Jom Kippur Rosenzweig

A héberül kiolvasott cím (gyywwxnzwr rwpyk swy) egy többszörösen összetett birtokos szerkezet, ahol a következő két olvasat egyaránt jogosult: „Jom (Kippur Rosenzweig)”, azaz „Rosenzweig engesztelésének napja”; illetve „(Jom Kippur) Rosenzweig”, azaz „Rosenzweig Engesztelőnapja”. Az első arra a jól ismert, bár kevéssé dokumentált életrajzi legendára utal, miszerint a fiatal Rosenzweig alig néhány hónappal azután, hogy csaknem kikeresztelkedett, 1913. október 11-én utolsó látogatást tett egy kis berlini ortodox zsinagógában, és az engesztelőnapi (Jom ha-Kippurim – syrwpykh swy) istentisztelettől megrendülve visszatért örökölt hitéhez. A második olvasat viszont arra utal, hogy az Engesztelőnap és liturgikus szimbolikája központi helyet foglal el Rosenzweig filozófiai rendszerében, amennyiben az 1921-ben megjelent, A megváltás csillaga című főmű szerint ezen a napon az öröknek vallott zsidó nép a megváltás élményében részesül. Az írás e két lehetséges olvasat összefűzésére tesz kísérletet: bemutatja Rosenzweig egzisztenciális döntésének, a zsidó valláshoz való visszatérésének életrajzi hátterét, majd rávilágít arra, hogy a zsidó liturgikus év és különösen az annak csúcspontját jelentő engesztelőnapi istentisztelet filozófiai értelmezése az „új gondolkodásnak” (das neue Denken) nevezett rendszer alapszerkezetét jelenti. Az utolsó bekezdések a zsidó liturgia etikai és oktatáspolitikai, könyvön és gondolkodáson túlmutató jelentőségére mutatnak rá.

I.

Franz Rosenzweig asszimilált zsidó családban született 1887-ben Kasselben.1 Világi humanisztikus oktatásban részesült, Göttingen, München, Freiburg, Berlin és Lipcse egyetemein orvostudományt, történelmet, filozófiát, klasszika-filológiát és jogot hallgatott. Saját zsidó identitása egészen 1913 nyaráig lappangó probléma maradt számára,2 amikor egy hosszúra nyúlt július éjszakai beszélgetésen3 kikeresztelkedett barátja, Eugen Rosenstock mint az „abszolút vallási hit” megtestesítője megrengette Rosenzweig „relativista filozófiai hitének” alapjait.4 Egy levelében Rosenzweig így ír arról az éjszakáról:

Rosenstock lépésről lépésre kiszorított azokból az utolsó relativista pozíciókból is, ahol még tartottam magam, és egy nem relativista állásfoglalásra kényszerített… egyszerű hitvallása is, amivel pedig támadása éppen csak elkezdődött, egy csapásra lefegyverzett… Én abban a hitben voltam, hogy a zsidóságomat krisztianizáltam. Valójában éppen megfordítva, a kereszténységet judaizáltam.5

Első elbizonytalanodása Rosenzweiget is a kikeresztelkedés gondolata felé hajtotta, de mivel a keresztségbe nem a pogányság köztes állomásán keresztül, hanem közvetlenül, zsidóként kívánt belépni,6 ezért az elkövetkező hónapokban örökölt vallásának tanulmányozása felé fordult. 1913 októberének elején a zsidó Újév (Ros ha- Shana – hn`h `ar) és az Engesztelőnap által közrezárt „Félelmetes napok” (Jamim ha-Noraim – syarwnh symy) liturgiáját végighallgatva végül örökölt hite mellett döntött:

…hosszú, és ahogy én látom, alapos megfontolás során arra jutottam, hogy döntésemet [ti. hogy kikeresztelkedjem] visszavonom. Nem tűnik számomra többé szükségszerűnek, s ezért az én esetemben, lehetségesnek sem. Egyszóval zsidó maradok.7

Szellemi „anatómiájának felülvizsgálata”8 és a „Félelmetes napok” liturgiája alapján ismerte fel, hogy a benne érlelődő „új gondolkodás”, avagy az „az egészséges emberi értelem filozófiájának” rendszere a vallásos hitben, és esetében a zsidó vallásos hitben találhat rendíthetetlen alapra. A zsidó tanítás liturgiára épülő rekonstrukciójából9 fakadt ki később A megváltás csillagában megfogalmazott „új gondolkodás” rendszere.10 Már 1913 novemberében így ír erről unokafivérének, Rudolfnak:

A legfontosabb pontokban, mindenekelőtt az én eddigi legélesebb eltérésem pontján, a bűnről való tanításban, most tökéletesen… egyetértésben érzem magam a zsidó tanítással, amelynek felmutathatóságát a zsidó kultuszban és életben korábban vitattam, most azonban elismerem. Mint mondtam, azon vagyok, hogy a zsidó tanítás egész rendszerét a saját zsidó alapjaimon tisztázzam a magam számára.11

A zsidó tanítás feltérképezése mellett saját filozófiai rendszere kidolgozásához adott újabb ösztönzőt, hogy 1913 novemberében Rosenzweig barátságot kötött az idős Hermann Cohennel, Az ész vallása a zsidóság forrásaiból12 címen 1919-ben posztumusz megjelent könyv szerzőjével.13 Cohen kései filozófiájában saját törekvéseit ismerte fel, jóllehet valamely végső etikai princípium helyett az „egészséges emberi értelem” szerinti élet princípiumát kutatta Rosenzweig a liturgián keresztül a zsidó tanításban.14

II.

