Polykratés, samosi tyrannos mindent megkapott a sorstól, amit ember megkaphatott. Vagyon, siker, népszerűség, tekintély, dicsőség. Személye mintha csak élő cáfolata lett volna az ókori toposznak az állhatatlan szerencse forgandóságáról – mindig s mindenben szerencse kísérte. Figyelmeztette is levélben aggódó barátja, Amasis. Úgy van az rendjén, hogy a szerencse egyszer magasba emel, másszor elejt – akinek folyton minden sikerül, annak a szerencséjét megirigylik az istenek. Talán akkor engesztelhetné ki az istenek féltékenységét Polykratés, ha valami szívének kedves tárgyat eldobna magától, mintegy felajánlva azt az isteneknek. Polykratés megfogadta a jó tanácsot. Szépséges gyűrűjét áldozta fel. Kihajózott a nyílt tengerre, s ott, az istenekhez fohászkodva, a habok közé dobta a remekművű kincset.

Darab idő múlva egy halász jelentkezett a tyrannos udvarában. Hatalmas halat fogott – akkorát, hogy restellné azt a piacra vinni, felajánlja inkább a hatalmas Polykratésnak. A jeles politikus megköszönte az ajándékot, és a konyhára vitette azt. Az ebédre a halászt is meghívta asztalához, akit persze meg is jutalmazott. Hamarosan feltálalták a pompás halat. Az olvasó talán már sejti is a csattanót: Polykratés étkezés közben megtalálta a gyűrűt, amit nem is olyan régen maga dobott a vízbe. Amikor ezt megírta barátjának, Amasisnak, ő már tudta, hogy Polykratés elveszett, élete szörnyű véget ér majd. Meg is szakította a kapcsolatot a tyrannossal: kisebb lesz a veszteség, ha nem valódi, hanem csak volt barátját pusztítja el a sors. A csapás nemsokára be is következett. Egy perzsa helytartó tőrbe csalta Polykratést, és keresztre feszíttette őt.

De vajon hol volt Samos, kicsoda Polykratés és Amasis, mi az a tyrannos, és elhihető-e bármi ebből a szép mítoszból (vagy inkább: mesés elemekkel átszőtt történetből)?

Samos egy kis sziget az Égei-tenger keleti szegélyén, a kis-ázsiai (ma: török) partok közelében. A mai térképeken Számosz alakban szerepel, a Samos a görög betűk akadémiai átírása. Samos területe 778 km². Hogy ez mennyire kevés, arra álljon összehasonlításként néhány adat: Budapest – agglomerációs gyűrűje nélkül – 525, a kicsiny Luxemburg 2568 km². A legkisebb mai magyarországi megye, Komárom, épp háromszor nagyobb, mint Samos. A sziget lakossága ma 42 000 fő. De mennyi lehetett Polykratés korában? A tyrannos 1000 íjászból álló kis állandó hadsereget tartott fenn. Mivel egy ország népességének kb. 2-5 százalékát képes felfegyverezni, ebből 20–50 000 lakos adódik. Polykratés az ezer íjász mellett zsoldosokkal, hadiflottával is rendelkezett, (Hérodotos egy másik adata alapján hajónként 40 tengerészgyalogost és 100 hajót számolhatunk) ezért inkább a nagyobb adatra kell gondolnunk. Ugyanakkor az ókori Samos lélekszáma aligha lehetett – legalábbis lényegesen – nagyobb, mint a mai. Talán nem tévedünk, ha kb. 40 000 lakossal számolunk: ez nagyjából Baja vagy Salgótarján mai népessége. Ebben az összehasonlításban érdekes igazán az a fantasztikus kulturális, gazdasági, és (igaz, csak egy rövid időre) katonai és politikai teljesítmény, amit az ókori Samos városállam nyújtani tudott.

