A SCHWENG–KOSÁRY ÜGY. MINISZTERI BIZTOSI VIZSGÁLAT

Kosáry Domokos levele Dabasi-Schweng Lorándnak 1

Kedves Loránd!

A hétfői váratlanul jött népgyűlésen csak 2-ig lehettem ott. Hogy szándékodban van ilyet rendezni, azt csak az utolsó pillanatban közölted, hogy milyen tárgyakat kívánsz érinteni, egyáltalán nem. Így nem volt módomban délutáni teendőimet megváltoztatni. Szükségesnek és az Intézet érdekében állónak tartom azonban megjegyezni a következőket: 1. Nem tartom szerencsés dolognak, különösen az adott viszonyok közt egy olyan ügynek a széles nyilvánosság előtt való újra felkavarását, mely Révay Istvánnak a Vigh Károly féle aggodalmakra adott felvilágosításaival, amint arról Neked is közvetlen tudomásod volt és van, már régen, mintegy két hónapja végleg lezárult. Ezt hozzászólásomban, megfelelő formában mindjárt le is szögeztem. Az ügynek ily formájú, váratlan felvetése azt a látszatot keltette, mintha itt valami új, megoldatlan dologról, méghozzá valami, az intézet egyes részei ellen irányuló, most kipattant maffiáról volna szó. Ez a látszat pedig teljesen hamis. Örüljünk neki, ha egy problémát sikerül megoldanunk. Egyáltalán nem hiszem, hogy ez a – szerintem szükségtelen – módszer a belső nyugalom fokozására alkalmas lenne, pedig bevezetődben éppen ezt jelölted meg célnak. 2. A népgyűlés további részén nem voltam jelen. A róla különböző oldalakról hallott beszámolók alapján azonban úgy gondolom, kötelességem megállapítani a következőket: a) helytelennek és kivihetetlennek tartom, ha az elnökségi ülésekre az intézetnek valóban minden tisztviselőjét meg akarod ezentúl hívni, vagyis az elnök és az igazgatók vezetőségi értekezletét plenáris népgyűléssé akarod átalakítani. Ez nemcsak technikailag lehetetlen, hiszen az Intézet vezetésének ügyeit így intézni nem lehet, hanem minden intézményes szabállyal és szokással is merőben ellenkezik. Alaprendeletünk, meg az Általad oly precízen kidolgozott ügyrend is világosan előírja, hogy kik tagjai az elnökségnek. Az ügyrend hozzáteszi, hogy külső szakértőket szükség esetén meg lehet hívni, de ez nem vonatkozhat az Intézet belső tisztviselőinek összességére, s még a külső szakértőknek is csak tanácskozási jogot ad, s nem azért teszi lehetővé meghívásukat, hogy az intézet vezetősége ügyében ítélkezzenek, bizalmi vagy egyéb szavazatokat adjanak. b) azt a demokratikus, és szabad tudományhoz illő módszert, hogy intézetünk saját munkatervét és problémáit közösen megbeszéljük, heti összejöveteleken, én magam vezettem be saját tagintézetemben. Ez a módszer azonban lényegében, az adott feltételekben, a kivitel módjában és a helyzeti különbségben egyaránt teljesen eltér attól az általad most inaugurált módszertől, hogy az egész intézetnek, a tagintézetek együttes egészének vezetőségi ügyeit az igazgatók megkérdezése és előzetes értesítése nélkül a tisztviselők népgyűlésén tárgyaltatod, sőt azt kívánod a tisztviselőktől, hogy fontos, esetleg vitás ügyekben, a Te előadásod alapján megfelelő tapasztalat és tájékozottság nélkül döntő verdiktet hozzanak. Referenseink azért vannak itt, hogy a maguk tudományos feladatait végezzék, mi pedig azért, hogy e feladatokat egységes program keretében megállapítsuk és embereink számára a megfelelő munkalehetőséget, apparátust és nyugodt légkört megadjuk. Ha mi saját dolgunk végzése helyett a mieinkkel is őket zavarjuk és hivatali teendőik helyett lojalitási és egyéb kérdőjelek elé hurcoljuk őket, akkor ennek, attól félek, csak káros következménye lehet arra az intézetre, melyre nagy szükség van a magyar tudományos életben s talán még azon túl is. Ennek az intézetnek a felépítésében, állandó megjavításában ötödik éve veszek részt. Úgy érzem, erkölcsi kötelességem, hogy kérjelek és figyelmeztesselek, ne tegyünk olyasmit, ami tovább folytatva kívül az intézet helyzetének megingásához, belül az eddig zavartalan atmoszféra elrontásához, és az intézet vezetése tekintélyének lejáratásához vezethet. Tehát kérlek, hogy az igazgatók tanácsával való megbeszélés, annak megkérdezése és hozzájárulása nélkül további hasonló lépést ne tégy.

Budapest, 1946. június 4-én

(MTAKK Ms 5110/101, 1–2.)

Dabasi-Schweng Loránd levele Keresztury Dezsőnek 2

Miniszter Úr!

A Szabad Nép 1946. július 20-i számában a mellékelt, „A Teleki Intézet igazgatói hiába követelik Dabasi-Schweng eltávolítását” címmel személyemmel és a vezetésem alatt álló Teleki Intézettel foglalkozó támadó cikk jelent meg. 3 A cikk részben valótlanságokat állít, részben pedig rosszindulatú és tendenciózus beállításban közöl tényeket. A cikk állításaival kapcsolatban a következőkben vagyok bátor Miniszter Urat tájékoztatni: 1. A Teleki Intézetnek nem vagyok jogszerű elnöke, mert az ideiglenes kormány nevezett ki és kinevezésemet nem erősítették meg. A Teleki Intézet elnökévé valóban az ideiglenes nemzeti kormány nevezett ki és ez a kinevezés – tekintettel arra, hogy az elnököt az alaprendelet szerint a miniszterelnök előterjesztésére az államfő nevezi ki, államfő pedig akkor nem volt – éppen olyan jogszerű, mint az ideiglenes kormány által foganatosított minden más hasonló kinevezés. Semmilyen hasonló kinevezés nem szorult „megerősítésre” és senkit nem is erősítettek meg. 2. Kinevezésemet személyes kapcsolataimnak köszönhetem. Kinevezésem ügyében soha senkinél el nem jártam, annak érdekében soha senkinél semmilyen lépést nem tettem és személyes kapcsolataimnak semmilyen része a kinevezésben nem volt. Annál kevésbé lehetett, mert mindazokat, akiken a kinevezés múlott, alig ismertem. 3. Az igazgatók munkájába beleavatkozom, és jogkörüket korlátozni igyekszem. Alkalmam volt Miniszter Úr előtt ismertetni azokat az anarchikus állapotokat, amelyek a Teleki Intézetben, elsősorban a Történettudományi Intézetben előállottak annak következtében, hogy az Intézet első elnöke, Hóman Bálint elfoglaltsága és egyéb okok folytán úgy látszik elég lazán gyakorolta az elnöki irányítás és ellenőrzés alaprendeletben biztosított jogát, később pedig az Intézet hosszabb időn át elnök nélkül működött. Miniszter Úr tudtával és felhatalmazásával ezeknek az anarchikus állapotoknak akartam véget vetni. Ezekben a törekvéseimben messze azon a határon belül maradtam, amelyet Miniszter Úr helyesnek tartott és törekvéseim még sikerrel sem jártak, mert az ellenőrzés és irányítás azt a mértékét, amelyet Miniszter Úr természetesnek, sőt szükségesnek tartott, biztosítanom nem sikerült. 4. A Magyarok–oroszok című munkát nem állítottam le. Utólag tudtam csak meg, hogy a munkát a Történettudományi Intézet igazgatója leállította, mert nem volt rá anyagi fedezet. A szovjet tudományos néprajzi kutatások megjelentetését az Intézet kiadványai sorában nem tartottam helyesnek, mert a Teleki Intézet elsősorban tagjai, másodsorban magyar tudósok munkájának a publikálására hivatott és anyagi lehetőségei tevékenységét még ezen a területen is erősen korlátozzák. Az érintkezés eddigi nehézségei sem szóltak amellett, hogy ilyen munkát az Intézet most kiadjon. 5. Az Államtudományi Intézet haladó gondolkodású tagjai soha semmire nem figyelmeztettek, különösen előre nem. Vigh Károly, aki a Történettudományi Intézet tagja és az Intézet egyik összejövetelén nyilvánosan tett kijelentése szerint különböző ügyekben nyomozott az Intézetben, kifogásolta, hogy az Intézetben a hercegprímás részére memorandum készült. A memorandum, amint azt különben az Államtudományi Intézet igazgatója Vigh Károllyal közölte is, nem az Intézetben készült, az Intézet csak lefordíttatásáról gondoskodott és mindez a Külügyminisztérium tudtával és beleegyezésével történt. Ugyancsak Vigh Károly észrevételeket tett az Államtudományi Intézet két felvidéki származású tisztviselője ellen, azonban „vádjai” alaptalanoknak bizonyultak és semmi okot nem láttam arra, hogy az elhangzott vádak alapján a két tisztviselővel szemben bármilyen lépést tegyek. 6. Az Intézet igazgatói ellenem foglaltak állást. Nem tudtam arról, hogy az Intézet igazgatói politikai és tudományosan káros működésem miatt lépést tettek volna Miniszter Úrnál. Ellentétek voltak a Történettudományi Intézet és kisebb mértékben a Néptudományi Intézet igazgatója között és közöttem és én ezekről Miniszter Urat tájékoztattam. A tájékoztatás alkalmával Miniszter Úr mindenben osztotta álláspontomat. 7. A politikai rendőrség az Államtudományi Intézet két tagját kényszerült letartóztatni. A politikai rendőrség valóban letartóztatta az intézet két tagját. Az egyiknek az ügyét, aki ellen hűtlenség a vád, áttette az ügyészséghez, a másik, aki ellen konkrét vádról nincsen tudomásom, internáltatott. A két letartóztatást, valamint azok körülményeit azonnal rövid úton jelentette az Államtudományi Intézet igazgatója a Miniszterelnök úrnak és a Külügyminiszter úrnak és miután a letartóztatásról szóló végzést megkaptam, jelentettem az ügyet Miniszter Úrnak is. Harmadik alkalmazott eltávolításáról nem tudok 8. A békedelegáció tagjává nem mint a Teleki Intézet elnöke neveztettem ki, a megbízó levélben erre a tisztemre semmi utalás nincsen. 9. Arról, hogy tudós vagyok-e vagy sem, nem vagyok hivatott ítéletet alkotni. Mindenesetre tény, hogy munkásságom egyik eredményét, Statisztika című munkámat a Magyar Tudományos Akadémia legutóbb a Serbán díjjal tüntette ki és a Műegyetem magántanára vagyok. 10. A Teleki Danubian Research Institute elnevezést a Történettudományi Intézet igazgatója vezette be, ilyen felírású angol levélpapírt tudtom és beleegyezésem nélkül Intézete számára csináltatott akkor, amikor az elnevezés használatához a minisztérium nem járult hozzá. Jelentésem tudomásulvételét kérve, kérem fogadja Miniszter Úr őszinte tiszteletem kifejezését.

