Új Berija-dokumentumok

RGASZPI. F.17. Op. 171. D. 464. L. 67-76.
Másolat. Gépirat.

No 1.24

L. P. Berija kihallgatási jegyzőkönyve

1953. július 10.

Szigorúan titkos

Malenkov G. M. elvtársnak

Felterjesztem Berija Lavrentyij Pavlovics őrizetes 1953. július 10-i kihallgatása jegyzőkönyvének másolatát.

Melléklet: 7 lap

R. Rugyenko

1953. július 11.

¹. Nincs bevett magyar megfelelője. Fordítani talán így lehetne: szigtitk külfont. (Sz. Bíró Zoltán)]
Kihallgatási jegyzőkönyv

1953. július 10, Rugyenko, a Szovjetunió
főügyésze kihallgatta

Berija Lavrenyij Pavlovics

vádlottat.

Az ügyben korábban ki volt hallgatva.

A kihallgatás kezdete: 21 óra 30 perc

KÉRDÉS: Térjünk vissza arra a kérdésre, hogy ön azt a feladatot adta a Belügyminisztérium szerveinek, hogy gyűjtsenek információt a párt- és a tanácsi szervek káderállományáról, valamint a pártmunka hiányosságairól. Ön azzal fenyegette Sztrokacsot, hogy börtönben fogja elrohasztani és lágerport csinál belőle, mert nem volt hajlandó végrehajtani az ön információgyűjtésre irányuló bűnös intézkedését?

VÁLASZ: Az utasításom arra vonatkozott, hogy gyűjtsenek adatokat Ukrajna nyugati területein a helyi szervek munkatársi állományáról, hogyan áll a helyzet a helyi lakosságnak ezekbe a szervekbe való bevonásával. Nem részleteztem, milyen szervekről kell információt gyűjteni, de természetesen éppúgy szó volt a BM szerveiről, mint a tanácsi és pártszervekről. Kétségtelen, hogy helytelenül, pártszerűtlenül, felháborítóan viselkedtem, teljesen alaptalanul szidtam Sztrokacsot. Ez tisztességtelen dolog volt a részemről, de a legjobb szándék vezetett: feljegyzést akartam készíteni a párt KB-nak, és bemutatni az általános politikai helyzetet Ukrajna nyugati területein.

KÉRDÉS: Igaz-e, hogy ön nemcsak Ukrajnára, hanem Belorussziára vonatkozóan is adott ilyen feladatott?

VÁLASZ: Belorussziára vonatkozóan is adtam ilyen feladatokat, amit szintén keményen elítélek.

KÉRDÉS: Ugyanilyen feladatokat adott a balti köztársaságokkal kapcsolatban is?

VÁLASZ: Ugyanez volt a balti köztársaságok esetében is, amit ugyancsak egyértelműen elítélek; politikai gyalázatnak tekintem, mivel ezeket az adatokat megkaphattam volna bármelyik percben a nemzeti kommunista pártok KB-jétől és az SZKP KB-től, annál is inkább, mert a személyi állományra vonatkozó adatok egyszerűen annak az adott köztársaságokban és területeken kialakult politikai helyzetnek az illusztrálására szolgáltak, amelyet az SZKP KB-nak szóló feljegyzéseimben megrajzoltam.

KÉRDÉS: Elismeri-e, hogy ezek a tények arra vallanak, hogy ön szembeállította a Belügyminisztériumot a párttal és a kormánnyal, azzal a bűnös céllal, hogy a Belügyminisztériumot a párt és a kormány fölé helyezze?

VÁLASZ: Szubjektíve efféle céljaim egyáltalán nem voltak, de objektíve a pártszervek értelmezhették ezt úgy, és ez helyes volt, hogy ez nem más, mint a Belügyminisztérium szerveinek szembeállítása a párt- és tanácsi szervekkel, a Belügyminisztérium ellenőrzésének kiterjesztése a párt- és tanácsi szervek fölé. Ez az én megbocsáthatatlan, végzetes politikai hibám volt.

KÉRDÉS: Hajlandó beismerő vallomást tenni az ön által folytatott áruló tevékenységről?

VÁLASZ: Ezt a leghatározottabban tagadom.

KÉRDÉS: Ön kijelentette Ljudvigovnak, hogy a kapitalista világ kegyeinek megnyerése céljából át kell engedni a Szovjetunió egy részét.

VÁLASZ: Nem, ilyen kijelentést nem tettem.

KÉRDÉS: Ön ezúttal sem mond igazat. Az önhöz hű személyek körében ön nyíltan olyan kijelentést tett, hogy érdemes engedményt tenni a Szovjetunió területi sérthetetlenségét illetően. Ismertetem Ljudvigov vallomását:

“Mint ismeretes, Berija a mauzóleumon arról beszélt, hogy meg kell őrizni vezéreink nagyszerű örökségét, őrizni kell a vívmányokat, stb. Valójában a ekkor már kapituláns eszmék érlelődtek a tudatában. Így például, f. év június 23-án Berija, Sarija és Ordincev jelenlétében nyíltan kijelentette, hogy át kéne adni a németeknek Königsberget, a finneknek a karéliai földnyelvet, a japánoknak a Kuril-szigeteket, és ennek révén javulást lehetne elérni az ezen államokhoz fűződő viszonyunkban. Ily módon Berija nem ellenezné szovjet területek egy részének átadását olyan kapitalista országok javára, mint Japán és Finnország.”

VÁLASZ: Ezt nem mondtam. Hogy Ljudvigov miért vallotta ezt, nem tudom megmagyarázni.

KÉRDÉS: Milyen jogon idézte be magához a Belügyminisztériumba a nemzeti kommunista pártok KB-titkárait?

VÁLASZ: Kérésemre megjelent a Szovjetunió Belügyminisztériumában Belorussziából Zimjanyin, aki akkor Moszkvában tartózkodott, és aki a belorusz KB első titkára posztjára lett kinevezve. Elbeszélgettem vele a belorussziai helyzetről, és átadtam neki annak a Belorussziával kapcsolatos feljegyzésemnek a másolatát, amelyet a párt KB elé fölterjesztettem. Saját kezdeményezésére ellátogatott hozzám a Belügyminisztérumba Snieèkus a Litván KP KB titkára és Litvánia minisztertanácsának elnöke (a nevére nem emlékszem), akiket fogadtam. Ugyancsak megjelent nálam a Belügyminisztériumban Lettország KB- titkára és minisztertanácsának elnöke, akiket szintén fogadtam. A Belügyminisztériumban fogadtam ezen kívül Käbint, az Észt KP KB titkárát. A beszélgetés főképp arról folyt, hogyan kéne segíteni helyi munkatársakkal a belügyi szerveknek. Szerintem, senki mást nem fogadtam a Belügyminisztériumban. Az én súlyos politikai hibám abban állt, hogy azt követően fogadtam őket, hogy a KB-ban megtörtént a kérdések megvitatása és a határozathozatal. Ismétlem, ez az én nagy politikai hibám és nagy bűnöm.

KÉRDÉS: Mi köze volt önnek a zsidó színház újraindításához, a zsidó újság kiadásához, új kitüntetések adományozásához, a Kulturális Minisztérium tevékenységének kérdéseihez?

VÁLASZ: A zsidó színház szervezéséhez, a zsidó újság kiadásához belügyi vonalon közünk volt, és ezzel kapcsolatban feljegyzést készítettünk a párt KB-nak. Az új kitüntetések megalapításával semmiféle szolgálati kapcsolatban nem álltam, de saját kezdeményezésre előkészítettem egy felterjesztést a párt KB számára. Ami a Kulturális Minisztériumot illeti, a kapcsolatom ezekkel a kérdésekkel az értelmiség hangulatának megvilágításával állt összefüggésben.

