Magyarország és a kisebbségi magyar közösségek 1989 után

Ez a tanulmány fogalmak és viszonyok tisztázására törekszik olyan helyzetben, amikor Magyarországon a határon túl élő magyarok problémakörére a szimbolikus beszéd, a retorikai megfelelésigény telepszik rá. Ilyen helyzetben a közbeszéd mindent a szimbolikus értéke szerint kezel és nem a dolgot önmagát, annak történelmi, társadalmi, gazdasági összefüggéseit vizsgálja. A fogalomtisztázás hozzásegít a kisebbségi magyar és a magyarországi szemléleti háttér áttekintéséhez, amely alapján érthetőbb lehet a szereplők magatartása, retorikájuk és döntéseik.

1. A kisebbsalégi magyar közösségekről

A kisebbségi közösségek működéséről kialakult történeti képünk azon alapszik, hogy a nemzetállami kihívásokra adott válaszok sorozatáról, védekező önszerveződésről van szó. A trianoni politikai döntés révén (1920) a magyar nemzetépítésből kiszakadt kényszerközösségek egy generáció, illetve évtized alatt regionális sorsközösségekké alakultak. 1 A kisebbségi elit ezeknek az életvilágoknak ad érvanyagot és szocializációs keretet egy saját közösségi “mi” tudat kialakításához. Ebben kulcskérdés az, hogy a kisebbségi magyar közösségek a saját régiójukban őshonosak. Tudatosan ragaszkodnak életvilágaik fenntartásához. “Beilleszkedésük” épp azáltal lehetséges, hogy saját lakóhelyükön mennyiben tudják az otthonosság érzetét megteremteni. A közösség reprezentánsai, az egységesítő, nemzetállami törekvésekkel szemben, nemzeti kisebbségként azonosították a két világháború között a csehszlovákiai, romániai, jugoszláviai magyarságot. Egy adott nemzet (a magyar) más nemzetállamban kisebbségként élő részeként. E külön politikai entitás közösségi integrációjának a feltétele a közösségi önkormányzat, de minimum a közösséggel szembeni (nyelvi, gazdasági, intézményi) diszkrimináció megszüntetése lehetett volna. Ez azonban nem így történt. 2 A többségi társadalmak pedig a közép-európai magyar kisebbségekre a mai napig mint a történelmi Magyarország maradékára tekintenek és birodalmi kisebbségként (maradékközösségként) kezelik. Pozícióvédelme, önszerveződése, kapcsolata az anyaországgal a történelmi Magyarországot idézheti meg és biztonságpolitikai kérdéseket vethet fel. Tehát az egyik tipologizáló lehetőség, hogy olyan őshonos kisebbségi közösségről beszélhetünk, amely nemzetkisebbségi státuszt vár el, saját párhuzamos társadalmát szeretné kiépíteni és intézményesíteni, miközben országában birodalmi/maradék kisebbségként kezelik és önszerveződését, örökségvédelmét ez utóbbi kategorizáció miatt biztonságpolitikai kérdésnek tekintik.

A magyar kisebbségek esetében azért nem “kisebbségi csoportról” beszélek, mert nem pusztán az egynyelvű emberek csoportjáról, hanem közös kulturális tudattal bíró közösségről van szó, amely 1918-ig a magyar nemzetépítés része volt. Majd a kisebbségi magyar elitek mint saját társadalmuk szervezői, kisebbségi nemzetépítőkként fogták fel a szerepüket. 3 Gyakran használják a “kisebbségi társadalom” kifejezést, ez lényegében a kisebbségi elit elvárása, célja, de a magyar kisebbségek nem rendelkeznek sehol sem teljes társadalmi intézményi alrendszerrel és ezek autonómiájával. Ezért tartom pontosabbnak egy-egy adott országon belül kisebbségi magyar közösségről beszélni.

A közép-európai kisebbségeket, egymástól mereven nem elválasztva, három csoportba lehet besorolni. 4 Az egyik a nemzeti közösségtudattal rendelkező, azt a nemzeti identitásukban meghatározó elemként megélő nemzeti kisebbségek csoportja. Ide sorolhatók – a kutatások és a tapasztalatok szerint a magyar nemzethez való kötődésüket elsődlegesnek tartó – romániai, szlovákiai, ukrajnai és szerbiai magyarok. 5 Ettől elkülöníthető az eredeti etnokulturális vagy nemzeti közösségétől tartósan különfejlődött, ahhoz elsősorban a származás, valamint a beszélt nyelv alapján kötődő etnikai kisebbségek csoportja. Ide sorolhatjuk a horvátországi és a szlovéniai magyarság meghatározó részét, illetve a magyarországi nemzetiségek közül a cigányság jelentős részét. Végül abban az esetben, ha a csoportnak, amelyik már nyelvet váltott, nincs etnikai közösségtudata, de a többségi nemzettől eltérő származástudata miatt azonosságtudatában elsősorban a lokális sajátosságokhoz kötődik, akkorregionális kisebbségekről beszélünk. Ilyenek Ausztrián belül a burgenlandi magyarok, illetve ebbe a kategóriába sorolhatjuk be a magyarországi nemzetiségek döntő részét. Ugyanekkor beszélnünk kell egy negyedik kategóriáról, a bevándorlókról (munkavállaló migránsokról) is. Az ausztriai és németországi kb. 200 ezer fős magyar diaszpóra, illetve a magyarországi nemzetiségeken belül a nem Magyarországon születettek jelentős csoportja tartozik ide. 6

Azt, hogy kit is tekintünk magyarnak, alapvetően az önbesorolás alapján szokás megadni. Ugyanakkor léteznek olyan magyar származásúak, akik nem tudnak magyarul és olyan magyar nyelvtudással bírók, akik nem magyar származásúak. Azaz létezik “a magyaroknak” olyan része is, amely nemcsak a magyar kulturális és nemzeti azonosságot érzi a magáénak, hanem más kötődésekkel is rendelkezik. Ez különösen érvényes a magyarországi etnikai és nemzeti kisebbségekre, hiszen a magyar etnokulturális közösségen túl a magyar állampolgárok körének egészét is a magyarsághoz soroljuk. Tehát a magyarországi nemzetiségeket mint magyar állampolgárokat és a magyar kultúrához is kötődő nem magyar állampolgárokat szintén a magyarság részének tekinti a magyarországi közgondolkodás. A 2001-es népszámlálás alkalmával Magyarországon 314 ezer fő nyilatkozott úgy, hogy a magyar mellett más kötődése is van. Ugyanakkor 2011-ben a népszámlálások során kb. 2,1 milliónyian vallották magukat magyarnak a Magyarországgal szomszédos országokban, illetve kb. 460 ezer magyar él a világ más tájain. 7

A következőkben azokat a társadalmi folyamatokat szeretném bemutatni, amelyekből a nemzeti azonosságtudat megőrzése körüli erős magyar bizonytalanságérzet fakad. Ezt egyfajta “veszteség narratívának”, az I. világháború terület és lakosságvesztesége miatt a múlt mint “hanyatlástörténet” megélésének tekinthetjük. Mindez a magyar nemzeti közösségi tudat egyik fontos traumaelemévé vált.

