Szun Vu (Sun-Woo)

Elías Garcilazo élete – bármely más, jól szituált családból származó latin-amerikai író életéhez hasonlóan – negyvenéves koráig nem állt másból, mint exkluzív partikból, és kiruccanásokból az öreg kontinensre. Az addig megjelent nagyszámú munkájának többsége középszerű volt, viszont választékos modora és agyafúrt válaszai, melyek a különféle általa adott, vagyis inkább általa levezényelt interjúk során hangzottak el, a hazai szerzők második vonalába helyezték, azok közé, akik képesek elnyerni egy-egy városi szintű díjat, vagy megszerezni valamelyik kulturális melléklet címoldalát.

Addig még nem érték kudarcok az érzelmi életében, melynek legfontosabb jellemzője a cinizmus, valamint a méretre szabott öltönyök és olasz cipők által közvetített gúnyos elegancia volt. A nők szinte mindig, és inkább előbb, mint utóbb, kapituláltak e dandy vonzereje előtt, aki a csábítás költségoldalának élvezetes kompenzációjára talált a nők meglepetésszerű elhagyásában.

Az első francia nyelvű fordítása megjelenését megelőző este Párizsba utazott, dedikált néhány példányt a Latin Negyed könyvesboltjaiban, és hogy csillapítsa a szaksajtó zéró lelkesedése okozta csalódását – a fordítás még nyilvánvalóbbá tette könyve jelentéktelenségét –, megtoldotta útját egy távol-keleti kitérővel.

Egy párás, nyári napon szállt le Szöulban. A repülőtér futurista épületegyüttesénél sokkal jobban lenyűgözte a sápadt, formás nők sokasága. Rögtön sejtette, hogy ezen az ázsiai félszigeten otthonra lelhetnek voyeur hajlamai. A csomagjait a csillogó anyagokkal és jellegtelen világítással a felső luxuskategóriát utánzó szálloda egyik szobájában hagyta. Mintha a gazdagság majmolásának látványa hajtotta volna a város felé, hamar a tolakodó fényreklámok villódzása által megfestett ködben találta magát. Aztán az Apkhudzsong környéke a Han folyó partján olyan benyomást tett rá, mint egy eszményi gyarmati kondomínium, ahol a nők látni engedik ugyan a combjukat, de lesütött tekintetük révén mégis ragaszkodnak egy titokzatos pároshoz: az erényhez és a kegyetlenséghez.

Már gyalogolt egy ideje, amikor megéhezett. Több étterem bejáratánál is sikerült azonosítania néhány fogás árát, de az összetételüket az étlapokat kísérő fotók ellenére sem tudta megfejteni.
A spórolás váratlan kényszere megbénította. Ez volt Ázsia legelső érezhető hatása a személyiségén: spórolni kezdett mindenen, amire egész életében szórta a pénzt.

Sokáig válogatott az éttermek között. Amikor elege lett, a legkevésbé drágára esett a választása. Leterített egy gyékényszőnyeget a földre, és törökülésben elhelyezkedett az alacsony asztal mellett. Elővette a pálcikákat és a kanalat egy üvegládikából. Végignézte, hogyan gyújtja meg a szakácsnő a lángot az asztal közepén, és hogyan készíti elő a szükséges hozzávalókat, úgy, hogy közben oda sem néz. Elías rögtön arra a következtetésre jutott, hogy ez a szertartásos, és a megérkezése óta magába szívott kegyeletre olyannyira hasonlító szemérem ad tartást a helyiek cselekedeteinek. E nehezen értelmezhető motívum útján körvonalazták – magányosan, vagy a fásult házastársi kapcsolatok által megszabott keretek között – a társadalmi álcájukat.

Önelégülten állapította meg, hogy ebben a vízióban tovább élt a franciák közönye által halálosan megsebzett író. A többi író máris előkereste volna a jegyzetfüzetét, Elías viszont keresett egy tükröt, és megakadt a szeme egy finom vonású és tökéletes lábú fiatal lányon, aki az egyik szomszédos asztalnál készült éppen helyet foglalni. A laza erkölcs hideg glóriája, mely körülvette nagy, mély- barna szemét, azonnal kiemelte az Elías által korábban látott összes ázsiai nő közül. A szemérem álarcát pedig elfedte rajta az az egyszerre marginális és szolgai érzékiség, amely a gésák sajátja volt.