KÉRDÉS: Ismertetem Ljudvigov 1953. július 8-i vallomását:

“…Berija gyakran beavatkozott mások funkcióiba, és lényegét tekintve helyettesítette és figyelmen kívül hagyta a Központi Bizottságot. Így például, Berija, a KB-t megkerülve, beidézte magához Snieèkus-t, a Litván KP KB titkárát, Zimjanyint, Belorusszia képviselőjét. A Belügyminisztérium munkatársai ugyanilyen indítékból foglalkoztak a Kulturális Minisztérium tevékenységének kérdéseivel, valamint a zsidó színház újraindításának, a zsidó újság kiadásának kérdéseivel, szabályzatot dolgoztak ki a kitüntetések adományozásával kapcsolatban, stb. Ennek során, a V. I. Lenin-rend szabályzatának kidolgozása során ezt a kitüntetést Berija nem tekintette a legmagasabb kitüntetésnek, és abból a célból, hogy kisebbítse a nagy Lenin jelentőségét és történelmi szerepét, megkísérelt új legfelső kitüntetést próbált alapítani, a »Népi Dicsőség Rendjele« címen, továbbá köztársasági kulturális kitüntetéseket kívánt alapítani.”

VÁLASZ: A nemzeti kommunista pártok titkárainak beidézésével, a zsidó színházzal és újsággal, a Kulturális Minisztériummal kapcsolatos kérdésekre már válaszoltam. Ami a kitüntetések adományozásának, új kitüntetések alapításának és a kitüntetések adási rendjét illeti, ezzel kapcsolatban előterjesztést készítettem a párt KB számára, habár, ismétlem, szolgálati beosztásomból kifolyólag ehhez az ügyhöz nem volt közöm. Nem volt célom, hogy csökkentsem a Lenin-rend jelentőségét.

KÉRDÉS: Helytálló-e az a megállapítás, hogy ön a népszerűség és a különleges befolyás hajhászása érdekében szándékosan avatkozott bele olyan funkciókba, amelyekhez nem volt köze?

VÁLASZ: Kérem, higgyék el, hogy ez nem így volt.

KÉRDÉS: Elismeri-e, hogy a párt KB-t mellőzve, tudatosan nem informálta a KB-t lényeges tényekről, például a határsértésekről?

VÁLASZ: Egyes jelentéktelen határsértésekről nem történt meg a KB értesítése; minden figyelemre méltó határsértésről okvetlenül megtörtént a KB értesítése.

KÉRDÉS: Miért nem értesítette ön a KB-t arról, hogy 1953 júniusában feltartóztattak egy japán kétárbocost, gyanús utasokkal a fedélzetén?

VÁLASZ: Ha erről nem történt jelentés, az súlyos mulasztás volt.

KÉRDÉS: Miért nem értesítették a KB-t arról, hogy a Nagy Diomid-szigeten feltartóztattak egy amerikait?

VÁLASZ: Mind az első, mind a második esetre csak homályosan emlékszem. Az, hogy a KB-t és a kormányt nem tájékoztatták, helytelen volt, de biztos vagyok benne, hogy a Külügyminisztériumot tájékoztatták.

KÉRDÉS: Elismeri-e, hogy a személyes apparátusába olyan, az államigazgatás ágazataival foglalkozó segítőket és konzulenseket vett fel, akiknek semmiféle közük nem volt az ön szolgálati funkciójához?

VÁLASZ: Voltak segítőtársaim az ipar, a mezőgazdaság, valamint a külpolitikai, nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban, habár a tevékenységem jellege és a kötelességek felosztása miatt a mezőgazdaság és a külpolitika kérdései nem tartoztak a hatáskörömbe, ezeket a munkatársakat azért tartottam, hogy hasznomra legyenek ezeknek a kérdéseknek a megvitatása során.

KÉRDÉS: Tegyen vallomást a külföldi felderítő szervekkel való együttműködéséről.

VÁLASZ: Semmiféle együttműködést külföldi felderítő szervekkel nem folytattam.

KÉRDÉS: Mi célból próbált kapcsolatba lépni Titóval és Rankoviccsal?

VÁLASZ: Erre a kérdésre a párt KB Elnökségének válaszolhatok.

KÉRDÉS: Elismeri-e, hogy elutasította a szocializmus építését az NDK-ban, és ezzel a burzsoázia kapitulánsaként, a szocializmus ügyének árulójaként lépett fel?

VÁLASZ: Nem ismerem el.

KÉRDÉS: De azt a tényt elismeri-e, hogy kijelentette: Németországnak kapitalista országként kell fejlődnie?

VÁLASZ: Nem ismerem el.

KÉRDÉS: Elismeri-e, hogy kémkedést és megfigyelést szervezett a párt és az állam vezetői ellen?

VÁLASZ: Nem ismerem el.

KÉRDÉS: Elismeri-e, hogy az ön parancsára megszervezték párt- és állami vezetők telefonbeszélgetéseinek a lehallgatását?

VÁLASZ: Nem.

KÉRDÉS: Elismeri-e, hogy gyakorlatilag a nemzetközi imperializmus ügynökévé és a burzsoá renegáttá vált?

VÁLASZ: Nem.

KÉRDÉS: Elismeri-e, hogy bűnös morális züllöttsége következtében odáig jutott, hogy külföldi felderítőkkel kapcsolatban álló nőkkel került kapcsolatba?

VÁLASZ: Lehet, nem tudok róla.

KÉRDÉS: Ismeri-e Katusonokot?

VÁLASZ: Nem emlékszem.

KÉRDÉS: Miért ítélte száműzetésre őt a Különleges Tanács?

VÁLASZ: Hogy száműzték volna – nem tudom. Emlékszem már, hogy volt egy Katusonok nevű nőismerősöm, akivel együtt éltem, majd jóval később tudomásomra jutott, hogy külföldiekkel való kapcsolatokkal kompromittálta magát. De bűnös kapcsolataim nem voltak vele.

KÉRDÉS: Nem világos-e önnek, mint egykori belügyminiszternek, hogy az efféle kalandok felkeltik a külföldi felderítő szervezetek érdeklődését?

VÁLASZ: Nyilvánvalóan érdeklődtek, de határozottan állítom, hogy soha semmiféle kapcsolatom se külföldiekkel, se külföldi felderítő szervezetekkel nem volt.

A jegyzőkönyvet elolvastam, mindenben megfelel az általam mondottaknak.

L. Berija

A kihallgatás befejeződött 1953. július 11-én, 0 óra 5 perckor.

A kihallgatást végezte:

R. Rugyenko, a Szovjetunió főügyésze

A kihallgatáson jelen volt és a jegyzőkönyvet vezette:

P. Caregradszkij

A Szovjetunió Ügyészségének a különlegesen fontos ügyekkel foglalkozó nyomozója

Hiteles: Jurjeva

Az Adminisztratív szolgálat őrnagya

Megjegyzés:

Hruscsovnak jelentve

D. Szuhanov

RGASZPI. F.17. Op. 171. D. 464. L. 37-44.
Másolat. Gépirat.

R. Rugyenko

1953. július 12.

No 22 /szszov/²

Kihallgatási jegyzőkönyv

1953. július 11-én Rugyenko, a Szovjetunió főügyésze kihallgatta Berija Lavrentyij Pavlovics vádlottat.

Személyi adatai az ügyiratokban mellékelve

A kihallgatás kezdete: 21 óra 50 perc

KÉRDÉS: Térjünk vissza a német kérdéssel kapcsolatos válaszaira. Ön továbbra is azt állítja, hogy, úgymond, nem ellenezte azt az irányvonalat, amely az NDK-ban a szocializmus építését tűzte célul?

VÁLASZ: Nem elleneztem. Híve voltam annak az irányvonalnak, amelynek célja a szocializmus építése az NDK-ban. Álláspontom a német kérdésben ugyanaz volt, mint a KB Elnökségének.

KÉRDÉS: Ismertetem Ljudvigov tanúvallomását azokkal az utasításokkal kapcsolatban, amelyeket ön Sarijának adott a német kérdésben:

“Ennek során mielőtt Sarija tanulmányozta a jelzett anyagokat, és összeállította volna a »javaslatokat«, Berija olyan utasításokat adott neki, amelyek sokkal messzebb mentek, mint a Sarija által kidolgozott intézkedések. Így egyebek között Berija úgy vélte, hogy az NDK-ban alkalmazott gazdaságpolitika helytelen, és hogy az NSZEP irányvonala, amely az NDK-ban a szocializmus építését tűzte ki célul, ugyancsak helytelen. Ezért Berija úgy vélte, hogy az NDK-ban egyenesen fel kell oszlatni a mezőgazdasági szövetkezeteket.