1. A Magyarországgal szomszédos országok magyarsága 1910–2011 8

1910 1930 1991 2001 2011
Burgenland (Ausztria) 26 225 9% 10 442 3,5% 6 763 2,8% 6 641 2,4%
Szlovákia* 884 309 30,2% 592 337 17,6% 567 296 11,5% 520 528 9,6% 458 467 8,5%
Kárpátalja (Ukrajna**) 184 108 30,6% 116 898 15,9% 155 711*** 12,5% 151 516 12,0%
Vajdaság
(Szerbia)
425 672 28,1% 376 176 23,2% 339 491 16,9% 290 207 14,2% 253 899 13,0%
Horvátország 119 874 3,5% 66 040 1,7% 22 355 0,5% 16 595 0,4%
Muravidék
(Szlovénia)
20 737 23% 15 050 7 637 8,5% 5 386 6,5%
Erdély
(Románia)
1 653 943 31,7% 1 552 563 25,8% 1 603 900 20,8% 1 415 800 19,6% 1 224 937 18,9%

* 1930-ban, 1991-ben Csehszlovákián belül.
**1930-ban Csehszlovákián, 1989-ben Szovjetunión belül Kárpátalja adatai.
*** 1989-es népszámlálás
Az összeállítás a népszámlálási adatok alapján készült. 9

2. A kisebbségi magyar közösségek népessége és az utóbbi évtizedek legfontosabb társadalmi folyamatai

Az 1. táblázatból kitűnik, hogy a szomszédos országokban élő magyarok lélekszáma az elmúlt kilenc évtized alatt több mint 1 millió fővel lett kevesebb. 1910-ben a Magyarországtól elcsatolt területeken élő magyar anyanyelvűek száma 3.175.000 fő volt, míg 2011-ben 2.100.000 fő. A népesedési térvesztés egyértelmű, akkor is, ha megfelelő forráskritikával kezeljük az 1910-es népszámlálási adatokat. Ez a folyamat még jobban megragadható, ha a Kárpát-medence népességén belül nézzük meg a magyarok arányát, amely 1910-ben 32,1% volt, 2001-ben pedig 17,6%. Régiónként pedig Kárpátalján, a Vajdaságban és Szlovákiában, 1/3-ról kb. 1/10-re, illetve Erdélyben 1/5-re csökkent az arányuk. Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy a közép-európai országok etnikailag homogénebbek lettek, és ez leginkább Magyarországra érvényes. 10

Az utóbbi két évtized kisebbségi magyarokat érintő folyamatai közül első helyen a 600 ezer fős népfogyatkozást lehet kiemelni. Ennek okait a következő táblázat foglalja össze. De mindenek előtt hangsúlyozni kell, hogy a népfogyatkozás a magyar kisebbségtörténetben az utóbbi 10 évet leszámítva mindig történelmi kataklizmákhoz kapcsolódott. 11 A másik újdonság, hogy Romániában lényegében változatlan maradt a magyarság országos részaránya, a románság népfogyatkozása miatt.

2. A kisebbségi magyar közösségek népfogyatkozásának okai 1991–2011 12

Terület Népességszám változása
1991–2001–2011
Természetes szaporodás/fogyás
1991–2001–2011
Vándorlási egyenleg
1991–2001–2011
Asszimiláció
Erdély –193 / –197 ezer –100 / –60 ezer –106 / –111 ezer 8 / –20 ezer
Szlovákia –47 / –63 ezer –12 / –23 ezer –2 / –15 ezer –34 / –24 ezer
Vajdaság –50 / –40 ezer –30 / –30 ezer –50 / –5 ezer –5 / –5 ezer
Kárpátalja –4 / –9 ezer –5 / –5 ezer –4 / –2 ezer 5 / –2 ezer

A 2. táblázatból látszik, hogy miközben a romániai magyarság csökkenése alapvetően a természetes fogyásnak és a (döntően magyarországi) elvándorlásnak tudható be, addig a szlovákiai magyarok esetében a legfontosabb az intergenerációs nemzetváltás, az asszimiláció. Ez elsősorban a vegyes házasságokból adódik, ahol a született gyerekek kb. 2/3-a felnőve a többségi nemzethez tartozónak vallja magát. A szerbiai magyaroknál a legfontosabb népességcsökkentő tényező a délszláv háborúk elől Magyarországra való menekülés volt. Az ukrajnai magyarság esetében stabil demográfiai viszonyokról beszélhetünk. Az ausztriai magyarokat két részre oszthatjuk, a 6 ezres elöregedő burgenlandi magyarságra, és az elsősorban bécsi és Bécs környéki Magyarországról, Romániából és Szerbiából érkezett magyar bevándorlók csoportjára, és az előrejelzések szerint itt várható egyedül komoly növekedés. A magyarországi alacsony népességcsökkenés elsősorban a közel 300 ezres szomszédos országokból érkező magyar anyanyelvű bevándorlásnak köszönhető. A legnagyobb fogyással a két kisebb magyar közösségben számolhatunk (Szlovéniában és Horvátországban), ahol 50-60% fölött van a vegyes házasságban élő magyarok száma. Húsz év távlatában a magyarok fogyása az adott országos átlagokhoz képest Horvátországban, Szlovéniában és Szerbiában a legnagyobb (60%, 50%, 31%), Romániában és Szlovákiában mérsékeltebb (20%, 18%), míg Ukrajnában a csökkenés 4% ponttal kisebb az országosnál, Ausztriában pedig 6-szoros növekedéssel kell számolnunk. 13

Három országban (Szlovénia, Horvátország, Ukrajna) döntően falusi környezetben él az elöregedő magyar népesség. 14 De a többi kisebbségi magyar közösségre is jellemző az utóbbi évtizedben a kisvárosok felértékelődése és egyfajta rerulalizáció. Ez utóbbi azt jelenti, hogy valamennyi Magyarországon kívüli magyar lakta régióban jelentősen csökkent a városi (5000 fő fölötti településeken lakó) magyar népesség aránya és ezzel nőtt a kis településeken, falvakban élőké. Több regionális központnak tekinthető város elvesztette magyar többségét (Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Szabadka). A tömbmagyarság 15 döntően közepesen és alulfejlett régiókban él, az országos átlagoknál nagyobb munkanélküliségi mutatókkal. A burgenlandi, muravidéki, horvátországi magyar közösségi életben a falusi közösségek a dominánsak, Kárpátalján és a Vajdaságban a magyar kisvárosok szerepe nőtt meg nagyban a nagyvárosok rovására. Hasonló, a regionális központokból a vidéki magyar kisvárosokba való intézményi átrendeződés figyelhető meg Szlovákiában Somorja, Királyhelmec felértékelődése, Pozsony, Kassa befolyásának csökkenése Dunaszerdahely, Komárom meghatározó szerepe. Ugyanígy Romániában Kolozsvár, Nagyvárad, Marosvásárhely hagyományos központokkal szemben jelentősen megnőtt a Székelyföld szerepe, illetve kulturális-oktatási téren is Csíkszereda és Székelyudvarhely váltak központokká a kisebbségi magyar közéletben. Az alábbi 2001-es adatokból az is látszik, hogy a magyarság elvesztette korábbi felülreprezentáltságát a városi lakosság körében.

