Czapáry Veronika – Anya kacag

Regényrészlet

Október 15.

Ma se hívott fel René. Egész nap ezen pörögtem. Még a buszon is. Otthon, mindenhol, mert én mindig azt várom, hogy hívjanak fel a faszik, és nem hívnak fel. Nem kellek nekik. Erről ismét eszembe jut az a kétségbeesett és őrült kislány, aki ott ül a széken a telefon mellett órákon át, és megrögzötten várja, hogy felhívja az apja, de nem hívja fel.

Miután Petitől eljöttem, bekapcsoltam az Imádok élni című számot. Először azt hittem, nem találom meg a neten, miért pont nekem sikerülne, és egyre mélyebbre merültem a kétségbeesésben, hogy biztos nem fogom tudni letölteni, de végül megtaláltam. Végtelenítettre kapcsoltam a gépemen. Szabadnak éreztem magam és határtalannak. Táncoltam is. Előtte való nap a Petinél aludtam, ami jó volt, kicsit összebújtunk, de a Peti reggel kijelentette, hogy önmegtartóztató életet él, és mostantól nem fog megbaszni. Megkérdeztem tőle, komolyan gondolta-e, hogy mi már sosem fogunk dugni. Mosolygott, és azt mondta, hogy mi már sosem. Ideges lettem, és erre elkezdte magyarázni, hogy egy kis pihenésre vágyik, az utóbbi három évet végigkúrta, és ha nem kapott meg egy nőt, meghalt. Boldogabb lett? Végül is boldogabb lett, de mégsem. Én Renével akarok dugni, mondtam. Büszke voltam magamra, hogy milyen megértő vagyok.

Vágytam Renére, és haragudtam Petire, hogy nem René. Állandóan azt álmodtam, hogy vissza- megyek a Hajókötélbe, és elbúcsúzom a Cili nevű nagyon erotikus pincérnőtől, akiért akkoriban mindenki rajongott.

Aztán megint azon gondolkoztam, hogy mit kellett volna tennem, amit nem tettem meg, és mit nem tettem meg, amit meg kellett volna. Például ott maradhattam volna a Kőlevesben táncolni, mondtam is a barátnőmnek, mekkora hülye vagyok, hogy nem tettem meg, de nagyon finoman megkért, ne fárasszam azzal, hogy mit nem tettem meg, amit szerintem meg kellett volna tennem. Ebbe belenyugodtam, tényleg lehet, hogy jobb, ha a barátaimat megkímélem ettől. A Hajókötélbe végül megérkezett a Peti. Kurva jó pasi, zöldeskék szemű és nagyon jól néz ki. Egy pamlagra ültünk
a pult mögött, balra Léna, jobbra Peti, Weiszenberg és Arnold velünk szemben. Odajött egy színész, aki elkezdett üvölteni, hogy nahát, Weiszenberg és Arnold együtt. Minket untatott a Lénával meg
a Petivel, és hülyének is néztük. Mit üvöltözik itt. Aztán elkezdte a Lénát bámulni, hát igen, ismét gyönyörű volt, rövid, két oldalról felvágott szoknya volt rajta, rózsaszín combfix, fekete csizma és a karjáig érő váll sál, szóval nagyon erotikusan nézett ki. Megkérdezte Lénától a színész, ő-e a Karafiáth. Léna jól vette a dolgot, nevetni kezdett és az ölembe hajtotta a fejét, aminek nagyon örültem.

