Tisztulások

Csípőficam

Rövid tőmondatokban adja tudtomra, hogy elhagyták és megőrült, csípőficama akkor keletkezett, mikor egykori barátom, egyben a kedvese lelépett egy másik nővel, tehát mikor közölte vele, hogy vége, akkor lépett fel nála a csípőficam, őrülete jeleként,

és azért jött most ide, mert reménykedik, hogy jobbra fordulnak a dolgok, szerelme megbocsátja önmagának, hogy elhagyta őt, igen, jól értem, nem neki, hanem sajátmagának kell megbocsátania először, és ha ezt megtette, akkor majd ő is megbocsát neki és önmagának is, mert a nő feladata a megbocsátás, ő erre készen áll, de addig nem tud önmagának megbocsátani, amíg a szerelme nem bocsát meg önmagának,

és nyilvánvaló, hogy mindketten hibásak, fiatalok voltak, tapasztalatlanok, végtelen szerelmükben végtelenül elhagyatottak, kétségbeesettek és féltékenyek, de ma már a kisfia öt éves, ő pedig pszichodráma csoportot vezet hajléktalanoknak, vagyis benőtt a feje lágya, és állítólag a barátom, a közös barátunk is leszokott az italról, így talán eljött az ideje a család újraegyesítésének, mit gondolok, és nincs-e kedvem focizni a kisfiával,

bár tocsogós a sár odakint, belekapaszkodom a lehetőségbe, hogy friss levegőt szívhatok, a gyerek kövér, és azzal kezdi, hogy ő kapus, és hogy iszunk-e előtte egy felest, nem tudom, viccel-e vagy komoly,

és eszembe jut, hogy jó alaposan berúgtunk tegnap apámmal, egymás mellett ébredtünk a kertben a kelő nap fényére, és azon nyomban, még fekvő testhelyzetben ütni kezdtük egymást,

ott folytattuk, ahol abbahagytuk, de a hajnali ütlegeinkben több volt a gyöngédség, mint a harag és a bosszú, ütéseink álomtól lágyak és törékenyek voltak, ütéseink, miközben ütések maradtak, simogatássá szelídültek, gyógyító robbanásokká, és a bőrünk úgy válaszolt, ahogy a napsugaraktól kezd felpuhulni a lábnyomokba fagyott víz.

Incidens a tribünön

Figyeltem, hogy miért nem örül, próbáltam megérteni, mi baja, kiemelkedett a megkeseredettségből, a rabszolgaságból, bölcs férfivá érlelték tusák és belátások, és nem örül,

mintha borongott volna magában vidulás helyett, vagy egy régi árulás emléke nyűgözte kedélyét, zakóujját húzogatva feszengett a dicsőségben, vagy épp sötét bosszú terve fogant benne, azzal ellenkezett és vitázott vagy épp játszott volna azzal, mint kölyökcica fekete spulnival, miközben lent, rongyosok, vascölöpöt vonszoltunk át a téren keresztben,

de mintha grízes mézzel teli bödönt görgetnénk gyönyörrel és odaadással, vagy vagonból egyben kidaruzott, tömbbé cementesedett, gigantikus fogtömést helyeznénk el a város nyílt sebében, vigasztalásképpen és jelzésül az autósoknak, roppant csavaranyát tolnánk targoncán a sárban ajándékul istennek,

rosszkedvét annak ott fenn csak még inkább megaláztuk, vicsorogva nézett, mintha vérrel áztatott zászlaja ránk bízott darabját taknyos zsebkendőnek használnánk,

homlokán a gond izzadt redőbe gyűrte a bőrt,

és mikor végül a kimerültségtől lefoszlott arcáról a máz, vagy a reflektor fordult rá lepényarcára leleplezőn, mi maradt belőle, pőre esendőség, kínos zavar, mint ki savós nyálát ezrek előtt mégsem akarná mellényzsebbe köpni.

Tanítási szüret

Kávéházi teraszon ültem, sütött a nap, újságot olvastam, kutyám póráza a nádszék lábára hurkolva, és ahogy felnéztem az opálos fényben, hirtelen minden tanítássá vált, tanítássá vált a napfény és a terasz és az olvasás,

és megérkezett a barátom, oldalán egy cigánylánnyal, és azt kérdezte, van-e nálam kés, kés persze nem volt nálam, miért is lett volna nálam kés, napfényben olvasáshoz nem kell kés,

és ez a felismerés is tanítássá vált, és a barátom mondta, hogy nem baj, kés nélkül is meg lehet csinálni, intett a lánynak, a lány leguggolt mellém, ahogy ültem a nádszéken, és tapogatni kezdett,

és ez is tanítássá vált, és mondtam a barátomnak, hogy te, nem zsebtolvaj ez, de, mondta a barátom, lehet, hogy zsebtolvaj, de ne féljek, késsel ugyan könnyebb lenne, de így is menni fog, és a cigánylány egy fakanálszerű eszközzel paskolgatott, majd fakanalát nadrágomba csúsztatta, és a barátom azt tanácsolta, hogy ne törődjek vele,