Rosenzweig szerint a zsidó tanítás különösen éles megvilágításba helyezi, hogy Isten, ember és világ alapvető, ugyanakkor egymásra visszavezethetetlen elemek. Mivel pedig egymáshoz képest az elemek transzcendensek, megismerésük kizárólag önmaguk által nem lehetséges. „Minden filozofálás e három végső és első tárgya egy-egy olyan hagyma, melyeket addig hámozhatunk, ameddig akarunk – mindig csak újabb hagymarétegekhez jutunk, és sohasem valami «egészen máshoz».” – írja 1925-ös Az új gondolkodás (Das neue Denken) című esszéjében Rosenzweig.15 Az „egészséges emberi értelem”16 filozófiai rendszere azon az alapvető felismerésen nyugodott, hogy az Isten, ember és világ elemeivel kapcsolatban minden kérdés, mely úgy hangzik: „Mi is ez tulajdonképpen (eigentlich)?”, „Mi ennek a lényege (Wesen)?”, egyszerűen értelmetlen, és legfeljebb tautologikus válaszokat eredményezhet: „Isten csak isteni, az ember csak emberi, a világ csak világi.”17

Rosenzweig szerint Thalésztől Hegelig, Ióniától Jénáig18 a régi gondolkodás mindig a totalitást meghatározó lényegi egyetlen feltárásán dolgozott, és – ahogy írja – „még mindig fáradhatatlanul permutálgatják a mindenkori egyiknek a saját mindenkori másikára történő »visszavezetésének« lehetőségeit, melyek nagyjából az európai filozófia három korszakát jellemzik – a kozmologikus antikvitást, a teologikus középkort, az antropologikus újkort.”19 Az „új gondolkodás” viszont sem nem materialista, hogy a világot, sem nem idealista, hogy az emberi Ént, sem nem misztikus, hogy Istent tenné a rendszer lényegi elvévé. Minden visszavezető eljárással szemben az elemek kizárólag egymás közti viszonyaik tapasztalásában adottak az „egészséges emberi értelem” számára:

…a valóságban, az egyetlenben, amelyet tapasztalunk, ez a külön-külön lét már át van hidalva, s minden, amit csak tapasztalunk, hídverések tapasztalásai. Isten maga, ha fel akarjuk őt fogni, elrejtőzik, az ember, saját magunk, elzárkózik, a világ látható rejtéllyé válik. Csak viszonyaikban, csak a teremtésben, kinyilatkoztatásban, megváltásban tárulkoznak fel.20

Isten-ember-világ elemei a viszonyaikat alkotó pályákon, a teremtés-kinyilatkoztatás-megváltás pályáin ismerhetők fel, ahol a teremtés Isten és a világ, a kinyilatkoztatás Isten és az ember, a megváltás pedig ember és a világ viszonyai. Ezen elemek és pályák mint két, egymással szembefordított háromszög fonódnak egymásba, és öltik ezáltal szimbolikusan is a Dávid-csillag alakját. Elem, pálya és alak – A megváltás csillagában megfogalmazott filozófiai rendszer ezek révén oszlik három részre.

Az elemek és pályák egymásba fonódása azonban Rosenzweig szerint nem időtlen gondolat, hanem megélt tapasztalat. Éppen ezért A megváltás csillagának harmadik része a teoretikus érveléstől a szociológiai leírás felé mozdul el, és a zsidóságot tárgyaló A tűz, avagy Az örök élet című könyvben21 így kerülhet sor a zsidó liturgiai év tárgyalására, mely többszörösen tükrözi vissza a teremtés-kinyilatkoztatás-megváltás hármas szerkezetének időben tapasztalt, megélt szerkezetét.22

III.

A megváltás csillaga vonatkozó helyén a következőket olvashatjuk:

Az öröklétben a kimondott szó alámerül a tökéletes együttlét csöndjében – ugyanis az egyesülés csak a csöndben történik meg; a szó egyesít, de akik egyesültek, elhallgatnak. És így a liturgiának, ennek a fénygyűjtőnek, amely az örökkévalóság napsugarát az év kis körébe gyűjti össze, be kell vezetnie az embert a csöndbe. De még a liturgiában is a közös csönd csak a végén következhet, és minden, ami megelőzi, előkészítés e vég számára. Az előkészítés szakaszában a szó még uralja a terepet, a szónak magának el kell vezetnie az embert arra a pontra, ahol megtanulja, hogyan vegyen részt a közös csöndben. Előkészítése azzal kezdődik, hogy megtanul meghallgatni.23

Rosenzweig szerint ez az előkészítés, mely a liturgiai tapasztalatban az embert a hétköznapi időből az örökkévalóság csendjébe képes vezetni, három egymásra épülő szinten bomlik ki. E szintek az Isten-ember-világ elemei közt hidat verő teremtés-kinyilatkoztatás-megváltás pályáinak felelnek meg. Minden szinthez a végső csendhez mind közelebb vivő egy-egy közösségi aktust is hozzárendel, sorrendben a teremtés ünnepéhez, a sabbathoz (tb`) a meghallgatás (das Hören), a kinyilatkoztatás ünnepeihez, a három zarándokünnephez (Pészah – jsp, Savuot – tw[wb`, Szukkot – twks) az étkezés (das Mahl), és a megváltás ünnepeihez (Újév, Engesztelőnap és a közrezárt Félelmetes napok) az üdvözlő gesztus (der Gruss) aktusait.24