3. Magyarok aránya a városi lakosságon belül 2001-ben 16

 

Teljes népességből városi lakos (%)

A magyar népességből városi lakos (%)

Erdély 56.2 52.7
Szlovákia 56.1 38.5
Vajdaság 55.6 58.2
Kárpátalja 36.7 35.4

Ugyanakkor a kisebbségi magyarok több mint fele olyan településeken él, ahol a magyarság van többségben (2001: Erdély 56,6%; Szlovákia 76,1%; Vajdaság 48,8%; Kárpátalja 61,9%). Egytizedük azonban olyan szórványhelyzetben él (a településen belül 10% alatt), ahol nem sok lehetőség van az etnokulturális önazonosság fenntartására. 17 A kettő között, tehát a helyi szinten kisebbségben, de mégsem szórványhelyzetben élő magyarság önazonosságának megőrzésére van a legnagyobb hatással az adott ország nemzetiségi-, illetve magyarságpolitikája. A magyar többségű településeken a nyelvi, sajátos intézményi gondokat a bővülő önkormányzati jogosítványok révén sokkal könnyebb kezelni, mint ahol a többségi nemzet adja az önkormányzati vezetést.

Hasonló társadalmi pozíció-vesztésről beszélhetünk, ha a kisebbségi magyar közösségek középosztályosodását vizsgáljuk. Az oktatási rendszerből adódó hátrányok, és a kivándorlás miatt, arányaiban szűkül a kisebbségi magyar középréteg. A középosztályosodás az 1989 előtti időszakra visszavezethető kulturális, kapcsolati és gazdasági tőkehiány miatt is csak nagyon szűk magyar kisebbségi rétegeket érintett. A potenciális városi, fiatal, szakképzett csoportokat pedig a jobb magyarországi és külföldi lehetőségek szívták el. Miközben a középfokú oktatás terén csak kis lemaradást mutatnak a magyarok mutatói az országos átlagokhoz képest, addig a diplomások között már erősen alulreprezentáltak a magyarok, a felsőoktatás tömegessé válása ellenére. Ebből a szempontból Ukrajnában és Szlovákiában a legrosszabb a helyzet.

Ha a foglalkoztatottak gazdasági ágazatok szerinti megoszlását nézzük, akkor a mező- és erdőgazdálkodásban Szlovákiában és a Vajdaságban messze felülreprezentáltak a magyarok (Szlovákiában 7% az országos arány, míg a magyarok körében 13%). Az ipari szektorban sokkal kiegyenlítettebb a helyzet. Ellenben a szolgáltató szektoron belül, Romániában és a Vajdaságban pénzügyi és gazdasági szolgáltatások terén az országos átlag kétharmada a magyarok mutatója, a közigazgatás, belügy, honvédelem terén pedig csak az országos arány fele. 18 Ugyanitt a legnagyobb a magyarok alulreprezentáltsága a szolgáltató szektoron belül.

Az etnokulturális reprodukció nehézségei legmarkánsabban a szórványosodásban (saját intézményvesztésben) és a vegyes házasságokban válnak nyilvánvalóvá. Az utóbbi két évtizedben folyamatosan nőtt a többes (nyelvi-kulturális-nemzeti)kötődések szerepe. A szórványosodás nem pusztán a magyarság lélekszámának csökkenését jelenti egy adott régióban vagy településen, hanem azt is, hogy ennek következtében az ilyen viszonyok között élők nem képesek saját anyanyelvű intézményeik fenntartására. Az anyanyelvhasználat a családi közösségbe szorul vissza, és a párválasztás esetében is nagy az esélye a vegyes házasságnak, ami szórványhelyzetben a leszármazottak jó részének asszimilációjához vezethet. Az utóbbi évtizedekben a vegyes házasságok aránya némileg növekedett. Szlovákiában a magyarok által kötött szlovák-magyar házasságok aránya 15,5% volt 1980-ban, ma kb. 20% körül van. 19 A romániai magyarok 12,5%-a élt vegyes házasságban 2001-ben. A szerbiai magyaroknál ez az arány jóval magasabb, 2009-ben 29,73% volt. 20

A vegyes házasságokból születő gyerekek nemzeti hovatartozásának alakulása a kisebbségi asszimilációs folyamatok legerősebb hajtóereje. Erdélyben és a Vajdaságban az eltérő nemzetiségű szülők gyermekeinek kb. kétharmada a többségi etnikai csoporttal azonosul, Szlovákiában az arány kb. 80%. A szlovákiai vegyes házasságok aránya, ahhoz képest, hogy a leginkább egy tömbben élő magyarságról van szó, annak köszönhető, hogy itt a legkisebb a társadalmi és kulturális távolság a két etnikai csoport között. A családon belüli nemzetváltás magasabb aránya pedig azzal függhet össze, hogy magas a többségi társadalmi-kulturális pozíciók presztízse a magyar kisebbségen belül, és sokan úgy vélik, hogy a társadalmi mobilitást elősegíti a többségi etnikai-nyelvi közösséggel való azonosulás. 21

Azokon a településeken és régiókban, ahol a vegyes házasságok aránya 50–60 százalék körül mozog, kérdéses a magyar közösségek hosszú távú fennmaradása – ebben a legérintettebbek a szórványban élő magyarok, illetve a nagyobb városok kisebb magyar közösségei. (Ilyen például Romániában Máramaros, Arad, Temes megye, Horvátország, Szlovénia.) Társadalmilag pedig a lakótelepeken élő és munkásként foglalkoztatott magyar kisebbség a legelhanyagoltabb.

A kisebbségi magyarok lakta településeken az utóbbi évtizedben egyre súlyosabb gondot jelent a magyar kötődésű romáktársadalmi integrációja és szociális problémáik kezelése. Ebben a vonatkozásban Kelet-Szlovákiában a magyar intézményrendszerben megjelenő roma túlsúly és az ezzel együtt meglevő regionális, társadalmilag leszakadt csoportok kialakulása a legsúlyosabb probléma. Szlovákiában a magukat magyarnak vallók 12,5%-ára, 65 ezer főre becsülik a cigányok arányát. Erdélyben a magukat magyarnak vallók 6,5%-áról, közel 90 ezer főről van szó. Kárpátalján az ott élő magyarság 9%-ára, 14 ezer főre tehető a magyar-romák aránya az ottani 32 ezres roma népességen belül. 22 A magyar kisebbségi iskolarendszerben egyre nagyobb gondot jelent, hogy az oda járó romák miatt a magyar szülők inkább többségi iskolába adják a gyereküket. Másrészt a többségében magyarok lakta településeken és régiókban olyan roma csoportok jelentek meg, akik nem beszélnek magyarul (Erdővidék Romániában, Vajdaság Szerbiában), illetve még a magyarul beszélőknél is kevésbé integrálódtak a helyi társadalomba, és ebből adódóan is egyre több a roma-magyar konfliktus. 23

A kilencvenes évek közepétől a határon túli magyar fiatalok szocializációja alapvetően a magyar médiatérben zajlik, döntően magyarországi tv és rádió csatornákat nézik, illetve hallgatják, az ottani internetes honlapokat használják. 24 Ennek egyik következménye, hogy a többségi nyelv elsajátítása egyre nagyobb gondot jelent az általános és középiskolás korúak számára a magyar többségű területeken. Egy másik fontos jelenség, hogy egy olyan virtuális világban tájékozódnak, ahol – döntően budapesti termékként – nincs jelen a többségi nemzet kultúrája, saját országa politikai élete stb. Ugyanakkor ezzel részükről Magyarországgal szemben is megnövekedtek az emancipációs igények, hiszen a médiafogyasztás révén átlépve a határt a hazaérkezés, az otthonosság érzetének elvárása is megerősödött. Ezzel párhuzamosan azonban, épp a magyarországi média túlsúlynak köszönhetően, nem alakultak ki országonként a regionális közvélemény fórumai, hanem a legtöbb esetben a kisebbségi politikai elit is a magyarországi médiákon keresztül próbál saját választóinak üzenni.