A görög történelem archaikus korában, a Kr. e. VIII–VI. században (a továbbiakban minden évszám i. e. értendő) még nem a későbbi nagyok: Rhodos, Syrakusai, Alexandria, és persze a legismertebb Athén irányította a görög világot. Ekkor a gazdaságilag és kulturálisan élenjáró terület Iónia volt: Milétos, Samos, Chios, Ephésos. Samos szigetén egykor lelex, kár, pelazg népek éltek – de a történeti időkben a polisz már görög lakosságú. Népe a görög félszigetről, talán az Észak- Peloponnésosról és Boiótiából származik. A görög nyelv egy sajátos, sehol másutt nem beszélt tájszólását használják.

A VIII. században Samos szigetén új típusú, különleges templom épült. A márvány templomépítészet egyik első esete, igazi szenzációja azonban az, hogy a templomcella már nem az áldozat bemutatásának színhelye, hanem a kultuszszobornak a lakóhelye, a cellát pedig oszlopsor veszi körül. Ettől kezdve különbözik markánsan egy templom más rendeltetésű épületektől, és ezután minden görög templom ezt az építészeti mintát követi. De Samos nem csupán pompás Héra-templomával tüntet. A márvány nagyszobrászat, és a geometrikus stílustól elváló kisplasztika egyik úttörője is ez a kis szigetország. Samos művelődéstörténetére még visszatérünk. Be kell azonban mutatnunk, miből származott a sziget jóléte, azután Polykratésről is beszélnünk kell végre.

A legtöbb ember Samoson is, mint az ókorban mindenütt, mezőgazdaságból: földművelésből, állattenyésztésből és halászatból élt. A legtöbb területet bizonnyal a búza és az árpa foglalt el, de nagyon jelentős a szőlő (Harmatta János tanulmányában IV. századi samosi borexportot mutat ki. Bizonyos, hogy ez már a megelőző évszázadokban is így volt). Jelentős a gyümölcs, a szezám termesztése. Polykratés egy új, több gyapjút adó juhfajta tenyésztését honosíttatta meg – valószínűleg más háziállatokkal és kultúrnövényekkel együtt. A szigetország jóléte szempontjából (ezt a jólétet még ókori összehasonlításban is szolidnak kell elgondolnunk) az ipar és kereskedelem szerepe a nagyobb. Samos az egyik legelső és legnagyobb görög bronzműves központ. Az iparcikkek mellé a bronzszobrászat is felzárkózott. (A híres szobrász, Pythagoras, aki persze csak névrokona a matematikus-filozófusnak, Samos szigetére jött tanulni). Jelentős a polisz kőfaragó művészete – bár eleinte a márvánnyal együtt kőfaragók, szobrászok is érkezhettek a Kikládok szigetcsoportról – s oszloplábakat esztergáltak exportra is. Fontos a textilipar. Gyapjúszövetek és ivóedények készülnek kivitelre is. A hajóépítés nélkül nem lehetne elképzelni a samosi kereskedelmi- és hadiflottát. Új hajótípust is kifejlesztettek, mely a korábbiaknál gyorsabb és biztonságosabb: ez volt a jó nevű samaina. A kereskedelem jelentőségére számos régészeti lelet utal. Samos területén etruszk és ciprusi import edények kerültek elő. Ugyanakkor samosi kerámiát találtak az egyiptomi Naukratisban. Naukratis a görög világ közös kereskedelmi támaszpontja, ahol a samosiak egy Héra-szentélyt építettek. Ugyan nem egyedülálló, de nem is mindennapos eset. Valószínűleg Samos az Egyiptommal folytatott görög kereskedelem Milétos mellett legfontosabb városa. Egy samosi hajós, bizonyos Kolaios véletlenül áthajózott Gibraltáron, és eljutott Tartéssosba – a mai spanyolországi Andalusiába. Hérodotos szerint a samosiak „jobban adták el árujukat az összes hellénnél”.