A megváltás csillaga elemzése szerint az egyes szinteken kisebb körökben a teremtés-kinyilatkoztatás-megváltás szerinti hármas tagolás ismétlődik meg. A sabbat péntek esti bejövetelét ünneplő istentisztelet, a „sabbat fogadása” (kabbalat sabbat – tb` tlbq), és különösen az azt követő étkezésnél a bor felett mondott áldás (kiddus – `wdyq) visszhangozza, hogy a szombat szentségét az Örökkévaló „emlékezésül a teremtés művére”25 alkotta. A sabbat reggeli imája (saharit – tyrj`) és az azt követő Tóra-olvasás, melyben az éves ciklusban végigolvasott Tórának, Mózes öt könyvének az a hétre eső szakasza hangzik el a kapcsolódó prófétai résszel együtt – ez a szombati liturgia kinyilatkoztatási része, melyben a beszéden és dialóguson felülemelkedő meghallgatás26 a leghangsúlyosabb. A Tóra-olvasáshoz szólított személy a heti szakasz ráeső részének felolvasása után mondja a következő áldást: „Áldassál Te, Örökkévaló, Istenünk, a világ (örök) királya, aki nekünk adta az igaz Tórát és örök életet ültetett közibünk; áldassál Te, Örökkévaló, a Tóra adója!”27 Elemzésében a szombati liturgia ezzel mozdul el a kinyilatkoztatási résztől a délutáni imában (minha – hjnm) jelzett megváltási részig:28 „És eljön Ciónnak a megváltó és azoknak, kik megtérnek a bűntől Jákobban, szól az Örökkévaló” – hangzik a minha-ima.29

Pészah, Savuot és Szukkot a mezőgazdasági év fordulópontjain helyezkednek el, melyekhez a zsidó hagyományban a nép formálódásának meszsze múltba nyúló állomásai kapcsolódtak hozzá: Pészah az egyiptomi kivonulásban a nép közösségként való teremtésére, Savuot a Szinájnál megnyilatkozó Isten Tóra-adására, Szukkot pedig az Örökkévalónak a negyvenéves vándorlás alatti gondviselésére emlékezik. A három zarándokünnepben Rosenzweig szerint a zsidó nép „rendeltetése a néppé teremtésben, a kinyilatkoztatott szó ajándékozásában, és a világ pusztaságán keresztül a magára vett Tórával való vándorlásban, három lépcsőben bontakozik ki.”30 Rosenzweig a kinyilatkoztatás ünnepeiben az étkezés közösségi aktusára helyezi a hangsúlyt, melyen keresztül a közösség állandó, testi megújulása válik közös tapasztalattá.31

Mind a teremtés, mind a kinyilatkoztatás ünnepei egész évben elszórtan helyezkednek el, a megváltás ünnepei viszont az Újév és az Engesztelőnap által határolt tíz kora őszi napban sűrűsödnek össze. E tíz nap „az örök megváltást állítja az idő közepébe”,32 sem a sabbatban megnyilvánuló ismétlődő ciklikusság, sem a zarándokünnepekben kifejezett kollektív történeti emlékezet nem köti már e napokat a hétköznapi időhöz. Újévkor megszólal a sófár (rpw`), az ítélet harsonája felszakítja a homogén idő folyását, és egyszerre felnyílnak az élet, a halál, és a bizonytalan sors könyvei. A megváltás feltételét jelentő végső csendhez a meghallgatás és az étkezés után a közösség az üdvözlő gesztusig jut: a sófár hangjánál összegyűlt közösség tagjai csendbe zuhanva fejezik ki összetartozásukat és üdvözlik az Örökkévalót, Atyjukat, a Világ Örök Urát (meleh ha-olam – slw[h ^lm).33 Az engesztelőnapi teljes böjt maga mögött hagyja az étkezésben kifejezett megújulás képét, a férfiak e napon mintha saját halálukra és újjászületésükre érkeznének a zsinagógába, hófehér hosszú kabátot, kittelt (lfyq) öltenek,34 és miután az Örökkévaló előtt megvallották bűnüket, megtisztulva borulnak térdre a megváltó Isten előtt.35 Az engesztelőnapi katarzisban megélt megváltás azonban az ünneppel együtt tovaszáll, és feloldódik az Engesztelőnapot szorosan követő Szukkot36 megváltási reményében, és ezáltal a liturgiai év ünnepi rendje visszavezeti a zsidókat a szombatokkal tagolt hétköznapi életbe.37

IV.

1913. október 11-én Rosenzweig egy kis berlini ortodox zsinagógában hallgatta végig az engesztelőnapi liturgiát.38 A zsidóság legszentebb ünnepe ebben az évben a sabbat szentségét is magára ölthette, hiszen az ünnepnap ez évben szombatra esett. Ilyenkor az imarend szerint az ünnepnapra mondott minden áldást megelőz egy sabbatra mondott áldás, az engesztelőnapi bűnvallomás és böjt pedig a megváltási állapotot elővételező szombati pihenéssel töltekezik. A Tizennyolc áldás39 engesztelőnapi verziójában például a következő áll:

Örök Istenünk, szeretetedben nekünk adtad (ezt a szombati napot szentségre és pihenésre, és) a mai Engesztelő napot, bűnbocsánat, elnézés és engesztelés végett, hogy megbocsásd azon összes bűnünket (szeretettel) szent gyülekezetednek, az egyiptomi kivonulás emlékére.”40

