlélni ezt a fagytalan halált,
Ki fölnő bennem, mint mély, lüktető
Napok medrében néma, szürke kő,
S kimondhatatlan, mint ahogy vagyok?
Izzik velem, de nélkülem ragyog
A szép világ, szeretet, létöröm
A mennybolt rácsán, minden délkörön –
Fény lombosul, leng, fent a névtelen,
Nagy fák fölött kereng vad életem.