Agyő, köz-társaság!
Ez ma az én napom.
A köz súlyát leteszem.
Tisztjét nem viselem.
Agyő, társadalom!
Húsz évig védtelek.
Védd magadtól már magad.
Én nem gyógyítalak
te totális beteg.
Hittem, hogy csiszolódsz,
a szabadság nemesít.
Látom már: semennyit.
Úgy lesz mindig, mint volt.
Rombold magad tovább.
Ámítsd csak s tedd tönkre.
Merülök más körbe.
Agyő, köz-társaság.
Acháb hajóján
„Óh, Istenünk, borzasztó Cethal,
Sorsunk mi lesz…”
(Ady Endre)
„Acháb… a Baálnak szolgála.”
(Királyok Könyve I. 16.30-31)
Az ország tengerre száll ma
Acháb kalózhajójára
száguld ki az óceánra
duzzad minden vitorlája
Hajtja hatalmi vágya
minket is megbabonázva
fekete akarata
akaratunk leigázza
Hajónk röpül időnk remek
fogás remek kedvünk remek
csáklyánk szigonyunk nem remeg
kinyílnak három tengerek
ezt akarták az emberek
körbekerüljük a Földet
keleti széllel cél Kelet
Ahogy az út egyre hosszabb
kedvünk csappan egyre rosszabb
Acháb a zsákmányolta
kincset tisztjeinek szétosztja
mi meg az éhkoppot nyeljük
egyéb híján egymást esszük
már-már nem hiszünk a Bálba
A lázadás szélén állva
lelünk rá a nagy zsákmányra
előttünk a Fehér Bálna
Földnek véljük de nem szilárd
halnak hisszük de ránk kiált
szigonyunk kicsorbul rajta
akarnok szándékunk helyett
úgy lesz ahogy Õ akarja
és amint Élija írja
az ország száll hullámsírba
s népek veszik körűl