Miközben a magyar kisebbségi közösségek 1989 után egy óriási revitalizációs folyamaton estek át, és ma hét országban több ezer oktatási és kulturális intézménnyel rendelkeznek, 25 mégis az előbbi folyamatokat érzékelve sok vonatkozásban sorsukat egyfajta hanyatlástörténetként élik meg. Bizonytalanok abban, hogy miként sikerül saját regionális etnokulturális közösségeiket megtartani, illetve fejleszteni. Tehát egyszerre van jelen a magyar közgondolkodásban az utóbbi húsz évben az elért eredményekre támaszkodva a párhuzamos “kisebbségi magyar társadalom” építésének projektje, a kulturálisan megosztott társadalmak konszociális berendezkedésében bizakodva. Ugyanakkor a népesedési, társadalmi folyamatokat és a szomszédos országos magyarság doktrínái a kilátásokat elbizonytalanítják. Ez a bizonytalanság és egzisztenciális félelem alapvetően meghatározza önképüket, jövőképüket, önmaguk és gyerekeik életstratégiáját. Ez a közösségi jövőért érzett aggódás, régiónként más-más formában és jelentőséggel, a többség-kisebbség viszonyrendszer is erősen befolyásolja. Mindez természetesen a magyarországi közvélekedésnek is része lesz és visszahat az államközi kapcsolatokra.

3. A kisebbségi kérdés Magyarországon és a jövőképek változása

A kisebbségi kérdés magyarországi sajátossága az, hogy ehhez a témához öt különböző csoport problémái tartoznak: a magyarországi nemzetiségek; a határon túli magyarok; a cigányság; a zsidóság; a bevándorlók. Bár a budapesti kormányzatok etnopolitikai tevékenysége így nem szűkíthető le a kisebbségi magyarságra, de ez a fejezet csak ezt a témát vizsgálja.

A kisebbségi magyar közösségekben 1989 után megfogalmazott programokban leegyszerűsítve a következők voltak a legfontosabb célok 26 :

a) Szeretnék elérni a magyar nyelv mint regionálisan hivatalos nyelv státusát.

b) Maguk kívánják igazgatni oktatásügyüket és kulturális életüket. Az oktatásügyben saját oktatási intézményrendszerük ellenőrzésére tartanak igényt. A kulturális életben a többségi intézményekkel azonos finanszírozáshoz és a szabad intézményfejlesztéshez ragaszkodnak.

c) Az adott ország, illetve régió közigazgatási beosztását úgy szeretnék befolyásolni, hogy a magyarok minél kisebb arányban váljanak regionális kisebbséggé.

d) A gazdaság- és területfejlesztésben egyrészt azt kívánják, hogy a magyarok lakta régiók fejlesztése ne maradjon el más régiókétól. Másrészt ellenzik, hogy az állami fejlesztések megbontsák településszerkezetüket és felboruljanak a nemzetiségi arányok.

e) Szeretnék elérni, hogy a magyar kisebbség szimbólumai hivatalossá váljanak. Ezzel államuk szimbolikusan is jelét adná nemzeti méltóságuk tiszteletének.

f) Minden szinten (parlamenti, önkormányzati) szeretnének politikai képviselethez jutni. Folyamatosan megfogalmazódik az igény a kormányzati részvételre is.

g) Magyarországon a magyarországi állampolgárokkal azonos elbírálást várnak el, és az ottani oktatási, kulturális életben szeretnék az intézményesen biztosított esélyegyenlőséget.

Mindehhez társult 1989 után a magyar kisebbségi elitek által megfogalmazott, társnemzeti pozíciót célzó nemzeti autonómia. Ez egyrészt politikai integrációs jövőkép volt (ideológiai elvárás és pártpolitikai hívó szó) a nemzeti alapon szerveződő kisebbségi közösségekben, másrészt ennek intézményesítésében egyfajta védgátat láttak és látnak a regionális és etnikai egyensúly megőrzése érdekében. Harmadrészt pedig az “autonómia” révén létrejövő intézményességtől várták a kisebbségi hátrányok mérséklését. A jövőképen belül a szülőföldön való maradás szlogenje az ezredforduló után kiüresedettazzal, hogy Magyarországról kiderült, nem képes a kisebbségi közösségeket alapvetően érintő társadalmi folyamatokban lényegi változást elérni. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás kampánya 2004-ben pedig megkérdőjelezte a “virtuális haza” képzetét, illetve felszínre hozta az áttelepülés és a magyarországi egyéni emancipáció nehézségeit.

A rendszerváltás utáni másfél évtizedben alapvetően három stratégia fogalmazódott meg a budapesti magyarságpolitikában. Ezek egyike sem kizárólag a jobb- vagy a baloldalhoz kapcsolódik.

kisebbségvédelmi megközelítés a nemzetközi normákra, mintákra való hivatkozásokon túl abból indul ki, hogy előbb az adott szomszédos országgal kell megteremteni a jó viszonyt, és azt követően lehet a magyar kisebbség problémáit kezelni. Ez határozta meg az alapszerződés-politikát, amelyben a kisebbségi vegyes bizottságoktól várták a problémák kezelését. Ebben a megközelítésben különösen hangsúlyos, hogy az adott kisebbségi közösségnek saját országában kell megtalálnia helyzete rendezésének lehetőségeit. Kiváltképp, ha az ottani magyar párt kormányzati partner is. Ugyanide tartozik a magyar kisebbségi társadalmak gazdasági, társadalmi megerősítésének gondolata: hogy önálló intézményeik útján valósíthassák meg önigazgatásukat. Ezek a megfontolások alapvetően a baloldali kormányzatok magyarságpolitikáját befolyásolták a kapcsolódó antinacionalista (a szimbolikus politizálást, nemzeti retorikát elítélő) közbeszéddel együtt. 27

nemzetegyesítési ideológia a magyarság országhatárokon átívelő egységéből indul ki, amely a nemzetállami határok lebontásával (EU-integráció) intézményesülhet. A magyar kisebbségi társadalmak ebből a pozícióból nézve a magyar nemzet más országokban élő elszakított részei. A magyar etnokulturális közösség politikai egységét szimbolizálta a MÁÉRT, és az egyén szintjén a magyar állammal kapcsolatot létesítve a magyar igazolvány intézménye. 28 Az össznemzeti látószög mellett a nyolc különböző országban élő magyar regionális közösségek Magyarországtól való szétfejlődését és sajátos érdekeinek érvényesítését javasolja intézményesíteni aszerződéses nemzet koncepciója. Ez abból indul ki, hogy a magyar kormányzatnak az egyes regionális közösségekhez külön-külön is meg kellene fogalmazni a viszonyát és viszont is szükség volna erre. 29 Az előbbi nemzetkoncepcióval párhuzamosan ebben a gondolatkörben ugyanakkor jelen van az a politikai megközelítés is, amely egy közös politikai térnek látja, illetve szeretné látni a magyarlakta területeket. Ebben a megközelítésben a határon túli magyar politikai eliteknek alárendelt szerepük van, ha azok a nagyobb geopolitikai, európai politikai pártcsalád érdekekkel szemben állnak. A határmódosítás nélküli nemzetegyesítés gondolatköre, a szimbolikus gesztusokra hangsúlyt helyező retorikával együtt elsősorban a magyarországi jobboldali politikusok körében meghatározó.

