Kísérletekkel alátámasztott hiedelmek

Kiegészítés Csontos Erika cikkéhez

Az emberiség lélekszáma néhány évtizedig még növekedni fog, és világosan látható, hogy a hagyományos módszerekkel a világ élelmiszer-termelése nem növelhető olyan mértékben, hogy az egyre növekvő igényeket kielégítse, tehát sürgősen nagyobb termést nyújtó, olcsóbban előállítható növényekre van szükségünk. A biológusok jelentős része azt gondolja, hogy a korszerű genetikai manipulációk segítségével ez a probléma megoldható – közéjük tartozik Dudits Dénes és Venetianer Pál kollégám, a Csontos Erika cikkében hivatkozott szerzők közül velük értek egyet. Az európai közvéleményben sajnos olyan hiedelmek alakultak ki e technikákkal kapcsolatban, amelyek tudományosan megalapozatlanok, és veszélyeztetik a szükséges kutatás és tőke koncentrálását, illetve a termelési tapasztalat megszerzését.

A társadalom életében roppant fontos szerepet játszanak a hiedelmek, a mindennapi életben, a vallásban, a politikában és a tudományban is. A természettudományok is hiedelmekre épülnek, azzal az elvi különbséggel, hogy ezekhez a hiedelmekhez mindig valamiféle gyakorlati következményt rendelünk: kísérletet, megfigyelést, megismételhetőséget, gyakorlati felhasználást. A természettudományos hiedelmek is rendszerbe szerveződnek, és új hiedelmek bekapcsolódása csak akkor megy simán, ha az új hiedelem pontosan illeszkedik a régiekhez vagy – és ez a lényegi folyamat – sokszorosan megismételt, megbízható gyakorlati bizonyítékok kényszerítenek az elfogadására. Csak egyetlen tudománytörténeti példát említek a hiedelmek és a gyakorlat kapcsolatára: a kémia fejlődése során az 1800-as években nagy viták folytak arról, hogy laboratóriumban elő lehet-e állítani az élőlényekben található szerves anyagokat. Sokan azt hitték, hogy nem, mert, vélték, azok csak egy feltételezett életerő, a vis vitalis közreműködésével jöhetnek létre. 1828- ban Friedrich Wöhler német kémikus karbamidot állított elő egy egyszerű reakcióval és azóta a kémikusok többsége azt gondolja, hogy az életerő hiedelme megdőlt, elfogadhatatlan. Tévedés lenne azt hinni, hogy ezzel a vis vitalis hiedelme végleg eltűnt. Biológusok kis csoportja még mindig hisz benne, és úgy gondolja, hogy mindaddig, amíg egy új élőlényt, legalább egy élő sejtet, nem állítanak elő kémiai úton addig ez a hiedelem tartható. Ma már DNS-t, RNS-t, fehérjéket is elő lehet állítani mesterségesen, kémiai szintézissel, ezért a biológusok nagy többsége azt hiszi, hogy idővel ez élő sejttel is sikerül. Sokféle részfolyamatot tanulmányoznak, de senki sem kísérletezik csupán azért, hogy megdöntse a mai vis vitalis hiedelmet, mert az ilyen kísérletek hihetetlenül drágák, és csak egy olyan vélekedésnek vetnének véget, amelyben már mindössze egy-két ember hisz.

Ez a kis tudományelméleti bevezető szükséges ahhoz, hogy értelmezni tudjuk a génmódosított (GM) növényekkel kapcsolatos áldatlan helyzetet. De néhány további, mérgekkel és veszélyekkel kapcsolatos ismeretet is érdemes megfontolni.

Az ember földi megjelenése óta fogyaszt növényeket, és a növényfajok jó része tartalmaz mérgező vegyületeket. A Pusztai-féle kísérletekben is vizsgált burgonya termése mérgező, nem is fogyasztjuk. A nyers gumó, különösen a rügyek fogyasztása szintén kellemetlen béltünetekkel jár, főzés során viszont a mérgező anyag (szolanin) lebomlik, s ekkor már fogyasztható a burgonya (az interneten található, számtalan idevágó beszámoló egyike: http://lujza24.honlapepito.hu/?modul=oldal&tartalom=1117307). Ugyanez érvényes például a maniókára, a szárazbabra, paradicsomra is, hogy csak a legnépszerűbb tápnövényeket említsem. (A szárazbab mérgező lektinje is lebomlik a főzés során.) Számos fűszernövény tartalmaz mérgező vegyületeket, például a petrezselyem vagy a kakukkfű. Kis mennyiségben persze különösebb kár nélkül fogyaszthatóak. Ez a kiindulási helyzet, amikor egy-egy új növényfajta hasznát vagy kárát kell mérlegelnünk. A növényt fogyasztó állat és az ember is folyamatosan „küzd” a növényi mérgek ellen, és a legkülönbözőbb főzési, vagy kezelési trükkökkel igyekszik táplálékát relatíve méregmentessé tenni.

