Igazságok

Minden férfinak van pornója, és minden nőnek van szeretője, mondta apám szórako- zottan egy magazint lapozgatva. Én épp aznap tudtam meg a Hovanyec Piritől, hogy mi is az pornó, felkaptam hát a fejem. Anyám a konyhában főzött. Ezek szerint neked is van pornód, papa, húzódtam közelebb a fotelhez. Apám láthatóan meglepődött, leengedte az újságot (szennylap, mondta mindig rá anyám), és elmosolyodott. Az apukáknak természetesen nincsen, mondta nyugodtan, de a tekintete zavart maradt. Mint aki nem mond igazat. Lódít, gondoltam magamban anyám jellegzetes hangsúlyával, az általánosítás mindig valami csúsztatás eredménye, ezt korán meg- tanították a szüleim. Még mondtam volna valamit, de anyám csörömpölni kezdett az edényekkel, teríteni készült. Ugye valami finomság lesz az ebéd, drágám, kiabált be a konyhába apám, miközben rám kacsintott. Azt hitte, hogy nem is fontos a dolog. Anyám válaszát már nem is hallottam. Miért hazudott, kérdeztem magamban, és a lehetséges rejtekhelyeket kezdtem számba venni, a pornóét. Ezek után már egészen biztos voltam benne, hogy van apámnak valahol. A hálószoba, a szekrények, de még a fáskamra is gyanús lett. Ahogy néztem fényes szemüvegkeretét és hétvégére fennhagyott borostáját, egyre igazabbnak tűnt a pár szó: minden férfinak van pornója. Mint valami közmondás. Elment az étvágyam.

Apám letette az újságot és elindult a pincébe, hogy bort hozzon az ebédhez. Míg elgondolkodva a ceruzáimat hegyeztem, anyám jött az asztalomhoz. Éreztem meleg leheletét, puhán a hátamhoz nyomódó melleit. Szépek a rajzaid, mondta, és felemelt néhány papírlapot, hogy a korábbiakat is láthassa. Hálával néztem fel rá. Mosolygott. Kész az ebéd, tette még hozzá, aztán megsimogatott és otthagyott. Kicsit tétováztam. Vajon ő tudja? És ha igen, vajon neheztel a pornó miatt?

A hétvégén csupán a nappalit, a konyhát és a pincét tudtam átkutatni, aztán le kellett utaznunk a nagyiékhoz, vidékre. Általában nem szerettem ezt az utat, a tyúkszaros udvart és nagyapám ecetszagát, de most, a kutatás hevében még kiábrándítóbbnak tűnt az autózás. A kertek kopaszodni kezdtek, a fű kifakult, hideg szél csapkodta a kocsit. Vedd fel a pulóvered, mondta anyám, amit külön utáltam, mert apám mindig viccelni próbált vele, hajóra, kis eszkimóm, mondogatta, de azt már nem engedtem, hogy barackot nyomjon a fejemre, idegennek éreztem a pornó-ügy óta. Újabb csúszás, gondoltam bosszankodva, miközben az autópályán hajtottunk, zsigulikat és teherautókat előzve. (Apám szeretett és tudott is vezetni, ha kicsit gyorsan is, anyám pedig szívesen adta mellette a kedélyes csevegőt, hiába fehéredtek ki az ujjai a kényszeres kapasz- kodástól.) Úgy éreztem magam, mint valami bevetésen lévő ügynök, FBI- vagy CIA-munkatárs, akadályoztatva. Nem lepleztem rossz kedvemet, anyám pedig félreértette. Nem leszünk ott olyan sokáig, próbált vigasztalni, meglátod, hogy hamar elmegy majd a nap, és játszhatsz a Jocó kutyával is. Jól esett a hangja, az ötletnek pedig külön megörültem, Jocó kutya régi, megbízható társam volt, talán még a kutatásban is segítene…

Anyám tényleg igazat mondott, hamar elment a nap, a mama rétest sütött, nagyapával pedig bóklásztunk a kertben, lehetett találni érdekes alakú faágakat meg leprafoltos tököt. El is felejtettem tervet készíteni. A visszafele úton jutott csak eszembe újra a pornó, anyám persze megint észrevette. Mi bajod van kicsim, csak nem fáj valamid, kérdezte, mire már apám sem állhatta meg, rászólt. Szerintem semmi baja a gyereknek, csak az időjárás, hagyd inkább békén. Odakint esteledett, lila és piszkoszöld felhőket zavart a szél. Nagyon felidegesített a hangja. Talán azt hiszi, hogy ő mindent tud? Hogy aki pornót néz, annak már mindent lehet? Dühödten válaszoltam, kész szerencse, hogy orvos vagy, különben mehetnénk az ügyeletre, nem igaz, kiabáltam, mindhármunkat meglepve a durvasággal. Na ide figyelj, te, kezdte anyám, de apám a térdére tette a kezét, látszott rajta, hogy nincsen kedve veszekedni, ne most, mondta békítőleg, majd otthon megbeszéljük. Fenyegetés bujkált a hangjában, meg is ijedtem kicsit, de végül nem lett semmi a dologból, olvashattam tovább a Zabhegyezőt.

Újra egyformán teltek a napok, kezdett múlni az ősz, matekból témazáró dolgozat következett, arra kellett készülnöm. Anyám a hivatalban mindig korábban végzett, mire hazaértem a tanulószobáról már megfőzte a vacsorát és rendet rakott. Úgy várt a „különórával”. Nem kell annyira izgulnod, biztosan menni fog, kezdte mindig, és megsimogatta a fejem. Sokáig ültünk így, a könyvek és szamárfüles füzetek között. Szerettem vele tanulni, mert megértő és okos volt, ellen- tétben apámmal, aki mindig siettetett és nem magyarázott el semmit. Ezt már ezerszer átvettük, szokta széttárni a karját, olyankor furcsán mozog a pofacsontja, anyámnak kell megnyugtatnia.

