Petrence Sándor

Tisztelt Két Ezer Újság!
Petrence Sándor író kőttő vagyok. Kedves jó komám, Marhótsi Istvány jelezte, hogy, van ez a maguk lapja, ahova Ín most bekűddením saját kűttemínyeimet. A következű tímákrú szoktam írni: 1. a vidíki táj szípsíge, 2. baráccság, szerelem, 3. a nípi furfang ís vannak szomorkásabb verseim is!! Ezek utóbbiakon azomban nem kű nagyon keseregni, mer’ Ín se nagyon szomorkodok ám rajtuk! Írássaimat korában mán megjelentette több jelentűs folyó irat is nálunk itthon Kispocsolyságon, nevezetessen a Túrság meg a másik is. Továbbá! míg a kalendáriumbann is több ízben jelentem meg. Míveimír nem várok jelentűs juttatást, eggyezzünk meg két ódal szalonnyában (de ne ám aszt a bóti szart kűggyík mer’ attú jó nagy haragok szoktak vón gerjedni Bennem!) meg ními jobbfíle tubákban oszt kísz. Amennyibe’ úgy gondújják, hogy, külön lapmellíkletpídányt szentelnek Nekem, hát egye fene, aszt se bánom! Most akkó kűddök maguknak pár verseimet ilyen mikroszofban oszt majd mikor kírnek míg majd szójjanak.

A Jó Atya Úr Gyízus Isten megággya magukat minden garmada ígi szencsígíve’, aggyon maguknak jó tármíst, bő szaporulást a házuk táján bele rája ís legfűkípp kiválló egíssíget, ezen közül mellett meg vótakíppen míg különösebben idvezlem a jó Marhótsi Urat, akinek kivátkípp ugyanezeket kívánnám csak mán nem írom le újra.

Petrence Sándor Jómagam Ín
író, kőttő

Biztonysági elűre írások

Az ín babám, az ín babám ollyan mint a kakadu
Szíp a szeme, szíp a szája, szíp ganajbarnahaju
Ej, Juliskám, ej, Iluskám, de nagy org’ját csapunk ma
De a biztonyság kedvíír bé ne űjj a satumba

Balladaja megházassonulásomrú

Índújjak a lakziba,
Kít kis sűddő, hat liba
Ódalamon gyün velem,
Töprengek az üzleten,
Mert ez a nász ajándík,
Örűnek majd anyádík.

Bétoppanok s mílly meríny,
Ín vóník a vőlegíny?!
Há’ mondok nem olly simán
Megy ez nálunk, Rózsikám!
Niköm Lajos cimborám
Neve vót a cídulán.

Teringettít, mílly csaló!
Ollyan pofont kapsz, te ló…
Anyád ekkíp gorombít,
De há’ babám, tudod mit,
Rádírek ma dílután,
S marad disznóm, pár libám.

Írom hát szonettbe

Hurvát Ivánnyak neki belíje oda, mer hugy ha mán
megígírtem nembánom itt a dedikácianizálódás nesze

Barnán nűdűgí a kertbe a farakás
mongyák lesz belűlem kritikus kiadás
vagy mi a rosseb ín nem írtem biz asztat
de rájuk hagytam mer a kiadó *itt inkább nem hasznánák trágár szavat*

Meg ín állítúlag tananyag is vagyok
mán egy-kít osztályban az ín kípem ragyog
igaz aszonygyák hogy zárt az a pár osztály
de hát níköm mindegy úgyis sok a rosszmáj

ú ember mert irígy mindenki itt ínrám
bár nem vagyok olyan öntelt hogy leírnám
mindezeket versbe írom hát szonettbe

ja hogy az is egy vers a fene megette
na mindegy folytatom van míg három birkám
s ágyíb nípi dógok h’gy leírnyi se bírnám

Csak remílem, hogy megőriz…

(a halál közelettít írezvín)

hejjzetdal (nem kű ám beszarni mer’ amúgy jó’ vagyok)

Hát Ín mán írzem, mingyá nagyon meghalok.
Fűfogják testem az összetót asztalok,
De soraimat fel fogni majd ki lessz itt,
Ha fejembű eccer vígleg ki eresztik
A belíszorút kúttúrális szellemet,
Csak remílem, hogy megűriz a testembű
Elsuhanó szellenet…

Rózsikám

Hej ha az ín Rózsikám viszont szeretne
A szárazkenyír már akkor sem kellene
A kecske sem mán ellene
Nem símogatna mán a tavasz szellete

Tulajdonkíppen le vagy szarva Rózsikám

A tiszteletremíltó pesti újságmegszerkesztű úrnak hugy az Isten ággya meg

Hát te kevíj
irodalmassági lapot szerkesztőjúr!
Fejed csekíjparcellájján szerte mígis hány malac túr?

Tudod is te…
‘sz láttál-e is vajh öszvírt ikret elleni…
Na aggy iste’,
s mondok míg: fejezd be az engem elleni

ajjaskudást.
Mer’ ha nem hozó le rügvest, nem vers csupán,
szavamra lássd:
rendejj gyászkeretet úgy váglak ín kupán.