Budapest, 1946. július hó 31-én

Dabasi-Schweng Loránd
A Teleki Pál Tudományos Intézet elnöke

(MTAKK Ms 5110/102, 1–3.)

Keresztury Dezső levele Bibó Istvánnak

93.013/1946.VI . b. ügyosztály

Professzor Urat a Teleki Pál Tudományos Intézethez miniszteri biztosként azzal küldöm ki, hogy az Intézet elnökének működésével kapcsolatban felmerült vádakat kivizsgálja, azokról nekem jelentést tegyen és az Intézet munkásságát az elnök külföldről való visszatéréséig irányítsa.

Budapest, 1946. augusztus 23.

Keresztury Dezső

(MTAKK Ms 5110/103.)

Dabasi-Schweng Loránd levele Bibó Istvánnak 4

1946. szeptember 12.

Kedves Pistám,

Ma kaptam Pestről levelet, amelyből örömmel értesültem arról, hogy egyetemi tanári kinevezésed megtörtént. Feleségemmel együtt őszintén gratulálunk és munkádhoz sok sikert kívánunk. Kedv lesz, csak erő is legyen hozzá. Ezt hozzákívánjuk. Amennyire örülünk kinevezésednek, annyira sajnáljuk, hogy elvesztünk, bár azt reméljük, hogy átmenetileg legalábbis nem mentek el Pestről. Szép lakástokat bizonyára nem lesz könynyű megfelelő szegedi lakással felcserélnetek. A szegedi viszonyokról keveset tudok. Szeged egyike volt a kevés helyeknek, amelyeket tavalyi Magyarország felfedezése című körutamon kihagytam, mert barátom, akit én csak kísértem, oda nélkülem ment le. Az, amit hallottam, nem volt nagyon biztató, de talán azóta javult a helyzet. Hallottam azt is, hogy Keresztury Dezső Téged bízott meg azzal, hogy a vizsgálatot, amelyet a támadásokra fel kértem nem utolsósorban azért, hogy nem tudni, meddig tartó távollétem alatt ne Domokos vezesse az Intézetet, Te vezesd. Az eredeti tervtől, sőt némileg a megállapodástól eltérően egyedül a Te nyakadba szakadt ez a dolog, mert mint hallom, Trócsányi nem vállalta, K. D. 5 nem bizottságot nevezett ki és – nem tudom, miért – Harrert is elejtette. Sajnálom, hogy ezzel terheltek, másfelől örülök, hogy Te csinálod. Az előzmények nem ismeretlenek előtted. Az egész mögött végeredményben az állt, hogy Domokos nem bírt maga felett egy elnököt, különösen nem egy hozzá korban közelállót, aki közéletben sem tölt be nagyobb posztot, terhemre szolgált az is, hogy Domokos féltette, úgy látszik, tőlem az angol kapcsolatait. Ezért nekem mennem kellett, ill. mennem kellett volna és ennek érdekében minden eszköz jó volt. Én Domokost nagyon szerettem és nagyon sokra becsültem. Nagyon későn vettem észre, hogy mi van mögötte, nehezen hittem el, hogy nem őszinte és egyszerűen képtelennek tartottam sokáig, hogy olyan fondorlatosan és alattomosan minden regardot félretéve próbálja céljait elérni. Keresztury Dezső, úgy láttam, nagyon jól ismeri és nincsenek illúziói. Sajnos Révay, aki ugyancsak nagyon jól ismeri és tanúja volt annak, ami közöttünk és az Intézetben lejátszódott, itt van. Azonban meg fogom kérni arra, hogy informáljon. Saját intézetében Domokos különben egyáltalában nem olyan erős és komoly ellenzéke van. Ezek azonban nem nagyon jutnak szóhoz, mert Domokos baráti köre az intrikusabb és agresszívebb. Én a Teleki Intézetben fantáziát látok és nagyon szeretném, ha ez megmaradna tagintézeteivel együtt, mert szerintem így jó. Az intézetet jól kézben tartani nem könnyű, mert az intrikáktól függetlenül, amelyek bölcsész körökben olyan elterjedtek nálunk, tényleg van vele dolog, ha valaki az elnöki tisztet nem sinecurának fogja fel. Azt hiszem, jobb lett volna, ha az intézet korban idősebb és nagyobb közéleti súlyú elnököt kapott volna. Én ezt a kettőt nagyobb agilitással próbáltam pótolni, vesztemre, mert karikatúrát csináltak belőlem és abból kovácsoltak ellenem tőkét, amit én erényemnek gondoltam. Rendes polgári állás mellett az elnökség elég nagy teher és nehézségbe ütközött a teendők rendes ellátása. Ha egyetemi tanári kinevezésemre a közeljövőben nem kerülhet sor, nagyon meg kellene gondolnom, hogy tarthatom-e, ill. érdemes-e tartanom, amikor szabadidőm nagy részét igénybe véve lehetetlenné teszi a tudományos munkát. Azonban éppen mert szeretem az intézetet és fantáziát látok benne, csak akkor hagynám ott jószántamból, ha tudom azt, hogy jó kezekbe kerül. A mai áldatlan helyzet felszámolására azonban még akkor is szükség van. Bárki kerüljön is az elnöki székbe, hasonló nehézségekkel fog találkozni. A vizsgálatra nem miattam, hanem az intézet jövője érdekében volt tehát szükség. Ha szabad Neked tanácsot adnom, akkor azt mondom, beszélj mindenkivel külön-külön. Biztos vagyok abban, hogy sok komoly tag, aki Domokos politizálásával és érvényesülési vágyával nem értett egyet, Neked is el fogja mondani véleményét és ők is és azok is, akik velem nem értettek egyet, el fogják mondani azt is, hogy milyennek látták az én elnöki tevékenységemet. Gronowsky Iván minden adminisztratív részletről tud és mint régi ember, nagy segítségedre lehet. Márkusnak [István] az intézethez való viszonya tisztázatlan volt a saját csacsisága miatt. Ha előbb jön hozzám, előbb terjesztem fel. Így felterjesztése későn történt, akkor már B listás szelek fújdogáltak. Aztán kisült, hogy őt sehol sem igazolták volt és nem tudott írást adni, jóllehet ilyenhez a VKM forma szerint ragaszkodott. Elvileg megbízásához hozzájárultak, mielőtt kinevezéseket leállították volna és ezen az alapon talán K. D. meg tudja a dolgot csinálni. Én munkahelyet mindenesetre biztosítottam számára és remélem, oda kerül formailag is. Megígértem neki azt is, hogy anyagilag támogatom egy szociológiai tanulmányútját. Ha erre van pénz, légy szíves, segítsd. Iván elmondja, hogy ennek a módja intézeten belül mi. Ha tanulmányútjára sor kerül, légy szíves figyelmét felhívni arra, hogy Laswell, akivel nálam találkoztál, szeretné, ha alkalmilag vizsgálnák nálunk, hogy amerikás magyarok milyen mértékben tudják a hazai környezetet befolyásolni és milyen elképzeléseik vannak az embereknek itt odaátról. A háború alatt létrejött amerikai kapcsolatok (fogság stb.) hatása is érdekelné. Befejezésül csak annyit, hogy szomorú ez a párisi konferencia. Annyira a nagyok nagy problémái vannak minden gondolatnak alján, hogy kis kérdések sorsát kizárólag nagy politikai elgondolások és a politikai stratégia döntik el. Nem vagyunk internáltak, mint a trianoni küldöttség. Azonban tárgyalni nem tárgyalnak velünk sem, legfeljebb időnként, ha elhatározzák, meghallgatnak. Nehézségeink ekkor válnak nyilvánvalóvá, különösen azóta, hogy a koalíció szelleme és szempontjai fokozottan kezdenek itt is érvényesülni. Nincs magyar álláspont és szempont az, hogy azzal, amit mondunk idehaza vagy odaát, kit hozunk rossz helyzetbe. Jobb volna egy jó és jól adminisztrált bizottsággal dolgozni itt. Így nagyon nagy munka és idegmunka plusszal dolgozik az ember és próbálja megcsinálni azt, ami egyáltalában megcsinálható. Gyenge vigasztalás, hogy a legremekebb bizottság sem tudna több kézzelfogható eredményt elérni.

A város csodálatos. Amikor 1929-ben voltam itt, nem szerettem. Most nagyon megkap maga a városkép, bár az élet itt is sokkal kopottabb és nehéz is az ittenieknek, akik egy hónap alatt keresnek kisebb állásokban annyit, amennyit mi egy napra kapunk. Tekintettel azonban arra, hogy ún. előkelő környezetben kell élnünk, költségeink is sokkal nagyobbak, mint a bennszülötteké. A francia viszonyok jobb ismerősei szerint a külszín itt sokkal jobb, mint a belső valóság és a francia nagyhatalmi állásnak gazdasági alapja nincsen. Kedves Feleséged kezeit csókolja, Téged sok szeretettel üdvözöl

Loránd

Boriskám! Úgy szeretnélek látni, mikor Szegedre mentek. Rengeteg mesélnivalókon kívül az érdekel, mi lesz Veled, a tanítással és gyerekekkel? és a lakással?

Mély szeretettel ölellek, Pistát üdvözlöm. 6

(MTAKK Ms 5110/104, 1–2.)

Kosáry Domokos levele Bibó Istvánnak

Bpest, 1947. március 28.

