GM-game I.

A „Pusztai-botrány” hullámverései a nemzetközi és a magyar sajtóvisszhang tükrében

Ollózat

„Biztosítottak bennünket afelől, hogy egészen biztonságos.”
Pusztai Árpád

Jelen írásban egy géntechnológiai úton módosított (GM) burgonyával kapcsolatos eset, az úgynevezett „Pusztai-ügy” különböző olvasatait szeretném szembesíteni egymással. Amikor összeállításom címét és alcímét „teszteltem” bölcsész és közgazdász végzettségű barátaim körében, kiderült, hogy a „Pusztai-botrányról” eladdig – egyetlen kivétellel – senki sem hallott. Mondanom sem kell, hogy fél évvel ezelőttig én se. Sőt, volt, aki azt sem tudta, hogy minek a rövidítése a GM (génmanipulált; genetikailag módosított; géntechnológiai úton módosított).1

Az események váza – ami felkeltette az érdeklődésemet – a következő. Pusztai Árpád a Skóciában élő 68 éves biokémikus, aki a lektinek2 biológiai hatásának felfedezője, és világelsőnek számít a lektinkutatásban, 1998. augusztus 10-én a Granada TV World in Action című esti műsorában néhány mondat (egész pontosan 150 másodperc) erejéig utalt munkacsoportjának kutatási eredményeire. Eszerint a hóvirág hagymájából vett lektin génekkel a levéltetvekkel szemben ellenállóbbá tett GM-burgonya kórosan befolyásolta a kísérleti patkányok és belső szerveik növekedését, valamint immunrendszerük működését. Kifejezte aggodalmát, hogy nem kellő mélységben tesztelik a GM-élelmiszereket, és hozzátette, hogy nem tisztességes dolog kísérleti nyulat csinálni az állampolgárokból.

Két nappal a tévériport után Pusztai Árpád akadémikust – aki korábbi vizsgálatai kapcsán a géntechnológia elkötelezett és lelkes hívének mutatkozott – felfüggesztik állásából, számítógépét, adatait elkobozzák, hosszú időre hallgatásra kötelezik, miközben lejárató sajtókampány indul ellene; ugyanakkor a kutatási témát leállítják, a 23 fős kutatócsoportot szélnek eresztik. Szerződését nem hosszabbítják meg. A médiahajcihő és a hatalmas tudománypolitikai ellenszél dacára Pusztai, valamint patológus munkatársa, Stanley Ewen közösen írt tanulmányát egy bő év múlva (1999. október 16-án) sikerült közölni a patinás orvosi folyóiratban, a Lancetben.

Persze ugyanezt a történetet úgy is el lehet mesélni, hogy egy idős kutató összekevert két kísérletet, és félretájékoztatta a közvéleményt. Vagy: a kísérleti terv eleve pocsék volt, így a belőle levont következtetések is tévesek. Vagy: a kelet- európai disszidens felrúgva az elemi szakmai etikát, publikálás előtt kiszivárogtatott eredményeivel feleslegesen borzolta a kedélyeket.

Szöget ütött a fejembe: vajon mekkora hibákat követhetett el ez a világhírű tudós, közel negyven év tapasztalatával a háta mögött? Elkövette őket egyáltalán? Elkezdtem tehát egyre tágabb körben tájékozódni. Magyar nyelven leginkább Darvas Béla professzor3 interjúi és írásai voltak informatívak. Aztán kezembe került a Biokémia-vita is: ugyanis a „Pusztai-botrány ” apropóján a Biokémia folyóirat azon melegében hónapokon át tartó heves polémiát közölt, amely utóbb a Magyar Tudomány hasábjain is folytatódott.

Apránként egy tudománypolitikai thriller rajzolódott ki szemem előtt. Baintner Károly: „Hat év GM-vita” című, szintén a Biokémiában 2004- ben publikált cikkében egyenesen a következőket olvastam:

Pusztait azonnali hatállyal eltávolították munkahelyéről, később a feleségét is, Ewent pedig nyugdíjazták. Ma már jól dokumentált, hogy a legmagasabb rangú politikusok döntöttek egy rájuk nem tartozó tudományos kérdésben, és ha meg is kérdezték a tudományos tanácsadókat, ezek különböző szálakon keresztül a biotechnológia gyors sikerében voltak érdekeltek. Szakmai értékelésre már azért sem volt lehetőség, mert a politikusok szinte azonnal reagáltak és utasítottak. Az ő álláspontjukat vette át aztán a különböző országok tudományos elitje is. A politikának a tudományba való, gazdasági okokra visszavezethető beavatkozása rendkívül veszélyes precedenst teremt […] Pusztaiék hatalmas gazdasági érdekeket sértettek, és gyalázatos kampány folyt ellenük.

És forrásként megadott egy tényfeltáró riportkönyvet. Sikerült is megszereznem Andrew Rowell, a Guardian volt munkatársa Don’t worry, it’s safe to eat (Nyugi, bátran fogyasztható) című, oknyomozó – nálunk sajnos nem hozzáférhető – kötetét, melynek második része a genetikailag módosított élelmiszerekkel kapcsolatos „botrányokkal” foglalkozik. Kulcsfontosságú háttérismereteket találtam Marie-Monique Robinnak a biotechnológiai óriásvállalatról, a Monsantóról szóló könyvében is (Robin, 2009).

Nagy hatással volt még rám – noha a Pusztai-affér nem szerepel benne – A tudomány határai című kötet, amely elméletileg is körüljárja a mindennapjainkban sűrűn jelentkező, és persze erre az esetre is jellemző „melyik szakembernek higgyek?” dilemmát. Iskolarendszerünkkel kapcsolatban például nyomatékosítják a tudományszociológus szerzők, hogy „a cél nem az, hogy az oktatás az összes gyereket kis tudóssá és szakértővé próbálja tenni, hanem az, hogy képessé tegye őket arra, hogy szakértők között okosan tudjanak választani” (Kutrovátz, Láng, Zemplén, 2009), ami – tegyük hozzá – sokszor felnőttként sem könnyű.

Egyik barátom, akinek röviden meséltem Pusztaiék kálváriájáról, tréfásan ugyan, de összeesküvés-elméletek terjesztésével gyanúsított meg. Ez volt az a pont, amikor elhatároztam, hogy a nyilvánosság elé tárom, amit összegyűjtöttem, hiszen a Pusztai-ügy újra és újra felbukkan a GM-élelmiszerek megkérdőjelezett biztonságosságával kapcsolatos sajtóvitákban vagy a nagyközönségnek írt könyvekben is – egymástól homlokegyenest eltérő tálalásban.

Venetianer Pál akadémikus4 például 2010-ben publikált ismeretterjesztő könyvében így vezeti fel az esetet: „…a következőkben bemutatnék négy olyan elhíresült vizsgálatot, amelyek a GM- élelmiszerek ártalmait volnának hivatottak bizonyítani, amelyekre a különböző géntechnológia- ellenes mozgalmak leginkább hivatkoznak. A leghíresebb eset hazánkfiához, Pusztai Árpádhoz fűződik” (Venetianer, 2010: 115).

A szükséges elméleti alapozás után cikkemben – mely többé-kevésbé időrendben egymásra vetíti a főbb eseményeket és a magyarországi reflexiókat – zömében a Lancet- és aBiokémia-vita írásaiból idézek majd.5 E „szöveggyűjtemény” közös gondolkodásra invitál. A hozzászólásokból próbáljuk meg összerakosgatni a puzzle-t: „vajon mi is történt valójában”. Majd elolvashatjuk Venetianer Pál narratív verzióját is a Pusztai-ügyről, az én „kritikai kiadásomban”.

E helyt szeretnék köszönetet mondani Nagy Mónika Zsuzsannának, aki nemcsak kitűnő fordításaival, hanem lényeglátó tanácsaival is hathatósan segítette e cikk elkészültét. Ahol a szövegben nincs külön jelölve, ott a dokumentumrészleteket én magyarítottam.

Mindenekelőtt azonban bizonyos összefüggések megértéséhez elengedhetetlen, hogy felvillantsunk néhány ellentmondást a rendkívül szerteágazó – biokémiai, jogi, etikai, gazdasági, környezetvédelmi – problematikából.

Egy kis GM-történelem

„A hagyományos nemesítési módszerek során a gének természetes mutációján és rekombinációja során szerzett tapasztalatok képessé tették a termesztőket arra, hogy a legjobb termesztési tulajdonságokkal és minőséggel rendelkező növényeket kiválogassák” (Nagy, 2009). A hetvenes évek elején lehetővé vált a genetikai információ átvitele baktériumokba, ezzel megindult az az új kutatási irány, melyet rekombináns DNS-technológiának hívunk.

A transzgénikus növények előállításával lehetőség nyílt olyan növények előállítására, amely olyan plusz információval, tulajdonsággal rendelkezik, amellyel a kiindulási faj, fajta, hagyományos nemesítési módszerek esetén nem rendelkezhetett volna. A géntechnológia egyre bővülő eszközrendszere lehetővé tette az emberiség számára, hogy átlépje a mikroorganizmusok, növények, állatok és akár az emberek közötti genetikai határokat, és géntranszfer révén olyan növényeket hozzon létre, amelyeket a hagyományos nemesítési módszerekkel nem lehet előállítani (Nagy, 2009).

Ez azt jelenti, hogy például kivehetnek egy tengeri halfajtából egy, a hidegtűrésért felelős gént, és átvihetik a paradicsomba.

A géntechnológiát művelők szerint a génmódosítás a hagyományos nemesítés folyománya vagy kiterjesztése (Dudits, 2007). Egy másik felfogás ezt a „látszatkeltést” cáfolja:

Ez a technológia lehetővé teszi, hogy az emberek megváltoztassák azokat az életformákat, amiknek a kialakulásához az evolúciós fejlődésnek három milliárd évre volt szüksége. Az ilyen beavatkozást nem szabad összekeverni azokkal az apró változtatásokkal, amiket a növény- és állatnemesítők az évezredek során értek el. […] A Nobel-díjas orvosprofesszor, Dr. George Wald szerint az, hogy a hal nem tud a paradicsommal közösülni, nem a véletlen műve, hanem a földi élet fejlődésének következménye. Amikor a molekuláris biológusok a természetben időtlen időktől fogva uralkodó, a fajokat elválasztó határokat átlépik, az nem azonos a fajta-nemesítéssel, hanem ilyenkor „olyan tevékenységet folytatnak, ami egy önreprodukcióra képes, új fajt hoz létre, ami ezután véglegesen jelen lesz a Földön. Ha egy ilyen faj egyszer elszabadult, azt soha többé nem lehet visszahívni vagy megállítani” (Pusztai és Bardócz, 2006: 30).

A GM-növények mellett érvelők a világ éhínségének leküzdésére, a vegyszerhasználat csökkentésére hivatkoznak, valamint arra, hogy megfelelő mennyiségű élelmiszer előállításához kevesebb mezőgazdasági terület bevonása is elegendő lesz a Földön. A nemes céloktól nem zárkózik el a kritikai oldal sem, azonban a szárazságtűrő, vagy megnövelt táptartalmú növények még csak kísérleti stádiumban léteznek. Ugyanakkor tény, hogy az elsőként az európai köztermesztésbe kerülő úgynevezett első generációs növények a fogyasztó számára semmilyen nyilvánvaló előnnyel nem járnak. Két fajtájuk van: az egyik fajta valamilyen gyomirtó hatóanyagra toleráns, vagyis általában a totális gyomirtó hatóanyagnak, a glifozátnak ellenálló. A másik fajta a rovarok egy- egy csoportja ellen rezisztens növények köre, amelyek termelik a kártevők elleni Cry-toxint, az elsődlegesen rovarokon hatásos méreganyagot (Darvas, 2002b). A történetünk középpontjában álló GM-burgonya is ez utóbbi típusba tartozik, bár itt nem Cry-toxint termelő növényről van szó.

Abban, hogy pont ezeket a típusú növényeket fejlesztették ki először, a gyártó cégek gazdasági érdekei játszottak szerepet. Itt kell feltétlenül szólnunk egy – már-már emblematikus – vállalat felemelkedéséről. Az amerikai székhelyű Monsanto jelenleg a világ legnagyobb biotechnológiai multinacionális cége, a vetőmag-forgalmazás gigásza. Eredetileg vegyi üzem volt, amely az Egyesült Államok Vietnam elleni háborújában „szedte meg” magát, amikor egyik gyomirtóját (a dioxinokkal erősen szennyezett Agent Orange-ot) dzsungelirtásra vetették be.6 Később, a hetvenes évek vége felé ez a cég szabadalmaztatta a Roundup nevű, glifozát tartalmú, a legszélesebb körben használatos, úgynevezett totális gyomirtót. Később a maga nemében páratlan ötlettel kifejlesztették a Roundupra toleráns GM-növényeket, melyeknél így leegyszerűsödött a gyomirtó használata. Legalábbis rövidtávon.

Az egyik legsúlyosabb probléma ugyanis, hogy a transzgén megszökhet a szaporításra alkalmas részeken keresztül (pollen, mag, gumó stb.), ezáltal veszélyeztetve a vetőmagtermesztést, és a fajhibridizáción keresztül a rokon fajokat (Heszky, 2006). A jelenség visszafordíthatatlan. A génszökés okozhatja olyan gyomok létrejöttét, melyek glifozáttoleránssá válnak. Így, noha az eljárást környezetbarát megoldásként reklámozták, a végén a vegyszerhasználat mégis megtöbbszöröződik – mint ahogy az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) adataira támaszkodva egy független tanulmány kimutatta, hiszen a rezisztens gyomok elpusztítására külön kezelés válik szükségessé.7

Súlyos „mellékhatás”, hogy a Bt-növényeknél (a Bacillus thuringiensis valamely Cry-toxinját termelő) számolni kell a toxikus tarlómaradványokkal is.

Magyarországon a GM-növényekre jelenleg vetési moratórium van érvényben, ugyanakkor kidolgoztak a lehetséges együtt-termesztésre, egy ún. koegzisztencia törvényt. Ám tudományos szempontból nézve még e szigorúnak tartott törvény által meghatározott 400 méteres izolációs távolság – Spanyolországban ez csupán 20 m – sem tudja majd megakadályozni a génszennyeződést (Komári, 2008; Papp és Potori, 2007). Amúgy Az EU-ban forgalomban lévő Bt-kukorica ráadásul a kukoricamolyra rezisztens, ami nálunk csak igen ritkán károsít.

Talán nem árt dióhéjban összefoglalni azt is, hogy mi is történik az idegen gén bevitele során. (Lásd a keretes szöveget!)

„Az íjon egy hajszálnyi eltérés…”

Bár a Biokémia-vitát később ismertetem, e ponton érdemes idézni belőle két hozzászóló géntechnológus jellemző álláspontját, akik szerint a GM-növények teljesen veszélytelenek, valamint a géntechnológiai iparban célzottak és irányítottak a folyamatok.

Ha bármilyen genetikai hiba, átrendeződés, mutáció stb. adódik, az az első molekuláris vizsgálaton kiderül, és az ilyen növényeket kiselejtezik. A továbbvitt transzgénikus növények pedig újabb és újabb vizsgálatokon esnek át egészen addig, amíg csak azok az egyedek maradnak meg, amelyekben akkor, olyan mértékben, ott és úgy működik a bevitt új gén, ahogy azt az elején elterveztük. Szándékosan karcinogén transzgént tartalmazó élőlény előállítása pedig épeszű embernek vagy géntechnológiai cégnek nem lehet érdeke, hacsak nem hadászati célból teszi ezt […] (Jenes8 és Halász, 2000).

Ám a géntechnológusok között is van, aki nem osztozik az irányíthatóság vélelmében.

Heszky László9 A transzgénikus növények – az emberiség diadala vagy félelme című, a Mindentudás Egyetemén 2006-ban tartott előadásában a szédítő lehetőségek mellett nyomatékosította, hogy a génműködés szabályozásával, valamint a DNS-re vonatkozó információ 98%-ával kapcsolatos ismereteink rendkívül hiányosak.

Jelenleg a géntechnológia kezdetén, annak kőkorszakában vagyunk, ezért a tudomány feladata a jövőben a genomban tárolt további információk (98%) feltárása, működésük megértése, mely jelentősen hozzájárulhat a géntechnológia módszerének tökéletesítéséhez és a vele járó kockázatok csökkentéséhez.

A másik álláspontot egy kínai közmondással lehetne jellemezi: az íjon egy hajszálnyi eltérés egy mérföldet jelent a céltábla mellett. E szerint tehát jelenlegi tudásunk még nem érte el azt a szintet, hogy előre megjósolható módon és mellékhatások nélkül garantálni lehessen a hatást.

Ha egyidőben, azonos körülmények között, azonos génszekvenciával, azonos módszert alkalmazva száz növényi sejtet átalakítunk, akkor száz különbözőképpen transzformált növényt kaphatunk. A kockázatbecslésnél a génátalakítás technikáját ennek ellenére semlegesnek tekintik, amelynek nincs kockázata, ezért az átalakítás következményeit és biztonságát nem is vizsgálják. Az engedélyezés előtti kockázatbecslést megnehezíti, hogy még azt sem tudjuk, hogy milyen veszélyekkel számoljunk. A biotechnológiai cégek nem vállalnak felelősséget a termékeikért. Ezt azzal indokolják, hogy a génmódosított kukorica vagy burgonya lényegileg ugyanolyan biztonságos, mint a hagyományos fajták (Bardócz, 2005).

Ezt a lényegi azonosság (szubsztanciális ekvivalencia) elve alapján mondják ki. Ezzel az elvvel feltétlenül meg kell ismerkedünk, többek között azért is, mert Pusztaiék eredményei erősen megkérdőjelezték.

