Sziránó és a cipollai oligarcha disznósága

„Hanyagul, királyian és derűsen vizsgálgatta tetőtől talpig.”
(Thomas Mann: Mario és a varázsló)

Horváth Ivánnak, egy nem kerek alkalomra

0.1

„Akik már olvasták az Így írtok tit, állapítsák meg, akad-e a szövegek közt travesztia is!”

1.1

Síri csend honol az osztályteremben. Külső szemlélő azt hihetné, valami nagy büntiben van a csoport, a gyerekek megbabonázva ülnek, szinte teljesen mozdulatlanul, páran leírnak egy-egy szót, majd átsatírozzák, az egyik fiú (Sziránó, ki más) most lapozgatni kezd. Holott ilyenkor inkább szemöldök- és homlokráncolva szokott nézni, mintha tudná ő ezt is, csak agyának oly mély, rejtett zugában lenne az információ, hogy a nagy túlterheltség, a már túlontúl túlfűtött agyműködés gátolná az amúgy természetesen röhejesen könnyű feladat megoldásában. Hosszú percek után ocsúdik csak fel elvarázsolt transzából, mellyel az előtte fekvő papírra mered. Lelkierejének már utolsó cseppjeit összpontosítva lapozgat, méghozzá egyenesen sötétpiros (világosbordó?) könyve legelejére. Hat szerző is van, ő most a tartalomjegyzékben kutat lázasan a Karinthy-fejezet írójának neve után. Az írásbeli felelés egyetlen tankönyvi kérdésből áll, puskázni nem lehet, Sziránónak is csak azért, mert (legalábbis ebből a tantárgyból) osztályelső, meg hát amúgy is csak a tartalomjegyzéket nézi meredten.

Ott a név. A Tankönyvszerző neve. Sziránó most elképzeli az illetőt, bizonyára valami köpcös, megkeseredett rabszolgahajcsár, valami fröcsögő nyállal ordító náci vadbarom, aki annyi éven keresztül kínozta diákjait, hogy ezt kapta jutalmul: az egyhatod tankönyvet. Ezt azonban elveti. Túlzás, Sziránó, túlzás, gondolja magában és revideálja képzelgéseit. A köpcös azért marad.

2.1

Elegánsan berendezett szoba, kifinomult, franciás műveltségről árulkodik. A Tankönyvszerző gonosz vigyorral ül, mit ül, egyenesen pöffeszkedik, trónol, mint valami önelégült török basa (pasa? maradjon basa) kényelmes fotelében, esetleg pipázik is. Nem, a pipa túl sok, zabolázza meg mindig inkább a realisztikum felé törő fantáziáját Sziránó, ami valójában lehetne, csak épp véletlenül pont nincs, mindig sokkal érdekesebb, mint a teljes fikció. Pipa tehát sztornó. Ül a gonosz köpcös oligarcha, ül kényelmesen és épp azon töri a fejét, hogy még mivel tudná kellőképp megkeseríteni Sziránó és társai életét. Ekkor kopognak az ajtaján, Sziránó az, tessék, szól ki, mire az befárad (energikusan, férfiasan belép, mint egy Jókai-hős), halkan, de határzottan bemutatkozik, majd annyit szól: Na de Tanár Úr, kérem… Erre a rohadt zsarnok – aki azért kellőképpen átlátja mégis
a helyzetet – rögtön megérti, miről van szó, egy szót se többet, kedves barátom, rebegi, elnézést, jaj, elnézést, kérem, ne haragudjon, egyszerre minden bűnére ráébredve, sőt, teszi hozzá már-már sírva, rimánkodva, amúgyis régimagyaros vagyok, öhöhöhőőőő, sír, majd előhúzza gondosan királyi (elnyomói!) fotele mögött pihentetett kardját és beledől.

2.2

Sziránó a dolgozat (hármas, amúgy) után még pár napig igen komolyan tervezgette, hogy valóban kinyomozza a zsarnok telefonszámát vagy címét, és akkor majd. De aztán épp véletlenül pont nem így alakult, matekra (kettes, amúgy) kellett készülnie, és ki is ment a fejéből.

3.1

Hogy mi a franc lehet az a travesztia, úgy vélte, talán soha a büdös életben nem tudja meg, bár feltételezte, hogy valami különösen illetlen disznóság lehet, és szándékában is állt majd utána- olvasni, már csak a miheztartás végett is, de pár nap alatt ez is kiment a fejéből, igaz, becsületére váljék, hogy e pár nap alatt valóban nem is volt már szüksége rá.

4.1

S láttuk az egyre ismételt suhintások és rendületlen biztatgatások hatása alatt meginogni ezt az erőt – tárgyilagos érdeklődéssel láttuk, amelybe némely indulati elem, sajnálkozás és kegyetlen elégtételérzés is vegyült. Ha jól értettem meg az eseményt, ez az úr harckészségének tisztán negatív voltán bukott el. Nem akarásból, úgy látszik, lelkileg élni nem lehet; valamit nem akarni megtenni, tartósan nem jelenthet élettartalmat: valamit nem akarni, és egyáltalán semmit sem akarni, tehát a parancsoltat mégis megtenni, talán túl közel van egymáshoz, semhogy a szabadság eszméje ne kerülne közöttük kutyaszorítóba…”

4.2

Egyszer, évek múltán aztán elment az utcán a zsarnok mellett (mondhatni épp véletlenül). Ha tudta volna, ki az, bizonyára meglepődött volna, hogy mennyire nem köpcös, így viszont, nagy, elvarázsolt magábafeledkeztében (melyre jogos mentsége, hogy épp egy nagyon izgalmas bekezdésnél tartott a menet közben gyorsolvasott kötelező olvasmányban) már csak akkor vette észre a szembejövő alakot, mikor összeütköztek. Elnézést, jaj, elnézést, kérem, ne haragudjon, mondja a zsarnok, míg a meg- botlott Sziránó karját fogva segít annak visszanyernie egyensúlyát. Amúgyis régimagyaros vagyok, teszi hozzá a cipollai alak immáron sejtelmesen vesébelátó tekintettel, s arcán üdvözülten sátáni vigyorral és gyors, kissé ugrándozó léptekkel továbbmegy az egyetem irányába.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.