A kereskedelmi érdekérvényesítés és az agrártúlnépesedés, a népességfelesleg levezetése késztette gyarmatosításra a görög városállamokat. Samos is alapított gyarmatokat. Bizonyos, hogy Samos hozta létre Perinthos, Héraionteichos és Bysanthé gyarmatvárosokat, de nem zárható ki a samosi alapítás más gyarmatok esetében sem. Érdekes epizód: Zanklé szicíliai görög város menekülteket fogadott be Samosról, ők azonban hitszegő módon magukhoz ragadták a polisz vezetését. A korábban Leukania nevű szigeten letelepült samosiak adtak új nevet a kis szigetnek: Samothraké. Beavatkozott Samos a VIII. század közepén a görög világ első „világháborújának” számító, Eretria és Khalkis között kirobbant háborúba, melyhez szinte minden fontosabb polisz csatlakozott. Samos egy Megara elleni háborúban meg tudta védeni gyarmatát, Perinthost. A háborúból hazatérő legénység a megarai hadifoglyokkal szövetkezve lemészárolta a földbirtokos nemeseket. (Ha ez igaz, egyik legelső esete rabszolgák politikai szerepvállalásának).

Hérodotos egy érdekes esetet említ. Kerkyra Korinthos gyarmata volt, de több alkalommal konfliktusba keveredett az anyaországgal. (Az ókori görög gyarmatok, ellentétben az újkoriakkal, alapításuk után nem sokkal önálló országgá váltak. Az anyaországgal jobbára vallási, és egyfajta érzelmi kapcsolatban álltak. Olykor katonai segítséget is nyújtottak egymásnak, de ez már két független állam viszonya. Korinthos azonban, úgy tűnik, függésben akarta tartani gyarmatát, mellyel többször is konfliktusba keveredett. A győztes korinthosiak bosszúból háromszáz előkelő kerkyrai ifjút küldtek Alyattés lyd királynak, kiheréltetés céljából. A fiúkat szállító korinthosi hajó kikötött Samoson. A samosiak azonban, megtudva, miről van szó, Artemis szentélyében rejtették el a fiúkat (a templom asylum – oda katonák nem mehettek) sőt élelmezésükről is gondoskodtak. A korinthosi legénység kénytelen volt elhajózni. A kerkyrai fiúkat pedig épen- egészségesen visszaküldték Kerkyrára. Aminek egy oka van, az meg sem történik. Elképzelhető, hogy a samosi polgárok őszintén megsajnálták a fiúkat, cselekedetüket a jóindulat és együttérzés vezette. De bizonyos, hogy nem merték volna ezt megtenni túlerejű hatalommal szemben, és talán szerepet játszott döntésükben, hogy borsot törhettek a kereskedelmi rivális Korinthos orra alá. Az pedig, hogy a korinthosiak nem vezettek bosszúhadjáratot, Samos erejét, tekintélyét mutatja. De mutassuk be végre történetünk főhősét!