Szubsztanciális ekvivalencia esete a szabadalmi jogokkal

A szubsztanciális ekvivalencia avagy lényegi azonosság elve szerint, ha a főbb tápanyag-összetevőkben a tradicionálisan biztonságosnak elfogadott és egy új (például GM) élelmiszer között nincs szignifikáns különbség, akkor azok lényegileg azonosnak tekinthetők. Ha valamely tradicionális tápnövény vagy az ezen alapuló élelmiszer táplálkozástani szempontból biztonságos, akkor a vele szubsztanciálisan ekvivalens GM-növény, és az abból készült élelem is biztonságos. Következésképpen forgalmazásuk előtt nincs szükség az utóbbi biztonságosságát tesztelni. Ugyanekkor ezek a GM-növények újnak is számítanak, mivel egy idegen fajból származó transzgént tartalmaznak, és így szabadalmaztathatók (Darvas, 2004d). A két alkalmazott elv tehát logikailag egymásnak ellentmond.

Ugyanis 1980-ban az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága precedenst teremtett a döntésével: bejelentette a GM-mikroorganizmusok szabadalmaztathatóságát. Innentől „bármi a nap alatt, amit ember alkotott, szabadalmaztatható”. 1982- től az Egyesült Államok joggyakorlatára hivatkozva a müncheni Európai Szabadalmi hivatal szabadalmat adott növényekre (1985), állatokra (1988) és emberi embrióra (2000). Sőt, a leggyakrabban használatos promótert, a karfiol mozaikvírust szintén szabadalmi oltalom védi. A licenc a Monsanto tulajdona. A génmódosított kukorica, repce stb. vetőmag szabadalma óriási hatalmat ad a fajtatulajdonos multinacionális cégek kezébe. Olyan szerződést mellékelnek a vetőmaghoz, amelynek értelmében a farmer nem tehet félre vetőmagot, mint a hagyományos termesztés esetében, hanem azt minden évben újra meg kell tőlük vennie. A Monsanto még azt is belefoglalja ebbe a szerződésbe, hogy a legkisebb gyanú esetén joga van a megművelt földet is ellenőrizni, akár a tulajdonos távollétében is, továbbá betekinthet a könyvelésébe is. A gazdákat magándetektívek zaklatják, akiket az utca csak génrendőrségnek hív. Gyakran olyan gazdákat is elítélnek, akik nem tudják bizonyítani, hogy a beporzással a szomszéd szántóföldről szennyeződött a terményük (Robin, 2009: 229–243).

A szubsztanciális ekvivalenciára visszatérve, Komári Ágnes jogász is rámutat, hogy a fogalom fából vaskarika:

Nem kell ökotoxikológusnak lennie a jogalkotónak, hogy lássa a nyilvánvaló tényt: egy növény, amelybe beépítik a Bacillus thuringiensis génjét, így maga termeli a rovarölő hatású toxint, nem lehet lényegileg azonos az eredeti megfelelőjével. […] Az erre alapozott jogalkotás nyilvánvalóan hibás (Komári, 2008: 6).

Ha komolyan vesszük az elvet, akkor például a kergemarhakórral fertőzött szarvasmarha kémiai összetétele alapján lényegileg azonos az egészséges állattal, hiszen köztük csak egy speciális fehérje térszerkezetében, és nem a mennyiségében van a különbség.

A Millstone és Brunner szerzőpárosnak a Nature-ben (1999) közölt tanulmánya szerint:

A lényegi azonosság fogalma merőben áltudományos, tekintve, hogy egy üzleti és politikai szempontú állásfoglalás próbál tudományosnak tűnni. Holott valójában tudományellenes, mivel eredetileg éppen azért találták ki, hogy ne kelljen biokémiai és toxikológiai vizsgálatokat végrehajtani.10

A szubsztanciális ekvivalencia fogalom „önnemzésének” története – túlzás nélkül – elképesztő (Robin, 2009: 162–170, 191–209). James Mariansky, aki korábban a Monsantónál dolgozott, s utóbb az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügynökségének (FDA) ez ügyben illetékes vezetője lett, a Monsanto-könyvben a riporternő keresztkérdéseire elismeri, a fogalom valóban politikai döntés eredménye, és abból a célból hozták létre, hogy a biotechnológiai cégek megspórolják a drága vizsgálatokat (Robin, 2009: 167).11 Így tehát csak arra kötelezik őket, hogy 6 héttel a forgalomba hozatal előtt értesítsék a hatóságokat az új géntermék kibocsátásáról. Az Egyesült Államokban az élelmiszerek címkéjén nem kell feltüntetni, hogy az adott termék génmódosított összetevőt tartalmaz.

Az első transzgenikus fajta, a „későn puhuló” paradicsom 1994-ben jelent meg az Egyesült Államok piacán, és aztán hamar ki is vonták a forgalomból. Amikor a Calgene nevű biotechnológiai vállalat az FDA-hoz felterjesztette engedélyezésre, egy civilszervezet beperelte az FDA-t, és az FDA-nak, mint az adófizetők pénzéből fenntartott közhivatalnak, nyilvánosságra kellett hoznia a bizalmas iratait. Ekkor mindenki számára világossá vált, hogy az FDA-nak még laboratóriuma sincs, és nem kötelezi a biotechnológiai vállalatokat arra, hogy az esetleges meglévő élelmiszerbiztonsági adataikat közzétegyék.

Az FDA tehát egy külső laboratóriumnak adta ki a munkát. A később, a per miatt napvilágra került dokumentációt ellenőrizve számos kísérleti hibára és tévedésre derült fény. Annak ellenére, hogy dokumentáció szerint a kísérlet közben a GM-paradicsommal etetett negyven patkányból hét elpusztult, és a húsz nőstény patkányból négynek, illetve újra ellenőrzéskor hétnek gyomorvérzése lett, a GM-paradicsomot az FDA forgalmazásra alkalmasnak nyilvánította. Az FDA ezt még azzal is tetézte, hogy kijelentette: a jövőben a GM-élelmiszerek kibocsátásához azok táplálkozástani vizsgálata nem kötelező (Pusztai és Bardócz, 2006:105–107; Robin, 2007:178–180).

Az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatban napjainkig a referált folyóiratokban publikált állatkísérletek száma alig haladja meg a húszat (Pusztai és Bardócz, 2006b), és GM-élelmiszerrel emberen mindössze egyetlen (!) klinikai vizsgálatot végeztek, 2004-ben. Az úgynevezett Newcastle- tanulmány bizonyította, hogy a transzgén a GM- növényből átkerülhet az emberek tápcsatornájában élő baktériumokba. A kísérletet olyan önkénteseken végezték, akiknek a vastagbelét előzőleg el kellett távolítani, és az emésztett táplálék a hasfalon át kivezetett nyíláson keresztül egy zacskóba ürült. Hét ilyen betegnek GM-szójás tejturmixot adtak. Azt találták, hogy a hétből hat beteg székletzacskójában valamilyen formában jelen volt a transzgén. Míg az egészséges emberekben a transzgén valószínűleg a vastagbélben lebomlik. Azaz, ha abban a GM-táplálékban, amelyet a betegek csak egyszeri alkalommal ettek, az antibiotikumrezisztencia-gén benne lett volna, akkor a betegek belében élő baktériumok rövidesen antibiotikum-rezisztenssé váltak volna (Netherwood és mtsai, 2004). Új vírustörzsek keletkezése is felmerülhet azoknál a vírusrezisztens transzgenikus növényeknél, melyek genomjában valamilyen vírusgén integrálódott (Heszky, 2006).

A szabályozást illetően az Egyesült Államokhoz képest az EU-ban valamivel jobbnak tűnik a helyzet, az EU-ban létezik GM-élelmiszerekre vonatkozó valamiféle biztonsági protokoll, de azért itt sem tűnik igazán megnyugtatónak a GM-élelmiszerek potenciális veszélyeinek kontrollja.

Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa – aki már kinevezését megelőzően is a környezetvédelemmel kapcsolatos jogi ügyekkel foglalkozott – a parlamentnek írt 2008–2009-es jelentésében mutat rá, hogy nálunk

az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (European Food Safety Agency – EFSA) hivatott az élelmiszerekkel kapcsolatos tudományos kérdésekben, így a génmódosított szervezetek kérdésében is független, szakértői elemzést adni, de a tapasztalat az, hogy a hivatal elemzései a génmódosítás kockázatainak figyelembe vétele tekintetében nem kielégítőek. […] Egyrészt probléma, hogy a szabályozás a génmódosított szervezetek köztermesztésbe vonásának engedélyezését belső piaci kérdésként kezeli, és így az áruk szabad áramlásának elvét alkalmazza, ami teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a GMO-k nem átlagos termékek, hanem a természetbe való kiengedésüknek visszafordíthatatlan és veszélyes következményei lehetnek. […] A második problémakör a GMO-k kockázatértékelési előírásainál jelenik meg, mivel ezek komoly hiányosságokat mutatnak. Mivel a kérelmező végzi el a kockázatértékelést [vagyis az adott vállalat, pl. a Monsanto, a Pioneer – CSE], és a vizsgálatnak nincs kötelező külső ellenőrzése, valamint szellemi tulajdonjogi kérdésekre hivatkozva az alapadatok nagy része a tagállamok számára hozzáférhetetlen, lehetetlen az átláthatóság, függetlenség biztosítása. A jelenlegi szabályozás nem biztosítja, hogy a kockázatértékelés független szakértők által ellenőrizhető legyen, mivel a géntechnológiai cégek – szellemi tulajdonjogi kérdésekre hivatkozva – nem bocsátanak a tagállamok rendelkezésére megfelelő magokat a független vizsgálatok elvégzésére (Fülöp, 2008–2009: 145).12

Fontos hangsúlyozni, hogy Pusztaiék kísérlete nem egy volt a sok közül – és nem is egyetlen vizsgálat volt. Három évre tervezett projektjük vizsgálatsorozata páratlan volt a maga nemében. Először végeztek – független kutatók – GM-élelmiszerek biztonságosságával kapcsolatos munkát. Most pedig vegyük sorra, mi is történt!

A szókimondó idegen

Pusztai Árpád 1930-ban született Budapesten, pályafutását a Magyar Tudományos Akadémia Enzimológiai Intézetében kezdte. 1956-ban Angliába emigrált. A Nobel-díjas biokémikus Richard Synge hívta át a skóciai Aberdeenbe, a Rowett Kutatóintézetbe, amely Európa legjobb táplálkozástudományi laboratóriumának számított. Később Pusztai a Skót Tudományos Akadémia tagja is lett.

Aki ismeri a britek (angolok) önimádatának mértékét, ráadásul olvasta Mikes György apró remekművét, a How to be an Alien-t (Anglia papucsban), megfelelően tudja értékelni Pusztai Árpád szakmai kiválóságát annak fényében, hogy foreigner – sőt meglehetősen szókimondó foreigner – létére az Rowettben állandó státuszt és tisztes létszámú munkacsoportot kapott. Évek során a lektinek első osztályú szakértőjévé küzdötte fel magát

– jellemzi őt Sajgó Mihály biokémikus: „Biotechnológia: a szellem már kívül, de megvan-e még a palack?” című, a Biokémia 1999 júniusában megjelent vitaindítójában.

A rekombináns DNS-technológiában rejlő, szédítő perspektívát az alapkutatással foglalkozó tudósok szinte a felfedezés pillanatában felismerték – folytatja –, de a racionalitás talaján mozgó, „ez-dollárban-ugyan- mit-ér” szemléletű üzleti szféra is hamar rájött a felfedezésben rejlő lehetőségekre. A tudományos eredmények gyakorlati alkalmazásában a gyógyszeripar, de elsősorban a mezőgazdasághoz kapcsolódó iparágak (növénytermesztés, élelmiszeripar) léptek az élre. Mint a legtöbb, a kor szavát megértő tudós, Pusztai Árpád is tisztában volt a rekombináns DNS-technológia tudományos és ipari jelentőségével.

A tudós és csoportja több mint harminc éven át tanulmányozta a lektineket, ezeket a sokarcú fehérjéket. Némelyiknek rovarölő hatása van, és védi a növényeket az élősködők támadásaitól. Néhány lektin mérgező az emberre. Leginkább alattomos hatású anyagok, látványos tüneteket ritkán okoznak. Némelyik közülük halálos, mint például a ricinus lektinje. A KGB használta is, pl. ernyőhegy általi szúrással juttatták annak a bőrébe, akit el akartak tenni láb alól.13 Pusztai Árpád az évek folyamán 3 szakkönyvet írt. 1991-ben publikálta könyvét a lektinekről,14 valamint közel háromszáz referált publikációja jelent meg tudományos folyóiratokban. „1996-ban a lektinekről írt cikke még a transzgenikus növényekről írt résszel fejeződik be (Trends Glycoscy. Glycotechol. 8, 149).” (Darvas 2000)

„Ami Szentgyörgyi Albertnél a paprika, az Önnél a hóvirág”

GNA a hóvirág lektin latin nevének (Galanthus nivalis agglutinin) rövidítése. A GNA emlősökre ártalmatlan, de a rovarokra végzetes. Pusztai 6 évet szentelt az életéből aGNA tanulmányozásának, úgyhogy nem túloz a BBC riportere, mikor egyik kérdését azzal az állítással kezdi, hogy „Ami Szentgyörgyi Albertnél a paprika, az önnél a hóvirág” (BBC, 2005).

1995-ben a skót Agrár-, Környezeti-, Élelmiszerügyi- és Halászati Minisztérium (SOAEFD) 1,6 millió fontos költségvetéssel elindított egy három éves kutatási programot Pusztai Árpád vezetésével. A feladatuk az volt, hogy a hatóságok számára megbízható vizsgálati módszereket dolgozzanak ki a GM-növények estleges egészségügyi- és környezeti veszélyeinek felderítésére.

A másik kötelezettségünk az lett volna, hogy olyan kísérletimódszer-gyűjteményt állítsunk össze, amely biztos alapot nyújt a kockázatbecsléshez és amit a vállalatokkal is be lehet tartatni, hogy a GM-növények kockázatát és veszélyeit ezzel minimalizáljuk (Pusztai és Bardócz, 2006).

Három intézet kooperált egymással és egy géntechnológiai céggel, a Cambridge Agricultural Geneticsszel, amely később Axis Genetics néven futott. A három intézet a Durhami Egyetem, a Skót Növénytermesztési Kutatóintézet (Scottish Crop Research Institute – SCRI) és az aberdeeni Rowett Kutatóintézet volt. Az állatkísérletekhez a GM- burgonyát, amelyből több zsáknyi volt szükséges, a Rothamsted Intézetben, Angliában termesztették.

Ebben a projektben az északkelet-angliai Durhamban a szülővonalként használt Desiree burgonya genomjába a hóvirág hagymájában található lektin, a GNA génjét vitték be. Többféle GM-növényt készítettek, és ebből két sikeres ún. vonalat választottak ki. Ezeket a Skót Növénytermesztési Kutatóintézetben szaporították el. A kontroll (szülői) burgonyasor egyik oldalán az egyik, másik oldalán a másik GNA-GM-burgonya vonalat termesztették (Pusztai és Bardócz 2006).

Pusztai hangsúlyozza – ellenkező híreszteléseket cáfolva –, hogy a GM-burgonyát igenis emberi fogyasztásra szánták, olyannyira, hogy a GM-burgonya tulajdonosa, az Axis Genetics nevű biotechnológiai cég és a biztonsági vizsgálatokat végző kutatóintézet, a Rowett már szerződést kötött arról, hogy forgalmazás esetén milyen arányban fogják a profitot felosztani (Pusztai, 2006).

Az előkísérletekben a natúr GNA még akkor sem bizonyult veszélyesnek a patkányokra, ha a génmódosított burgonya által termelt mennyiségnél 800-szor nagyobb adagot kaptak. Ezért úgy látszott, hogy a GNA génjét biztonságosan fel lehet használni a növények genetikai módosítására. A biotechnológia történetében ez volt az első és egyetlen (!) alkalom, amikor hosszas elővizsgálatok alapján választották ki az átültetendő transzgént (Pusztai és Bardócz, 2006).

Mindannyian nagyon lelkesek voltunk – meséli Pusztai Árpád –, mert bár Amerikában már telepítették az első génmódosított szójaültetvényeket, még egyetlen tudományos tanulmányt sem publikáltak a kérdésről. A miniszter azt gondolta, a mi kutatásunk GMO-barát lesz, és a brit és európai piacnyitás időszakában támogatni fogja a génmódosított termékeket. Senki sem hitte, én sem, aki a biotechnológia lelkes híve voltam, hogy problémákra bukkanunk (Robin, 2007: 203).

A kísérlet során tapasztalt furcsaságok plasztikusan kirajzolódnak Marie-Monique Robinnak a tudóssal készült interjújában: „Az első meglepetés akkor ért – meséli Dr. Pusztai –, amikor a génmódosított burgonyák kémiai összetételét megvizsgáltuk, először is megállapítottuk, hogy nem azonosak a hagyományos burgonyával. Nem voltak azonosak egymás között sem, akár 20 százaléknyi lektin mennyiségű eltérést mértünk a kétféle eredetű génmódosított burgonyában.” A tudós ekkor gondolta először, hogy a génmanipulációt nemlehet úgy tekinteni, mint korrekt technológiát. Mivel a technológia lényege pont az, hogy ha egy eljárás egy sejten kivált egy bizonyos következményt, akkor azonos feltételek esetén, ugyanabban az eljárásban a többi sejten is szigorúan azonos következményeket kellene eredményeznie. Itt láthatóan a technológia nagyon bizonytalan volt, mivel nem ugyanazt a következményt váltotta ki.

