A GONOSZSÁG ÉNEKE

Eljutottam az Istenig. Más, amilyennek hirdetik.
Üres az arca, nincs is épp. Sorstalan, mondhatni, némiképp.
Tévét néz, Hold a kapcsoló. Nem emberek közé való.
Csodát hagy néha dolgokon. Idegen, pedig vélt rokon.
Félmeztelen, a melle tyúk. Halott talán, a Földbe fúlt.
Taknyos az orra, válla szög. Bedeszkázzák az ördögök.
Olvasgat óriás lapot. Irigyel, mert én hallgatok.
Ereklyét őriz, skalpokat. A spájzban jövőt tartogat.
Unja magát, unalmas is. Ha nem szól, még az is hamis.
Gyanút ültet belém, kapál. Hitem forgatja, fakanál.
Erdőre jár, kiáltozik. Fáj neki, hogy nem változik.
Ásít, ha Bibliát lapoz. Mindent láttamoz, csillagoz.

HONGYÁSZ

A Szent Mihály templom árnyékában, festett, feslett házak között
valaki nem didereg, nem köhög és nem kacarászik.
Elsétálok egy ismerős ház előtt egy másik, már ismeretlen házig.
Megállok, álltam itt. Gondoztam akkor mások álmait.
Fiatal voltam, bátor és szerény. Amilyen most bennem
a céljait tévesztett, sok, szertelen remény. Nem innen,
ide menekültem én. Zsebemben, szívemben ugyanaz a semmi.
Talán, ha lenne bátorságom táncolni, énekelni.
Talán, ha lenne bátorsága másnak is velem, kikékülhetne
pirosló szégyenem. Kibékülhetne minden barátom
magával, hogy engedje idő és tér, hogy újra lássam
őket, telebeszéljem szégyenemmel finom tenyerük,
hogy rám simogassák, vissza, belém. Kolozsvár főterén.

JÉZUS FELESÉGÉNEK MONOLÓGJA

A történelem elsodor, mint nikotintól sárga
ujjú ember az asztalra hullott dohányt,
nem létemen csámcsog majd a szája.
És Uramat, mint megérdemelt adományt
felejtésem keresztjére feszítik, hiába
van fiunk, s két gyötrődő leányunk,
az örökkéválóság részeg, és máris reánk unt.
Szájam csókjától retteg majd az egyház,
alázatomat tagadja sok zord úr,
s a gyűlöletem még rosszabbra fordul,
bizonytalan lesz illatom, hogy volt-e,
és nem ismerik arcom, ékszerem sem,
a férjem kívánását sem: csakis én szeressem,
és nem tudják, ölelt-e vagy karolt-e,
hiába szőttem otthonunk szőnyegét,
a hitetlenség boldogságunkba ég,
a szépségem tipegve sárba lép,
és nincsenek, bár élnek, szép barátaim,
már ők sem értik hallgatásaim,
zokognom nem szabad, e háborút,
viselnem kell, a kék ég rám borult,
s tanúk nélkül ígér megváltást, mennyeket,
és éheztet a sok-sok nem lehet,
s ha tudnék imádkozni, jaj, kinek,
Krisztusomhoz csak másoknak lehet.
Titokban elátkozom Istenem.
Jaj, nem lesz semmim, megvan mindenem.

A HŰSÉGRŐL

Ne legyél hű magadhoz. Mert senki vagy a semmiből.
Alázatod csónakjával sodródj el önmagadtól.
Istent ne tiszteld. Ne féld. Legyél szerelmes őbelé.
Elég, ha rozsdafolt vagy falusi vas harangon.

DRÁMAESZTÉTIKA

van elég rossz amire emlékezni lehet
felejtsük el egyelőre a temetéseket
a sírásás a fontos ott folyik a dráma
visszapörög a föld a sírásó lábára
visszacsepeg a lélek az égbe akármi az
és ott sem lesz igaz mi itt nem lett igaz
gyászolni kellene de nincs elég fekete
üszkössé égett egy drogos isten szíve

ROSSZ HÍREK

halál előtt egy élettel meglep minket a véletlen
untat minket az isten nincs kopasz fejeknek ingyen tincs
jó cipőt hordjuk a félelmet büntetést várunk az érdemnek
elestünk tagadjuk halál van megnyugszunk sok kis talánban
csalánnal verjük a sebeket keresztényszívű gyerekek
hiába sikítunk nem halljuk elvárjuk halálunk elvarrjuk