Lénától hazafelé menet minimum ötször elbúcsúztam. Elképzeltem, hogy Renével milyen jó volt csókolózni, hosszan és órákon át, hogy mennyire érdekelte a testem, meg hogy nem hív fel az a szemét, hát én nem fogok vele szóba állni. Gondoltam, jobb, ha a Petit is beavatom a szenvedéseim történetébe. Megkérdeztem tőle, hogy szerinte a Hajókötélben kellett volna-e maradnom tegnap. Azt mondta, neki mindegy, maradhattam volna nyugodtan, csak őt már idegesítette, hogy nem tudok dönteni és rám kell várnia. Kíváncsi voltam, meddig bírja a szenvedéseimet, és mondtam neki, hogy szerintem ott kellett volna maradnom. De ismét nagyszerűségéről tett tanúbizonyságot, türelmes volt, türelmes a végtelenségig, azon ő sosem izél, mondta, hogy mit kellett volna tennie, mert így történt és kész. Én mégis, meséltem neki, egész éjszaka vagy ötször azt álmodtam, hogy visszamegyek a Hajókötélbe, és elbúcsúzom a Cilitől. Mert megint meg akartam felelni másoknak. Nincs elég önbizalmam. Elképzeltem, hogy ölelgeti a derekam a János, a pultos fiú, és ha utána még kavarok a Tibivel és a Cilivel is, akkor biztos, hogy kurvának néznek. De végül is mindegy, nem? Nézzenek annak. Azt mondta, szerinte nem mindig jó, ha az embert kurvának nézik. Például, amikor róla elterjedt, hogy kurva, nagyon gyorsan és sokkal nagyobb részben találták meg az olyan lányok, akik csak azt akarják. Aki az élvezetet keresi, megtalálja az élvezetet, mondta, és mélyen a szemembe nézett. Másrészt, erősen romlott az esélye az olyan lányoknál, akik komoly kapcsolatot akarnak, mert már nem vették be a dumát.

Imádok élni, imádok élni, imádok nyári estén csillagokra nézni, megkerestem és letöltöttem. Peti ismét kedves volt, ölelgettem egy kicsit, hátha meg akar baszni, de nem, és gyönyörű zöld szemeid vannak, ugye tudod, mondtam neki, simogattam is egy kicsit, de igazán én sem kívántam, a Renére voltam ráindulva, aki szemmel láthatólag elfelejtett, a Peti pedig mondta, csak azért dugni, Viktória, mert nincs más, ugye tudod, milyen hülyeség. Most már csak barátok vagyunk, gondoltam magamban, és büszke voltam, hogy ezt is el tudom viselni, el tudom nézni neki, satöbbi, és elkezdtem mondogatni, hogy mi úgysem tudunk csókolózni. Tudod, hogy a szavaidnak hatásuk van, mondogatta, ha ezt ismételgeted mantraszerűen, annak valóságteremtő hatása van. Rábámultam. És akkor betett valami cigány zenét, felpattantam és táncolni kezdtünk – hátulról átölelt.

És a feleségem mindezt hallja, mondta, adok neki egy puszit. És a karcsú ikeás lámpának adott egy csókot. A lámpára rá volt írva, hogy feleség, a redőnyre meg, hogy gyerek. És a gyerek is hallja, mondtam.

Közben néztem magunkat a tükörben. Elkezdtük imitálni, hogy baszunk. Üvöltöttünk, mintha elmennénk. Utána azt mondtam, drágám, olyan jó volt, és olyan jó, hogy nem mentél el. Csak két óra után.

Nevetett.

A hülyeleányok buták, nem tudnak dolgozni, nem lehet hasznukat venni a konyhában, mondta, és különben is, ma túl sokat zabáltam, nem mehetek korcsolyázni a barátnőmmel, nem mehetek mégsem, mert meg- gondolta magát a néni. Miért, kérdezem, nincsen oka, mondja.

Ha megvonom a vállam, akkor nem érdekli, akkor elenged korcsolyázni a néni, az a baj, hogy tudja, nekem ez mennyire fontos. Pánikba esem, többször is megkérdezem, miért nem mehetek korcsolyázni, de tudom már, hogy vesztettem, aztán a földhöz vágom a tejes bögrémet, mert tudom, attól kiakad, befutok a szobámba és magamra zárom az ajtót, biztos vagyok benne, hogy most megver. De azt gondolom, ha nem mehetek korcsolyázni, már mindegy, azt mondja, hagyjál békén, a korcsolyázás témát fejezd be, nem mész és kész. A barátnődet felhívhatod, hogy ezentúl nem mész korcsolyázni. Vajon hány kötelet kéne össze- csavarnom ahhoz, hogy lemászhassak a negyedikről, ha leesnék és nyomorult tolószékes maradnék, az nem lenne jó.