Emlékszem, hogy Berija az anyagokra vagy a borítóra feljegyzés formájában azt a határozatot írta: »Feloszlatni a mezőgazdasági szövetkezeteket«.”

Ugyanezt mondja Sarija és Ordincev is. Elismeri-e, hogy ön Németország kapitalista úton való fejlődésének volt a híve, és ellenezte a szocializmus építését Németországban?

VÁLASZ: A német kérdéssel kapcsolatos javaslataimat némi módosítással elfogadták, és ezekkel a javításokkal teljes mértékig egyetértek. Ljudvigov vallomásában nagyon sok a pontatlanság. Javaslataim nem arra vonatkoztak, hogy az NDK-ban el kell vetni a szocializmus építésének irányvonalát, hanem arra, hogy ezt az építést nagyon óvatosan kell megközelíteni.

KÉRDÉS: Térjünk át a Belügyminisztérium káderelosztásának kérdésére. Beismeri-e, hogy arra törekedett, hogy a minisztériumban a kulcsfontosságú, vezetői beosztásokat saját embereivel töltse be, akik készek végrehajtani bármilyen bűnös feladatot?

VÁLASZ: Nem.

KÉRDÉS: Ismertetem az ön egykori káderügyi helyettesének, Obrucsnyikovnak a vallomását:

“Amikor Beriját kinevezték a Szovjetunió belügyminiszterévé, vele együtt vezetői posztokon megjelent egy sor olyan személy, akiket régen eltávolítottak a Belügyminisztérium – Állambiztonsági Minisztérium – állományából, köztük olyanok, mint Kobulov B., Mesik, Vladzimirszij, Osztrov, Ljudvigov, Szazikin, Szavickij stb., akiknek kinevezése a káderosztály tudomása nélkül történt. Jellemző, hogy Kobulov gyakorlatilag szinte Sztálin elvtárs halála napján átvette a BM vezetését. A minisztériummal kapcsolatos valamennyi szervezési kérdés azonnal átkerült Berija, Kobulov, Goglidze és Vladzimirszkij kezébe…”

Helytálló Obrucsnyikov vallomása?

VÁLASZ: Obrucsnyikov helyesen sorolja fel a neveket, de a helyzetet eltorzítva állítja be. Felterjesztésemre a megfelelő szervek a következő személyeket hagyták jóvá: első helyettes – Kruglov, Kobulov, Szerov; helyettes – Maszlennyikov; a kollégium tagjai: Obrucsnyikov (káderügy), Mamulov, a korábbi miniszterhelyettes titkárságának vezetője, Sztahanov – a rendőrségi főcsoportfőnökség főnöke, Goglidze, az Állambiztonsági Minisztérium korábbi miniszterhelyettese, Szazikin, Rjasznoj, csoportfőnökök: Fedotov, Gorlinszkij, Korotkov és mások. A munkatársak vezető posztokra történő kinevezése során nem a hozzám fűződő szoros kapcsolatukból indultam ki, hanem abból, hogy megfelel-e az illető arra a posztra, amelyre ki lesz nevezve. Szakmai, politikai és csekista tulajdonságaikból indultam ki.

KÉRDÉS: Milyen meggondolásokból nevezte ki ön első helyettesének az önhöz közel álló Kobulovot, aki igen jelentős megszakítás után tért vissza a BM szerveihez, és aki a múltban kompromittálódott? Vajon nem azért-e, hogy Kobulov személyében hűséges cinkostársa legyen a szovjetellenes tevékenységben?

VÁLASZ: Egyáltalán nem.

KÉRDÉS: Ki készítette a feljegyzést Beloruszsziával kapcsolatban?

VÁLASZ: A Belorussziával kapcsolatos feljegyzést Kobulov készítette.

KÉRDÉS: Tisztában volt-e Kobulov önnek azzal a szándékával, hogy eléri Patolicsov elmozdítását?

VÁLASZ: Tisztában volt vele, a feljegyzésben szerepelt ez a javaslat.

KÉRDÉS: Ezek szerint Kobulov igenis az ön jobb keze volt, és elsősorban éppen rajta keresztül valósultak meg az ön áruló tervei?

VÁLASZ: Azt mondhatom, hogy ez így nem helytálló. Tagadom.

KÉRDÉS: Milyen viszonyban állt Milstejnnel?

VÁLASZ: Jó munkakapcsolatban álltam vele, az volt a véleményem, hogy a párt odaadó híve, és nem kételkedtem politikai és szakmai képességeiben.

KÉRDÉS: Tudomása volt-e arról, hogy Milstejn homályos múltú személy, akinek valamenynyi közeli rokona az Egyesült Államokban él, fivérét pedig, aki az ő segítségével érkezett Lengyelországból a Szovjetunióba, kémkedésért agyonlőtték?

VÁLASZ: Tudomásom volt róla, hogy valaki a hozzátartozói közül Amerikában él, még a szovjet időszak előtti időkből, de hogy pontosan ki – talán az apja vagy az anyja –, arra nem emlékszem pontosan. Egyszer ez ellenőrzésre került. Ami a fivérét illeti, tudomásom szerint maga Milstejn hívta fel rá az állambiztonsági szervek figyelmét, és a fivérét jóformán az ő bejelentése alapján tartóztatták le.

KÉRDÉS: És ezek után ön úgy vélte, hogy ilyen politikai háttérrel ki lehet őt nevezni Ukrajna belügyminisztere első helyettesének?

VÁLASZ: Tökéletesen meg voltam győződve, hogy becsületes ember.

KÉRDÉS: Elismeri-e, hogy Milstejn azért lett kinevezve erre a posztra, hogy az ő személyében olyan ember kerüljön oda, aki hűségesen végrehajtja az ön bármilyen bűnös intézkedését, és aki szoros kapcsolatban áll személy szerint önnel?

VÁLASZ: Nem, kategorikusan tagadom. Milstejnhez körülbelül 1923 óta fűződik munkahelyi ismeretségem, és a hivatalos kapcsolaton kívül semmiféle más kapcsolatom nem volt vele. Nem jártam nála, ő sem járt nálam.

KÉRDÉS: Nem tanúskodnak-e közeli kapcsolatról a következő levelek, amelyek az ön feleségének voltak címezve? Ismertetem ön előtt ezeknek a leveleknek a szövegét:

Első: “Nyina Tyejmurazovna, nem akarok alkalmatlankodni, de olyan gyötrelmes dolog munka nélkül ülni, én pedig harmadik hónapja nem dolgozom, de sehogy se tudtam rászánni magam, hogy újra írjak Önnek. Nagyon kérem, emlékeztesse Lavrentyij Pavlovicsot abban az ügyben, hogy küldjenek belügyminisztériumi munkára. Ez életem legfontosabb kérdése, és kérem az Ön támogatását. Forró üdvözlet Önnek, Lavrentyij Pavlovicsnak, Szergónak, és a legjobbakat kívánom. Híve, Milstejn Sz. R.”.

A második levél: “Kedves Nyina Tejmurazovna! Engedje meg, hogy tiszta szívből megköszönjem a támogatását, az irántam tanúsított figyelmét…

Amikor útnak indulok a BM vonalán végzendő új munkámba, szeretnék hosszú, egészséges, boldog és sikeres életet kívánni Önnek és az egész családjának. Híve: Milstejn Sz. R. 1951. III. 29.”.

Vajon ezek a levelek nem arról tanúskodnak-e, hogy ön szoros kapcsolatban állt Milstejnnel?

VÁLASZ: Ezekről a levelekről tudok. Úgy gondolom, Milstejnnek nem kellett volna az ilyen elhelyezkedési módszerhez folyamodni, és hogy helytelenül cselekedett. Milstejnnel csakis munkakapcsolatban álltam, semmiféle más kapcsolat nem volt közöttünk. Ezeknek a leveleknek semmiféle hatása nem volt az ő elhelyezkedésére.

KÉRDÉS: Milyen alapon nevezte ki Ukrajna belügyminiszterévé Mesiket, aki régen kompromittálta magát a BM szerveinél folytatott munkája során?