A harmadik megközelítés az EU-integrációból kiindulva a regionalizációra helyezi a hangsúlyt, abban bízva, hogy a közös regionális érdekek felülírják az etnikai ellentéteket. 30 Szakpolitikusok a határ menti területek fejlesztésében és az egyes országok regionalizációjában látják a kisebbségi magyar közösségek integrációs lehetőségeit saját országuk és a magyar kulturális intézményrendszer vonatkozásában. Ennek megvalósítása érdekében a fejlesztési régiókat és a határmenti régiókat a helyi igényeknek (történeti, etnikai adottságoknak) megfelelően kívánják létrehozni. Vannak, akik úgy gondolják, e régiókból alakulhatnak ki azok az autonómiával rendelkező regionális intézmények, amelyekre szükség lehet a nemzeti azonosság megőrzéséhez, a nemzetállami beavatkozással szemben.

Az előbbiekben a kisebbségi pártprogramok alapján ismertettem a kisebbségi magyar politikai törekvéseket. A magyarországi párt és kormányzati programok alapján a következőkben lehetne összegezni a budapesti magyarságpolitika utóbbi két évtizedének legfontosabb – a jelszavak mögött a részletkérdésekben vitatott – tételeit. 31

Az erőszakmentesség elve. A magyar kisebbségek érdekeik védelmében soha nem nyúltak erőszakos eszközökhöz.

Az egyetemes magyar közösséghez való tartozás joga. Ebből adódóan a szabad és akadálymentes kapcsolattartáshoz való jog.

Nem a határok helyét, hanem azok minőségét kell megváltoztatni. Ebben az alapelvben a – kisebbségekre hivatkozó – határmódosításról való lemondáson túl ott van ezeknek a határoknak a lebontása. Ez részben az európai integráció során folyamatban van. Ellenben két régió számára a schengeni határok új zártságot hoznak (Kárpátalja, Vajdaság).

Az adott országon belüli jogegyenlőség az önkormányzati jogokon keresztül lehetséges.

A szomszédos országokban élő magyarság mint töredéktársadalom, illetve mint önálló politikai közösség önazonosságának megőrzése érdekében önálló intézményrendszerre jogosult.

A kisebbségi magyar politika képviselőinek egyenrangú kezelésének elve.

A határon túli magyarság érdekeinek nemzetközi fórumokon való képviselete a nemzetközi jogi normák keretei között a mindenkori magyar kormányzatok feladata a nemzetközi fórumokon.

A magyar költségvetésnek és a közalapítványi struktúrának folyamatosan része a határon túli magyarság támogatása.

4. A határtalanítás nehézségei – ami elválaszt a magyar-magyar viszonyban

A magyar-magyar viszonyban az utóbbi 20 év során – hivatalosan – mindvégig a kisebbségi magyarok esélyegyenlőségének biztosítása állt a középpontba és ebből adódóan az együttműködést segítő tapasztalatokon volt a hangsúly. A magyar-magyar partnerség nehézségeiről, az egymásról kialakított és a közösségek határait újraépítő tapasztalatokról kevés szó esik. Pontosabban, a kisebbségi magyar sajtóban és közírásban a kilencvenes évek közepétől jelen volt a “magyarországi” politika, az intézményrendszer, a nemzeti nemtörődömség bírálata. (Itt többek között Balla D. Károly, Bíró Béla, Grendel Ágota, Végel László publicisztikájára hivatkozhatunk.) Majd a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után általános lett a Magyarországgal szembeni kritika. A szociológiai és szociolingvisztikai kutatásokon túl a kisebbségi magyar közösségek Magyarországhoz viszonyított másságát azonban mélyebben nem tárták fel. A következőkben sem vállalkozhatom erre, pusztán néhány fontos történeti támpontot (akár mint kutatási kérdést) szeretnék felvetni.

1. A magyarországi keretek között nézve Trianon következménye: az ország területi megcsonkítása, majd az ezt felülírni akaró revíziós jövőkép és kultusz létrejötte. Közvetetten: a magyar nemzetépítés 1918-tól egyfajta restaurációs gondolatkörbe kerül, mert a viszonyítási pont újra és újra a történelmi Magyarország, illetve a felbomláshoz vezető hibák oknyomozása lesz. A magyarországi közvélekedés elfogadta ezt a történelmi helyzetet, minimális (a közvélemény-kutatások szerint 3-4% körüli) a revízióban gondolkodók aránya. 32 Tehát ez a kérdés a történeti múlthoz tartozik, ugyanakkor mint kulturális kód beépült a magyar emlékezet és identitáspolitikába.

A kisebbségben élő magyaroknak ellenben Trianon léthelyzetük eredetét jelenti, hiszen ezen politikai döntés nyomán változott meg őseik állampolgársága. Ez pedig mindenkor a politikai hatalomnak való alárendeltségre, kiszolgáltatottságra emlékeztet. Ehhez kapcsolódik a kisebbségi helyzet egyik legnagyobb tehertétele: a saját közösség jövőjéért érzett egzisztenciális félelem és bizonytalanság. Mivel a kisebbségi közösségeknek nem egyszerűen a politikai túlhatalomról van tapasztalatuk, hanem a nemzeti szupremáciák akarásáról, ezért merül fel újra és újra az a dilemma, hogy kisebbségiként nem lehet emberhez méltó életet élni. 33 Ugyanakkor a kisebbségi magyarok hét országban elfogadták a történelemileg kialakult helyzetet és ezek között a viszonyok között élik életüket. Társadalmi közösségeik, intézményességük alapvetően nyelvi-kulturális (nemzeti) alapon szerveződik. Azonosságtudatukban meghatározó szereppel bír az adott magyar közösséghez való tartozásuk, míg a magyarországiak számára a magyarsághoz való tartozás magától értetődő adottság. Így mindenféle nemzetesítő programban a külhoni magyarok, mint minta jelenhetnek meg.

Tehát míg a magyarországiak számára Trianon döntően egy emlékezetpolitikai, történeti kérdés, addig a külhoni magyarok számára ezen túl ez léthelyzetük kiindulópontja (sorsesemény). A két dolog akkor kapcsolódik egybe, amikor a magyar etnokulturális közösség intézményesítéséről van szó. Mivel mindkét magyar csoport elfogadta a történetileg kialakult helyzetet, ebben az esetben csak a történeti trauma feloldására lehet törekedni, a detrianonizálásra. Azaz a Trianonnal előállt esélyegyenlőtlenségek kezelésére, illetve a kisebbségi magyar közösségek értékeinek, ismereteinek az összmagyar tudáskészletbe való beemelésére lehet törekedni (oktatás, média). Ezzel a határtalanítással lehet a Kárpát-medence olyan közös haza, amelyben a magyarság széles regionális ismeretekkel rendelkezhet.