Olyan jó gyorsan menni a jégen, mintha szabad lennék. Lehet, hogy ott van a herceg a jégen, elmesélem, hogyan fogunk találkozni, hogyan csókolja meg először a kezem, biztosan megszabadít mindentől, elvisz, megnyugtat, megkeressük együtt az anyukámat, mert valahol csak kell lennie, ha a nővéremet már nem is találtuk meg. Anyának aranyhaja volt, kedves tudott lenni, együtt kacagtunk naphosszat a mezőn, és gesztenyét is szoktunk szedni ősszel. Nem fogom tudni elmondani, milyen volt vele gesztenyét szedni.

Szeretek korcsolyázni, szeretem, amikor a ruhámon jégdarabkák vannak és érezni a vizet, a szelet, és olyankor az sem bánt, ha elesek, és kék-zöld foltok vannak rajtam, utána újra felállok, és röpít tovább a jég. Reggel megmosom a hajam és az arcom, úgy nézek a tükörbe, hogy minden teljesen más lesz, mert ma megyek korcsolyázni. De idén már többé nem mehetek, mondja a néni, mert mindent el akar venni tőlem szerintem, ami nekem fontos, az eleven emlékeimet is, tudom, a lelkem kell neki. Nagyon örül, amikor minden sokkal rosszabb lesz és sikerül elevenen megaláznia. Tévedés, mert nincsen semmi értelme, nincsen oka, mondja, jobb, ha nem jársz el többé korcsolyázni.

Sajnálom, hogy a földdel egyenlő Anya, meg a nővérem is, néha elképzelem, hogy a lelkük a sír fölött lebeg, de nem látom őket elevenen, ez elkeserít. Elképzelem, hogy a mennyországban vannak, ott fehérség van és fény, arra gondoltam, hogy a nővérem egyszer visszajön, és azt mondja, csak vicc volt az egész, egyszerűen besétál az ajtón, de nem jöttek vissza ennyi év után sem.

A temetés után nem sokkal összegyűlt a család, nem értettem, miről beszélnek, elájultam, bezöldültem és felpaskoltak, de már nem éri meg elájulni sem, mert nincsen velem az anyukám. Mostanában azt érzem, hogy nem érzek semmit, és ez nagyon tetszik nekem, mert sokkal jobb semmit nem érezni, mint azt a nagyon sok fájdalmat, ami Anya után maradt. Pedig szeretném, ha Anya velem jönne a nyárban, felvenné a kendőjét, gesztenyét kergetnénk, és futnánk együtt a napsütésben kacagva.

Szeretnék Anyához menni, átlátszó lenni, rohanni, közben fogni Anya kezét, mert olyan szép olyankor, amikor jókedvű, olyan eszméletlen szép. Anyával mindig együtt akar maradni az ő Icinke Picinkéje, és futni tovább vele az örökkévalóságig a fényben.

A buszon, hazafelé az albérletbe, a Renén gondolkodtam, végig az Imádok élni-t dúdoltam és úgy éreztem, tényleg imádok élni, boldog voltam, úgy éreztem, a rémálom véget ért, már sosem jön vissza, amit gyerekkoromban éreztem. Közben eszembe jutott az anyám, hogy képes volt egy olyan nagyszerű lényt, mint én, otthagyni, meghalni, és életemben először éreztem, hogy lenézem. Közben állandóan eszembe jutott René, akit próbáltam kitörölni az agyamból.