Kedves Pistám,

kérésedhez híven alább küldöm megjegyzéseimet készülő jelentésed megküldött részletére. Az időpontokra sajnos én sem emlékszem egészen pontosan, de az időrendet alább megpróbálom helyreállítani. Nekem is az az érzésem, hogy ha pletyka ízű históriáról már egyáltalán írni kell, akkor ennél nem bővebben, a lényeges összefüggésekre rámutatva kell írni. Néhány ténybeli kiigazításon kívül ez utóbbiakra szeretnék az alábbiakban rámutatni. Úgy érzem, hogy előadásodban két dolog keverődik. Az egyik a vizsgálat konkrét tárgya: annak megállapítása, hogy az inkriminált cikk állításai megfelelnek-e a valóságnak. Nagyrészt nem felelnek meg, s így itt aligha lesz akadálya annak a még Keresztury által javasolt megoldásnak, hogy e tekintetben Schweng lényegileg tisztáztassék. A másik, egészen más kérdés viszont az, hogy mi volt Schweng működése meg az ő viszonya az Intézettel 45 őszétől 46 nyaráig. Ennek reális mérlege érzésem szerint más, mint ami jelentésed töredékéből kitűnik. Két ellentétes álláspont között gyakran, de nem mindig középen van az igazság, de jelen esetben semmiképpen nem inkább S. oldalán az Intézettel szemben, melyet sajnos nekem kellett ebben az ügyben képviselnem. Vigh barátunk politikai ellentétet kovácsolt belőle, nálad személyi veszekedéssé süllyed a kérdés. A valóságban nem volt politikai és távolról sem pusztán személyi az ellentét. De hadd mondjam el sorban megjegyzéseimet. 1. Először is nem hiszem, hogy a vizsgálat anyagához tartoznék az a kérdés, hogy miért szakadtak meg 45 nyarán az (általam kezdeményezett) szélesebb körű átrendezés tárgyalásai. Deért 7 én beszéltem le folytatásukról, mert tengeri kígyóvá kezdtek nőni. A túlzott konzervatív nézeteket én sem helyeseltem –, de úgy emlékszem, a vita egyik hosszú pontja az volt (éppen köztünk), hogy ki a „posszibilisabb”: Németh László vagy Szekfű. Mindez azonban még S. elnöksége előtt történt. 2. S. nem azért lett elnök, mert e tárgyalások alatt így vagy úgy szerepelt. Deér Józsefet Teleki Géza mint miniszter egy alkalommal rögtöni döntésre hívta fel, mire Deér más ötlet híján S.-t javasolta. Egyrészt azt remélte, hogy S. angol érdeklődésével az Intézet nyugati tudományos kapcsolatait támogatni fogja, másrészt – de nem utolsó sorban – azt, hogy mint pénzügyi államtitkár jobban gondot viselhet épületünk újjáépítésére. Mindezt a Deérrel való egykorú beszélgetésekből tudom. S. kinevezését az akkori igazgatótanács többi tagjai velem együtt ugyanezen remények alapján utólag szívesen elfogadták. Köztem és S. között már előzőleg s ezután is jó darabig zavartalan baráti kapcsolat állott fenn. 3. S. jó ideig egyáltalán nem foglalkozott az Intézettel, s én ismételten teljesen hiába kértem, hogy ne hagyjon magamra, vegye kezébe az újjáépítés ügyét, szervezze meg a papíron már felállított gazdasági intézetet stb., stb. Az Intézetet azelőtt sem én vezettem, hanem Deér mint a Történettudományi Intézet (rangidős) igazgatója, akinek helyébe én csak S. elnökségével egy időben léptem. S. kérésére írásban is összefoglaltam számára, mik azok a teendők, melyekkel feltétlenül az elnöknek kell foglalkoznia. Ebből is látni, hogy én nem tekintettem az elnökséget pusztán reprezentatív címnek. Ezek az első problémák azonban még nem zavarták meg a jó viszonyt. 4. A helyzet megváltozott akkor, midőn S.-t számára méltánytalan körülmények között menesztették az államtitkárságból, s érthetően keserű és izgatott hangulatban végre tényleg is átvette az Intézet vezetését. Helyesebben: a gazdasági intézetet ekkor sem szervezte meg (az üresen maradt állásokat utóbb el is vesztettük), az újjáépítést sem vette komolyan kézbe, s minden vonalon takarékoskodni kezdett (rohanó inflációban). Györffyt 8 élesen letiltotta, mikor az a Néptudományi Intézet könyvbeszerzésére külön pénzt próbált kieszközölni a VKM-től. Ezeket utólag állapítom meg ily tételszerűen, mikor már látni a mérleget. Akkor csak javaslat formájában kértük őt újra meg újra e problémák megoldására. Ugyanakkor viszont S. nagy érdeklődéssel vetette magát olyan részletekbe, melyek intézése az intézeti tudományos munka kialakult rendje következtében nemhogy a tagintézetek igazgatói, de azokon túl egyes kisebb szekciók, vagy éppen referensek hatáskörébe tartozik. Egyáltalában nem állítom, hogy S.-t eleve rosszindulat, elfogultság vagy bármi más elítélhető motívum vezette volna. Igaz, tapasztalataink nem voltak vele minden téren valami kellemesek, de nem vagyunk, s még kevésbé voltunk vele szemben annyira elfogultak, hogy el ne ismernénk egyébként elismerésre méltó tulajdonságait: ismereteit, politikai őszinteségét, puritánságát. A baj talán ott van, hogy ő nem ismerte, s valahogy nem is akarta megismerni a tudományos intézet sajátos világát s annak kialakult szabályait, légkörét, ha úgy tetszik, illemtanát. Végtére is az Intézetben vagy legnagyobb részében az igazgatókkal vagy az elnökkel szellemi téren egyenrangú, elismert, tudós emberekről van szó, akik a segédhivatali módszereket, diktátori modort, a főnök hangulatának lesését és más ilyen dolgokat nem szokták meg, és nem is látom különösebb okát, hogy megszokják. Én minden lényegesebb dolgot közös megbeszélésen, az egyéni vélemények tiszteletben tartásával szoktam elintézni, s mégis ki tudunk alakítani logikus terveket és egységes álláspontot. Kétségtelen azonban, hogy rendkívül kínos benyomást keltett, midőn S., akinek Tóth Zoltán 9 már régen készülő, kitűnő művét a román nacionalizmusról kinyomatás előtt bemutattam, annak szövegét saját felfogása és nézetei szerint cenzúrázni akarta. Erre maga Tóth Zoltán a legjobb tanú, miután összeeresztettem őket, hogy ne nekem kelljen ilyesmin vitatkozni. Ilyen és hasonló dolgok, nem pedig az én általad úgynevezett illojális meg „tekintélysértő” nyilatkozataim hozták létre S.-et illetően az Intézet közvéleményét. Én a S. ügyről akkor kezdtem „nyilatkozni”, ha e szó egyáltalán alkalmazható itt, mikor S. eljárása, személyes magatartása és hivatalos, meg nem hivatalos helyeken szétvitt (aligha lojális) vádjai lehetetlenné tették számomra a némajátékot. Az Intézet közvéleménye azonban nem szokta más fejéből szedni nézeteit. Végtére a pesti egyetem magántanárai előtt mégsem lehet büntetlenül statisztikai tudományok alapján történelmi műveket cenzúrázni, sem a francia referenst másfél óráig vallatni arról, hogy vajon hova kellene a klozetot áthelyezni. 5. Engem már 1946 elején aggodalom töltött el. S éppen azért, hogy kerüljek minden félreérthető vitát elnök és igazgató között, levelet írtam Deér Józsefnek, s arra kértem, jöjjön fel Pestre, és mint egyrészt az Intézet dolgait jól ismerő fél, másrészt mint S. barátja, sőt egykori osztálytársa és elnöki jelölője, járjon közbe és simítsa el a jelentkező nehézségeket. S.-el is megbeszéltem, hogy Deért tanácsadás céljából bevonjuk az igazgatói ülésekre. Deér március közepe táján meg is érkezett s hosszabb időn át valóban részt is vett az üléseken. Ezeken akkoriban S. kezdeményezésére mást alig végeztünk, mint az általa készített szervezeti szabályzatot tárgyaltuk. Hangsúlyozom, s mindegyik igazgató tanúsíthatja, hogy nem az elnöki hatáskör megbénítására törtünk. Mind elismertük, hogy az elnök igenis egyezteti, irányítja, ellenőrzi, és lépésről lépésre végigkíséri a tagintézetek működését. Viták nem ezen alapelv körül voltak, hanem bizonyos túlzások (cenzúra), bürokratikus formulák bevezetése, az intézményhez nem illőnek tartott kifejezések körül, utóbb meg különösen amiatt, hogy S. újra meg újra előhozta azt, amit előzőleg közösen elejtettünk s olykor ilyen együttesben nehezen elviselhető, ingerült tárgyalási modort alkalmazott. A viták elsősorban Deér és S. között élesedtek ki, olyan mértékben, hogy pár hét után, talán májusban Deér éles és lesújtó kritikával illette S. egész működését és otthagyta az ülést. 6. Miután Györffy Gyurka fiatal és csöndes fiú, aki jóformán a gyakornokságból került az igazgatói székbe, Révay Pista 10 pedig visszariad minden ütközéstől és jövevénynek tekintette magát az Intézetben, már előbb is, de Deér távozása után jóformán teljesen rám maradt az az odiózus feladat, hogy az Intézet érdekeit S.-el szemben szükség szerint képviseljem. Az Intézet számunkra otthon, munkánk helye, régi és új terveink hordozója, sok erőfeszítésünk eredménye volt. Természetes, hogy nem hagyhattam szó nélkül, ha úgy láttam, hogy bizonyos dolgok az Intézetet és jó légkörét veszélyeztetik. Mind Révay, mind Györffy tanúsíthatják, hogy bizony se könnyű, se kellemes feladat nem volt e vitákat végigcsinálni, valamint azt is, hogy nemegyszer rendkívüli türelemről tettem tanúságot. S. parancsolgató modora miatt a vele való érintkezés egyikünk számára sem volt kellemes. Kétségtelen viszont, hogy ebből a helyzetből személyi ellentétnek is ki kellett alakulnia. Ki is alakult. Ezt robbantotta ki: 7. A Vigh Károly ügy. Vigh politikai álláspontjából következett, hogy az intézeti purifikátor szerepét próbálta magára venni. Az Államtudományi Intézet két embere ellen panaszokat hozott először hozzám (mint közvetlen főnökéhez), mire én Révayhoz, illetve S.-hez küldtem. Másnap informáltam S.