Aczél Géza – (búcsú)galopp

tétova utószinkron

3.

a sínek nem csak érzelgős orosz filmekben facsarnak szívet fényesre kopott néma szalagjaira
a sors szinte mindvégig ráköthető legyen az a fészekből kirobogás önfeledt mákonya netán
drámai felhangokkal a végső szemfedő ha a figyelmetlen vagy elfáradt test a gyilkos kerekek
alatt pulzálását bevégzi bennem is vonalvezető ősi élmény az a régi fura kezdet mikor elsőket
moccan a vonat megindítva a futásra vágyó álmokat melyekben láthatatlan nagy kezek húzzák
a mindig mocskos ablakok előtt a tájat s akik ezekből az illogikus kalandokból végül mégis
csak hazatalálnak már sosem lesznek ugyanazok magam aprócska odüsszeája is elkezdődött
azon a napon mikor apa felült az ágyban irtózatos hajnali villámlásban s rekedten így szólt –
nem utazunk értitek egy emberöltő után is légszomjat érzel hogy nélkülünk indult el vonatunk
s majd csak egy később eszméltető ikaruszi élmény már pótolhatatlan üresen marad a félig
húzott vonatablak s mint vak szem párhuzamosan fut a kókadt mezőkkel közömbös a tépett
keleti utasokkal a bamba állatok közt elfekvő mozdulatlan delelőkkel háta mögött a leszállás
ásítása egy virgonc érkező nélküli abszurd játszma midőn abbamarad a kerekek csattogása
s elöl párába burkolózva a roppant fekete masina szuszogva leáll innen már csak néhány év
a városka széli kopott állomás hol hamiskás mosollyal a postakocsiról nagyapa lekecmereg
a napi találkozás pöttyös regényekbe illő egyveleg mivel a szegény eposzokba szánt vert sereg
valahogy vidám a nagy táskában savanyú cukorka félbe hagyott sült szalonna s a virágos réten
át mint valami giccses madonna néhány bárányfelhő a horizontra pipiskedik nyári nagyüzem
az apró boldogság nem épp remekművekből üzen sokszor ott lapul a katángkórókkal szegett
földúton a korai ifjúságban hol apró vagy még és mindenütt aggódva várnak csak a szőlőlugas
ne lenne oly szigorúan fölgereblyézve mitől még a kert daloló madara is félve billeg s mikor
emitt már kifogyóban a nagy gőzmozdonyos ihlet s öregapám lerobbant vasutas otthonban
tekert roppant kugli csatái kiutalt erdei villasoron jön az újabb mázli a még pöttömként is
irracionálisan keskeny kisvonat mely alatt nincs három arasznyi a nyomat hol a kávédaráló
végigpöfög benne pedig egykedvűen ücsörög a svejk-szerű utasözön amúgy békebeli fától
fáig a parányi ablakokon éppen hogy belátszik a futóhomokra épült város széle micsoda kis
menedéke a fél évszázad után búcsúzónak persze híres orvosok most tudománnyal fölkenve
azt mondják nem jó ha szólnak mikor közeleg a vég nem is a kusza kórlapokból párolog föl
az egész lét misztériuma a múltba visszavágyás fura kényszere jelez lassan át kell galoppozni
töppedt életedet ha még sorsod iramát szeretnéd valahogy bevégezni a bizonytalan képzeteket
görgető szóró parcelláig igaz ez ellen meg némely családinak indult utókorod lázít mert hová
legyen letéve a virág ha kedvtelésből megannyi síron át néhány megmaradt rokon legfeljebb
csak első és másodfokon kókadt csokorral amúgy meglátogatna de ahogy a csontok bérleti
díjának már nincsen haszna s oly híres se voltál hogy végső nyomaid körülcsacsogják iskolai
órák helyett a kiscserkészek jobb a nyomtalan enyészet s a zordan zuhogó idő mindent föloldó
vegykonyhája ezekre is furcsa gyógyszer a sínek futása a parányi erdei kitérő hol értelmet is