Kaptam a francia sráctól is egy sms-t, hogy mikor érek rá. Jules, valami ilyesmi. Mi legyen vele, gondoltam. Basszak vele? De én nem akarok kapcsolatot. Végül is szép volt a szeme, hátha jó vele. Aztán arra gondoltam, miért ne próbálnék ki minél több gyönyörű lényt a teremtés hálóján, hogy ez milyen jó, satöbbi. Csupán szeretetből.

Másnap elutaztam a gyűlölt gyerekkori városba, Győrbe. Nagyapáék kedvesek voltak, bár kissé kiakadtak a spontán vetélésemtől. Azt hazudtam, hogy nőgyógyászra költöttem az albérletpénzt, hogy adjanak még. Nem tudom, hogyan fogok heti hatezerből élni, elég necces lesz, szegény barátaim fogják a legjobban megszívni a közös kocsmázások alkalmával. Felhívtam a Terit, lekúrtam neki a Renét, persze egyetértett, és megígérte, hogy lejön holnap ő is a Hajókötélbe, nem hagy végképp magamra Jules-lel, akinek ugyancsak szidtam a Renét, és eléggé felbasztam az agyam, amikor elmesélte, hogy René is a Hajókötélben volt aznap, amikor kerestem, bár előbb, mint mi. Aztán René hirtelen küldött egy emailt, amin kissé kiakadtam, és válaszoltam is neki, tulajdon- képpen elküldtem a picsába:

„kedves rené

szerintem te nekem nem vagy a barátom és nem akarlak soha többet látni

természetesen ha összefutunk köszönök neked, de ennyi

tegnap én is hajnalig buliztam a hajókötélben és azt ígérted hogy felhívsz de nem hívtál fel

szerintem te egy szemét pasi vagy aki szereted megalázni a nőket és éreztetni velük a hatalmadat, mármint hogy azt akarod azt csinálják amit te mondasz

te nem vagy művész és ez látszik rajtad

csak egy kis senki aki uralkodni akar a nőkön

az én barátaim betartják az ígéretüket, attól függetlenül nagyon jól éreztem magam tegnap nem akarok olyan nyomorult szerencsétlen és buta emberekkel lenni mint te meg a barátaid, például a Szilárd

akik nem tudnak szeretni és fogalmuk sincs milyen a barátság amit egy nő iránt éreznek

én a Petinél aludtam – nem feküdtünk le – de ő legalább emberi lénynek tart és tudod mindig betartja amit ígér

örömmel hallom egyik francia barátodtól hogy te is a hajókötélben buliztál tegnap

nos bulizzál jókat

DE NÉLKÜLEM

talk to you never.”

De nem voltam benne biztos, hogy jól tettem.

A Nagyapa kissé kiakadt, hogy másra költöttem a pénzem, mint amire adta, a húgom viszont egy csomó ruhát hozott nekem, csak az a baj, hogy mindegyik fekete. A húgomnak majdnem minden ruhája fekete, néha azon röhögtünk, hogy még a bugyija is. Azt mondta, őt nem zavarja, hogy én mindenkivel összevissza kúrok, akivel kedvem van, de ő hűséges. Képtelen mással, csak a Zsoltival, és már alig várja, hogy terhes legyen. Nem is érdekli más, csak a Zsolti, se új emberek, se új barátnők, senki. Unalmasnak tűnt a húgom, persze már menni is akart, neki nincs ideje, még így sincs elég ideje, hogy a Zsoltival legyen, nem töltheti itt az egész napját, pedig csak fél órája jött.
A Mami közölte velem, hogy luxus volt a tizenötezres görögországi utazásom. Győrben egy hülye- gyerek leült mellém a buszra és jó étvágyat kívánt, amikor a sült krumplimat ettem, aztán állandóan engem bámult, amíg ezt írtam.

Felhívtam Renét, nem vette fel, erre felhívtam Szilárdot, a volt pasimat. Megkérdeztem tőle, zavarja-e, hogy én a Renével kúrok, és mondta, hogy nem. Azt mondta, túldimenzionálom a tegnap estét, egyáltalán nincs akkora jelentősége.