Engesztelőnap reggelén (reggeli ima – saharit) az ünnepnapra vonatkozó tórai részeket olvasnak,41 majd az ünnepnapi kiegészítő imában (muszaf – #swm) a talmudi leírás költői megfogalmazásaival (pijjutim – myfwyyp) emlékeznek a jeruzsálemi Templom pusztulása óta be nem mutatható áldozatokra és főpapi rituálékra. A délutáni ima során a megtérést szimbolizáló Jónás könyve felolvasása előtt talán kissé különös módon a Leviticusnak, Mózes harmadik könyvének 18. fejezete hangzik el, ahol az Örökkévaló a családi élet tisztaságát megőrzendő a tiltott szexuális kapcsolatokat részletezi, hogy a zsidó nép legitim földbirtokjogát így biztosítsa Kánaán területén: „Ne hányjon ki titeket is az föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogyan kihányta az előttetek lévő népeket.”42 E tórai rész a szexuáletikai rendelkezések betartásához köti a zsidó nép különleges státusát, mely gondolat A megváltás csillaga zsidóságról szóló könyvének elején is megjelenik, ahol Rosenzweig a német zeugen szó magyarul visszaadhatatlan többértelműségét is kihasználva a zsidó nép öröklétét és ezáltal a világ népeitől való radikális különbségét két leszármazási rend, a családi és szellemi leszármazási rend összekapcsolódása által igyekszik bizonyítani.

A tanúsítás a nemzésben történik. Ebben a kettős értelmű, de egyetlen tettben valósul meg az örök élet. Múlt és jövő, egyébként egymásnak idegenek, mert míg az egyik visszasüllyed, addig a másik előbukkan – itt mégis eggyé nőnek össze: a jövőnek való nemzés elválaszthatatlan a múlt tanúsításától. 43

A zsidó nép öröklétét Rosenzweig szerint az adja, hogy pusztán a nemzés és születés által biztosított a nép szellemi továbbélése. A nép tagjának nem kell hitet tennie a kiválasztottság és az üdvtörténeti cél teljesítésének szándéka mellett, mert pusztán létezése és élete révén bizonyítja a Héber Bibliában olvasható üdvtervet. Ahogy Rosenzweig fogalmaz:

Hitének tartalma nem tanúság, hanem egy nemzés gyümölcse. A zsidóként nemzett ember azzal tanúsítja hitét, hogy nemzés által maga is fenntartja az örök népet. Nem valamiben hisz, hanem ő maga hit.44

Az Engesztelőnap minha-imájára kijelölt Tóra- rész, mely a családi leszármazásban az élet szüntelen, örök és tiszta megújulását szabályozza, Rosenzweig logikája szerint így kapcsolódhat a megváltási ünnep örök karakteréhez. A kizárólag Engesztelőnapkor a liturgiába iktatott ötödik, záró ima (neila – hly[n) során kerül pecsét az Újévkor felnyílt könyvekre, ekkor válik végérvényessé a Félelmetes napok során meghozott isteni ítélet, és lassan bezárulnak a menny kapui: „Nyiss nekünk kaput, mikor záródnak a kapuk, mert már leszáll a nap. …Kérünk Isten… tüntess el bűnt és vétket!”45 Majd az Örökkévaló megbocsátásának kikiáltása után az isteni jelenlét fényében (Sekina – hnyk`), nyitott frigyszekrény előtt állva először az előimádkozó, majd a közösség is hétszer kiált fel: „Az Örökkévaló – Õ az Isten!”46 Majd felhangzik a Messiás eljövetelét hirdető sófár hangja, és a közeli megváltás mellett hitet téve kiált fel a közösség: „Jövőre Jeruzsálemben!”47

V.

A Könyvecske az egészséges és beteg emberi értelemről című szövegben Rosenzweig a terápia narratívájában saját „új gondolkodását” mint a „régi filozófia” okozta betegségből kigyógyítani képes gondolkodásmódot mutatja be. Az „egészséges emberi értelem” kúrája után a Könyvecske felgyógyult páciense immár visszatérhet a köznapi életbe, ahol most már rutinná kell tennie a kúra során megszerzett gyakorlatot, nehogy értelmét a régi betegség újra foglyul ejtse: „De hát hol találunk az élet mindennapjaiban olyan helyet, ahol közvetlenül esik szó Istenről, világról, emberről?” – kérdezi Rosenzweig.48 A mindennapok kuszaságában Rosenzweig szerint szinte átláthatatlan marad az elemek és pályák alkotta rendszer, melynek szemléletét az ünnepnapok rendszeres körei, a liturgiai év és benne az ünnepek ritmusa képes rutinná tenni.

A megváltás csillaga a modern, humanisztikus kultúra tévelygő emberének kíván útmutatóul szolgálni. De aki végigcsinálta A megváltás csillaga kúráját, annak – a Könyvecske kifejezésével élve – még utókezelésre van szüksége, hogy az élet mindennapjaiban is biztosan eligazodjék. Rosenzweig a zsidó tanításban és az ahhoz közvetlen hozzáférést biztosító liturgiában talált rendíthetetlen támasztékra. A zsidó vallásos életnek a modern humanisztikus kultúrával összhangba hozott megújítása így lett Rosenzweig mindenek felett álló célja A megváltás csillaga megírása után. Egyes zsidó napi imáknak, Jehuda ha-Lévi himnuszainak, majd a Héber Bibliának újrafordítását49 tekintette a megújítás egyik eszközének, de talán ennél is fontosabbnak tartotta, hogy a zsidó vallásos nevelés oktatáspolitikai reformján keresztül50 kortársait az ünnepnapok tapasztalatához vezesse vissza, ahol az elemek és pályák rendszerének, az „egészséges emberi értelemnek” rendszere rögzülhet. A zsidó vallásos élet Rosenzweignél tehát egyáltalán nem öncél, hanem az a kapu, amelyen keresztüllépve az ember a filozófia legrégebbi céljaival összhangban elérheti a „jó és boldog életet”. A vallásos élet utókezelésében, ahogy Rosenzweig írja,

az ünnepnap a köznapok iskolájává lesz [az ember] számára. Tagjainak ritmikus beidegződése, melyre amott tett szert, az utcákat járva is jól fog jönni neki. Hiszen a lépés ugyanaz itt is, ott is. Aki ott már gyakorolta, itt sem botlik meg többé. Olykor elcsodálkozik majd – milyen egyszerű is az élet.51