-et a kérdésről, őt azonban már előzőleg tájékoztatta akkori titkára, Tóth András, aki jelen volt, mikor előző nap Vigh panaszait a heti megbeszélésen a nyilvánosság előtt is felvetette. Tóth azon az ülésen azt kívánta, hogy Vighet ne engedjem erről beszélni, én azonban azon az állásponton voltam, hogy jobb, ha senkibe nem fojtjuk bele a szót. Aki akar, válaszoljon. Tóth az ügyet valószínűleg saját érzelmeinek megfelelően prezentálhatta, legalábbis S. magatartásából ez volt a benyomásom. Vigh panaszai ügyében hosszas vizsgálatot indítottak, mi igaz belőlük, mennyire indokoltak, mennyire nem, de egy idő múlva a dolog többé-kevésbé le is zárult. Vighnek úgy látszik az volt a benyomása, hogy S. politikai szempontból nem hajlandó az ő kritikus nézeteit honorálni s kitér minden ilyen kérdés komolyabb megvizsgálása elől. Újabb adatnak tekintette azt, hogy S. a Györffy által felvetett gondolatot: az orosz néprajzi kutatás újabb tudományos eredményeinek magyar összefoglalását elutasította. Miután az Intézetben a tervek rendszerint az érdekelt referensek előzetes tárgyalásai alapján születnek s így a tervek sorsa sem maradhat előttük titokban, ezt mindenki, tehát Vigh Károly is megtudhatta. Itt megjegyzem, bár ennek a kérdésnek nem érinti lényegét, hogy S. a gondolatot akkor egyáltalán nem pénzügyi okokból, helyesebben nem pénzügyi indokolással, hanem mondjuk: időszerűtlenségére hivatkozva utasította el, mint azt a jelenvoltak, Deér Józsefet beleértve, tanúsíthatják. Vigh mindenesetre politikai lépésnek magyarázta ezt, aminthogy politikai színekben tekintette az egész, egyébként nem politikai jellegű S.-kérdést, Deér és S. szakítását stb. Legalábbis eljárásából ez tűnik ki. Ekkor, késő tavasszal történt, hogy a könyvtárteremben – távollétemben s néhány tisztviselő jelenlétében – Vigh ilyen értelemben nyilatkozott, s ekkor használta a „népítélet” szót is. Ezt a beszélgetést a jelenlévő Tóth András azonnal továbbította S.-nek, (ezt a Te szövegedből tudtam meg), nekem viszont egyáltalán nem számolt be se arról, se eljárásáról, bár ekkor már nem volt S. titkára, hanem az én tisztviselőm. Embereinket utóbb – az alábbi események után – kikérdezvén, egy kissé az a benyomásom, hogy bármennyire helytelen volt is Vigh nyilatkozata, nem egészen abban a vészesen komoly formában történt, ahogy azt Tóth – talán túlbuzgóságból – továbbadhatta. Amivel persze nem szándékom a nyilatkozatot menteni. 8. Ez volt az oka annak, hogy S. összehívta az egész intézet népes személyzetét s kínos és drámai ülést tartott, melyről meg is emlékezel. De nem mutatsz rá arra, hogy ilyen számonkérés, elnöki „népítélet” merőben szokatlan, hivatalok és intézmények életében rendkívüli, a demagógiával határos, s az igazgatókkal való előzetes tárgyalás híján önkényes lépés volt, mely tisztviselőink lelkiállapotát erősen felkavarta. Mert hiszen ha tudták is, hogy nehézségek vannak, sem én, sem más igazgató nem gondolt arra, hogy őket a viták részleteiről ilyen vagy más formában informálják. A hosszú ülésnek csak az elején vettem részt, mert miután S. a Vigh féle államtudományi panaszok már hosszabb ideje elfelejtett ügyét kezdte újra előszedni, ezt érdektelennek, fölöslegesnek, politikailag rendkívül ügyetlennek tartottam, s 2 órakor eltávoztam. Valószínűleg akkor is eltávoztam volna, ha előre tudom, hogy S. továbbmenve, megnevezés nélkül, de elég érthetően engem támad (távollétemben!), s a tények egyoldalú előadásával akar magának a sóbálvánnyá meredt társaságtól – siker nélkül – bizalmi nyilatkozatot szerezni. Elmentem volna, mert nonszensznek tartom ilyen kérdésekről népgyűlésen vitatkozni, különösen olyan egzaltált állapotban levő ellenféllel, mint amilyen – egybehangzó tanúság szerint – S. ekkor volt. Utólag értesültem arról is, hogy S. kijelentette: ezentúl az igazgatósági ülések nyilvánosak lesznek, s azon mindenki részt vehet a tisztviselők közül – ami többek közt alapító rendeletünkkel is ellenkeznék. Révayval és Györffyvel teljesen egyetértettünk abban, hogy ez lehetetlen lépés volt, s megegyeztünk, hogy mind külön is kérni fogjuk S.-t, hogy ilyesmit többé ne tegyen. Ez meg is történt. Én magam részéről levélben emeltem óvást. Ennek a levélnek eredetije irattárunkban megvan, másolatát mellékelem. 9. Közös fellépésünkkel el is értük, hogy S. megígérte, a népgyűlési ideát elveti, s hasonló lépéseket nem tesz. Így az igazgatói tanácsülések a történtek ellenére tovább folytak, az érintkezés nem szakadt meg köztünk. Nem arra törekedtünk, hogy S. e túlkapását ellene kiaknázzuk, hanem arra, hogy valahogy normális ügymenetet biztosítsunk. A szabályzat tárgyalása is befejezés felé közeledett. Egyáltalán nem áll az, hogy ebben az ügyben mind én, mind S. eljártunk az illetékes minisztériumban. A valóság az, hogy S. panaszkodni ment a miniszterhez, majd Melly osztályfőnökhöz, mire az utóbbi sorra mindhárom igazgatót bekérette jelentéstételre. Én Györffyvel együtt jelentem meg nála, s rendkívül rosszul tájékozottnak találtam. Ezután, tehát már a népgyűlés után következett egy ülés Mellynél a minisztériumban, melyen végre hivatalosan és közösen elfogadtunk egy végleges szöveget. Ez a szabályzati szöveg a vitás pontokban a mienkhez közelebb állt, mert a VKM jelenlévő szakértői így megfelelőbbnek találták. Ezzel ez az egész kérdés lezárult. Ez a vita teljesen be volt fejezve, mindnyájunk beleegyezésével, midőn a cikk ügye felmerült. 10. Itt közben meg kell jegyeznem, hogy nem áll az, mintha én a többi igazgatóval együtt személyesen eljártam volna Keresztury miniszternél S. leváltása érdekében. Kereszturynál Révay és Györffy jelentek meg egyedül, hogy a kérdésről tájékoztassák, s e látogatást előzőleg velem közölték. Én Kereszturyval e kérdésről egy nálam tett baráti látogatása alkalmával beszéltem, nem hivatalosan, s abban a formában, hogy arra kértem: küldjön ki valami külföldi posztra, mert se kedvem, se türelmem nincs ezt az értelmetlen és reménytelen vitát továbbjátszani, s magamat a személyi harc ódiumának, meg S. hivatalos és nem hivatalos helyen szétkürtölt panaszainak tovább kitenni. Erre Keresztury azt felelte, hogy S.-el igen nehéz együttműködni, de nem kell minden használható embernek külföld felé tekintenie, ha nehézségek elé kerül. Utóbb, másik alkalommal, újabb kérésemre, ugyanezt válaszolta. Igaz ellenben az, hogy a másik két igazgatóval együtt s egyetértésben ez időben többször beszélgettünk arról, hogy miként lehetne az anomáliáknak véget vetni s a nyugodt munkát S.-el vagy S. nélkül az Intézetben biztosítani. Hangsúlyozom azonban, hogy az ülés után meg a szabályzat kérdésében létrejött kompromisszum egyelőre abban a reményben hagyott bennünket, hogy valami módon mégiscsak sikerül S.-el az Intézet viszonyait normalizálni. 11. Ekkor jött a cikk ügye. A S. által rendezett drámai jelenetnek egyetlen eredménye az volt, hogy Vigh, akit S. az ülésen személy szerint aposztrofált és – mondhatjuk – a nyilvánosság előtt megszidott (függetlenül most attól, hogy ezt indokkal tette-e vagy anélkül), ezt politikai üldözésnek fogta fel, s már az ülés után többek előtt kifejezte szándékát, hogy nem hagyja annyiban a dolgot. Amint arról a tervéről, hogy sajtótámadást intéz S. ellen, értesültem, azonnal hívattam őt, s minden erővel igyekeztem rábeszélni, hogy ezt ne tegye, mert ez az Intézetnek sem jó. Ugyanezt tette Deér József is, akit külön megkértem Vigh leszerelésére, azért, mert Vigh neki múltbeli támogatás miatt különösen le volt kötelezve s ezért, gondoltam, hallgat is rá. Hetek teltek el, s azt hittem, hogy a cikk már végleg le van szerelve. De miután S.-nek Párizsba, a béketárgyalásokra való kiküldetése ismeretessé vált, a cikk egyszer csak mégis megjelent. Hangsúlyozom, hogy ebben az időben mind igazgatói megbeszéléseken, mind pedig egyes vezető tisztviselőink előtt – miután S. már nyilvánosságra vitte az ügyet – határozottan azt az álláspontot képviseltem, hogy bármi legyen S. eljárásáról és bizonyos tetteiről a véleményem s a véleményünk, nem tartom helyesnek, hogy az ügy politikai síkra tolódjék át, s abból, ami egyéni ügyetlenség, politikai kifogások (vagy esetleg a másik oldalon érdemek) nőjenek, amivel az egész ügy arányait felnagyítanánk. Többször kijelentettem, hogy helytelennek tartanám, ha S.-t az Intézet éléről politikai erők politikai indokokból távolítanák el, valamint hogy amíg ez a lehetőség fennáll, most nekünk kell tartanunk S.-t az elnöki székben. Így értünk el 46 nyarán S. elutazásáig s a Te megbízásodig, mely azután történt, hogy Keresztury érintkezést keresett velem, s tisztáztuk: a S. által maga ellen kért vizsgálatot le kell folytatni. Ez hát a történet. Sok részletet lehetne még hozzátenni, de már így is utálatosan hosszú és unalmas. Ilyen volt a valóságban is. Kár a papírért, amire leírják. De mégis leírtam, mert ha már nolens-volens vállaltam is ezt a rendkívül kényelmetlen szerepet mindannak érdekében, amit az Intézet nekünk jelentett s jelent, akkor arra már igazán nincs kedvem, hogy az igazságtevés bizonytalanul felvázolt tények alapján egy látszólagos fifty-fifty (de a valóságban számomra hátrányosabb) kulcs szerint készüljön. Egyáltalán nem jut eszembe taktikusnak tartani, hogy S.-et a második ponttal, intézeti működése reális mérlegével kapcsolatban fölöslegesen exponáljad. Azt hiszem, legjobb ezt az egész nevetséges melodrámát minél szárazabban és rövidebben ismertetni. De nem lennék hű a köztünk levő jó viszony őszinteségéhez, ha e levélben meg nem mondanám Neked, hogy a nekem küldött előadásban ez a S.-mérleg nem reális, s az én szerepemet a valóságnál jóval kedvezőtlenebbül állítod be. Sajnálom, hogy kénytelen vagy mindezt végigolvasni, de ez már a biztosi szereppel jár. Még mindig Neked jobb, mert ha végigolvasod, alighanem részvéttel leszel e sorok írója iránt, amiért nevetve és bosszankodva, a jó ügy kedvéért végig is élvezte ezt a cirkuszt. Ez méltó büntetése annak, ha valaki túl komolyan veszi elkötelezettségét munkatársai, egy szép intézmény s egy szép feladatkör iránt. Befejezésül hozzá kell tennem, hogy a fenti levél szövegétGyörffy és Révay igazgatótársaimnak megmutattam, s ők előttem együtt mindketten kijelentették, hogy az itt felsoroltak s előadottak fedik a valóságot s egyéb megjegyzésük nincs. Ennek a levélnek, a befejező záradékkal együtt, egy- egy másolatát nekik is eljuttattam. A viszontlátásig sokszor, régi barátsággal üdvözöl

