Ambrus Judit – Vesztőhely télen

„Semmit sem tudunk.”

Pilinszky János

Gyerekkorukban kellene meghalniuk, tudásuk csúcsán, alázatuk magasán, gondolta Isten, s szótlanul vállára vette komor elhatározását. Vadsárga házat, vérhintett hófoltokat látott maga előtt. Egy nemzet helyes rasszarányának ezüstösen csillogó képe és világmegváltó gondolatok csillagai fényeskedtek felette. Hogy a teremtésbe vetett hite meg ne ingjon, egyre erősebb lett abbéli meggyőződése, ki kell javítania, ami tönkre ment. Neki, saját magának, ha ő született erre a feladatra, ha rendet, úgy tűnik, kizárólag ő tud, és mintha csupán neki lennének részvényei a teremtésben, ő akar csak tenni. S mivel az idő kizökkenésének okát épp a nemtelen rasszok féktelen túlszaporodásában látta, elindult az ismeretlen tűzvészébe, erős, konok, mélyizmú elhatározással odasietett –, hogy sebet, akin ütött méltatlan eredete, ne foltozgathassa hiábavalóan a jóvá- tehetetlent. Olykor azért fel-felfohászkodott, fényesre suvickolt Martens bakancsával fojtott dühvel belerúgott a földbe, győzné le az éjszaka, sötéten úszó és laza hullámaiba hadd ne lépne.

Ám elhivatott volt, meg kellett lennie, amit kigondolt, hisz nem kisebb volt a tét, mint a mindenség sorsa, az cincogott a tenyerében, tudta, most van soha. A jól kitervelt akció előtt kikönyökölt a szeles csillagokra, térképeket és műholdas felvételeket tanulmányozott, s arra jutott, hogy az űrbe szimatoló fákkal szegélyezett erdő mellett egy, a céljainak épp megfelelő ház észre- vétlenül megközelíthető és jól támadható célpontul szolgál. Kezdetnek nem rossz, örvendezett Isten, s mivel tudta, ha bátran belevág, azzal a méla gond felét már le is rázta magáról, gyávának látszani pedig önmaga előtt sem szeretett, így újfent jóváhagyólag nyugtázta magában a projektet. Hogy a minden mozzanatában a teremtett világ jobbítását célzó vállalkozáshoz klasszul előkészítse a hozzávalókat, egy kútnál gázolajat vásárolt, majd a gyúlékony anyagot zöld színű, parafadugóval lezárható üvegekbe töltve gondosan elkészítette a támadásra szánt koktélt, zsebében fegyverek, lőszerek, katonai ruházata jól illett az univerzum megmentésétől rózsálló gondolataihoz.

Isten, mint tudjuk, ha a mennybe hágott fel, ott volt, ha a Seolba vetett ágyat, ott is jelen volt. Ha a hajnal szárnyaira kelt, és a tenger túlsó szélére szállt, ott is a keze vezérelné és a jobb keze fogná őt. Megvizsgálta Isten önmagát, próbának vetette alá, szoros ismeretséget kötött tette vezérlő eszméivel és igazán észlelte volna, ha a gonoszság, az ostoba, förtelem szülte gondolatok bármely apró lábnyoma rondállott volna rajtuk, ha sekélyes és egyben aljas ideák medrébe terelődtek volna a világról való fantáziái, ideje is volt persze bőven elemezgetni őket, hisz az örökkévalóság széles sztrádájáról le sose tért, igaz, módja sem volt volna erre.

Isten a világegyetemen akart tehát javítani, korántsem ment tökéletesen minden, nem akarta az ezzel ellentétes benyomásokkal becsapni magát, értette és el is fogadta a kozmoszt ért kritikákat, túl sok utolsó csepp és zavaros elegy került az egyre mérgezőbb pohárba, egyre jobban gomolygott körülötte a megoldatlanságok barátságtalan, mi több, fullasztó káosza. És látta Isten nincsen arra mód, kitörni út, remény e látomásból. Meg kell szerelni, ami a teremtő napok óta nem működik rendesen, újat rakni azok helyett, amikbe a romlás már belevájt, gyógyszert találni a még orvosolhatóra, kiköszörülni az itt-ott éktelenkedő csorbát. Meglehet, ezalatt távoli, kétes tájakon készülődött a fájdalom.

Isten késő este indult útnak, főutak és mellékutak keresztezték elhatározását, szántás, zsombék, erdőhatár. Isten halált gombolt magára, magához vette öntöltős sörétes vadászpuskáját, amihez előzőleg Remington Big Game 7/0 méretjelölésű, 6.2 mm átmérőjű sörétszemekkel töltött lőszereket tárazott be. Isten elszántan ballagott. A tájat és a jó előre kiszemelt ház környékét ekkor már gyerektakarónyi, frissen hullott hó foltozta.