VÁLASZ: Nem tartottam Mesiket kompromittált személynek. Mesiket a munkája alapján 1939 óta, moszkvai munkám kezdete óta ismerem. Mesik a háború előtt Ukrajna állambiztonsági népbiztosaként dolgozott. Moszkvában az EKU³ vezetőjeként dolgozott. Mesik negatív tulajdonsága az volt, hogy annak idején sokat ivott. Később azonban meggyőztek, hogy abbahagyta az ivást. Amikor kineveztem Ukrajnába, abból indultam ki, hogy ismeri az ukrán nyelvet, és korábban Ukrajna állambiztonsági népbiztosa volt.

KÉRDÉS: Nem azért nevezte-e ki Mesiket Ukrajna belügyminiszterévé, hogy személyében hűséges bűntársra tegyen szert?

VÁLASZ: Nem, vele távoli kapcsolatban álltam.

KÉRDÉS: A vezető posztokra történő kinevezések során ön megszegte azt a kialakult rendet, hogy egyeztetni kell az SzKP KB-val. Elismeri-e ezt?

VÁLASZ: Az esetek túlnyomó többségében a vezetői posztra kinevezendő személyeket felterjesztettem a KB-hoz jóváhagyásra, de voltak példák ennek megsértésére, amikor egyes munkatársak a párt Központi Bizottságával való egyeztetés nélkül, az én parancsommal lettek kinevezve.

KÉRDÉS: Ismertetem a Szovjetunió Belügyminisztériuma káderosztálya egykori vezetőjének, Obrucsnyikovnak a tanúvallomását:

“A káderek kiválasztásának, szétosztásának és a kinevezések pártszervekkel való egyeztetésének korábban alkalmazott rendje teljesen figyelmen kívül lett hagyva, és jómagam egy sor vezető beosztású személy kinevezéséről a számomra betekintésre eljuttatott parancsokból szereztem tudomást. Berija tökéletesen figyelmen kívül hagyta azt a rendet, hogy a nómenklatúrához tartozó beosztásokra szóló kinevezéseket egyeztetni kell az SzKP KB-val, fel volt háborodva, és megvető hangnemben elutasított minden kísérletet, amely az egyeztetések nélkülözhetetlenségéről igyekezett meggyőzni őt. A minisztérium apparátusában és a periférián olyan emberek jelentek meg, akik korábban kompromittálták magukat, és akiket elbocsátottak a Belügyminisztérium szerveitől. Ez azonnal szembeötlött, és az a benyomásom alakult ki, hogy a káderek kiválasztása nem szakmai és politikai tulajdonságaik alapján történik, hanem a Berijához, Kobulovhoz és a hozzájuk közel állókhoz való személyes hűségük alapján. Az általa előtérbe tolt emberek kinevezésével kapcsolatban Berija nem tűrte el még a legóvatosabb javaslatokat sem, mi több, megfontolásaink elutasítása során Kobulov, Goglidze és mások jelenlétében sértegetett, szamárnak, öszvérnek stb. nevezett, és hangsúlyozta, hogy mi Ignatyjev-hívek, elhajlók, alkalmatlan munkatársak vagyunk. Amikor azzal a javaslattal mentem hozzá, hogy készítsünk felterjesztést egyes nómenklatúra- munkatársak kinevezéséhez vagy felmentéséhez, éles és megvető formában kijelentette, hogy neki parancstervek kellenek, nem felterjesztések. Ráadásul mindezt olyan formában mondta, ami hangsúlyozta teljes függetlenségét az SzKP KB-tól. A Szovjetunió Belügyminisztériumánál folytatott munkája első napjaitól fogva észrevehető volt, hogy elszakadt az SzKP KB-tól, és ugyanilyen irányvonalat szándékozott követni a BM periferiális szervezeteiben is…”

Hajlandó-e elismerni, hogy a belügyminiszteri poszt elfoglalása után az első naptól fogva tudatosan figyelmen kívül hagyta a káderek kinevezésének kialakított rendjét, abból a célból, hogy lehetősége nyíljék, hogy a legfontosabb posztokat a saját embereivel töltse be? Még a köztársaságok belügyminisztereit és a területi csoportfőnökségek vezetőit is a KB-val való egyeztetés nélkül nevezte ki?

VÁLASZ: Obrucsnyikov tendenciózusan állít be mindent. Tendenciózus magatartását nem tudom mivel magyarázni.

A Belügyminisztérium apparátusának átszervezésével kapcsolatban abból indultam ki, hogy mielőbb kinevezhessem az embereket a megfelelő beosztásokba, és ezért kétségkívül előfordult, hogy megsértettem azt a kialakult rendet, hogy a vezető káderek kinevezését a KB-nak kell jóváhagyni. Ugyanakkor az volt a szándékom, hogy az általam kinevezett munkatársakat utólag felterjesztem jóváhagyásra. Bizonyos szerepet játszott ebben az, hogy az általam kinevezett munkatársak jelentős részét korábban a KB már jóváhagyta az Állambiztonsági Minisztérium szerveinél betöltött munkájukban, bár ez semmiképpen nem mentesített az alól a kötelességem alól, hogy idejében terjesszem fel a KB-hoz jóváhagyásra az új beosztásba való kinevezésüket, és kétségtelen, hogy ezek a mulasztásaim helytelenek voltak. Úgy látszik, ezeket a hibás lépéseimet a BM munkatársai úgy értelmezték, mint arra való kísérletet, hogy a párt KB kialakult rendjét a vezető káderek kinevezésének jóváhagyása tekintetében figyelmen kívül hagyjam.

KÉRDÉS: Ismertetem Obrucsnyikov vallomását:

“Folyó év márciusában Berija behívatott, és utasított, hogy készítsem elő a köztársaságok belügyminisztereinek és a területi csoportfőnökségek főnökeinek kinevezésére vonatkozó BM-parancsot, és felsorolt egy csomó nevet: Mesiket, Bogdanovot, Milstejnt stb., hogy kit hová kell kinevezni. Én előkésztettem a kérdéssel kapcsolatban egy felterjesztési tervet a KB-hoz, azzal a megfontolással, hogy a KB határozata után parancs kiadására kerül sor, ahogy eddig is történt. Amikor megjelentem Berijánál az SzKP KB-hoz készített felterjesztés tervével, útszéli hangon legorombított, és kijelentette, hogy nincs szükség semmiféle felterjesztésre, parancsra van szükség. Amikor hozzátettem, hogy a jelöltek kérdése nem lett egyeztetve a területi bizottságok titkáraival, Berija a szó szoros értelmében tombolni kezdett, és kizavart az irodából. Ennél a beszélgetésnél jelen volt Mamulov, Dobrohotov, Kobulov, Kruglov és Szerov. Ezt követően Berija aláírta a parancsot, a KB- nak szóló felterjesztést viszont nem írta alá, hanem átadta Mamulovnak, de utóbb, mint Dobrohotov elmondta nekem, a felterjesztést néhány nappal később mégis elküldték…”

Elismeri ezeket a tényeket?

VÁLASZ: Ezeket a tényeket nem ismerem el, ezek ugyanolyan természetűek, mint az előzőek. Most utólag elemezve, természetesen, a lépéseim megbocsáthatatlanok, bűnösek, habár, ismétlem, abból indultam ki, hogy minél hamarább végrehajtsam az apparátus átszervezését és a kinevezéseket. A későbbiekben szándékomban állt felterjeszteni az összes nómenklatúra-kinevezést a KB apparátusához.

KÉRDÉS: Hogyan használta fel azokat a pártmunkásokat, akiket behívtak a BM állományába, ezen belül a központi apparátushoz?

VÁLASZ: Egyes egykori pártmunkások, akiket a BM állományába mozgósítottak, az átszervezés kapcsán szakmai képességeik alapján felmentésre kerültek.

KÉRDÉS: Ön nem az igazat vallja. Elismeri-e, hogy ön tudatosan kiszorította a pártmunkásokat a BM szerveitől?

VÁLASZ: Nem, nem ismerem el.