Elías szerencsés embernek érezte magát, és szólt pár szót angolul a nőhöz. Bár úgy gondolta, hogy kifogástalan brit akcentussal beszél, mégis attól tartott, hogy a beszéd közben fölerősödik a távolság, és ahelyett, hogy elcsábítaná, végül inkább taszítja majd a lányt. Szun Vu mindössze egy mosollyal válaszolt a mondottakra, de amikor fölállt, hogy fizessen, összetalálkozó tekintetükből Elías megértette, hogy ez a kortalan nő – hihetetlenül rövid farmere látni engedte tökéletes lábának halvány dimenzióit – várja őt.

Kissé zavarban volt, ahogy a nőt követte az utcán. Nem sikerült utolérnie, mintha ez a villódzó, párás város leleplezné az argentin garbója alatt megbúvó középszerűség árnyát. Talán csak egy szimpla félreértés miatt vágott bele a hajszába. Megállt, és hagyta, hogy a nő eltávolodjék. A csípőjét kissé előretolva járt, ahogy a klasszikus stílusú táncosnők. Megállt a lámpánál, megfordult, és mintha azt sugallta volna egy gesztusával, melyet Elías nem tudott pontosan meghatározni – talán lopva rápillantott vagy elmosolyodott –, hogy jöjjön oda hozzá.

Fölzárkózott. Szirupos angolja hatástalannak bizonyult Szun Vu egykedvűségével szemben, nemrég ébredt, és mintha egy olyan estét próbált volna kiheverni, melyben jócskán jutott szerep a szexnek, a drogoknak és az alkoholnak. Letértek a sugárútról, és végigmentek egy záráshoz készülődő boltokkal és éttermekkel teli utcán.

Megálltak egy kapunál, ami egy szürke, a kaotikus építészeti zűrzavarból csöppet sem kiemelkedő épülethez vezetett. A nő betessékelte. Elías habozott egy pillanatig a feminin ígéret láttán: talán azért, mert nem kötötte össze őket egyetlen nyelv sem, és arra gondolt, hogy egy ilyen paraméterekkel rendelkező nő mögött valószínűleg egy luxuskurva rejtőzik.

A első emeleti stúdiólakás kívülről nyomorúságos látványt nyújtott, belülről viszont annál kifinomultabb volt. A bútorok minimalista stílusa, a személyes tárgyak és a lakóra utaló részletek teljes hiánya egy meghatározhatatlan nemű, gazdasági értelemben pedig prosperáló tulajdonos rejtekhelyéről árulkodott. A szomszédos lakásokból érkező zajok egy párhuzamos, kaotikusan szövevényes és zsúfolt világ kisugárzásának tűntek.

A nő fölült a konyha márványpultjára, és keresztbe tette a lábát. Rágyújtott, és a szabad kezével egy plexipolcra mutatott: whisky, vodka, jakdzsu, gyümölcsbor és csongdzsu. Elías, az ujjal ellentétes irányú ingert követve rávetette magát Szun Vura: az összeszorított ajkak fölengedtek a hosszú csók alatt. A nyelv, mint valami tengeri szirupot, csápként juttatta célba a sűrű nyálat, és csiklandozás helyett kipréselt magából mindent.

Lassan hatolt be Szun Vuba. Áttört a sűrű szőrzeten, és rögtön megérezte a péniszéhez idomuló, és pazarul síkos felületet biztosító redők tölcsértorkolatát. A nő erőteljes nyögésekkel kísérte a műveletet, gerincének görcsös vonaglása átterjedt apró mellére is. Az orgazmusok után a nyögések nemhogy nem halkultak, de egyre erősödtek, és bár Elías hosszútávfutóként aposztrofálta magát, aki képes ellenállni bármely nő hevületének, egy órával később már maga szorgalmazta a gyönyörsortűz eldördülését. Szun Vu abban a pillanatban leszállt a pultról, remegve letérdelt, tisztára nyalta a makkot, és lágyan végigsimított a heréken. Elías újra felizgult az érdes és aprócska lábak láttán, melyek – az ujjak leheletfinom mozgásával szinkronban – mintha támogatni vagy még inkább ünnepelni szerették volna újabb erekciója minden egyes öklelését.

A lakásban ébredt. Sokáig tartott, mire rájött, hol van. Álmos volt, ezért gyanította, hogy többet aludt a kelleténél. Eszébe jutott, hogyan került ide, és valami azt súgta neki, hogy teljesen abszurd döntés volt átadnia magát ennek a nőnek. Nem látta nyomát Szun Vunak; nem talált cetlit, rajta telefonszámmal vagy címmel.