A bevitt gén véletlenszerű elhelyezkedése lehet az oka a fehérjetermelés – a mi esetünkben a lektintermelés – ingadozásának. Egy másik magyarázat lehet a karfiol mozaikvírusból származó promóter jelenléte, amelynek a szerepe a protein expresszió, a fehérjetermelés elősegítése, de eddig senki sem ellenőrizte, hogy nincs-e nem várt mellékhatása (Robin, 2007: 204).

A GM- és a nem-GM burgonyavonalak más táplálkozástani szempontból fontos összetevőiben is előfordult szignifikáns különbség. Váratlan eredmény volt az is, hogy a GNA-burgonya a hasznos rovarokat is károsította, így a levéltetvet fogyasztó katicabogarat (Pusztai és Bardócz, 2006).

Ezek után a kétféle (vagyis a két különböző vonalból származó) GM-burgonyát etették – megfőzve és nyersen – három kísérletben tíz napon, illetve egy ízben 110 napon keresztül fiatal, még fejlődésben lévő patkányokkal. (A 110 napos kísérletet 1998. január 29-én kezdték el, és május 18-án fejezték be.) Ha ezt a kísérletet – ahol a szülőtől éppen elválasztott patkányokat etettek – emberre vetítjük, akkor ez olyan, mintha egyéves korától kilenc-, tízéves koráig követnénk egy gyermek fejlődését, vagyis amikor a szervezete a növekedés időszakában van (Robin, 207: 204).

Minden egyes kísérletben négy etetési csoport volt. A kontrollcsoportban a kísérleti állatokat módosítatlan burgonyával táplálták. A két kísérleti csoportban a kétféle eredetű GM-burgonyát etették az állatokkal, míg a negyedik csoportban a módosítatlan burgonyába közvetlenül a hóvirágból kivont GNA lektint adagoltak.

Míg a módosítatlan burgonyával, illetve a burgonya mellé adagolt GNA lektinnel táplált patkányok normálisan fejlődtek, a GM-burgonyák esetében az eredmény megdöbbentő volt.

Az állatok immunrendszere erősen legyengült: a gyomorfal jelentősen megvastagodott; az emésztés és a tápanyagok felszívódása lelassult, és valószínűleg ennek következtében több belső szerv (agy, máj, vese, tüdő növekedése visszamaradt; ellenben más szervek (here, hasnyálmirigy) növekedése éppen hogy megindult.

– írja Takács-Sánta András ökológus a „Velünk kísérleteznek – A géntechnológia veszélyeiről a Pusztai-ügy kapcsán” című esszéjében a Ligetben, 1999 szeptemberében.

Később Pusztai professzor patológus munkatársa, aki górcső alá vette patkányok bélrendszerét, azt is kimutatta, hogy a génkezelt krumplival etetett állatokon fertőzés jelei mutatkoztak, mivel a bélcsatorna mentén felszaporodtak a fehérvérsejtek. A tünetek leginkább egy vírusfertőzésre hasonlítottak.

„Meg voltunk róla győződve, hogy ezeket a génmanipuláció folyamat váltotta ki, és nem a természetes eredetű lektin, aminek ártalmatlanságát már korábban teszteltük” (Robin, 2007: 205).

150 másodperc, amely megváltoztatta a GM-vitát

Mivel időközben a kísérletekre szánt keret kimerült – írja Sajgó Mihály a Biokémiában –, Pusztainak a vitathatatlanul szükséges folytatáshoz további anyagi támogatást kellett szereznie. Ezért, és nem feltűnési vágyból beszélt a televízió nyilvánossága előtt alig két és fél percig, 1998. augusztus 10-én. A szenzációra éhes média és az angol nyelvterületen különösen erős zöld mozgalmak azonnal reagáltak: a természet világába történő kontrollálatlan beavatkozásként értékelve a történteket, a GM-élelmiszerek forgalmazásának betiltását, de legalább megkülönböztető jelölésüket követelték.

Darvas Béla az 1999. október 1-jén az Élet és Tudományban megjelent interjúban a különböző szempontokból felmerülő etikai aggályokról faggatta a tudóst. Pusztai válaszában kifejti, hogy nyilatkozata előzetes tartalmát a Rowett vezetői is ismerték, bár később ezt tagadták. Tudta azt is, hogy kutatási adatok ismertetése nélkül kell beszélnie, mert nem veszíthetik el a kutatásmegrendelőket.

– Miért előzte meg nyilatkozata a tudományos zárójelentésének leadását?
– Az interjú szerintem nem azonos műfaj a publikációval, hiszen én mindössze 150 másodpercben, adatok nélkül nyilatkoztam. Ráadásul egy tudományos publikáció megjelenése – sajnos – legalább két évvel elmarad a tényleges kísérleti kiértékelés dátumától. A transzgénikus növényekből napjainkban már élelmiszereket készítenek, s azok egyre több embert érintenek. Ha ma világosak az aggályaim, várnom kell-e két évig, hogy akkor majd körülbelül húsz kutató elolvassa és tudomásul vegye az üzenetemet, vagy most azonnal figyelmeztetnem kell, a nyilvánossághoz fordulva? (Darvas, 1999a).

E ponton nem árt tisztázni, hogy mit is mondott pontosan Pusztai Árpád 1998. augusztus 10-én azon a bizonyos hétfő estén, a World in Action adásában, mert általában csak a kísérleti nyulas metaforát szokás idézni tőle. Andrew Rowell tényfeltáró könyvében majdnem az első szótól az utolsóig közli Pusztai mondatait:

Biztosítottak bennünket afelől, hogy egészen biztonságos. Folyamatosan fogyaszthatjuk. Folyamatosan fogyasztanunk kell. Nincs ismeretes káros hatása. A területen dolgozó tudósként azonban úgy gondolom, hogy nagyon nem korrekt dolog embertársainkat kísérleti nyulakként kezelni. A kísérleti nyulaknak a kísérleti laboratóriumokban a helyük.

Pusztainak azt mondták, hogy ne menjen bele a kísérlet részleteibe, annyit azonban elmondott egyetlen, a későbbi viták középpontjába kerülő mondatában, hogy „[a GM-burgonya] hatására a növekedésben kis mértékű visszamaradást tapasztaltunk, illetve azt, hogy befolyásolta az immunrendszert is. Az egyik genetikailag módosított burgonya 110 nap után azt eredményezte, hogy a patkányok gyengébb immunválaszt produkáltak.”

Majd így folytatta:

Ha volna választásom, bizonyosan nem ennék ilyen élelmiszert mindaddig, amíg nincsenek ahhoz fogható kísérleti eredmények, mint amilyeneket mi biztosítottunk a genetikailag módosított burgonyánk esetében. Hiszek benne, hogy ez a technológia a javunkat fogja szolgálni. És ha a genetikailag módosított élelmiszerek biztonságosnak bizonyulnak, akkor valóban nagy szolgálatot tettünk embertársainknak. Õszintén hiszek ebben, és éppen ez az egyik oka annak, hogy a szabályozás és a normák szigorítását követelem (Rowell, 2003: 86).15

„Félremódosított tájékoztatás”

Pusztai a Tv-ben a Rowett Kutatóintézet igazgatójának engedélyével szerepelt (1998. aug. 10.). Az igazgató másnap [aznap, lásd Rowell, 2003: 86 – CSE] még felhívta Pusztaiékat és gratulált a sikeres szerepléshez, harmadnap viszont felfüggesztette Pusztait állásából és felmentette nemzetközi kötelezettségei alól. No comment. Pusztaitól elvették az összes kísérleti jegyzőkönyvet és a kiszámított adatokat. A korábban nyílt, ún. akadémiai témát titkosnak minősítették. Megtiltották Pusztainak, hogy szóba álljon húszfős kutatócsoportjának tagjaival, a GMO kutatási program automatikusan megszűnt. Azt is megtiltották Pusztainak, hogy bárkinek is nyilatkozzon GMO-ügyben. [A GM- burgonya ügyében – CSE.] Felhívták figyelmét az általa aláírt, könyvvastagságú szerződés egyik oldalára, miszerint joguk van a tiltásra, és ha nem tartja be, akkor beperlik. Pusztai egy ilyen pert megnyerhetett volna, de közben anyagilag tönkremegy, ezért nem mert szóba állni a lakásához özönlő újságírókkal. Pusztait tehát úgy hallgattatták el, hogy bármit lehetett mondani róla, nem védhette meg magát. A vezető tudományos lapok, így a Nature és a Science folyóiratok, valamint a napilapok olyan információt szereztek, hogy Pusztai el sem végezte a szóban forgó kísérleteket (Nature, 1998, 394: 714), illetve hogy egy toxikus lektinnel dolgozott. Mindezek mélyen beleivódtak a világ tudományos közösségének gondolkodásába, különösen azokéba, akik épp ezt kívánták hinni

– írja Baintner Károly 1999 szeptemberében, „A genetikai módosítás és a félremódosított tájékoztatás” című cikkében a Biokémiában.

Az interjúra a Monsanto szóvivője már másnap reagált a televízióban. Azt állította, hogy Pusztaiék a ConA – egy ismerten mérgező – lektin génjével, és nem a hóvirág (GNA) lektin génnel dolgoztak.

„Ha ciánt keverünk a vermutba, és azt tapasztaljuk, hogy ez nem tesz jót az egészségünknek, akkor ebből nem azt szűrjük le, hogy minden koktél ártalmas és be kell tiltani” – humorizált Pusztaiék rovására Robert May, a kormány egyik tudományos tanácsadója, a Royal Society akkori elnöke is (Robin. 2007: 207). Az, hogy a ConA gént „hírbe hozták” Pusztaiék kutatásával kapcsolatosan, nem lehet tudni, hogy miért, de a Rowett igazgatója, Philip James is megerősítette, és ez további félreértelmezéseket eredményezett a sajtóban (Darvas, 1999a; Rowell, 2003). Marie- Monicque Robin írja Monsanto könyvében, hogy a Le Monde is átvette az információt: „Dr. Pusztai összekevert két kísérletet.”

Audit Report kontra Alternative Report

[1998 őszén] A pro-GM tábor Pusztait hol nyíltan, hol burkoltan csalással vádolta. Egész véletlen, hogy 1997-ben három hetet tölthettem Pusztai laboratóriumában – írja Baintner Károly 2004-es visszatekintésében, a Biokémiá-ban. – A GM-mel kapcsolatos munkákban nem vettem részt, mégis betekintést nyerhettem a munkák színvonalába, és csak a legjobbakat mondhatom. Egyébként a kísérleti adatokat a beosztott kutatók „termelték”, a ’98 augusztusában rajtaütésszerűen elkobzott kísérleti jegyzőkönyvekben az ellenfelek nem találták csalás nyomait, ez fel sem merült.

A Rowett Intézet Audit bizottságot alakított Pusztai Árpád elkobzott mérési eredményeinek értékelésére. A bizottságban – érdekes módon – egyetlen táplálkozástanban járatos szakértő sem volt (Fedoroff és Pusztai, 2006). Az 1998. október 28-án nyilvánosságra hozott Audit Report „Pusztai eredményeit értékelhetetlennek, és a belőle levont következtetéseket alaptalannak ítélte” (Sajgó, 1999).

Az auditálási szabályok alapján a Rowett köteles volt Pusztai adatait visszaszolgáltatni és lehetőséget biztosítani számára, hogy kommentálja az Audit Reportot. Pusztai az AuditReportot és a maga Alternative Reportját kérésre elküldte több mint húsz kutatónak, a világ minden tájára (Pusztai, 1999a).

1999. február 12-én 13 országból 24 tudós a Guardianben közzétett Memorandumban tiltakozott a Rowett belső ellenőrzésének következtetései ellen: „Mindannyiunkat, akik ismertük Dr. Pusztai munkásságát vagy együtt dolgoztunk vele, sokkolta, hogy a Rowett milyen durván kezelte őt, s még inkább az eseményekkel kapcsolatos áthatolhatatlan titkolózás.” Lehetséges, hogy később még többen csatlakoztak, mert bár Pusztai a Biokémiában 24 kutatót említ, Andrew Rowell könyvében 30 tudóst ír, és én is 30 nevet számoltam össze az aláírók között, köztük Sajgó Mihályét és Baintner Károlyét.

A kutatók összehasonlítván az auditot és az alternatív beszámolót, egyértelműen Pusztai állításainak érvényessége mellett törnek lándzsát, szorgalmazzák tudományos folyóiratokban való közlését, valamint arra szólítanak fel, hogy a nyilvánosság számára hozzáférhetővé kell tenni a lektori beszámolókat. „Nincs bennünk kétség, hogy a lektorálások nyomán feloldható lesz majd az állítólagos csalás stigmája, és helyreállítható lesz Dr. Pusztai tudományos hitelessége.”

Valamint a lényegi azonosság ellenmondásaira is rávilágítanak:

[…] a GNA-GM-burgonyák patkányok által történő fogyasztása jelentős eltéréseket eredményezett a kontroll vizsgálatokhoz képest a szervek súlya, valamint az immun-válaszkészség csökkenése terén. Szintén elég erős bizonyítékok voltak arra nézve, hogy a GNA– GM-burgonyák nem voltak kellő mértékben azonosak a szülő-burgonyákkal, és a GNA-GM-burgonyák két vonala is eltérő volt. Ez nagyon határozottan felveti a további kutatások szükségességét. (The Pusztai Memorandum, 1999).

Egy, az interneten közzétett anonim írás eközben egyenként kritizálja a véleményt nyilvánító tudósokat, és a Greenpeace akciójának állítja be a memorandumot – amiről persze nincs szó (Darvas, 2000).

„Megalapozatlan félelemkeltés”

Dudits Dénes géntechnológus 1999 júniusában így foglal állást a Biokémiában, „A géntechnológia szerepvállalása a növénytermesztésben: a Pusztai-botrány üzenete” című,„Optimizmus és hitvallás” alcímű cikkében:

A Pusztai Árpád által elindított kampány azért tekinthető kifejezetten félrevezetőnek és károsnak, mert egy korai fázisban félbeszakadt kísérletet ragad ki példaként, és figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy kísérletei egyetlen láncszemet jelenthetnek egy közel évtizedes fejlesztési folyamatban. […] Pusztai Árpád jelentése, illetve a terjedelmes irodalom a Rowett Kutató Intézet honlapján belül megtalálható. Különösen aggasztó a média torzító, felfokozó hatása. Igen nagy a kutató felelőssége, hogy ne adjon tápot megalapozatlan félelemkeltésre. A magyar lakosság – köszönhetően a kiemelt figyelemnek – félreinformálása olyan jól sikerült, hogy az emberek nem mertek zöldséget vásárolni. Mindez azért, mert egy fejlesztési projekt kezdetén problémák jelentkeztek.

Pusztainak a vitára írt összefoglaló válasza éppen egy évvel később, 2000 júniusában jelent meg, ebben olvashatók az alábbiak:

A GM-párti tudósok állandóan csepülik a napi sajtót, mert ezek, mint állítják, szenzációhajhászásuk miatt mindent meghamisítanak. Kétségtelenül ebben van valami igazság. Sajnos a Biokémiában és a Magyar Tudományban megjelent cikkek is jó példáját adják annak, hogy a tárgyi tévedések, félremagyarázások, túlzások, rosszindulatú és kiragadott idézetek használata nem csak a zugsajtó privilégiuma. Vegyük példaként Dudits Dénes akadémikus cikkét a Biokémiában. Az ember azt gondolná, és joggal, hogy ha egy elismert és magas pozíciójú tudós véleményt nyilvánít egy ilyen fontos és a szakmájába vágó problémával kapcsolatban, előzőleg részletesen elolvassa a művet, amit kritizálni akar, elemzi az adatokat, felméri az azokból eredő következtetések helyességét, és ezután mondja el véleményét. Ezzel szemben mi történt? Dudits akadémikus a Biokémiában írott cikkében ugyan hivatkozott a Rowett Kutatóintézet honlapjában közölt adatainkra, de miután ezek elolvasására nyilván nem tudott elég időt szakítani, többségüket félreidézte. Csak néhány példát ragadok ki. Nem indítottam el semmiféle kampányt, sem a GM-élelmiszerek ellen, sem mellettük. Egy tv-program 150 másodpercében a nem tesztelt, de már közforgalomban lévő GM-élelmiszerek esetleges veszélyességével kapcsolatos aggályaimról beszéltem az angol közönségnek, és ezt teljesen jogosan tettem, miután a Rowett Kutatóintézetben folyó kísérleteket az angol adófizetők finanszírozták, és hasonló, a biotechnológiai vállalatoktól független, kísérletsorozat nem létezett, és még ma sem létezik. Dudits akadémikus szerint én figyelmen kívül hagytam, hogy ezek a „korai fázisban félbeszakadt kísérletek […] egyetlen láncszemet jelenthetnek egy közel évtizedes fejlesztési folyamatban”. Sajnos cikkében idézett irodalmi hivatkozásai ezt nem erősítették meg, pedig a magam részéről szívesen vettem volna, ha ennek a láncszemnek legalább egyik-másik kimagasló példáját közölte volna, mert tudomásom szerint ezt az évtizedes fejlesztési folyamatot csak egy nem független (a Monsanto kutatói által írott) cikk jelzi. […] Dudits akadémikus nyilvánvalóan nem érti a különbséget, amit az angol fogyasztóközönség kiválóan érzett: a Rowettben a biotechnológiai vállalatoktól függetlenül folytatott kutatómunka és a biotechnológiai vállalatok tudósainak kutatása között a lényeges különbség az volt, hogy nekünk nem fűződött semmi érdekünk ahhoz, hogy GM- burgonyáink különböznek-e a konvencionális burgonyától vagy sem. A mi munkánk hitele 40 év tapasztalatain és 280 – nemzetközi tudományos folyóiratokban közölt – cikken alapult, és ami a legfontosabb, mi nem csupán függetlenek voltunk, de az angol közönség is annak látott bennünket (Pusztai, 2000).