2. Magyarország a térség nemzetileg leghomogénebb állama. Bizonyos értelemben a szomszédos országok nemzetépítőinek ideálja, hiszen a magyarországi nemzetiségek nem képeznek önálló politikai közösséget és kötődnek a magyar államisághoz és kultúrához. Ebben jelentős szerepe van az 1920, illetve 1944 utáni asszimilációs folyamatoknak, az egyházi és oktatási intézményeik elsorvadásának, a lakosságcserének és kitelepítéseknek. De ezek számbavételével együtt nem feledhetjük a kisebbségi magyar közösségek és a magyarországi nemzetiségek közti két nagyon lényeges adottságbeli különbséget: a magyarországi nemzetiségek nem alkottak összefüggő településterületeket (a határon túli magyarok több mint fele olyan településen él, ahol helyi többséget alkot), és a legjelentősebb csoportnak, a cigányságnak nincs nemzeti állama, a németség és a szlovákság pedig nem a nyelvországukkal határos területeken él. A magyarországi nemzetiségek nem vettek részt nyelv/anyaországuk nemzetépítésében, mozgalmaikra a 19–20. századi magyarországi polgárosodás volt nagy hatással, míg a határon túli magyarok elődei 1918-ig a magyar nemzetépítés és a kollektív élmények (1848) részesei voltak, majd 1938–1944 között egy már kisebbségben szocializálódott generáció újra többségi helyzetbe került.

3. A magyarországi népesség alapvetően egynyelvű, és a kulturális pluralizmusról (kulturálisan megosztott társadalmi intézményrendszerről), arról hogy párhuzamos kultúrák létezhetnek egymás mellett, nincs sok tapasztalata. A magyarországi politikai elit hagyományos aufklerista szemléletével saját országát homogén társadalomként szeretné megjeleníteni. Miközben ha nyelvileg nem is, de a lokális és rétegsajátosságokat tekintve jelentős regionális és társadalmi egyenlőtlenségekkel terhelt országban élünk. Ez a magyarországi homogenitást igénylő világkép hajlamos arra, hogy a magyar kisebbségeket, illetve a magyar etnokulturális közösséget is egységes közösségként konstruálja meg. Mindez nemcsak országonként egységesít a regionális sokféleség ellenére, hanem általában a “határon túli magyar” képe az erdélyi (székelyföldi vagy a szórvány) tapasztalatok alapján formálódik. Ebben egyszerre van jelen a kolonizációs szemléletre jellemző eredetiség és elmaradottság-kép.

A folyamatos egységesítésből következik az a torz beállítódás, hogyha egy adott jelenség, helyzet nem egyezik a megkonstruált képpel, akkor egyből valamiféle veszélyes közösségrombolásként élik meg, miközben ugyanaz a jelenség Magyarországon is általános. Ilyen például a kisebbségi politikusok érdekellentéteinek, hatalmi játszmáinak nyilvánosságra kerülése.

Fontos magyarországi beállítódás, hogy önmagunk helyzetét, problémáink középpontba állításával, csak azon keresztül vagyunk képesek értelmezni és nemigen tudjuk önmagunkat, gondjainkat egy nagyobb szerkezetben, kívülről látni és láttatni. Miközben a kisebbségi élethelyzetből jött ember számára ez a viszonyulásigény, épp a kulturális másság folyamatos jelenléte miatt, magától értetődő.

4. A kisebbségi magyarok jövőképének, elvárásainak része, hogy Magyarországon a magyar állampolgárokkal azonos bánásmódban részesüljenek. Hiszen az anyaország egyben a kisebbségi létből való kilépést jelentheti a számukra, mert egy többségi társadalom részesei akarnak lenni. Csakhogy ők mégis egy-egy másik ország polgárai és a magyarországi idegenjogok vonatkoznak rájuk. A külhoni magyarok ebben a helyzetben lesznek különösen érzékenyek arra, hogy a történetileg szerencsésebb helyzetben élő magyarországiak “többségiként” viselkednek velük, vagy tudatlanok helyzetükkel kapcsolatban. (“Hol tanultál meg ilyen jól magyarul?”) De itt ma már alapvetően nem ismerethiányról van szó, hiszen generációról generációra egyre növekszik Magyarországon a külhoni rokonsággal, baráti, ismerősi kapcsolatokkal, illetve turista élményekkel rendelkezők száma. Sokkal inkább a hétköznapi viszonyok a meghatározóak: versenyhelyzetekben, érdekkonfliktusokban a határon túli magyar bevándorlóvá, munkavállalóvá, vállalkozóvá stb. minősül át. Majd itt működésbe lépnek a sztereotípiák: “román” “jugó” “szlovák” stb.

A mai, külhoni magyaroknak biztosított állampolgárság körül épp az a legnagyobb félreértés, hogy míg ezt a külhoni magyarok egyfajta emancipációs lehetőségként élik meg, addig Magyarországról ezt identitáspolitikai és pártpolitikai eszköznek és egyben a kisebbségi kérdés kezelésének tekintik. Miközben a szomszédországi magyar állampolgároknak a szavazati jog biztosítása megosztja a magyarországi közvéleményt. 34

Míg a magyarországiak jó része számára a haza és az ország/állam ahol él, egybeesik, addig a határon túli magyarok haza fogalmában ez szétválik. Számukra a szülőföldön túl a magyarsághoz (a magyar kultúra egészéhez való) tartozás is része ahaza fogalmának. Ez egy virtuális haza/magyarság/Magyarország azonosságképzet. Ebből adódik az az érzékenység, amely magyarországi megjelenésüket körülveszi.

A határon túli magyarok saját közösségükben általában nem mint kisebbségiek szerepelnek. A mindennapi életben a lokális sajátosságok, a rutinok és szokások a meghatározóak és nem az átpolitizált, nemzetesített szint, amelyet általánosítani szoktunk Magyarországon. A kisebbségi magyarok országukban általában “magyarok”, majd Magyarországon válnak “erdélyivé”, “vajdaságivá”, “felvidékivé” stb. Tehát a magyar kulturális közösségen belül kölcsönös a virtualizáció: míg a külhoni magyarok a magyar kulturális teret mint közös hazát fogják fel, miközben egy másik ország állampolgárai, addig a magyarországiak a kisebbségi magyar élethelyzeteket nemzetesítik, teszik abban központivá a magyar nyelvet és kultúrát, miközben ez döntően magától értetődően működik. Mindez azzal jár, hogy mindkét csoport a másikat társadalmilag és kulturálisan magához közelállóbbnak gondolhatja annál, mint ahogyan egy-egy konkrét együttműködés során ez működik. Ekkor már a státus identitások (más országok állampolgárai, eltérő oktatási szerkezetekben szocializálódtak, a kisebbségiek más nemzeti kultúrából származó jogi, habituális szerkezet részesei stb.) legalább annyira fontosak lesznek, mint a kulturális azonosságképzetek.