KÉRDÉS: Ön nem az igazat vallja. Ismertetem ezzel kapcsolatban Obrucsnyikov vallomását:

“1953 áprilisának végén elmentem Berijához azoknak az embereknek a listájával, akik 1952-ben kerültek a pártszervektől a Belügyminisztérim-Állambiztonsági Minisztérium állományába. A listában egyebek között szerepelt Mironov, Ljalin, Alidin, Jegorov, Makszimenko és mások. Berija keményen legorombított, és megparancsolta, hogy ki kell zavarni mindet a perifériára, mint Ignatyjev embereit, és kijelentette, hogy az apparátusba össze kell szedni azokat a szervektől elbocsátott régi munkatársakat, akiket, mint mondta, »én ismerek«…”

Igaz-e ez?

VÁLASZ: Ez a vallomás nyilvánvalóan nem igaz. Emlékszem, hogy a régi pártmunkások közül elfogadtam Jepisevet és Ljalint. Obrucsnyikovnak és másoknak az volt a véleménye, hogy ezek nem alkalmasak a BM-nél végzendő munkára. Emlékszem, hogy ezek közül az egykori pártmunkások közül Aligyin osztályvezető-helyettesi beosztásban dolgozik, Dobrohotov pedig a Titkárság főnökének első helyettese. Egykori pártmunkások dolgoznak a Káderosztályon továbbá más osztályokon és főnökségeken. Obrucsnyikovnak az a kijelentése, mely szerint olyan utasítást adtam, hogy olyan, a szervektől elbocsátott munkatársakat kell felvenni, akiket “én ismerek”, nem igaz, mert a vezető beosztásokba kinevezettek körülbelül 90%-át személyesen nem ismerem.

KÉRDÉS: Az ön kezdeményezésére hívták Moszkvába a külföldi országokban működő rezidenseket?

VÁLASZ: Igen, adtam ilyen feladatot.

KÉRDÉS: Milyen célból tartotta a rezidenseket Moszkvában áprilistól egészen letartóztatása napjáig?

VÁLASZ: Azért lettek beidézve, mert külföldi munkájuk használhatatlan volt, az általuk küldött információ a legjobb esetben is a TASZSZ híreinek a megismétlése volt. Ezért az volt a feladat, hogy át kell tekinteni az állományt. Gyakorlatilag úgy alakult, hogy minden fontos országból érkeztek rezidensek. A megfelelő előkészítést és a velük folytatott munkát a Felderítő Csoportfőnökség végezte.

KÉRDÉS: Tisztában volt-e azzal, hogy a rezidensek ilyen tömeges beidézésével, először is, felfed értékes munkatársakat, másodszor, tönkreteszi külföldi ügynöki hálózatunk egész munkáját?

VÁLASZ: Õk régóta ismerték egymást, ezért felfedés nem történt, ezenkívül a munkatársak egy része külföldön maradt.

A jegyzőkönyvet elolvastam, mindenben megfelel az általam mondottaknak.

L. Berija

A kihallgatás befejeződött
1953. július 12-én, 1 óra 50 perckor.

A kihallgatást végezte:

R. Rugyenko, a Szovjetunió főügyésze

A kihallgatáson jelen volt és a jegyzőkönyvet vezette:

P. Caregradszkij

A Szovjetunió Ügyészségének a különlegesen fontos ügyekkel foglalkozó nyomozója

Hiteles:

Jurjeva

az Adminisztratív szolgálat őrnagya

V. N. Merkulov N. Sz. Hruscsovhoz írott, G. M. Malenkovhoz átküldött 1953. július 21-i levelének másolata

Szétküldendő az SzKP KB elnöksége tagjainak

/p. p./⁴ N. Sz. Hruscsov

1953. VII. 22.

Kedves Malenkov elvtárs!

Mellékelten megküldöm annak a levelemnek a másolatát, amelyet az SzKP KB-nak, N. Sz. Hruscsov elvtársnak küldtem. Kérem, olvassa el, ha ideje engedi.

Jelenleg dolgozom egy második, terjedelmesebb levélen Berijáról és arról az időszakról, amikor vele dolgoztam. Ezt a levelet holnapután terjesztem Ön elé, miután átgépelem.

/az eredeti példány aláírva/ V. Merkulov

1953. július 21.

Az SzKP Központi Bizottságába, Hruscsov N. Sz. elvtársnak V. N. Merkulovtól

Nem kevés idő telt el az SzKP KB plénuma óta, amelyen Malenkov elvtárs jelentésében, valamint Hruscsov, Molotov, Bulganyin elvtárs, valamint a KB elnöksége más tagjai meggyőző tényeket sorakoztattak fel Berija bűnös, pártellenes és államellenes tevékenységéről.

Ahogy azonban telnek a napok, minél jobban belegondol az ember ebbe az ügybe, annál nagyobb felháborodással és haraggal gondol pusztán a Berija névre, felháborodik azon, milyen mélyre süllyedt ez az oly magas polcra jutott ember. Ilyen elvetemültségig és gazságig csak az olyan ember züllhet, akinek semmi se szent a világon. Helyesen állapították meg a KB Plénumán, hogy Berija nem kommunista, nincs benne semmi pártszerű.

Természetesen, az ember felteszi a kérdést, hogy történhetett ez meg, mikor kezdődött Berija elfajzása, átalakulása a legócskább kalandorrá, pártunk és népünk ellenségévé. Az lehetetlen, hogy az ilyen dolgok hirtelen, egyetlen nap alatt történjenek meg. Nyilvánvaló, hogy valamiféle, többé-kevésbé hosszú belső folyamat játszódott le benne.

Mivel 1923–1938 között, Tbilisziben, a közös munkánk során elég közeli kapcsolatba kerültem Berijával, az ön javaslatának megfelelően megkísérelem kielemezni, honnan erednek Berija mai bűnös cselekedeteinek a gyökerei, hogy ezzel elősegítsem végső leleplezését.

Úgy gondolom, ezek a gyökerek Berija jelleméből erednek.

Ha annak a fényében elemzem Berija egykori tetteit és magatartását, ami újabban tudomásomra jutott, ma más jelentést tulajdonítok nekik, és másként értékelem őket.

Ami annak idején egyszerűen Berija negatív jellemvonásainak, sokaknál előforduló fogyatékosságoknak tűnt, ma már más értelmet, más jelentőséget nyer. Ma Berija jellemének és munkájának még úgynevezett “pozitív” oldalai is más fényben látszanak.

Berijának erős, erőszakos jelleme van. Természetéből következően nem volt képes megosztani a hatalmat senkivel.

1923 óta ismerem, amikor a grúziai cseka elnökhelyettese volt. Akkor mindössze 24 éves volt, de ez a beosztás már akkor nem elégítette ki. Feljebb törekedett.

Egyáltalán, mindenkit alantasabbnak tartott magánál, különösen azokat, akiknek alárendeltjeként dolgozott. Az alárendeltjeivel folytatott beszélgetésekben általában igyekezett óvatosan diszkreditálni őket, szúrós megjegyzéseket tett rájuk, olykor pedig egész egyszerűen nyomdafestéket nem tűrően szidta őket. Soha nem szalasztotta el az alkalmat, hogy egy futó mondattal lekicsinyelje, megalázza az illetőt. Mindezt ügyesen csinálta, úgy, hogy sajnálkozó színezetet kölcsönözzön a szavainak: kár ezért az emberért, úgymond, de hát nincs mit tenni!

Ezzel Berija máris elérte célját: az illető bizonyos mértékig hitelét vesztette a jelenlévők szemében.

Nem tudnám most konkrétan felidézni, kivel kapcsolatban beszélt így, de jól emlékszem az olyasfajta kifejezéseire, mint: “Mit ért ő ehhez! Tiszta hülye! A szerencsétlen alig alkalmas valamire”. Az ilyen kifejezések gyakran akkor szaladtak ki a száján, amikor az illető épp csak kilépett az irodája ajtaján, ahol Berija szívélyesen fogadta.

Így viselkedett az elöljáróival szemben a jelenlétünkben, az alárendeltjei jelenlétében. Minden valószínűség szerint ugyanilyen taktikát folytatott másutt is, ahol nem voltunk jelen.

De nem mindig és nem mindenkivel viselkedett így. Amíg valaki erős volt, tisztelettudóan, sőt, megalázkodóan viselkedett vele.

