(I) Emlékszoba
Addig élek, míg emlékszobám van.
Úgy élek ott, mint előszobában.
Emlékszobám addig van, míg élek.
Amíg az emlékszemrámba férek.
Addig nyugság, míg emlékszobámban.
Alszom emlékemeletes ágyban.
Amikor a négy lába beomlik,
Meg se állok föld-szintje alattig.
Emlékszobám fel nem mérhetem ma.
Emlékfalait nem éri penna.
Emlékasztalon kidől a tinta,
Már csak maszatolván leszek írva.
Emlékképek tisztábban villognak,
Képtelenjén napnak, villanyoknak:
Emlékábrákon emlékszemráma,
Több emlék nem kell emlékszobámba.
Emlékszobám emlékgyomorrontás,
Allergiám gyötri gyom-orrontás.
De amíg parlagot meghagy sáska,
Parlagfűnél nem kedves’b a hársfa.
Parlag suttogásom Goethe, Schiller,
Asztalomon kövidinka, siller.
Balomon Goethe, miniszter-bálvány,
Jobbomon Schiller enyelg két lánykán.
(II) Visszapillantó
Volt az élet előszoba,
Lett emléke utószoba.
Utószoba, előszoba,
Utóbb nem jön elő soha.
Az lesz csak szabadság-széle!
Szerelem se, tetejébe!
Angyalokkal, boszorkákkal,
Hálok ott heted határral.
(III) Ál, Petőfi modorában
Halálig ne kelljen mennem,
Tudjam, üdvre, semmim tennem.
Hiába veszem bővére,
Ha meg nem bírom üdvére.
Így más ez, mint a szerelem.
Hogy egymás? Nincs egy-életem!
Ha egy életem is volna,
Talán kettővé bomolna.
Én lennék a Weöres Sándor,
Egy-statiszta, s körbe táncol.
Ketten vannak? Hiszed: ezren.
Én hiába igyekeztem.
Ki csak magamét, ha jártam,
Nyugszom mások modorában.