Az Erasmus Kollégium 2009. június 25-i VHM-EthnOriens konferenciáján elhangzott előadás írott változata. Kritikai észrevételeikért és a német idézetek szabatos magyar fordításához nyújtott segítségükért köszönettel tartozom témavezetőmnek, Tatár Györgynek, akitől a Rosenzweig iránti lelkesedésemet örököltem, valamint vitaindítómnak, Bíró Dánielnek, aki e lelkesedésemben megerősített. Mindketten bízhatnak benne, hogy végül mégsem leszek pilóta.

Irodalom

Altmann, Alexander: Franz Rosenzweig and Eugen Rosenstock-Huessy: An Introduction to Their „Letters on Judaism and Christianity” in JdC 26–48.

Ben-Pazi, Hanoch: On the Possibility of Entreating the Kingdom through Prayer. Az Internatioanle Rosenzweig-Gesellschaft 2009-es nemzetközi kongresszusán május 19-én elhangzott előadás. [Kézirat a szerző jóvoltából]

Glatzer, Nahum N.: Franz Rosenzweig. His Life and Thought. Indianapolis/Cambridge, in Hackett Publishing Company, 1998.

Glatzer, Nahum N.: Introduction. In Franz Rosenzweig. His Life and Thought, ix–xxxviii.

Kamper, Dietmar: Das Nachtgespräch vom 7. Juli 1913. Eugen Rosenstock-Huessy und Franz Rosenzweig. In Schmied-Kowarzik, Wolfdietrich, ed., Der Philosoph Franz Rosenzweig (1886–1929). Internationaler Kongress – Kassel 1986. Band I–II. (Freiburg-München: Verlag Karl Alber, 1988) (= PhFR), 97–104.

Mosès, Stephane: System and Revelation. The Philosophy of Franz Rosenzweig. Trans. Catherine Tihanyi. Detroit, MI: Wayne University Press, 1992.

Oberlander, Baruch (ed.): Sámson fohásza. Engesztelőnap imarendje. Nuszách Askenáz. Trans. Simon Sároni. Budapest: Chábád Lubavics Egyesület, 1998.

Pollák Miksa (ed. et trans.): Izrael istentisztelete. Imádságos könyv. Tel Aviv: Sinai Publishing, n. d.

Rosenstock-Huessy, Eugen: Judaism despite Christinaity. The „Letters on Christinaity and Judaism” between Eugen Rosenstock-Huessy and Franz Rosenzweig. New York, NY: Schocken Books, 1971. (=JdC)

Rosenstock-Huessy, Hans, Franz – Margit – Eugen. In PhFR 105–107.

Rosenzweig, Franz: A megváltás csillaga (részlet). Trans. Bíró Dániel. In Magyar Mfhely 27. évf. 74. szám, (1989 július 11.) 8–18.

Rosenzweig, Franz: Briefe. Eds. Edith Rosenzweig & Ernst Simon. Berlin: Schocken Verlag, 1935.

Rosenzweig, Franz: Der Mensch und Sein Werk. Briefe und Tagebücher. 1. Band: 1900–1918. Eds. Rachel Rosenzweig und Edith Rosenzweig-Scheinmann. Haag: Martinus Nijhoff, 1979.

Rosenzweig, Franz: Kleinere Schriften. Berlin: Schocken Verlag, 1937.

Rosenzweig, Franz: Der Stern der Erlösung. Frankfurt am Main: Suhrkamp Verlag, 1988. (=Stern)

Rosenzweig, Franz: Könyvecske az egészséges és a beteg emberi értelemről. Trans. Tatár György. Budapest: Atlantisz, 1997.

Rosenzweig, Franz: Nem hang és füst. Válogatott írások. Ed. et trans. Tatár György. Budapest: Holnap, 1990.

Rosenzweig, Franz: On Jewish Learning. Trans. et ed. Nahum N. Glatzer. Madison, WI: The University of Wisconsin Press, 2002.

Rosenzweig, Franz: The Star of Redemption. Trans. William W. Hallo. Notre Dame, IN: Notre Dame Press, 1985. (=Star)

Samuelson, Norbert M.: A User’s Guide to Franz Rosenzweig’s Star of Redemption. London: Curzon Press, 1999.

Stahmer, Harold M.: The Letters of Franz Rosenzweig to Margrit Rosenstock-Huessy: ’Franz’, ’Gritli’, ’Eugen’ and „The Star of Redemption”. In PhFR 109–137.

Tatár György: Barlang és Exodus. Franz Rosenzweig filozófiájáról. In Rosenzweig, Könyvecske, 9–27.

Yaffe, Martin D.: Liturgy and Ethics: Hermann Cohen and Franz Rosenzweig on the Day of Atonement. In The Journal of Religious Ethics, Vol. 7, No. 2. (Fall 1979), 215–228.