Emlékszem, egyszer a jelenlétemben telefonált Mimija Orahelasvili, az SzK(b)P Kaukázuson-túli területi titkára, aki akkor hatalma teljében volt, és nem kompromittálta magát semmiben. Látni kellett volna, mennyire megváltozott Berijának még a külseje is, ahogy vele beszélt, milyen sűrűn ismételgette: “Értettem, Mamija elvtárs, igen, Mamija elvtárs” stb. Olyan érzés volt, mintha Mamija jelen lenne az irodában, Berija ott látná maga előtt, annyira megváltozott az alakja, az arca, a testtartása, amivel a szolgai alázat legmélyebb fokát fejezte ki. Ez a kép már akkor rettenetesen megdöbbentett.

És látni kellett volna, hogy viselkedett Berija ugyanazzal a Mamija Orahelasvilivel, amikor annak helyzete megrendült. Berija ekkor egészen más emberként viselkedett, erélyesen, durván és szemtelenül félbeszakította őt a területi bizottság ülésein.

Berijának a párt és a szovjethatalom érdekeivel takarózva, ravaszul és fokozatosan sikerült egymás után kitúrnia vagy letartóztatnia mindazokat, akik útjában álltak, hogy megszerezze a hatalmat Grúziában és a Kaukázusontúlon. Berija az ellenfeleinek minden hibáját, minden melléfogását a maga javára fordított. Előrelátóan rendszeresen küldözgette információs feljegyzéseit a körzetekben tapasztalható hiányosságokról, ami lehetővé tette számára, hogy utólag azt bizonygassa: ő “idejében figyelmeztetett!”

Az adzsár parasztok 1929 februárjában Adzsarisztán Huloi körzetében kitört felkelését, amely annak volt a következménye, hogy a helyi szervek helytelen lépéseket foganatosította a csador levételének kérdésében, Berija ügyesen felhasználta a Grúz K(b)P KB akkori vezetői ellen.

Amikor most elgondolkodik ezen az ember, adódik a következtetés, hogy Berija azon lépéseit, melyek állítólag a Grúziában elkövetett hibák kijavítására irányultak, valójában azért tette, hogy ő maga feljebb kerüljön. Abban az időszakban Berija személyes érdekei egybeestek az állam érdekeivel, és ezért ideig-óráig közös volt az útjuk.

Abban az időszakban Grúziában és a Kaukázusontúlon dolgozott, és nem tehetett mást, mivel akkor már rég le lett volna leplezve.

Elleplezni saját terveit és szándékait, kivárni az alkalmat – ez volt az a taktika, amelyet, mint ma már világosan látom, Berija azokban az években, egészen Sztálin elvtárs haláláig követett.

A legkisebb kételyem sincs, hogy Berija, aki állandóan és demonstratívan hangsúlyozta “Sztálin elvtárs iránti hűségét és szeretetét”, nem azért tette ezt, mintha valóban szerette volna Sztálin elvtársat mint vezért, tanítót és barátot, hanem azért, hogy közelebb kerüljön Sztálin elvtárshoz, és ezzel közelebb kerüljön a hatalomhoz.

Ezt a következtetést az alábbiakra alapozom. Sztálin elvtárs temetésének előestéjén, vasárnap, Berija behívatott az irodájába, és azt javasolta, vegyek részt a Sztálin elvtárs temetésén elmondandó beszéde szerkesztésében. Amikor megérkeztem, Berija irodájában már ott volt Mamulov, Ljudvigov, Ordincev, később Berija hívatta Poszpelov P. N.-t. Már akkor felfigyeltem Berija viselkedésére. Vidám volt, tréfálkozott, nevetett, mintha szárnyakat kapott volna. Én le voltam sújtva Sztálin elvtárs váratlan halálától, és nem tudtam elképzelni, hogyan lehet ezekben a napokban olyan vidáman és fesztelenül viselkedni.

A ma már ismertek fényében, ez az, aminek alapján arra köveztetésre kell jutnom, hogy Berija nemcsak, hogy nem szerette igazán Sztálin elvtársat, de valószínűleg egyenesen várta a halálát, hogy szélesen kibontakoztathassa bűnös tevékenységét.

Berija szilárd és határozott léptekkel haladt a hatalom fel, és ez volt az ő fő célja, ez volt munkája célja Grúziában és a Kaukázusontúlon.

1930-ban vagy 1931-ben (nem tudom pontosan, mert abban az időben Batumiban dolgoztam) Berijának sikerült személyesen eljutni Sztálin elvtárshoz. Nem tudom pontosan, hogy történt, gondolom, Szergo Ordzsonyikidze elvtárs segítségével.

Úgy látszik Berijának e találkozás során lehetősége nyílott, hogy neki megfelelő fényben ecsetelje Grúzia és a Kaukázusontúl akkori pártvezetését. Emlékszem, Berija egyszer elmondta, hogy Sztálin elvtárs a beszélgetés során megkérdezte: “Mi az, a KB titkára akarsz lenni?”, mire Berija állítólag azt felelte: “Miért lenne ez rossz?”

Ebből a beszélgetésből és több hasonlóból, amelyekről nem maradtak konkrét emlékeim, tudtam, hogy Berija a grúz és kaukázusontúli KB titkára akar lenni.

Mint ismeretes, 1931 októberében az SzK(b)P KB így is döntött: kinevezte Beriját a grúz KB első titkárává és az SzK(b)P kaukázusontúli területi bizottságának titkárává.

Meg kell mondani, hogy Berija egész idő alatt óvatosan és okosan cselekedett, és soha nem adott alapot arra, hogy politikai tisztességét meg lehessen kérdőjelezni. Ami a jelleme negatív vonásait illeti, ezeket akkor szokványos emberi fogyatékosságoknak tekintettem. Ilyen fogyatékossága pedig sok akadt.

Így például, az egyes emberek csak annyiban értékelték, amennyiben az adott pillanatban szüksége volt, vagy később szüksége lehetett rájuk. Amikor már nem volt szüksége rájuk, egyszerűen elfordult tőlük, adott esetben hátba is támadta őket.

Emlékszem például, milyen figyelmes volt Berija Vlaszik iránt, mennyire a kegyeit kereste, amíg ő maga nem került elég közel Sztálin elvtárshoz, hogy lehetősége legyen rá, hogy semmibe vegye.

Berija olykor hajlamos volt csúfot űzni, méghozzá meglehetősen durván az olyan kisemberekből, akik teljes egészében függtek tőle. Így például Gagrában, a nyaralójában dolgozott egy Zedgenyidze nevű agronómus. Berija gyakran meghívta ebédre, de az egész ebéd alatt durván és laposan gúnyolódott vele, és arra kényszerítette a szerencsétlen agronómust, aki már nem volt fiatal ember, hogy piruljon és verejtékezzen.

Még egy vonás. Mint ismeretes, az ember természete sehol nem ütközik ki olyan világosan, mint a játékban. Itt látni lehet, becsületes-e, képes-e az önfeláldozásra a csapat közös érdekében, egybeolvad-e a kollektívával, vagy igyekszik előtérbe tolni magát stb. Alkalmam volt nemegyszer megfigyelni Beriját sakkozás, röplabdázás közben. Berija számára a játékban (és gondolom, az életben) az volt a fontos, hogy ha törik, ha szakad, bármilyen módon, bármi áron, még akár becstelen eszközökkel is, győzzön. Képes volt rá, hogy mint Nozdrjov, elcsenje a tábláról az ellenfél egy bábuját, csak hogy nyerjen. És az ilyen “győzelem” elégedettséggel töltötte el.

Egyesek erre azt mondhatják, hogy ez apróság, tréfa, én azonban azon a véleményen voltam és vagyok, hogy ez becstelenség, és bizonyos mértékig jellemző Berijára mint emberre.

Azért hozom fel ezeket a tényeket, hogy bemutassam, mennyire nem pártszerű ember Berija, olyan ember, akinek cselekedeteit elsősorban a személyes érdekei határozták meg.

Berija általános kulturáltsága és műveltsége, különösen abban az időszakban, amikor Tbilisziben dolgozott, nem volt valami magas. Berija akkor a szó szoros értelmében nem volt képes, hogy stilisztikailag megfelelően képes legyen megírni akár csak néhány sort.

