Wittgenstein filozófiai és építészeti perspektívái
“Minden leírt mondatom mindig már az Egészre veti a szemét, tehát mindig ugyanarra, s így akárha egy tárgy látképei lennének, különböző nézőszögekből szemlélve.”1 Wittgenstein e kijelentése egyaránt jellemzi emberi és gondolkodói karakterét: elsőül a merészségét, amivel egy ilyen, a modern filozófiában szinte már illetlen kérdést hoz szóba; a végletek iránti vonzódását: az Egésznek, a teljesség valamiféle képének szem előtt tartását, továbbá megannyi perspektívájának felvételét, egyszersmind különféle részleteinek szemügyre vételét.
A modernitásban különböző nézőszögekből szemlélődünk. Tudatában vagyunk annak, hogy változó nézőpontjaink vannak. A filozófiában éppúgy, mint a hétköznapokban, vagy a fizikában. A dolgok, a világ ilyetén szemléletének legmeszszebb menő konzekvenciáit Nietzsche fogalmazta meg:2
Amennyiben egyáltalán van értelme a ’megismerés’ szónak, annyiban a világ megismerhető; de másként értelmezendő, nincs mögöttes értelme, hanem csak számlálhatatlan értelmei vannak. – ’Perspektivizmus’3, S. 72. Digitale Bibliothek Band 31: Nietzsche, 9541.]
Einstein, mielőtt a relativitáselmélet mellett döntött, nézőpont-tannak nevezte teóriáját.4 De a perspektivizmus nem az előző századforduló fejleménye, a modernitás kezdeteitől fogva jelen van:
A kora újkori gondolkodás egyik meghatározó motívuma annak felismerése – írja Schmal Daniel –, hogy a világ nem közvetlenül adott egység, hanem egymás mellett létező – egymással olykor konfliktusban álló – világok sokasága alkotja, olyan perspektivikus vetületek összességével azonos tehát, amelyek mindegyike egyenlő joggal tart számot érvényességre.5
Az előző századfordulón a változó nézőpontokról szerzett tapasztalatok megsokasodtak és elmélyültek. A médiumtechnológiai fejlemények, előbb a fotográfia, majd méginkább a kinematográfia hatása széles körben érvényesült. A perspektivizmus a leglátványosabban a képzőművészetben, a kubizmusban mutatkozott meg.6
Minden oldalról
A különböző nézőszögek tapasztalatának elmélyítésére Wittgenstein életútja különösen alkalmas volt: nem kellett a filozófiát foglalkozásszerűen űznie, gazdag ember volt, mentes az egzisztenciális kényszerektől, szabad gondolkodó lehetett a szeszélyességig menően, nem kell karriert “építenie”, de építhetett kunyhót Norvégiában, és éppúgy lehet falusi tanító, mint kertész, vagy éppen építész.
Wittgenstein bevezetőben idézett mondatának két súlypontja van: az Egész, és – az előbbihez képest kevésbé pont-, ill. szó-szerű –: egy tárgy látképei (…) különböző nézőszögekből szemlélve. Az Egész (azaz a mindenség, a világ, a lét, a valóság) mint egy tárgy, mely látképszerűen szemlélhető – meglehetősen merész elgondolás: az isteni szem, a pán-optika, a mindent látás nézőpontja, amiről főként misztikusok beszámolói szólnak.