A gyógyszerek esetében tisztább a helyzet, mert mindig feltételezzük, hogy a természetben elő nem forduló új vegyületek mérgezőek lehetnek. A gyógyszeripar folyamatosan és ezerszámra próbál ki eleddig teljesen ismeretlen vegyületeket, mint lehetséges gyógyszereket. Ezek többsége méreg – mégsem keltenek médiahisztériát. A gyógyszeriparnak sok évtizedes, bevált, kipróbált módszerei vannak arra, hogy a mérgeket tesztelje, s az igazán káros mellékhatású vegyületeket még a kísérleti szakaszban eldobja. Előfordul persze tévedés, kapkodás, súlyos kár. Az ötvenes évek végén dobtak piacra egy új altató-nyugtató szert Európában, a thalidomidot. Nagyon hatékony volt, gyorsan elterjedt. Amerikában is azonnal be akarták vezetni, de az ottani élelmiszer- és gyógyszerhatóság egyik alkalmazottja nem találta kielégítőnek az ellenőrző kísérleteket, és újabbak elvégzését követelte. Nagy nyomás nehezedett rá, de nem engedett. 1962-ben Európában betiltották a gyógyszert, mert kiderült, hogy ha terhes anyák használják terhességük egy bizonyos szakaszában, akkor babájuk kéz nélkül születik. A betiltásig nyolcezer ilyen fogyatékos baba jött a világra. Súlyos ár egy új gyógyszerért. Úgy tűnik, a gyógyszeripar tanult az esetből, s ha szükséges, képes saját maga korrigálni a módszereit (lásd http:/ /www.time.com/time/magazine/article/0,9171,873697,00.html).

Az emberiség találmányai a legritkább esetben ártalmatlanok, a társadalom mégis igyekszik megtalálni az elfogadható egyensúlyt a valós előnyök és a biztos károk között. Gépkocsi nélkül a mai életformánk bizonyosan nem lenne fenntartható, ugyanakkor az Egyesült Államokban a hálaadási ünnep háromnapos munkaszünetében a halálos balesetek száma a hetvenes években nyolcszáz és kilencszáz közé esett, tehát nagy bizonyossággal előre lehetett tudni, hogy három nap alatt 800 ember hal meg. Magyarországon napjainkban 10–15 halálos baleset történik hetente (nem beszélve a sérültekről). De senki sem követeli az autók betiltását.

A GM-növényekkel kapcsolatos társadalmi jelenségeket a fentiek figyelembevételével érdemes értékelni.

A biológusok nagy többségének, mint említettem, az a hiedelme, hogy génmódosítással gyorsan meg lehet oldani az élelmiszerhiány néhány éven belül várható, súlyos problémáját. Nem tartjuk természetidegen folyamatnak a géntranszfert, ugyanis a horizontális géntranszfer jelensége nem korlátozódik baktériumokra, növényeknél is kimutatták már, és a genetikai manipuláció technikája pontosan a horizontális géntranszfernek felel meg, persze laboratóriumi körülmények között. Úgy gondoljuk, hogy a genetikai módosítás jól kézben tartható, az esetleges toxikológiai problémák a kísérletek során megoldhatók. Nem hiszünk abban, hogy a GM-növények használatának nagyobb hátrányai lennének, mint a módszer teljes elvetésének.

Mindez a hiedelmünk csak akkor dől majd meg, ha valaki reprodukálható, ellenőrizhető gyakorlati kísérletekkel bizonyítja az ellenkezőjét. Ilyen eddig nem történt. És itt két kérdés marad: a Pusztai-féle kísérletek értékelése, valamint a módosított növények szabadalmi elismerése és annak következményei. Vegyük előre az utóbbit. Ha a következő harminc évben igazán hasznos GM-növényeket akarunk, akkor arra tömérdek pénzt kell koncentrálni. Kapitalista országokban ezt piaci szabályozással lehet elérni; ha nem lehetne szabadalmaztatni ezeket a növényeket, a tőkekoncentráció nem valósulna meg. Így természetesen az ellenőrzés a cégek kezében marad, éppúgy, mint a természetidegen vegyületek ellenőrzése a gyógyszeripar esetében A cégek ezt – az említett baleset és még néhány korai probléma feldolgozása után – meg tudják oldani. Ha a Monsanto vagy bármely más cég hibát követne el, azt elképesztő jogi és pénzügyi megtorlás követné. Hihetetlen naivitás szükséges annak feltételezéséhez, hogy a világon a genetikailag módosított növények százaival dolgozó cégek valóban káros terméket szállítanának közfogyasztásra. Józan ésszel azt gondoljuk, hogy a pénzügyi következmények fenyegetése elegendő a szigorú belső ellenőrzés kikényszerítésére.