1999 februárjában a Royal Society (az Egyesült Királyság Tudományos Akadémiája) 19 tagja nyílt levélben támadást intézett Pusztaiék ellen. Bejelentették a nyilvánosságnak – feltehetően a Memorandumra válaszul – hogy felül fogják vizsgálni Pusztaiék eredményeit.

„Az ügy egyre nagyobb hullámokat vetett, eljutott egészen a brit Parlamentig, ahol a Tudományos és Technológiai Bizottság (Science and Technology Committee) hallgatta meg mindkét felet” (Sajgó, 1999). 1999 március 8-án volt a meghallgatás.16

Forgassuk vissza az időt 1998. augusztus 10-re. Megpróbáltatásaid ismeretében most mit mondanál? – kérdezi tőle egy 2004-es interjúban Sajgó Mihály.
– Mikor a televíziós interjúmról a brit parlament tudományos bizottsága faggatott, akkor a kérdésük ugyanez volt. Válaszom is ugyanaz, mint akkor volt: a mondanivalómat még világosabban és részletesebben fogalmaztam volna meg. Ha tudtam volna, hogy főleg azzal fognak vádolni, hogy én abban nem publikált tudományos eredményeket közöltem, nem tartottam volna magam az intézettel való hallgatólagos megállapodásomhoz, és legalább a genetikai módosításhoz felhasznált gén nevét és még néhány alapvető fontosságú adatot közöltem volna. Ezzel sok félreértésnek és félremagyarázásnak vettem volna elejét. Véleményem akkor is, és most is az, hogy a biotechnológiai ipar olyan genetikailag módosított termékeket próbál ráerőszakolni az emberekre, amiket nem teszteltek kielégítően és így biztonságuk a legjobb esetben is kérdéses.

Számomra Bertam Verhaag (nálunk sajnos nem hozzáférhető) Scientists under Attack (Tudósok célkeresztben) című filmjéből derült ki az a fontos momentum, miszerint a Bizottság döntése alapján oldották fel Pusztai hallgatási kötelezettségét. Ám volt munkatársait, köztük feleségét, a táplálkozástudós Bardócz Zsuzsát továbbra is életfogytig tartó nyilatkozási tilalom sújtja.

„A kormány végül is a Royal Society-t kérte fel állásfoglalásra” (Sajgó, 1999).

Patkányok és emberek

A Rowett-től bekért nyers kutatási adatokat a Royal Society bizottsága anonim szaklektoroknak adta ki. Az első anonim lektor egy „táplálkozástan iránt érdeklődő fiziológus”, a második egy „kvantitatív genetikus”, a harmadik egy „táplálkozástanban is jártas fiziológus”, a negyedik egy „statisztikában és klinikai vizsgálatok terén jártas egyén”, az ötödik egy „táplálkozástudományi szakértő” volt. A hatodikról a dokumentum alapján (számomra legalábbis) nem derül ki a foglalkozása. Õ ugyanakkor jelentését két verzióban is elküldte a koordinátor Rebecca Bowdennek, aki továbbította azokat a tudósnak. Pusztai ugyanis kommentálhatta őket (Royal Society, 1999).

Pusztai ezt válaszolja a táplálkozástan iránt érdeklődő fiziológusnak:

Attól tartok, hogy ez a jelentés igen gyenge. A lektor úr/hölgy, úgy tűnik, nincs nagyon kapcsolatban az aktuális táplálkozástudományi eseményekkel, és kommentárjainak relevanciája kétséges. Így az a javaslata, hogy patkányok helyett inkább nyulakat kellene használni, elég meghökkentő. Továbbá, mivel embereken még soha nem végeztek ilyen kísérleteket, lehetetlen eleget tenni annak a kérésének, hogy ilyen tanulmányokra vonatkozó referenciákat közöljünk. Ezen túlmenően, az úr/hölgy azon panasza, miszerint a két Rowett beszámoló nem tartalmaz részleteket a kísérleti étrendekről, illetve, hogy a kísérleti jegyzőkönyvek egyéb részletei is kimaradtak, nem kellett volna, hogy meglepje őt, mivel a belső használatra készült feljegyzések általában nem tartalmaznak ilyesféle részleteket.

A 3. szaklektor – a táplálkozástanban is jártas fiziológus – irománya Pusztainál kiveri a biztosítékot.

Ez volt a legigazságtalanabb, legkevésbé professzionális és leginkább torzító lektorálás, amelynek valaha is – legnagyobb szerencsétlenségemre – kitettek. […] Messzemenően valószínűtlen, hogy ez lektor úr/hölgy elolvasta volna a beszámolókat, mert a tényszerű információk, melyeket idézett, s amelyek a 4 kísérleti diéta fehérjetartalmára vonatkoztak, teljes mértékben tévesek voltak. Minthogy szerinte ezek értékei 5, 5, 7,5 illetve 10%-ot mutattak, miközben a tényleges értékek 6, 6, 8,4 illetve 16%-osak voltak.

Majd felhívja a lektor figyelmét – aki szerint a nyers krumpli nem megfelelő a patkányoknak – hogy a humán táplálkozás kb. 30 százaléka is nyers vagy alig főtt ételekből áll.

Pusztai végső megjegyzése:

Nem tudom osztani e lektor optimizmusát, miszerint bármely, a piacra szánt GM-burgonyát előbb minden bizonnyal a megfelelő metodológiával tesztelni fognak, különösen azért, mert jelenleg nem létezik olyan előírás, amely szerint a „lényegileg azonosnak” ítélt bármely GM-gabonát biológiai tesztelésnek kellene kitenni. Mindenesetre nem létezik megfelelő metodológia.

A tudós a „statisztikában és klinikai vizsgálatok terén jártas egyénnek” is elmagyarázza, miért téves azon állítása, hogy rosszak volnának a kontrollcsoportok stb., és hogy miért nem igaz, hogy csoportonként 6 patkány túl kevés lenne.

Végül a 6. lektornak ezt írja:

E lektori jelentés két verzióban létezik: az egyik, amely május 11-én érkezett, megkísérel viszonylag objektív lenni. A második verzió faxon érkezett Bergenbe (ahol éppen egy kísérlet kellős közepén voltam), május 13-án, 35 perccel azon határidő lejárta előtt, amelyet a Royal Society számomra valamennyi lektori jelentés kommentálására adott. Mellesleg nem volt semmiféle magyarázat arra vonatkozóan, hogy ennek a lektor úrnak/hölgynek miért kellett egy második verzióban is elküldenie megjegyzéseit, de mivel a második verzió sokkal durvább volt, mint az első, és teljesen elítélte a munkámat, az implikációk világosak voltak. A lektor urat/hölgyet nyilván megkérték, hogy fogalmazzon élesebben munkám kritikájában, mivel az első verzió nem volt eléggé kemény ahhoz képest, amit vártak tőle. Ebből kifolyólag nem tudok komolyan válaszolni az általa felvetett pontokra, mivel nem lenne nyilvánvaló, hogy melyik verziót tekintem a lektor úr/hölgy valódi véleményének és kritikájának. Ugyanakkor tanulságos lehet kiemelni a két verzió közötti különbség néhány kirívó példáját.
Első verzió, 6–7. pont: „Világosan látható, hogy ezen eredmények értelmezése több okból kifolyólag is problematikus.” Ez a második verzióban a következőre változik: „Lehetetlen a jelenlegi tanulmány alapján azt állítani, hogy a génmódosított burgonyák csökkentették a patkányok immunreakcióit.”
Első verzió: „Az ezen adatok értelmezését illetően óvatosságra intő valamennyi tényező…” a módosított verzióban: „Ezen tényezők mind arra utalnak, hogy az adatok nem megalapozottak” (Pusztai, 1999b).

1999. május 18-án a Royal Society sajtókonferenciát tartott. Az összefoglaló vélemény júniusi dátummal található meg az interneten. (Royal Society, 1999) Állásfoglalásukról Sajgó Mihály így tudósít a Biokémia júniusi számában:

Az állásfoglalás […] négy pontban foglalja össze következtetéseit:

 1. … a rendelkezésünkre bocsátott információ alapján a Rowettben készült jelentés alapját képező munka sok tekintetben rosszul tervezett, kivitelezett és értékelt, abból semmiféle következtetés nem vonható le.

 2. Nem találtunk a GM-burgonya káros hatására vonatkozó adatot. Ahol az adatok mutattak valamiféle csekély különbséget a GM és nem-GM (szülői) burgonyák hatásában, e különbségek értékelhetetlenek voltak a kísérletek technikai korlátjai és a statisztikai tesztek téves használata miatt.

 3. A kérdéses munkát egyetlen meghatározott állatfajjal végezték, melyet egyetlen meghatározott módszer alkalmazásával, egyetlen meghatározott génnel módosított, egyetlen meghatározott termékkel etettek. Jóllehet a kísérleteket szakszerűen végezték, nem vonható le általános következtetés a genetikailag módosított élelmiszerek humán ártalmasságáról vagy ártalmatlanságáról. Minden egyes GM-élelmiszert külön kell megvizsgálni.

 4. Az egész epizód legfőbb tanulsága annak fontossága, hogy a kutató tudósok kutatási eredményeiket bírálatra hajlandó társaiknak bemutassák, mielőtt azokat a nyilvánosság elé tárják (Sajgó, 1999).

Az Royal Society bizottsága nem fogadta el Pusztai Árpád érvelését, mely szerint a Tv interjúban nem közölt adatokat, és azon eredményei, melyeket a társaság, megkapott, azok belső intézeti dokumentumok voltak, ezért nem volt szükség a hiányolt peer review bekérésére. A bizottság arra sem volt hajlandó, hogy a „vádlott”-at személyesen meghallgassa (Rowell, 2003: 103–114).

A kifogásolt statisztikai és egyéb módszereket Pusztai a korábbiakban közel negyven megjelent cikkében alkalmazta és ismertette, s a szóban forgó GM-burgonyaprojekt konkrét tervét előzetesen egy állami intézmény, a BBSRC (a Biotechnológiai és Biológiai Tudományok Kutatási Tanácsa) hagyta jóvá. Sőt, 28 rivális kutatócsoport közül választották ki Pusztaiék csapatát. Ráadásul, amikor ugyanők GM-borsó hatását vizsgálták patkányokon, és ebben az esetben nem találtak aggodalomra okot adó jelenségeket – ez (a szintén 1999-ben megjelent tanulmány) nem keltett érdeklődést, s nem támadta senki a kutatás egészen hasonló metodikáját (Darvas, 2000).

„Lélegzetelállító arcátlanság”

1999. május 29-én a Lancet nevű tekintélyes orvosi lap 37 éves főszerkesztője, Richard Horton „A genetikailag módosított élelmiszerek egészségügyi kockázata” címmel merész szerkesztőségi cikket közöl:

Tekintettel a génmódosítással kapcsolatos gátlástalan kereskedelmi közelítésre, talán nem meglepő, hogy a vállalatok kevés látható figyelmet fordítottak a genetikailag módosított élelmiszereknek az egészségre potenciálisan káros hatásaira. Ugyanakkor megdöbbentő, hogy az amerikai FDA nem módosította az 1992- ben elfogadott álláspontját a genetikailag módosított élelmiszerekről. Idén januárban bejelentették: „Az FDA nem tartotta szükségesnek, hogy átfogó tudományos vizsgálatot folytasson a genetikailag módosított növényekből származó élelmiszerekkel kapcsolatosan, ami konzisztens az 1992-es politikájával.” A politikájuk szerint a GM-növényekre a potenciális egészségügyi kockázatokat illetően csak ugyanannyi figyelmet kell fordítani, mint bármely más új élelmiszerre. Ezt az álláspontot képviselik, annak ellenére, hogy jó okok vannak arra, hogy azt higgyük, speciális kockázatok is létezhetnek.

Magyarán Horton a szubsztanciális ekvivalencia elvének tarthatatlanságára utal. Majd reagál a Royal Society Pusztaiékat elmarasztaló közleményére. Miközben a cikk végén – név nélküli utalással – az Ewen és Pusztai párost is némi kritikával illeti (szerencsésebb lett volna, ha mindenekelőtt publikálják eredményeiket), erőteljesen támadja a tudományos intézményt:

Múlt héten beszámoltunk róla, hogy a Royal Society áttekintette Pusztai és kollégáinak bizonyítékaiból azt, amit tudott, és elhibázottnak találta azokat, ami lélegzetelállító arcátlanság a Rowett Kutatóintézet kutatóival szemben, akiket munkájuk teljes és végső publikálása alapján kellene értékelni. A Brit Orvosi Társaság mindeközben vetési moratóriumot kért a GM-növényekre. Az Egyesült Királyság Kormánya – a nemzeti tradíciókkal összhangban – vacillált. Végül május 21-én a kormány prezentálta kutatási javaslatait a genetikailag módosított élelmiszerek lehetséges egészségügyi kockázataira vonatkozóan (Horton, 1999a).

Az Egyesült Királyság Parlamentje, persze, nem szavazta meg a moratóriumot.

1999. július 3-án Peter Lachmann, a Royal Society alelnöke, a brit akadémia orvostudományi elnöke is felveszi a kesztyűt.

Horton szerkesztői levelét és Pusztaiék napvilágot látott eredményeit a Royal Society nyilatkozatának stílusában támadja. Illúziónak tartja, hogy az élelmiszerek valaha is kockázatmentesek voltak. Távolabbi terveink szerint – írja – só- és szárazságtűrő, árnyéktoleráns és hasonló növények oldják majd meg a világ növekvő élelmiszerellátási gondjait (Darvas, 2000).

1999. augusztus 21-én Pusztaiék is bekapcsolódnak a Lancet-vitába:

Minden képzeletet felülmúl, hogy a „rosszul tervezett, rosszul kivitelezett és pontatlanul értelmezett kísérletek” a közvéleményt majdnem egy éven át ilyen mélyen foglalkoztató vitát eredményeztek.

Majd Hortonhoz intézik a szót:

Az ön szerkesztőségi cikke helyesen állapítja meg, hogy a Royal Society valójában nem volt minden tény birtokában. Így nehezen érthető, hogy miként vonhatták le azt a következtetést – Pusztainak egy olyan, [az intézetnek] belső használatra szánt beszámolójából, amely nem tartalmazott erre vonatkozó részleteket –, hogy a GM-burgonya kísérletek „rosszul tervezettek és rosszul kivitelezettek” voltak. A Royal Society soha nem véleményezte az 1995-ös eredeti kutatási tervezetet, és soha nem is kért másolatot abból. Ezt a hiányosságot csak tovább súlyosbította, hogy a Royal Society nem mutatott hajlandóságot arra, hogy Pusztai átfogó együttműködésre vonatkozó ajánlatát elfogadja. Sőt, miután a szövettani eredmények kulcsfontosságú részletei sohasem jutottak el hozzájuk, több mint zavarba ejtő, hogy a Royal Society meg nem nevezett szakértői miért ítélték el olyan nyomatékosan a GM-burgonya kísérleteket.

 A Royal Society kéretlen beszámolója, amelyet titkos „lektorok” készítettek, kifogásolható, mivel annak számos befolyásos bizottsága biotechnológiai vállalati érdekeltségű tanácsadókkal van tele. […] Az Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hivatala és különböző biotechnológiai vállalatok által végzett kimerítő biztonsági kísérleteket követően 1999 elejéig mindössze egyetlen publikációt közöltek a GM-szója állati takarmányként történő felhasználásáról.

Lachmann azt állítja, hogy …nincs semmiféle kísérleti tapasztalatunk vagy bármiféle valószínűsíthető mechanizmus, amely arra utalna, hogy a genetikus módosítás folyamata veszélyessé teheti a növények fogyasztását az emberek számára”, bár jelenleg úgy néz ki, hogy a technológiát illetően az FDA felülbírálta saját biztonsági szakértőit. Sokat segítene, ha az efféle önkényes véleményeket alátámasztanák emlősökkel végzett biológiai, táplálkozási és immunológiai vizsgálatok eredményeinek publikálásával, mielőtt a GM-növényeket bevezetnék az emberi táplálkozásba.

 Kevés figyelmet fordítottak eddig a krónikus tápcsatornai betegségek miatt abnormális emésztésű emberekre. Az élelmiszerekből a bél nyálkahártyájába könnyen bekerülhetnek virális DNS-ek, amelyek rekombinációs „forró pontként” működhetnek, és így megnőhet a bélfalban keletkező új vírusokkal való fertőzés veszélye. Hasonlóképpen, azokban az országokban, amelyekben a HIV-1 fertőzés népbetegség, az a feltételezés, miszerint a GM-élelmiszer vírusos összetevője ártalmatlan, téves lehet.

Lachmannak azon vélelményére, hogy ma is 300 millió amerikai és egymilliárd kínai eszik – hisztéria nélkül – GM élelmiszereket, így reagálnak:

Kevesen kérdőjeleznék meg lapjuk szerzőinek jóindulatát, azonban más, hasonlóan érvényes vélemények nem vágnak egybe azzal a nézettel, hogy a GM-út az emberiség megmentésének egyetlen lehetséges útja. Reméljük, hogy szerzőik nem tévednek az amerikaiak és kínaiak millióinak egészségügyi kilátásait illetően, akik már évek óta jelentős mennyiségű nem tesztelt, ám „biztonságosnak” minősített GM-élelmiszert fogyasztanak. Az Egyesült Királyságban senki sem lehet teljességgel biztos, hogy fogyasztott-e GM-élelmiszert vagy sem, a tengerentúli fogyasztókról pedig nem lehet kijelenteni, hogy nem voltak hátrányosan érintve, ameddig a krónikus tüneteket nem azonosítják, nem hasonlítják össze, és nem publikálják.

