RÁDIÓT HALLGATVÁN

            (Leánál, Párisban)

A rádióban forró jazz-zene,
izzik, recseg, s lesed, hogy rezzen-e
mögötte más csend, messzi, éteri,
hűs tisztaság, mi mégis létteli,
mi régi már, de mindörökre újdon,
mit nem hallott Euklidész, se Newton –
új hangok, fények, zsongó, új korok,
új úton új csavargó kujtorog,
új mozgóképek, filmek, folyton új –
új minden ódon, hidd el, s most vonulj
újdon magányba, légy új képzelet,
új álom, új nyelv, új lény, gépszelep
új gyárakban, s új fúvóshangszeren légy
új fémbillentyű, légy falanszter-emlék
új önmagadról, új fantáziákra
új vágy vezessen, vágyj az Újvilágba,
ahol Chicago, Hollywood, New Orleans
új fénye nélkül új idő, új kor sincs,
s hol régi vágyra gyúl új orgia,
új táncra kábul, fut New York fia,
új éjben száguld újdon Fordokon,
de távolokkal sújtott zord rokon
ő is – Párisba vágyik, nem Kairóba,
s nem tudja, hogy vén gondra új bajt róva,
hol is van az a múltba bújt Ajrópa?

Párisban, 1928 júniusában

AVE VERBUM CORPUS

         Rainer Maria Rilke emlékére
I
A költészet memóriája megtört
Sorokkal, sorsokkal, alászálló
Szépségekkel és föl-fölszárnyalásokkal
Telítődik s teljesedik ki, szinte
Pillanatonként. Honnan a megtört
Fény a világban, a lét örökéből
Mit hoz a vers át?
Kell-e a forma reménye?
Miért a szavak ragyogása?
Miféle földi tünékenységről, milyen
Léthajlati jelenségekről, tüneményekről
Próbálok szólni szólhatatlanul,
Próbálok írni írhatatlanul,
Félszeg mértékkel, félig megtörten,
Mint elfelejtett, érdes kővé szikkadó
Kenyérdarab, szétszórt lakomák maradéka
A felhők fénnyel szálkás asztalán.

II
A költészet a megtöretettség
Állapota: a formálás titkos,
Folyamatosan szaggatott, és mégis
Kiteljesedő története, mert hosszabb
Vagy rövidebb verssorokba tördeljük mindazt,
Amiről nem tudunk, amiről körülményes
Vagy csak nagyon nehéz metaforák nélkül,
Szürkén, köznapian csavart,
Csépelt fordulatokkal, folyvást légbe beszélni,
Amiről nem is lehetne, nem is szabadna szólni
Másként, csupán sejtelmek tiszta nyelvein,
Törvény szerint s mindig törvényszegésben,
Törvényeken túl, legbelül, de könnyedén is
Súlyosan lebegve, félálomban, már-már elfátyolozva,
Mint tengermélyi szfinxek, oszlopok repedt kőarcai,
Rég elsüllyedt földrészek, képzelt városok királyai –
Mint érthetetlen, ismeretlen népek, megnémult istenek.

III
A költők így is, úgy is megtöretnek.
Áldozatként megtörik a sorokat, sorsukat,
Önmagukat, a lemorzsolódót, a tékozló világot –
Megtörik Isten hallgatását, megtörik
A kezdeti csendet, a menny kenyerét.
Más maradandóság, egy szép miniátori gesztus,
A boldog munka fegyelme mozgat –
A kéz meg a szem meg a szív meg az emberi elme,
Amiképpen a dolgot, a tárgyat, a szót,
Az apró festményt élővé teszi… És alakítván
Még, messzire, hosszan eltartja magától a könyvet,
Mert nem tud közelibbet ő, hiszen ismeretlen
Az írás – túlcsordul szeretettel, örömmel,
Mint fontánák zenéje, kőtenyerek pereméről a víz.
Mély tornácok s elrejtett grádicsok között
Képíró mester görnyedez bolond toronyba zártan –
Betűkre cifráz angyaltollakat.

Marosvásárhely, 1929. február 22.

Lázáry René Sándor 1859. szeptember 17-én született Kolozsvárott. 1890-től már főleg Marosvásárhelyen élt. Marossárpatakon hunyt el 1929 októberében. Költői műveinek és írott hagyatékának méltó felfedezése még hosszú ideig váratott magára. Verseinek legelső, bár elenyésző része csak 1992 augusztusában került elő a marosvásárhelyi Molter-hagyatékból, aztán később mind nagyobb és nagyobb adagokban, de szinte véletlenszerűen, a Teleki Téka titkosított állományából, illetőleg a költő özvegyének, Vajdaréthy Júliának hosszan lappangó hagyatékából, továbbá más, korabeli (részben családi, részben baráti) hagyatékokból is. Igen terjedelmes, bár eléggé szétszórt lírai életműről lévén szó, még a Lázáry-versek és verstöredékek számát tekintve sem bocsátkozhatunk számításokba, sem előzetes mérlegelésekbe, mert a már-már egésznek mutatkozó szövegkorpusz még újabb meglepetéseket is tartogathat – földolgozása roppant időigényes, hosszú évekre rúghat, ám kétségtelenül folyamatban van. (Közzéteszi: Kovács András Ferenc.)