5. A magyarországi rendszerváltás és az itteni politikai közösségépítés sajátosságai miatt az állampolgári és a lokális közösségépítésben, a “nemzeti egység” fogalma elsősorban a határon túli magyarokkal való közösségre utal. Ez annak köszönhető, hogy Magyarországon a jobb és baloldal (mint két identitáspolitikai közösség) építése egymást kizáró beszédmódokra épült. Az állampolgári közösség eszméjében a magyar állam határon túli magyarok iránti felelőssége központi szerepet tölt be. Azaz, egy olyan csoporthoz való elkötelezettség, amely nem tartozik az állam joghatósága alá. A mindennapi életben pedig a nemzetesítő szimbólumrendszer alapvetően a székelyföldi, erdélyi motívumokra épít és regionális hagyományokat tesz országossá (pl. kopjafa, székelykapu).

Az egyenrangúság és kompenzáció: külhoni magyarokkal kapcsolatos kérdésekben, miközben minden 1989 utáni budapesti kormányzat deklarálta, hogy nélkülük, ellenükben soha nem hoznak döntést, már az alapszerződések megkötésekkor megsértették ezt az elvet. Kilencvenéves dilemma, hogy a magyarság és kisebbségpolitikában a magyar állam tapasztalatai és tágabb érdekei az elsődlegesek vagy az adott kisebbségi közösség szempontjai (magyarországi vagy kisebbségi magyar politika)?

Például a határon túli magyar felsőoktatás fejlesztés terén az 1990-es évek második felében az erdélyi, szlovákiai, ukrajnai meddő belső kisebbségi viták után, a budapesti kormányzat lépett a magyar egyetemek ügyében, majd az egyetem megvalósítás és működtetése már a helyi intézményrendszer dolga lett. Az intézmények fejlesztése ügyében az akkreditációs követelményeken túl hol határozzák meg a fejlesztési irányokat? A finanszírozó magyar állam mit és hogyan kérhet számon?

Ugyanez a dilemma fennállt a státustörvény, illetve a kettős állampolgárság vagy épp a támogatáspolitika átszervezése ügyében is. A magyar-magyar viszonyban a döntően forráselosztás meghatározta helyzetekben alakult ki az “adófizető” és az “áldozat” konfliktusa. Ezek a szerepek eleve az aszimmetrikus helyzetre adott válaszként jönnek létre. Az előbbi a magyarországi fél, aki vagy saját adójára utalhat (annak hatékony felhasználását kérheti számon) vagy arra, hogy a támogatások hatékony elköltése az ő felelőssége. Míg a kisebbségi magyar fél úgy veheti, hogy neki ezek a támogatások kárpótlásként járnak, a történelmileg szerencsésebb magyaroktól.

Itt a többség-kisebbség helyzetnél markánsabban jelenik az egyenlőtlen helyzet. Így a közös célokat elsődlegesen arra lehetne korlátozni, hogy ezeket az egyenlőtlen helyzeteket miként is lehetne kezelni. Valószínűleg az egyik lépés a magyarországi támogatások depolitizálása lehetne.

De a döntő kérdés az, hogy képesek vagyunk-e reflektálni az utóbbi évtizedek magyar (-magyar) viszonyainak változásaira? Most arra tettem kísérletet, hogy mindezt egy olyan beszédmódban végezzem el a nacionalizmusról, amely nem nemzetközpontú, történetpolitikai célú, hanem a jelenségek, folyamatok működésére, az érdekviszonyokra és a funkcionalitásra koncentrál.