Itthon a Biokémia folyóirat (már idézett hozzászólói) markánsan reflektálnak a Royal Society eljárására is. Dudits Dénes ezt írja 1999 júniusában:

Minden tudós, kutató csinál rossz, elhibázott kísérleteket. Ez azonban nem ad alapot ahhoz, hogy a nyilvánosság elé álljunk, és világra szóló általános következtetéseket vonjunk le. […] Pusztai Árpád adatai azon túl, hogy a kísérletek megismétlését sürgetik, sok figyelmet nem érdemelnének. Hiszen még szakmai közleményben sem jelentek meg […] Ráadásul súlyos szakmai kételyek merülnek fel a kísérleti eredményeket és azok interpretálását illetően. Ezt erősíti meg a Royal Society vizsgálatának eredménye, amely hibás tervezésről, kivitelezésről és analízisről ad számot a kísérletekkel kapcsolatosan. Ez a tekintélyes szervezet Pusztai Árpád következtetéseit megalapozatlannak tartja.

Nem állom meg, hogy ne térjek ki a Royal Society-nek a Balkánon meglepetést sem keltő, névtelen nyilatkozatára, amelyet a Lancet nevű tudományos folyóirat szerkesztősége „lélegzetelállító arcátlanságnak” minősített, s ami mindjárt azután jelent meg, hogy a British Medical Association moratóriumsürgető felhívást tett közzé a GM- élelmiszerekkel kapcsolatban

– írja Darvas Béla „Nézőpontok, ha különböznek (Hommage to Árpád Pusztai) Dudits Dénes gondolatainak vitatása” című, 1999 decemberi cikkében. Venetianer Pál biológus is megnyilvánul „A nézőpontok valóban különböznek” című hozzászólásában, ugyanebben a számban:

Egyébként én sem kívánok Pusztaival foglalkozni, mert egyáltalán nem szégyenlem, hogy – nem lévén élelmiszer-toxikológus (úgy tudom Dudits Dénes és Darvas Béla sem az) – egy e területet érintő szakmai vita megítélésénél jobban bízom a Royal Society által felkért semleges bizottság véleményében, mint a sajátoméban. Az egyéni – és nem hozzáértő – vélemény különösen gyanús, ha azt csak az egyik fél álláspontjának figyelembevételével (Darvas ugyanis két Pusztai-közleményre hivatkozik) alakítják ki. Ha a Lancetarcátlannak nevezi a Royal Society-t, ez az ő ügyük, én – innen a Balkánról – ettől inkább óvakodnék. Darvas azonban nemcsak Pusztait védelmezi Dudits ellen, hanem a géntechnológiát is támadja (Venetianer, 1999a).

A valótlan állítások, téves feltételezések és vélelmek, melyek eredete, emlékezzünk csak, a Royal Society anonim lektoráig vezethető vissza, például hogy Pusztaiék túl kevés patkánnyal dolgoztak, meg hogy éheztették szegény jószágokat, részben visszaköszönnek a Biokémiában közölt magyar reflexiókban is.

„A hóvirág lektin és a szintézisét biztosító gén lehet-e ludas a károsító hatásért?” – teszi fel a költői kérdést Dudits Dénesmajd így folytatja:

A kérdésre maga Pusztai Árpád vizsgálatai adnak egyértelmű választ, hogy nem. Ugyanis a kontrollburgonyához adott 1200 mikrogramm/g mennyiségű lektin nem okozott károsodást. Különben is 20 perces, 110 °C-s főzés után a transzformáns gumókban is csak nyomokban mutatható ki a hóvirág lektin. A félbemaradt kísérlet adataival igen sokan foglalkoznak. 12 patkány adatai sokszor nem elégségesek a megbízhatóság kimondásához (Dudits, 1999).

Pusztai viszont rámutat, hogy Dudits:

A részletekben úgyszintén – komoly tudóshoz nem illő pontatlansággal – sokat tévedett. Így például a kontrollburgonyához a kísérletekben nem 1200, hanem csak 30 mikrogram hóvirág lektint adtunk 1 g táphoz. Nem 20 percig, hanem 60 percig főztük a burgonyát, és nem 110 °C -on, hanem a víz normális forráspontján, 100 °C -on. A lektin a főzés után nem nyomokban maradt vissza, hanem az eredeti mennyiség 20%-ában. A kísérletekben nem 12 patkányt használtunk, hanem csoportonként hatot. Így például az első két kísérlet mindegyikében 42 állatot (Pusztai, 2000).

Ez a „túl kevés patkány” leitmotiv az évekkel későbbi bírálatokban is megjelenik. Sőt olykor a hazai tudományos-ismertterjesztő szakirodalomban is vissza-visszatér. (Lásd majd a „Szöveg és interpretáció” című fejezetet!) „Nevetnénk rajta, ha nem lenne sírnivaló”– írja Pusztai a szakszerűtlen felvetésekre írt válaszában. (Ferodoff és Pusztai, 2006). Érdemes megjegyezni: az a lényeg, hogy fiatalok legyenek a kísérleti állatok, és hogy a kiinduló pillanatban megközelítőleg azonos súlyúak.

De térjünk vissza Pusztainak a Biokémiában közölt, összefoglaló válaszához:

Sajnos Dudits akadémikus nincs egyedül kísérleteink félremagyarázásában. Venetianer Pál akadémikus is azzal érvel, hogy senkinek sincs oka azt feltételezni, hogy a Royal Society és más neves testületek tudósai ne lennének pártatlanok, mikor a GM-technológia érdemeit hirdetik vagy éppenséggel a mi GM-burgonyával végzett kísérleteinket támadják. Sajnos, miután ezek a tudósok nem szeretik a nyilvánosságot, és kritikájukat név nélkül közölték, az egyszerű emberben olyan gondolatok is támadhatnak, hogy esetleg valami takargatnivalójuk van. Az angol közvélemény is érezte a különbséget a Royal Society kritikusai és az eredményeink mellett kiálló 24 nemzetközileg elismert kutató között, akik aláírták memorandumukat, és nem bújtak névtelenség mögé (Pusztai, 2000).

Lancet-vita

1999. október 16-án végre sikerült publikálni a Pusztai és Ewen kutatásból az egyik tíznapos kísérlet eredményeit a Lancetben, „A hóvirág lektinnel genetikailag módosított burgonyát tartalmazó étrendek hatása a patkányok vékonybelére” címmel (Ewen és Pusztai, 1999a). Fontos nyomatékosítani, hogy Pusztai a tévében a 110 napos kísérletet említette, az Alternative reportban mind a négy kísérletről beszámolt, a Lancetben viszont csak az egyik 10 napos vizsgálat konkrét eredményeit közölték.

Pusztai és Ewen olyan paramétereket követtek nyomon, amelyek a GM-élelmiszert fogyasztó embereken nem vagy csak nehezen vizsgálhatók. Azt találták, hogy a GM-burgonyát legalább egy héten át és a diéta nagy százalékában fogyasztó patkányoknál a gyomor- és bélhámsejtek gyorsabban szaporodtak, minek következtében szignifikánsan megvastagodott a vékonybélben az ún. kriptákat tartalmazó réteg. Ez a bélnek egy jól ismert reakciója mindenféle káros hatással szemben. A morfometriai vizsgálat jelentős gyakorlatot és felkészültséget igényel, ami a jelen esetben megvolt, és az eredményeket Európa vezető orvosi lapjában, a Lancet folyóiratban publikálták. Ez a lap szövettani felvételeket nem közöl, a morfometria alapjául szolgáló képeket a szerkesztőségben letétbe kellett helyezni. Én egy előadáson láttam a kivetített képeket, és számomra ez sokkal meggyőzőbb volt, mint a cikkben közölt csupasz számok – írja a Biokémiában Baintner Károly 2004-ben.

Horton ugyanabban a számban, melyben közli a Pusztai és Ewen dolgozatot, igen terjedelmes szerkesztőségi cikket is szentel a témának „Genetikailag módosított élelmiszerek: »abszurd« aggályoskodás vagy üdvözlésre méltó párbeszéd?” címmel (Horton, 1999b). Elsőként Peter Lachmannhoz intézi szavait, aki még előzőleg a Lancet július 3-i számában bagatellizálta a genetikai módosítás veszélyeit. Lachmann akkor ezt írta: „Önérdekű csoportoknak a bulvársajtó által […] támogatott azon kísérlete, hogy ezt az egész technológiát veszélyesnek és immorálisnak állítsák be, nemcsak szomorú az Egyesült Királyság számára, hanem abszurd is” (Lachmann, 1999a).

Horton tehát először Lachmann idézett mondatával polemizál, majd Pusztaiékkal kapcsolatosan a következőket írja:

Azokat az adatokat, amelyeken ez a médiahajcihő alapult, a független véleményformálás lehetővé tétele céljából a Lancet e heti számában – 18 hónappal az első benyújtásuk után – publikáljuk. Stanley Ewen és Pusztai tanulmányát folyóiratunk 1998 vége felé kapta meg. Azóta hat szakágazat lektorával lektoráltattuk – egy élelmezéstudományi kutatóval, egy humán patológussal, egy állatorvos patológussal, egy agrár-genetikussal, egy növény molekuláris biológussal és egy statisztikussal –, akik több tisztázó kérdést tettek fel a tanulmány tervezését, a laboratóriumban használt módszereket, a használt statisztikai próbákat illetően.

Az a tény, hogy nem a szokásos három, hanem hat szaklektorral nézeti át az anyagot, arra utal, hogy Horton – mint látni fogjuk, nem alaptalanul – félt, így döntését be akarta biztosítani.

Egy közülük azt ajánlotta, utasítsuk el a cikket, mások a publikálást támogatták. A szerzők háromszor is17 átjavították a kéziratukat, hogy megfeleljenek a lektorok kritikáinak. A Pusztai-féle adatoknak a Royal Society általi belső lektorálása alapján született viszont az az elátkozó verdikt, miszerint a tanulmány „…tervezése, kivitelezése és értékelése sok szempontból hibás, valamint semmilyen következtetést nem lenne szabad levonni belőle.” De akkor vajon miért publikáljuk az anyagot? A válasz részben az Egyesült Királyság tudományos főtanácsadója, Robert May, 1999. februári nyilatkozatában kereshető. Ő – miközben kritizálta a kutatóknak a „GM-élelmiszerek kiszámíthatatlanságával és biztonságával kapcsolatos elsöprő következtetéseit” – rámutatott arra a frusztrációra, amely rátelepedett az egész vitára: „Pusztai munkásságát soha nem referálták, annál is kevésbé publikálták, így az ellentmondó állítások és ellenállítások értékelésének szokásos menetét nem lehet követni”.

Ha még emlékszünk rá, Robert May volt az összehangolt lejárató kampányban részt vevő egyik akadémikus szereplő. Tőle származik a maliciózus koktél-hasonlat. (Lásd a „Félremódosított tájékoztatás” című fejezetet!)

E problémára lektoraink is felhívták a figyelmet, akik közül az egyik, miközben amellett érvelt, hogy az adatok „hibásak”, azt is megjegyezte, hogy „szeretném látni, hogy [ezt a munkát] a széles nyilvánosság számára publikálják, hogy a területen dolgozó többi kutató maga dönthesse el, hogy elfogadja-e. […] Ha a tanulmányt nem publikálják, a szerzők arra fognak hivatkozni, hogy összeesküvést szőttek az információk eltitkolására.

A Pusztaiék eredményeit pocskondiázó vagy ignoráló angol és magyar honlapokon általában kizárólag a következő két, általam kurzivált mondatot szokták idézni, a kontextusból kiemelve: „Ewen és Pusztai kutatási eredményeinek publikálását egyes újságok beszámolóival ellentétben nem Pusztai korábbi állításai »igazolásának« kell tekinteni. Ellenkezőleg, a megfelelő lektorálás és átírás után publikált tanulmány olyan beszámolónak tekintendő, amely további tudományos figyelmet érdemel. Ilyen szélesebb körű értékelés kezdetét jelentheti a Lancet e heti számában Harry Kuiper és kollegái által írt kommentár.”

Érdemes azonban innentől is áttekintenünk a szöveget:

Azt követően, hogy ezen adatok vázlatos részleteit tavaly publikálták, több köztiszteletnek örvendő tudós és tudományos intézmény indítványozta, hogy a kormányzat körültekintőbben vizsgáltassa meg a GM- élelmiszerekkel kapcsolatos kutatásokat. Így például maga a Royal Society is – GM-növényekkel kapcsolatos nyilatkozatában – azt ajánlotta, hogy „az antibiotikum-rezisztens mikroorganizmusoknak az antibiotikus ellenállást jelző gének GM-élelmiszerekből történő átviteléből eredő bármely további növekedését el kell kerülni.” […] Ezek a reakciók a genetikai módosítás tudományát illetően kellőképpen óvatos közelítést tükröznek. Egyaránt tükrözik az „önérdekű csoportok” és a széles nyilvánosság körében megfogalmazódott aggályokat. Ezen aggályok furcsának, sőt irracionálisnak tűnhetnek, ha azt vesszük, hogy a GM-élelmiszereket az Egyesült Államokban minden különösebb fogyasztói aggodalmaskodás nélkül vezették be. Mivel magyarázhatók mégis? Azzal, hogy Európa egy „kergemarha- kór utáni” érában él, ahol a társadalom megtanulta, hogy a BSE járvány az ipar által vezérelt, ellenőrizetlen gazdálkodási változások közepette keletkezett és hogy a kockázatoknak a kormány és más, tudományos hatóságok részéről történő elhárítása nem sokat ér.

Horton itt egy nagy kormányzati blamázsra utal. A szarvasmarha és birka tetemeket fehérjepótlásra adták a szarvasmarhák táplálékához, ezért kaptak kergemarhakórt (BSE). A kormány „kommunikációs stratégiája” a járvánnyal kapcsolatban katasztrofális volt. Érdemes ideollózni Pusztai véleményét a Biokémiából, aki a GM-élelmiszerek fogyasztástól húzódozó lakosság reakcióit így magyarázza:

Nem lehet csodálkozni az emberek elutasító magatartásán, hiszen a biotechnológiai vállalatok PR-gurui nem magyaráztak semmit, csak elintézték a közönség tájékoztatását egy frázissal: mindenki legyen nyugodt, mert a GM-élelmiszereket vagy a vállalatok maguk, vagy pedig az FDA részletesen és minden más élelmiszernél tökéletesebben megvizsgálták, és abszolút biztonságosnak találták. Ezt az önelégült, leereszkedő és egyáltalán nem igaz hozzáállást a BSE-ből éppen hogy kikecmergő angol közvélemény úgy fogadta, mint bika a vörös posztót.

De térjünk vissza a Lancethez, és Horton szavaihoz:

Lachmann [és mások] hozzászólásai ezért csalódást keltőek, mivel azt mutatják, hogy nem értették meg a kutatók és a nyilvánosság között újonnan formálódó és szembetűnően nem kívánatos, az elszámoltathatósággal kapcsolatos párbeszédet. A kockázatok nem egyszerűen absztrakt valószínűségekkel vagy elméleti megerősítésekkel kapcsolatosak. Az számít, hogy az emberek mit hisznek ezekkel a kockázatokkal kapcsolatban, és miért. Ewen és Pusztai adatai előzetesek18 és nem általánosíthatóak, de legalább már nyilvánosan vitathatóak, akárcsak Brian Fenton és kollégáinak szintén a mai Lancet-ben közölt eredményei.

Fentonék azt bizonyították, hogy ugyanaz a hóvirág lektin az emberi fehérvérsejthez is tud kötődni, ami azért probléma, mert azt jelenti, hogy a szervezetben biológiailag aktív, és ezáltal súlyos galibákat okozhat.

Horton arra a konklúzióra jut, hogy:

A tudományról szóló nyilvános párbeszéd színvonala csak a vita lehetőségének elfogadása révén emelkedhet. Hogy a kritikus hangokkal nem vitába szállnak, hanem elítélik őket – és az, ahogyan a Royal Society megtámadta a Pusztai-féle kutatási adatokat és jelentéseket mielőtt még lektorálták és megfelelő módon publikálták volna – csak a nyilvánosságnak a tudománnyal és a tudósokkal kapcsolatos szkepticizmusát fokozza (Horton, 1999b).

Modern ludditák?

Mindeközben itthon a Biokémiában elkezdődött vita a Magyar Tudomány 1999. októberi számában is folytatódik. Venetianer Pál akadémikus itt is megnyilvánul, „Géntechnológia-ellenesség – tudományellenesség?” címmel teszi közzé cikkét, kiterjesztve e gesztussal a vita tárgyát is:

A kérdőjel a cím után arra utal, hogy természetesen a géntechnológia különböző rendű és rangú ellenfelei többnyire visszautasítják a tudományellenes minősítést, sőt, a vitákban igen gyakran tudományos, vagy annak tűnő érveket használnak. Ebben a cikkben azt próbálom elemezni, hogy ez az egyébként nagyon heterogén tábor hogyan, mennyiben él vissza a tudományos érvelés látszatával, milyen logikai és dialektikai hibákat követ el. […] „A tudományos közvélemény is megosztott ebben a kérdésben” – halljuk, olvassuk gyakran. Természetesen számos részletkérdésre vonatkozóan ez igaz is. […] A tudományos közösségen belül azonban nincs komoly ellentét a géntechnológia egészének megítélésében (Venetianer, 1999).

Pusztai már idézett összefoglaló jellegű válaszában nehezményezi, hogy a biotechnológia elkötetezett hívei azzal vádolják a GM-élelmiszerek bevezetését akárcsak megkérdőjelező tudósokat, hogy ők a modern ludditák, akik meg akarják állítani a tudomány fejlődését (Pusztai, 2000).