Egy ilyen szemlélet konzekvenciáit tudomásom szerint csak J. L. Borges gondolta végig – a maga mélységesen szkeptikus és felülmúlhatatlanul ironikus módján. Az Alef című elbeszélésében ugyanis leírja azt a helyet, ahol a tárgyként tekintett Egész és minden lehetséges látképe “különböző nézőszögekből szemlélve” adott, ahol “a világegyetem minden helye megtalálható, s tisztán és minden oldalról láthatón” vehető tekintetbe. A szókratikus iróniával szemlélődő szerző pontos leírást is ad erről, az Alefről:
Az Alef átmérője két vagy három centi lehetett, de benne volt a világűr, nem kicsiben, hanem eredeti térfogatával. Minden tárgy (…) végtelen sok tárgynak felelt meg, mert egyszerre és tisztán láttam a világegyetem minden pontjáról.7
Borges vélhetően olvasta Wittgenstein írásait, mint ahogy szinte mindenki másét is. Ám iróniája éle nem személyekre irányul, hanem egy vizionárius hagyományra,8 még inkább az ebből adódó problémákra. (Kezdve a leírás nyelvével, folytatva a hübrisszel…)
Ám Wittgenstein “miszticizmusánál” sokkal inkább figyelemre méltó önreflexiójának második fele: a különböző nézőszögekből kiinduló szemlélete. A változó nézőpontokból való kiindulás, mondhatni a perspektivikus látás mozgásban (Moholy-Nagy) kétségkívül gondolkodása alapvonása. A Filozófiai vizsgálódásokhoz írott Előszó szerint ez “magával a vizsgálódás természetével függ össze. Merthogy ez arra kényszerít bennünket, hogy egy széles gondolati vidéket minden irányban, keresztül-kasul bejárjunk. – E könyv filozófiai megjegyzései egy halom tájképvázlathoz hasonlatosak, amelyek e hosszú és bonyodalmas utazásokon keletkeztek. Ugyanazon vagy csaknem ugyanazon pontokat érintettem mindig más és más irányból, és mindig új képeket vázoltam fel.”9
A Filozófiai vizsgálódások több évtizeden keresztül készült, és első könyve, a Logikai-filozófiai értekezés mellett a másik fő művének számít. A túlnyomóan nyelvfilozófiai fejtegetéseket tartalmazó munkáról az idézett visszatekintésben vizuális metaforákban, mint látképről, tájképről, vázlatról ír. Könyve jelentőségét a távlatváltásban látja; abban, hogy mindig más és más irányból, és mindig új képeket vázolt föl.
Építészet-filozófiai távlatváltások
A filozófus és az építész tevékenységének összevetése kapcsán az előbbiekhez hasonlóan nyilatkozik:
A filozófus munkája – mint oly gyakran az építész munkája is – legfőként önmagán végzett munka. A saját felfogásán. Azon, hogy miként látja a dolgokat.10
Wittgenstein saját tapasztalatáról beszél, két olyan tevékenységről, amit ismert, amit módjában állt hosszabban, elmélyültebben és eredményesen gyakorolnia. A filozófiát – rövid megszakításokkal – egész életén keresztül űzte, gyakorló építész viszont csak mintegy két éven át volt, amikor nővére házát építette. Az építészet mégsem egy műkedvelő alkalmi kirándulása: azután döntött így, hogy a filozófiával egy ideje felhagyott, néptanítói tevékenysége pedig kudarccal végződött.11
Az építészet nemcsak mérnöki tanulmányai folytán adódó alkalmi lehetőséget jelentett, hanem hivatást is, amivel maradéktalanul azonosulni tudott. Ezekben az években építésznek tekintette önmagát, építészi identitását formálisan is kinyilvánította: levelei fejlécén a P. Engelmann & L. Wittgenstein építészek felirat szerepelt.12
Wittgenstein számára saját felfogásának megmunkálása a váltakozó nézőpont felvételét jelentette, ami számára a dolgok érvényes látásának lehetőségfeltétele.
Fontosnak tartom, hogy filozofálás közben állandóan helyzetet változtassak, hogy túl sokáig ne álljak egy lábon, nehogy megmerevedjek.13
Egy feljegyzésében pedig arról ír:
Egy Kopernikusz, egy Darwin érdeme nem egy igaz elmélet, ha14
Bár ezek a kijelentések munkája jelentőségét a modernitás legfőbb minősége, az innováció terén elért eredményekként látszanak megjeleníteni, a nézőpontváltás a filozófiában meglehetősen régi kívánalom. A filozofálás hagyományosan a rácsodálkozással, a megszokott dolgokra vetett megváltozott tekintettel veszi kezdetét. Amikor Nietzsche a distanciák felszakítására – Distanzen aufreissen! – szólít fel, csak erősebb hangfekvésben mondja újra az antik szentenciát.