  1. Rosenzweig életrajzához elsősorban tanítványa és munkatársa, Nahum N. Glatzer munkáját használtam: Franz Rosenzweig. His Life and Thought. (Indianapolis/ Cambridge, IN: Hackett Publishing Company, 1998 {1961}
  2. 1909 őszén unokafivére, Hans Ehrenberg kikeresztelkedett, amit Franz szülei meggondolatlan és elhamarkodott lépésnek tartottak. A szülőknek unokafivére védelmében írt levelei (különösen az 1909. november 6-ra keltezett) az első tanújelei annak, hogy Rosenzweig maga is őrlődött kereszténység és zsidóság között: „Hansról egészen mást gondolok. Amit a zsidó teológusnál tett három látogatásról írtok, helytelen. Nem volna elég háromszáz látogatás sem. Mi ugyanis minden tekintetben keresztények vagyunk. Keresztény államban élünk, keresztény iskolákba járunk, keresztény könyveket olvasunk, röviden, teljes »kultúránk« keresztény alapokon nyugszik; és ezért ha az embert nincs mi visszatartsa, egy egészen finom döntés – a »három látogatás« – is elegendő a kereszténység felvételéhez.” In Rosenzweig, Franz, Briefe. Eds. Edith Rosenzweig & Ernst Simon. (Berlin: Schocken Verlag, 1935), 45–46., valamint Glatzer, Franz Rosenzweig. His Life and Thought., 19. – Egy másik, szintén a szülőknek címzett levelében (1909. december 5., Freiburg) pedig Rosenzweig érinti a zsidó vallási oktatás kérdését is, melyet ekkor még a következő éles szavakkal utasít vissza: „…a vallási oktatás mit sem segít szemmel látott, füllel hallott, szájjal ízlelt és testen gyakorolt vallás nélkül.” (In Rosenzweig, Briefe, 46–47. és Glatzer, Franz Rosenzweig. His Life and Thought., 19–20.)
  3. A kettejük levelezését összefoglaló, Rosenstock szerkesztésében megjelent Judaism despite Christinaity. The „Letters on Christinaity and Judaism” between Eugen Rosenstock-Huessy and Franz Rosenzweig. (New York, NY: Schocken Books, 1971) (=JdC) című kötet bevezető tanulmányain (Harold Stahmer, Alexander Altmann és Dorothy M. Emmet) és Rosenstocknak e gyűjteményhez írt előszaván túl a sorsfordító 1913. júliusi beszélgetéshez, valamint a Rosenzweig-Rosenstock-kapcsolathoz vö. Kamper, Dietmar, Das Nachtgespräch vom 7. Juli 1913. Eugen Rosenstock-Huessy und Franz Rosenzweig. in. Schmied-Kowarzik, Wolfdietrich, ed., Der Philosoph Franz Rosenzweig (1886– 1929). Internationaler Kongress – Kassel 1986. Band I–II. Freiburg-München: Verlag Karl Alber, 1988. (= PhFR), 97–104.; Rosenstock-Huessy, Hans, Franz – Margit – Eugen. In PhFR 105–107.; valamint különösen Stahmer,Harold M. The Letters of Franz Rosenzweig to Margrit Rosenstock-Huessy: ’Franz’, ’Gritli’, ’Eugen’ and „The Star of Redemption”. in. PhFR 109–137.
  4. Altmann, Alexander, Franz Rosenzweig and Eugen Rosenstock-Huessy: An Introduction to Their „Letters on Judaism and Christianity” in JdC 32.
  5. Rosenzweig levele a júliusi beszélgetés harmadik résztvevőjének, unokatestvérének, Rudolf Ehrenbergnek 1913. október 31-én in. Rosenzweig, Franz, Nem hang és füst. Válogatott írások. Ed. et trans. Tatár György. (Budapest: Holnap, 1990), 5–6.
  6. Vö. Altmann 36–37., illetve Glatzer, Introduction. in. Franz Rosenzweig. His Life and Thought., xvi–xvii.
  7. A korábban idézett, 1913. október 31-i levél nyitószavai. In Rosenzweig, Nem hang és füst., 5. – A döntésről már egy korábbi, 1913. október 23-ra keltezett, anyjának címzett levél zárószavai is utalnak: „Ebből a levélből majd kiveheted, hogy reményem szerint megtaláltam a visszautat, melyért csaknem három hónapon keresztül hiába gyötörtem szét az agyam.” In Rosenzweig, Briefe, 70., illetve Glatzer, Franz Rosenzweig. His Life and Thought., 27–28.
  8. A kifejezést Rosenzweig egy Rosenstocknak küldött 1916 szeptemberi, dátum nélküli levélben használja: „Anatómiai harakirire egy élőlényt egyedül erkölcsi kényszerből lehet rávenni, és nem baráti kíváncsiságból. Annak idején 1913-ban, Lipcsében, erre kényszerített, amikor állhatatosan semmit sem hitt el nekem, és egyetlen megnyilvánulásomat sem fogadta el mint az én megnyilvánulásomat, míg én magam meg nem rémültem, milyen lusta a húsom, és milyen rest a vérem; a csontokat már magam vizsgáltam meg.” In JdC 98., valamint Rosenzweig, Franz, Der Mensch und Sein Werk. Briefe und Tagebücher. 1. Band: 1900–1918. Eds. Rachel Rosenzweig & Edith Rosenzweig- Scheinmann. (Haag: Martinus Nijhoff, 1979), 231.
  9. Glatzer, Franz Rosenzweig. His Life and Thought. 28.
  10. Glatzer, Introduction. in. Franz Rosenzweig. His Life and Thought. xix.
  11. Rosenzweig 1913. november 1-én, Rudolf Ehrenbergnek címzett levele. In Rosenzweig, Nem hang és füst., 12.