Természetesen a szubsztanciális ekvivalencia elvének alkalmazása vitatható, de az elv feltehetőleg csak akkor dől meg, ha valóban sikerül érdemi különbséget találni a GM-növények esetében. A kísérletek és a termelés eddigi tapasztalatainak birtokában irreális követelésnek tartom, hogy a GM-növények előállítóit gyógyszergyári protokollok alkalmazására kötelezzék, ennek hatalmas anyagi terhei miatt. Jómagam nem tartom ezt szükségesnek, de ha az adófizetők így éreznék magukat biztonságban eleget lehet tenni a követelésnek. Tulajdonképpen politikai követelésről van szó (hadd emlékeztessek az autók okozta balesetek társadalmi elfogadására). Ezen persze fel lehet háborodni, de akkor ezzel kell foglalkozni, mert az autók naponta ölik a sok ezer embert világszerte, viszont a GM-növények egyetlen áldozatáról sem tudunk.

Végül vegyük Pusztai esetét.

Pusztai súlyos etikai hibát követett el: egy félig elvégzett kísérlet mások által nem ellenőrzött eredményeiből a televízió nyilvánossága előtt olyan vihart kavart, amely komolyan veszélyeztette az új technikák társadalmi támogatását. Eljárása olyan, mintha az autóm egyszeri fékhibája miatt beszaladnék egy televíziós adásba azzal a felhívással, hogy azonnal tiltsák be a gépkocsi- közlekedést, mert mindenki életveszélyben van.

Ha Pusztai néhány patkánnyal végzett kísérlete megállná is a helyét, akkor is csupán annyit igazolna, hogy a burgonya egy új, konkrét fajtájának nyers formája patkányoknál tápcsatorna- problémákat okozott. Ebből még az sem következik, hogy ez embernél is így lesz – különösen, ha továbbra is főve vagy sülve eszik a burgonyát, mint eddig. Ahhoz, hogy ez a bejelentés komoly figyelmet keltsen, be kellett volna fejezni a kísérletet, leközölni, és ha a kollégák többször megismételve ugyanarra az eredményre jutottak volna, akkor lehetne azon gondolkodni, hogy mi a bajuk a nyers krumplival agyonetetett patkányoknak? Sokszor végeztem biokémiai kísérleteket különböző állatokon, patkányokon is. Hat állattal, amiről a cikkben szó esett, csak előkísérletet végez az ember, mert elfogadható eredményt, különösen ha az súlyos következményekre figyelmeztet, akkor kap, ha sokszor megismételt kísérletben, nagy számú (több száz) kísérleti állattal dolgozik. A kísérleteket értékelő angliai akadémiai bizottságok teljesen korrekten jártak el. Az is érthető, hogy senki sem foglalkozik a témával, ezeken a burgonyatörzseken folytatott vizsgálat érdektelen, fölösleges pocsékolás volna.

A kísérletek idején a kergemarhakór miatt a média hisztérikus állapotban volt, és egy újabb technikai hibából adódó kudarc híre évtizedekre tönkretette volna a genetikailag módosított növényekkel végzett munkát. Emiatt nagyon helyeslem a cikkíró által elítélt akadémiai és politikai vezetők eljárását: megelőzték a pánikot.

Hogy a jó szándék milyen pánikkeltésre alkalmas, arra legyen elég a H1N1 influenzavírus elleni oltóanyaggal kapcsolatos képtelen hazai eseményekre emlékezni.

Összefoglalva: a genetikai módosítás technikája szükséges, nagy hatékonyságú nemesítési módszer, és rendelkezünk megfelelő ellenőrző procedúrákkal, hogy amennyiben a biológusok többsége által nem várt, új, kellemetlen hatású fajta jönne létre, azt észleljük és kiszűrjük. Hiba volna tétlenül kivárni azt a harminc-negyven évet, amikor az éhségkatasztrófák előreláthatóan jelentkeznek.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.