A tudományellenesség „hamis vádja” ellen a Magyar Tudomány 2000. márciusi számban Vida Gábor genetikus és Takács-Sánta András ökológus is tiltakozik:

Venetianer Pál számon kéri a géntechnológia ellenzőin, hogy szinte soha sem semleges kiinduló pozícióból vizsgálódnak, noha „a tudomány és a ráció világában” ezt várhatnánk el. Csakhogy cikke minden mondata azt bizonyítja, hogy az ő kiinduló pozíciója sem nevezhető – még távolról sem – semlegesnek. Persze ez nem az ő hibája. Valójában – akár bevalljuk ezt magunknak, akár nem – prekoncepcióink és korábbi tapasztalataink mindannyiunk állásfoglalásait befolyásolják. […] Vajon miért lenne valaki pusztán attól tudományellenes, hogy nem lelkesedik a tudomány egyik alkalmazási területe iránt? […] A tudomány és a technológia összemosása komoly hiba, még akkor is, ha azok ma már szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Összefonódásuk azonban csupán a XIX. század közepére tehető, egészen addig nagyjából külön utakon fejlődtek, és még ma sem keverendők össze.

Venetianer ugyancsak a 2000 márciusi „Viszontválasz”-ában leszögezi:

Nincs vitánk abban, hogy prekoncepcióink befolyásolják állásfoglalásainkat. […] Azt viszont valóban kifogásoltam, hogy az általam bíráltak nézeteit sem tények, sem érvek nem tudják változtatásra bírni, álláspontjuk megingathatatlan. Ezt összeegyeztethetetlennek tartom a tudománnyal, és határozottan vallom, hogy az én álláspontom nem ilyen. Abban a pillanatban, amint tudomást szerzek egy, a géntechnológia bármely alkalmazását illető, a veszélyt vitathatatlanul bizonyító tényről, készséggel revideálni fogom álláspontomat.

Venetianer – visszatérve vitaindító cikkéhez – hosszan taglalja az általa vélelmezett érvelési hibákat is. Többek közt azt mondja:

Az érvelés lényege: a géntechnológia azért rossz, mert a Monsantónak, az AgrEvonak vagy más multinacionális nagyvállalatoknak jó. Ezek a cégek – mondják az ellenzők – nem jobb terméket akarnak adni a fogyasztónak, vagy a gazdálkodónak, nem a harmadik világ éhezőit akarják megmenteni, nem az emberiség jólétéért dolgoznak, csak saját profitjuk növeléséért, ezt szolgálja a géntechnológia. Nos, ez az állítás nyilvánvalóan igaz. Sajnos – szeretjük, vagy nem szeretjük – így működik a kapitalizmus. […] Az IBM vagy a Microsoft is azért fejleszt, hogy profitját növelje, mégsem akarja senki betiltani az új, gyorsabb chipeket vagy kényelmesebb, sokoldalúbb szoftvereket.

„Számítógép nélkül lehet élni, ennivaló nélkül viszont már problémásabb” – érvel ezzel kapcsolatban Takács-Sánta és Vida.

A génmanipulált haszonnövények elterjedése többek között azért is veszélyes, mert ezáltal mindennapi betevőnk előállításához egy költséges és szofisztikált technológiára volna szükségünk. Ráadásul a szabadalmi jogok miatt alapvető élelmiszernövényeink vállalatok tulajdonaivá válnának, így eleddig példátlan függőségbe kerülnénk tőlük. Ez különösen akkor volna nagy probléma, ha bevezetésre kerülne az egyik biotechnológiai óriás, a Monsanto ún. „terminátor technológiája”, vagyis az általuk genetikailag módosított haszonnövények terméketlen magokat hoznának létre, s így a farmerek minden egyes vetéskor arra kényszerülnének, hogy a vállalattól vegyenek új magokat. Szerencsére a heves tiltakozások hatására a Monsanto egyelőre elhalasztotta e technológia bevezetését, de egyrészt korántsem lehetünk biztosak abban, hogy hamarosan nem próbálkozik meg vele újra,19 másrészt pedig (karöltve egy másik biotechnológiai óriáscéggel, az AstraZenecával), máris előrukkolt egy nagyon hasonló technológiával, a „T-Gurt”-tal. Ez csupán annyiban különbözik a „terminátor”-tól, hogy a magok ugyan kicsíráznak, de a növény csakis akkor mutatja majd a módosított jellegeket, ha a magokat előzőleg egy, a vállalattól vásárolható, szabadalmaztatott vegyszerrel kezelték.

Venetianer (ugyancsak még az 1999 októberi Magyar Tudományban) egy alfejezetet szentel a Pusztai-afférnak is: „Röviden kitérhetnénk itt Pusztai Árpád igen nagy port felvert kísérleteire is, bár ez nem feltétlenül helyes, mert e kísérletek bizonyító erejét, korrektségét egy semleges akadémiai ellenőrző bizottság kétségbe vonta.”

Venetianer Pál szerint a Pusztai-üggyel nem is igen érdemes foglalkozni, hiszen

„egy semleges akadémiai bizottság” (ti. a Brit Királyi Társaság Bizottsága) kétségbe vonta a kísérletek korrektségét – kommentálják Vidáék. – Azóta azonban újabb fordulatot vett az ügy: a Lancet nevű, mértékadó orvosi-élettudományi folyóirat közölte Pusztai eredményeit, ráadásul úgy, hogy a szokásos három helyett ezúttal hat bírálónak küldte ki a cikket, és közülük öt támogatta is a megjelenést. Az eset pikantériája, hogy Peter Lachmann, a Királyi Társaság egyik tekintélyes tagja telefonon megfenyegette a Lancetszerkesztőjét: a cikk közlése esetén veszélybe kerülhet az állása. Kiderült az is, hogy a Lachmannak tisztségei, illetve érdekeltségei vannak géntechnológiával foglalkozó cégekben. Mindezek után már valószínűleg azoknak is megváltozott a véleményük, akik eddig még voltak annyira naivak, hogy hittek a Királyi Társaság semlegességében. Gyanús volt az is, hogy a Királyi Társaság nem volt hajlandó megnevezni a Pusztai dolgozatát bíráló személyeket. Valójában a géntechnológiával foglalkozó kutatók, illetve óriásvállalatok között sokszor olyan szoros összefonódások vannak, hogy érdemes mindig fenntartással kezelni, ha ilyen kutatók állnak ki a géntechnológia mellett (Takács-Sánta és Vida, 2000).

„A színtiszta gazdasági önérdek lólába”

1999 november 1-én jelent meg a Guardian címoldalán a Royal Society intrikáit és összefonódásait a nyilvánosság elé táró cikk. A Népszabadság 1999. november 20-i száma két cikket is lehozott a témában. Palugyai István „A Pusztai- krumpli őrzi titkát” című írásában az eredeti Lancet publikációt és az ugyanabban a számban közölt kritikáit részletezi, míg a Guardian-cikket Hargitai Miklós ismerteti, „Megfenyegették a Lancet-et” címmel.

Horton a Lancet szerkesztőségi cikkében lélegzetelállító arcátlansággal vádolta meg a Royal Societyt (ami megint csak teljességgel szokatlan a tudományos közéletben.) [Ez ugye még a május 29-i, előző cikkben volt. – CSE] Azt állítja: sosem hitte volna, hogy egy szerkesztői döntésnek ilyen következményei lesznek. A Royal Society úgy viselkedett a Pusztai-ügyben, mint egy cenzúrahivatal (Hargitai, 1999).

Ezt a cikket érdemes (majdnem) teljes terjedelmében áttanulmányozni.

A ROYAL SOCIETY LEJÁRATÓ KAMPÁNYA
GM-párti tudós „megfenyegette a szerkesztőt”

Az egyik vezető brit tudományos folyóirat, a Lancet főszerkesztője arról számol be, hogy a Royal Society, a brit tudományos élet legfontosabb intézményének egyik vezető tagja megfenyegette őt, hogy amennyiben közli a genetikailag módosított élelmiszerek biztonságát megkérdőjelező, sokat vitatott kutatást, veszélybe kerülhet az állása.

 Richard Horton nem nevezte meg a felhívóját. A Guardian azonban kiderítette, hogy Peter Lachmann volt az, a Royal Society korábbi elnökhelyettese és biológiai titkára, az Orvostudományi Akadémia elnöke.

 A Guardian úgy értesült, hogy a Royal Society egyik befolyásos csoportja afféle „cáfoló bizottságnak” tűnő csoportot hozott létre a biotechnológiai vonal nyilvánosság előtti támogatásának és a biotechnológiát ellenző tudósokkal és környezetvédőkkel szembeni fellépés érdekében.

 Horton elmondta, hogy a London központjában található irodájában [1999] október13-án reggel, két nappal azelőtt hívták fel, hogy a Lancet publikálta volna a GM-vita középpontjában álló tudós, Pusztai Árpád kutatási eredményeit.

 A Lancet főszerkesztői posztját 1995 óta betöltő Horton arról számolt be, hogy a telefonbeszélgetés „igen agresszív hangnemben” kezdődött. Felhívója „erkölcstelennek” nevezte őt, és hevesen támadta Pusztai tanulmányának megjelentetése miatt, amelyről azt mondta, hogy „úgy tudja, hamis adatokon nyugszik”. […] A beszélgetés vége felé a hívó fél, mint Horton elmondta, azzal fenyegetőzött, ha a főszerkesztő mégis közölné a Pusztai-dolgozatot annak „a főszerkesztő állására nézve következményei lesznek”. […]

 Peter Lachmann, a cambridge-i egyetem immunológiaprofesszora, aki 17 éve tagja a Royal Society-nek, megerősítette, hogy október 13-án felhívta Hortont, hogy megbeszélje vele azt a „téves döntését”, hogy közölni akarja a dolgozatot. Mint mondta, azután hívta fel a főszerkesztőt, hogy e-mailben értesült – „talán a Royal Society révén” – a cikk létéről. Lachmann professzor (67) azonban kategorikusan tagadja, hogy a beszélgetés alatt megfenyegette volna Hortont. „Ez szemenszedett hazugság, ilyesmi soha eszembe nem jutna” – mondta.

 Már azt megelőzően is, hogy Lachmann professzor felhívta volna Hortont, a társaság sorozatosan eléggé megkérdőjelezhető módon avatkozott bele a Pusztai-ügybe. Lachmann professzor az idő alatt, amikor a Royal Society elnökhelyettese volt, egy munkacsoport elnöki tisztét is betöltötte: ez a munkacsoport a múlt évben [1998 – CSE] a GM-növények élelmezési célú felhasználására specializálódott, és bár „hasznosítás lehetőségei” mellett foglalt állást, a további kutatás és ellenőrzés szükségességét is elismerte. ARoyal Society napjainkban azt állítja, hogy a kormány ezt a jelentést „forrásdokumentumként” kezeli.

 A Lachmann-csoport jelentését 1998 szeptemberében hozták nyilvánosságra, egy hónappal azután, hogy Pusztai Árpád televíziós nyilatkozatában először hangot adott a GM-élelmiszerek biztonságával kapcsolatos aggályainak, megkérdőjelezve a kormány szabályozási gyakorlatát. A Pusztait munkáltató intézmény, a Rowett Kutatóintézet eredetileg engedélyezte az interjút, elhangzása után azonban elkobozta az eredményeket, a kutatót nyugdíjba küldte és hallgatásra kötelezte. [Egészen pontosan a szerződését közös megállapodással nem hosszabbította meg. A tudós 60 éves korában hivatalból nyugdíjba kellett, hogy menjen, mint mindenki más is. CSE]

 [1999] Februárban a Royal Society 19 tagja, köztük Lachmann professzor, nyílt levélben támadást intézett Pusztai munkája ellen. Lachmann és a Royal Society más kulcsemberei azóta a GM-technológia legfőbb védelmezőivé léptek elő, és azt a lehetőségét emelik ki, hogy az megoldást jelenthet a világ éhezési gondjaira, továbbá biztonságosabb élelmiszereket és gyógyszereket eredményezhet.

 Lachmann professzor bővebb életrajzából kitetszik, hogy újabban a Geron Biomed tanácsadója – ez a cég viszi piacra az állatklónozás technológiáját, az ő nevükhöz fűződik Dolly, a klónozott birka; Lachmann professzor emellett az Adprotech biotechnikai cég ügyvezető igazgatói tisztét is ellátja, továbbá tagja a biotechnológia terén jelentős befektetésekkel jelen lévő SmithKline Beecham20 gyógyszeripari óriás tudományos tanácsadó testületének. A professzor visszautasítja, hogy e tisztek összeférhetetlenek lennének egymással; azt állítja, hogy a területen megszerzett szakértelme kvalifikálja őt minderre.

 Az első beavatkozás márciusban történt, amikor is a rendes körülmények között tudósok tevékenységét nem véleményező Royal Society úgy határozott, hogy megvizsgálja Pusztai munkáját. A társaság által nem nevesített véleményezők csoportjának – az adatok nem teljes körű vizsgálatán alapuló – megállapítása úgy szólt, hogy a kutatás „tervezése, kivitelezése és értékelése sok tekintetben hibás” volt.

 Horton még abban a hónapban [valójában május 29-én – CSE] írt egy szerkesztőségi vezércikket a Lancet-be, amelyben a Royal Society „lélegzetellállító arcátlanságáról” beszél. Lachmann professzor – aki maga nem volt tagja a Pusztai munkáját értékelő bizottságnak – levélben válaszolt, „abszurdnak” nevezve az újság álláspontját. Horton júliusban közölte a levelet. Ugyanakkor a Lancet fontolóra vette, hogy kiküldje-e szakmai bírálatra és közölje-e Pusztai Árpád és Stanley Ewen máris elhíresült, a GM-burgonyával táplált patkányok beleiben kimutatott elváltozásokat leíró tanulmányát.

 Horton egy másik tudóscsoport által írt dolgozat közlését is fontolóra vette. Ez a csoport ugyanazt a GM-fehérjét [GNA] vizsgálta, mint amelyik a Pusztaiék által használt burgonyában is jelen volt, és arra az eredményre jutottak, hogy az megköti az emberi fehérvérsejtet. Vagyis mielőtt bejuttatják a táplálékláncba, a GM-protein egészségügyi hatásai további vizsgálatra szorulnak, ajánlja a tanulmány.

 Horton azt állítja, arra igazán nem számított, ami arra következett, hogy a tudományos vita mindkét cikk közlése révén való támogatása mellett döntött. Mint elmondta, minden oldalról – beleértve a Royal Societyt is – erőteljes nyomás nehezedett rá, hogy ne közölje a tanulmányokat.

 A Guardian azt is megtudta, hogy a beavatkozások merőben szokatlan körülmények között mentek végbe. Forrásunk szerint a Royal Society tudománypolitikai részlegét úgy irányították, hogy az tulajdonképpen afféle „cáfoló bizottságként” működött. A részleg vezetője az a Rebecca Bowden volt, aki a Pusztai munkáját igen élesen bíráló szakmai véleményezést koordinálta. Bowden 1998-ben lett a társaság tagja, és a kormány környezetvédelmi osztályának a GM-organizmusok forgalomba hozását ellenőrző, biotechnológiai részlegétől került oda.

 A cáfoló bizottság forrásunk szerint kiépített egy olyan adatbázist, melyben a Royal Society hasonló gondolkodású tagjai szerepelnek, és akiket e-mail útján napi szinten tájékoztatnak a GM-ügyekről. Forrásunk úgy véli, a csoport célja, hogy a tudományos vélekedést és a közvéleményt egyaránt a biotechnológiai irányvonal mellé állítsa. Dr. Bowden is megerősítette, hogy legfontosabb feladata a társaság biotechnológiával kapcsolatos politikájának koordinálása, illetve jelentések készítése az elnök, Sir Aaron Klug számára. Azt azonban mind ő, mind Sir Aaron visszautasította, hogy lejárató kampányt folytatnának.

 Májusban kiszivárgott egy kormányzati emlékeztető, amely azt körvonalazta, hogy a kormány tudományos és technikai hivatala összeállít egy listát megbecsült tudósokról, akik üzenetet kapnak a cáfoló kritikákról, és akik felsorakoznak a kormánynak a biotechnológiát egyértelműen támogató irányvonala mögött.

 A Guardian megállapította, hogy a Royal Society valóban megpróbálta megakadályozni a Pusztai-cikk megjelenését. Mint Horton elmondta, a beavatkozás akkor élénkült meg, amikor kiderült, hogy a Lancet a tanulmányt kiküldte hat szakértőnek véleményezésre.

 A megjelenést ellenző egyetlen szaklektor a kormány által alapított Rothamsted munkatársa, John Prickett volt. Prickett, saját elmondása szerint, amikor megtudta, hogy a tanulmányt közlésre elfogadták, jelezte aggályait a Royal Society biológiai titkárának, akitől megtudta, hogy a társaság már készíti e tárgyú kommünikéjét.

 Öt nappal az ominózus Lancet-szám megjelenése előtt az egyik országos napilapban megjelent egy cikk, amelyben Prickett professzor, fittyet hányva a szaklektori véleményezés szabályainak, nyilvánosan megtámadta a Lancetet, amiért közlésre elfogadta Pusztai dolgozatát. A cikk megjelenése után két nappal hívta fel Lachmann professzor a Lancet főszerkesztőjét.

 Horton szerint a társaság az egész Pusztai-ügy alatt úgy viselkedett, mintha cenzúrahivatal lenne. „A Royal Societyt semmi nem jogosítja fel effajta vizsgálódás lefolytatására.” Sir Aaron azt állítja, egyáltalán nem tudott róla, hogy bárki is felhívta volna Richard Hortont, és ha beszélt is valaki a főszerkesztővel, nem a Royal Society nevében tette. Azt azonban elismerte, hogy a társaság már azelőtt tudott Pusztai tanulmányáról, hogy azt a Lancet közölte volna21 (Flynn, 1999).