A Sziszi hangja megnyugtatott, úgy tűnik, tudja már kezelni az idegbeteg rohamaimat, nem úgy, mint akkor, amikor még jártunk. Próbáltam elmagyarázni neki, mennyire idegesít, hogy nem hív fel. Ugyebár a barátaimmal az a helyzet, hogy ők is hívnak engem, meg én is hívom őket, csak ezt akartam neki elmondani. Azt mondta, szerinte ebben nincs igazam. Hallgattam, nehogy még jobban eldurvuljon a konfliktus, végül én szúrtam le, hogy miért nem hív fel sohasem mostanában. Ha mindig csak én hívok valakit, az nem barátság.

Végül úgy váltunk el, hogy megígérte, majd felhív. A Szilárdba tulajdonképpen még mindig szerelmes vagyok. Elbódítanak a szürke szemei. Amik néha kékek. Meg a hosszú haja. Egy hete megint lefeküdtünk, és megállapodtunk abban, hogy néha majd lefekszünk, de aztán nem hívott fel, hanem én hívtam fel vagy háromszor. Például tegnapelőtt megkérdeztem tőle, mi a helyzet. Erre ő is ugyanezt kérdezte tőlem, meg hogy a városban vagyok-e. Nem, otthon vagyok, fáj a hasam, volt egy spontán vetélésem.

Aztán megint visszahívtam pár óra múlva, de azt mondta, miatta ne menjek be a Hajókötélbe.

Október 16.

Ma felhívtam Renét, és kiderült, hogy ismét paranoid voltam, és semmi baja nincsen velem. Vissza- hívtam, és eléggé egyértelműen közöltem vele, hogy jöjjön a Hajókötélbe, mert ha nem jön, lefekszem ezzel a Jules-lel. Miért is ne. Bonyolult ezekkel a pasikkal. René hangjából úgy éreztem, féltékeny kissé, s ettől belém rögzült az a felismerés, hogy esetleg bűnt követek el, előjött a bűn- tudatom is, de végül rájöttem, mindegy, hogy féltékeny-e vagy sem.

Aztán kikönyörögtem a Maminál, hogy a vezetékesen visszahívhassam Renét, és mondtam neki, hogy az lenne a legjobb, ha lejönne este a Hajókötélbe (szegény Jules – ismét hoppon marad, mert legutóbb a Csacsacsában is ez történt vele, amikor René levett a kezéről), de csak azért mondtam ezt, mert nagyon kívánom Renét, és már nagyon szeretnék vele megint baszni. Egy csomót beszéltem neki, és ötször megkérdezte, haragszom-e, de természetesen mondtam, hogy nem, aztán arról beszélt, hogy a Peti miatt se hívott, mert szerinte nem jó keverni a szeretői viszonyokat. Azaz összeismertetni a szeretőimet egymással, vagy együtt bulizni velük, merthogy akkor kivel megyek haza, meg kit is kívánok. Én jelenleg őt kívánom a legjobban, mert persze csak vele mennék el, ha választhatnék,
de ezt nem mondtam neki, nehogy megijedjen, tudom, mennyire fontos számára a függetlenség, úgy tettem magam előtt is, mint aki nem gondol rá, pedig állandóan csak azt akarom, hogy az ő farka legyen bennem és csókolózzunk megint órákig, meg simogasson, meg persze én is őt, engem ezzel lehet levenni a lábamról. Ha szeret valaki annyira, meg érdekli annyira a testem, hogy csókolgat,
és hallgatja közben a nyögéseimet. René a melleimet is órákig csókolgatta, és marhára érdekelte, ahogyan felizgulok, és ez nekem nagyon jó. Szóval most őt kívánom a legjobban, és legjobban azt akarom, hogy ő basszon meg, azóta nem igazán érdekel szexuálisan más, és a Petitől is minimum ezt várom el, hogy órákig csókolgasson, ha lefekszem vele, de mivel ő erre képtelen (túl türelmetlen ehhez, és nem szerelmes belém), ezért nem fekszem le vele, vagyis lefekszem majd vele természetesen (miért ne), de közben Renére vágyom. Úgy meg nincs értelme lefeküdni, szóval nem tudom.

