Deus ex machina
A régi katedrálistól alig
pár percre lakunk, mégse sikerül
rendesen végignéznem. Legelső nap
felfedezzük, de annyi gyönyörű,
értelmezésre váró részlet tart föl,
hogy félig se jutok: kiküldenek,
mert bezárják szieszta idejére.
Második nap maflán otthon felejtem
a vállkendőm, a kapus be se enged
ujjatlan blúzban. Harmadjára meg
épp misét tartanak, az apszis zárva.
Sehogy se akar nekem összejönni
a teljesség illúziója, hogy
az isteni értelem mélységéig
eljussak.
Közben csöng a telefon:
a jövendőbelim exének a
jövendőbelijének exe hív föl,
hogy közös ellenségünk elvetélt.
A kisördög persze vidul: az isten
nem bottal ver, ahogy mondani szokták,
az, aki szemérmetlenül lenyúlja
két gyerek apját, s folyton a saját vélt
tökéletességével kérkedik,
pofára esik óhatatlanul,
és rajta röhög mindaz, akit bántott.
Magam se bírok visszafojtani
némi kaján vigyort, hiszen kavarta
épp eleget az összcsaládi szart,
rágalmazott, gúnyolt, az életünknek
folyton keresztbe tesz – és mégse tetszik,
hogy épp így áll helyre a világ rendje,
hisz az a nő is csak egy nyomorult,
kisszámú döntési lehetőség közt
vergődő, buta istenteremtménye.
A kolostor kerengőjébe érek,
nézem, amint a napsütötte kertben
elégedett, kövér libák totyognak:
egész lényükből süt a szűzfehér,
magabiztos tudás, ami nekem,
tudj’ isten mért, nem akar összejönni.
Graffiti
Fehér cirkalmak kék drapérián,
falfirka-felhők, égre írt hiány:
„Itt jártam, erre többet nem jövök”
– zuhoghat az Isten háta mögött.
Idegen test
Nézegetem a békánkat, szerelmem.
Nagy, trampli dög, de muszáj lesz lenyelnem:
ha belémbeszélted, bennem brekeg,
szeretkezéskor megérintheted.
Kis reggeli nonszensz
Repül a, repül a csótány,
repül a, repül a heringfarok,
ilyenkor reggel jó ám
tartani tőlem, ha feszült vagyok.
Repül a, repül a bögre,
ripityára megy a mozaikon,
megyünk a hatról az ötre,
sohase leszek így moziikon.
Mese, mese, mátka
Ha pályát kéne módosítanom,
Miss Marple lennék, és nem Hófehérke,
ki talpig sminkben háztartást vezet,
s csak vár, csak vár, csak vár a végzetére.