Az építészeti szemléletváltásra vonatkozó megjegyzései nem ismeretesek, de kívánalma az állandó helyzetváltoztatásra a filozófiában, egyaránt érvényes az építészetre is. Egy építésznek nem elég alaprajzot és különféle vetületi rajzokat készítenie, a terve kapcsán éppúgy tekintetbe kell vennie a lehetséges külső és a belső nézeteket, mint a használati módból adódó perspektívákat, a kivitelezés különféle szempontjairól nem is beszélve.
Wittgenstein számára az építészetben egy új nézőszög felvétele azért is adódott könnyen, mert nem nehezedett rá az építészeti tradíció terhe, építészképzettség hiányában nem kellett elsajátítania az építészeti konvenciókat. A történeti tudást, a gondolkodás tradícióját tekintve a filozófiában is könnyű poggyásszal közlekedett:
aligha találhatnánk a filozófiatörténetnek még egy olyan jelentős alakját, aki hozzá hasonló gyér filozófiatörténeti olvasottsággal rendelkezett.15
Wittgenstein eredendő szándéka a megértésre, az átlátásra irányult.16 Ez a filozófiai érdeklődés azonban az ő esetében nincsen híján építészeti vonatkozásoknak:
Engem nem az érdekel – jegyzi föl a kései Észrevételek között –, hogy felhúzzak egy építményt, hanem az, hogy áttekinthetően magam előtt lássam egy lehetséges építmény alapjait.17
Az átlátásként értett megismerés igénye vizsgálódásainak fő tárgya, a nyelv esetében is gyakran építészeti metaforákban és analógiákban jut kifejezésre. “Az ember rendelkezik azzal a képességgel, hogy nyelveket építsen…” – írja a Tractatusban18
A gondolat röpte
Wittgenstein a megismerésben érdekelt, áttekinthetőségre törekszik. Az átláthatatlansággal, a dolgok és kapcsolatok bonyolultságával szemben egyszerűségre törekszik. Az egyszerűség azonban korántsem egyszerű kérdés nála, mivel a végső egzisztenciális kérdésekig feszül.19
Az épkézláb, normális értelem többé nem elég az élet különleges követelményeihez. Annyira bonyolult lett minden, hogy csak kivételes értelem képes úrrá lenni rajta. Mert immár nem elég jól játszani a játékot; hanem minduntalan fölmerül a kérdés: ezt a játékot kell-e játszani egyáltalán, s melyik a helyes játék?20
Az egyszerűségre törekvésével Wittgenstein korántsem áll egyedül; a korszak érzékeny antennákkal bíró művészeit és tudósait is ez a probléma foglalkoztatja. Az előző századforduló világa telítve van bonyodalmakkal, díszítményekkel, tárgyak tömkelegével; dúsítással, sokasítással. A Makart-stílus és a burjánzó ornamentika korszaka ez. Az egyszerűség, az áttekinthetőség hiányában zavar van, és egyre több díszítéssel, ornamenssel törekszenek ezt a zavart elfedni. Ezért nyilvánítja ki Adolf Loos programadó írása élén, hogy az ornamens – bűnözés.21
Ám ez a kérdés akkortájt nemcsak a filozófusokat és az építészeket foglalkoztatja. Amikor Wittgenstein az I. világháború alatt az egyszerűségről gondolkodik, történetesen éjszakai őrség idején egy naszádon a Visztulán, Hugo Ball a dada “pápája” Zürichben ugyancsak az egyszerűséget áhítja.22 De ekkortájt határozza meg Ernst Mach is a tudományos kutatás vezérmotívumát, az egyszerűsítés elvét. 23
Wittgenstein ezzel a kulturális tendenciával szemben saját pozícióját az Észrevételek egyik feljegyzésében fogalmazza meg:
Tipikusan konstruáló civilizáció ez. Abban áll tevékenysége, hogy mind bonyolultabb struktúrát építsen fel. És a világosság is csupán csak ezt a célt szolgálja, s nem öncél. Nálam viszont a világosság, az áttekinthetőség öncél.24
Számára az áttekinthetőség, az átláthatóság alapvető, a Filozófiai vizsgálódásokban ezt részletesebben is kifejti:
az áttekinthető ábrázolás közvetítésével jön létre a megértés, amely éppen azt jelenti, hogy ’látjuk az öszszefüggéseket’. (…) Az áttekintő ábrázolás fogalma alapvető jelentőségű a számunkra. Ábrázolási formánkat jelöli, azt a módot, ahogyan a dolgokat látjuk.