  12. Cohen, Hermann, Religion der Vernunft aus den Quellen des Judentums. (Wiesbaden: Marix Verlag, 2008 {1919})
  13. Vö. Altmann, Franz Rosenzweig and Eugen Rosenstock-Huessy., 39–42., illetve Glatzer, Franz Rosenzweig. His Life and Thought., 29–31.
  14. Yaffe, Martin D., Liturgy and Ethics: Hermann Cohen and Franz Rosenzweig on the Day of Atonement. in. The Journal of Religious Ethics, Vol. 7, No. 2. (Fall 1979), 226–227.
  15. Rosenzweig, Franz, Az új gondolkodás. Néhány utólagos megjegyzés A megváltás csillagához. In Nem hang és füst. 115.
  16. Rosenzweig A megváltás csillaga. 1921-es megjelenése után kiadója kérésére filozófiai rendszerének alapgondolatait egy rövid, közérthető nyelven megfogalmazott népszerűsítő könyvben is összefoglalta Könyvecske az egészséges és a beteg emberi értelemről (Das Büchlein vom gesunden und kranken Menschenverstand) címmel. A könyv publikálását végül megtagadta, végrendelkezése ellenére a szöveget Nahum Glatzer először angol fordításban (1953), majd németül (1964) rendezte sajtó alá. Vö. Tatár György, Barlang és Exodus. Franz Rosenzweig filozófiájáról. In Rosenzweig, Franz, Könyvecske az egészséges és a beteg emberi értelemről. Trans. Tatár György. (Budapest: Atlantisz, 1997), 9–11.
  17. Rosenzweig, Az új gondolkodás, 118.
  18. Rosenzweig, Franz, The Star of Redemption. Trans. William W. Hallo. (Notre Dame, in Notre Dame Press, 1985) (=Star), 12., valamint Rosenzweig, Franz, Der Stern der Erlösung. (Frankfurt am Main: Suhrkamp Verlag, 1988) (=Stern), 13. – A megváltás csillaga szerkezeti rajza és a könyv első részének bevezetője Bíró Dániel magyar fordításában megjelent a Magyar Műhely 27. évfolyamának 74. számában (1989. július 11.).
  19. Rosenzweig, Az új gondolkodás, 115.
  20. Rosenzweig, Az új gondolkodás, 129.
  21. Star 298–335., Stern 331–372.
  22. A megváltás csillagát megelőzően Rosenzweig egy 1917-ben megjelent szövegében írja a következőket: „…a sziddur és a mahzorim {ti. a hétköznapi- és ünnepi imakönyvek} mindörökké kézikönyvei és jelzőkövei maradnak a történeti zsidóságnak. A «zsidóság lényegének» megragadásán is túljut az, aki számára e könyvek nincsenek hét pecséttel lezárva; aki egy darab életként bírja azt saját bensőjében, annak van «zsidó világa».” In Rosenzweig, Franz, Kleinere Schriften. (Berlin: Schocken Verlag, 1937), 57–58., valamint Rosenzweig, Franz, It is time: Concerning the Study of Judaism. In On Jewish Learning. Trans. et ed. Nahum N. Glatzer. (Madison, WI: The University of Wisconsin Press, 2002), 29. – Az Itt az ideje… (Zeit ist’s) című szöveg a zsidó vallási oktatás megreformálására tett javaslatot a német állami iskolarendszeren belül. A cím a mottóul is választott 119. zsoltár 126. verséből származik: „Itt az ideje, hogy cselekedj, Uram, mert megszegték törvényedet.” (A bibliai idézetekhez a következő Bibliafordítást használtam: Biblia. Budapest: Magyar Bibliatársulat, 1992.)
  23. Star 308–309., Stern 342–343. A szakaszt Bíró Dániel fordításában közlöm, mely a Szombat folyóirat internetes archívumában, a http://www.szombat.org/ archivum/h0310k.htm címen érhető el.
  24. Star 309–310., 315–316., 321–323., Stern, 343–344., 349–351., 357–359. – A megváltás csillaga liturgiai elemzésének bemutatására a következő két kommentár vonatkozó részeit használtam: Mosès, Stephane, System and Revelation. The Philosophy of Franz Rosenzweig. Trans. Catherine Tihanyi. (Detroit, MI: Wayne University Press, 1992), valamint Samuelson, Norbert M., A User’s Guide to Franz Rosenzweig’s Star of Redemption. (London: Curzon Press, 1999)
  25. Kiddus Szombat Előestéjére. In Pollák Miksa, ed. et trans., Izrael istentisztelete. Imádságos könyv. (Tel Aviv: Sinai Publishing, n.d.), 224.
  26. Vö. Moses, System and Revelation, 189.
  27. Pollák, ed., Imádságoskönyv, 262–263. – Rosenzweig A megváltás csillaga harmadik részének zsidóságot tárgyaló könyvét ezen áldással foglalja keretbe. Star 298., 335., Stern 331., 372.
  28. Star 313–314., Stern 347–349.
  29. Pollák, ed., Imádságoskönyv, 298.
  30. Star 317., Stern 351.
  31. Vö. Moses, System and Revelation, 192., valamint Samuelson, User’s Guide to the Star, 261.
  32. Star 324., Stern 360.
  33. Vö. Moses, System and Revelation, 196–199., valamint Samuelson, User’s Guide to the Star, 264–265.
  34. A kittelt a közösségi ünnepeken kívül temetéskor a gyász és a halál jeleként viselik. Egyes közösségekben a férfiak esküvőre is felöltik e hófehér hosszú kabátot, mellyel azt jelzik, hogy a nőtlenség a gyermektelenség veszélye miatt a halál állapotát jelenti, melyből megszabadulnak azzal, hogy férjekké és így lehetséges apákká lettek. Vö. Samuelson, User’s Guide to the Star, 267.