Polykratés a fémművességben és a textiliparban is érdekelt vállalkozó volt. Apja, Aiakés szinte bizonyosan kalózkodott (az embernek az újkori brit mondás jut eszébe: az első millióról ne kérdezzen, a többiről fillérre elszámolok) és szobrot ajándékozott a városnak. De nem Polykratés a sziget első tyrannosa. A tyrannis (kb. zsarnokság) az egyeduralom egy „modern” változata, mind az ókori keleti despotikus királyságokhoz, mind a hajdani görög patriarchális királyságokhoz képest. A zsarnok rendszerint gazdag, olykor épp arisztokrata származású, többnyire valamilyen katonai tisztséget is visel. Önkényes, de nem feltétlenül véres hatalomra jutásához – miként azt Németh György elemzése ragyogóan mutatja – toposzokat kapcsolt a görög történetírás: cselt alkalmazó politikus, naiv nép. A hagyományos felfogás szerint a tyrannis a felemelkedő gazdag iparos-kereskedő elit és a régi földbirtokos arisztokrácia közötti hatalmi egyensúlyt fejezte ki. Samos szigetén már Polykratés előtt is volt tyrannis. A gazdagok és szegények között újra és újra fellángoló osztályharc lecsillapítójaként játszhatott szerepet Polykratés rendszere és személye. Elképzelhető azonban az is, hogy a tyrannos egy- szerűen csak saját érdekeit képviselte, mélyebb társadalompolitikai program nélkül. Eleinte úgy tűnt, 540 körül a görög tyrannisok között egyedülálló, családi rezsim épül ki Samoson: három fivér uralma. Polykratés azonban rövidesen felszámolta testvérei hatalmát, egyiküket megölve, a másikat száműzve. 533 és 522 közé tehető egyeduralma. Polykratés építkezéseivel munkaalkalmat biztosított a szegényeknek, s ezzel elnyerte támogatásukat. A fenti történet apró mozzanata, melyben meghív asztalához egy halászt, a „népi zsarnok” alakját mutatja. Az pedig, hogy a halász különleges zsákmányát elviszi a tyrannosnak, szinte a Mátyás királyhoz fűződő meséket idézi. A földbirtokos nemesek (itt geónormosoknak nevezték őket) hatalmát korlátozta, de a korábbi véres kilengésekhez hasonlóról uralma alatt nem tudunk. Hatalmának legfőbb támogatója azonban a gazdag vállalkozó polgárság – ami persze nem jelenthetett nagyon sok embert egy olyan szigeten, ahol legfeljebb tízezer szabad felnőtt férfi élt, és ezek nagyobb része a mezőgazdaságban dolgozott. A polisz gazdasági virágzása a meglévő ipari-kereskedelmi adottságok mellett annyiban Polykratés érdeme, amennyiben a belső harcokat lecsillapította, talán ő kezdte el a samosi pénzverést, s nagyvonalú és sikeres külpolitikájával is elősegítette a városállam boldogulását. No persze, a látványos külpolitika legalább annyira következmény – a gazdasági stabilitásnak és a tyrannos személyes tehetségének, ambíciójának okozata – mint amennyire ok.

Polykratés baráti viszonyt ápolt Amasis egyiptomi királlyal (ő írta azt az aggódó baráti levelet, amelyre dolgozatunk elején utaltunk) sőt katonai segítséget is nyújtott Egyiptomnak a perzsák ellen. Amasis halála után azonban épp ellenkezőleg, a perzsákat támogatta Egyiptommal szemben. (Talán innen az erőltetett magyarázat a történetben arra, hogy Amasis megszakította a baráti viszonyt). Cserébe a perzsák valószínűleg elismerték Samos égei-tengeri vezető szerepét. Annyi mindenesetre tény, hogy Samos száz hajóból álló flottával rendelkezett. Összehasonlításul: Salamisnál az összgörög flotta háromszáz hajóból állt, s a Themistoklés flottaépítő programja alapján s a laureióni ezüstbánya jövedelméből felépített hatalmas athéni flotta kevesebb mint kétszerese a samosinak – csakhogy Athén ekkor negyedmillió lakosú, Samosnak pedig nincs ezüstbányája. Samos száz hajója tehát „több”, mint az athéni 180. Jellemző, hogy Polykratés tengeri csatában le tudja győzni Milétos és Lesbos koalíciós flottáját, pedig csak pár évtizeddel korábban még Milétos az Égei-tenger legfőbb hatalma. Polykratés beavatkozott egy másik szigetország, Naxos belügyeibe, segítséget nyújtva Lygdamis tyrannosnak – igaz korábban Lygdamis segtített neki. Elhárította Spárta támadását is. A spártaiak samosi ellenzékiek hívására érkeztek, de nyilván saját érdekeik vezették őket, bár hogy ez miben is rejlett, nem könnyű kibogozni. A negyvennapos ostrom során váltakozó sikerekkel folytak a harcok, de Polykratés győzelmével végződtek. Mivel a spártait a görög világ legjobb hadseregének tartották, a szigetlakók győzelme igen figyelemreméltó – bár a spártai expedíciós erő nyilván csak egy kisebb kontingense lehetett az összes haderőnek.

Polykratés hatalmát mintegy szimbolikusan elismerte és megkoronázta, hogy az ión világ első embereként vezethette a délosi Apollón-ünnepséget.