Kosáry Domokos

(MTAKK Ms 5110/105, 1–6.)

Györffy György levele Bibó Istvánnak 11

26/1947.

Kedves Pista!

Kérésedre az alábbiakban leírom, hogy emlékezetem szerint a Schweng-ügy egyes fázisainak időbeli egymásutánja hogyan alakult. 1945. augusztus: Deér, az Intézet megbízott vezetője Teleki Gézának Schwenget ajánlja elnökül. 1945. szeptember: Schweng kinevezése. Ez időtől kezdve decemberig, amikor a Pénzügyminisztériumtól megvált, a Teleki Intézet ügyeivel nem foglalkozott. 1946 januárjában vette kézbe az Intézet tényleges irányítását. Kosáry és közte a viszony ekkor még igen barátságos volt. 1946. február– márciusában merültek fel közismert okokból az ellentétek Kosáry és Schweng között (egy ízben Schweng és én köztem). 1946. május végén volt az az igazgatói értekezlet, amelyen az orosz néprajzi kutatás eredményeinek egy kötetben való ismertetését felvetettem s amit Schweng időszerűtlenségre hivatkozva nem helyeselt. 1946 júniusában tartotta Schweng az ún. „népgyűlést”, amely az ellentétek további kiéleződésére vezetett. Ekkor értesültem komoly formában arról, hogy Vigh cikket akar Schweng ellen írni. Ezután jártam Révayval Kereszturynál és ez idő tájt beszélt Kosáry Kereszturyval. 1946 júliusában Melly magához hivatott mindnyájunkat külön-külön, arra törekedvén, hogy az ellentéteket elegyengesse. E hó végén hivatali helyiségében egy békéltető tárgyalásra hívott bennünket össze, amelyen megegyezés jött közöttünk létre az Intézet szabályzata és az igazgatói értekezletek ügymenete tárgyában. 1946. július 31-én jelent meg a vizsgálat tárgyát képező cikk; Schweng Párizsba utazása előtt egy nappal. Jelentésed legépelt példányát mellékelten küldve

barátsággal üdvözöl
Györffy György

Budapest, 1947. március 31-én
(MTAKK Ms 5110/106.)

Bibó István feljegyzése

húsvéti cikk? 12

Ki mondta meg V[igh]-nek?

Tóth A.-t tudta-e V[igh]?

Györffy szörnyülködött-e?

Tudott-e husv. cikkről?

Tóth A. tudott-e husv. cikkről?

Dátum és jelzet nélkül

Dabasi-Schweng Loránd levele Bibó Istvánnak

1947. III . 31.
Kedves Pista!

Mellékelem a kapott jelentés szövegét megjegyzéseimmel. Kívánatosnak tartanám kiemelni még, hogy 1. Kosáry publikálási láza 80 000 forint adósságot eredményezett; 2. A Revue állam az államban, mert ha az Intézetnek pénze van, akkor az Intézethez tartozik, ha viszont az Elnök ellenőrizni akarja, akkor önálló. Adósságra minden más múlttal s névvel rendelkező folyóiratot megszégyenítő terjedelemben jelent meg 1945 óta; 3. Az alapszabály vita kardinális pontja a kiadványok bemutatási és láttamozási kötelezettsége volt. Ezt Keresztury és Melly helyeselték. K. D. 13 az Elnöknek mindössze szavazati jogot biztosított volna az Elnöki tanácsban, beleszólási jogot nem. 4. K. D. még a kiadványok tervének s az elkészült kéziratoknak vagy kefének a bemutatását is ellenezte. 5. A Revuenél fantasztikus baksis rendszert honosított meg s hivatalos idő alatt végzett munkákért is különböző külön juttatásokat állapított meg kegyenceinek ilyen-olyan- amolyan címen.

Őszinte barátsággal üdvözöl
Loránd

(MTAKK Ms 5110/107, 1–2.)

Levél Ortutay Gyulának

(Fogalmazvány)

Miniszter Úr!

Miniszter Úr hivatali elődje 1946. augusztus 23-án kelt 93.013/1946.

VI. h. számú rendeletével megbízott, hogy a Szabad Nép 1946. július 30-i számában megjelent s Dabasi-Schweng Lorándnak, mint a Teleki Pál Tudományos Intézet elnökének működésére vonatkozó cikkben foglaltak tárgyában vizsgálatot folytassak le, s egyben a párisi békekonferenciára kiküldött elnök távollétében elnöki tisztében helyettesítsem. Ennek alapján az elnök helyettesítését 1946. szeptember első napjaiban megkezdettem s elláttam mind a mai napig, minthogy Dabasi-Schweng Loránd a párisi békekonferenciáról való visszatérte után elnöki funkcióit a folyamatban lévő vizsgálatra való tekintettel annak befejeztéig nem kívánta újból felvenni. A vizsgálatot az egész idő alatt folyamatosan lefolytattam, ennek során kihallgattam az Intézet elnökét, az Intézet tagintézeteinek igazgatóit, valamint az Intézet tisztviselői közül azokat, akiknek meghallgatása vizsgálat szempontjából szükségesnek mutatkozott. Mindezek alapján az ügy előzményeire, a cikkben foglalt vádak valóságára és a teendő intézkedésekre vonatkozóan jelentésemet az alábbiakban teszem meg:

1. Előzmények

1945 szeptemberében Deér József egyetemi tanárnak, a Teleki Pál Tudományos Intézet akkori megbízott vezetőjének javaslata alapján az akkori kultuszminiszter előterjesztésére Dr. Dabasi- Schweng Loránd pénzügyminisztériumi politikai államtitkár neveztetett ki a Teleki Pál Tudományos Intézet elnökévé. Dabasi-Schweng egészen 1945 decemberéig, amikor államtitkári állásától megvált, az Intézet ügyeibe csak kis mértékben folyt bele, 1946 januárjától kezdve azonban aktív módon is átvette az elnöki teendők ellátását. Ennek során néhány hónap alatt éles ellentétbe került Dr. Kosáry Domokossal, a Történettudományi Intézet igazgatójával, mely ellentét tárgya az elnöki és igazgatói hatáskör terjedelme és gyakorlásának módja volt. Dabasi-Schweng kifogásolta, hogy tudta és beleegyezése nélkül embereket vesznek fel, különböző célokra nagy összegeket kérnek, munkákat vállalnak, az Intézet nevében programot adnak, kötelező ígéreteket tesznek, fedezet nélkül kiadványokat adnak ki, s azokat csak megjelenésük után mutatják be, az Intézet részére érkezett könyveket önhatalmúan arra nem illetékes tagintézet veszi birtokba stb. Mindezek a kifogások egyetlen, pénzkéréssel kapcsolatos konfliktustól eltekintve, mely a Néptudományi Intézetre 14 vonatkozott és annak igazgatójával, Györffy Györggyel folyt le – mind a Történettudományi Intézetnek s igazgatójának, Kosáry Domokosnak az eljárására vonatkoztak. Kifogásolta Dabasi- Schweng azt is, hogy a „Revue d’Histoire Comparée” c. folyóiratot, melyet az Intézet kiadványaként az Intézet segéderőinek igénybevételével az Intézet tagjai szerkesztettek és írtak, Kosáry Domokos mind a pénzügyi bevételek, mind a szerkesztés terén igyekezett teljesen önálló [olvashatatlan szó], szinte önálló jogi személyként kezelni, s a Revue igen túlméretezett formában jelent meg, aminek eredménye kb. 80 000 forintnyi adósság, melyet mostanában próbált érvényesíteni az Athenaeum Rt. Minderre való tekintettel Dabasi-Schweng élesen kifejezésre juttatta az elnöknek azt az igényét, hogy az Intézet kiadványainak tervébe beleszólhasson s a kiadványok kefelevonatát megjelenés előtt megtekinthesse és felülvizsgálhassa. Kosáryval való vitája azután ott ért tetőpontra, amikor Dabasi-Schweng az elnöki jogkört az Intézet tervbe vett szabályzatában is a fentiek szerint kívánta körülírni, míg Kosáry ilyen rendelkezés felvételét a legnagyobb mértékben ellenezte s a végső döntések jogát az igazgatók plenáris gyűlésének kívánta fenntartani. Mindeme viták során Kosáry több ízben hivatkozott a régi, kialakult gyakorlatra (ami valójában Hóman Bálint névleges elnöksége folytán alakult ki), de ugyanakkor függetlenül hatásköri és jogköri kérdésektől kifogásolta Dabasi-Schweng vezetési módját, s aprólékosságát, aggályosságát, az ügyek elhúzását hányta szemére, valamint azt, hogy a kiadvány korrektúráknak általa igényelt bemutatásával kapcsolatban részletező és tudományos szakírók által el nem fogadható módon próbált cenzúrát gyakorolni. Mialatt a fentiekben vázolt helyzet mindinkább elmérgesedett, 1946. március–április körül vetődtek fel először komoly formában kifogások egyes intézeti tagok politikai beállítottságával kapcsolatban. Ebben az időtájban a Történettudományi Intézet tagjainak egyik összejövetelén történt, hogy Vigh Károly, a Történettudományi Intézet tagja az Államtudományi Intézet egyes tisztviselőinek, Varga Imrének és Hinora Sándornak politikai megbízhatóságát kétségbe vonta s felvetette, hogy ezzel kapcsolatban lépéseket kellene tenni. Erről Dabasi-Schweng tudomást szerezvén Vighet magához hivatta és kifogásainak konkretizálására szólította fel; Vigh el is juttatott hozzá egy írásos összefoglalást ezekről, azt azonban Dabasi- Schweng elegendően konkretizáltnak és komolynak nem találta s további intézkedést nem tett. Ezt követően, 1946 májusának végén történt egy igazgatói gyűlésen, hogy Györffy György, a Néptudományi Intézet igazgatója, ott a helyszínen született ötletként felvetette, hogy jó lenne a Szovjetunióban élő népek, közöttük a magyarsággal s rokon népekkel kapcsolatos néprajzi kutatások újabb eredményeit egy kiadványban összefoglalóan ismertetni. Dabasi-Schweng ezzel szemben aggályokat fejtett ki. Hogy mik voltak ezek az aggályok, erre nézve eltérnek az adatok: Kosáry és Györffy szerint Dabasi-Schweng a kiadvány politikai időszerűtlenségére célzott, míg Dabasi-Schweng szerint erről szó sem volt, hanem ő azt fejtette ki, hogy az Intézetnek az adott nehéz pénzügyi helyzetében első feladata az Intézet tudósainak és magyar tudósoknak munkáit kiadni, nem pedig külföldi tudományos munkákat. Révay István közlése szerint, aki az egész vitában egyedül nem volt érdekelt, Dabasi-Schweng olyan indokolással mondotta egy ilyen mű kiadását időszerűtlennek, hogy ilyenről egy átfogó és összefüggő program megalkotása előtt nem lehet szó. Ez az igazgatósági ülésen történt eszmecsere híre eljutott Vigh Károly füléhez is, éspedig minden valószínűség szerint, amit saját közlése is megerősít, főnöke, Kosáry Domokos útján. Révay és Györffy igazgatók ugyanis határozottan állítják, hogy ők az igazgatósági ülésen történtekről senkinek sem beszéltek s Vigh-gel nem is voltak közelebbi kapcsolatban. Kosáry viszont nem is állította, hogy erről nem beszélt volna, hanem arra hivatkozott, hogy az intézetek tervei és tervezgetései mindenki által tudottak voltak, így tehát azoknak az igazgatósági ülésen kialakuló sorsa is közügy volt, melyről nem egy ember, de mindenki beszélt. Az adott esetben azonban ez nem állt helyt, mert az egész kiadvány terve Györffynek – saját közlése szerint – ötletszerűen, az igazgatósági ülésen ötlött eszébe, arról tehát sem az ő intézetében, még kevésbé más intézetben nem tudtak. Mindez alig hagy kétséget afelől, hogy a közlés Vigh számára Kosáry részéről történt. Ezután néhány nappal Vigh a Történettudományi Intézetben többek előtt a fentiekkel kapcsolatban azt a kijelentést tette – saját közlése szerint nyilvánvalóan tréfás formában –, hogy majd népítéletet kell Dabasi-Schweng ellen tartani. Ezt a kijelentést Tóth András, aki akkor Dabasi-Schweng titkára volt, elmondotta Dabasi-Schwengnek, aki erre 1946. június havában az összes tisztviselőket gyűlésre hívta össze, ott nyilvánosan közölte, hogy értesülései vannak bizonyos kifogásokról és felhívta a tisztviselőket, hogy ezeket nyíltan közöljék. Midőn felszólításra senki sem jelentkezett, egyenesen felszólította Vigh Károlyt, aki erre visszatért az Államtudományi Intézet tisztviselőinek ügyére, s elsősorban Varga Imre és Hinora Sándor tisztviselőket jelölte meg, mint olyanokat, akik a csehszlovák uralom alatt a Szlovenszkói Magyar Közművelődési Egyesületben viselt szerepük folytán nem tekinthetők demokratikus felfogásúaknak, s különben is újabban kerültek az Intézethez. Dabasi-Schweng felszólította, hogy vádjait konkretizálja, mire ő kifejtette, hogy az említett egyesület klerikális és revizionista jellegű volt s a visszacsatolás után Jarossék politikáját támogatta; a két tisztviselő személyi szereplésére vonatkozó bizonyítás lefolytatására későbbi időpontot s távollevő tanúk kihallgatását javasolta; kifogásolta még, hogy még az enyhe igazolási bizottsági döntéseket sem hajtották végre és kifogásolta egyes tisztviselők demokrácia-ellenes kijelentéseit. (Ez úgy látszik, a később letartóztatott Polányira vonatkozott, akinek kémkedési ügye azonban ettől teljesen független volt.) Varga és Hinora a gyűlés színe előtt válaszoltak, Dabasi- Schweng pedig igen élesen utasította vissza Vigh adatokkal eléggé meg nem támasztott purifikáló fellépését, majd szóvá tette – nem vitásan Kosáryra célozva, aki időközben eltávozott – azokat a vádakat, melyek szerint ő a tudományos szabadságot korlátozza, s nem képviseli az Intézet érdekeit. Dabasi-Schweng felszólította a tisztviselőket, hogy kifogásaikkal forduljanak közvetlenül hozzá a jövőben állandóan tartandó együttes gyűléseken. A tisztviselők többsége az egész vitát és gyűlést meglehetősen tájékozatlanul és passzíve hallgatta végig. Több ilyen gyűlésre nem került sor. Az ezt követő időben Dabasi-Schweng és Kosáry között a helyzet mindjobban elmérgesedett, Vigh Károly pedig ebben az időben kezdett azzal a gondolattal foglalkozni, hogy a sajtóban is kifogás tárgyává fogja tenni Dabasi-Schweng vezetését. Erről a szándékról az Intézetben tudtak is néhányan, sőt Dabasi-Schweng feltételezése szerint Kosáry volt az, aki a sajtótámadás ötletét adta Vigh Károlynak. Kosáry és Vigh Károly elmondása szerint viszont Kosáry a sajtótámadástól Vighet visszatartani igyekezett. Időközben két Államtudományi Intézeti tisztviselőt kémkedésért eljárás alá vonták. Ezt követően jelent meg a vizsgálat kiindulópontjaként szereplő újságcikk, mely nem vitásan Vigh Károly tollából származik; a következő napon pedig Dabasi-Schweng elutazott a párizsi békekonferenciára.

2. A cikkben foglalt állítások

A cikk szövege a következő:

A Teleki Intézet igazgatói hiába követelik Dabasi- Schweng eltávolítását

A gr. Teleki Pál tudományos intézet 1941-ben alakult, az Államtudományi Intézetből és az újonnan szervezett Történettudományi Intézetből, a felszabadulás után pedig a Néptudományi Intézettel bővült ki. 1945-ig Hóman Bálint volt az intézet elnöke. Helyébe az ideiglenes nemzeti kormány Dabasi-Schweng Lorándot nevezte ki, de állásában azóta nem erősítették meg. Schweng – aki kinevezését személyi kapcsolatainak köszönheti – beleavatkozik az igazgatók munkájába, jogkörüket korlátozni igyekszik. Leállította a „Magyarok–oroszok” című gyűjteményes munka kiadását, megakadályozta a Szovjetunióban élő rokon finn-magyar népekkel foglalkozó szovjet tudományos kutatások eredményének megjelentetését. Az Államtudományi Intézet haladó gondolkodású tagjai hiába figyelmeztették arra, hogy az intézetben készült Mindszenty hercegprímás számára az az angol és latin nyelvű memorandum, amely a külföldi klerikális körök magyarországi tájékoztatását szolgálta, hiába figyelmeztették arra, hogy a béke előkészítés szempontjából rendkívül fontos Államtudományi Intézetben politikailag súlyosan kifogásolható egyének működnek. Az intézet igazgatói Schweng ellen foglaltak állást, mind politikailag, mind tudományosan káros működése miatt, kérték a kultuszminisztert, hogy távolítsa el, s Keresztury ezt meg is ígérte. Az ígéret a mai napig sem teljesült. Ezzel szemben a politikai rendőrség az Államtudományi Intézet két tagját kényszerült letartóztatni, az egyiket hazaárulásért, a másikat fasiszta múltja miatt. Most távolítanak el az intézetből egy harmadik alkalmazottat, de Schweng minderről egyszerűen nem vesz tudomást, sőt – noha egyáltalában nem nevezhető tudósnak – a Teleki Intézet elnökeként bekerült a béke előkészítő bizottság tagjai közé. A tisztogatáshoz tudományos életünk megtisztítása is hozzátartozik.

– Követeljük Dabasi-Schweng Loránd eltávolítását és megfelelő elnök kinevezését a Teleki Pál Tudományos Intézet élére. S ha már itt tartunk: miért Teleki Pál Tudományos Intézet? Angol nyelvű levélpapírján már amúgy is Dunatáji Tudományos Intézetnek nevezi önmagát s ez a név valóban sokkal kifejezőbb, magyar és külföldi szempontból egyformán sokkal kevésbé rossz emlékű.

A cikkben foglalt állításokra vonatkozóan a következő megállapításokat tettem:

1. A cikknek az a kiinduló állítása, hogy Dabasi-Schwenget az ideiglenes nemzeti kormány nevezte ki, és azóta nem erősített meg senki, s így elnöki minősége is vitatható volna, tévedésen alapszik, mert őt az idevonatkozó szabályok szerint az államfői hatáskört gyakorló szerv nevezte ki s ez, mint az ideiglenes nemzeti kormány többi aktusai, törvény alapján egyenkénti megerősítés nélkül jogérvényes.