Majd folytatólag – zárójelben – még azt a kérdést is felveti: “(’Világnézet’ ez vajon?)”25
A világnézet, a Weltanschauung szó korabeli divatja, és ebből eredő elhasználtsága folytán érthető Wittgenstein kétkedése. Ám világ-látását, világ-szemléletét (Weltbetrachtung) tekintve kétségkívül érvényes. A megértéshez nélkülözhetetlen az átlátás, az összefüggések látása pedig csak meghatározott távlatból lehetséges.
Hannes Böhringer azt állapítja meg róla, hogy “mikroszkópon keresztül néz”, ami az életmű nyelvfilozófiai és logikai részére messzemenően érvényes.26 Ám Wittgenstein időről-időre mintegy megfordította a mikroszkópot. Nyelvjátékok mellett nézőpontváltást is játszott. Néha még a nyelvet is a messzi távolból, mintegy távcsövön keresztül szemlélte:
Nyelvünket olybá tekinthetjük, mint egy régi várost: mint zegzugos térséget utcácskákkal és terekkel, régi és új házakkal, meg olyan házakkal, amelyekhez különböző korokban építettek hozzá; s az egészet egy csomó új előváros öleli körül, egyenes és szabályos utcákkal és egyforma házakkal.27
Hogyan lehet így szemlélődni? Mennyire kell eltávolodni ahhoz, hogy a nyelvet ilyen messzeségből, madártávlatból lehessen látni? Ezt a nézőpontot Wittgenstein különböző időkben papírra vetett feljegyzéseiből lehet lokalizálni; a kései Észrevételek között több ilyen is akad: “…messzi odakint foglaltuk el megfigyelőállásunkat, hogy a dolgokat objektívebben láthassuk.”28 Ez messzi odakint felvett nézőpont abban a térségben keresendő, ahonnan a fentebb idézett Egész is látható. Ez a messzi, külső nézőpont más összefüggésben is leírásra kerül: “A sabbath nem csupán egyszerűen a pihenés, a kikapcsolódás ideje. Kívülről is szemügyre kell vennünk a munkánkat, nem csak belülről.”29
A teremtés hetedik napjára utaló nagyívű hasonlat mellett található egy feljegyzés, ami kevésbé a “misztikus”, sokkal inkább a hagyományos filozófiai perspektívát írja le:
Mindamellett, nekem úgy tűnik, a művész munkáján kívül akad még egy módja annak, hogy a világot sub specie aeterni ragadjuk meg. Ez pedig – így hiszem – a gondolat röpte, amely hasonlóképpen suhan el a világ fölött, meghagyva azt annak, ami odaföntről, a repülés közben szemlélve.30
Ennek a perspektívának a felvétele az antik filozófiai életművészet egyik rendszeres gyakorlatát képezte, a lélek röptének nevezték.31 Nem tudható, Wittgenstein olvasta-e Theaithétoszt, amelyben Platón arról ír, hogy aki a “filozófiában tölti az életét”, annak “csak a teste lakozik a városban, míg gondolatai mindezt kicsire és semmire tartják, megvetik, és szárnyalnak mindenfelé – Pindarosz szavaival élve –: ’a föld mélyén’ és a felszínt geometrizálva, ’az ég hátán’ az eget és a csillagokat vizsgálva, s minden létező természetét mindenfelől egészében és teljességében kutatván, s nem leereszkedvén ahhoz, ami ott van a közelben.”32