Miközben megfürdött, azon gondolkozott, hogy csak akkor láthatja újra a nőt, ha nem hagyja el a lakást: ha ellenszegül. Kis idő múlva rájött, hogy erre nincs szükség. Az ajtó kulcsra volt zárva, az ablakok pedig le voltak lakatolva, mindez arra utalt, hogy a nő vissza fog térni, talán nem is olyan sokára, és kiszabadítja, vagy újra megcsapolja az életerejét. Megkönnyebbült a gondolattól, pedig a szituáció még akár rémálomban is végződhetett, melynek, különös módon, az önteltsége lett volna a szerzője. Visszagondolt arra a pillanatra, amikor közvetlenül a negyedik menet előtt, egy pohár Jack Daniel’s-szel a kezében eljátszott a gondolattal, hogy az ápolónőjévé fogadja Szun Vut. Egy író személyi ápolónővel, tulajdonképpen hangulatosabb, mint egy magányos és zseniális író.

Lépteket hallott a fönti lakásból. Kiáltások töltötték be a folyosót, kinyílt, majd durván becsapódott egy sor ajtó; azután dübörgés lefelé a lépcsőn, mintha állatok szabadultak volna el. Eszébe jutott, hogy most lármát csaphatna, hogy kiszabadítsák, de túlságosan kevés idő telt még el ahhoz, hogy azt föltételezze a fogságáról, hogy tudatos akció. Azon kívül, egy ilyen cselekedet nem illett volna mindahhoz, amiben Szun Vu részesítette tegnapi felejthetetlen estéjük során, egyetlen kiejtett szó nélkül. Elvetette az ötletet, hogy árulóvá váljon. Majd eljön az ideje, ha a nő nem tér vissza néhány óra múlva sem, majd betöri valamelyik ablak üvegét, és kiugrik. Ez sem lenne árulás, inkább csak dezertálna. Minden nagy íróban, gondolta Elías hirtelen elvonatkoztatva a helyzetétől, ott lakozik egy dezertőr.

Eltelt jó néhány óra, megint elaludt; amikor fölébredt, szomjas volt, és odáig süllyedt, hogy csapvizet igyon; beleszagolt a hűtőbe, és egy hétre elegendő élelmet talált.

Minden ésszerű számítással szemben, az első nap végére alábbhagyott az aggodalma. Volt egy pillanat, amikor azt kívánta, ne is jöjjön érte senki. És ha mégis eljön Szun Vu, a látogatása kizárólag a kölcsönös gyönyörszerzésre korlátozódjon. Még akkor sem esett kétségbe, amikor rájött, hogy az ablak mögött egy szűk, rácsos erkély állja el azt az utat, mely addig a pillanatig szabadulása egyetlen záloga volt. A puszta gondolat, hogy a szállodában – ha nem kapnak hírt a holléte felől – kiüríthetik a szobáját, és kisajátíthatják az öltönyeit, ráébresztette, hogy a fogsága alatt elveszít valamit.

Akkor történt, amikor a tévét nézte. Már hozzászokott a szomszédok zajához, a folyosón felhangzó lépések és kulcsok kiváltotta várakozáshoz, sokáig nem is fogta föl, hogy Szun Vu vissza- tért. Más volt a frizurája, ki volt sminkelve, és a ruha, amit viselt, az anyag tapintásából és szabásából ítélve rendkívül drága lehetett. Elías néhány szívélyes szóval értésére adta, hogy bezárta, amikor elment. A nő elmosolyodott, mintha egy kisgyermeket látna, lerakta a vörös Gucci bőrretiküljét a konyhapultra, kinyitotta a hűtőt, és mintha valamiféle kapcsolat lenne a hűtő tartalma és a vágyai között, levetkőzött. Elías olyan hévvel tépte le róla a fehér csipkés fehérneműjét, ami teljesen ellentmondott hedonista alapelveinek. Szun Vu különösebb időhúzás nélkül becsúsztatta egyik kezét a lába közé, és munkához látott. A közösülés ezúttal elhúzódott, és Elías – ő volt alul –, miközben átkulcsolta Szun Vu szögletes csípőjét, és fél szemmel a tévét figyelte, kissé szomorkásan arra gondolt, hogy az aktus végeztével szabad lesz.