2. A cikknek az az állítása, hogy Dabasi-Schweng kinevezését személyes összeköttetéseinek köszönheti, arra látszik utalni, hogy számba vehető tudományos érdemek nélkül politikai, családi vagy más nem tárgyi jellegű szempontok voltak irányadók kinevezésénél. Ez a beállítás kétségtelenül téves és félrevezető. Való, hogy azok, akik javasolták, számba vették azt a súlyt is, amit politikai államtitkári mivolta jelentett, azonban kinevezését tudományos körökben ellenvélemény nélkül, mint tudományos szempontból kifogástalan választást ítélték meg.

3. A cikknek az az állítása, hogy Dabasi- Schweng az igazgatók munkájába beleavatkozik és jogkörüket korlátozni igyekszik, meglehetősen primitív fogalmazása annak az egész kérdéskomplexumnak, mely az ő és Kosáry Domokossal való kontraverziójának lényegét teszi. Egy több tagintézetből álló tudományos intézet legfelsőbb vezetőjének és a szakigazgatóknak egymáshoz való viszonyát nem lehet jogilag megfogható módon hatáskörök és jogkörök formájában meghatározni, mert azt az Intézet munkájának összefüggő vagy szétágazó, elméleti vagy gyakorlati, államcélú vagy öncélú volta határozza meg. Ha figyelembe vesszük, hogy a Teleki Intézetet is államhatalom alapította, mindenféle egyetemi kerettől függetlenítette és állandóan megbízásokkal látta el, akkor a tudomány szabadságára való minden törekvés mellett is azt kell mondanunk, hogy Dabasi-Schwengnek az a felfogása, mely szerint az elnök nem merő reprezentáló személy, hanem az intézetek munkájának az összehangolására, ellenőrzésére hivatott, alapjában véve helyes volt. Hasonlóképpen jól ismerte fel azt is, hogy a Történettudományi Intézetnek van egy bizonyos irányzata, munkamódszere és problémafeltevési módja, melynek helyességéhez kétség fér, s mely az ellenőrzési törekvéseknek határozottan ellenáll. Az a mód, ahogyan ezeket a helyes elveket és felismeréseket a gyakorlatban megvalósítani igyekezett, a jelek szerint valóban nem volt szerencsés, mindenekelőtt azért nem, mert a kérdés sarkpontjává az elnök cenzúrázási jogát tette, márpedig ha előzőleg az egész munkamódszer és a problémaválasztások kérdéseibe nem volt módja beleszólni, akkor ez magában egy olyan késői időpontban való közbelépést jelent, mely – tudományos munkáról lévén szó – csakis felületes vagy akadályozó lehet. A cikk formálisan azonban messze van attól, hogy ezeknek a kérdéseknek a lényegét érintse.

4. A cikknek az az állítása, hogy Dabasi- Schweng állította volna le a „Magyarok – oroszok” című gyűjteményes munkát, a cikk szerzőjének saját beismerése szerint is tévedésen és a következő pontban tárgyalt üggyel való összecserélésen alapszik. Ezt a munkát ugyanis a Dabasi- Schwengtől teljesen függetlenül, fedezethiány miatt állították le.

5. A cikknek az az állítása, hogy Dabasi- Schweng megakadályozta a Szovjetunióban élő rokonnépekkel foglalkozó szovjet tudományos kutatások eredményének megjelentetését, szintén felületes állítás, mert feltételezi, hogy egy ilyen mű megjelenése a lehetőség és megvalósítás komoly fázisába került, s ebben a fázisban múlt a megjelenés elmaradása Dabasi-Schwengen. Az állítás való magja csupán annyi, hogy egy igazgatósági ülésen egy ilyen mű lehetősége ötletszerűen felmerült s az ötletet Dabasi-Schweng időszerűtlennek, kiragadottnak s nem az Intézet munkakörébe vágónak minősítette.

6. A cikk arra az állítására vonatkozóan, hogy az Államtudományi Intézet haladó gondolkodású tagjai hiába figyelmeztették Dabasi-Schwenget arra, hogy az intézetben készült Mindszenty érsekprímásnak egy tájékoztatója, megállapítottam, hogy ebben az Államtudományi Intézet szerepe csupán annyi volt, hogy a Külügyminisztérium béke-előkészítő osztályainak felhívására elvállalta Mindszenty egy tájékoztató körlevelének a lefordítását, mely a csehszlovákiai magyar üldözésekkel kapcsolatban fordult a külföldi katolikus egyházi tényezőkhöz.

7. Való, hogy Dabasi-Schweng előtt Vigh Károly az Államtudományi Intézet két tisztviselőjének, Varga Imrének és Hinora Sándornak politikai beállításával kapcsolatban kifogást emelt. E kifogás lényege az volt, hogy a klerikális és revizionista alapjellegű Szlovenszkói Magyar Közművelődési Egyesület titkára, illetőleg tagja voltak, azonkívül Hinora az 1938. évi visszacsatolás utáni időben Budapesten egy felvidéki diákotthon gondnoka volt, ami Vigh Károly feltevése szerint politikai érdemek nélkül nem lehetett volna. Való azonban az is, hogy, amint azt Dabasi-Schweng is megállapította, vádjait ezen túlmenően konkretizálni nem tudta, és semmit az illetők személyes működésére vonatkozóan felhozni nem tudott, holott saját közlése szerint nyomozott is ebben az ügyben. Később a vizsgálat során alulírott vizsgálóbiztossal azt közölte, hogy Hinora időközben tisztázta magát a vádak alól, de ugyancsak nem tudta konkretizálni, hogy miképpen. Viszont tény, hogy Hinora időközben belépett a kommunista pártba. Mindez Vigh Károly nyomozó tevékenységének hitelét és komolyságát erősen csökkenti.

8. Tény, hogy az Államtudományi Intézet egy tagját, Polányi Lászlót letartóztatták és elítélték hűtlenségért, mert az Intézetnek egy térképes öszszeállítását pénzért idegen hatalom kezébe juttatta; egy másik tisztviselő, Wachay Géza pedig eljárás alá került, mert intézeti iratokat a lakására vitt. Utóbb ő is kivált az Intézet kötelékéből és Csehszlovákiába távozott. Mindebben sem Dabasi- Schwenget, sem mást nem terhel semmi mulasztás. Mind a külföldi kézbe került anyagban, mind a Wachay lakására került anyagban semmi titkos nem volt, úgyannyira, hogy Polányi megbízói, mikor megkapták és meglátták az anyagot, a kialkudott díjnak csak a töredékét fizették ki.

9. Az, hogy az Intézet igazgatói Dabasi- Schweng ellen foglaltak állást és kérték a kultuszminisztert, hogy távolítsa el, lényege szerint nem vizsgálati anyag, de megjegyzem, hogy ebben a formában nem felel meg a valóságnak. Csupán annyi igaz, hogy Kosáry, Révay és Györffy igazgatók, csakúgy, mint maga Dabasi-Schweng beszámoltak Keresztury akkori kultuszminiszternek a Teleki Intézetben kialakult áldatlan állapotokról. Nincs azonban semmi adat arra, hogy az igazgatók a bajok okaként Dabasi-Schweng működését, s egyedüli megoldásként az ő eltávolítását jelölték volna meg. A mondottakat összefoglalva meg kell állapítani, hogy a szóban lévő cikkben foglaltak minden pontjukban többé-kevésbé hiányos információra támaszkodó, töredékes adatokból önkényesen összeállított állítások, melyek teljességgel személyi vonatkozású dolgokat politikai jelentőségűeknek véltek és állítanak be, s a kérdéseket alapjában meglehetősen jelentéktelen személyi viták perspektívájában nézve az Intézet valódi s politikai jelentőségét sem teljesen nélkülöző problémáját még csak nem is érintik.

3. Tennivalók

A vizsgálat főkérdésére válaszolva megállapítható, hogy a vizsgálat Dabasi-Schweng Lorándot az ellene emelt vádak alól tisztázta s ennek megállapítása után e vonatkozásban további tennivaló nincsen.

A vizsgálat során napvilágra kerültek a főkérdéssel kapcsolatban meg attól függetlenül mások cselekményei is, azonban ezekkel kapcsolatban sem látok okot bármiféle eljárásra. Mindenekelőtt a már hozott bírói ítéleten felül nincs további felelősségre vonásra szükség Polányi hűtlenségi ügyével kapcsolatban, amint azt fentebb már kifejtettem. Felvethető továbbá az a kérdés, kiket és milyen felelősség terhel azért, hogy az Intézetben kialakult ellentétek olyan formában mérgesedtek el és kerültek nyilvánosság elé, mely sem a köz tágabb, sem az Intézet szűkebb érdekét, sem az igazság kiderülését nem szolgálta. E tekintetben, ha eltekintünk a szereplők egyéniségében rejlő mélyebb s fel nem róható okoktól, három objektíve felróható cselekedet jön számításba: az első Kosáry Domokosnak az a közlése Vigh Károly részére, hogy Dabasi-Schweng Loránd a Györffy által felvetett szovjetoroszországi vonatkozású mű kiadását politikailag időszerűtlennek nyilvánította; a másik Tóth Andrásnak az a cselekedete, mellyel Vigh Károlynak ama megjegyzését, hogy Dabasi-Schweng ellen majd népítéletet kell tartani, közölte Dabasi-Schwenggel, aki ezután tartotta azt az összgyűlést, melyen Vigh Károllyal élesen összeütközött; a harmadik Vigh Károlynak az az eljárása, hogy mindezek alapján cikket írt az Intézetről és az elnökről. Nem vitásan ez az utóbbi esik súlyos megítélés alá annál is inkább, mert hiányos információk alapján meglehetősen felületes és félrevezető módon vitte a nyilvánosság elé. Az adott körülmények között azonban mégsem látok okot ez ügyben további eljárásra. Nem vitás ugyanis, hogy Vigh Károly őszinte meggyőződéssel érezte feladatának az Intézet purifikálását és a nyílt és támadó szellemű kritikának az a formája, melyet az Intézet életén belül megkísérelt gyakorolni, kevésbé felületes és kevésbé személyes formában, nem volna sem haszontalan, sem terméketlen. Hozzá kell venni, hogy cikke olyan időben jelent meg, amikor az országosan a sajtó és a közélet irányítói nem az intézmények zavartalan belső munkájára fektették a súlyt, hanem az igazolások és a létszámcsökkentés formájában sokkal inkább arra, hogy az intézmények személyzetében minél nagyobb méretű politikai tisztogatás és személycsere folyjék le. Ilyen körülmények között nincs meg a lehetősége és az indokoltsága azt teljes élességgel számon kérni, ha valaki az Intézettel szemben való belső lojalitás fölé helyezi a tisztogatás országos ügyének a jóhiszeműen gondolt szolgálatát. Ami a fentebb említett két indiszkréciót illeti, Kosáry arra hivatkozott, hogy az igazgatói ülésen folyt beszélgetés nem volt különösebben titkos jellegű s annak tartalmát Vigh Károly nemcsak tőle tudhatta meg, hanem pl. a Dabasi-Schweng ellenkezésén igen felingerelt Györffytől is; Tóth András pedig arra hivatkozott, hogy ő közlését jó szándékú figyelmeztetésnek szánta, sőt azt, mint Dabasi-Schweng személyi titkára, főnökével szemben kötelességének érezte. Mind a két magyarázat figyelembe vehető, mégis azok a reakciók, melyeket ezek a közlések kiváltottak, s az ügyet a teljes elmérgesedés irányában továbblökték, rossz fényt vetnek a közléseknek maguknak a szellemére és intencióira is. Minderre való tekintettel mindhármuk előtt miniszteri biztosi minőségben kifejeztem rosszallásomat eljárásmódjuk felett, s az ügyet ezzel lezártnak vélem tekinteni.