Magyar Tudomány nem vesz tudomást a Guardianban közölt fejleményekről. 2000. januári számában Virág Katalin tollából az 1999. október 16-i New Scientist alapján készült összefoglaló olvasható, amely részletesen ismerteti a Royal Society 1999. május végi elmarasztaló állásfoglalását. Többek közt a „patkánykölykök alultápláltságával” magyarázza Pusztaiék eredményeit, valamint megtudhatjuk, hogy „természetes körülmények között a patkányok legritkább esetben esznek nyers, vagy akár főtt burgonyát.”

Venetianer a 2000 márciusi Magyar Tudomány „Viszontválaszá”-ban továbbra is így érvel Vidáéknak:

A Lancet valóban közölte Pusztai cikkét, de ebben már szó sem volt azokról a szörnyű fejlődési rendellenességekről és immunzavarokról, amelyek az egész hisztériát kiváltották (egy számomra felejthetetlen magyar tévériport „agysorvadás”-ról beszélt). Ez a cikk csak aránylag enyhe bélhám-elváltozásokról számol be. Azt pedig különösnek tartom, hogy a géntechnológia ellenfelei milyen készségesen elhiszik, hogy a Royal Society által kiküldött pártatlan bizottság egészében elfogult, sőt korrupt, pusztán azért, mert elmarasztalta hősüket.

Az akadémikus, aki egyébként önmagát nem tekinti a „géntechnológia apologétájának”, úgy véli, hogy „sokszor nem tisztességes eszközökkel folytatott vita zajlik, hanem erőteljes és harsány nyomásgyakorló csoportok terrorja érvényesül (amely mögül gyakran – és most az ellenzőkre gondolok – kilóg a színtiszta gazdasági önérdek lólába).

Ármány és tudomány

Hortont és a Lancetet a Ewen és Pusztai dolgozat megjelentetését követően a biotechnológiai ipar és a Royal Society újfent megtámadta a kutatás publikálásáért. Peter Lachmann „elfogadhatatlannak” nevezte a tanulmányt. A Biotechnológiai Ipari Társaság szerint a Lancet „a politikát és a szenzációhajhászást” helyezte előtérbe. Sir Aaron Klug, a Royal Society elnöke szintén bekapcsolódott a kritizálásba (Rowell, 2003: 118).

Pusztai a Biokémiában már többször idézett összefoglaló cikkében kitér a tekintélyükkel visszaélő tudósok módszereire:

Közben adataink egy részét a Lancet leközölte, és így mindenki tanulmányozhatta a kísérleti protokollunkat és eredményeinket. De ez sem zavarta a Royal Society (London) jelenlegi elnökét, [Sir Aaron Klug CSE] mikor az újságoknak adott interjújában elvetette az eredményeink valósságát, mert – mint mondta –, a kontroll kísérletekben a használt fehérjekoncentráció nem volt azonos a tesztcsoportéval. […]

 Ezt – folytatja Pusztai – bár cikkünkben világosan leírtuk, hogy a kísérleteinkben használt tápok mindegyikében a fehérjekoncentráció és az energiatartalom azonos volt – sajnos a nem szakember újságírónak könnyen be lehetett magyarázni, így meg is jelent az újságokban és elhangzott a BBC tv-adásában. Azóta is mindenki ezt a kijelentést idézi, ami nem a média túlzása, hanem egy közismert és nagy tekintélynek örvendő tudós ferdítése. Egy más példában a Rothamstead (ahol a burgonyánkat termesztették) igazgatója (a Lancet-cikkünk egyik bírálója – úgy nyilatkozott, hogy kísérleteink nem voltak jók, mert mi a kísérlet közben megváltoztattuk a tápot, amit a különböző csoportoknak adtunk a kísérlet elején. Ezt a valótlanságot (legjobb esetben esetleg ferdítésnek tekinthető kijelentést) nem a média találta ki, hanem egy magas pozíciójú tudóstól származott (Pusztai, 2000).

A kormányzat által fenntartott Rothamstead intézet igazgatója nem más, mint John Prickett. Gyanúm szerint őt idézi – nevének megjelölése nélkül – a Lancet főszerkesztője, Horton október 16-i hosszan idézett szerkesztőségi cikkében. Prickett volt egyébként az egyetlen a hat bíráló közül, aki ellenezte a tanulmány közlését.

Lancet ugyanezen számában, melyben megjelenteti a Ewen és Pusztai által írt dolgozatot, egyúttal bírálatokat is közöl róla. A szerzők részben ugyanabban a számban, részben a Lancet november 13-i számban rendíthetetlenül válaszolnak a kifogásokra.

Élesen támadja őket például Harry Kuiper (Kuiper és mtsai, 1999). Pusztai válaszában leszögezi:

A patkányok száma (csoportonként hat patkány) több mint elégséges volt – a legtöbb, a hasonló étrendek biológiai és táplálkozási hatásairól szóló lektorált és publikált tanulmány (beleértve több mint 40 ilyen tanulmányt, amely a mi laboratóriumunkban készült) csak három-négy állatot használ csoportonként. (Ewen és Pusztai, 1999b).

Aztán: „Mivel a patkányok növekedtek, félrevezető az »éhezés« típusú érzelmi kategóriákat használni. Annál is inkább, mivel az éhezés csökkenti a belek méretét és az ún. kripta hosszát, éppen ellentétesen azzal, amit mi találtunk.”

A Kuiper név előfordulása számunkra azért érdekes, mert napjainkban ő az EFSA (az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal) GMO Panel vezetője. Monsanto-könyvében Robin idéz egy, környezetvédelmi civilszervezet által az interneten közzétett 2004-es dokumentumot.22 Eszerint a bizottság tagjai, Kuiperrel az élen, szintén érdekkapcsolatban állnak biotechnológiai óriáscégekkel (Robin, 2009: 359).

Ugyanebben a Lancet-számban – micsoda meglepetés – Peter Lachmann is megfogalmazza kritikáit. Ewen és Pusztai Lachmann felvetéseire is szép sorjában magyarázatot adnak:

Lachmann nem érti, hogy a nyálkahártyára vonatkozó mutatók jelentős változása egy újabb szög a lényegi azonosság koporsójában, amelyre a GM-szabályozórendszer épül. A belek anyagcsere-reakcióiban talált eltérések azt mutatják, hogy a GM-burgonyák »anyagcsere szempontjából nem voltak egyenértékűek«, és ez attól függetlenül lényeges, hogy a változások patologikusak voltak vagy sem. […] Lachmann azt mondja, hogy a kísérleteket meg kell ismételni. Mi szívesen vennénk ezt a kötelezettséget. Ha kísérleteink olyan gyengék voltak, miért nem ismételte meg azokat senki az elmúlt 16 hónapban? […] Ha Lachmann a Brit Orvostudományi Akadémia álláspontját képviseli a GM-élelmiszerek biztonságával kapcsolatban, arra kellene használni a befolyását, hogy forrásokat szerezzen az ezzel kapcsolatos munka folytatására az Egyesült Királyságban

– mutatnak rá végzetül az egyik kulcskérdésre Pusztaiék (Ewen és Pusztai, 1999b).

A vitában a végső szó a Lancet főszerkesztőjéé, Richard Hortoné: „Stanley Ewen és Pusztai Árpád tanulmányát részben tudományos érdemei, részben közérdekűsége alapján publikáltuk” (Rowell, 2003: 119).

—————————————————————————

Hogyan készül a GMO?

„…az átöröklés anyagi hordozója minden földi élőlényben a DNS, egy szerkezetileg jól ismert, akár mesterségesen is előállítható anyag, egy óriásmolekula, amely egyszerû alapegységek (négy különböző nukleotid […]) láncszerû összekapcsolódásával épül fel. E nukleotidok sorrendje az az információ, program, amely meghatározza az élő anyag fő alkotóinak, a fehérjéknek a szerkezetét és számos egyéb tényezőt, amelyek szükségesek a fehérjék és más fontos sejtalkotók elkészüléséhez, a mûködés irányításához és összehangolásához. […] A hosszú DNS-molekula egyes meghatározott szakaszait nevezzük (némi egyszerûsítéssel) géneknek […] A DNS szerkezete […] az egész élővilágban azonos, tehát a program kódja, a szöveg »nyelve« is ugyanaz. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy – elvileg – a gének csereszabatosak. Ez az állítás […] az 1972-ben történt nagy áttörésig csak elvi igazságnak tûnt, kísérleti tény nem támasztotta alá. Ekkor fedezték fel azt a […] biokémiai technikát, amely lehetővé teszi a DNS- lánc meghatározott ponton történő elvágását és újbóli összekapcsolását.

Egy transzgénikus élőlény létrehozásának két lényegi lépése van: a) A DNS módosítása, azaz többnyire vágása és ragasztása a sejten, élőlényen kívül – vagyis kémcsőben; b) A módosított DNS bejuttatása és mûködtetése az élőlényben” (Venetianer, 2010: 15–17.).

A vektor

A génmódosítás eljárása során a sejtbe úgynevezett „vektort” juttatnak be, amely promó­terből, transzgénből, stop jelből és jelzőgénből áll.

Az egyéni sejtekben vannak olyan gének, amelyek állandóan gyártják a fehérjéket (bekapcsolt állapotban vannak), és vannak olyanok, amelyek pihennek (silent gének). Hallgatnak, mert az általuk kódolt fehérjére abban a sejtben épp akkor nincs szükség. Hogy melyik gén aktív, és melyik hallgat, azt a promóterek (azaz a kapcsolók) határozzák meg. A pro­mó­tert még a genetikai módosítás megkezdése előtt hozzákapcsolják az átvitelre szánt génhez. A GM-növények átalakításához a géntechnológusok a promótert a karfiol-mozaikvírusból vették kölcsön, mivel a vírusok és baktériumok olyan agresszív szervezetek, amelyek képesek a DNS védőrendszerét áttörni. A forgalomban lévő majdnem minden GM-növényben ezt a promótert hasznáják (Pusztai és Bar­dócz, 2006).

Mivel a génpuskával való belövés „aránylag csekély hatékonyságú folyamat, a sejtkultúrából ezután ki kell választani azokat a sejteket, amelyekbe bekerült a DNS, és ott be is épül a növényi sejt valamelyik kromoszómájába. E cél elérésére szoktak a beültetendő gén mellé egy úgynevezett jelzőgént (markert) is bekapcsolni. Erre a jelzőgénre voltaképpen nincs szükség a kész transzgénikus növényben, viszont az esetek többségében feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a sejtkultúrából kiválasszák azt a kevés sejtet, amelyben sikeres volt a beépülés. Ezek a jelzőgének többnyire valamilyen antibiotikummal szembeni rezisztenciát kódolnak” (Ve­netianer, 2010: 21–23).

Szükséges továbbá egy „stop” jel, amely megmutatja, hol kell a génszakasz leolvasását abbahagyni (Pusztai és Bardócz, 2006).

A génpuska

„A DNS bejuttatása a sejtbe egyáltalán nem egyszerû […]. A növények esetében a kemény, ellenálló sejtfal jelenti a legfőbb akadályt. Ezt manapság többnyire a génpuska nevû eszközzel küzdik le. Ilyenkor a bejuttatandó DNS-t mikroszkopikus méretû fémrészecskékre (arany vagy wolfram) adszorbeálják (azaz a részecskék felszínén megkötik), és ezeket a fémrészecskéket a szó szoros értelmében belövik a növényi sejtekbe” (Venetianer, 2010:18).

—————————————————————————

A tanulmány második részét márciusi számunkban közöljük.

2000 szerkesztői együtt és külön-külön is jó ideje gondolkoznak lapjuk színén, pontosabban azon, zöld-e, s ha igen, mennyire zöld ez a szín. Vívódásaink lenyomata Csontos Erika összeállítása a génmódosítás – génsebészet?, génmanipuláció?, génszabályozás? – kérdéseiről. Mert nekünk sem közömbös, mit eszünk, pusztai krumplit vagy Pusztai-krumplit, és hogy milyen lelkiismerettel esszük. Tudjuk, hogy egy szer (gyógy-, kábító-, egyéb) hatása nem függ attól, ismerjük-e a hatásmechanizmusát, és azt is, hogy nem attól hat, mert ismerjük ezt a mechanizmust, de ennél bölcsebbek nem vagyunk. Egyelőre. Nem is foglalunk állást – egyelőre –, mert csak érzelmi alapon sikerülne, úgyhogy máris átadjuk a terepet Csontos Erikának, a jövő hónapban pedig, a cikk befejező része után Csányi Vilmos akadémikus hozzászólását is közöljük. – A szerk.

BIBLIOGRÁFIA

Baintner Károly (1999) „A genetikai módosítás és a félremódosított tájékoztatás. Válasz Dudits Dénesnek.” Biokémia,szeptember, 23: 64–67. http://www.bdarvas. hu/gmo/idn3009

Baintner Károly (2004) „Hat év GM-vita. Biokémia, június 28. 48–52. http://195.228.254.34/biokemia/tartalom/b200406.pdf

Bánáti Diána (2007) „A genetikailag módosított élelmiszerek megítélése Magyarországon és az Európai Unióban” Magyar Tudomány, április 437–444. http://epa. oszk.hu/00600/00691/00040/pdf/437-444.pdf

Bánáti Diána – Gelencsér Éva (2007) „A genetikailag módosított növények és élelmiszerek engedélyezését megelőző kockázatértékelés alapja” Magyar Tudomány, április 445–450. http://epa.oszk.hu/00600/ 00691/00040/pdf/445-450.pdf

Barabás Zoltán Biotechnikai Egyesület honlapja http:/ /zoldbiotech.uw.hu/index.php?option=com_content &task=view&id=1&Itemid=4

Bardócz Zsuzsa (2005) „A genetikailag módosított szervezetek előállításának és forgalmazásának kockázatai” in Darvas B. (szerk.) A GMO-Kerekasztal üléseinek hozzászólásai. http://www.bdarvas.hu/gmo/idn2001

Bardócz Zsuzsa – Pusztai Árpád ( 2010) „GM növények táplálkozástudományi látószögből” Biokontroll, november 1. évf. 1. 24–32. http://www.greenfo.hu/upload/Biokontrol%202010%20november.pdf?PHPSESSID=41d80b63aadb04f4a980faead277850a

Bardócz Zsuzsa – Pusztai Árpád( 2007) „A MON 863-as kukorica dokumentációja” http://www.vedegylet.hu/ doc/GMkerekasztal12.pdf

BBC (2005) „Megjósolhatatlan és megbízhatatlan” Interjú Pusztai Árpáddal http://www.bbc.co.uk/hungarian/news/story/2005/07/050712_hungintpusztaiarpad. shtml

Bodoky Tamás (2006a) „Búcsú a GMO-mentes Magyarországtól” Index, november 28. http://index.hu/tudomany/gmo200/

Bodoky Tamás (2006b) „Multik akadályozzák a vizsgálatainkat” Interjú Darvas Béla ökotoxikológussal. Index december 12. http://index.hu/tudomany/darvas5497/

Bodoky Tamás (2008a) „Akadémikus az lesz, aki hallgat” interjú Darvas Béla ökotoxikológussal. Index március 5. http://index.hu/tudomany/darvas2041/

Bodoky Tamás (2008b) „Aki ostoba, nagyon le fog maradni” Interjú Dudits Dénes növénygenetikussal Index április 7. http://index.hu/tudomany/dudits4638/

Bodoky Tamás (2008c) „Veszélyes kimenetelű szerencsejáték” Interjú Horváth András növényökológussal. Index január 7. http://index.hu/tudomany/biotech/gmo 5980/

Brunner, Erik – Millstone, Erik(1999) „Health risk of genetically modified foods” Lancet vol 354. July 3. http://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(05)75335-6/fulltext#

Darvas Béla (1999a) „Interjú a génkonyhából. Pusztai Árpád breviáriuma” Interjú Pusztai Árpáddal, Élet és Tudomány, 40: 625–628; http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1999/9920/pusztai/pusztai.htm

Darvas Béla (1999b) „Nézőpontok, ha különböznek (Homage to Árpád Pusztai). Dudits Dénes gondolatainak vitatása.”Biokémia, december 23: 99–102. http:/ /www.bdarvas.hu/gmo/idn3009

Darvas Béla (1999c) „Talán mégsem, ha párbeszéd kezdődik. Venetiáner Pálnak” Biokémia, december 23: 104. http://www.bdarvas.hu/gmo/idn3009

Darvas Béla (2000„Enni, vagy nem lenni?” 295–302. In Virágot Oikosnak. Budapest: L’Harmattan.

