A Cápa című film főszereplője egy emberevő cápa volt. Amikor a filmet bemutatták, hatására Kalifornia partjainál drámaian visszaesett a fürdőzők száma, jóllehet ott a part közelében csak elvétve fordul elő ez a ragadozó. Számítások szerint annak az esélye, hogy egy fürdőzőt elkapjon egy ilyen vízi szörny, lényegesen alacsonyabb, mint annak, hogy útban a part felé halálos kimenetelű autóbalesetben vész oda a fürdőzni vágyó. Az emberek hajlamosak arra, hogy ne a valós tényekkel számoljanak – arra támaszkodnak, ami a legmélyebb benyomást kelti bennük, vagy ami először eszükbe jut.

Amikor az elsőként eszünkbe ötlő dologra alapozzuk az ítéletünket, akkor az úgynevezett „hozzáférhetőségi hibába” (availability error) eshetünk. Tegyük fel, hogy kocsit akarunk venni, és ezt a szándékunkat megemlítjük egy barátunknak. Mire ő áradozni kezd a saját kocsijáról. Lelkesedése nagy hatást gyakorol ránk, és már szaladunk is, hogy vegyünk egy ugyanolyan modellt, hogy aztán azt tapasztaljuk: a járgány teljesen megbízhatatlan, és zabálja a benzint. Mivel a barátunk leírása friss volt és eleven (hozzáférhető), megfeledkeztünk a fogyasztói magazinok statisztikáiról.

Gyakran mondják, hogy az első benyomás meghatározó. Ez azonban mintha ellentétben állna a „hozzáférhetőségi hibával”, hiszen annak épp az a lényege, hogy a legutóbb történtek befolyásolnak a leginkább, és ezért ezek a legfontosabbak. E témában az egyik első kísérletet az Egyesült Államokban Solomon Asch vezette. Arra kérte a kísérleti alanyokat, hogy értékeljenek egy személyt az őt jellemző hat melléknév alapján. A hat jellemző ilyesmi volt: „intelligens, szorgalmas, impulzív, kritikus, makacs és irigy”. A kísérleti alanyok egy másik csoportja is ugyanezeket a jelzőket kapta, csak fordított sorrendben: „irigy, makacs, kritikus, impulzív, szorgalmas és intelligens”. Ezután minden kísérleti alanynak adtak egy értékelő lapot, hogy értékelje a személyt. Olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy mennyire gondolják boldognak, társasági lénynek stb. Azok a kísérleti alanyok, akik az első, vagyis a pozitív jelzőkkel kezdődő listát kapták, lényegesen kedvezőbben ítélték meg az illetőt, mint azok, akiknek a második, a kellemetlenebb tulajdonságokkal kezdődő lista jutott. Ezt a hatást, vagyis, hogy a korábbi tényezők erősebben hatottak a későbbieknél, „elsőbbségi hibának” (primacy error) nevezzük. Az elsőbbségi hiba akkor fordulhat elő, amikor a rendelkezésre álló adatok egymással összefüggésben állnak, és az utóbbiak értelmezését befolyásolja a megelőző tapasztalat. Az elsőbbségi hibát a hozzáférhetőségi hiba egyik megjelenési formájának tekinthetjük: a legelső adatok már rendelkezésre állnak a memóriánkban, amikor a többivel találkozunk.

A hozzáférhetőségi hibával áll összefüggésben a „holdudvarhatás” (halo effect) is. Ha valakinek van egy nyilvánvaló (hozzáférhető) jó tulajdonsága, más tulajdonságait is jobbnak ítélik meg, mint amilyenek valójában. A jóképű férfiakat, szép nőket hajlamosak intelligensebbnek, sportosabbnak, humorosabbnak stb. értékelni embertársaik. A külső adottságoknak azonban nem sok közük van ezekhez a vonásokhoz: vagyis igen kicsi a korreláció a jó megjelenés és az intelligencia között. De az emberek nem csak ezt a hibát követik el, amikor ítéletet alkotnak. Történetesen létezik ennek az ellenkezője is, az úgynevezett „ördögi hatás” (devil effect). Ha valakinek van egy nyilvánvaló rossz tulajdonsága, például önző, az emberek ennek alapján hajlamosak lesznek a többi vonását is leértékelni. Tisztességtelenebbnek és kevésbé intelligensnek látják, mint amilyen valójában.

A holdudvarhatás más veszedelmes következményekkel is járhat. Egy kísérlet során ugyanazokat a vizsgadolgozatokat leírták először szép, majd pedig csúnya kézírással. A dolgozatokat két csoport vizsgáztató kapta meg, és mindenki látta az összes dolgozatot, olyan megoszlásban, hogy azok fele szép, a fele pedig csúnya kézírással készült. A vizsgáztatókat arra kérték, csak a tartalmat osztályozzák, a kézírást ne vegyék figyelembe. Általában elmondható, hogy a szép kézírással írt dolgozatok lényegesen jobb osztályzatokat kaptak, mint a csúnya írással készültek. Egy másik, hasonló kísérlet még elképesztőbb eredményt hozott. Amikor vizsgáztatóknak ugyanazt az esszét mutatták meg, de hol férfi, hol női keresztnév szerepelt rajta, ha a vizsgáztató úgy vélte, a szerző férfi, jobb osztályzatot adott rá.