Kérem Miniszter Urat, hogy a fentiek alapján szíveskedjék eljárásomat jóváhagyni, a vizsgálatot befejezettnek nyilvánítani, engem megbízatásom alól felmenteni, erről Dabasi-Schweng Lorándot, mint az Intézet elnökét értesíteni és az Intézet vezetésének további kérdéseit vele megtárgyalni. Az Intézet eddigi munkájára, nehézségeinek mélyebb okaira, jövendő lehetőségeire és feladataira vonatkozó észleleteimet és esetleges javaslataimat, amennyiben Miniszter Úr ennek szükségét látja, külön jelentésben kívánom előterjeszteni.

Maradok Miniszter Úr iránt igaz, mély tisztelettel.

Budapest, 1947. április 23.

(MTAKK Ms 5110/108, 1–21. Benne: A Teleki Intézet igazgatói hiába követelik Dabasi-Schweng eltávolítását. Szabad Nép, 1946. július 30, kedd. Ms 5110/100.)

Vigh Károly levele Bibó Istvánnak

Kedves Professzor Úr!

Csak futólag volt alkalmam betekintést nyerni abba a jelentésbe, amelyet a Teleki Intézethez kiküldött miniszteri biztosi minőségben a Miniszter számára szerkesztettél. Ezzel kapcsolatban engedd meg, hogy az alábbi megállapításokat tegyem:

A jelentés hangja sem nem tükrözi híven azt a helyzetet, amely az Intézetben Schweng idejében előállott, sem nem adja vissza tárgyilagosan Schwengnek az Intézethez, annak igazgatóihoz és tagjaihoz fűződő viszonyát elnöksége alatt. Ha ezt a jelentést egy „céhen” kívüli és érdektelen ember elolvassa, kétségtelenül az a benyomása, mintha a jelentés készítője Schweng intézeti gesztióit igazolni igyekeznék, hogy „dicsérettel felmentve” kerülhessen el az Intézet elnöki székéből. A dicsérettel bukások a neobarokk Magyarország idejében magától értetődő jelenség-számba mentek, de a demokratikus Magyarországon nem kívánatosak. A jelentés Schweng-szimpatizáns hangneme eszembe juttatja azt a hírt, amit a miniszteri biztosi vizsgálat megkezdése előtt hallottam, hogy tudniillik Keresztury azzal az utasítással rendelte el a vizsgálatot, hogy Schweng a legrosszabb esetben dicsérettel felmentendő. Schweng reakciós politikai beállítottsága, szovjetellenessége, angol konzervatív kapcsolatai (Angliában élő fivére révén is) közismertek. Te is jól tudod, Professzor Úr, hogy Schweng az Intézetben tudománypolitikai gesztióiban és általános magatartásában nem mutatkozott progreszszívnek. Ezen kívül az is bebizonyosodhatott, hogy általuk (általad is) megismert emberi tulajdonságai alkalmatlanná tették őt az Intézet vezetésére. Ami a jelentésednek személyemmel kapcsolatos részeit illeti, néhány téves értesülés került bele. Különösen egyet emelek ki, amely a legjobban sérti emberi becsületemet és kommunista jellememet. Ez a következő: Hinora Sándorral kapcsolatban megállapítod, hogy kifogásoltam múltbeli politikai magatartását és csak akkor nyugodtam meg, amikor megtudtam, hogy belépett a Kommunista Pártba. – Ez az állítás nem felel meg a valóságnak, mert Hinora a Te pártodnak, a Nemzeti Parasztpártnak a tagja. Különben is viszsza kell utasítanom azt a feltevést, hogy én valakiről alkotott véleményemet egy párttagságtól teszem függővé.

Őszinte véleménynyilvánításom után vagyok továbbra is tisztelő híved:

Budapest, 1947. május 21.

(MTAKK Ms 5110/109.)

Kosáry Domokos levele Bibó Istvánnak

Budapest, 1947. július 9.
Kedves Pista!

Külföldről hazatérve most van csak alkalmam részletesebben reflektálni a Schweng-ügyben készített jelentésedre, melynek egy példányát annakidején eljuttattad. Bármennyire is jelentéktelennek érzem az egész kérdést, s bármennyire megfeleljen is jelentésed azon, még Keresztury által megfogalmazott kívánságnak, hogy Schwenget tisztázzák, s aztán menjen Isten hírével, anynyit meg kell mondanom, hogy mind egyes ténybeli tévedéseiddel, mind mérlegelési módszereddel szemben fenntartom azt, amit Révay és Györffy igazgatótársaim nevében és hozzájárulásával is Neked írásban átadtam, megfelelő dokumentumok kíséretében. A ténybeli tévedések közé számítom jelentésed azon közlését is, hogy előttem egy vagy más okból rosszallásod fejezted ki. Jelentésed olvasásáig e szándékodról sem volt tudomásom. S valahogy úgy érzem, hogy Széchenyi kívánalma szerint kebledbe nyúlván ezt nem is tudnád jó szívvel megtenni.

S ezzel borítsunk fátylat Schwengre és ügyére.

Sokszor üdvözöl

Domokos

(MTAKK Ms 5110/110.)

Levél Kosáry Domokosnak

Budapest, 1947. szeptember 20.

Kedves Domokos!

Én is örömmel lezárom a magam részéről a Schweng-ügyet. De ha már ott tartunk, hogy befejezésül lecövekelünk néhány tételt, akkor én is kénytelen vagyok leszögezni, hogy azt a bizonyos, jelentésemben említett rosszallást „keblembe nyúlván” ma is meg tudom tenni, s ez szóbeli formában tisztán azért maradt el, mert éppen útra indultál Párizsba, úgy vélem tehát, hogy a jelentés átküldése pótolja a szóbeli aktust. Sőt éppen fordítva, nekem is megvan az az érzésem, hogy Te „kebledbe nyúlván” nem tartod megállapításaimat olyan igazságtalanoknak, mint „tollat ragadván”. Eleve tudomásul veszem azonban, hogy Te minden ilyen feltevés ellen tiltakozol, úgyhogy ezt le se szögezd, mert ilyen tartalmú válaszleveledet máris megírtnak és megkapottnak tekintem.

Engedd meg, hogy levélváltásunkat, anélkül, hogy ez bármelyikünket a PDP 15 irányában elkötelezne, az ő jelszavaikkal zárjam: Békesség!

Ölel

P.

(MTAKK Ms 5110/111.)

RÖVIDÍTÉS:

MTAKK: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár, Budapest.

  1. 1. Dabasi-Schweng Loránd (1905–1988) közgazdász, 1945 és 1947 között parasztpárti politikus, államtitkár, a Teleki Pál Intézet elnöke. Még 1945-ben javasolta a Szovjetuniónak fizetendő jóvátételi szállítások átütemezését, amit Szviridov altábornagy, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság alelnöke visszautasított. 1947-ben Nagy-Britanniába emigrált, s a Londoni Egyetem közgazdasági karán közgazdaságtant tanított. 1949-től Washingtonban a Nemzeti Tervező Társaság szakértője volt. 1951- től 1965-ig Guatemalában, Haitiban, Mexikóban, Panamában, Salvadorban, Dél-Koreában, Venezuelában, Kolumbiában, Peruban és Pakisztánban volt gazdasági tanácsadó, gazdasági fejlesztési programok kidolgozója. Munkássága feltárást és tárgyilagos feldolgozást igényel.
  2. Keresztury Dezső (1904–1996) költő, irodalomtörténész; 1945-től 1947-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter.
  3. Vö. BIM 11. 183–184.
  4. A levél fejléce: DÉLÉGATION HONGROISE. Ŕ LA CONFÉRENCE DE LA PAIX
  5. A levélben a K. D. rövidítés Keresztury Dezsőt jelenti.
  6. Feltehetően Dabasi-Schweng Lorándné utóirata Bibó Istvánnénak
  7. Deér József (1905–1972) történész
  8. Györffy György (1917–2000) történész
  9. Tóth Zoltán (1911–1956) történész
  10. Révay István (1899–1989) történész, demográfus, politikus
  11. BIM 11. 183–184.
  12. Vö. A Teleki Intézet igazgatói hiába követelik Dabasi- Schweng eltávolítását. Szabad Nép, 1946. július 30., kedd. MTAKKMs 5110/100.
  13. A levélben a K. D. rövidítés Kosáry Domokost jelenti.
  14. Lehet, hogy gépelési hiba. Lehetséges, hogy az intézetet korábban Néptudományi, később Néprajztudományi Intézetnek hívták, s a fogalmazás során az egyik elfedte a másikat.
  15. Polgári Demokrata Párt

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.