Kit fölvezetnek?, dúdolta Isten. Nem tudom, folytatta. Kik fölvezetik?, kérdezte magától, de a válasz ezúttal is elmaradt. Vágóhíd vagy vesztőhely? Nem tudta. Ki és kit öl? Ember öl állatot vagy állat embert? Nem merte tudni ezt sem. S a zuhanás, a félreérthetetlen, s a csönd utána? Nem tudta vagy talán nem hitte, hogy képes lenne most elbírni a tudását. S a hó, a téli hó? Talán száműzött tenger. Isten hallgatása. Vesztőhely télen. Igen, semmit sem tudunk.

A kiszemelt egyszintes, gorombasárgára festett, téglából épült ház a kisközség keleti szélén, egy nem túl széles földút végében szabadon állt, az udvara nem volt elkerítve. A téglalapalakú épület rövidebb oldala, az északi homlokzat előtt vezetett az út. A ház bejárati ajtaja az épület erdő felőli oldalán, a hosszabb, keleti falsík közepén volt.

Hogyan is igazítja sorsát, az öröklétet, Isten, a teremtés mindörökre veszendő mezejében?

Hogyan is igazgatja elhatározását? Az elszánás fényes jegén leszúr egy rittbergert a könyörület, vagy megacélosodva siklik tovább a fagyos szándék? A hóhér egyszeri megingásától vagy a sírás könyörtelen ünnepélyétől várandós az éj? Vagy már úgyis minden egyre megy?, a gyilkos nem latolgat?

Ahogy a rendeltetése szerint működésbe lépő Isten a ház közelébe ért, a fák takarásában maradt. Vagyis, más szögből nézve, Isten bement a lakóház udvarába. A ház baloldali, észak-keleti sarkától tíz méterre állt meg, ahonnan rálátás nyílt a sikkesnek épp nem tűnő bejárati ajtóra, és az ajtó előtti, kissé félkésznek tetsző, lebetonozott részre. Illetve, megint egy másik látószögből tekintve, a súlyos terheket cipelő világ problémáit szinte egy csapásra megoldani szándékozó Isten az épület hátsó, déli irányba eső falához ment, ahol elővette és meggyújtotta az egyik nála levő Molotov-koktélt és a szépkegyetlen lángokkal égő üveget kíméletlenül felhajította a nyitott padlásajtón keresztül a padlásra. Ki itt találna rám a szörnyűségben, és végignézné, mit is művelek, mormogta Isten, nem hinné el tulajdon két szemének, s egy szót se merne szólni senkinek, villant át még reménykedve jó sajtója megtarthatósága egyre tompuló agyán. A palackba töltött gyúlékony folyadék a padláson keserű lángra kapott, majd a tetőtérben gyorsan elharapódzó tűz folyamatosan átterjedt a födém deszkázatára és a fa tetőszerkezetre. Az első palack elhajítását követően Isten a ház hátuljától a bejárati ajtó előtti udvarra ment, illetve, más szögből nézve, az ajtótól balra, a lebetonozott külső rész mellett levő ablakhoz lépett. Itt meggyújtotta a második Molotov-koktélt, és az ablaküvegen keresztül kajánul bedobta az addig tejeskólás nyugalommal pihegő lakásba.

Takard le jól, mit elkövettél, vélte egy pillanatra megtalálni a jelen krízishelyzetéből Isten a helyes kiutat, és élj utána szabadon, ízlelgette a játszi szavakat, akár egy sikeres, mindig dobogós, proaktív merénylő. Tetted kendő alatt, nélküled is megél, állapította meg hűvös bölcsességgel, majd túlnő rajtad, meghalad, vonta le széles tapasztalataiból. Alig először, próbálta megóvni magát az esetleges bűntudattal erősen terhes jövőtől, majd finoman, apránként engedte magához a közeljövő képeit, miszerint később azután gyereksírásként, ebbe beleborzongott, mint a végítélet, ettől szívtájékon érzett egy nem is enyhe nyomást, mikor a bárány, és erre a képre már végképp megrettent, elkiáltja magát.