Soha, vagy szinte soha nem láttam, hogy Berija olvasott volna valamit az újságokon kívül. Már Moszkvában, amikor Beriját a párt és az ország vezetésében láttam, elgondolkodtam olykor, hogy talán egyáltalán nem igyekszik fejleszteni magát. Pedig megvolt minden lehetősége, hogy a legjobb moszkvai tanárok igénybe vételével, speciális marxizmus–leninizmus órákat vehessen. Még gondoltam is rá, hogy tanácsolom ezt neki, hiszen marxizmus–leninizmus nélkül nem lehet helyesen részt venni az ország irányításában. Végül azonban nem tudtam rászánni magam, hogy ilyen tanácsot adjak neki: ebben az időben nem ilyenek voltak a kapcsolataink, meg aztán megfelelő alkalom sem adódott.

Lehet, hogy Berija Moszkvában mégiscsak tanult, ezt nem tudom, de ami Tbiliszit illeti, ott nem vett könyvet a kezébe.

Természetesen a Kaukázusontúli terület és a Grúz K(b)P KB plénumain és a grúz kommunista párt kongresszusain elmondott beszédeit alapjában véve a munkatársai állították össze, köztük jómagam. Ez, természetesen rendjén való volt.

Ami “A kaukázusontúli bolsevik szervezetek történetének kérdéséhez” című könyvét illeti, ez külön ügy. Egy ilyen könyvért, tulajdonképpen meg lehet adni a szerzőnek a történettudományok kandidátusa címet, és a könyvet természetesen a valódi szerzőnek kell aláírnia. Ez a könyv nem egy pártszerv beszámoló jelentése, bár az alcím szerint egy pártaktíva előadása volt.

Ezzel a könyvvel, valamint azzal kapcsolatban, hogy hogyan íródott, a következőket tudom elmondani.

Nem tudom megmondani, hogy mikor és milyen körülmények között jutott eszébe Berijának, hogy előadást tartson “A kaukázusontúli bolsevik szervezetek történetének kérdéséhez”.

Ennek az előadásnak a tervéről először 1935 nyarán szereztem tudomást, amikor egy délelőtt Berija meghívott a nyaralójába, Krcaniszibe (néhány kilométerre Tbiliszitől).

Amikor megérkeztem a nyaralóba, már ott találtam a Kaukázusontúli Terület pártbizottságának, valamint a Grúz K(b)P KB néhány munkatársát. Emlékezetem szerint ott volt Begyija, az agitprop osztály vezetője, Hostarija, Berija akkori munkatársa. Voltak még néhányan, de most nem tudom felidézni őket. Ezek az emberek az előadás, pontosabban annak egy fejezete szerkesztésével voltak elfoglalva. Az előadás címe, mint nyomban megtudtam, ez volt: “A kaukázusontúli bolsevik szervezetek történetének kérdéséhez”, és Berijának a tbiliszii pártaktíván kellett elmondania.

Magamban csodálkoztam, miért nem vont be engem Berija ennek az előadásnak az összeállításába: talán úgy gondolta, hogy nem vagyok járatos ebben a kérdésben, annál is inkább, mert az előadás összeállításához olyan dokumentumokat kellett használni, amelyek grúz nyelven íródtak, én pedig nem tudok grúzul. Minden esetre, az előadás teljesen kész volt, én csak annyit tettem, hogy a többiekkel együtt elvégeztük a kész szöveg szerkesztését.

Hogy ki írta az előadást? Kétségkívül aktív részt vett benne Begyija, aki akkor a Kaukázusontúli Terület pártbizottságának agitprop osztályát vezette.

Ugyanazon esztendő júliusában, az SzKP KB plénumán Arutyinov et., az Örmény KP KB titkára Begyiján kívül megnevezte még Pavel Szakvrelidzét. Homályosan emlékszem erre a névre, de hogy ki volt Szakvarelidze, milyen posztot töltött be, és mi lett vele, nem tudom.

Feltételezem, hogy az előadás összeállításának részleteiről tudomása volt Hostarija Szemjonnak, aki akkor Berija segítőtársa volt. Hostarija egy időben a Szovjetunió földművelésügyi miniszterhelyettesének posztját töltötte be, és 1951-ben az ismert mingrel-ügyet követően küldték Grúziába.

Eszembe jut a következő epizód. Berija az előadását egy tbiliszii klub nyári helyiségében tartotta. A szöveget az előadás előtt Hostarija adta át Berijának. Úgy látszik, Hostarija nem ellenőrizte az előadás lapjait, és azok össze voltak keveredve. Az előadás közepén Berija észrevette, hogy a lapok nincsenek sorrendbe szedve. Zavar támadt, amíg Berija előkereste a dossziéból a szükséges oldalakat.

Ezt az előadást vagy elküldték Sztálin elvtársnak, vagy Berija személyesen adta át (nem emlékszem rá), aki néhány – ha jól tudom, kisebb – javítást hajtott végre rajta. Aztán az anyag külön kiadványként ki lett adva.

Számomra természetesen nyilvánvaló, hogy a munkát nem írta, nem is írhatta Berija. Erre nem volt módja. Az előadás terjedelmes, tudományos munka volt, és sok időre lehetett szükség ahhoz, hogy össze lehessen gyűjteni a megfelelő történelmi dokumentumokat Grúzia és a Kaukázuson túl archívumaiban.

Nem hiszem, hogy Berija sok saját gondolatot és megfogalmazást adott hozzá e könyvhöz. Ehhez ismerni kellett a történelmet, ismerni kellett az okmányokat. Soha nem láttam, hogy Berija ezzel a munkával lett volna elfoglalva.

Lelkem mélyén, őszintén szólva, kissé restelltem magam Berija miatt: hogyan képes az aláírását adni egy idegen alkotáshoz. Ez még csak nem is plágium, hanem annál is több.

Az egyetlen mentség Berija számára, amit később magamban kigondoltam, hogy Berija aláírása ezen a munkám nagyobb jelentőséget kölcsönzött az anyagnak, mint bárki másé. Lehetővé tette, hogy a könyv jelentős szerepet játsszon, és végső soron nagy hasznot hozzon a pártnak.

Azok, akik a könyv szerzőségét nekem tulajdonítják, egyszerűen nincsenek tisztában a dolgokkal.

Úgy gondolom, világos, milyen szándékkal szervezte meg ennek a könyvnek a megírását.

Berija “munkája” egyik módja volt annak, hogy kivívja Sztálin elvtárs jóindulatát, egy lépcsőfok volt, amely közelebb vitte őt Sztálin elvtárshoz, a hatalomhoz. Minden ebből a célból történt.

Az SzK(b)P Kaukázusontúli Területi Bizottsága és a Grúz K(b)P KB plénumán Berija által tartott előadások közül sokat én készítettem, az apparátus több más dolgozója közreműködésével.

Berija egyes cikkeit, amelyek a “Zarja Vosztoka” vagy a “Pravda” hasábjain jelentek meg, továbbá egyes felszólalásait szintén én készítettem, többnyire más munkatársakkal kettesben, hármasban, sőt négyesben. Ezek között volt Begyija, Sarija, Kudrjavcev, Grigorjan, Mamulov, stb.

Berija az előadások és cikkek összeállítása során, ha szabad azt mondani, sajátos “brigád”-módszert alkalmazott. Erre a munkára általában több embert hívott össze, köztük osztályvezetőket, titkárokat stb. Természetesen ő maga is megtette a javításait a szövegben, ötleteket adott, amelyeket aztán mi irodalmi formába öntöttünk. Végső soron nehéz megállapítani, ki is a szerzője az egyes előadásoknak vagy cikkeknek.

Előfordult, hogy tiltakoztam az ilyen módszer ellen, mert úgy véltem, minél több embert vonnak be az ilyen munkába, annál több idő megy el üres fecsegésre és civakodásra. Berija azonban, ritka kivételektől eltekintve, nem értett egyet velem.

Az biztos: ma lehetetlen vagy nagyon nehéz megtalálni ezeknek a cikkeknek és előadásoknak a szerzőjét.