kapott a végső komikum a szerkezet naivan elgondolt mikrostruktúrája hiszen a tekintélyes
hernyókkal hintett tölgyes csárdában izgatottan vártad be a csatlakozást míg a homályosan
hunyorgó pohárba pottyant díszhernyók szőrzetéről ínyenc alkoholisták szopogatták a novát
a jámbor csúszómászót később persze lazán odébb pöccintve s mire ürülni kezdett az aprócska
homoki pince tíz centi széles lépcsőivel a kisvonat tekintélyesen bepöfögött majd a nehézkes
megállásban elfáradva lassan továbbzötyögött komoly érszűkületesek néha leugráltak a nyitott
peronok mögött dinamikus csoszogással oldva az alattomos vérrögöt s egy idő után kicsikét
bután körülményesen visszamásztak mondjatok szaftosabb élményt az épp hidegháborúban
fetrengő világban hisz a sóstói erdőben már sikerei előtt ott bujkált forman legfeljebb azért
nem lehettünk fórban mert mire ideért már ő volt a formen az anglomán szirupban hosszasan
kelesztett globalizált man s ha jobban tudnám a nyelvet mint valami szétoldott nagy szerelmet
nem arany jánosian szórnám az igét bizniszben áztatódna e megrendült feledés melynek halk
kontúrjait már kikezdte az enyész s magam sem tudom meddig terjed álmélkodásom igazsága
legfeljebb a később komolyodó vonatok árja kerítenek be a messzi világból némi reáliát orosz
bolgár cseh román német vagy lengyel döcögést s főleg a franciát melynek laikusan szép útja
során a fontos átszállásról lemaradtam s török vendégmunkások közt égett körülöttem a katlan
melynek indulataiban együtt égetett relatív műveltségem és a gyávaság majd rögvest közelgett
zsibbadt keleti tanácstalanságban egy rosszul választott frank szuper expressz melynek bordó
szőnyegén kezedből majdnem kicsavarta az álmosító száraz kekszet a nyakigláb elvörösödött
fejű kalauz különleges helyjegyed híján miközben társaid valami emelkedett neoavantgárdnak
áldozó klímán a vizuális költészet és az ezoterikus vers keveseknek nyíló szépségeit gondosan
kibeszélték így működik hát a huszadik század vége felé a szimultán érzék különös vonatfélék
skáláján és csak úgy intellektuálisan az idő meg az első vonatozó kisgyerektől a síneken egyre
csak suhan s ma már nem vijjogó kaland a menetrendeket szűkülő tekintettel silabizálni ülhet
melletted bárki befelé bámulsz kerülöd az utast s az ablakot azok a belső tájak a fontosak már
melyeket a tiszta élmények peremén a tolakodó én hűtlenül otthagyott s a szürke szakadozott
vásznon a késői vágyak alig tudnak mozdulatokat rekonstruálni a merengésekben sokasodik
a kvázi lelemény de szép lenne tudni mikor lettem igazi legény ki először indult el egyedül jól
megsimogatott vonatjegyével rebbenékenyen csak hát koszlódik ez is miként az első szerelem
vagy az első büszke hosszú nadrág mivel a halál előtti állítólagos gyors filmpergés csak utolsó
utáni rövid rabság ha adatik még tér és idő a visszaszámlálás fékezett derűje már a temetések
spórolgatása körül megkezdődik riadtan keresgélni kezded magadban az elpárolgott blődlit
a minél jelentéktelenebbet mivel a nagyobb kiszögelések rég nem csavarják följebb a kedvet
szinte bántók groteszk burokba vonva a létét vak kozmosznak ajánlót kinek árnyéka után csak
az apró maszatolások maradnak értékes bio-szövetnek míg az újabb anyák teherbe nem esnek
kidobva magukból az utódot a nagy körforgásba hasonló álmodozásba ha lesznek még sínek

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.