Abban, hogy érdemes-e a szeretőimet (akikbe időlegesen szerelmes is szoktam lenni, ami vagy elmúlik vagy kiújul, satöbbi, de mindenesetre mindig mély szeretetet érzek irántuk, vagy éppen gyűlöletet) nem bemutatni egymásnak, nem vagyok biztos, hogy igaza van Renének.

Szóval, ha René ott lesz, akkor nem hívom le a Petit a Hajókötélbe, ha nagyon unom a Jules-t, akkor igen, de ott lesz a Teri is, és a Hajókötél mindig jó hely, csak nem tudom mekkora kurvának fognak tartani, ha minden nap más csávóval látnak ott…

Ettől egy kicsit félek, de majd jelzem nekik, hogy nem baszhat meg mindenki.

A Szilárdnak tegnap új barátnője lett, René azt mondta, vele volt, szóval, amikor felhívtam, az a csaj volt nála, és azért nem mondta meg, kivel van. De én ismét zseniálisan megéreztem. A lényeg: mindig becsajozik, miután lefekszik velem. Mondtam Renének, hogy én örülök, ha a Sziszinek barátnője van és boldog, engem ez nem zavar. És tényleg örömet éreztem, és örültem, hogy ezt meg tudtam tenni.

Anya ma ideges volt, és hiába akart úgy tenni hogy nem, tudtam, mert láttam rajta, hogy ideges. Próbáltam vele beszélgetni, de nem hagyta, mindig lerázott, ez rosszul esett, mert szeretek Anyával kacarászni, és jó, amikor az arany napsütésben rohangászunk, Anya haja szép és én olyankor mindig azt hiszem, hogy szerelmes vagyok belé, szerelmes vagyok Anyába, de szerelmesnek lenni csak a fiúkba lehet, mondták az óvodában.

Ezért jó nőnek lenni, suttogja Anya, mert akkor van az embernek Anyja, és én szeretem Anyát. Ha nem ideges, halk a hangja, selymes a teste, olyankor kedves velem. Szeretek Anya hangján beszélni és viccelődni. Fontos, hogy mindig olyanok jutnak eszébe, amilyenek nekem nem, ez nagyon izgalmas. Például, hogy a pára lecsapódik az ablaküvegen, és akkor ott jégvirágok fognak nőni, erre ő hívta fel a figyelmemet.

Baj csak akkor van vele, amikor korán reggel fel kell kelnem, mert óvodába kell mennem, neki korán kell mennie dolgozni, korán kell mennem dolgozni, nem érted, mondja nekem, kelj már fel, és kifejezetten ráncigál, fél perc alatt kihúz az ágyból. Olyan durva, én azt érzem, nem bírom ezt elviselni, és keresem a nővéremet mindenhol a lakásban, meg a szörnyeket is, az álmos takarómat, de mégsem aludhatok, mert az óvodában elsőnek kell lennem. Ott topogunk az ajtóban, hogy kinyisson az óvoda, és ő nagyon ideges, oda kell érnem a munkahelyemre, oda kell érnem, és akkor nem érdekli semmi.

Azt gondolja, ki akarok vele szúrni, direkt, hogy nem keltem fel, és tudom, hogy olyankor ellenségnek tekint.

Anyának a teste is szép, kedves és jó, ahogyan táncol, az is furcsán elképesztő, a megképződő kör a legjobb bennünk. Anya teste ilyenkor jó, úgy érzem, van benne tényleg energia, amely csak Anyára jellemző, és én szép vagyok. Hiszek benne, mert annyira szeretem Anyát, nem szeretném, ha ideges lenne, olyan jó lenne, ha Anya is hinne minden ilyenben. Anya hangja szép és lágyan szól hozzám, tényleg a kettőnk között megképződő teret szeretem a legjobban, mert ott olyan jó.