és ez is tanítássá vált, és valamit pusmogtak, tanácskoztak, mintha vacilláltak volna, hogyan tovább, majd hirtelen a lány kihúzta a fakanalat, és eltűnt, és a barátom kérdezte, hogy hol a kutyám, és ekkor vettem észre, hogy a kutyám eltűnt,

amíg olvasgattam az Inkognitó kávéház teraszán, a kutyám megszökött, elrágta a nyakörvet,

és ez is tanítássá vált, és megkérdezte a barátom, hogy hívják a kutyámat, ami eltűnt,

tényleg, mi a neve, úristen, nem jutott eszembe, hogy hívják a saját kutyámat, sehogy sem tudtam felidézni a nevét, eltűnt a nevével együtt, és azt mondta a barátom, hogy legközelebb a saját nevemet fogom elfelejteni, igen, mondtam, még ez is előfordulhat,

akkor ez a tanítás mára, mondta, hogy előbb-utóbb mindent elfelejtünk, hogy mindent elsöpör az idő, mert ami vár ránk, ami lesz, minden a felejtés köpenyében közelít felénk, a felejtés maszkjában, a felejtés jegyében,

a felejtés a legfőbb tanítás, mondta a barátom, nem tudjuk, mit hoz a jövő, de nem is érdemes megtudni, nem érdemes a jövőn rágódni, mert bármi lesz, azonnal elfelejtjük,

sőt már egy picit előbb, alapvető genetikus, sőt ontológikus szétszórtságunk okán,

még meg sem történt, és már nincs, a legtávolabbi jövőt már a múltban, az ősidőkben, az idők kezdetén mindenestül elfelejtettük, az idő feledés, ezt jól jegyezzem meg, ez a legfontosabb tanítás,

de én továbbra is azon rágódtam az Inkognitó teraszán, kezemben könyvvel, napszemüvegben, hogy a kutyám egyszer csak eltűnt a nevével együtt, vagy nem is volt kutyám, vagy csak a neve volt, az volt a neve, hogy Kutyám, ő volt a kutyám: a Kutyám,

borítsa őt feledés fátyla, gondoltam végül, és láttam, ahogy a feledés fátyla mögött üget a kiskutyám, farkát vidáman csóválva, feledésfarkát,

a barátom is felszívódott közben, mintegy illusztrálva az általános érvényű feledéstant, viszont jött a pincér, de még oda sem ért, máris elfelejtettem, tudtam, hogy bármit kérdez vagy tesz, rögvest el fogom felejteni,

kristálytisztán magasodott fölém e feledéspincér daliás feledésalakja, láttam unott feledésképét, a feledésfogvájót feledésszája sarkában, a gúnyos feledés-félmosolyt,

azt kérdezte, kérek-e valamit, és hogy jó volt-e a kávé, majd szelíden elosont, feledésléptei segítségével szétfoszlott, szétporladt a térben, a feledéstérben, a Liszt Ferenc téri kozmikus feledéstéridő rendszerben,

végre egyedül maradtam, nem gondoltam semmire, nem éreztem fájdalmat, jó volt, hogy nem kell már semmivel törődni, hogy nincs új tapasztalat, bevégeztetett, és ez is tanítássá vált.

Szemmé vakart hegek

Az olvasó kegyének gyáva és alamuszi hajszolása, az olvasó boldogságra unszolása, az emlékezetnek, mint az agy zsebének kifosztása és kiforgatása, regényesség és bölcs tanácsok kéretlen osztogatása,

az élet tálcán kínálja a témát, és az író a témát befalja és visszaöklendezi,

az élet valójában semmit nem kínál tálcán, az élet csal, az élet hullámvasút vagy körhinta bekötött szemű emberekkel és háziállatokkal,

az élet úgy teszi hasznossá, úgy hazudja hasznossá magát, hogy míg az embert és az állatokat elvakítja, a tárgyak szemét nem köti be, a tárgyak látnak minket, ahogy némán és vakon repülünk, ennek megfejtése, megértése és nyögdécselő hangokban való kifejezése a metafizika, vagyis a lényeglátás, a történelem pedig ennek a lényeglátásnak a lassú kilúgozása és szétporladása,

a teremtés egy kavics volt, és mikor isten meglátta, mit művelt, vagyis meglátta a hosszú és keserves munkával létrehozott kavicsot, kifordult magából, mint egy kesztyű, minden más ebből következik,

a világ képe kendőzetlenül: kifordított kesztyűbe rejtett kavics örökké virrasztó alkonyatban, az ember sorsa pedig tájékozódási kényszer tájékozódási képesség nélkül,

vagyis az ember álmodik, szervek nélkül, szerelmes búgócsigaszerű hangorkánban, erről viszont nem illik, nem szabad, nem lehet többet mondani.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.