Még kevésbé valószínű, hogy ismerte volna Alexandriai Philon elgondolását, aki szerint a filozófusok
…gondolatban kísérik a Napot, a Holdat, a csillagokat, valamint más bolygók és állócsillagok körtáncát; ugyan testükkel a földön állnak, lelküknek azonban szárnyakat adnak, hogy felemelkedhessenek az étherbe, és az ottani erőket pontosan vizsgálhassák, amint az igaz világpolgárok osztályrésze.33
Ennek a filozófiai nézőpontnak első látásra nem sok köze van az építészethez, és még kevésbé látszhat gyümölcsözőnek egy építész számára a fentről vetett pillantás. Ám a radikális távlatváltás még egy egyszerű építészeti elem szemügyre vétele esetében is tanulságos lehet. Számomra legalábbis ezt mutatja a lépcső példája – a költő-filozófus Petri György láttatásában:
Ki találta fel a
körülírt zuhanást
– a lépcsőt,
mely a magasságot megszelídíti,
fölolvasztva fokokká
a dermedt függőlegest,
s a megoldás furfangját:
a kerülő út szerény
cselét megmutatta
a pillantása után
hasztalan ugráló
szárnyatlan embernek?
(Lépcső)
Elhangzott: Reconstructing Wittgenstein. Szimpózium, Osztrák Kulturális Fórum, 2012. február. 02.
- Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, Budapest, Atlantisz, 1992, 16. ↩
- Nietzsche perspktivizmusáról átfogóan ír Czeglédi András: “Csak interpretációk? Nietzsche perspektivizmusáról”, 2000, 2011. december. ↩
- Friedrich Nietzsche: Werke und Briefe: [27 ↩
- Otto E. Rössler: Endophysik. Die Welt des inneren Beobachters. Berlin, Merve, 1992, 26. ↩
- Schmal Dániel: A leibnizi monásztan és a perspektíva. In Pavlovits Tamás – Schmal Dániel – Zemplén Gábor (szerk.): Perspektíva a megismerésben és az ábrázolásban. Budapest, Gondolat Kiadó. Megjelenés előtt. ↩
- Sigfried Giedion: Architektur und Gemeinschaft. Hamburg, Rowohlt, 1956, 57 ↩
- Jorge L. Borges: A titkos csoda. Budapest, Európa Kiadó, 1986, 346. ↩
- Uo. 345. ↩
- Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások i. m. 11. ↩
- Ludwig Wittgenstein: Észrevételek, Budapest, Atlantisz, 1995. 29. ↩
- Az hogy Wittgenstein a tanítási kudarc után egy kolostor kertészeként helyezkedett el, leginkább munka-terápiának tekinthető. Így vélekedik monográfusa, Ray Monk is: Ludwig Wittgenstein. The Duty of Genius, New York, 1991, 235.