Darvas Béla (2002a) „A fogyasztó meggyőzhető (biotechnológiai falfirka)” Élet és irodalom, július 26. 46. évf. (30. szám): 8. http://www.es.hu/2003-01-10_a-fogyaszto- meggyozheto-biotechnologiai-falfirka

Darvas Béla (2002b) „Biotechnológikaland (mikor térkép e táj)” Liget, 15 (10): 70–84. http://www.bdarvas. hu/publicisztika/genetikai_biztonsag

Darvas Béla (2003) „Szabadúszók és szélkakasok” (interjú Pusztai Árpáddal) Élet és Irodalom, augusztus 29. 47 (35), 7, 10. http://www.es.hu/index.php?view=doc; 5344

Darvas Béla (2004a) „Öttusa Pusztai Árpáddal. I. Távfutás” Interjú e-Világ, 1 (1): 28–33. http://www.bdarvas. hu/portre

Darvas Béla (2004b) „Öttusa Pusztai Árpáddal. II. Vívás” Interjú e-Világ, 1 (2): 30–35 http://www.bdarvas.hu/ portre

Darvas Béla (2004c) „Öttusa Pusztai Árpáddal. III. Lövészet” Interjú e-Világ, 1 (3): 29–32. http://www.bdarvas. hu/portre

Darvas Béla (2004d) „Öttusa Pusztai Árpáddal. IV. Lovaglás” interjú e-Világ, 1 (4): 30–34. A GM-növények táplálkozástani hatásai 1 (+ Székács A.) http://www. bdarvas.hu/portre

Darvas Béla (2004e) „Öttusa Pusztai Árpáddal. V. Úszás” e-Világ, 1 (5): 29–32. Interjú – A GM-növények táplálkozástani hatásai 2 (+ Bardócz Zs.) http://www. bdarvas.hu/portre

Darvas Béla (2004f) „Tűpárna. Baintner Károlynak tisztelettel.” Biokémia, 28: 69–72. http://www.bdarvas. hu/publicisztika/genetikai_biztonsag/idn73

Darvas Béla (2005) „Kinyílnak a dossziék” Élet és Irodalom, 49: évf. 31. augusztus 5. (interjú Pusztai Árpáddal). http://www.es.hu/2005-08-07_kinyilnak-a- dossziek

Darvas Béla (2010) „Alternatív gulyás” 54 évf. 23. szám, Élet és Irodalom, június 11. http://www.es.hu/index. php?view=doc;26085

Dudits Dénes (1999) „A géntechnológia szerepvállalása a növénytermesztésben: A Pusztai-botrány üzenete. Optimizmus és hitvallás.” Biokémia, június 23: 41–43. http://www.bdarvas.hu/gmo/idn3009

Dudits Dénes (2007) „Géntechnológia a növénybiológiai kutatásban és a bioiparban” Magyar Tudomány, április 404–417.http://epa.oszk.hu/00600/00691/00040/ pdf/404-417.pdf

Dudits Dénes (2010) „Akadémiák felelőssége” Élet és irodalom, LIV. évfolyam 25, június 25. http://www.es. hu/kereses/szerzo/DUDITS%20D%C3%89NES/lapszam/439

Ewen, W. B. Stanley – Pusztai, Arpad (1999a) „Effect of diets containing genetically modified potatoes expressing Galanthus Nivais lectin on rat small intestine.” Lancet, Vol 354 okt, 16. 1353–1354. http://www. mindfully.org/GE/Pusztai-Potatoes-Rat-Lancet.htm

Ewen, W. B. Stanley – Pusztai, Arpad (1999b) „Authors’ reply” Lancet Vol 354 Nov 13. 1726–1727. http:/ /www.ask-force.org/web/Pusztai/Lachmann-Lancet- 1999-9191-1726.pdf

Ewen, W. B. Stanley – Pusztai, Arpad (1999c) „Health risks of genetically modified foods” Lancet Vol 354 augusztus 21.684. http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:CcLjAWtPWFUJ:www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(05)77668-6+Ewen,+W.+B.+Stanley+-+Pusztai, +Arpad+%E2%80%9EHealth+risks+of+genetically+modified+foods%E2%80%9D&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Fedoroff, Nina (2006) „Pusztai’s potatoes- Is ’Genetic Modification’ the Culprit? http://www.agbioworld. org/biotech-info/articles/biotech-art/pusztai-potatoes.html Pusztai válasza – beleírva Fedoroff szövegébe (2006) http://www.gmwatch.org/latest-listing/1- news-items/1937-pusztai-replies-to-fedoroff

Flynn, Laurie – Gillard, Michael (1999) „The Royal Society’s spin doctoring campaigne” Guardian, november 1. 1. http://ngin.tripod.com/rs.htm

Fülöp Sándor, Dr. A jövő nemzedéke országgyűlési biztosának beszámolója (2008–2009) http://beszamolo.jno. hu/pdf/JNO_beszamolo_2008-2009.pdf

Hargitai Miklós (1999) „Megfenyegették a Lancet-et.” Népszabadság, XI. 20., 23.

Heszky László (2006) „Transzgénikus növények – az emberiség diadala vagy félelme?” Mindentudás Egyeteme (szerk. vált.) október 30. http://www.mindentudas. hu/heszkylaszlo/index.html

Horton, Richard (1999a) „Health risk of genetically modified foods” Lancet, Vol. 353: május 29. 1811 http://ogm.wdfiles.com/local–files/polemos:pusztai/ 2-Pusztai_debate.pdf

Horton, Richard (1999b) „Genetically modified foods: ’absurd’ concern or welcome dialogue” Editorial. Lancet, Vol 354 október 16. 1314–1315. http://www. biotech-info.net/concern_dialogue.html

Hrabák András (2009) „Monsanto (rém)regénye” Gondolkodjunk együtt. augusztus 5. http://www.gondolkodjunkegyutt.hu/spip.php?article692

Jenes Barnabás – Halász Gergely (2000) „A veszélyes géntechnika?” Biokémia, 24: 19. http://www.bdarvas. hu/gmo/idn3009

Komári Ágnes (2008) „Gondolatok a GM szervezetek jogi szabályozásáról, különös tekintettel az élelmiszerbiztonságra” inAgrár és környezetjog, június 3–25. http://www.uni-miskolc.hu/~agrarjog/ujsag/jaelno6.pdf

Kovács József (2007) „Bioetikai kérdések a pszichiátriában és a pszichoterápiában” Budapest: Medicina. „Tarajos sül vagy cápa?” Részlet a könyvből a 2000 2009 decemberi számában: http://www.ketezer.hu/menu4/2009_12/ kovacs.htm

Kovács József (2009) „Kockázat, bizonytalanság és az Elővigyázatossági Elv a biotechnológiai etikában” LAM 2009; 19 (2): 151–155.

Kuiper, Harry A. – Noteborn, Hub P. J. M. – Peijnenburg, Ad (1999) „Adequacy of methods for testing the safety of genetically modified foods” Lancet, Vol. 354 október 16. 1315–1316. http://www.ucm.es/info/ vivataca/anteriores/diez/articulo1.htm

Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zemplén Gábor (2009) „A tudomány határai.” Budapest: Typotex.

Lachmann, Peter (1999a) „Health risks of genetically modified foods” Lancet vol 354 július 3. 69. http:/ /www.ask-force.org/web/Pusztai/Lachmann-Lancet- 1999-9172-69.pdf

Lachmann, Peter (1999b) „GM foood debate” Lancet, vol. 354 Nov. 13. 1726. http://www.ask-force.org/ web/Pusztai/Lachmann-Lancet-1999-9191-1726.pdf

Millstone, Erik – Brunner, Erik – Mayer, Sue ( 1999) „Beyond ’substantial equivalence’” Nature, 401, 525– 526.http://www.mindfully.org/GE/Beyond-Substantial-Equivalence.htm

Nagy András (2009) „Totális herbiciddel szemben toleráns transzgénikus búza (Triticum aestivum L) élelmiszerbiztonsági kockázatainak vizsgálata” (doktori értekezés) http://phd.lib.uni-corvinus.hu/359/1/nagy_ andras.pdf

Netherwood, Trudy – Martín-Orúe, Susana M. – O’Donnell, Anthony G. – Gockling, Sally – Graham, Julia – Mathers, John C. – Gilbert, Harry J. (2004) „Assessing the survival of transgenic plant DNA int he Human gastrointestinal tract” Nature Biotechnology, 22. 204–209. http://www2.ups.edu/faculty/amadlung/ Plant_Phys_Bio332/Bio332_04_GMOdigestion.pdf

Palugyai István (1999) „A Pusztai–krumpli őrzi titkát” Népszabadság, XI. 20., 23.

Papp József – Potori Norbert (2007) A GM-növények (elsősorban a kukorica) termesztésének és ipari felhasználásának közgazdasági kérdései Magyarországon Magyar Tudomány, április 451–461. http://epa.oszk. hu/00600/00691/00040/pdf/451-461.pdf

Pusztai Árpád (1999a) „Alternativ Report” http://www. rowett.ac.uk/gmo/ajp.htm

Pusztai Árpád (1999b) „My replies to the six reviewer’s reports” http://www.freenetpages.co.uk/hp/A.Pusztai/RoyalSoc/ReportsAndReplies/RS_referee_report_comments.txt

Pusztai Árpád (2000) „Gondolatok a génmódosított élelmiszerek kapcsán kialakult vitáról” Biokémia, június 24: 51–56. http://www.bdarvas.hu/gmo/idn3009

Pusztai Árpád (2003) „Széljegyzetek tudományos hitekről” Élet és Irodalom, április 4, 47 (14): 10 http:/ /www. es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0314&article=2003-0407-0953-33JOII

Pusztai Árpád (2008) „Pressure on science” Plos Medicinehttp://www.plosmedicine.org/annotation/listThread.action;jsessionid=7A5EF9632172CC52D668C972E806B325.ambra02?inReplyTo=info%3Adoi%2F10.1371%2Fannotation%2Fb1544d20-58b8-42c6-a7ef-ef17ba7fb691&root=info%3Adoi%2F10.1371%2Fannotation%2Fb1544d20-58b8-42c6-a7ef-ef17ba7fb691

Pusztai Árpád – Bardócz Zsuzsa (2006B) „Néhány gondolat egy, a GM-élelmiszerek biztonságát hirdető ismeretterjesztő cikkről” Természet Világa, 137: 18–20. http://www.bdarvas.hu/gmo/idn3012

Pusztai Árpád – Bardócz Zsuzsa (2006a) „A genetikailag módosított élelmiszerek biztonsága.” Budapest: Természetesen Alapítvány. Előző kiadás (2004) http://mek. oszk.hu/03200/03216/html/

Radics Katalin (2007) „Környezetvédelmi hatásvizsgálatok problémái” – GM kerekasztal http://www.vedegylet.hu/doc/GMkerekasztal12.pdf

Robin, Marie-Monique (2009) „Monsanto szerint a világ – A multik csak a javadat akarják – egy óriásvállalat történte a dioxintól a génmódosításig” Budapest: Pallas Páholy Kiadói Kft.

Rowell, Andrew (2003) „Don’t Worry It’s Safe To Eat – The True Story of GM Food, BSE, And Foot And Mouth” London: Earthscan.

Royal Society (1999) jún. „Review of data on possible toxicity of GM potatoes” http://www.ask-force.org/ web/Pusztai/Royal-Society-Review-Pusztai-1999.pdf

Sajgó Mihály (1999) „Biotechnológia: a szellem már kívül, de megvan-e még a palack? Pusztai Árpád pályafutásának tanulságai.” Biokémia, június ?? (23: 38–40.) http://www.bdarvas.hu/gmo/idn3009

Sárkány Vera( 2001) „A tudás hatalom – de kié?” Magyar Tudomány, január.

Simó Márton (2010) „A kísérleti állatként kezelt vásárló.” Interjú Bardócz Zsuzsa táplálkozástudományi professzorralNagyítás, 36. szeptember 8. http://www. nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=2590&tema_id=28

Szilágyi János Ede (2010) „A géntechnológia jogi szabályozása” 105–128. In Környezetjog II. Miskolc: Novotny Kiadó.

Takács-Sánta András – Vida Gábor (2000) „Géntechnológia: az ellenérvek tovább élnek” Magyar Tudomány, március 161: 329–338. http://www.bdarvas.hu/gmo/ idn3011

Takács-Sánta András (1999) „Velünk kísérleteznek. A géntechnológia veszélyeiről a Pusztai-ügy kapcsán.” Liget,szeptember, 86–96.

The Lancet (R. Horton) (1999) „Health risks of genetically modified foods” Lancet, vol 353 május 29. 1811.http://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(99)00093-8/fulltext

The Pusztai Memorandum (1999) Press statement issued by supporters of Dr Arpad Pusztai 12 February http://www.ncbe.reading.ac.uk/ncbe/gmfood/pusztaipress.html

The six Royal Society referee’s report (1999) http:/ /www.freenetpages.co.uk/hp/A.Pusztai/RoyalSoc/ ReportsAndReplies/RS_referee_reports.txt

Venetianer Pál (1999) „A nézőpontok valóban különböznek. – Reflexió Darvas Béla írásához” Biokémia, 23: 102–104. http://www.bdarvas.hu/gmo/idn3009

Venetiáner Pál (1999) „Géntechnológia ellenesség – tudományellenesség? Magyar Tudomány, október 160: 1170–1176 http://www.bdarvas.hu/gmo/idn3011

Venetiáner Pál (2000) „Viszontválasz”. Magyar Tudomány, március 161: 339–341.

Venetianer Pál (2005) „Féljünk-e a génmanipulált élelmiszerektől?” I. Természet Világa, 136: 434–437. http:/ /www.bdarvas.hu/gmo/idn3012

Venetianer Pál (2005) „Féljünk-e a génmanipulált élelmiszerektől?” II. Természet Világa, 136: 493–494. http://www.bdarvas.hu/gmo/idn3012

Venetianer Pál (2010) „Génmódosított növények. Mire jók?” Budapest: Typotex.

Virág Katalin (2000) „Gének és a közvélemény manipulálása” Magyar Tudomány, január http://epa.oszk.hu/ 00700/00775/00014/83-94.html

FILMEK

Robin, Marie-Monique (2008) „The World According to Monsanto” http://topdocumentaryfilms.com/the- world-according-to-monsanto/

Verhaag, Bertram (2009) Scientist Under Attack” Ismertetés: http://www.gmwatch.org/latest-listing/1-news- items/12567-scientists-under-attack-film-review

Verhaag, Bertram (2008) „Arpad Pusztai, Whistleblower”

  1. Használatos a GMO rövidítés is.(Genetically Modified Organism = genetikalag módosított szervezetek, ill. élőlények, előfordul a géntechnológiai úton módosított szervezetek megjelölés is). Transzgenikusnak is nevezik őket. Jelen írás alapvetően a géntechnológiai úton módosított növényekkel foglalkozik. Bánáti Dianának a Magyar Tudomány 2007. áprilisi számában megjelent „A genetikailag módosított élelmiszerek megítélése Magyarországon és az Európai Unióban” című tanulmányában idézett felmérés megerősíti a közvélemény alultájékozottságának vélelmét, a válaszadók tíz százaléka például azt hiszi, hogy az íriszdiagnosztikának vagy a feng shuinak valami köze van a biotechnológiához, vagyis a transzgén bevitelének technikájához. Csupán „a válaszadók alig több mint fele tudja azt, hogy a génmérnökség és a biotechnológia rokon fogalmak.”
  2. A lektinek az egyik elmélet szerint olyan, esetenként mérgező fehérjék, amelyeket az evolúció folyamán a növények a saját kártevőik ellen fejlesztettek ki és termelnek.
  3. Darvas Béla ökotoxikológus, 2009-től a tárcaközi Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság elnöke, a GMO-Kerekasztal alapító tagja.
  4. Venetianer Pál biokémikus tíz évig (2009-ig) a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság elnöke volt.
  5. Mivel a cikkek linkjeit a bibliográfiában majdnem minden esetben meg tudtam adni, az eredeti forrás lábjegyzeit terjedelmi okokból többnyire elhagytam.
  6. http://www.bdarvas.hu/ismeretterjesztes/kemiai_ biztonsag/idn12
  7. http://organic.insightd.net/reportfiles/Full_first_ nine.pdf
  8. Jenes Barnabás a Gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont kutatója, valamint a Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesület és a GMO-Kerekasztal tagja.
  9. Heszky László az MTA rendes tagja, a Szent István Egyetem Genetika és Biotechnológiai Intézetének igazgatója
  10. Fordította Nagy Mónika Zsuzsanna.
  11. A bibliográfiában megadott Monsanto-film 21.30 percénél kezdődik ez a rész.
  12. A terjedelmi korlátok miatt itt csak utalni tudok Szilágyi János Ede „A géntechnológia jogi szabályozása” című kétívnyi, impozáns tanulmányára, amely felhívta a figyelmemet erre a jelentésre. Szilágyi írása az Egyesült Államok, az EU és magyar jogi szabályozás súlyos (ön)ellentmondásaira is rámutat (124 hivatkozásának zöme egy-egy konkrét törvénycikkely!) (Szilágyi, 2010).
  13. http://adatbank.transindex.ro/vendeg/htmlk/ pdf8055.pdf
  14. Pusztai Árpád: Plant lektins (1991) New York – Cambridge: University Press.
  15. Fordította Nagy Mónika Zsuzsanna.
  16. http://www.publications.parliament.uk/pa/ cm199899/cmselect/cmsctech/286/9030802.htm
  17. Csak egyszer. (Pusztai Árpád személyes közlése.)
  18. Ez csak annyit jelent, hogy nem volt még meghatározó, végleges kísérleti terv, amivel garantáltan meg lehet állapítani, hogy egy bizonyos GM-élelmiszer káros az egészségre, vagy sem. (Pusztai Árpád személyes közlése.)
  19. De addig is, szerződésben kötelezik a Monsanto-magok felhasználóit, a gazdákat, hogy nem foghatnak vetőmagot. Tehát nem technológiai, hanem jogi terminátort alkalmaznak.
  20. Az ENSZ GM-szervezetek kezelésével kapcsolatos tárgyalásain (Párizs és Montreal) az Egyesült Királyság szakértői képviseletét ez a cég látta el, miközben minden más ország minisztériumi, egyetemi vagy kutatóintézeti szakértőket delegált. Az Egyesült Államokat az EPA jogászai képviselték. (Darvas Béla személyes közlése.)
  21. Fordította Nagy Mónika Zsuzsanna.
  22. http://www.foeeurope.org/GMOs/publications/EFSAreport.pdf
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.