Csütörtök délután, egy nappal a dolgozat előtt, mikor hazaértem, anyám épp Gáspár bácsival üldögélt a konyhában, a két kopott szék egymás mellé húzva, kávéztak. Szerettem Gáspár bácsit, anyám hivatali főnöke volt, gyakran járt át hozzánk, néha még ajándékot is hozott. Hát szia kisöreg, mi a helyzet, fordult felém, mikor köszöntem, nagyon tetszett a hangja, öreges és mély volt. Kezet nyújtott, majd jól meglapogatott, apám sosem tett volna ilyet. Hagyja Gáspár, mondta anyám, szegénynek tanulnia kell, holnap témazáró dolgozat, és még ezer tennivalója van. Ugyan már, mondta Gáspár bácsi, a könyvek megvárják, mosolygott, de azért eleresztett, anyám pedig intett a fejével, hogy menjek fel az emeltre. Enyhén vörös volt a szeme, biztos a hagyma csípte ki. Még csak a leves van kész, kiabálta utánam, de én azt feleltem, hogy nem vagyok éhes. Köszönöm, inkább tanulok! Majd később! Ugyanis valamitől eszembe jutott a pornó. Gáspár bácsi jó kedélyű, beszédes ember volt, tudtam, hogy amíg nálunk van, nyugodtan kutathatok apám ruhái és könyvei között, nem fognak zavarni pár óráig. Felfutottam hát a lépcsőn, ledobtam a táskát és a ruháimat, aztán fülelni kezdtem. Mióta tudja, hallottam anyám hangját, sistergett az indulattól, mintha egy idegené lenne. Nem tudom, de ez így nagyon veszélyes, nem mehet tovább, felelt rá Gáspár bácsi, meg kell értened, mondta kimérten. Anyám mintha szipogott volna. Megint valami munkahelyi ügy, gondoltam magamban, anyám sokszor vitázott apámmal is a hivatalról, tudtam, hogy az ilyesmi eltart egy darabig, úgyhogy tökéletes volt az alkalom, hogy átlopózzam a szobájukba. Igyekeztem halk maradni, szekrényeket nyitottam ki, dobozokat forgattam fel, de ruhaneműkön, régi fényképeken és leveleken kívül nem találtam mást. Elfáradtam és csalódtam is kicsit, mikor odalent váratlanul csapódott az ajtó. Anya, kiáltottam le, mert megijesztett, hogy ilyen hamar végeztek. Késett a válasz, kimerültnek tűnt a hangja, igen kicsim, itt vagyok, mikor végül válaszolt anyám, tanulj csak tovább nyugodtan.

Már kabátban jártunk iskolába, és voltam újra a Hovanyec Piriéknél is, mikor apám hirtelen eltűnt. Egyik reggel kiabálásra ébredtem, ugyan nem tudtam pontosan kivenni a szavakat, de annyit értettem, hogy valami komoly dologról van szó, még sosem hallottam a szüleimet így veszekedni. Kétségbeesetten ordítottak. Talán össze is tört valami, mindenesetre nagyon megijedtem, csak a lépcső tetejéig merészkedtem, onnan figyeltem a gyenge fényben táncoló árnyakat. Nagyon korán lehetett, apám talán épp akkor ért haza az ügyeletből, nem gyújtottak, csak egy kicsi lámpát, anyám sírt. Alig tartott fél percig az egész, apám üvöltött kifulladásig, aztán meglátott engem, égő szemmel, és akkor a szája furcsán elállt, felébredt, kérdezte anyám remegő hangon, mire a gyomrom azonnal összerándult, és úgy éreztem, mintha áramot vezettek volna a gerincembe, ne haragudj,nézett rám apám, sajnálom, tette még hozzá, aztán megfordult és kirohant a házból. Olyan őszintének tűnt, hogy majdnem elsírtam magam. Nem is láttam többet. Anyám teljesen összetört, nem mentem aznap iskolába, vele foglalkoztam késő estig.

Talán fél év is eltelt, mire elkezdtük a pincébe hordani apám holmiját. Anyám addigra otthagyta a munkahelyét, és takarítani járt el valahová. Enyém lett a válogatás és rendszerezés feladata, anyámé pedig a cipekedés. Karádi Katalint hallgattunk, nyitva voltak az ablakok, már jócskán tavaszodott, nem siettünk a munkával. Anyám összegyűrődött és lefogyott kissé, minden doboznál, minden kupac ruhánál sóhajtott egyet, amiért külön gyűlöltem apámat. Évekre eltemetett emlékek, soha nem látott tárgyak bukkantak elő pakolás közben, anyám néha megállt és mesélt róluk kicsit. Mikor viszont a pornót megtaláltam, épp a pincében volt. Kiabálva futottam le hozzá. Egy bőrönd fenekére voltak rejtve, az orvosi papírjai közé, lihegtem, és anyám felé nyújtottam az újságokat. Anyám pókhálós arcán furcsa mosoly futott át, szeretettel lapozott a meggyűrt magazinokba, felnevetett, édesen, mintha régen, karácsony lenne. Mit is mondott az apád, kérdezte, hogy minden férfinak van pornója, és minden nőnek van szeretője, nézett rám. Igen, feleltem és nem értettem, hogy mitől lett hirtelen könnyes a szeme. Végigsimított a fejemen, aztán magához szorította az újságokat, és elindult felfelé a lépcsőn. Nehezen lépett. Sajnálom, mondtam, de már nem hallotta. Azt hiszem, abban a pillanatban tényleg meg tudtam volna ölni az apámat. Amiért ennyire szerette.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.