Azt hihetnénk, hogy a tudományban nem fordul elő a holdudvarhatás. Amikor egy, vagy még inkább több tudós benyújt egy dolgozatot egy tudományos folyóirathoz, a folyóirat szerkesztőségének döntenie kell, elfogadják-e az írást vagy sem. Ennek általában az a menete, hogy az újság elküldi a cikket két-három bírálónak, akik rendszerint a lap által képviselt viszonylag szűk szakterület jeles szakértői. A főszerkesztő a szakértői jelentések alapján dönt arról, megjelenteti-e a cikket vagy sem. 1982-ben két pszichológus egy ravasz, ám igencsak leleplező vizsgálatról számolt be. A tizenkét jól ismert pszichológiai szaklap mindegyikéből kiválasztottak egy már megjelent, és neves amerikai egyetemek – mint a Harvard vagy a Princeton – tanszékeinek munkatársai által írt cikket: a szerzők tehát a legjelesebb pszichológusok közül kerültek ki. Ezután a szerzők nevét fiktív nevekre cserélték, és kitalált egyetemi paraméterekkel látták el őket (pl. Tri-Valley Emberipotenciál-kutató Központ). Aztán alaposan áttanulmányozták a szövegeket, és azokat a pontokat, amelyek az eredeti szerzőkre utaltak, kicsit megváltoztatták, de a tartalmat lényegében nem módosították. Ezután az összes cikket legépelték, és beadták őket fiktív szerző- és intézménynévvel ugyanahhoz a laphoz, ahol eredetileg megjelentek.

A tizenkét lapból csupán három szúrta ki, hogy már megjelent náluk a tanulmány. Mind a főszerkesztők, mind a bírálók súlyos emlékezet-kihagyásáról árulkodik ez a kísérlet. A maradék kilencből nyolc (korábban egyaránt publikált) cikket elutasítottak. Sőt a tizenhat bíráló és a nyolc szerkesztő mind a nyolc tanulmányt azzal dobta vissza, hogy nem üti meg a mércét.

Meghökkentő példa ez a hozzáférhetőségi hibára. Arra enged ugyanis következtetni, hogy amikor egy cikk megjelentetéséről döntenek a bírálók és a szerkesztők, ítéletükben nagyobb súlylyal esik a latba a szerző neve és az intézmény, ahol dolgozik, mint a tudományos teljesítménye. Annak, hogy a bírálók és a szerkesztők úgy jártak el, ahogy, lehetett volna az oka a következő két racionális megfontolás külön-külön, vagy a kettő együtt is. Az egyik az lehetett volna, hogy a cikkben publikált kutatási eredményeket mások is megjelentették az alatt a két év alatt, amely a tanulmányok eredeti publikációja óta eltelt. A bírálók jelentéséből azonban kiderül, hogy nem ez volt az elutasítás oka: nem azért dobták vissza a tanulmányokat, mert az eredményeket nem találták elég frissnek. A másik érv az lehetett volna, hogy akik neves intézményben dolgoznak, azok gondosabban válogatják össze az adatokat, és kevésbé hajlamosak csalásra, mint a névtelen intézmények munkatársai. Ez azonban nem éppen meggyőző érv, tekintve, hogy egyes jó hírű intézményekben dolgozó pszichológusok éppen a sikeres csalásnak köszönhetik elismertségüket. Nem valószínű, hogy ez lett volna a névtelen szerzők által szállított tanulmányok elutasításának oka. A bírálók ugyanis részletesen kritizálták a dolgozatok egyes pontjait, és számos megjegyzésük helytállónak bizonyult. Bírálták a statisztikai módszereket, továbbá efféle megjegyzéseket tettek: „A teoretikus felépítés… hiányos… következtetésekkel nem dokumentált… próbálja pótolni…”, vagy „Az egész zavaros.”

A legvalószínűbb magyarázat úgy szól, hogy mind az eredeti elfogadás, mind a későbbi elutasítás irracionális okokra vezethető vissza. Az első szavak, amelyeket a bírálók és a szerkesztők a cikket olvasva meglátnak, az a szerző és az egyetem neve. Amennyiben elég hangzatos mindkettő, máris elfogulttá válnak a bírálók, és a dolgozatokat a lehető legjobb színben látják, ám amennyiben a szerző és az intézmény neve nem cseng olyan jól, a bírálók előbb észreveszik a hibákat, érzékenyebbek lesznek arra, ami nem jó, mint arra, ami jó. Íme, egy drámai példa arra, amikor a hozzáférhetőségi hibához az elsőbbségi hiba és a holdudvarhatás is társul.

FORDÍTOTTA NAGY MÓNIKA ZSUZSANNA

Részlet a szerzőnek a Noran Libro Kiadónál a közeljövőben megjelenő Irracionalitás című könyvéből.