Hogy Oroités perzsa helytartó miért csalta tőrbe és ölette meg Polykratést – urának, a nagykirálynak szövetségesét! – voltaképp rejtély. Hérodotos személyes sérelmekben és presztízsszempontokban keres magyarázatot. Meglehet, Polykratés akaratlan mellékszereplője lett egy hatalmi harcnak király és kormányzója között?

Hérodotos szerint Polykratést a görög tyrannosok közül – volt bőven! – csak a szicíliai Syrakusai zsarnokai múlták felül. Polykratés halála után a Samos élére került új zsarnok – Mariandros, korábban a nagy politikus munkatársa – már Dareios kegyéből került pozíciójába, afféle jelentéktelen epigonként, s a szigetet rövidesen bekebelezte a nagyhatalom.

Samosról persze hallunk később is. A perzsák ellen kirobbant ión felkelésben részt vett – de felettébb ellentmondásos módon. A Ciprus partjainál vívott tengeri csatában a görög győzelem legfőbb hősei a samosiak – de szárazföldi csapataik átállnak a perzsákhoz. A Ladé melletti, döntő tengeri csata előtt az utolsó pillanatban a samosi flottaegység a hazatérés mellett döntött, cserbenhagyva a görög ügyet – de egy kisebb samosi flotilla részt vett az ütközetben. A salamisi csatában Samos (igaz, kényszerből) a „rossz” oldalon harcolt, ahol több samosi kitüntette magát, elnyerve Xerxés kegyeit és jutalmát. Samos a görög-perzsa háborúban elért görög győzelem eredményeképp formálisan újból független állam s az athéni tengeri szövetség tagja lett. Athén a délosi szövetségből hamarosan kisbirodalmat formált, beavatkozva a tagállamok belügyeibe, és békeidőben is megkövetelve, sőt felemelve a háborús hozzájárulást, ami így adóvá változott. Az athéni zsarnokság elleni, nem egyetlen, de az egyik legjelentősebb megmozdulás a samosi felkelés 440– 439-ben, melyet a hatalmas erőfölényben lévő Athén Periklés személyes vezetése mellett, csak kétéves háborúban tudott letörni. Viszont Samos a végsőkig kitartott Athén mellett a peloponnésosi háborúban. Ezt a hűséget ismeri el az az athéni sztélé, amelyik Héra és Pallas Athéné kézfogását ábrázolja, és az Akropolison állították fel; mi több, Samos lakói megkapták az athéni polgárjogot. De nem érdemes továbbmenni az eseménytörténetben: Samos, politikai és katonai szempontból is, lassacskán jelentéktelenné vált.

Nincs külön samosi vallás – a görög vallás épp az egyik legfontosabb összekötő kapocs a több száz görög városállam között. Azonban, bár a görög poliszok istenvilága, képzetei, és szertartásaik egy része közös, a legtöbb polisznak van „saját” istene, amely különös tiszteletben részesül. Samos számára ez a „nemzeti” isten Héra. A hagyomány szerint az istennő Samoson született és nevelkedett. Kultusza talán a bronzkor óta folytonos. Ezért kapott Polkyratés Amasis fáraótól két fából faragott Héra-szobrot, és ezért épített épp Héra-szentélyt Samos Naukratisban. A samosi Héra-szentélykörzetben közös temploma volt Hermésnek és Aphroditének. Hérodotos szerint Samos szigetéről való a thrák isten, Salamaxis – persze az is lehet, hogy csak egy, később istenként tisztelt bölcs és ravasz ember. Hélios tiszteletére utalhat, hogy Samos pénzein oroszlán volt – Kerényi Károly szerint az oroszlán a Nap állata.