Meghatározatlan ideig feküdtek meztelenül a padlón. Amikor Szun Vu időről időre megszólalt koreaiul, ő hozzáfűzött valami képtelenséget spanyolul. És ha odakint senki sem fog emlékezni rá? Egy olvasó, két olvasó, nevetséges számok. Talán ebben a pillanatban egyetlen könyvét sem olvassa senki a világon. Föltört belőle egy keserű nevetés: már nincs rá elég ideje, hogy zsenivé váljon. Szun Vu bólintott, mintha megértette volna. Negyven év. Roberto Bolaño ötvenévesen halt meg. Tíz év nem elég rá, hogy kinevelje magában a zsenialitás alázatos érzékét, és aztán meghaljon valami ostoba betegségben. Tíz év nem elég rá, hogy az irományai gyámolítsák a halált. Ha már nem lehet zseni, legalább meghosszabbíthatná a várható élettartamát, abbahagyhatná az írást. Még soha nem gondolt rá, de nyitva állt előtte a lehetőség, hogy abbahagyja az írást, és megélje egy másik férfi névtelenségét.

Szun Vu már felöltözve lépett ki a fürdőszobából, megivott még egy utolsó pohár vörösbort, és tartózkodóan elköszönt Elíastól, mintha éppen most találkoztak volna az utcán. Õ még elmotyogta volna, hogy szüksége lenne a szállodában hagyott poggyászára, de becsukódott az ajtó. A kulcscsörgés, és azt követően a zár hangja arra engedett következtetni, hogy a fogsága meghosszabbodik. Össze- zavarodva álldogált az étkező közepén. Elvetette az ötletet, hogy felöltözzön, és lefeküdt a padlóra.

A fogsága napjai alatt meglazult a lakás geometriája. A letisztult minimalizmusa mögött Elías fölismert egy kiürülő mintázatot. Az volt a sejtése, hogy Szun Vu minden egyes látogatása során elvitt magával valamit. Mintha titokban képes lett volna eltüntetni a bútorokat és a tárgyakat, hogy meghitt ürességet kreáljon maga körül, az is lehet, hogy az egyetlen ruháját is magával vitte. Meglepődött: még ruhátlanul sem érezte magát meztelennek. Tényként kezelte, hogy a szálloda dolgozói már szétosztották egymás között az öltönyeit és az olasz cipőit. Ha visszatér Szun Vu, megpróbálja majd elmagyarázni neki a helyzetét, még mielőtt belemerülnének valamilyen erotikus játékba. Képtelen volt megítélni, hogy a fogság jutalom volt-e számára, vagy pedig büntetés, melynek baljós egészében csak kellemes epizódok voltak a találkáik. Ez a szexuális adomány lehetett akár egy elképzelhetetlen áldozati szertartás első lépése is.

Az ablakon át figyelte a dróthálót, amely elzárta az aprócska erkélyt. Kinyújtotta a lábát, és csúszni kezdett lefelé a padlón, lassan, mintha elnyelné egy forró homokfelület. A televízióra szögezte a tekintetét. Valami arra a meggyőződésre hangolta a tudatát, hogy most bőségesen meglakol a réges-rég elkövetett bűneért. Kapcsolgatott a csatornák között, és az egyik koreai teleregényben fölismerni vélte Szun Vut: a színésznő nagy becsben tartott arcvonásai – a melodrámában egy elmebeteg feleséget alakított – szinte pontosan megegyeztek az ázsiai „ápolónője” vonásaival.

Elías szétvetett karral aludt a lakás közepén, amikor bekövetkezett a harmadik látogatás. Egy száj szorítását érezte a lába között. Megpróbálta fölnyitni a szemhéját, de teljes volt a sötétség. Amikor fölemelte volna a kezét, hogy levegye a homlokán feszülő kötést, valaki megfogta mindkét csuklóját, és összekötözte őket egy harisnyanadrággal. Néhány másodperc múlva – bizsergető simogatások soraként – négy női kéz járta be a testét. A sóhajai tovább terebélyesedtek, amikor a két ismeretlen nő összefűzte a száját a pénisze körül, és együtt szopni kezdték. Rettenetesen fölizgult az újdonság hatására, és nem tudta megfékezni a kiadós tűzijátékot. A levegőben mély, nem várt csönd terült szét. Azután a nők dühösen hajba kaptak, mintha egymást hibáztatnák az incidens miatt. Elías a hangjuk alapján arra következtetett, hogy két idősebb nőről van szó, eszerint Szun Vu nem volt közöttük. A fogsága alatt most először érzett félelmet. Fiatal kora óta összekapcsolódott benne a kegyetlenség a hamis csábítással, és az érett nők ragályos szagával. Ötven éves koruktól a nők bosszút álltak a védtelen férfiakon a katasztrofális házasságokban elszenvedett megaláztatásokért.

– Szun Vu? – motyogta.