  1. Kényszerközösségek, mert nem egy társadalomtörténeti folyamat, hanem egy politikai döntés révén jöttek létre. Ebben az új helyzetben a magyar nemzetépítéssel párhuzamos szomszédországi nemzetépítések diszkriminatív politikájával szembeni közös érintettség miatt kialakult védekezés hozta létre az új közösségi tudatokat, mert a történeti Erdélyt leszámítva, nem voltak a regionális együvé tartozásnak mélyebb hagyományai.
  2. A kisebbségi magyar közösségek átfogó történetét adja: Bárdi Nándor, Fedinec Csilla, Szarka László (eds.): Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. (Boulder, Colorado; Highland Lakes, New Jersey: Social Science Monographs; Atlantic Research and Publications, Inc., 2011.) 859 p. (Atlantic Studies on Society in Change 138.) Magyarul:Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Szerk. Bárdi Nándor, Fedinec Csilla, Szarka László, Budapest, Gondolat – MTA Kisebbségkutató Intézet, 1998, 508 p.
  3. Ha a térség utóbbi kétszáz évének történetét a birodalmak felbomlásaként, és az egyes nemzetek intézményesüléseként (a nemzetállamokért folytatott küzdelmükként) fogjuk fel, akkor a magyar kisebbségi közösségek lényegében ezek közé szorultak és a “kisebbségi magyar társadalmak” építésének projektje kisebbségi nemzetépítésként/nacionalizmusként is felfogható. Kántor Zoltán: Kisebbségi nemzetépítés: A romániai magyarság, mint nemzetépítő kisebbség. Regio, 2000. 3. sz. 219–241.
  4. Szarka László: Kisebbségi léthelyzetek – közösségi alternatívák. Budapest, Lucidus, 2004, 113–128. p.
  5. Részletesebben: Minority Hungarian Communities… i. m. 11–20. p. A legfontosabb erre vonatkozó vizsgálatok: Csepeli György, Örkény Antal, Székelyi Mária: Nemzetek egymás tükrében. Interetnikus viszonyok a Kárpát-medencében. Budapest, Balassi, 2002, 180 p.; Az autonóm lét kihívásai kisebbségben. Kisebbségi riport. Szerk. Dobos Ferenc, Budapest, Books in Print–Osiris, 2001, 394 p.; Gereben Ferenc: Olvasáskultúra és identitás. A Kárpát-medence magyarságának kulturális és nemzeti azonosságtudata. Budapest, Lucidus, 2005, 215 p.; Kárpát Panel 2007. A Kárpát-medencei magyarok társadalmi helyzete és perspektívái. Gyorsjelentés. Szerk. Papp Z. Attila, Veress Valér, Budapest, MTAKI, 2007, 308 p.
  6. A 2001-es népszámlálás szerint a 205 ezer cigány kötődésű közül közel ezren származtak külföldről, míg a többi 12 nemzeti kisebbséghez tartozó 237 ezer fő 14%-a született Magyarországon kívül. Tóth Ágnes, Vékás János: A 2001. évi népszámlálási adatok rövid összefoglalása. Barátság, 2004. 5. sz. 4428– 4429. p.
  7. Papp Z. Attila: Some Social and Demographic Features of the Hungarian Diaspora in the West and Its Institutions. InMinority Hungarian Communities… i. m. 642–660. p.
  8. 1910 kivételével, amikor a magyarországi népszámlálás csak az anyanyelvre kérdezett rá, a népszámlálások nemzetiségi adatait közöljük.
  9. Gyurgyík László, Horváth István, Kiss Tamás: Demográfiai folyamatok, etno-kulturális és társadalmi reprodukció. In:Határon túli magyarság a 21. században. Konferencia sorozat a Sándor-palotában. Tanulmánykötet. Szerk. Bitskey Botond, Budapest, Köztársasági Elnöki Hivatal, 2010, 72. p.
  10. Hoóz István: A nemzetiségi struktúra átalakulása a Kárpát-medencében. Statisztikai Szemle, 1996. 11. sz. 930–939.; Kocsis Károly, Botlik Zsolt, Tátrai Patrik: Etnikai térfolyamatok a Kárpát-medence határainkon túli régióiban (1989–2002). Budapest, MTA Földrajztudományi Intézet, 2006, 21–42. p.
  11. 1918–1924 között: 350 ezren menekültek az elcsatolt területekről Magyarországra; 1940, a II. bécsi döntés után: Dél-Erdélyből 190 ezer magyar érkezett Magyarországra és Észak-Erdélyből 220 ezer román Romániába; 1944-ben: az 1938-tól visszacsatolt területekről kb. 350 ezer zsidó lett a holocaust áldozata; Magyarország II. világháborús katonai embervesztesége 100– 180 ezer fő között, a polgári áldozatok száma 45 ezer fő körül volt; 1944-ben Kárpátaljáról kb. 40 ezer főt vittek el munkatáborba, több mint fele nem tért vissza. 1944-ben a Vajdaságban a partizán megtorlásoknak kb. 20–40 ezer magyar áldozata volt; 1944–1946 között: Magyarországon maradt Erdélyből 100 ezer fő; 1946–1948: Csehszlovákiából Magyarországra a lakosságcsere során kitelepítettek 130 ezer magyart, Magyarországról pedig Csehszlovákiába telepítettek át 72 ezer szlovákot, kb. 50 ezer dél-szlovákiai magyart deportáltak Csehországba és 327 ezer csehszlovákiai magyart szlovákká minősítettek. 1946–1948 között 185 ezer magyarországi németet telepítettek ki Magyarországról és kb. 60 főt vittek el Szovjetunióba munkatáborba. 1956-ban 200 ezer fő hagyta el az országot. 1986–1992 között Romániából kb. 60 ezer magyar menekült Magyarországra. 1991–1995 között kb. 50 ezer magyar menekült el a délszláv háború elől Horvátországból és a Vajdaságból Magyarországra.
  12. A romániai Székelyföld (Hargita, Kovászna és részben Maros megye) kivételével lényegében a szomszédországi magyarok a magyarországi határral párhuzamos 50 km-es sávban élnek.
  13. Csete Örs, Papp Z. Attila, Setényi János: Kárpát-medencei magyar oktatás az ezredfordulón. In: Határon túli magyarság…i. m. 128. p.
  14. Gyurgyík László, Horváth István, Kiss Tamás: Demográfiai folyamatok… i. m. 95. p.
  15. Uo. 81. p.
  16. Szarka László: A városi magyar népesség számának alakulása a Magyarországgal szomszédos országokban (1910–2000),Kisebbségkutatás, 2001. 4. sz. 57–67.; Gyurgyík László, Horváth István, T. Kiss Tamás: Demográfiai folyamatok… i. m. 102. p.
  17. Gyurgyík László, Horváth István, Kiss Tamás: Demográfiai folyamatok… i. m. 90. p.
  18. Uo. 102–103. p.
  19. Uo. 90–94. p.
  20. Badis Róbert: A vajdasági magyar szórványban élők demográfiai helyzete. Zenta, Identitás Kisebbségkutató Műhely, 2011, 14–15. p.
  21. Gyurgyík László: Asszimilációs folyamatok a szlovákiai magyarság körében. Pozsony, Kalligram, 2004, 109 p.
  22. Gyurgyík László, Horváth István, Kiss Tamás: Demográfiai folyamatok… i. m. 106–114. p.
  23. Papp Z. Attila: Romák és magyar cigányok a Kárpát-medencében. Demográfiai áttekintés. Pro Minoritate, 2012. 3. sz. 53–79. p.
  24. Dobos Ferenc: Nemzeti identitás, asszimiláció és médiahasználat a határon túli magyarság körében, 1999–2011. Budapest, Médiatudományi Intézet, 2012, 217 p.
  25. Blénesi Éva, Mandel Kinga, Szarka László: A kultúra világa. A határon túli magyar kulturális intézményrendszer. Budapest, MTA Kisebbségkutató Intézet, 2005, 292 p.
  26. Itt a g) kivételével Öllős László összefoglalását adjuk: Az egyetértés konfliktusa. A Magyar Köztársaság alkotmánya és a határon túli magyarok. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2008, 68–73. p. Mindez a magyar kisebbségi pártok programján alapul. Ezek megtalálhatók: Útkeresés és integráció. Határon túli magyar érdekvédelmi szervezetek dokumentumai (1989–2000). Szerk. Bárdi Nándor, Éger György, Budapest, Teleki László Alapítvány, 837 p.
  27. Fontos összefoglalásai: Kis János: Túl a nemzetállamon. Beszélő, 1996. 1. sz. 28–36., 1996. 2. sz. 24–35.; Uő: Nemzetegyesítés vagy kisebbségvédelem. Élet és Irodalom, 2004. december 17.; Tabajdi Csaba: Az önazonosság labirintusa. Budapest, CP Stúdió, 1998, 770 p.; Törzsök Erika: Kisebbségek változó világban. Kolozsvár, Református Egyház Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontja, 2003, 271 p.; Uő: Szülőföld Program. Stratégiai tanulmány. Budapest, MEH Európai Integrációs Iroda, 2005, 134 p.;
  28. Németh Zsolt: Magyar kibontakozás. Budapest, Püski, 2002, 241. p.
  29. Szarka László: Szerződéses nemzet. In: A státustörvény. Dokumentumok, tanulmányok, publicisztika. Szerk. Kántor Zoltán, Teleki László Intézet, 2002, 407–409. p, 123–129.
  30. Provincia folyóirat, Bakk Miklós: Kerettörvény a régiókról, 2003, http://www.adatbank.ro/html/cim_pdf 503.pdf; Törzsök Erika: Szülőföld Program. Stratégiai tanulmány. Budapest, MEH Európai Integrációs Iroda, 2005, 134 p.;
  31. Vö. Bárdi Nándor: Tény és való. A budapesti kormányzatok és a határon túli magyarság kapcsolattörténete. Pozsony, Kalligram, 2004, 137–138. p.
  32. Vásárhelyi Mária: Rendszerváltás alulnézetben. Budapest, Pesti Szalon, 1995, 86. p.; Gereben Ferenc: Olvasáskultúra és identitás. A Kárpát-medence magyarságának kulturális és nemzeti azonosságtudata. Budapest, Lucidus, 2005, 157. p.
  33. A probléma első tematizálója Makkai Sándor. Lásd: Nem lehet. A kisebbségi sors vitája. Szerk. Cseke Péter, Molnár Gusztáv, Budapest, Héttorony, 1989, 267 p.; A vitát, nem nyilvánosan, a nyolcvanas évek második felében Romániában megismételték: Lehet – nem lehet? Kisebbségi létértelmezések 1937–1987. Szerk. Cseke Péter, Marosvásárhely, Mentor, 1995, 258 p.
  34. 2011 decemberében a magyarországi megkérdezettek fele nem értett egyet a magyarországi lakóhely nélküli magyar állampolgárok választójogának biztosításával: http://valasztasirendszer.hu/?p=1940384.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.