Mint korábban említettük, a samosi Héra- templom meghatározó szerepet játszott a korai görög templomépítészetben. Többször újjáépítették. A legnagyobb, bár valószínűleg befejezetlen változat az a templom, melyet Polykratés alatt kezdtek építeni. Impozáns méretére jellemző, hogy 112 méter hosszú volt, a legnagyobb ókori görög templomnál, az ephésosi Artemisionnál csak három méterrel kisebb (a két polisz között a templomépítészetben is verseny lehetett) és hossza alig kisebb az esztergomi bazilikáénál (118 méter). Az egykori hatalmas épületből mára csak az oszlopalapzatok maradtak – egyenként másfél tonnásak, s nincs közöttük két egyforma díszítésű. Samos hatott Milétos, Ephésos, Athén és Syrakusai templomépítészetére. A szentélyben talált mezopotámiai, egyiptomi, föníciai és szíriai tárgyak talán nem kereskedelem révén jutottak ide, hanem ajándékként: a Héra-szentély nemzetközi hírű és jelentőségű kultuszhely volt.

Már csak két apróság maradt hátra. Kerényi Károly említi tanulmányában, hogy Samoson szokás volt, hogy a fiatalok már az eljegyzés előtt szeretkeztek:

Mint amikor legelőször ölelkeztek szerelemben

S jó szüleik tudtán kívül jártak kerevetre

(Iliász, XIV. ének, ford. Devecseri Gábor)

Ennek a gyakorlatnak Kerényi szerint vallási eredete van: a fiatal szerelmesek Zeus és Héra első egyesülését ismétlik meg, melynek Samos volt a helyszíne. Sajnos Samos szigetéhez kapcsolódik egy kevéssé dicsőséges fejlemény is. Itt történt a görög világban az első olyan eset, amikor élő embernek (Lysandros hadvezérnek) mint istennek hódoltak a polgárok.

Samos világi építkezése is jelentős. A főváros vízellátására épült a kor talán leghíresebb vízvezetéke Polykratés idején. Egy sziklás hegy túloldaláról kellett a városba hozni a vizet, s ehhez egy 1040 méter hosszú, csaknem két méter átmérőjű alagutat fúrtak a sziklába. Mérnöki bravúr, hogy egyidejűleg kétfelől kezdték a fúrást, és középen találkoztak. Az alagút aljába vésett vájatba helyezték el a fém vízvezetéket. Az alagútban szellőztető nyílások voltak. Érdekes apróság: a munkát brigádokban végezhették: az egyes csapatok jeleket karcoltak a kőbe. Az egyik burkolókőre pedig rávésték: minta. Az építkezést vezető mérnök Eupalinos volt. A templomhoz és a vízvezetékhez képest kevésbé bravúrosnak, de nem kisebb jelentőségűnek tűnik az a nagy móló, amelynek a megépítése biztonságossá tette a kikötőt.

A samosi technika további bravúrja az a híd, melyet Dareios megbízásából Mandroklés samosi mérnök épített a Bosporos tengerszoros fölé, amikor a nagykirály hadjáratot vezetett a szkíták ellen. Samoson élt Rhoikos bronzöntő és szobrász – talán ő dolgozta ki a viaszvesztéses bronzöntés technikáját. Nála is fontosabb a Polykratés-kor műszaki és művészeti zsenije, Theodóros. Õ találta fel a szögmérőt, a szintezőt, az esztergát és a kulcsot. Õ készítette Polykratés híres gyűrűjét, és a lyd királyok számára egy pompás vegyítőedényt. Ez utóbbiról Hérodotos ezt írja: „A delphoiak szerint ez a samosi Theodóros alkotása, s ezt magam is elhiszem, mert nem közönséges munka.” Rhoikos és Theodóros vezette a Héra-templom át- ill. újjáépítési munkálatait, s utóbbi az ókor hét csodája egyikének számító ephésosi Artemis-templom egyik építője.