A közelében nevetgélés hallatszott. Nem kettő, hanem három nő volt ott. A harmadik még nem lépett színre.

– Szun Vu?

Nevetgélés, cipősarkak megtorló kopogása visszhangzott a lakás kiüresedett terében.

Megpróbált fölkelni. Szun Vu elhagyta, vagy ami még rosszabb, mint valami egzotikus állatot, fölajánlotta ennek a három elvált nőnek, akik hajlandóak voltak fizetni egy kis szórakozásért. Ránehezedett a tehetetlenség. Érezte, hogy végigsimít egy láb a járomcsontján. Arra gondolt, vajon nem a saját lábát érzi-e. Arra gondolt, hogy beleharap, de a végtag addigra már nem volt ott.

Ajtócsapódás.

Ismét egyedül, a padlón.

Elfelejtették kioldozni és lemosni.

Odébb kúszott, megfordult, a padlóhoz dörzsölte magát, mintha föl akarna törölni egy foltot. Aztán hirtelen megdermedt, érezte, milyen képtelen ez az egész helyzet. Meztelen volt, nem látta senki. Vajon mióta nem fürdött? Mióta nem tartott könyvet a kezében? Mióta nem sírt? Soha életében nem sírt még egyetlen nő miatt sem. Miért nem állt lábra? Nevetgélést hallott. Az egyik nő még mindig ott volt a lakásban. Hátrálni kezdett, attól tartott, hogy az egyik elvált nő az. De egy visszahúzódó simogatás és a szájának vízíze elárulta: Szun Vu visszatért. Hogyan is gondolhatta róla, hogy elhagyja, vagy odaadja másnak? Végül is nem történt semmi más, csak megosztotta az emberét két barátnőjével, igaz, előzetes egyeztetés nélkül. Amint eloldozta a nő, Elías megölelte, és túláradó gyöngédséggel megcsókolta. Szun Vu, bár eleinte megízlelte a rázúduló rajongást, hamar visszafogta a lendületet, és úgy tett, mintha valami dolga lenne a fürdőszobában.

Miután előkerült, Elías megint átölelte, és néhány könnycseppet is hullajtott a vállára. Mintha a sírás megszabadította volna attól a húszéves ábrándtól, hogy ő író, új embernek érezte magát: hátra- hagyta egy ismeretlen férfi szeszélyeit, megalkuvásait, és szarkazmusát.

Ahogy valamivel korábban a két nővel, most is annyira felizgult, amikor Szun Vuba behatolva érezte, hogy a nő combja átkulcsolja és hívogatja, hogy néhány lázas mozdulat után nem tudta késleltetni a sortüzet. A nő résnyire kinyitotta a szemét. Pislogott egyet, hitetlenkedve. Nem is nézett a ránehezedő, egy sarokba szorított állathoz hasonlóan ziháló testre. Visszautasította a szertartásos csókokat, igazított egyet a lábából formált lakaton, és addig fokozta a szorítás erejét, amíg reccsent valami. A térdével és a talpával félrelökte a férfi testét, aztán bezárkózott a fürdőszobába.

Elías fél lábon várt rá egy darabig, ami a csípőjében lüktető fájdalom miatt végtelennek tűnt számára. Amikor Szun Vu felöltözve, kisminkelve és magas sarkúban megjelent, bicegve rávetette magát. A nő kitért előle, és elfutott a lakás túlsó végébe. Elías követte, egyik kezével a csípőjét markolászta, a másikkal egy képzeletbeli botot. A nő megint elslisszolt előle. A kergetőzés folytatódott néhány percig. Volt valami titokzatos báj Szun Vu éles kacajában, mintha a jelenet perverziója megfiatalította volna.

Elías megadta magát. Nem kapott levegőt, és fokozatosan erősödött a fájdalom a csípőjében.
A padlóról figyelte öldöklő angyalának finoman megformált alakját. A nő viszonozta a gesztust, odaállt mellé, és hosszasan figyelte, a szemében undor, szégyen és könyörület tükröződött. Felül- múlhatatlan gyönyört érzett, amikor Elías sérült lába megremegett, és rángatózva megfeszült, mintha megpróbálna megszabadulni az író meghibásodott testétől. Aztán Szun Vu elment. Elías összeszorította a szemét, úgy hallgatta a túloldalon távolodó sarkak légies dobolását. Amikor fölfogta, hogy Szun Vu ezúttal nem zárta be az ajtót, föltérdelt, és zokogni kezdett.

Fordította Kertes Gábor

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.