Berija a következő trükköt alkalmazta: amikor az előadás vagy cikk elkészült, és megkezdődtek az utolsó simítások, általában megint összehívta az előkészítésben részt vevők csoportját, és beleillesztették a szövegbe a végső változtatásokat. Ezeket a változtatásokat általában Berija saját kezűleg írta be a gépiratba, annak ellenére, hogy ez lelassította a közös munkát, mivel Berija lassan írt, ráadásul nem mindig boldogult a szavak végződésével, különösen a melléknevek esetvégződéseivel.

A munka végeztével Berija a lapokat, amelyeken rajta voltak az ő “javításai”, átadta a munkatársának megőrzésre.

Lehet, hogy tévedek, de nekem az volt az érzésem, ezt azért tette, hogy a jövőben, az archívuma feldolgozása során a cikkekben és előadásokban megtalálható legyen az “ő munkája”. Feltételezem, hogy ez a fajta anyag most is fellelhető Berija személyi archívumában.

Szeretnék most kitérni azokra a szóbeszédekre, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy Berija szolgált a Muszavat⁵ felderítésében.

Tökéletesen tisztában vagyok ennek az ügynek a fontosságával, de sajnos a kérdéssel kapcsolatban csak homályos emlékeim vannak. Ez azzal magyarázható, hogy annak idején nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget ezeknek a szóbeszédeknek, annál is inkább, mert Berija tagadta, hogy ezek igazak lettek volna, és látszólag a legkevésbé sem nyugtalanították őt.

A dolog a következőképpen történt. Berija egyszer, még Tbilisziben (a dátumra nem emlékszem) hívatott, és elmondta, hogy egyes vele ellenséges személyek azt híresztelik, hogy ő, Berija, 1919-ben Bakuban állítólag a Muszavat felderítésnek dolgozott. Valójában, állította, ez nem igaz. A Muszavat felderítésének, ő, Berija, soha nem dolgozott, ezzel szemben a párt megbízásából a “Gummet” nevű azerbajdzsán ifjúsági szervezetben tevékenykedett, továbbá, erről vannak dokumentumok a bakui pártarchívumban, és ezért utazzak Bakuba, keressem meg ezeket a dokumentumokat, vigyem el őket neki, mert különben még előfordulhat, hogy az ellenségei megkeresik ezeket a dokumentumokat, és megsemmisítik őket, és akkor ő, Berija, semmivel nem tudja igazolni az igazságát.

Én hittem Berijának, tekintettel arra, hogy a szavaiból tudomásom volt róla, hogy sok ellensége van, és természetesen semmi kétségem nem volt, hogy amit elmondott, az igaz.

Bakuban a pártarchívumban különösebb erőfeszítés nélkül megtaláltam egy vagy két dossziét (pontosan már nem emlékszem). Ezekben volt két vagy három 1919-ből származó dokumentum, amelyekben megemlítődött Berija neve. Ezek a bakui pártbizottság vagy talán a KB rövid jegyzőkönyvei voltak, amelyeket negyed írólapokra írtak. Úgy emlékszem, hogy a jegyzőkönyveken Kaminszkij aláírása szerepelt.

Akárhogy igyekszem is erőltetni az emlékezetemet, nem tudom pontosan felidézni ezeknek a jegyzőkönyveknek a tartalmát. Csak annyi maradt meg az emlékezetemben, hogy ezek a feljegyzések jelentéktelenek voltak. Nem volt bennük közvetlen bizonyíték Berija ama állítására, hogy a “Gummet” szervezetben dolgozott volna. Közvetetten azonban igazolták ezt a körülményt, legalábbis ilyen benyomás maradt meg bennem ezekről a dokumentumokról.

Az archívumban átlapoztam még számos más dossziét, de egyetlen más dokumentumra sem akadtam, amelyben megemlítődött volna Berija neve. Egy nap múlva visszautaztam Tbiliszibe, és magammal vittem a dossziékat.

Amikor Berija megismerkedett a dokumentumokkal, szerintem meg volt elégedve velük. Nyilván semmi másra nem is számított. Átvette őket tőlem, és betette a páncélszekrényébe.

Amikor 1938-ban Berija Moszkvába utazott, hogy elkezdje a munkát a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériumában, megbízott azzal, hogy küldjem utána Moszkvába a papírjait és dokumentumait. Átvizsgáltam az íróasztalfiókjait és a páncélszekrényét, és megtaláltam a fent említett dossziékat. Berija valamennyi papírját, valamint a saját irataimat becsomagoltam néhány vászonzsába, lepecsételtem, és ha jól emlékszem, futárpostával elküldtem Moszkvába.

Moszkvában 1938-ban vagy 1939-ben egy este Berija megkérdezte, hol vannak az említett doszsziék. Azt feleltem, hogy a széfemben, zsákba varrva. Utasított, hogy vigyem át őket az irodájába, amit meg is tettem. Amikor átvittem a doszsziékat, közölte velem, hogy újra előkerült a Muszavat felderítésénél végzett állítólagos szolgálatának a kérdése, és Sztálin elvtárs magyarázatot követelt tőle, és hogy most azonnal meg kell írnia a magyarázatot.

A szavai alapján megírtam a magyarázatát a kérdéssel kapcsolatban Sztálin elvtárs részére. Ebbe a magyarázatba teljes egészében át lettek másolva a Beriját érintő dossziék említett dokumentumai. A magyarázat szövege ezekhez a dokumentumokhoz fűzött kommentárokból állt, és amennyire emlékszem, azzal az állítással fejeződött be, hogy ő, Berija, soha nem dolgozott a Muszavat felderítésének. Ez volt az egész magyarázat lényege.

Berija gondosan áttanulmányozta a szöveget, tett benne egy-két pontosító javítást, majd saját kezűleg letisztázta az egészet. Közben látnivaló volt, hogy siet, az órájára pillantgatott. Úgy látszik, a “közelire”⁶ kellett sietnie. Aztán fogta a tisztázatot a piszkozattal együtt, betette egy doszsziéba, és mielőtt elindult, közölte, hogy ezeket a dokumentumokat be kell mutatnia Sztálin elvtársnak. Attól fogva sem azokat a dossziékat, sem azt a dossziét nem láttam.

Arról, hogy milyen eredménnyel járt a Sztálin elvtársnak tett jelentése, Berija nem mondott semmit, én pedig természetesen nem kérdeztem, soha nem kérdezősködtem a Sztálin elvtárssal folytatott beszélgetéseikről. Mivel ezt követően semmi nem történt, feltételezhető, hogy Sztálin elvtársat kielégítették Berija magyarázatai.

Azok a dossziék véleményem szerint vagy Berija személyes archívumában, vagy Sztálin elvtárs papírjai között találhatók. A dossziék aligha veszhettek el, mert Berija fontosnak tartotta őket. Lehet, hogy ezekről a dossziékról tud valamit Mamulov vagy Ljudvigov, de ezt nem tudom határozottan megerősíteni. Valószínű.

Emlékezetemben nem maradt meg semmi figyelemre méltó mindabból, amit Berija a múltjáról, bakui munkájáról elmondott. Emlékezetem szerint ezek a történetek rövidek és véletlenszerűek voltak. Azon kívül, ami a Nagy Szovjet Enciklopédiában az életrajzáról szerepel, egyetlen részlet maradt meg az emlékezetemben, mégpedig az, hogy Berija dolgozott a bakui burzsoázia expropriálását végző bizottságban.

Nos, nagyjából ez minden, amire emlékszem, és amit elsősorban szükségesnek tartottam elmondani Berijáról.

A Berijával és a vele folytatott munkámmal kapcsolatos részletes adatok egy másik, bővebb levélben vannak kifejtve, amelyet már elkészítettem, tisztázása folyamatban van, és pótlólagosan elő fogom terjeszteni

/az eredeti példány aláírva/ V. Merkulov

1953. július 21.

RGASzPI. F. 17. Op. 171. D. 464. L. 208–225. Eredeti. Gépirat.

Fordította Soproni András

A dokumentumokat a Politbjuro i gyelo Berija. Szbornyik dokumentov (Moszkva, 2012. 75–79., 91–96., 131–138.) című kiadvány alapján közöljük.