Polykratés, mint a gazdag és ambiciózus zsarnokok általában, művészeket és tudósokat gyűjtött maga köré. A fent említett két mester mellett Anakreón és Ibykos, a kor kimagasló költői, valamint a korszak legnevesebb orvosa, Demokadés is itt élt. Utóbbit később a nagykirály Perzsiában mintegy aranykalitkában tartotta: óriási tekintélye volt, de nem térhetett haza. Polykratést könyvgyűjtőként is számon tartották, bár – Várkonyi Nándor szerint – „gyűjteménye valójában csak könyvhalmaz lehetett” (ne feledjük, vállalkozóról, politikusról, hadvezérről és kalandorról van szó, aki lehetett mecénás is, de művelt ember aligha). Egy híres kyrénéi jós is Polykratés kíséretéhez tartozott. Pythagoras pedig – és ezúttal a matematikus és filozófus, nem pedig a korábban élt és említett szobrász – Samos szigetén született és élt egy ideig. Polykratés gyermekeinek nevelője volt, de erkölcsi és politikai okokból Nyugatra emigrált. Mivel Pythagoras tanítványai a mérsékelt demokrata irányt követték, feltételezhető, hogy a tudóst a zsarnokkal való szembenállás késztette távozásra.

Akadnak persze olyan híres samosiak is, akiknek, már vagy még, semmi köze a tanulmányunk középpontjában álló tyrannoshoz. Egy thrák rabszolga, bizonyos Aisópos Samos szigetén vált szabad emberré, híres íróvá és demokrata politikussá, még Polykratés rendszere előtt. Aisópos előtt is írtak már állatmeséket, de ő az állatmese, mint önálló műfaj megteremtője. Samos szigetéhez kapcsolódik egy jóval későbbi korszak, a hellenizmus két hatalmas alkotója. Itt született Epikuros, és itt alkotott Aristarkhos csillagász és fizikus, aki számításokat végzett a Föld, a Hold és a Nap egymáshoz viszonyított távolságának megállapítására. Szerinte a Föld a Nap körül kering, és lehet, hogy henger alakú.

Hová tehetjük Samos helyét a történelemben? Fönícia hanyatlása és Athén felemelkedése között volt egy múló pillanat, amikor egy kis sziget nemcsak kulturális, de katonai és politikai tekintetben is világtörténelmi szerephez jutott. Samos az első görög tengeri hatalom. Hadiflottája és tengeri kereskedelme a „kikötő típusú állam”, a tengergazdaság és tengeri hatalom markáns képviselőjévé teszi. Nem szeretnénk azonban az aránytévesztés vétkébe esni. Samos természetesen nem játszott, nem játszhatott olyan önálló és karakteres szerepet, mint korábban és részben kortársként Tyros, vagy később Athén. Másképp fogalmazva: míg Tyros vagy Athén a világgazdaság gyújtópontja, Samos ezt a szerepet nem képes egyedül ellátni: osztoznia kell ebben Milétossal, Ephésossal, Korinthossal, Chiossal.

Hogy akkor miért épp Samost választottuk? Poykratés gyűrűje elvarázsolt bennünket – amiképp hatott korábban Schiller, Márai, Alexandre Dumas életművére is. Milétosnak és a többi kortárs „kishatalomnak” (melyek legfeljebb együtt képeztek élenjáró „nagy” vagy inkább középhatalmat), nem volt Polykratése.

Bibliográfia

Hérodotosz (1989): A görög–perzsa háború. Európa Könyvkiadó, Budapest.

Plutarchos (1978): Párhuzamos életrajzok. Ford.: Máthé Elek. Magyar helikon, Budapest.

Ritoók Zsigmond – Sarkady János – Szilágyi János György (1984): A görög kultúra aranykora. Gondolat Kiadó, Budapest.

Németh György (1999): A polisok világa. Korona Kiadó, Budapest.

Hegyi Dolores (1981): Az iónok Kisázsiában. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Johnston, Alan (1984): Az archaikus Görögország. Helikon Kiadó, Budapest.

Az ókori görögök és rómaiak története. Szerk. John Boardman, Jasper Griffin, Oswyn Murray, (1996) ford.: Szuhay-Havas Ervin, Várady Géza, Vilmos László. Maecenas Kiadó, Budapest.

Kerényi Károly (2003): A Nap leányai. Szukits Kiadó, Budapest.

Harmatta János (1998): A Pontos és az Adriai-tenger közötti kereskedelem a Kr. e. IV. században. Antik Tanulmányok, XLII. kötet.