Wittgenstein ugyanis nem volt híján gyakorlatias képességeknek, manchesteri gépészeti tanulmányai idején repülőmotor építésével kísérletezett, saját propeller-tervét szabadalmaztatta is, később tanítványainak gőzgépet épített, é. í. t. A gyakorlati készségét teoretikus tevékenységében is hasznosította. “Wittgenstein gondolkodásának egyik fortélya abban áll , hogy teoretikus kérdésekhez mint gyakorlati problémákhoz közelít.”[12. Joachim Schulte: Wittgenstein. Eine Einführung. Reclam, Stuttgart, 1989, 35. ↩
- “There are signs, that Wittgenstein began to take this designation seriously, and to see in architecture a new vocation, a new way of re-creating himself. For years he was listed int he Vienna city directory as a professional architect, and his letters of the time are written on notepaper headed: ’Paul Engelmann & Ludwig Wittgenstein Architects…” Ray Monk i. m. 236. ↩
- Ludwig Wittgenstein: Észrevételek, i. k. 44. ↩
- Uo. 31. ↩
- Neumer Katalin: Utószó, L. Wittgenstein: A bizonyosságról, Európa, Budapest, 1989. 194. ↩
- “Wittgenstein gyakran felidézi az áttekinthetőség gondolatát, sőt, úgy céloz rá mint a formális bizonyítások belső jellemzőjére.” Stanley Cavell: A Vizsgálódások hétköznapi önesztétikája. Helikon 2004/4. 576. ↩
- Ludwig Wittgenstein: Észrevételek, i. k. 16. ↩
- 4.002 Ezt a Tractatus fordítója, Márkus György így magyarította: “Az ember rendelkezik azzal a képességgel, hogy nyelveket hozon létre…” Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés. Budapest, Akadémiai, 1963. 125. Ezek az építészeti utalások részben a német bauen (=építeni) szónak a magyarnál tágabb jelentéstartományából adódnak. A döntő azonban az, hogy a dolgok megjelenése, formája és felépítménye, a szerkezete közti kapcsolat kérdése az egyik legalapvetőbb és legszembetűnőbb emberi tevékenység, az építészet esetében mutatkozik meg a legnyilvánvalóbban. Egy építmény esetében nemcsak a felépítése (vagy lebontása) során válik láthatóvá a struktúrája, hanem fennállása során is belátható: a nyílásai, az ajtók és ablakok átláthatóvá, és bejárhatóvá is teszik. Így nemcsak kívülről vehető szemügyre különböző nézőpontokból, hanem belülről is. Ez különösen szembetűnő akkor, ha a nyelvvel, Wittgensteinnek a Tractatusban adott leírásával vetjük össze:
A nyelv álruhába öltözteti a gondolatot. Mégpedig úgy, hogy az ember nem következtethet az öltözet külső formájából a felöltöztetett gondolat formájára, mert az öltözet külső formája egyáltalán nem abból a célból készült, hogy a test formájának megismerését lehetővé tegye.[20. Uo. ↩
- Stanley Cavell: The Availability of Wittgenstein’s Later Philosophy. The Philosophical Review 71, 1962, 68. ↩
- Ludwig Wittgenstein: Észrevételek, i. k. 43. ↩
- Adolf Loos: Ornamens és bűnözés (1908). In uő: Ornamens és nevelés. Terc, Budapest, 2004. ↩
- Hannes Böhringer: Egyszerűvé válni. In uő: Szinte semmi. Balassi, Budapest, 2006, 63. ↩
- “Nemcsak a tudatosan végzett kísérletek esetében kell egyszerűségre törekednie az embernek, hanem azt is meg kell tanulni a nagy kutatóktól, hogy a teljesen megszokott eseményekben is többet lásson közömbös dolgoknál. A meghatározott érdeklődéstől kiélezett figyelem a neki teremtett alkalom híján is képes megpillantani fontos összefüggések nyomait a hétköznapi környezetben.” Ernst Mach: Erkenntnis und Irrtum. Skizzen zur Psychologie der Forschung. Darmstadt, 1980, 224. ↩
- Ludwig Wittgenstein: Észrevételek, i. m. 16. ↩
- Uo. 122. ↩
- Hannes Böhringer: Állványzat vagy építmény? Wittgenstein és Heidegger a nyelvet gondolja. Pannonhalmi Szemle, 2009/3. 51. ↩
- Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, i. m. 18. ↩
- Ludwig Wittgenstein: Észrevételek, i. m. 57 ↩
- Uo. 116. ↩
- Uo. 13. ↩
- Pierre Hadot: Philosophie als Lebensform. Geistige übungen in der Antike, Gatza, Berlin, 1991, 123. ↩
- Platón: Theaithétosz (Fordította Bárány István) Atlantisz, Budapest, 2001, 63. (173/d-e) ↩
- Idézi P. Hadot uo. 129. ↩