Olyan lágyan szól a dallam kettőnk között, jó elaludni végre, csak aludnék el örökre, suttogja a fülembe Anya. Anya ne kívánj ilyet, kérlek, sírok és könyörögni kezdek megint, nagy cseppekben hullanak a könnyeim, Anya, te fontos vagy nekem, de már nem figyel rám, látom, és megint sírni kezdek, most azért, mert neki nem fontos, hogy nekem fontos.

Éjszaka olyan élesek a fények, ha Apa mellett alszom, akkor főleg, és kellően kedvesek a reggelek. Anya hangja komolyan engem annyira elvarázsol, nem is értem, miért. Tényleg, teljesen elhiszem, hogy
Anya szerethet, mert Anyának a hangja is lágy, meg szerethet is, és nem mindig ideges.

Anya mindig mást mond, ez a legidegesítőbb benne, hogy sosem lehet kiszámítani. Ha hazatérünk és kinyitjuk az ablakokat, nekünk teljesen jó lesz, mondja Anya, és ezek azok a délutánok, amikor senkinek sem kell megfelelni. Ugrándozok és örülök, hogy nem kell senkinek megfelelni, mert néha elfáradok. Anyával a legjobb ruhákat tervezni, mert olyankor kinyílik, és minden jó lesz, a világoskék a kedvenc színe. Gyakran elszürkül a tekintete, és olyankor nekem is köd ül az agyamra.

Anyát nem lehet visszahozni.

Az is eszembe jutott, hogy René meglehetősen jól reagált a hisztijeimre. Egyáltalán nem volt kiakadva azon, hogy hívogattam, és eszembe jutott, hogy nyilván azért, mert jó nő vagyok. Hát persze, ő nem az apám, aki otthagyott, és állandóan megalázott, és már nem az van, mint gyerek- koromban. Nyilván meg akar kúrni, jól, sokszor és nyilván szeret, nyilván kell neki, nyilván kell neki egy jó nő.

A Nagyapáék jövő héten jönnek a pszichológusomhoz, elmondják a bánatukat velem kapcsolatban, hogy költöm a pénzüket, és nem vagyok rájuk tekintettel. A Nagyapa a spontán vetélésemből meg
a váltakozó fiúimból arra következtetett, hogy én erkölcstelen vagyok, de ezt nekem nem merte mondani, csak a Maminak. Ezt én fél füllel hallottam, mire azt mondta nekem, hogy ezt a mostani kormányra értette, de én tudom, hogy rám. Aztán a Mami elmondta, hogy kiakadt a spontán vetélésemtől, holott örülhetne, hogy elment a baba. Azért elég szörnyű volt vérezni, úgy éreztem, kivérzek magamból mindent. Ha az egy gyerek volt, akkor az ultrahangos felvételen babadarabokat látni, az orvos fehér gumikesztyűjén pedig vércafatokat.

Amikor megjöttem Győrből, a Peti azt mondta, unja ezt a témát, mert a Xénia annyit mesélt már neki arról, hogy milyen szörnyű egy abortusz. Aztán megnéztem a bútorokat Odettnél, és jónak találtam őket, két gyönyörű szekrényt, négy faragott széket és egy kanapét nekem adott nyolcezerért. Metaxával kínált. Megjött a barátnője, de unalmasak lettek. Csajos dolgokról beszélgettek, és közben felhívott a Peti, amíg ott voltam, erre közölték velem, mennyire bunkó ez a Peti, meg mennyire szét van esve, milyen szomorú, hogy nem érti meg a spontán abortuszomat és ezen viccelődik. Mondtam nekik, nem vártam el tőle, hogy megértse, és tudtam, hogy nem fogja megérteni, szóval semmi baj. De ők kiakadtak ezen. Aztán az Odett mutatott ruhákat, és elárulta a turkáló helyét is, ahol 500 forintért tök jó ruhák vannak.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.