  35. A zsidók a teljes évi liturgiát tekintve csak a Félelmetes napok ünnepi szakasza alatt borulnak térdre, a liturgia azon pontján, amikor annak idején, a jeruzsálemi Templom fennállásakor a főpap kiejtette az Örökkévaló nevét.
  36. A zsidó Újév Tisré havának első napjára esik, melyet a Félelemetes napok kötnek össze a tizedik napra eső Engesztelőnappal, és néhány nappal később, Tisré hó tizenötödik napján ülik meg a zsidók a Szukkot ünnepét.
  37. Vö. A megváltás csillagának Visszaút az évbe (Rückweg ins Jahr) című szakaszát in Star 327–328., Stern 364.
  38. Az Engesztelőnap rosenzweigi értelmezéséhez nagy segítséget nyújtott Hanoch Ben-Pazinak az Internatioanle Rosenzweig-Gesellschaft 2009-es párizsi nemzetközi kongresszusán május 19-én elhangzott, On the Possibility of Entreating the Kingdom through Prayer című előadása, melynek kéziratát az előadó nagylelkűen a rendelkezésemre bocsátotta.
  39. A Tizennyolc áldás, vagy héber nevén Smoné Eszré (hr`[ hnm`), illetve Amida (hdym[) a hagyomány szerint még a második Templom pusztulás előtti időből származik. Az imaszöveg hétköznapokon mondott verziójában a Templom pusztulása óta a tizennyolc áldás a fogság (galut – twlg) megszűnéséért könyörgő imával egészül ki. Az ima engesztelőnapi verziójában csak az első és utolsó három áldást mondják egy közéjük ékelt hetedik, kifejezetten az ünnepnapra vonatkozó hosszabb imával.
  40. Oberlander, Baruch, ed., Sámson fohásza. Engesztelőnap imarendje. Nuszách Askenáz. Trans. Simon Sároni. (Budapest: Chábád Lubavics Egyesület, 1998), 52. – Zárójelben az engesztelőnapi Tizennyolc áldás szombati betoldásai olvashatók.
  41. 3Móz 16, 4Móz 29,7–11.
  42. Mózes harmadik könyve 18,28.
  43. Stern 331. – Saját fordítás, kiemelés tőlem.
  44. Stern 379–380. – Saját fordítás, kiemelés tőlem.
  45. Oberlander, ed., Engesztelőnap imarendje, 398.
  46. Oberlander, ed., Engesztelőnap imarendje, 415.
  47. Oberlander, ed., Engesztelőnap imarendje, 416.
  48. Rosenzweig, Könyvecske., 99.
  49. Az asztali áldások fordítását tartalmazó vékony füzet egy évvel A megváltás csillaga előtt, 1920-ban jelent meg (TischdankJüdische Bücherei vol. XXII. Berlin, 1920.). Jehuda Halévi himnuszainak fordításán 1922- ben kezdett el dolgozni, mely az 1924-ben (Sechzig Hymnen und Gedichte des Jehuda Halevi. Deutsch. Mit einem Nachwort und mit Anmerkungen. Konstanz, 1924.), majd kibővített formában 1927-ben jelent meg (Jehuda Halevis 92 Hymnen und Gedichte, Berlin, 1927.). ’925-ben fogott neki Martin Buberrel közösen a Héber Biblia új német fordításának. Együtt készítették el Mózes öt könyvének, a Krónikákakt leszámítva a történeti könyveknek, valamint Jesaja próféta könyvének fordítását. A vállalkozást évtizedekkel később Buber egyedül fejezte be, a fordítást tartalmazó kötetek 1936 és 1962 közt jelentek meg első ízben. Vö. Glatzer, Franz Rosenzweig. His Life and Thought., 364–371.; valamint Buber, Martin & Rosenzweig, Franz, Scripture and Translation. Lawrence Rosenwald & Everett Fox trans et eds. (Bloomington, in Indiana University Press, 1994) Rosenzweig fordításaihoz általában vö. Mach, Dafna, Franz Rosenzweig als Übersetzer jüdischer Texte. Seine Auseinandersetzung mit Gershom Scholem. In PhFR 251–271.
  50. Rosenzweig oktatáspolitikai írásait foglalja össze a Nahum N. Glatzer fordításában és szerkesztésében megjelent On Jewish Learning című kötet. Az 1917-es Itt az ideje…(Zeit ist’s), a német köziskolák zsidó vallásos nevelésének megújítását célozta, és javaslatot tett a zsidó kultúrában elmélyedt kutató-nevelők képzését megvalósítani hivatott akadémia felállítására. Az 1919-ben megalakult berlini székhelyű Akademie für die Wissenschaft des Judentums viszont nem valósította meg Rosenzweig elképzeléseit, aki a következő évben Frankfurtba költözött, hogy letegye a Freie Jüdusches Lehrhaus nevű zsidó felnőttképzési központ alapjait, melynek vezetését Rosenzweig súlyos betegsége miatt 1922-ben Rudolf Hallo vette át. A Lehrhaus-hoz kapcsolódik más kisebb írások mellett az 1920-as Tanulás vég nélkül (Bildung und kein Ende) című esszé. Élete utolsó szakaszában Rosenzweig a Tóra törvényeinek követésében megvalósuló önképzés jelentőségét hangsúlyozta, melyről elsősorban a Tatár György fordításában magyarul is megjelent (in Rosenzweig, Nem hang és füst, 84–107.) 1925-ös Építők (Bauleute) című esszé tanúskodik.
  51. Rosenzweig, Könyvecske, 103.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.