Isten a merényletre való készülődés ideje alatt a ház külső szobájában nyugodt álmokkal, a másnap szép reményével pihent. A bejárati ajtó melletti szobába az ablakon keresztül behajított és ott lángra kapó Molotov-koktél fanfárjára ébredt, csörömpölésre, durranásra. A lángok az ablak előtt levő függönybe kaptak, az unitárius hívek ajándékába, belekóstoltak az ablakpárkányra terített takaróba, egy segítőkész civilcsoport hozta, valamint az ablak alatt elhelyezett asztalba is, a zsidó szeretetkör adományába, a rajta levő színes, virágmintás terítővel a református hívek valami vidámat akartak hozni a házba, hisz a jókedvű adakozót szereti az Isten. Isten a bejárati ajtó melletti szobában egy kicsiny, kihúzható, ifjú katolikus hívektől érkezett, adományba kapott kanapén édesen aludt az evangélikus hívek adományozta nagyméretű, zöld plüssbékát erősen szorítva magához. Isten a külső szobából a másik szoba felé nyíló ajtón kinézve vette észre a lángokat, mocskait egy leskelő pokolnak, felugrott a fekhelyéről, megindulnának mintha felé a bibliai szörnyek, hogy kimentse Istent a tűzből, felkapta az ágyról, plüssbékástul, majd feltépte az ajtót. Karján Istennel, többtonnás egy kisgyerek szorítása, kirontott az égő házból.

Roppant hálóban hányódunk, emlékeztette magát Isten, s éjfélkor talán étek leszünk egy hatalmas, villant át rajta, halász asztalán, zuhanni kezdett az éjszaka, időtlen sírást lehetett hallani. Mindenünnen. Pokolian egybehangzóan.

Isten lesben várakozott tűzkész állapotba helyezett fegyverével, a gigászi lángok fénye a nyitott ajtón és a nappali ablakán át megvilágította Isten alakját. Isten kétszer egymásután lőtt, egész testfelülete ki volt téve a lövésnek. A testének bal oldalába fúródó sörétszemektől Isten meg- bicsaklott, a lendülettől az ajtóval szemben lebucskázott a betonról, majd néhány lépés után összeesett. Isten megpördült, azonban Istent még mindig a kezében tartotta. Ezalatt Isten követte kifogástalanul trenírozott, tettre kész fegyverével a mozgását, majd az előző lövések után szinte azonnal ismét kilőtt két golyót Istenre, akit az újabb lövések már oldalról és kissé hátulról értek. Az elszenvedett sérülésektől Isten hanyatt esett, dőlés közben kiejtette kezéből Istent, aki kicsit távolabb zuhant a földre. Isten perceken belül életét vesztette, ahogy néhány perc múlva Isten is.

Két fehér súly figyeli egymást, motyogta Isten, két hófehér és vaksötét súly. Vagyok, mert nem vagyok, dadogta Isten, egy tüzes gombostű a fejben, makogta Isten, száraz űrt harapott, a csönd is kitaszította.

Isten a lángoló ház mellett lábával a ház, fejével az erdő felé fordulva feküdt a vékony hóban, a csillagköves éjszakát keze már hiába fogta, halála erőszakos módon, sörétes vadászfegyverből közelről leadott lövések által életfontos szerveken, így a szíven, a tüdőn és a májon okozott többszörös lövési sérülések miatt kialakult, vérvesztéses shock következtében állt be. Magasztallak, szóltak Istenhez utolsó, búcsúgondolatai, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét azonnali orvosi segítséggel sem lehetett volna megmenteni.

Az ég korlátain mint elítélt fegyencek.

Isten a lángoló ház mellett az erdő felé fordulva feküdt a hártyahóban, a nagyméretű, zöld plüss- békát görcsösen szorítva magához, feje körül vér hintette hófoltok. Koppanását ránk testálta. Halála erőszakos módon, sörétes vadászfegyverből közelről leadott lövések által életfontos szerveken, így az agyban, a szíven és a májon okozott többszörös lövési sérülések miatt kialakult, vérvesztéses shock következtében állt be. Ahová esett, ott maradt, a mindenségtől ezt az egyet, ezt az egyetlen helyet, de ezt azután megszerezte. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét azonnali orvosi segítséggel sem.

A világ ekkor hatalmasat zökkent a maga sajátságos beteljesülése felé, az Angyalok selymes, a Kánaánból frissen kimert édes tejet és mézet locsoltak, csorgattak, mannáztak a Földre, és halandók és halhatatlanok sokasága lélegzett fel a bevégzett gigászi tettek láttán, próbálja azóta, vakon próbálja Isten, süketen próbálja Isten, hiába próbálja Isten, összefércelni a világ makulátlan és eredendő szövetét. Eközben pillanatra maga elé képzelve hálás és megértő teremtményei elismerő mosolyát is. Ám ehelyett a mindig tapintatosnak látszani akaró Angyalok villámló szemekkel és összeszorított öklöcskékkel, dermedten pásztázzák reptükben a tetthelyet. Isten pedig, aki el lett volna bármi eleségen, most már a szívét követeli.

Valaki mégis, nem tudom, valaki mégis színarany.

Köszönettel tartozom a NKA Szépirodalmi Kollégiumának. – A. J.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.